Ma érdekes dolgokkal fogunk foglalkozni, melyeknek a megítélését a legnagyobb részben az olvasóra bíznám. Ugyanis én még talán lehetek elfogult, lehetnek olyan szempontjaim, melyek rontják a véleményemet dr. Gődényről, aki azonban doktori címe ellenére nem orvos, hanem gyógyszerész, de a bizonyítékok magukért beszélnek.

Kezdjük rögtön azzal, hogy tévedni emberi dolog, csak állati kellemetlen – tévedtem már én is épp eleget, nem is szeretném azt a látszatot kelteni, hogy soha nem kellett sajnálnom, amit leírtam. Volt, mikor kellett, akkor helyre is igazítottam, most nem én követtem el a tévedést és annyira enyhe, hogy alig szorul helyreigazításra – mégis meg kell említeni.

Hogy Donald Trump megnyeri vagy elveszíti az elnökválasztást, azt én meg nem mondhatom, nálam avatottabbak sem tudják: de hogy szobra fog állni minden autokratikus nemzetállam fővárosában, méghozzá rövidesen, az egészen biztos, mert joggal lesznek neki hálásak azok a populista-neojobboldali vezetők, akik felhasználják majd a politikai örökségét.

Mikor az ember azt hinné, megnyugodhat Észak-Korea nukleáris és egyéb hadi készülődéseivel kapcsolatban, kivétel nélkül mindig történik valami, ami újra a nemzetközi figyelem középpontjába rángatja ezt a kis, jobb sorsra érdemes országot. Tesznek azért a figyelemért, mint egy diplomáciai Gábor ZsaZsa, akinek a negatív reklám is reklám, mert a botrány élteti.

Mesét mondok én most néktek, réges-régi hősregét – üzletről szól, megismerjük egy nagy biznisz győztesét. Valamikor ősidőkben, mikor még COVID sem volt, Mészárosék Lőrincének nagyon felfutott a bolt...

Máskor és máshol is mondtam: az új magyar Szabad Európa várakozáson felül kiváló hírportál lett, korábbi balsejtelmeink nem igazolódtak be, egymást érik náluk a tényfeltáró írások. Nem sajnálják az időt, energiát a munkától, olyasmiket találnak, amiket korábban leginkább csak az Átlátszó. Most egyenesen csodára leltek Újszentivánon, csak nem gondolták tovább.

Röviden összefoglalva: a helyzet az, hogy Magyarországnak semmi szüksége koronavírusra, elharapdáljuk mi egymás torkát minden kórokozó nélkül is, ha ránk bízzák a dolgot. Illetve annyi szükség mégis van erre a mikroszkopikus szörnyetegre, hogy ha nem ő végez velünk, hanem mi egymással, hát legalább miatta fogjuk tenni.

Ahogy nézem, eső után köpönyeg, késve reagáltak a nagy közösségi oldalak. Most már mind tilthatják a QAnonnal kapcsolatos összes csoportot, személyt, oldalt és profilt: ahogy Mark Twain mondta, „adj a hazugságnak huszonnégy óra előnyt és az igazság sosem fogja utolérni”.

Azért vannak érdekes helyzetek az életben, meg vannak náluk még sokkal érdekesebbek is. Ezek azok, amelyeket az ellenségemnek sem kívánok, ugyanis míg tartanak, az ember egyáltalán nem élvezi őket, ellenben mikor végük, azután is kissé kancsalul néz, és olyanokat kérdez, hogy „na, akkor ez most mi volt?”

Mikor ma reggel beleolvastam a Magyar Hírlapba, azt hittem, az 1985-ös Előre került a kezembe, mely Bukarestben jelent meg, magyar nyelven, és hogy úgy mondjam, volt egy sajátos stílusa, a kor szellemében. Az aranykor szellemében, ugyanis a Ceausescu-éra egyik hivatalos neve „aranykor” volt (epoca de aur). Ez a csodás kifejezés jött szembe, méghozzá Lezsák Sándor tollából.