Előre szólok, ez az írás hosszú lesz, bonyolult, sok régi és még több új dolgot idéz fel, nem árt hozzá némi kombinációs készség is, szóval azok, akiknek nincs idejük, kedvük vagy szellemi kapacitásuk a hosszú és bonyolult elemzésekhez, itt tegyék le, mert utóbbi időben sok reklamáció érkezett ez ügyben. A civil szolgálatokról lesz szó különben. Nem feltétlenül magyarokról.

Érdekes bölényvadászatot láthattunk a héten, kicsit foglalkozom is vele, ugyanis nagyon szépen bemutatja, mire képes és mire nem egy médiahatóság nálunk és a nagyvilágban, de azt is, milyen különös eszmék teremnek meg a tulajdon kis helyi hatalmától megkótyagosodott kormánypárt sajtómunkásainak és híveinek a fejében.

Rejtelmes dolgok folynak a kormánymédiában, már a hét eleje óta harcolnak saját maguk ellen, igen nagy hatékonysággal: ember legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni a szemünk előtt zajló eseménysorozatot. Nekem is inkább csak elképzeléseim vannak róla, de más kollégák sem állnak sokkal jobban: dobjuk össze, amit tudunk, hátha kijön belőle valami.

Nem kéne Orbán Viktornak a mi szakmánkra adnia a fejét. Más politikusoknak sem kéne, mégis éjjel-nappal velünk foglalkoznak: az eredmény látható is a magyar sajtó állapotán. Amelyik orgánum nem végletesen elkötelezett a kormány mellett, az ha ellenzéki pártlap, sínylődik, ha független, haldoklik. És közben kell megfelelni mindenféle kívánalmaknak.

Régi történetet mesélek el újra, mert megint aktuális – újra szóba hozom, hiszen egyszer-kétszer már foglalkoztam vele ezeken a hasábokon, de most fejleményekről számolhatok be a második világháború alatt Dániába került magyar honvédek ügyében. Megjelent ugyanis Søren Peder Sørensen dán újságíró újabb kötete róluk, és a bemutatóján fontos dolgok hangzottak el.

Balog Zoltán volt miniszter és jelenlegi püspök megint nagyon érdekeseket beszélt, mint tette életében már annyiszor, elég csak a fogantatás pillanatában éneklő hölgyekre gondolni, akikkel nem tudom, hol és milyen körülmények között találkozhatott, mert ilyeneket még a pornográf irodalom sem ismer – most Bábel tornyát vette elő.

Én mondom, ez a Csodák Földje, de mindig az is volt. Nálunk egyszerre lehet igaz bármi, az ellenkezője és különbözhet mindkét verzió az objektív valóságtól, nálunk egyszerre szárnyal és haldoklik a gazdaság, emelkedik és süllyed a nemzet, ami kizárólag akkor elképzelhető, ha bent feledkezett egy történelmi páternoszterben, ami viszonylag pontos leírása a helyzetének.

Ha már beszámoltam a Mi Hazánk tüntetéséről, még annak kezdete előtt, illik arról is beszámolnom, mi lett belőle, bár legyünk őszinték, senkit sem fog meglepni a végeredmény. De amúgy is széles néptömegekről lesz szó ma és egyéb igen nagy számokról, szóval úgy tessék folytatni az olvasást vagy bezárni az írást. Mármint, aki egyáltalán megnyitotta.

Azért ember legyen a talpán, aki kiigazodik, akár Varga Juditon, akár az Európai Unió Bíróságán. Az egyik erről beszél, a másik arról, a valóság meg mintha egy harmadik dolog volna – de legalább Varga Judit ne próbálkozott volna meg a német nyelvvel, mert sikerült vagy sértőt, vagy nagyon különöset mondania, ez már világnézet kérdése.

Ebben a percben, amikor elkezdem írni ezt a kis szösszenetet, fogalmam sincs, hányan lesznek majd a Mi Hazánk mai tüntetésén, amit az Alkotmánybíróság előtt rendeznek. Most ugyanis alig múlt tíz, a demonstráció pedig délután háromkor kezdődik, de még ha három óra is lenne, és ott is volnék személyesen, akkor is felesleges volna megszámolnom a résztvevőket.