Ebben a nyári melegben, sőt, kánikulában eszünkbe sem jut, milyen is volt az, amikor tavaly télen éhen kellett volna fagynunk egész Európával egyetemben, pedig akkor még komoly propagandafilmecskéket is forgattak az orosz trollgyárak, hazugságműhelyek, amelyekben didergő németek majszolták a pirogot és a blinyit eldugott, orosz nevű (Pogrebok) berlini kávézókban és titokban Putyint éltették.

A vilniusi NATO- és G7-csúcsról a magyar sajtó a szokásos módon, vagyis meglehetősen szélsőségesen számolt be. Nálunk vagy a Szentlélek hajtja a médiát, vagy a korcsma gőze, nincs középút, vagy ünneplik, hogy Ukrajnát nem vették fel a kritériumok mellőzésével és azonnal a NATO-ba, vagy gyászolják, az fel sem merül, hogy a valóság ennél árnyaltabb lehet.

Mai tudósításom rendhagyó, ugyanis egy nagy horderejű, de még meg nem történt eseményről számolok be. A közelgő, három napos nonstop kormányülésről van szó, melynek részleteit egy kölcsönkapott kristálygömb segítségével fürkésztem ki, amennyiben ezek eltérnének attól, ami valójában el fog hangzani, arról a kristálygömb tehet, nem én. Figyelem: az írás minden szava fiktív, ez egy paródia!

Valljuk meg, a Prigozsin-féle lázadást most sem nagyon tudja hová tenni a világ, lévén, hogy nem ismerjük a valódi okát és a jelek szerint nem járt semmiféle következménnyel – az állítólag Belaruszba száműzött Prigozsin épp Szentpéterváron intézi üzleti ügyeit, visszakapta elkobzott értékeit is, bár fontosabb cégei leálltak, a Wagner-csoportot pedig elküldte rendes évi pihenőszabadságra augusztus elejéig, aztán majd meglátják, mi lesz.

Tegnap volt az Ukrajna elleni orosz invázió ötszázadik napja, ilyenkor illenék összefoglalni az eddig történteket, mint a tévésorozatok elején, mikor azt mondja a narrátor, hogy „előző részeink tartalmából”, csak az esetünkben olyan nyolc-tíz vaskos kötetre rúgna, tehát helyesebb, ha eltekintünk ettől. A fontosabb eseményeket úgyis napról napra követtük.

Galambocskáim, nem tudok mást mondani: nekem megszakad a szívem, amint nézem a Pesti Srácok romlását. Már csak remélni lehet, hogy időben megjönnek Moszkvából a sztrelecek, hoznak a cár atyuskától elegendő színarany cservonyecet nekik, nyírfa ládácskában, mert rajtuk más már nem segít, ez az egyetlen esélyük.

Az orosz nukleáris fenyegetés lassan kezd mindennapossá válni, megszokni persze nem lehet, de most már nem kap mindenki a szívéhez, ha meghallja a hírekben, hogy a Kreml már megint az atomarzenálját vagy a zaporizzsjai erőművet emlegeti. Az arzenál dolgaival foglalkoztam a minap, most lássuk, mi a helyzet az erőművel?

Egészen rejtői történetet sikerült felgöngyölítenie a szervezett bűnözés ügyeivel foglalkozó, nemzetközi OCCRP oknyomozó újságíró-hálózatnak és a romániai RISE sajtóprojektnek: kiderült, miért veszít Ukrajna hatalmas összegeket azon az illegális gabonakereskedelmen, ami miatt korlátozták egyes uniós országokban (így nálunk is) az ukrán mezőgazdasági termékek forgalmát.

Ma nem zajlottak komoly harci cselekmények, legalábbis délelőtt még nem, a diplomácia világa is csak mérsékelten lármás, tehát van időnk egy örök rejtély boncolgatására. A kérdés az ugyanis, hogy miképpen készülnek az orosz statisztikák? Kimásolják őket a meséskönyvből? Nem, ahhoz túl unalmasak, de tény, hogy legalább akkora az igazságtartalmuk, mint Andersen összes műveinek.

Az utóbbi hetekben egyre több szó esik a Kreml sajtójában a nukleáris fenyegetésről, mármint orosz részről, ami két formában szokott jelentkezni: vagy szemüket forgatva aggodalmaskodnak a szerzők a Zaporizzsjai Atomerőmű bizonytalan helyzete miatt, vagy az orosz atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik Medvegyev volt elnök, esetleg Karaganov politológus.