Életem nehéz és kevésbé nehéz pillanataiban néha felteszem magamnak a kérdést: mit szólna a helyemben Stirlitz? Néha ugyanezt kérdezem Mao Ce-tunggal vagy Svejkkel kapcsolatban is, nem is szólva Karinthy Frigyesről, de most a dolog természetéből fakadóan Stirlitzre van szükség. Nos, jelen pillanatban Stirlitz töltene egy pohár konyakot és összeszedné a gondolatait.

(Képünk illusztráció)

Ma ugyan mással kéne foglalkozni, például azzal, hogy Moszkvában kikapcsolták a mobiltelefon-hálózatokat, bezárták a boltokat, kávézókat és plázákat, elérhetetlenné tették a metrót, így már nem volt semmi akadálya annak, hogy helyi közönség nélkül tartsák meg a győzelemnapi parádét, magas és alacsony külföldi vendégek részvételével, sőt, Putyin is beszédet tartson ez alkalomból, melynek során nem mondott semmi lényegeset.

(Képünk illusztráció)

Kérem, ma ugyan belpolitikáról lesz szó – bár külügyekkel vegyesen – de engedtessék meg nekem, hogy inkább a tényekkel foglalkozzak és ne pártszimpátiákkal, írnak arról épp eleget a kollégák a többi orgánumban és orbánumban. Pártpolitikai szempontból az a fontos, hogy míg a kormánymédia ma reggel pontban nyolckor hozta nyilvánosságra saját, hangfelvételekkel kapcsolatos anyagát, ezzel szemben a Tisza párt – mely már tegnap óta ígérte, hogy érdekes dolgot mutat be – reggel kilenckor tette közzé saját videóját.

(Képünk illusztráció)

Hogy az egyetlen jó hírrel kezdjem, nagyon valószínű, miszerint az India és Pakisztán között a tegnap éjszakai órákban kitört katonai konfliktus nem fajul atomháborúvá, lévén, hogy a pakisztáni fél igen békülékeny nyilatkozatokat tesz – de ettől még lehet az összecsapásokból egy elhúzódó regionális háború. Lássuk, mit tudunk a történtekről.

(Képünk illusztráció)

Tegnapi írásomban már pedzegettem kicsit, mi a logikai probléma, ami miatt George Simion államelnöksége komoly fejfájásokat fog okozni Orbán Viktornak, de a magyar kormánymédia mai reakciói alapján (és okából) ma kifejtem részletesebben is. Röviden: arról van szó, hogy most kezdenek kiütközni a szuverenista politika önellentmondásai.

(Képünk illusztráció)

Ma az újrarendezett romániai elnökválasztások első fordulóját értékelem ki, ugyanis ennek a szavazásnak európai uniós és NATO-szinten is komoly következményei lehetnek: az eredmények most már véglegesek, a feldolgozottság száz százalékos, így elmondhatjuk, hogy ezt a fordulót elsöprő többséggel a szélsőjobboldali AUR párt vezetője, George Simion nyerte.

(Képünk illusztráció)

Bolond ember volna az, aki jelen pillanatban hajlandó lenne megjósolni a romániai elnökválasztások első fordulójának eredményét. Arról még közelebbit is csak este nyolc után tudunk mondani, és tekintve a legutóbbi voksolás hihetetlenül szoros végkifejletét, most sem számítanék egyik jelölttől sem elsöprő győzelemre. Épp ezért most korai jósolgatni, de lehet, hogy még este is korai lesz.

(Képünk illusztráció)

Különös és szokatlan esetről kell beszámolnom, ugyanis be kell ismernünk, hogy az elmúlt években az orosz szolgálatok nem annyira sikeres akcióik minőségével, mint inkább sikertelen műveleteik mennyiségével szereztek maguknak hírnevet. Elég felidézni Navalnij megmérgezését vagy a Salisburyben lezajlott Szkripal-merényletet, netán azt a tényt, hogy tucatjával szokták kiutasítani a nyugati orosz nagykövetségekről a dekonspirálódott orosz ügynököket. Az „illegálisokat” pedig (akik diplomáciai „fedés” nélkül dolgoznak), egyszerűen lecsukják.

(Képünk illusztráció)

Én lennék a legboldogabb, ha a Fehér Ház híreit ismertethetném, de sajnos sárga az a ház, sárgább, mint a Lipótmező fénykorában, akármennyire is reménykednek egyesek abban, hogy Donald Trumpnak megjön az esze, és hirtelen támadt ötlettől vezérelve elkezd felnőttként, sőt, netán amerikai elnökként viselkedni. Ettől a jelek szerint egyelőre nem kell tartanunk.

(Képünk illusztráció)

Kezdjük azzal, hogy egy vezércikk május elsejére minden ötven fölötti sajtómunkás számára rutinfeladatot kéne jelentsen. Mondjuk nekem már nem kellett közhelyes és pártos ünnepi anyagokat szállítanom, ez szerencsére kimaradt, de épp az a baj az ilyen obligát ünnepi írásokkal, hogy jót nehéz írni ebben a műfajban, rosszat ellenben igen könnyű. A legjobb persze egyáltalán meg sem írni az ilyesmit, ha csak nem muszáj.

(Képünk illusztráció)