Forgókínpad

Forgókínpad

Egy nagyon biztonságos csúcstalálkozó

2022. január 08. - Szele Tamás

Nem tudom, minek nevezzem inkább a tegnapi esetet, nevetségesnek vagy riasztónak, voltaképpen mindkét jelző illik rá. Arról van szó, hogy a fékezhetetlen fantáziájáról közismert szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint még december elején egészen egyszerűen besétált Macron és a V4-es miniszterelnökök budapesti csúcstalálkozójára, aztán szelfizett velük.

szabob_balint4.jpg

Tovább

Rákosi Mátyás 2022

Ma nagy kérdésekről lesz szó, ország dolgát feszegetjük, akkora a probléma hordereje, hogy remegő kézzel nyúl hozzá az ember, ugyanis nem kevesebbet kutatunk, mint azt, hogy honnan származik a kormány választási jelszava és ebből mi következik. Természetesen semmi, de úgy tárgyalja ezt a médiájuk, mintha sorskérdése volna ez a nemzetnek.

fizessenke_a_gazdagok_orbannal_vegleges.png

Tovább

Petőfi ’22

Témahiányra nem panaszkodhatunk mostanság, így aztán válogatni kell, el kell dönteni, mivel foglalkozzon az ember a sok lehetőség közül. Izgalmas lenne elővenni a kazahsztáni eseményeket, csak az messze van, talán máshol, máskor írok róla, nézzük azonban, mi a helyzet a Petőfi-musical ügyében. Gurulmadártani szempontok figyelembe vételével.

vontatott_turul_demeter_petofi.png

Tovább

Szarumán jóslata

Az ember nézegeti a napi híreket különböző lapokban így reggelente, ugrál véleménybuborékból véleménybuborékba, sóvárog valami konkrét információ után, de az ritka, mint a fehér holló – van helyette ezer vélelem és prófécia, átok, verbális lincselés, álhír és konteó. Így év elején azért elég sok a jóslat is.

ragnarok_bogarral.jpg

Tovább

A császár beszéde

Nem tudja a magyar ember hová tenni Kínát, illetve inkább az a baj, hogy nagyon is tudja, pártállástól függően már be is skatulyázta vagy ázsiai, sárga veszedelemnek, világhódító rémnek, vagy ha kormánypárti, nagy és gazdag barátunknak, aki számolatlanul adja nekünk a pénzt, mert olyan sikeresen átvertük és annyira behízelegtük magunkat nála.

kinai-katolikus-templom_hszi_hungcsi.jpg

Tovább

Tangóharmonika és kazacsok

Így, az év utolsó napján sokan kérdik, hogy milyen lesz a következő esztendő, Kérem, megnézzük, semmi akadálya, előveszem a kristálygömböt, füstölőt gyújtok, elmondom a varázsigéket, hókusz-pókusz, és már dereng is valami a ködben... hajjaj, ezt én még csak elolvasom valahogy, de sokaknak gondjuk lesz vele.

putyin_a_kremlben_orbannal_szijjartoval_lavrovval.jpg

Tovább

Mindenféle rágalmazásokról

Az újságírás olyan, mint a sakk: fogott figura lép, ha már tegnap hozzányúltam ehhez az ördögi ügyvédhez, most már folytatnom kell, habár sok kedvem nincs hozzá. Úgy is mondhatnám, ha nem keltene különös asszociációkat, miszerint „törököt fogtam, nem ereszt”, de az ereszeket most különösen hagyjuk békén.

paragrafus_varga_ordog.jpg

Tovább

Az Ördög Aranyhídja

Nem igazán volt kedvem erről írni, de muszáj, úgy látom, mindenki reménytelenül beragadt a népmesék világába, és most hegyezzük a zabot itt, az Óperencián innen, az üveghegy csak növekszik, a hétmérföldes csizma elvásott, a terülj-terülj asztalkámból kifogyott az elem, az üssed-üssed botocskámat keresgéljük, a szegény ember legkisebb fiából gonosz öreg király lett, és most sokan az ördög ügyvédjét hiszik királyfinak.

pokol2_ordog_varga_judit.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása