Vasárnap reggel, a kávé már megvolt, a macska a ruhaszárítón hintázik és röhög a gazdáján, aki ül, néz maga elé, és egészen egyszerűen képtelen rájönni, mi a jó fenét akar a magyar kormánysajtó? Jó, mondjuk az, hogy én nem értem, még nem baj, nem nekem írják a Magyar Nemzetet, baj akkor lesz, ha már a kormány sem fogja érteni, mert ők a megrendelők.

Ha összefoglaljuk a hét eddigi eseményeit, azt mondhatjuk, hogy így vagy úgy, de mifelénk vagy a külügyminiszterről, vagy a koronavírusról, vagy a kettőről együtt szóltak a hírek. Szijjártó mester – és a kormány – pedig a jelek szerint rosszul tűrik a reflektorfényt, valahogy az a meggyőződésük, hogy nem szereti őket a kamera, tehát most nagyon meg vannak sértődve.

(Fotó: 444)

Csak épp nem Kötcsén, hanem Zsófiapusztán, Veszprém megyében, Úrkút mellett. Különös összejövetel lehetett, sajnálatos következményekkel is járt. Ugyanis a találkozó után kormánytagok és magas rangú nercegek sora került karanténba, éspedig azért, mert az esemény fényét megjelenésével emelő Hollik István tudtán kívül ugyan, de koronavírus-fertőzött volt.

A zsófiapusztai kúria

Hogy a jó hírt mondjam először: pekingi illetékesek szerint levonult az árhullám a Jangcén, bár erről magát a folyamot elmulasztották értesíteni, így az még helyenként árad. Hogy Peking miféle illetékesekhez fordult a kérdésben, az megint más kérdés, ez ügyben ugyanis maximum a Nagy Jüt vagy Kung-Kungot, a Vizek Istenét lehetett volna felelősségre vonni.

A Nagy Jü és Kung-Kung harca

Mindenféle jelek mutatkoznak a Hadak Útján, azonban Ady Endrére rácáfolva a legkevésbé sem tűnnek vörösnek: viszont mégis arra utalnak, hogy Hunniában valami készül. Pontosabban a magyar sajtóban. Viszont nem lehetünk optimisták, nem úgy tűnik, mintha jó dolgok készülődnének, aki okos, az most betáraz és feszülten figyel, mert bárhonnan jöhet a baj.

Jelek a Hadak útján (Budapest)

Nem tudom eléggé csodálni a Facebookot. Mikor az ember azt hinné, hogy elérkezett a lehetőségeinek végső határára, innen már nincs tovább, akkor képes megmutatni, hogy dehogynem, lehet még fokozni, bőven lehet. Ha bevezetik a most tervezett újításukat, azzal ugyan tényleg megszabadulnak minden álhírtől és propagandától, viszont – megszűnik a világsajtó.

Kérem, nem kötelességem egy cikk utóéletéről beszámolni, de az már mégiscsak meghökkentő, mikor az embernek előre bejelentik, hogy üldözni fogják a véleménye miatt, szóval készüljön. Annak van egy finom, vajszínű árnyalata. Külön gratulálok azoknak a szellemóriásoknak, akik ezt szervezik, és jelzem, hogy nem ez az első ilyen eset életemben.

Ha most megjelenne a szobámban egy időutazó a messzi jövőből, és arra kérne, jellemezzem nagyon röviden, egy képben a huszonegyedik század elejének átlagemberét, bajban volnék. Talán még a legjobban úgy tudnám bemutatni a csodálatos emberi nemet, hogy pillanatnyilag egy két-hároméves, dackorszakát élő, nagyon rossz kisgyerekhez hasonlítanám.

Soha még ilyen fejlett nem volt a világ hírhálózata, ebből következően soha még ilyen tisztán nem látszott, mennyire hiányzik az emberi nemből a kombinatív gondolkodás és milyen reménytelenül szűk látókörűek vagyunk. Ami messzebb van a hátsó udvarnál és a sarki kocsmánál, az nekünk vagy nincs, vagy ha van, akkor sem fontos, illetve nem értjük.

Röviden: Földi Lászlónak torpedózhatnékja van, és most nem arra a játékra gondolok, amit órán játszottunk az iskolában, kockás papíron és golyóstollal. Földi admirális egész komolyan szeretné akár így, utólag is megtorpedózni az Átlátszó bérelt gumicsónakját, mert abból Szijjártó Pétert fotózták, amint egy luxusyacht fedélzetén épp megoldja a belorusz kérdést.