Igazán megbecsülhetnénk a mi nagy magyar álmodóinkat, akik maguk előtt látják azt a fényes jövendőt, melynek az én életem eddigi ötvenhárom éve alatt semmi nyoma nem volt, pedig elvben állandóan érte dolgoztunk. A fényes jövendő mindig pár év vagy évtized múlva jön el, addig is tessék kibírni, Aztán volt, amikor nem bírtuk. Amint látom, Matolcsy György a mi egyik ilyen álmodónk.

Minden interjúnak van története, ennek is: ez tulajdonképpen a német ZDF televízió és a Huppa koprodukciója. Én ugyanis másodállásban szervezőként – meg minden egyéb munkakörben, amire szükség van – segíteni szoktam a ZDF-nek, és úgy alakult, hogy ezt az interjút, mely a Klubrádió tegnapi utolsó analóg adásnapján készült, együtt készítettük.

Szélsőjobboldali politikusnak lenni bizonyos szempontból jó ötlet, az ember feláll egy szép, magas erkölcsi piedesztálra és ha kiderül róla bármi disznóság, azt mondja: „De hiszen ezt tiltják az elveim, én ugyan ilyent nem tettem!” Szélsőjobboldali politikusnak lenni ugyanezért viszont rossz ötlet is, mert azon a piedesztálon a világon minden látszik.

Hogy rögtön a lényegre térjünk: Földi László még mindig le akarja kapcsolni az internetet, csak most már írásban is megmagyarázta, miért: jogos, múlt héten tett szóbeli vizsgája értékelhetetlen volt. E heti írásbelije szintén, sajnos Földi tanulót osztályt fog ismételni informatikából, bár legszívesebben el is tanácsolnám a további tanulmányoktól.

Megint péntek, megint dilemma: ugyanis péntek reggel szokta osztani az észt egyszem miniszterelnökünk a Kossuth rádióban. Osztotta ma is. Mármost ha ezt megírja az újság, az a baj, ha nem írja meg, az a baj, az egyik olvasó nehezményezi, hogy „már megint ezzel foglalkozunk” a másik felháborodik, ha nem írjuk meg a „közérdekű információkat”.

Az ember ül, néz maga elé, bámulja az üres kávéscsészét és legyint: úgyis reménytelen. Nem lehet megmagyarázni annak, aki nem érti, hogy képtelenség birkavese útján földrengést megelőzni. Annak pláne képtelenség, aki állandóan birkavesét tart magánál, és az esetek jelentős részében tényleg nincs földrengés, amikor meg viszont van, az üzemzavar.

Ma nézzünk körül megint egy kicsit Kelet-Ázsiában, mert érdemes. Két országról lesz szó, melyekkel problémák vannak, de, mint látni fogjuk, ez a két ország valójában három-négy, vagyis, ha a problémák gyökerét nézzük: lehet, hogy csak egy-kettő. Azért remélem, akármilyen homályosnak tűnik ez a gondolat, nem tör ki miatta a vallásháború.

Akkor ma merengjünk kicsit a stílusról, mely vagy maga az ember – vagy nem az. Helyzet kérdése, birodalmak esetében például egyénekről nem is nagyon beszélhetünk, stílusról annál inkább. Akkor tehát a stílus maga az állam? A csoda tudja. De hogy veszélyes csapda a diplomáciában a stílust, modort eszközként alkalmazni, az egészen bizonyos. Mindig visszaüt.

Kérem, vannak bizonyos biztató jelek. Nem sok, az igaz, de egyet mégis találtam. Arra utal, hogy visszatérnek végre a régi szép idők, amikor még nem a koronavírus határozta meg minden pillanatunkat és nem amiatt harapdáltuk egymás torkát. Illetve a régi szép idők visszatérésében nem vagyok biztos, de valóságos felüdülés igazi szép, ódivatú szélhámosságot találni manapság.

Ritkán esik meg olyasmi, hogy egy szakértő, televíziók és rádiók állandó vendége, újságcikkek rendszeres szerzője és akkora tekintély, hogy két kocsit kell érte küldeni, mikor adásba hívják, mert az egyikkel jön ő, a másikban az arca, egybe nem fér be – szóval egy ilyen fajsúlyos potentát élő adásban bizonyítsa be, miszerint fogalma sincs a szakmájáról.