Most egy gondolatkísérlet következik. Előre hangsúlyozom, hogy spekulációról van szó, információtöredékek összerakosgatásáról és néminemű kiegészítéséről a széphangzás mián, ugyanis személyesen nem vettem részt az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján, de a közvetítést figyelemmel kísértem.

Annyit jó előre megjegyeznék, hogy most kell észnél lenni. Ugyanis most valóban van súlya a szónak, van következménye is annak, ha marhaságokat írunk, szóval okosabb mindent háromszor meggondolni, főleg, ha vírusos megbetegedésekkel kapcsolatos. Szándékosan nem írok koronavírust, majd meg tetszik látni, miért: egyelőre maradjunk annyiban, hogy fő az óvatosság.

Ez a világ, kérem, tele van látszattal és káprázattal. Nem, nem világosodtam meg és ez alkalommal nem is a buddhizmus tanításait kívánom népszerűsíteni Májá fátyláról, mely mindannyiunk szemét takarja – egyszerűen csak híreket olvastam és be kell látnom, itt vagy mindenki hülye, vagy mindenkit hülyének néz opcionálisan bárki, ha módja van rá.

(Fotó: Index)

Kérem, én tegnap óta fokozott részvéttel tekintem a közmédiát, mint olyant. Nincsenek azok a szerencsétlen tintakulik megfizetve, akkor sem lennének, ha kétmilliót kapnának havonta. Mint a Politicóhoz kikerült információk bizonyítják: olyan mértékű a cenzúra náluk, hogy ahhoz hasonlót még a valamikori Pravdánál sem nagyon ismertek.

Ha most azt kérdezném bárkitől, hogy gyakori-e az olyan szélsőjobboldali menet Magyarországon, mint a tegnapi, melyet elviekben a Mi Hazánk szervezett Horthy kormányzóvá választásának századik évfordulója alkalmából, a legtöbben azt mondanák: á, dehogy, századik évforduló csak egyszer van, és utóbbi időben kifejezetten ritkák a neonáci demonstrációk. Bezzeg régebben volt belőlük több is a soknál.

Tartozom egy vallomással: vonzanak a megoldhatatlan feladatok. Munkanélküli periódusaimban régebben a Rohonci-kódexet fejtegettem, mint egy Baross téri Champollion, csak nem sokra jutottam vele – pontosabban annyira, amennyire mindenki más, aki nekilátott, miszerint az eleje evangélium, a vége egy leltár lehet, a kettő között meg csak a jó Isten tudja, mi van.

Az azért már biztos, hogy ki nyeri az eheti lottó ötöst, illetve kik. Dr. Magyar György és én, valahogy majd csak megoszlik kettőnk között a monstre nyeremény, én ugyan még abba is belemennék, hogy ő kapjon hatvan százalékot, én meg negyvenet, mert övé volt eredetileg az ötlet – de majd csak megosztozunk valahogy azon a pár fityingen.

Akkor tömeghisztériázzunk kicsit, ha már ilyen a közhangulat. Nekem magamnak ugyan az a véleményem, miszerint nem annyira veszélyes a koronavírus, hogy mindmeghaljunk tőle legkésőbb holnap reggelre, de tömeghisztéria idején csak óvatosan az önálló véleményekkel, mert egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy épp megkövezi egy kedélyes sokaság.

Először is tisztázzuk, mit jelent a cím. Ez egy pandzsábi kifejezés a Brit Birodalom fénykorából, annyit tesz, hogy valaki: „tökéletes gentleman”. Az ám, csakhogy van ám ennek egy ironikus éle is, inkább jelent olyasvalamit, miszerint „na, ez is egy finom úriember, mit ne mondjak”. Nekünk ugyan sok közünk nincs Indiához, mégis Magyarország a pukka száhibok birodalma.