Kérem, lassan nem tudom, sírjak vagy nevessek, netán káromkodjak. A Századvég beállította a tulajdon hülyeségi rekordját, mi több, fokozza is: kezd az lenni az érzésem, hogy ha valami előnyt remélnének a hétfejű sárkányoktól, azokban is hinnének, sőt, ideológiai kérdéssé tennék, hogy mindenki más is higgyen bennük. Most épp a Facebookot akarják lenyúlni.

Pontosabban mondva úgy gondolják, hogy a magyar állam ellenőrzése alá fogják vonni.

A Facebookot.

Nyilván még azzal sincsenek tisztában, hogy az úgynevezett „magyar Facebook” nem létezik, ez nem autógyár, ami kitelepíti az összeszerelő üzemeit ide-oda, sőt, ennek nem is kell földrajzi szempontból a célország területén lennie. Bőven elég, ha elfogadja az ékezetes karaktereket a rendszer, és alkalmaznak magyar anyanyelvű moderátorokat is – nos, ezeket a Századvég minimum ezer év várfogsággal sújtaná, ugyanis Géfodor fiai még nem nőttek ki az óvodai kiscsoportból, valamint némiképp rövidlátóak is. Nem látnak tovább az orruknál. Mondjuk egyebet sem látnak, mint a saját, tulajdon orrukat, és az eltakarja előlük a világ többi részét: de menjünk sorban, hogy érteni is lehessen, miről van szó.

Történt pedig, hogy a múlt hét végén Mark Zuckerberg nyílt levelet tett közzé a Washington Postban, melyben hangsúlyozta a különböző nemzeti kormányok felelősségét az internet biztonsága szempontjából. Akkor idézzük:

„Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.

A 35 éves Zuckerberg szerint a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el.

Zuckerberg, aki jelenleg a Facebook 28,2 százalékának tulajdonosa, nemcsak a kártékony tartalmakat kívánná törvényi úton ellenőrizni. Emellett további három területen tartja fontosnak, hogy a különböző kormányok törvényi szabályozást vezessenek be: a választások biztonságossága és tisztességessége, a magánélet sérthetetlensége és az adathordozhatóság terén.

„A törvényhozók gyakran mondogatják nekem, hogy túlságosan nagy a hatalmunk a szólásszabadság befolyásolásában, és ebben egyet is értek velük” - fogalmazott a nyílt levélben. Hozzáfűzte, hogy a vállalat létrehozott egy önálló testületet, amelynél a felhasználók előterjeszthetik panaszaikat és vitathatják a közösségi portál vezetőinek és működtetőinek egy-egy tartalom törlésére vonatkozó döntéseit.

A milliárdos vállalkozó megfogalmazott egy sor olyan szabályt is, amelyet szerinte valamennyi tech cégnek be kellene tartania, mert ha ezeket valamennyi internetes portálon tiszteletben tartják, akkor jóval könnyebbé válik az egyébként rendkívül gyorsan terjedő káros tartalmak kiszűrése.

Zuckerberg szerint az új szabályokat valamennyi közösségi oldalnak el kell fogadnia, a szabályok betartását pedig külső testületre, vagy szervezetre kell bízni. Javasolta, hogy valamennyi nagy tech vállalat háromhavonta hozzon nyilvánosságra úgynevezett átláthatósági jelentést, csatolva hozzá pénzügyi jelentést is. Az erőteljesebb törvények szerinte világszerte védelmet nyújtanának a választások tisztaságának biztosításához, már csak azért is, mert a portálok által betartott szabályok lehetővé tennék a politikai szereplők azonosítását is.
Zuckerberg olyan törvényeket sürgetett, amelyek nemcsak politikusokra és választásokra lennének érvényesek, hanem „megosztó témákra” is. A törvényeket szerinte nem csupán választási és kampányidőszakokban kell alkalmazni, hanem ezeken kívül is, a politikai kampányok idején pedig új és széles körben érvényes szabályok szerint kell ellenőrizni a közösségi média adatainak felhasználását.
A Facebook-vezető hangsúlyozta: „közös globális keretekre” van szükség, világszerte azonos - és nem egyes országokban lényegileg eltérő - törvényeket kell hozni.” (MTI)

Mármost azt elmondhatjuk, hogy ezt ugyan sokan félre fogják érteni, de mi, büszke magyarok értettük félre elsőként és a legalaposabban, mindenki más, aki utánunk félreérti, már csak epigon. Akkor olvassuk el úgy is, hogy értjük.

Zuckerberg nem a Facebookról beszél, hanem az egész internetről! És a kontrollt nem a nemzeti kormányok kezébe kívánja átadni – nem evett meszet – hanem egy önálló és független külső cégre bízná, erős kontrollal és elszámolási kötelezettséggel.

De akkor minek fordul a „nemzeti” kormányokhoz?

Zuckerberg nem átadni kívánja a közösségi oldalt a politikusoknak, hanem közreműködésre szólítja fel őket – ha még egyáltalán akarják, hogy legyenek közösségi felületek és általában véve internet. Csak ezt politikuskáink szándékosan félreértik, mert félre akarják érteni. A kormányok nem hozhatnak nemzetállamonként eltérő törvényeket ebben az ügyben, akárhogyan is szeretnék, tehát ha működő internetet akarnak, és kell akarjanak, mert anélkül halottak ők is, el kell fogadják, amit majd a jó Márkus diktál.

Nem ajánlotta fel nekik senki az internetet (ahogy azt a Századvég értelmezi), ez nem ajándék, ez ultimátum. Vagy paríroznak, vagy kihullanak a kor rostáján.

Mármost az természetes, hogy ezt a levelet minálunk elsőként és leginkább a 888 ünnepelte meg az Origóval karöltve, hiszen nekik a rögeszméjük, hogy a világhálót a liberálbolsevista világösszeesküvő gyíkemberek találták fel, kizárólag a magyar nemzeti jobb- és szélsőjobboldal vesztére. Mondjuk ha megszüntetnék az ébredő szittyák ezt a mételyt, akkor ők is mennének a levesbe – de hát mindkét sajtótermék parazita életmódot folytat, élősködik a világháló testén, a vérét szívja, ha megölné a gazdatestet, ő maga is elpusztulna vele együtt, szóval igazából nem eltörölni akarnák ők az internetet, hanem ellopni.

Ellopni, ugyanis így hívjuk azt, amikor ráteszik a kezüket valaki más tulajdonára a gazda engedélye nélkül és később sem fizetnek érte.

Nos, a Századvég most olyan gyors volt, mint a villám (igaz, netmocskolás terén mindig edzésben voltak) és már ki is jöttek tanulmányukkal, melyben nem kevesebbet követelnek, mint azt, hogy a magyar állam vegye birtokába a Facebookot. Nem az egészet, hanem csak a sosemvolt „magyar Facebookot”, a többi állam meg a más „nemzeti” Facebookokat sajátítsa ki. Mondhatni, államosítani akarják a közösségi oldalt. Nem éppen jobboldali gondolat, de ez őket nem zavarja.

Ezeknek az eltévedt uruk-hai orkoknak annyira megzavarta a fejét a KESMA létrejötte, hogy halálkomolyan hiszik: Zuckerberg a fentebb elemezett levelében felajánlotta nekik a világ legnagyobb közösségi oldalát, illetve annak egy szegmensét. Mint egy stróman kormánypárt laptulajdonos a birtokában lévő sajtóipari szakterméket. Félreértik, mert félre akarják, ehhez most már körömszakadtig ragaszkodni is fognak – csak imádkozhatunk, hogy minél előbb szakadjon az a körmük, amivel a lopni kívánt holmiba kapaszkodnak. A tanulmányuk elérhető nyilvánosan is (https://szazadveg.hu/uploads/media/5ca4b75e79eda/tanulmany-a-szazadveg-javaslatai-a-facebook-cenzura-ellen-2019403.pdf?fbclid=IwAR3cSEGm5WMOpBM_XmrMThGPWHeiGmEuX__V46WDJu-OHx4boXMJJPIzwj8 ), egész komoly kis rendszert dolgoztak ki benne a Facebook téeszesítésére, kolhozosítására.

„A Századvég Alapítvány szerint a nemzeteken a sor, hogy megvédjék a szabadságot.

Mit tehetnek a nemzetek?

1.Hagyományos tömegmédiának minősítik a közösségi médiát és ugyanúgy szabályozzák, mint a többi tartalomszolgáltatót.

2. Trösztellenes intézkedéseket hoznak, feldarabolják a monopol szolgáltatót, vagyis a kisrészvényesek tulajdonába adják azt.

3. Kiterjesztik a közösségi média tevékenységi körére a nemzetállam területi hatályát és alkotmányos szabályait.

4. Keményebb jogi eszközökkel lépnek fel a szólás- és véleményszabadság alkotmányos jogainak külső korlátozóival – az önjelölt cenzorokkal szemben.

(...)

5. Például úgy, hogy az ilyen jellegű „önkényes online szolgálatói cenzúra” esetére is kiterjeszti – a sajtó-helyreigazítási perekhez hasonlóan – a bíróság soron kívüli eljárásait, egy rövidebb eljárási időtartamot biztosítva ezzel.

6. Vagy úgy, hogy közigazgatási hatáskörbe utalja ezeket az ügyeket. Ebben az esetben a hatóság – célszerűen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – járna el rövid határidőn belül, amely döntésével szemben a közigazgatási bíróságokhoz lehetne fordulni, amely szintén soron kívül döntene.

7. Még nagyobb elrettentő hatása lehetne azon megoldásnak, amely büntetőjogilag rendelné szankcionálni az olyan magatartást, amelynek keretében valaki közreműködik az alkotmányosan biztosított vélemény-, szólás- és sajtószabadság jogok gyakorlási lehetőségeinek korlátozásában. Tehát a büntetőjog eszközeivel lehetne élni a jogellenes „moderátori-cenzori” munkát, tevékenységet szervezőkkel, illetve végzőkkel szemben.

8. Egy szó mint száz: a közösségi médiát a nemzeti szuverenitás számára rendelkezésre álló eszközökkel kell arra szorítani, hogy tiszteletben tartsa a felhasználók szabadságát!”

Ezek megőrültek? Hiszen nem is áll hatáskörükben vagy módjukban szabályozni a világhálót, a közösségi oldalakat, nem az övék, hiába hazudják azt, hogy „felajánlották nekik”. Zuckerberg nem ezt mondta! Feldarabolni egy vállalkozást, ami másé? Kiterjeszteni egy virtuális területre „a nemzetállam területi hatályát”? Az Óperenciás-tengert nem akarnák annektálni egy füst alatt? Mert ahogy látom, az üveghegyen már túl vannak, üres minden flaska. Büntetni a moderációt? Hogy aztán mindenki köteles legyen eltűrni minden sértést, és ne legyen joga még válaszolni sem? Kiürülne a virtuális tér két nap alatt, csak a vérgőzös mocskolódók maradnának, egymást boldogítani. A felhasználók kilencvenkilenc százaléka meg közösség és nagyjából kommunikáció nélkül maradna: a Facebook ma már nem egyszerűen egy felület, üzleti, gazdasági szempontból is képtelenség létezni nélküle, visszaesnénk a kilencvenes évek elejére. Illetve, csődbe menne a világgazdaság is. Szóval, ne tessenek legyintgetni, hogy „legfeljebb majd nem FB-ozunk, korábban is megvoltunk nélküle, most is megleszünk”. Nem leszünk meg, ma már nem.

A Századvég tanulmánya természetesen félreértés, méghozzá szándékos ostobaság: eszköz, nem terv. Akkor most elmondom, mi fog történni a közeljövőben – ha csak közbe nem jön valami.

Ezt a bolondgombát elkezdik terjeszteni. Ez már most is zajlik. A kormánypárti politikusok rajongani fognak érte, az ellenzékiek kevésbé, de ők sem azért, mert hülyeség, hanem azért, mert féltik a saját, online kialakított választói közösségeiket. Pár hozzám hasonló csodabogár ordítozni fog, hogy abszurdumról van szó, ezt komolyan sem lehet venni, ami nem a miénk, azt nem állítgathatjuk, szabályozgathatjuk. Minket lehülyéznek majd, esetleg hazaárulók is leszünk, az a lényeg, hogy a közösségi oldalak problémája a magyar belpolitikai közbeszéd tárgyává válik.

Beemelik a magyar politikai témák közé.

Aztán jön pár nagyon okos néni és bácsi, akik roppant toleráns és értelmes módon társadalmi közvitát kezdeményeznek az ügyben. Figyelem: még mindig egy olyan vállalkozásról van szó, aminek a tulajdonlásához semmi közünk! A társadalmi vita megindul, lesznek majd stúdióbeszélgetések az ATV-ben, a Klubrádióban, a Hír TV-ben meg mindenfelé, de főleg a sarki kocsmában. Eredményük nem lesz, hiszen a semmiről beszélünk majd, viszont nem is ez a cél, hanem az, hogy a „társadalmi igény” miatt az ügy a Parlament elé kerüljön, törvényjavaslat formájában. Azt majd elfogadják, mert mindent elfogadnak, és kezdődhet a „magyar Facebook” államosítása.

Kezdődhetne, csakhogy Zuckerberg ebben a pillanatban fogja világossá tenni a magyar kormány számára, miszerint baromira nem ajánlott ő fel semmit, maximum jelezte, hogy tessenek vele együttműködni. A közösségi oldal továbbra sem a budapesti kormányé, és ha sokat cseszegetik, lekapcsolja.

Aztán vagy a magyar kormány tiltja majd be az oldal használatát, vagy Márkus testvér tényleg lekapcsolja a mi szegmensünket egy nagy, randa, bakelitnyeles megszakítóval egyenesen Menlo Parkból.

A magyar kormány árulásról és világösszeesküvésről fog beszélni, valamint melegen ajánlja majd a felhasználók figyelmébe a Vkontaktyét és a Weibót, a Facebookkal valamelyest analóg orosz és kínai oldalakat.

Ja, hogy azok is külföldiek, azok is techóriások, azokat is moderálják?

Ez abban a pillanatban nem lesz lényeges, a lényeges az lesz, hogy Magyarország elnyeri digitális függetlenségét.

Később áttérünk a füstjelekkel való kommunikációra is.

Hát, így fogunk élni, hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Ha hagyjuk és ha engedjük a magyar politika megszokott mechanizmusait rutinszerűen működni.

Szele Tamás

Kérném tisztelettel, így, hogy körülnéz az ember a hírek között tíz nap pihenés után, csak annyit lehet mondani, hogy elő a vasseprűvel, nagytakarítás következik, sajnos a fejekben nem lehet, de azért próbáljunk meg rendet rakni, mert ekkora kuplerájt már régen láttam: Orbán Viktor lassan már azt is elhiszi, amit tagad. Valaki azonnal értesítse a gyóntatóját.

(Fotó:HVG)

Szóval, ismétlő óra következik, mert mintha mindenki megfeledkezne a pár hónappal ezelőtt szárnyra kel álhírről, mely szerint a magyar kormányfő Csíksomlyón fogadná a pápát. Már akkor jeleztem, hogy ez diplomáciai és egyházjogi abszurdum, még fordítva is nehezen lehetne megszervezni.

Hivatalosan ez elképzelhetetlen, ugyanis Orbán Viktor nem fogadhatja a pápát sem Csíksomlyón, sem máshol ezen a kerek világon, Budapestet kivéve, ami a bejelegyzett telephelye ennek az iparosnak. Bárhol máshol maximum a pápa fogadhatja Orbán Viktort, ha olyan kedve van: a pápa Isten földi helytartója nominálisan, Orbán meg még az ellenkező hatalmat sem képviseli: mint tudjuk a Sötétség Fejedelme nemes ember, nem áll szóba akárkivel. Bár ez teológiai kérdés. Diplomáciai szempontból Orbán, mint szimpla, mezei kormányfő nem fogadhatja a pápát, aki nála sokkal magasabb rangú a nemzetközi diplomáciában. Még fordított esetben is kérnie kell az audienciát, találkozót, aztán vagy fogadják, vagy nem.

Tehát maximum akkor kezdeményezhetne találkozót Csíksomlyón, ha pápaváltozás lenne Csíkban, éspedig oly módon, hogy Orbán lenne azontúl a pápa, Ferenc pedig a magyar miniszterelnök. Én benne volnék a cserében, csak sokan mások nem örülnének. Arról már nem is szólva, hogy Csíkban eddig csak ördögváltozás volt, az is Tamási Áron egyik novellájában, másként nem.

Különben február másodikán Havasi Bertalan kormányszóvivő cáfolta is a hírt (hogyne cáfolta volna, ha nem cáfolja, be kellett volna látnia a magyar miniszterelnök jelentéktelenségét Ferenc pápához képest), de erre és az információ forrására még külön ki fogunk térni. Mondom, hogy ismételni kell a tananyagot.

Ehhez képest mit látunk az MTI hírében?

„Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról, valamint a romániai magyarság megmaradása, vallásgyakorlása szempontjából fontos beruházásokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

A tárgyalás témája volt Ferenc pápa tervezett romániai látogatásának programja, melynek során a Szentatya Csíksomlyóra is ellátogat. A magyarság szempontjából kiemelkedően fontos esemény sikeres lebonyolítása érdekében a Gyulafehérvári Érsekség és a magyar kormány szorosan együttműködik majd - hangzott el a megbeszélésen.” (MTI)

Mit látunk, kedves felebarátaim? Azt, amit korábban is: az MTI nem hazudik, csak igazat sem mond. A magyar kormány együttműködése jelen pillanatban kimerül maximum annyiban, hogy nem tesz semmit – még zarándokvonatot sem kell indítania a MÁV-nak, ugyanis az már évek óta közlekedik, minden pápai látogatástól függetlenül, volt hozzá pechem, a jó Chaucer sem látott olyan vérbő zarándokokat a Canterbury felé tartó útján, mint én pár éve azon a szerelvényen (javasolnám jelezni nekik, hogy a pálinka erős ital, mely tulajdonságát nem árt szem előtt tartani). Nem, ne tessenek most felháborodni, hogy „ez is a mi pénzünkből megy”, ugyanis ez nem igaz. Ezekre a vonatokra jegyet kell váltani, üzleti alapon közlekednek, és mivel céljáratok, nem kell róluk átszállni, ez a jegy drágább a megszokottnál.

Valamint magát a pápalátogatást sem finanszírozza a magyar kormány egy vörös centtel sem, amint hivatalosan maximum államtitkári szinten fogja magát képviseltetni, már, ha maradt egy csepp diplomáciai érzék is a Bem téren.

Orbán Viktor sem fog elrohanni Csíkba, egyrészt látott már pápát, pápa is látta már őt, mivel a főpapok többnyire kultúremberek, felteszem, nem örökítették meg a pillanatot márványban a Vatikán valamely exponált múzeumában, főleg most, hogy a Willendorfi Vénusz alkotója pár ezer éve halott és más viszont nem lenne méltó megformázni Magyarország korpulens vezetőjét, szóval itt és most ehhez az egész szentmiséhez a világon semmi közünk azon kívül, hogy a résztvevői nagy többségben magyarok lesznek.

Rendben, de ez viszont mindenkinek a szíve joga. Azért hitbéli ügyekbe nem kéne avatkoznia a politikának. Igaz: maga az MTI-hír sem mondja, hogy kedvenc pártunk és kormányunk bármit is tenne.

Egyeztettek, nem írtak alá semmit. Csak épp ez a gond az ilyen hírekkel: aki olvassa és nem figyel, azt gondolja, már kész megállapodásokról volt szó, sőt, vékával mérték az aranyat. Dehogy mérték, tárgyalni meg lehet is, szabad is, én magam például tudok olyan intézményről, amiről hat éve tárgyalnak és még alapköve sincs. (De már előre el van lopva párszor, biztos, ami biztos, mint a vietnami magyar rákkórház).

No, akkor, hogy tisztáztuk, miszerint ennek a hírnek semmi értelme, térjünk rá arra, hogy mi ezzel szemben a célja?

A célja pediglen, kedves felebarátaim, illúziókeltés. Annak az illúziónak a keltése, hogy a magyar kormány és a Vatikán a látogatás kapcsán egyáltalán kapcsolatba lép egymással. Dehogy lép: azonban úgy tesz Budapest, mintha lépne.

Nos, akkor hogy is indult el ez a kacsa? Az úgy volt, hogy az Adevarul című román napilap blogrovatában állította azt egy George Simion nevű úriember, miszerint Orbán „fogadja a pápát Csíksomlyón”. Körülbelül annyit jelent ez, mintha nálunk az Origo vagy másik oldalról az Index blogrovatában jelent volna meg: az ilyenekbe ír boldog és boldogtalan, amit akar, az már a szerkesztő felelőssége, mit válogat be a lapban megjelenő anyagok közé. Esetünkben a szerkesztőnek ez a blogbejegyzés volt érdekes. Nem biztos, hogy fontos, még kevésbé, hogy igaz is: de érdekes.

Tekintsük a szerzőt, George Simiont! Nem egy elfogulatlan publicista, sőt: ha kicsit utánajár az ember, két dolgot azonnal megtud róla. Az első, hogy jelölt az idei uniós választásokon, a második, hogy életének egy fő célja van, és ez Moldova, valamint Besszarábia egyesítése Romániával. Már 2004 óta erre az egy pillérre építi a politikai karrierjét, elannyira, hogy az idei választási jelszava az EP-kampányban is az, miszerint: „Nagy-Románia Európában”. Egyszóval nem egy fénylő tekintetű fiatal és idealista liberálissal van dolgunk, akárhogyan is ábrázolja saját magát megafonba kiabáló aktivistaként a blogja fejlécén, hanem egy számító és nem kicsit nacionalista, profi politikussal. Akinek lehet hosszú távú célja ez a bizonyos határrevízió (csak elég sokáig kell élnie ahhoz, hogy az oroszok egy gyenge pillanatukban ebbe belemenjenek, de pár száz év alatt még ez is megeshet), azonban rövid távú célja mindenképpen a zsíros brüsszeli állás és fizetés.

Na jó, de hogy jutott eszébe ez a fenenagy okosság? Úgy, hogy nem ő találta ki. Hanem a székelyföldi románok egy februári találkozójára hivatkozott, ahol

„ortodox püspökük, Andrei Moldovan azt állította: tudomása szerint sem Klaus Iohannis román államelnök, sem Viorica Dancila miniszterelnök nem vesz részt a csíksomlyói eseményen, így Orbán Viktor fogadja majd a pápát.”

Tehát akkor a hír forrása Andrei Moldovan nagyszentségű (preasfintit) püspök. Csak épp ő sem ezt mondta. Hanem azt, hogy

„Megengedhetetlen a román államban, amelytől az összes politikus kapja a fizetését, hogy Ferenc pápát a magyar miniszterelnök fogadja. Ez a románok nagy szégyene! A románok nagy szégyene!”

Azt nem mondta, hogy fogadná is egyáltalán bárki szegény Ferenc pápát a helyi kléruson kívül: azt mondta, mit találna szégyennek.

Úgy áll a helyzet, hogy nem kapott hivatalos értesítést az egyházmegye sem Johannis elnök, sem Viorica Dancila miniszterelnök közelgő látogatásáról. Mondjuk nem kötelező nekik odamenni, de a püspöknek az fáj, hogy szerinte nem is fognak, nem jön hozzá magas vendég Bukarestből. Ezért bocsátotta útjára ezt a – nem nevezhetjük egyébnek – vélelmet. Amelynek annyi a realitása, mintha húsevő havasi kenguruk támadásától tartana az éji homályban.

Ezt aztán már könnyű volt meglovagolnia, szétkürtölnie az éppen kampányoló Simion mesternek, akinek jól jött ez így, választások előtt, mint egy falat kenyér, olyan jól. Nincs itt egyébről szó, mint egy sértődött püspökről és egy kampányoló nacionalista politikusról.

Meg egy magyar miniszterelnökről, aki szintén politikai tőkét próbál kovácsolni a semmiből.

Akkor összegezzük. Adott egy püspök, aki mondott valamit feltételes módban.

Adott egy uniós képviselőjelölt, aki áttette ezt kijelentő módba, a saját demagóg kampánya szolgálatában.

Aztán adott egy nem kevésbé demagóg magyar miniszterelnök, aki először tagadta a valóban hamis hírt, de most, mivel hasznot remél ettől, úgy tesz, mintha volna a pletykának igazságtartalma. Állítani nem állít semmit, de ráutaló magatartást tanúsít, lassan pápább a pápánál.

Tehát ki „tud” a fogadás lehetőségéről? „Tud” a püspök, tud a képviselőjelölt, tud az MTI és az Adevarul olvasótábora, valamint Orbán Viktor tesz úgy, mintha szó lenne ilyesmiről, holott nincs.

Ferenc pápa például hivatalosan nem tud róla.

Ezzel szemben én pontosan tudom, ki fogja fogadni a derék Ferenc pápát a csíksomlyói állomáson.

Nem valami politikus.

Hanem az állomásfőnök.

De ő egészen biztosan.

Jobban is jár.

Szele Tamás

Kérem, a héten zajlott az élet, ha a magyar olvasó ki is tekintett a határon túlra – ritkán teszi – akkor is csak Brüsszelre vetette vigyázó szemét, nem Asztanára. Amiről amúgy is annyit szokás tudni mifelénk, hogy messze van tőlünk és közel Orbán Viktor szívéhez. Pedig arrafelé is roppant érdekes dolgok történtek, amelyek egészen mást jelentenek, mint aminek látszanak.

Szóval, vágjunk a közepébe: lemondott az elbaszi, minek következtében Aszatnát már nem is Asztanának hívják, hanem Nurszultannak. Tapasztalt olvasók már kikövetkeztették, hogy az „elbaszi” Nurszultan Nazarbajev örökös címe lehet, de nem azt jelenti, amire a magyar ember ösztönösen gondol a hallatán, nem sommás kritika országépítő képességeit illetően, hanem így mondják kazahul, hogy „a Haza Atyja”. Hogy aztán a lelkes turanisták, melyekből egyre több van mostanság, miképpen mutatják ki ebből a kazah-magyar nyelvrokonságot, az már hadd legyen az ő bajuk.

És ez a lemondás sem azt jelentette, hogy a hetvenkilenc éves Nazarbajev visszavonul a hatalomtól, és öreg napjait unokái nevelésével, valamint mormotavadászattal tölti, ellenkezőleg: az elbaszi úgy mondott le, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a hatalma, tulajdonképpen a hatásköre olyan lett, mint Hszi Csin-pingé, pedig ő aztán élet és halál ura a Középső Birodalomban.

Viszont a kormány bukott, azt lecserélte.

Sőt: a lemondást tüntetések előzték meg, de ha valaki „színes forradalomról”, kazah demokratizálódásról fantáziálna, nagyot téved: még akkor jó, ha a kettőnek, mármint a lemondásnak és a tüntetéseknek nincs közük egymáshoz. Mert ha van, akkor a tüntetéseket is az elbaszi szervezte, tehát a markában tartja az illegális ellenzéket is. Bár innen nézve úgy tűnik, spontán demonstrációkról volt szó.

Lássuk csak, mit tudunk mi erről az emberről?

Kérem, először is azt, hogy huszonkét éves kora óta nem dolgozott. Most meg hetvenkilenc éves. Huszonkét évesen pártmunkás lett, 1984-ban már a Kazah SZSZK miniszterelnöke, 1989-ben a Kazah Kommunista Párt főtitkára, 1990-ben a függetlenné váló Kazahsztán elnökévé választották meg – hát Istenkém, elégedettek voltak vele bizonyára, de az is lehet, hogy senki más nem vállalta a jelölést – 1991-től mostanáig a Kazah Köztársaság első elnöke. Öt választást is megnyert a Nur Otan párt élén, ezen kívül még két párt működik hivatalosan az országban, az egyik a Nazarbajevvel szimpatizáló, az agrár-ipari blokkot képező AIST és az ASAR párt, amelyet Nazarbajev lánya alapított. A leányka különben sokoldalú tehetség: miután Nazarbajev a zhanaozeni események következtében betiltotta a teljes független sajtót, a maradék média irányítását az ő kis törékeny kacsóiba helyezte.

Milyen Zhanaozen, miféle események?

Hát az úgy van, tetszik tudni, hogy Kazahsztán ugyan nagyon gazdag, főleg fosszilis energiahordozókban és uránban, csakhogy a bevétel eléggé aránytalanul oszlik szét. Asztana hipermodern meseváros, minden épülete légkondicionált – kell is, mert télen mínusz, nyáron plusz negyven fok van – de vidéken még áramellátás sincs, a városokban sem, vezetékes vízről, csatornahálózatról sem hallottak, illetve az a baj, hogy hallottak, de nincs. A nép bizony szegény, nyomorog. Ez a nyomor robbantotta ki a zhanaozeni affért.

Zhanaozen – korábbi nevén Novij Uzen – ötvenezres város, bár 1999-ben még százezer lakosa volt, de mára kezd elnéptelenedni, a rossz környezeti viszonyok miatt. Nem is túl régi a település, 1968-ban alapították, kifejezetten olajfúrás céljaira, hiszen a környéken, ameddig a szem ellát, olajmezők terülnek el. Íme, a kazah bőség forrása – csakhogy az olajmunkásokat nem becsülték meg úgy, ahogy kellett volna. Már 2011 májusában sztrájkba léptek, éspedig az alacsony bérek, az elviselhetetlen munkakörülmények és az évek óta fizetetlen veszélyességi pótlékok miatt – ez is a kazah gazdaság mérhetetlenül korrupt voltát mutatja, hiszen az olaj bevételéből bőven futotta volna minden szükségesre, még ugyan többre is. A sztrájk elhúzódott, és Kazahsztán többi vidékein is mozgolódni kezdtek a kizsákmányolt munkavállalók. Hiszen másutt sem volt jobb a helyzet. A tiltakozás december 16-án érte el a csúcspontját, ugyanis az a kazah függetlenség napja – a főtéren ünneplő tömeghez szóló hivatalosságokat félretolták az aktivisták, gyújtó hangú beszédeket mondtak, míg a helyi OMON emberei – vagyis a kazah terrorelhárítók – tüzet nem nyitottak a tömegre. Nyolcvanhat sebesültről és több tucat halottról számoltak be hivatalosan, a helyi szemtanúk szerint azonban a halottak száma elérte a kétszázat is, főleg, mivel kigyulladt a harci cselekmények kapcsán az olajtársaság központja, kigyulladtak és porig égtek a városi hivatalok, de még egy hotel is.

De ezzel nem értek véget a kegyetlenkedések. Nazarbajev elnök nem elégedett meg a munkások mozgalmának vérbe fojtásával, a szervezők fejét is követelte: letartóztatási hullám kezdődött, százak tűntek el a börtönökben és a kínzókamrákban. Igen, kínzókamrákban: a tortúra annyira általános volt, hogy még a hivatalos perek során sem tagadták a szervek… Természetesen nem csak a munkásokat és vezetőiket tartóztatták le, hanem más ellenzékieket is, például Zhanbolat Mamay újságírót, Serik Sapargali és Vlagyimir Kozlov politikusokat vagy Bolat Atabaev színházigazgatót. Hogy egy színidirektornak mi köze lehetett az olajmunkások sztrájkjához, rejtély, de nem az első és nem is az utolsó arrafelé. Az Amnesty International jelentése szerint a „vizsgálat” során Roza Tuletaeva aktivistát a hajánál fogva akasztották fel, majd levágták, a fejére műanyag zsákot szorítottak, hogy fojtogatással kínozzák, megerőszakolták, de a vallomását csak akkor írta alá, amikor azzal fenyegették: megerőszakolják a tizennégy éves kislányát is. Végül öt év fegyházra ítélték. Bazarbai Kenzhebaev két nappal szabadlábra helyezése után, 2011. december 21-én halt bele a kínzás során szerzett sérüléseibe, ám halála előtt még részletesen be tudott számolni a vele történtekről egy külföldi újságírónak. A most hatvanegy éves Aron Atabek költő, újságíró, publicista a kazah börtönök régi ismerője – őt már 2006-ban két évre ítélték, melyet koromsötét magánzárkában kellett letöltenie, de 2012-ben újabb két év büntetést kapott a zhanaozeni események alkalmából, melyet az arqalyki speciális fegyintézetben kellett letöltenie, 1650 kilométerre az otthonától. Máig nem tudjuk, mi van vele, a nemzetközi PEN-klub is mozgalmat indított a kiszabadításáért tavaly. A családja 2013 októberének elején tudta meg egy névtelen telefonhívásból, hogy a költőt átszállították a Karazhal börtönbe, Karaganda körzetbe. Ez róla az utolsó hír.

Ne feledjük azt sem, az összes letartóztatott ellen csak annyi volt a vád, hogy „társadalmi ellentéteket szítottak”.

Hát ilyen legény ez az elbaszi, ez a Nurszultan Nazarbajev, akit öt évvel ezelőtt fényes külsőségek közepette láttunk vendégül Budapesten. Hogy miért jött ide annak idején? Hivatalosan azért, hogy felavassa a Városligetben Abay Kunanbajev kazah költő szobrát. Aki szerencsére már a tizenkilencedik században elhunyt, úgyhogy nem kell mostanában agyonverni, mint Aron Atabeket.

Lehet Nazarbajevet Közép-Ázsia Kádár Jánosának nevezni, bár nem lesz helytálló a hasonlat: inkább Ceausescuja ő annak a régiónak, csak sikeresebb az elődjénél. A kormányváltást is érdekesen oldotta meg, ahogy a visszavonulását is. Az egész azzal kezdődött, hogy 2010-ben kineveztette magát elbaszinak, a Haza Atyjának.

Aztán kilenc évig csend volt, csak az olajárak zuhogtak lefelé, most már alig harmada a kazah GDP a tíz évvel ezelőtti csúcsnak. Februárban több tüntetés is volt Kazahsztánban. A megmozdulásokon főként nők vettek részt, egyebek közt több pénzügyi támogatást követeltek a gyermekeknek. A főváros, Asztana polgármesterét kifütyülték, amikor beszédet mondott a nagycsaládos anyák egyik gyűlésén. A polgármester beszédét félbeszakította több nő azzal, hogy felmentek a pódiumra, és felolvasták követeléseiket. Ez valószínűleg nem volt központi szervezésű provokáció, sőt: de nagyon jól jött az elbaszinak.

Ő ugyanis azonnali hatállyal leváltotta a kormányt, döntését az ország alkotmányának 70. cikkelye alapján hozta meg, amit azzal indokolt, hogy Bakitzsán Szagintajev miniszterelnök kormánya kudarcot vallott az életszínvonal emelése, illetve az olaj és földgáz alapú gazdaság diverzifikálása terén. Ideiglenes kormányfőnek Aszkar Uzakpajevics Mamin miniszterelnök-helyettest nevezte ki.

Ezután következett a televíziós beszéd, melyben bejelentette a visszavonulását.

Akkor most örülhet a kazah nép? Megszabadult a zsarnoktól, eljő a szabadság?

Dehogy szabadult, dehogy jő el. Annyi történt, hogy az éleződő helyzetben Nazarbajev kijátszotta az aduját: mint elbaszi, most már büntethetetlen, lemondott, haja szála sem görbülhet, de a hatáskörei miatt a felelősségre vonás veszélye nélkül igazgathatja az országot az állami szerveknek küldött utasítások útján, míg a világ s még két nap.

A kazah nép nem biztos, hogy egységesen érti, miszerint cseberből vederbe került: sokan megütközéssel fogadták, hogy ennek alkalmából Kazahsztán összes városának összes főutcáját és az összes megyszékhelyet, nemkülönben Asztana városát is átnevezték Nurszultanra. Emiatt Asztanában verekedés tört a döntés támogatói és ellenzői között. Helyi sajtójelentések azt írják, mintegy 20 embert vettek őrizetbe a dulakodás miatt.

Mondjuk érdekes is lesz a kazah közigazgatás. Elképzelek egy bírósági tárgyalást.

- Vádlott, álljon fel! Lakcíme?

- Nurszultan utca, 12. szám, Nurszultan körzetben élek, Nurszultan városában.

- Az nem lehet.

- Miért, bíró úr?

- Mert ott én lakom!

Szóval, felmerülhetnek néminemű problémák, elvtársaim.

Nazarbajev viszont ezzel a sakkhúzással az életfogytig teljhatalmú diktátorok közé emelkedett, Erdogan és Hszi Csin-ping mellé.

Legyünk résen, a legújabb kori kazah történelem riasztó lehetőségeket tár elénk. És ugyebár, a kazah is turáni nép, mondják szélsőjobbról, de mondja a magyar miniszterelnök is.

Csak ne nagyon kövessük a kazah példát.

Semmi szükség egy magyar elbaszira.

Szele Tamás

Kedves Watsonom, oly levert vagyok ma reggel, kérem adja közelebb a perzsa papucsot, annak az orrában van a pipadohány... és szóljon mrs. Hudsonnak, hogy felteheti a kávét. Igen, törökösen. Watson, mutassa a Timest. Valóban, erre számítottam... Moriarty professzor öles léptekkel halad, és a mi szegény Britanniánk sokat fog szenvedni miatta.

Voltaképpen ideje volna megvilágítanom az ön számára is, hogy ki tehet erről az egész Brexitről. Nos, nem élek vissza a türelmével: Moriarty professzor, a Bűn Géniusza szervezte meg cinkosai, Boris Johnson és Nigel Farage segítségével. Majd mindjárt levezetem azt is, mi haszna van belőle – de előbb lássuk, most mi a helyzet.

Nos, mint azt ön is tudja, királyságunk büszke és szabad népe 2016. június 24-én meghozta történelmünk második legrosszabb döntését a Brexitről – az első Együgyű Ethelred király azon parancsa volt, hogy le kell mészárolni minden dánt. Ennek számos következménye van civilizált korunkban, Sven király egyelőre még nem üzent hadat, de ez talán pusztán annak köszönhető, hogy Dánia uralkodóját jelenleg nem Svennek hívják. Tény azonban, hogy habár kormányzatunk és ellenzékünk körömszakadtáig ragaszkodik kilépésünkhöz az Európai Unióból (népünk már nem annyira), arról a világon senkinek sincs pontos elképzelése, hogyan kéne ezt véghezvinni.

Theresa May miniszterelnök különös játékot űz Brüsszelben: ugyebár, mivel országunk a legkevésbé sem felkészült egy megegyezés nélküli, rendezetlen Brexitre, sőt, még a reggeli teánkat és narancslekvárunkat is külföldről szerezzük be, ha vámot kellene fizetnünk minden falat ételért, hamar koldusbotra jutnánk. Birodalmunk ereje nemlegesnek tekinthető, a Flotta például óvakodik attól, hogy összetűzésbe keveredjen az izlandi halászhajókkal, ugyanis ha ezek az indulatos skandinávok véletlenül hozzávágnának egy hálót a nemrég vízre bocsátott Prince of Wales repülőgéphordozóhoz, félő, miszerint néhány hét türelmet kellene kérnünk tőlük, míg a hajó F-35-ös harci repülőgépeit válaszcsapásra alkalmas műszaki állapotba hozzuk, és nem lehetünk bizonyosak abban, hogy az izlandi lovagiasság ennyire türelmes. A Királyi Légierő jelenleg épp azzal a feladattal van elfoglalva, hogy – egyéb személyzet híján – a Stockton-Darlington közötti vasútvonal közlekedését biztosítsa, oly értelemben, hogy vezetik a mozdonyt, mert a korábbi mozdonyvezető kelet-európai volt és nem látta biztosítottnak a jövőjét királyságunkban, így kivándorolt Nyasszaföldre, ahol hozzánk képest nyugalom és prosperitás uralkodik. Helyzetünk rossz és egyre romlik: ott még nem tartunk, hogy a Coldstream Gárdaezred tagjai alsónemű viselésére vetemedjenek, de több tanú látta, hogy a hollók költöznek elfele a Towerből.

Nincs más megoldás, mivel képtelenek vagyunk március 29-ig kilépni az Európai Unióból, haladékot kellett kérnünk. Ír és skót polgártársaink már a kilépés gondolatának sem örvendeznek, de most, hogy érthetetlenné vált a helyzet, dob- és dudaszó száll a Felföldön és Ulsterben elkezdtek mozgolódni a kémikusok. Ezzel a háttérrel történt meg, hogy tegnapelőtt – tegnap helyett – miniszterelnökünk, Theresa May június harmincadikáig kért haladékot kilépésünkre Brüsszelben.

Ennek a kérésnek különös jelentősége lett egy kicsiny közép-európai ország számára, melynek excentrikus vezetője, bizonyos mr. Turbán vagy Orbán úgy gondolta: ha és amennyiben nem tartanak Britanniában uniós parlamenti választásokat, szerepe felértékelődik az Európai Néppártban, és mivel a június 30-i határidő elfogadása esetén szigetünkön valóban elmaradtak volna a választások, sikerült is elérnie, hogy ne kizárják ebből a tekintélyes pártcsaládból, csupán felfüggesszék.

Már ez is Moriarty keze munkájának tűnik a maga fortélyos mivoltában, ámde fordult a kocka. Hiábavaló volt Theresa May kérelme, az Európai Unió tegnap, tehát csütörtökön úgy határozott, miszerint szó sem lehet a június 30-i határidőről. Ha sikerül megállapodásra jutnia kormányfőnknek az Alsóházzal jövő héten, úgy május 22-ig maradhatunk az EU-ban. Ha nem, április 12-ig kapunk haladékot, és addig döntenünk kell, hogy a rendezetlen kilépés tetszik-e nekünk jobban, vagy pedig hosszabb halasztást választunk, de akkor EP-választást kell tartanunk májusban.

Ezek szerint – mivel az Alsóház előbb fogja módosítani a krikett szabályait oly módon, hogy ezentúl síléc is kelljen a játékhoz, mintsem bármiféle megegyezésre jusson a Brexit tekintetében – mégis meg kell tartanunk az uniós választásokat. Ami természetesen tökéletesen más erőviszonyokat fog eredményezni az Európai Parlamenten belül, mintha nélkülünk zajlana le ez a voksolás.

Ha ezt Manfred Weber egy nappal előbb tudja, mr. Turbán már a Néppárton kívül reggelizik ma. Más kérdés, hogy meglehet: tudta, ám nem bízik jogkövető magatartásunkban.

Időközben levelet írt a kormányfőnek a Brit Iparszövetség (CBI) és az országos szakszervezeti szövetség (TUC). A levél alapján, amelyet Carolyn Fairbairn, a CBI vezérigazgatója és Frances O'Grady, a TUC főtitkára írt alá, az elmúlt napok fejleményei miatt meredek ívben nőtt annak a veszélye, hogy Nagy-Britannia a Brexit feltételrendszeréről elért, az alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

A felhívás szerint a brit vállalatok erre nincsenek felkészülve, és a megállapodás nélküli Brexit olyan sokkot okozna a brit gazdaságban, amely még nemzedékek múlva is éreztetné hatását.

A két vezető szerint ezért most már létfontosságúvá vált a jövő pénteken esedékes kilépés elhalasztása, annál is inkább, mivel a CBI tagvállalatainak 88 százaléka is ezt tarja jobb megoldásnak a megállapodás nélküli Brexitnél.

Mi több, jelen pillanatban már 2 281 326 brit választópolgár írta alá azt a petíciót, mely a Brexit leállítását követeli. Külügyminiszterünk jellegzetes mértéktartásával úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen lépés „lehetséges volna, de nagyon valószínűtlen”. Azonban hadd emlékeztessem, kedves Watsonom, hogy törvényeink alapján a Parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.

A Királynő alattvalóinak tehát elege van ebből az egész, kétes kimenetelű hercehurcából. Legalábbis jelentős részük már szívesebben lapátolná vissza a citromot a lóba, amennyiben ez kivitelezhetőnek tűnne. Magam is úgy látom, hogy rossz úton járunk: azonban Donald Tusk, az Európai tanács elnöke sarkosabban fogalmazott. Azt mondta: reméli, hogy a pokol egyik külön bugyrába kerülnek azok, akik úgy kampányoltak a britek kilépése mellett, hogy halvány fogalmuk sem volt róla, hogy hogyan lehet biztonságosan kivitelezni. A brüsszeli EU Reporter megkérdezte tőle: van-e még hely a pokolban azoknak a brit képviselőknek is, akik ezek után is a rendezetlen kilépést választanák. Tusk azt felelte: „A pápánk szerint a pokol még üres. Ez azt jelenti, hogy sok hely van benne.”

Nos, ne feledjük, Tusk katolikus, ezért fogadja el Ferenc pápa véleményét a Pokol viszonyait illetően irányadónak, habár úgy vélem, nagyon eltérő nézetet a canterbury érsek sem fogalmazott volna meg.

Így hát, Watsonom, kétségtelennek tűnik, hogy a Brexit nem egyéb, mint fondorlatosan kitervelt csalás, mely Moriarty professzor keze nyomát viseli magán. De kinek mi haszna van belőle?

Csak egy hasznot tudok kimutatni: hihetetlenül megnőtt a londoni fogadóirodák forgalma, mióta megjósolhatatlan, mire számíthatunk. És ezeknek a fogadóirodáknak nagy része az alvilág, tehát Moriarty kezén van.

Watsonom: lelepleztük őket. Ez a bukik üzlete!

Kérem, csengessen teáért, és utána hívjon egy bérkocsit, dolgunk lesz a Buckingham palotában. Informálnunk kell Őfelségét a dolgok állásáról, és ő majd meghozza a megfelelő döntést.

Ez meglátásom szerint vagy az lesz, hogy feloszlatja a Parlamentet – ami jogában áll – vagy hívat egy bukmékert, és fogad ő is a Brexitre.

Tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra.

Bár ez nem volna fair play.

Viszont angolos lenne.

Esetleg szóba jöhet még a Stuart-ház restaurációja, mely sok kérdést és vitát megoldana, bár ez kissé elhamarkodottnak tűnik.

Mindegy, Watson, teázzunk egyelőre.

Szele Tamás

Sajnos azt kell mondanom, erre is szükség van. Nézem a tegnap este óta tartó önfeledt ünneplést (illetve, túloldalon a konok tagadást és a szemrebbenés nélküli hazudozást). Kérem, én úgy látom, ebben az országban senki sem tudja, miről, mivel kapcsolatban született tegnap döntés, aki meg igen, az vagy nem érti, vagy hazudik róla.

Vegyük sorra a terjedő félreértéseket.

Akkor mit ünneplünk? Mert mindenki ünnepel: van, aki a magyar kormánypárt „döntő vereségét”, van aki az „elsöprő győzelmét”. A kormánymédiát nagyon nem elemezném, azok gyárilag ilyenek, ha Orbán teológiai vitába keveredne, lazán leírnák – és betűazonosan át is vennék egymástól – hogy Jónás nyelte le a cethalat és nem a cethal Jónást. Most is gyártják a lózungokat, nem halt még ki a pesti humor, Örkény forog a sírjában, olyanokat írnak. Például:

„Óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek!” (Origo)

„Elbukott a bevándorláspárti akció, nem tudták kiszorítani a Fideszt a Néppártból” (Origo)

„Nem zárják ki, nem függesztik fel a Fideszt” (Még mindig Origo)

„Deák Dániel: komoly győzelmet aratott az EPP ülésén a Fidesz” (888)

„Orbán Viktor: Jó döntést hoztunk, a néppárt megőrizte az egységét” (Magyar Nemzet)

„Fidesz-siker Brüsszelben” (Magyar Hírlap)

Az ember azt hinné, minimum foci-vb-t nyert a Fidesz csapata Brüsszelben, mert a londoni 6:3-nak nem volt ekkora sajtóünneplése annak idején, mint ennek a vereségnek. Vagy ha volt is, ez vetekszik vele.

Az sem a legjobb ötlet, hogy túloldalon meg a Fidesz történelmi vereségéről beszélnek, mert ez még nem az - akkor mi is ez? Egy visszavonult amerikai haditengerésztiszt ismerősöm idézte az ügy kapcsán, igen helyesen Churchillt:

„Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.”

És neki van igaza. Akkor lássuk, mi történhetett? A hivatalos nyilatkozat szerint az EPP közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. Az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra. Nem határozatlan idejű felfüggesztésről van tehát szó.

Tehát, zajlottak némi tárgyalások zárt ajtók mögött, ahogy Manfred Weber fogalmazott, „nyílt és kemény” hangnemben, vagyis piszok nagy anyázások közepette, aztán a Fideszt, jobban mondva Orbán Viktort rászorították arra, hogy ha meg akarja őrizni a tekintélye romjait, ő maga ajánlja fel a tagsággal járó jogok felfüggesztését. Mert ha fel nem ajánlja, akkor is felfüggesztik, ámde a korábban Gulyás Gergellyel megüzent koncepciója szerint az esetben a pártnak ki kell lépnie, és az még nem volna kellemes nekik ez idő szerint.

Belement, elfogadta az aranyhidat, amit a menekülésre felajánlottak neki, javasolta: és az elsöprő 190-3-as szavazati arány mutatja, mennyire lehet ellenszenves ő is, pártja is a Néppárton belül.

Hát még azon kívül...

Most meg ő, aki a rá vonatkozó vádakat „fake news”-nak nevezte, futószalagon gyártatja az álhíreket, pletykákat, arról, hogy mi történt. Ez tényleg egy sértett, tizenöt éves kislány szellemi szintje.

Azért nincs egyedül a történelemben ezzel a mentalitással, sőt, viszonylag régóta tapasztalunk ilyesmit: olyan ő, mint Második Ramszesz. Az illető fáraó a maga idejében konfliktusba keveredett a hettitákkal, akik a kádesi csatában (nagyon röviden fogalmazva) bucira verték az egyiptomiak képét, a fáraó is épp, hogy megúszta a halált vagy a fogságot, de mikor valahogy hazatért, azonnal megrendelt egy hőseposzt a hatalmas győzelméről Pentaver írnoktól, aki meg is írta, minek következtében jó ideig a modern történelemtudomány elhitte, hogy Második Ramszesz győzött. Aztán megfejtették a hettita írást is, és fordult a kocka (most nagyon nagy vonalakban meséltem el a történetet, a valóság árnyaltabb).

Tehát hazudozunk, szép, ősi hagyomány ez, már az egyiptomiak is ismerték. De akkor mi történt?

Az, hogy a Néppárt ideiglenes vádalkut kötött a Fidesszel, az belement a felfüggesztésbe (ez volt az óvadék), és ennek fejében a vizsgálat időtartama alatt szabadlábon védekezhet. Aztán a vizsgálat majd eldönti a sorsát, egyszer, majd, valamikor, ha ugyan eredménnyel jár. Viszont sikerült kikapcsolni az uniós választási kampányból, sőt, a saját kampányában is jól teszi, ha ügyel – már persze, ha még akar tagja lenni a Néppártnak. Ha nem akar, azt abból fogjuk megtudni, hogy nem enyhül a kampány hangneme, sőt, erősödni fog (én erre tippelnék).

Különben még az sem olyan nagyon biztos, hogy a Fidesz tizenkét képviselője nem szavazhat. Este, a nagy össznépi ünneplés közepette jutott eszembe, mert megszólalt Semjén is (https://444.hu/2019/03/20/semjen-csigaver?fbclid=IwAR03LpUeQNd8JYhikEixoze2CFqpvuYIX9G3ygzTZeuRZxe6M7cqLB97STA ), konkrétan azt mondta:

„Csigavér, mi maradunk, aztán pedig meglátjuk.”

miszerint lássuk csak, a tucatnyiak közül hányan képviselői a KDNP-nek is? Hát bizony, mind a tizenketten. (https://www.europarl.europa.eu/hungary/hu/ep-kepviselok/kepviselok-2014-2019.html?fbclid=IwAR0bW2VQGAItG6sqVtYREpmHXNlWyeTR7EBf0f0nBFfpDDc2LfuxufHFor0 )

Tehát előállhat az a különös helyzet, hogy a néppárti belügyekben fideszesként ugyan nem szavazhatnak, azonban kereszténydemokrataként, mert a KDNP szintén a Néppárt tagja – igen. A Fidesz és a KDNP megtűri a kettős tagságot, sőt, épp azért menesztették volt annak idején Szalma Botondot Semjénék, mert szót emelt ez ellen. Most már csak az a kérdés, hogyan fogadja el ezt a jelenséget a Néppárt, mert ha hajlandó a felfüggesztetteket kereszténydemokratáknak is tekinteni, akkor nem történt semmi.

De honnét a zavar, a köd a fejekben, honnét a csodavárás? Mire jó a sok túlzás, nagyotmondás? Hiszen világos, hogy belső, pártpolitikai döntésről van szó, aminek az Unió működésére pillanatnyilag maximum közvetett hatása van, és a komolyabb következmények később várhatóak.

A pártpolitikusokról most nem szólnék, ők egy lavór langyos vízzel is nekiállnának tüzet csiholni, ha ebből némi politikai tőkét kovácsolhatnának, sőt, azt is híresztelnék, hogy sikerült: de a közönség miért ilyen lelkes?

Egyrészt attól, hogy maga a Fidesz is sorsdöntőnek harangozta be a várható határozatot a médiája útján, másrészt, mert sajnos össze tetszenek keverni a hetes cikkely szerinti eljárással. Amit elindítottak, és valóban járhat Magyarország szavazati jogának felfüggesztésével is az Európa Tanácsban, esetleg az Európai Parlamentben is, de ez az eljárás nem az az eljárás. A hetes cikkely alkalmazására sor fog kerülni ugyan, sürgetik is, csak nem most, azonnal, hiszen az egy nagyon hosszadalmas eljárás: egyfelől, pont a Néppárton belül fegyelmi eljárás miatt a magyar kormány elérte, hogy az egész procedúra megkezdését halasszák el a választások utánra (aztán va banque-ra játszanak, hátha sikerül megúszni), másfelől ezt már igenis befolyásolhatja, mit mond az ügyben a Néppárt.

De még ha meg is indul a verkli, akkor is, előbb

„az Általános Ügyek Tanácsa (itt általában a külügyminiszterek vannak jelen) foglalkozik vele, konkrétan az várható, hogy Szijjártó Pétert a kollégái kikérdezik, kritizálják, vitatkoznak vele egy kifejezetten a magyar demokrácia állapotának szentelt ülésen. Ez hónapokig is húzódhat, mert több fordulós is lehet a vita, majd végül a külügyminisztereknek szavazniuk kell, hogy szerintük is nagy gond van-e a magyar demokráciával. Ha négyötödük szerint probléma van, akkor megy tovább az eljárás.

A külügyminiszterek ekkor javaslatokat fogalmaznak meg a javításra, és ezekről újra szavaz az Európai Parlament. Ha az EP támogatja a minisztereket, akkor összeülnek az EU országainak az első emberei is, de úgy, hogy a magyar miniszterelnököt erre a vitára nem engedik már be.

Ha ott egyhangúan úgy határoznak, hogy tényleg baj van, akkor az EU hivatalosan is deklarálja, hogy Magyarország már nem demokrácia. Elég azonban egyetlen miniszterelnök ellenállása Európából, hogy ez ne történhessen meg. Ha mégis megtörténik, akkor visszakerül a téma az általános ügyek tanácsára, ahol kitalálják, hogy mi legyen a megbélyegzett ország büntetése, és a külügyminiszterek minősített többségének ezt meg is kell szavaznia. Ez lehet pénzbüntetés, de akár az adott kormány szavazati jogának felfüggesztése is.” (444) (https://444.hu/2018/09/11/europa-partjainak-most-el-kell-donteniuk-hogy-elviselik-e-orbant)

Szóval, ez az, ami még odébb van, bár elkerülhetetlenül közeleg a megindítása – a végeredménye azonban sokesélyes, az ostor pedig mindenképpen rajtunk, szavazókon csattan. De a tegnapi határozat semmiképpen sem azonos a hetes cikkely szerinti eljárással.

Azzal tetszettek keverni.

Nincs még itt az ideje az ünneplésnek, akárhogyan is kurjongatják egyesek, hogy „győztünk”, nem győzött tegnap senki sem, csak Orbán Viktor egója kapott egy nagy, csárdás, alaposan kiérdemelt pofont, csak most épp nem Junckertől, hanem Webertől.

Ez még csak Tobruk, nem Berlin.

Nem a vég, nem is a vég kezdete, de a kezdet vége.

Szele Tamás

Sűrű egy nap lesz a mai, az is biztos. Elég sok minden eldől, főleg a mi számunkra, hiszen ma szavaz az Európai Néppárt a Fidesz tagságával kapcsolatban, már el is utazott Brüsszelbe a küldöttségünk, maga Orbán Viktor vezeti, remélem, sámánt is visz magával, mert anélkül hajítófát sem érnek az esélyei – igaz, azzal sem. Hogy aztán mi lesz az eredmény, azt később tudjuk meg.

(Fotó: Blikk)

De még a mai nap folyamán, minek következtében a közügyek iránt érdeklődő polgártársaink át fognak menni Sehallselát Dömötörbe egy idő után, holott ez azért nem lóverseny, ahol komoly dolgokról lenne szó, ez csak politika. Jut eszembe a loviról, ha lenne üzleti érzékem, mostanra szerveztem volna két fogadást, feketén, mint egy partizán bukméker, az egyiket a néppárti ügyben, a másikat a Brexitről, és így legalább én jól járnék, de hát késő bánat, ebgondolat. Most már nincs rá idő.

Mondjuk a Brexit-ügy sem papírforma szerint alakul, mégsem lesz szavazás az Alsóházban az uniós csúcs előtt, ami azt jelenti, hogy Theresa Maynek a mostani környülállások szerint kell elérnie a haladékot az Egyesült Királyság számára, ami ugyan nem lenne boszorkányság – az Unió általában nagyon szívesen ad haladékot a Brexitre, a legszívesebben örök időkre is elhalasztaná a mostani vezetés ezt a kínos félreértést – azonban ehhez az Uniónak tudnia kéne egyetlen dolgot: nevezetesen azt, hogy meddig kérik azt a haladékot? Mert, hogy június 30. utánig, az már biztos. De olyan verzió is kering, és ez a legvalószínűbb, hogy minimum ez év végéig. Vagy még később akarnak dűlőre jutni, esetleg soha.

Ez sem volna baj, csakhogy most állt elő az a helyzet, miszerint ez esetben az Egyesült Királyságban meg kéne tartsák az uniós parlamenti választásokat, azonban arra sincs hajlandóság. Márpedig ha június 30-ig nem valósul meg a brexit, akkor az EU arra fogja kötelezni Nagy-Britanniát, hogy az uniós szerződések értelmében tartson európai parlamenti választásokat május 23. és 26. között. A britek mostani állás szerint nem tartják meg a választást, az EP-képviselői helyeiket már szét is osztották a többi tagország között. Igen ám, de amennyiben Nagy-Britannia nem küld képviselőket, akkor az EP minden döntése, amit július elseje után hoz, megtámadható lesz.

Szóval, mégis meg kéne tartani azt a voksolást. De ennek van ám köze a mai néppárti üléshez is. Ugyanis jó lenne tudni, végül is hány hellyel kell számolni a választásokon, szétosztják-e a brit képviselők székeit a tagállamok között vagy inkább választanak, ugyanis ha lesz választás Britanniában, akkor a Fidesz politikai jelentősége és súlya korrelálni fog a légypiszokéval az 1933-as naptáron, ellenben ha nem, akkor minden jelölt számít. Ez adta, ugye, Orbán Viktor magabiztosságát és néhány hétre azt a tudatot neki, hogy ő európai tényező.

Azonban nem tudjuk mi lesz. Amennyiben nincsenek brit választások, akkor az Európai Parlament hivatalos adatai alapján (http://www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20180607IPR05241/csokkentik-az-ep-kepviselok-osszletszamat-2019-ben ) 751-ről 705-re csökken az európai parlamenti képviselők száma a Brexit után. Az Egyesült Királyság 73 helyéből 46-ot tartanak fenn további bővítés esetére, 27 volt brit parlamenti helyet az aránytalanul kevés képviselővel rendelkező tagállamok kapnak. Ám az új elosztás csak az esetben lép életbe, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból. Egyébként a Brexit-folyamat lezárultáig a jelenlegi létszámmal működik tovább a Parlament.

Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy vagy így lesz, vagy úgy, esetleg egészen másképp, netán sehogy.

Mármost a Néppárt döntése logikus és átlátható helyzetben ettől függene, és nem Orbán Viktor személyiségének vonzó vagy kevésbé vonzó megnyilvánulásaitól, csakhogy egyelőre semmit sem lehet tudni a holnapi EP-csúcsértekezlet előtt, ahol majd kéne mondania valamit Theresa Maynek.

Aztán vagy mond, vagy nem.

Ilyen körülmények között távolról sem lehetetlen, hogy a Néppárt magát a döntést is elhalasztja a legközelebbi ülésre.

Tehát ott tartunk, hogy valahol Londonban elkezdték rágni a gittet, és nálunk hallatszik a csámcsogás.

A néppárti tagság különben nekünk magunknak, választóknak távolról sem bír olyan fontossággal, mint amennyit beszélünk róla: akkor lenne ez lényeges, ha a körülmények normálisak volnának, és megbízhatnánk választott képviselőinkben, valamint azok tényleg az ország érdekeit szolgálnák. Ez esetben ugyanis még a jobb- vagy baloldaliságuknak sem volna komoly jelentősége, viszont az ország érdeke az lenne, hogy minél jobb érdekérvényesítő pozícióban legyenek. Ámde erről az ideális állapotról szó sincs, ellenben arról van szó, hogy a magyar gazdaság számára létfontosságú lenne legalább ez év végéig a néppárti tagság, míg tető alá nem kerül a következő EP-ciklus költségvetése. Ez nem mellesleg a Fidesznek is vitális érdeke volna, hiszen az uniós források nélkül mindenkinek felkopik az álla.

Ámde Orbán Viktor azt szokta meg, hogy ő szavaz és nem azt, hogy róla szavaznak. Dacos indulat látszik rajta, nem bölcs mérlegelés. Hogy mi várható, azt legfeljebb a delphoi jósda lenne képes közepes pontossággal előre jelezni, nekünk marad a kormánysajtó, amelynek rezdüléseit barométerként használva legalább azt megtudhatjuk, ők maguk mit gondolnak a helyzetről. Hát akkor lássuk a mai Origót, annál kormánypártibb nem kell. (https://www.origo.hu/nagyvilag/20190319-ebben-a-neppartban-nincs-ertelmemaradnia-a-fidesznek.html) 

„A fideszes hátország szerint itt az ideje kilépni a Néppártból”

És ez még csak a szalagcím. Lássuk, hogyan folytatják?

„A Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról tárgyal ma Brüsszelben a pártcsalád. A Fidesz küldöttségét Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. Néhány bevándorláspárti törpepárt a Fidesz kizárását szeretné. Azonban a kérdés egyre erősebben az, hogy a Fidesz akar-e maradni egy egyre inkább bevándorláspárti irányba tartó Néppártban. Sőt: szabad-e maradnia. (…) A Fidesznek addig van értelme a Néppártban maradnia, amíg van esély arra, hogy a pártcsalád a kereszténydemokrácia irányába visszatéríthető. De ez az esély napról napra fogy, vészesen fogy. Egy minden értékéről lemondó Néppártban viszont már nem szabad maradnia a Fidesznek. Ez a véleménye a Fidesz egész hátországának is.”

Na, szépen állunk. Mondjuk szeretnék egyszer találkozni a Fidesz hátországával, egy személyben, mert csak akkor lehet ennyire biztos a véleményében a kormánylap, ha beszélt is vele – bár valószínűbb, hogy a „hátország” kereste meg a sajtóipari terméket, és nem fordítva. A további sorosozástól megkímélek mindenkit, világosan látszik, hogy a vezércikk – melyet a Magyar Nemzet is átvett – azt sugallja, hogy közeleg a kenyértörés, és a magyar politika szeretné úgy beállítani, mintha ő szakítana, nem vele szakítanának.

Ez persze egyszerű hiúsági kérdés, de sokba kerülhet nekünk.

Akkor latolgassuk a lehetőségeket. Mi történhet?

Egy ebben a pillanatban érkezett gyorshír szerint viszont Orbán Viktor kedden, egy nappal a Fidesz néppárti tagságáról szóló döntés előtt, levelet írt a bajor kormánynak, amiben a magyar kormány nevében biztosította őket, hogy nem fog akadályt gördíteni az elé, hogy a Müncheni Műszaki Egyetem a CEU-val való együttműködésének keretében részt vegyen a magyar felsőoktatásban. Ami mégis békülési szándékra utal, szemben a kormánylap és a „háttér” fogcsattogtatásával.

Na, erre mondaná az ember, hogy tudja a fene, és a legjobb lenne az egészet felgyújtani a négy sarkán, hogy ne legyen vele több baj, csak hát nem lehet.

Pillanatnyilag egy dologra lenne jó ez a dolog: lehetne rá fogadásokat rendezni. Csak azt korábban kellett volna megszervezni és amúgy is tilos lenne – Magyarországon ugyanis a szerencsejáték szervezése állami monopólium.

Márpedig ez nem egyéb, mint lutri.

Estére okosabbak leszünk – ha boldogabbak vagy szabadabbak nem is.

Szele Tamás

Nem fordítva. Ráadásul orosz, kétfejű sasok, a kémfészek meg Budapesten lesz, csak azért nem a Lubjanka téren, mert kicsit feltűnő volna átnevezni az otthonosság kedvéért egy pesti vagy budai közterületet, maga lenne a dekonspiráció – habár a Nemzetközi Beruházási Banknak ehhez is lenne éppen joga a Parlament által elfogadott határozat alapján.

Ahogy mindenhez.

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, kis ismétlés következik, elővesszük egy korábbi óra anyagát: mihez is van joga a KGST újjáélesztett pénzintézetének, mely Budapesten ver majd tanyát?

Mit kapnak a magyar államtól?

Mit biztosítunk nekik?

A bank igényeinek megfelelő irodaépületeket („föld, épületek, épületrészek, ideértve a megközelítést szolgáló létesítményeket”),

A bankelnök hivatalos rezidenciáját,

Ezeknek az ingatlanoknak a „biztonságát és nyugalmát”, vagyis őrzését. Az épületek biztonsága és nyugalma eközben olyannyira teljes, hogy oda még a magyar állam sem teheti be a lábát, mert a diplomáciai képviseletekre vonatkozó védelem illeti meg őket. A bank bármilyen szabályt kialakíthat, ami ahhoz szükséges, hogy az irodaépületben a tevékenységét gyakorolja, és a nagykövetségekhez hasonlóan a rendőrök is csak akkor mehetnének be, ha a bank hívná őket, a bank ingóságait nem foglalhatja le, kobozhatja el, sajátíthatja ki sem végrehajtó, sem bíróság, sem törvényi úton bárki más.

A bank minden tulajdona és eszközei mentesülnek mindenféle korlátozás, szabályozás, ellenőrzés és moratórium alól. nem lenne alávetve pénzügyi vagy szabályozói felügyeletnek vagy ellenőrzésnek (ideértve a közzétételi vagy beszámolási kötelezettséget, tőkeszabályozási vagy tőkemegfelelőségi követelményeket vagy egyebeket),
Nem lenne kötelezve a számviteli szabványok bármely formában történő bevezetésére, sem arra, hogy megfeleljen az engedélyeztetési vagy regisztrációs kötelezettség bármely formájának.

Ha pedig kiderülne, hogy az ügyleteihez mégis szüksége van valamilyen speciális jogosítványra, engedélyre vagy jogszabályi jogállásra, a tervezet szerint úgy kell tekinteni, mintha már rendelkezne azokkal.

A BANK VALAMENNYI TULAJDONA ÉS BÁRMINEMŰ TEVÉKENYSÉGE, MŰVELETE MENTESSÉGET KAP „MINDENFÉLE JOGI ELJÁRÁS, KÖZIGAZGATÁSI VAGY BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS ALÓL, KIVÉVE, HA A BANK LEMONDOTT MENTESSÉGÉRŐL”.

Magyarországon található minden eszköze, jövedelme és tulajdona mentességet élvez minden adó- és egyéb közteher megfizetésétől, akár országos, akár helyi szinten, kivéve a szolgáltatási díjakat; mentes minden adófizetési, adóvisszatartási vagy adóbeszedési kötelezettségtől; mentességet élvez minden vám, adó vagy egyéb közteher megfizetésétől, vagy – a hivatali használatra szánt áruk tekintetében – bármely import- és exportkorlátozástól.

A bank dolgozói és elsősorban vezetősége – elnöke, igazgatói és kormányzói, valamint az ő családtagjaik – diplomáciai mentességben részesülnek.

Korlátozás nélkül, állampolgárságtól függetlenül jöhetnek Magyarországra azon szakértők és tanácsadók is, akik a Bank érdekében helyszíni látogatásokon vesznek részt.

És jöhet még mindenki más, akiket az NBB meghív.

A bank elnökének és családjának még a háztartási célú bevásárlásait is érdemes lesz Magyarországon intézni, miután megkapják a mentességet a személyes vagy családi használatra szánt importált árukkal kapcsolatban fizetendő vámok, adók, vagy egyéb közterhek alól.

Jár nekik a mentesség a Bank által számukra kifizetett illetmény vagy egyéb díjazás után fizetendő adók valamint társadalombiztosítási hozzájárulások alól.

És ezt a magyar Országgyűlés elfogadta. Lesz tehát Magyarországon egy orosz tulajdonú, nemzetközi intézmény, megjósolhatatlan létszámú, főként orosz alkalmazottal, akiknek mozgását tilos ellenőrizni, az épületbe magyar szerv a lábát be nem teheti, az is titok, hányan lesznek, az is, miért, ha kérdezzük, közünk nincs hozzá, adómentességet és állami védelmet élveznek, ingyen jár nekik akárhány és akármilyen ingatlan, amire csak rávetik fényes tekintetüket, akárkit behozhatnak az országba vagy kivihetnek belőle, ha engedélyre van szükségük bármihez, autóvezetéstől horgászáson keresztül kínvallatásig, azt már meg is kapták, ne kelljen avval bajmolódniuk, és mindegyiküket védi a diplomáciai mentesség.

Csak azt nem értem, minek kell ezt banknak nevezni, miért nem lehet kiírni a kapu fölé: „Központi Főrezidentúra”. Illetve értem: a látszat a fontos, mint Igoriban a Török Szultánnak.

Ráadásul a Privátbankár információi szerint a „pénzintézet” vezetője, Nyikolaj Koszov igazi, huszonnégy karátos titkosszolga, az lehet, hogy a nagyszülei nem voltak csekisták (bár csodálnám) de hogy már a szülei hatalmas szolgálatokat tettek a KGB-nek, az biztos.

A kedves mamája, Jelena Koszova (aki 2014-ben hunyt el) annak idején, 1949-ben az ENSZ-nél dolgozott New Yorkban, elvileg emberi jogi ügyekkel foglalkozott, a valóságban azonban atomtitkocskákat is szerzett a nagy Szovjetuniónak. 1947 és 1950 között a KGB rezidensként tevékenykedő Vlagyimir Barkovszkij (fedőneve Dan, illetve Jerry) volt a tartótisztje New Yorkban. Barkovszkij az amerikai atomtitok ellopásáért végzett kiemelkedő tevékenységéért 1996-ban kapta meg az Oroszország Hőse kitüntetést.

Az édesapja, id. Nyikolaj Koszov ezzel szemben a KGB magyarországi főnöke volt a hetvenes években, ami kevésbé romantikus, de annál jövedelmezőbb küldetés lehetett: a család tizenkét évig élt Budapesten, és míg Nyikolaj papa intézte a Szerv ügyes-bajos dolgait, Jelena mama szobrászkodást tanult négy éven keresztül, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Olcsay-Kiss Zoltánnál. Estére feltevéseim szerint összegyűlt a família, és csája után családi éleslövészetet tartottak, hogy ki ne jöjjenek a gyakorlatból, mint egy szovjet mr. és mrs. Smith.

Ifj. Nyikolaj a Moszkvai Nemzetközi Tanulmányok Állami Intézetének (MGIMO) elvégzése után azonnal a külügyminisztérium kötelékébe került. A 15 éves külügyi (avagy diplomata fedéssel végzett hírszerzői) pályafutása alatt – főként Dublinban és Londonban szolgálva – a tanácsosi rangig vitte. Az ifjú Koszov aztán 1993-ban kezd el vezető beosztásokat betölteni orosz állami cégeknél és 2012 szeptemberében a személyesen Putyin által újjáélesztett NBB-nél azonnal kinevezik igazgatósági elnöknek.

Akkor tehát Koszov elvtárs hátterével tisztában vagyunk: valami azt súgja nekem, hogy nem igazán azért nevezték ki Budapestre, mert komoly tapasztalatai vannak a tajga megművelésében, szűzföldek feltörésében vagy mondjuk az atomfizika valamely ágában. Másféle tapasztalatai azonban bőven vannak, sőt, már a szülei is igen magas rangban vonultak vissza.

Ez ügyben a New York Times meg is kereste az NBB-t, ahol azonban azt válaszolták nekik (https://www.nytimes.com/2019/03/18/world/europe/hungary-russian-bank-spy-orban-putin.html ):

„Cáfolják, hogy vezetőjüknek vagy a banknak bárminemű köze lenne a a KGB-hez, illetve más szolgálathoz. A bank minden idevágó kérdést elutasított: azt állítva, hogy sem az elnöknek, sem pedig a részvényeseknek nincs köze az orosz hírszerzéshez, éppen ezért ez nem is érdemel kommentárt. Azt is írták a New York Timesnak, hogy a Budapestre költözés természetes lépés volt a terjeszkedésükben.” (Index) (https://index.hu/belfold/2019/03/18/orban_segithet_feltolteni_putyin_europai_kemhadtestet/?fbclid=IwAR1MsUuNZKHWtCQWoPvu_sGfQLagX52rxd4ib1Ezcn_YkhgbwqUOgyzxR7E )

Persze, hogy természetes lépés volt, csak nem a bank, hanem az orosz szolgálatok terjeszkedésében (mert azokból is van egy pár). Olyan kémközpont lesz itt, Budapesten, hogy Langleyből ide fognak járni a CIA-sek tanulmányútra!

Persze, az ügyben mindenki megszólalt már, aki átlát a nem túl sűrű szövésű szitán, Ungváry Krisztiántól – aki pedig történészként elég jól ismeri ezt a világot és a Nagy Játékot, ahogy Graham Greene nevezte - Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőig, aki egyenesen az Európai Bizottsághoz fordult, mert minimum kétesnek látja a történetet. Hej, ez már nem is kétes, ez már bizonyos... Ő különben lopakodó hazaárulásnak nevezte, hogy ezt megengedtük: annyiban vitatkoznék vele, hogy itt már szó sincs lopakodásról. Ez egyszerű, virtigli hazaárulás, vegytiszta formában.

Hazaárulás – de mennyiért? Mert az a nem mindegy.

Nos, az NBB már meg is ejtette az első magyarországi beruházását. Kicsit csavarosan – elvégre a Szervről van szó! - de megejtette. És azért akkora nagy csavarmenet vagy forgatónyomaték nincs az ügyben. Megtámogatták potom 12,6 milliárdocskával a Mélykúton átadott víziszárnyas-feldolgozó üzemet, melynek átadására még Orbán Viktor is elutazott némiképp szónokolni – miket is mondott? Különös áthallása van a szavainak a fentebb vázoltak ismeretében:

„Valahogy így képzeljük el a jövőt. Magyar vállalkozók belevágnak, magyar tervezők megtervezik, magyar építőipari cégek megépítik, utána magyar emberek dolgoznak a gyárban, magyar emberek vezetik a gyárat, és utána a profit is a magyarokhoz kerül.”

Da. Csak az egész miskulancia az oroszoké, országostól.

„Tudom, hogy önök mindig támogatták a nemzeti alapon álló kormányokat. Azt is tudom és köszönöm, hogy én is mindig számíthattam önökre. És láthatják: önök is számíthatnak ránk.”

Hát, ez már nem a dolgozóknak vagy a víziszárnyas-feldolgozó Hunent cég tulajdonosainak szólt.

Ez az elvtársaknak szólt.

Ez bizony hűségeskü a javából.

Különben az üzemhez biztosított hitelben az a csavar, hogy nem egyenesen az NBB folyósította, ők csak a bankgaranciát állták, magát a hitelt egy másik orosz pénzintézet, a Sberbank nyújtotta.

Egyszóval, így állunk. Én tovább már nem is kíváncsiskodom, nem is merengek ezen, mert félek, hogy harminckétszer hátba lövöm magamat egy mérgezett kötéllel egy nagyon rossz pillanatomban.

Volt ilyen, van ilyen és a jelek szerint minálunk lesz is még ilyen.

Gyűlnek a sasok a kémfészekbe.

A kétfejű, orosz sasok.

Szele Tamás

Hogy a végén kezdjem: csődöt mondott a hajléktalan-törvény. Pontosabban: kifordult medriből s elveszté tett nevét – ugyanis lehetetlen alkalmazni. Ettől függetlenül hatályát, érvényét nem vesztette, csak éppen alkalmazni képtelenség. Ezen nincs mit ünnepelnünk – ünnep akkor legyen, ha majd hatályon kívül helyezik, addig ne vágjuk le a hízott tulkot.

Ez volt az egyike azoknak a tűrhetetlen törvényeknek, amelyeket már az új Országgyűlés hozott, igaz, nem a botrányos és legendás december 12-i ülésén, ahol a takarító személyzet is szavazhatott volna, hiszen működésképtelen volt az azonosító rendszer: nem, ezt korábban hozták, október végén, rendezett körülmények között, finom, fűtött kupolateremben szavazták meg. És mivel nem azon az ominózus ülésen szavaztak róla, valahogy kimaradt a decemberi tüntetések Öt Pontjából is, remélem, pusztán feledékenységből. Másra gondolni sem merek, például arra, hogy nem is érdekelte a megfogalmazókat ez a probléma. Maradjunk abban, hogy az időzítés miatt nem került a pontok közé.

És mi van benne?

A 178/2018 (X.2.) kormányrendeletről beszélünk (http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK18150.pdf), „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel kapcsolatban közreműködő egyes szervek kijelöléséről és feladatairól”. Ez alapvetően a szabálysértésnek minősített otthontalanság elleni intézkedéseket részletezi, nem kevés tanulsággal: akik írták, valószínűleg életükben nem találkoztak még hajléktalannal, és azt hiszik, az választott életforma, amit kalandos lelkületű, bohém egyének űznek, játszi hangulatukban. Igazán rájuk férne, mármint a szerzőkre egy, csak egy hűvösebb éjszaka a nyóckerben akárhol.

Az alaphelyzet az, hogy valamely kedves, öntudatos, házmesterlelkületű polgártársunk értesíti a rendőrséget, miszerint hajléktalant látott az alvégen. Erre fel elvileg kimegy intézkedni egy járőr, akiknek az kell legyen az első dolguk, hogy értesítik a területileg illetékes, az Szt. 65/E. § (2) bekezdése szerinti diszpécserközpontot, miszerint hajléktalanság van folyamatban. Mintegy zajlik.

Ezek után intézkedés következne a hajléktalan ellen, jó bonyolultan, mely nem mellesleg ingóságai megsemmisítésével is jár, kivéve azonban személyes iratok, fényképek, gyógyászati segédeszközök, az elkövetőhöz köthető hatósági iratok kiadmányai, közokiratok, az elkövetőre vonatkozó jogot, kötelezettséget megállapító okiratok esetében. Magát a hajléktalant elvileg elhelyezik, csak kacifántosan: a rendőr értesíti a diszpécserközpontot, mely azonnal cselekszik, és tájékoztatást nyújt az elkövetés helye szerinti ellátási területen szabad férőhellyel rendelkező hajléktalanellátó intézményekről. Majd munkatársa segítséget nyújt az elkövető hajléktalanellátó intézménybe való eljutásának megszervezése érdekében, ha az elkövető az őt fogadni képes, szabad férőhellyel rendelkező hajléktalanellátó intézménybe állapotánál fogva önállóan nem képes eljutni. Mármost azonban, ha az elkövető – borzalmas ez a kifejezés, bár jogilag nem lehet ellene kifogást emelni – ellenszegül, nem hajlandó bevonulni az intézménybe, akkor megindul ellene a szabálysértési eljárás, és irány a fogda.

De a szabálysértési eljárásnak mindenképpen meg kéne indulnia, hiszen a cselekmény, mármint az életvitelszerű közterületi tartózkodás megvalósult – csak az az eset volna kivétel, ha a rendőr felszólítására a hajléktalan abbahagyja szabálysértő tevékenységét és menten lakhellyel bíró személlyé változik. Ez a verzió nem túl valószínű, mivel ha módjában állna megtenni, semmi szükség nem volna ehhez rendőri felszólításra.

Őrültség az egész, embertelen, tökéletes, betűrágó jogszabály, ellentétes minden humanizmussal.

Ráadásul kivihetetlen is.

Kivihetetlen, ugyanis a hivatalos adatok szerint Magyarországon 9800 éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére, a nappali melegedők száma pedig eléri a 7600-at, ezzel szemben a Város Mindenkié 2017-es statisztikája alapján abban az évben (https://avarosmindenkie.blog.hu/2017/08/08/tobb_mint_100_ezer_ember_van_bizonytalan_lakcim_helyzetben ):

„70 808 embernek nem volt érvényes lakcíme. 23 865 embernek volt csak település szintű lakcíme, ebből 6728 fő Budapest valamelyik kerületébe volt bejelentve. 5818 főnek volt csak tartózkodási címe.”

Hát ennyi hajléktalanról lehet szó valójában, nem 9 800-ról.

A törvény érvényesíthetetlen, erre két embercsoport jött rá elsőként, mint érdekeltek, úgymint a hajléktalanok és a rendőrök. A Népszava ugyanis utánanézett, végső soron hány esetben intézkedett a rendőrség hajléktalanok ellen? (https://nepszava.hu/3029253_megbukott-a-hajlektalanbirsag)

„Tavaly októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt – tudta meg lapunk az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Ez pedig azért figyelemre méltó, mert már január elején 298 helyszíni figyelmeztetésnél tartottak, vagyis a jelek szerint a leghidegebb hónapokban csökkent a büntetési kedv – mintha már a rendőrség is belátta volna, nincs értelme azért bírságolni valakit, mert az utcán él. A szigor enyhülésére utal az is: januárig 10 hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyetlen embert sem.”

Én, kérem, mindig mondtam, hogy a magyar rendőr nem fenevad. Rendőr ismerőseim még annak idején erős megütközéssel fogadták a hajléktalanság szabálysértéssé minősítését, azt mondták, rendben, a parancs az parancs, de két dolgot utálnak: az első a tüntetések biztosítása, a második a fedél nélküliek vegzálása. A rendőr a saját alapértelmezése szerint is a bűnözőket kergeti, márpedig az nem bűn, ha valakinek más a véleménye, mint a kormánynak, és az sem, ha valaki annyira szegény, hogy nincs hol laknia. Abszurd is, hogy egy járőr ne tudjon valós bűncselekmény helyszínére kimenni, mert épp egy hajléktalan ellen lép fel. Közben meg végigrabolják a csibészek a fél kerületet.

És, amint látom, a fizetetlen túlórákkal sújtott, halálosan fáradt rendőrök megoldották a helyzetet. Nem intézkednek. A szabálysértés súlyát és társadalmi veszélyességét tekintve ez indokolt is, még ha nem is okvetlenül jogszerű: míg muszáj volt, míg ellenőrizték őket, megfeleltek a kívánalmaknak, de van egy olyan sejtésem, hogy úgy január elejétől már a vezetőség sem adott parancsot ennek a törvénynek a minden áron való érvényesítésére.

Ez bizony érthető is, jó is, emberséges is.

Megoldódott a helyzet?

Dehogy oldódott.

Egyfelől, a hajléktalanság továbbra is létezik és fenyeget majdnem mindenkit, aki nem dúsgazdag, méghozzá – a legújabban megsűrűsödött kilakoltatások miatt – nagyobb arányban is, mint korábban. Legfeljebb annyi történt, hogy a hajléktalanok és a rendőrök taktikát változtattak, a hajléktalanok még mindig ott vannak az aluljárókban, közterületeken, csak nem telepednek le egy helyre, vagy csak metrózárás után mennek le aludni, a rendőrök meg félrenéznek. Élni és élni hagyni alapon. Azonban a rejtőzködő hajléktalanok kikerülnek a szociális intézmények látóköréből is, így tehát ez a borzalmas törvény még sokkal nehezebbé tette az életüket, mint volt.

Ráadásul a törvény, akármennyire is szabotálják, még hatályban maradt, még alkalmazható, nem szabadultunk meg tőle: elég egy parancs, és újraindulhat a vegzatúra. Damoklész kardja ez jogi szempontból, olyan, mint a netadó volt, amiről mindenki azt hiszi, hogy elsöpörte a népharag – dehogy söpörte, kérem, jogilag most is bármikor elő lehet venni, a kormány csak elhalasztotta a bevezetését!

Csak hát a magyar ember annyira szeret győzni, hogy még a döntetlent is diadalként ünnepli.

Ne feledjük azonban, hogy volt ennek a helyzetnek egy abszurd következménye is: a Tarlós István által tervezett (és valószínűleg meg is valósuló) éjszakai aluljárózárlat. Tetszenek még arra emlékezni? (http://huppa.hu/szele-tamas-aluljarok-vegzete/ )

Arról volt szó ugyanis, hogy éjszakára az összes budapesti aluljárót le kell zárni, az ott alvás megelőzése érdekében, méghozzá központilag nyitható elektromos rácsokkal. Mármint, nem rázna a rács, a zár volna rajta elektromos és csak távirányítással nyílna.

Meg pajszerrel, mondom én.

A zárás az utolsó metrószerelvény leállása után történne. Mégpedig közterület-fenntartók jelenlétében, akik ellenőriznék, nem ragadt-e lent valaki. Imádni fogják a közteresek ezt az éjszakai műszakot, annyi biztos. Egyelőre megkezdték a rácsszerelést – papíron, én magam egy ilyesmit láttam a Nyugati aluljárójában, de az megbízható tanúk szerint már korábban is ott volt, ráadásul semmi nyoma nincs rajta elektromos zárnak – szóval elmondhatjuk, hogy senki nem tett semmi érdemlegeset a Nagy Aluljárózáró Terv megvalósításáért.

Ez a semmi mostanáig kilencvenhat millióba került. Tapasztalataim a honi viszonyokról azt mondják, hogy ezt még módosítják vagy háromszor, bővítik, míg el nem éri a minimum félmilliárdot, és valahol ott fog megállapodni a végösszeg: de rács, az nem lesz.

Ne is legyen, csak a semmi ingyen is megvan, nem kéne ennyibe kerülnie.

Kérem, így lehet forintosítani egy rossz és embertelen törvényt, így lehet belőle kézzel fogható anyagi hasznot húzni.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a hajléktalan-törvény egyfelől teljes csőd, mert alkalmazhatatlan, és hála az Égnek nem is alkalmazzák, másfelől bizonyos szempontból elérte a célját, mert ha nem is oldotta meg a hajléktalanság társadalmi problémáját (nem is tudta volna, azt nem így kell), azt sikerült elérje, hogy kevesebb hajléktalan van szem előtt, mert rejtőzködni kényszerülnek.

A magyar kormány újból a szőnyeg alá sepert egy komoly gondot és sikerről gagyarászik.

Boldog Isten, mi minden van már az alatt a szőnyeg alatt...

És egy szép napon az a sok probléma lerúgja magáról a kárpitot, a felszínre tör és minden látszatot elsodor.

Aznap majd tessenek vigyázni magukra.

Szele Tamás

Tegnap bőven akadt alkalmam elemezni Orbán Viktor ünnepi beszédét, volt, amilyen volt, értelem nem sok szorult belé, bennem végig az a kérdés bujkált: az egy dolog, hogy én elolvastam, de ő maga vajon elolvasta-e, mielőtt felmondta? Mert kétlem: vagy ha mégis, akkor már észre sem veszi, miszerint szembe kerül a cár atyuskával, ha ilyeneket beszél.

Szembe ám, sőt, az egész európai populista politika is. Ugyebár, Orbán főként birodalmazott, brüsszelezett, pedig többet ésszel, mint Brüsszel, de azért migrációzott, migránsozott is, lévén, hogy az egy jól bevált, kipróbált eszköz, azzal nem lehet nagyot tévedni. Azt mondta:

„És azok is mi voltunk, akik az Európába indított migránsinváziót megállítottuk Magyarország déli határainál. És azok is mi vagyunk, akik erős Európát, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket akarunk látni Európa élén, akik nem a bajt hozzák ide, hanem a segítséget viszik oda.”

Hát mondta, mert mi egyebet mondott volna, és nagyon védte ő a keresztény kultúrát is. Kell az ilyenkor, kampány- és dologidőben. Persze hamar akadt külföldi támogatója is, bizonyos Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt politikusa, európai parlamenti képviselő, a Nemzetek és Szabadság Európája frakció tagja (ennek a vezetője Marine le Pen), aki szombaton interjút adott Bécsben a magyar közmédiának abból az alkalomból, hogy nem volt semmi alkalom. Bécsben mindenki azt mond amit akar, annak, akinek akarja, az egy szabad ország, így aztán nem is azt kérdem, miért ragadtatta magát a lentebbi veretes mondatokra, hanem azt kérdem inkább, mennyiért tette?

„És mi azt mondjuk, hogy meg kell őrizni a saját kultúránkat, és nem szabad feláldozni más, idegen kultúráért, ami betolakszik ide. Elutasítjuk az iszlám kultúrát, ahol a nőkről alkotott kép nem egyezik a miénkkel. Az a legfontosabb, hogy megvédjük a saját társadalmunkat, és ez egyben a mi politikai feladatunk is. (…) Egyetértek Orbán Viktor miniszterelnök migrációs politikájával, nem értem miért lép fel ellene olyan erőteljesen az Európai Unió. Ő volt az ugyanis, aki 2015-ben megvédte a határokat, és küzd az ellen, hogy Európa multikulturális legyen. Igaza van abban, hogy az Európa felé tartó migránsáradat nem fog megszűnni. Nagyon örülnék, ha közelebbről és jobban együttműködhetnénk annak érdekében, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk. (..) Orbán Viktor Európa hőse, mert ő volt az, aki 2015-ben, amikor minden lehetséges szabályt megszegtek, főként Schengent, a határainkat nem védték meg, ő mindezt megtette, megvédte a határokat, és azóta is folyamatosan felhívja a figyelmet a szabályozatlan bevándorlás veszélyeire. Azt hiszem, hogy egy olyan párt, mint a Fidesz vagy maga Orbán Viktor sokkal jobban illene közénk, osztrákok közé, az olaszokhoz vagy a lengyelekhez, mint az Európai Néppártba. De ez egy olyan döntés, amit a magyaroknak, a Fidesznek vagy Orbán Viktornak magának kell eldöntenie. Én csak azt tudom mondani, hogy örülnék, ha a jövőben mi alkotnánk egy szövetséget, ugyanakkor elfogadom az ő döntését.” (Magyar Nemzet)

Aztán a ministráns elrakta a füstölőt, mert már az MTI munkatársa sem bírta köhögés nélkül a tömjénezést. Mondjuk Vilimsky nem épp meghatározó politikusa sem Európának, sem Ausztriának, de mégis a populista frakció tagja, így ezzel a magasztalással két legyet ütött egy csapásra: ezüsttálcán nyújtotta át a meghívót Orbánnak le Penékhez, és valószínűleg keresett egy kis pénzt is.

Mert azt nekem senki ne mondja, hogy eleven, egészséges ember képes ingyen Orbán Viktort Európa hősének nevezni. Az ilyesmi nehéz dolog, jól meg kell fizetni.

Akkor úgy nagyjából körvonalazódik a kép: ha és amennyiben kizárnák a Fideszt a Néppártból, marad vagy a konzervatív frakció (csak oda már nem fog kelleni), vagy a le Penéké (ahol mindenkit tárt karokkal várnak), esetleg még a legendák Nagypopulista Nagyfrakciója, ami a mostaninál sokkal erősebb volna, Orbán várakozásai szerint talán még kétharmados is az Európa Parlamentben, csak éppen ennek a megszületése a mostani választások idején annyira valószínű, mint az, hogy Orbán Viktor a választások alkalmából egészséges hármasikreknek adjon életet.

Tehát egyelőre – ha csak a Néppárt nem fontolgat valami felfüggesztéses, fegyelmező, megengedő megoldást vagy nem fogadja el azt a pardont, ami nem volt bocsánatkérés, a Fidesz legsimább útja a mostani, le Pen-féle populista frakcióba vezet. Ott aztán védhetik a keresztény Európát kivont szablyával, harcolhatnak Brüsszel birodalma ellen, ráadásul a brüsszeli parlamentből, szóval elég kényelmesen, és kergethetik a migránsokat a kontinens határairól. Ha megszorulnának a nagy csatában minden és mindenki ellen, egyet bizonyosan tudhatnak: Moszkva mögöttük áll. A könnyeknek nem hisz, de nekik mindig, mert ők megbízható mologyecek.

Hát, azzal egy kis baj lesz. Mert vagy kitartanak a mostani véleményük mellett – évek munkája van benne! - és akkor kiáll mögülük Moszkva, vagy elkezdik elfogadni a migrációt, mint jelenséget.

Ugyanis, kérem, Vlagyimir Vlagyimirovics már elfogadta.

Jól tetszettek olvasni.

Az ugyanis a helyzet – a Napi.hu információi alapján, de a Moscow Times is így tudja – miszerint a hivatalos adatok szerint 2018-ban 146,8 millióra csökkent Oroszország népessége, ez idő alatt majdnem százezer emberrel lettek kevesebben az oroszok. A 93 500 fős csökkenést ugyanakkor már ellensúlyozza a jelentős mértékű gazdasági migráció is, ez tavaly 57,2 százalékkal növekedett. Ezért aztán Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben aláírt egy 2025-ig tartó migrációs akciótervet, melyben a migrációt az alkotmányos jogok hivatalának hatáskörébe adta.

A Kommerszant úgy tudja, hogy a Putyin-terv szerint Oroszországba 5-10 millió migránst kell betelepíteni 2025-ig. Ahhoz, hogy a népességcsökkenés teljesen megálljon, évi mintegy 300 ezer gazdasági migráns befogadására lenne szükség. A Kreml ezen felül listázza a „donorországokat”, vagyis azon posztszovjet államokat, mely munkaerejének bevonzásával ellensúlyozhatja a népességcsökkenést: a célpontok között Ukrajna, Kazahsztán, Üzbegisztán, Moldova, valamint további, a térségben elhelyezkedő országok találhatók.

Nagy lehet a baj, ha már ezt teszi Moszkva, de lássuk az arányokat: Oroszországnak van 146,8 millió lakosa, betelepít 10 millió oroszul (is) beszélő embert, már, ha lesz, aki betelepüljön, mert rám ne tessenek számítani, igaz, nem is beszélek jól oroszul - ez olyasmi arányaiban, mintha Magyarország körülbelül 650 ezer embert fogadna be.

Hát, nem lesz könnyű lenyelni ezt a békát populista oldalon, ahol a határainkra tévedő évi pár száz embert is klónhadseregenek látják. Lehetne mondani, hogy „de hiszen Oroszországba majd az oroszok mennek, hiszen azok beszélik az anyanyelvüket”, csak nem lenne igaz: rengeteg ember beszél valamennyire oroszul, hiszen ez volt a Szovjetunió közigazgatási nyelve, akadnak ugyan orosz népcsoportok, amelyek valóban a mai Oroszország határain kívül élnek, akár nagyobb tömbökben is, csakhogy ők eddig is bevándorolhattak volna, ha akartak volna. Különben is a Baltikum orosz lakossága például nem akar, részint az orosz életszínvonal miatt, részint az orosz politika is helyesebbnek találja bizonyos tervek miatt, ha ott élnek, ahol vannak.

De hát nem is a Baltikumról volt szó, hanem Ukrajnáról, Kazahsztánról, Üzbegisztánról, Moldováról. Hát, Ukrajnában, Moldovában nem jellemző a muzulmán lakosság, de bizony Kazahsztánban, Üzbegisztánban más a helyzet: a kazah lakosság 57%-a szunnita mohamedán, az üzbég lakosságé egyenesen 92%! Hej, pravoszlávok, ezek szerint már a Szent Oroszország sem lesz a régi.

Márpedig ezt a betelepítési rendszert Putyin már aláírta: valószínűleg abszolút nem érdekelte, milyen helyzetbe hozza ezzel az ő hűséges európai pincsikutyáit, akik mostanáig azt mesélték mindenkinek, hogy Oroszhon az európai kultúra egyetlen reménysége, új Róma, valamint az iszlám ostora, és Putyinra mindig lehet számítani a muszlim áradattal szemben.

Nagyon kíváncsi leszek a magyarázkodásukra.

Most már csak azt kell valahogy elintézni, hogy akadjon tízmillió oroszul beszélő ember a világon, akiknek legyen is kedve bevándorolni Oroszországba. De ha Putyintól függ, őt nem féltem: megvannak neki a maga módszerei erre is.

De az európai populistákkal mi lesz? Életművek válnak semmivé egy aláírástól...

Kérem, az európai populisták vagy ideológiát cserélnek (bár előbb alsóneműt), vagy szembeszállnak most már Moszkvával is.

Ez utóbbit nehezen hinném el.

Szele Tamás

Kérem szépen, ez egyre nehezebben megy. Valamikor, kilenc éve úgy kezdődött, hogy mondott Orbán Viktor egy beszédet, én azt kielemeztem, rámutattam, hol vannak a hibák a gondolatmenetben – mert azok mindig voltak – és utána megjelent az írás. A munkamenet nem változott, de egyre komolyabb gondokat okoz rájönni: mire gondolt a költő?

Vagyis mi a jó Isten csodáját akart mondani Orbán Viktor például a tegnapi beszédével? Mert azt, hogy értelme nem sok van, már megszoktuk, viszont sajnos azt is, hogy mindig „üzen” valakinek, valakiknek. Ráadásul nem hisz a szavak értelmében, sokkal inkább az ismétlésükben, ha így megy tovább minden, előbb-utóbb eljön annak is az ideje, hogy elmond egy dadaista beszédet, amiben mondatrészek nélkül kizárólag „hívószavakat” fog ismételgetni. Azokat a kifejezéseket, amiket az állandó sulykolással belé akar verni a köztudatba. Mondjuk ehhez tényleg felesleges maga a nyelvtan is, és ahogy a közönségét ismerem, nekik harmadlagos a mondatok értelme, mindenképpen megtapsolják. Sőt, ha érteni is kéne, az csak zavaró tényező, lelassítja a jelszavak rögzülését.

Ezek lassan már nem beszédek, hanem az alkalmazott tömeghipnózis példái. A tegnapi agymenés értelmezése olyan komoly feladat, hogy én egyiptológust hívnék hozzá, de most senki sem ér rá, hosszú hétvége van, mi több, reggel – meg kell oldjam egymagam. Na, essünk neki – hát mit mondott nekünk tegnap ez a szép ember? (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/kereszteny-kultura-nelkul-nem-lesz-szabad-elet-europaban-kereszteny-kulturank-megvedese-nelkul-elveszitjuk-europat-es-europa-nem-lesz-tobbe-az-europaiake?fbclid=IwAR3GUYAR0R8yMQal8a3CyDo1fe36kK8pSe1kpEsx2RCshAwjgGkPzZWI8Nw )

Első sorban kívánt. Azt kívánta, mégpedig Európa népeinek, hogy:

„Hulljon le szemükről a hályog, hogy lássák és értsék; keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiaké. Keresztény kultúra nélkül nincs magyar szabadság, és nincs szabad Magyarország sem, ez így van függetlenül attól, hogy személyesen éppen hányadán állunk a Jóistennel. Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy szabaduljanak meg a farkasvakságtól. Vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat!”

Ez így, kezdésnek igen szép. Első sorban is nem nagyon tapasztalom, hogy a keresztény kultúrát olyan komolyan fenyegetné bárki is: legalábbis Európában nem. Mondjuk maga az európai kultúra sem okvetlenül és minden ízében „keresztény”, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy más felekezetűek is tettek hozzá bőven, hanem arról is, hogy még a vallásos keresztény művészek és tudósok sem voltak főállásban, minden percükben ájtatosak. Vegyük Francois Villont, akinek életművét tényleg nehezen lehetne megérteni anélkül, hogy tudjuk: legfőbb ellensége, Thibault d'Aussigny orléans-i püspök volt, azért is foszthatta meg írnoki hivatalától – tehát ilyen formában Villonhoz ismerni kell a kereszténységet, bár azt nem mondanám, hogy az akasztófavirágokat megéneklő költő minden pillanatát ájtatos elmélkedés töltötte ki. És a legtöbb európai alkotó így van: ahogy Kínát vagy Tibetet nem lehet megérteni a buddhizmus nélkül, úgy Európát sem a kereszténység nélkül, gondoljunk csak Charpentier Te Deumjára vagy Bach kantátáira - de azért se Kína, se Tibet, se Európa nem abból él, soha nem is élt abból, hogy folyamatosan imádkozik.

Egyszóval, van európai kultúra, amihez ismerni kell a kereszténységet, de ez a kultúra nem feltétlenül vallási jellegű. Miniszterelnököm: olvasson Rabelaist! Olvasson Chaucert, a Canterbury meséket, olvasson Boccacciót.

Hogy hányadán állunk „személyesen” a Jóistennel, azt mindenki tisztázza saját magának, van erre egy kiváló eszköz, lelkiismeretnek hívják, kár, hogy a miniszterelnök úrnál ez fájdalmasan hiányzik.

És most jön a beszéd kezdetének vége, ami a vég kezdete is: a liberális európai „birodalom”, amiben mindenki elveszíti a szabadságát! Mondanám, hogy ez az ember nincs tisztában a „liberalizmus” szó jelentésével, de nem mondhatom, mert 1992-ben még alelnöke volt a Liberális Internacionálénak, 1993-ban még a szervezet végrehajtó bizottságának is tagjává választották, 2000-ig megtartotta alelnöki címét! Ha lennének bűnei a liberalizmusnak, amint nincsenek, az első ember, akit felelősségre lehetne vonni értük, pont Orbán Viktor volna. De egyáltalán: a liberalizmus nem is egy koherens ideológia, ahogy mostanság sulykolja ez a kis atommeghajtású hurkatöltő, inkább csak egy gondolkodásmód, ezernyi leágazással, alaptételei vannak, de dogmái nem nagyon, és nincs „liberális birodalom”, vagy állam. Egy államot lehet liberális elvek szerint vezetni, egy államszövetséget is, de olyan értelemben, ahogy a kommunizmus vagy a fasizmus, a liberalizmus nem hoz létre államrendet. Azt demokráciának hívják, amiben érvényesülni szokott (vagy monarchiának: arra is van több kiváló példa).

De menjünk tovább.

„Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója. Az európai ember csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját és nemzete sorsáról. Tudjuk, hogy a honfoglalók szabad akaratukból döntöttek a kereszténység mellett és ragaszkodtak a szabad döntés jogához az oszmánok, a Habsburgok és a szovjetek ellenében is. A szabadság gondolata pedig a kereszténységből sarjad ki, mert Isten előtt minden ember és minden nemzet egyenlő.”

Az első két mondat igaz, csak épp nyitott kapukat dönget: közjogilag ugyanis magunk döntünk sorsunkról, képviseleti demokrácia útján (más kérdés, hogy ez milyen pocsékul működik), de édes úr, mutassa már meg nekem azt a Birodalmat, mert hívom a Luke Skywalkert! A honfoglalók szabad döntése itt és most ne képezze vita tárgyát, mert nincs időnk részletezni, de mi van, a Habsburgok el akarták őket tántorítani a kereszténységtől? A honfoglalókat? A Habsburgok? És mégis, milyen hitre? Hinajána-buddhizmusra, vagy mire? Beszéd előtt nem kéne tudatmódosító szereket alkalmazni, mert nagyon meglátszik... Hogy a szabadság gondolata miből sarjad, az lehet jó kérdés, de egy bizonyos: nem okvetlenül és csakis a kereszténységből, ugyanis ezek szerint a szabadság fogalma időszámításunk előtt ismeretlen kellett volna legyen és a kínai vagy indiai bölcselet sem foglalkozhatott volna vele – később sem.

„Látványos közép-európai felemelkedésre készülünk, hajdanvolt nagyságunk megismétlésére, elsöprő erejű közép-európai reneszánszra. Itt vannak velünk a lengyelek ma is, ahogy végig velünk voltak 1848-1849-ben és a 20. században is. A lengyelek nélkül ma Magyarország sem lenne szabad, és Európát sem lehetett volna újraegyesíteni. Közép-Európa legnagyobb, vezető országa Lengyelország. Amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, akkor egész Közép-Európát és bennünket, magyarokat is támadnak. Azoknak a birodalomépítőknek, akik ki akarják terjeszteni árnyékukat Közép-Európára, azt üzenjük: mindig számolniuk kell a lengyel-magyar kötelékkel.”

És ha nem akarják kiterjeszteni, nem kell számolniuk, ez ennyire egyszerű. Megint ez a Birodalom, állandóan ez a Birodalom... erre a pár mondatra különben a lengyel vendégek miatt volt szükség, egyszerű udvariasság, tartalom nélkül.

„Minden évben a magyarok istenére esküt teszünk, hogy kitartunk a szabadság mellett és ellene mondunk a rabságnak. A nemzet közös esküje azt jelenti, hogy minden magyar kiáll minden magyarért, és minden magyar közösen kiáll Magyarországért!”

Valamint minden magyar derékból kiáll a lumbágó. Azt nem értem, hogy ha ez így lenne, miért nem március 15-én tartjuk mindig az országgyűlési választásokat? Mert ha ezen dátumon ennyire egységes a nemzet, amint azt a miniszterelnök állítja, nem is kéne megszámolni a voksokat, egyhangú lenne minden szavazás. Egységes. Bár, szerintem ez kétséges.

„A magyaroknak joguk van a saját hazájukhoz, joguk van a saját magyar életükhöz, ahogyan a kedvük szerint való. Nem volt, nincs és nem is lesz mégoly erős és agyafúrt birodalom sem, amely ezen változtatni tudna.”

Uram, ezt sem vonta kétségbe senki. És nincs ember sem Európában, sem a Föld kerekén, aki a magyar nép életmódján változtatni akarna – hát mire lenne az jó és kinek? A legközelebbi születésnapjára veszek magának egy hatalmas, nyitott kaput, legyen mit döngessen.

„Valójában sohasem győztek le bennünket: itt, a birodalmak árnyékában, a civilizációk útkereszteződésében a haza megmaradásáért, a nemzet megtartásáért és a keresztény kultúráért vívott háborúkat mi végül mindig megnyertük. Voltunk, vagyunk és leszünk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. És így lesz újra és újra, amíg világ a világ. Ez a legnagyobb diadal, amit egy magunkfajta európai nemzet a birodalmak felett arathat.”

Izé, csak azt nem tudom, mit ünnepeljünk meg előbb: Mohácsot, a Muhi-pusztát, Világost...? Melyik volt nagyobb győzelmünk? Az tényleg csodálatos és mérhetetlenül fontos, hogy ezek a sorozatos vereségek nem jelentették Magyarország végét, de attól még diadalnak nehéz volna nevezni őket.

„És azok is mi voltunk, akik az Európába indított migránsinváziót megállítottuk Magyarország déli határainál. És azok is mi vagyunk, akik erős Európát, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket akarunk látni Európa élén, akik nem a bajt hozzák ide, hanem a segítséget viszik oda.”

Aha. És közben nem ért véget a szíriai polgárháború, annak semmi szerepe nincs a menekülők számának csökkenésében, ugyebár. Orbán Viktor a szögesdrót tetején átnyalábolja a janicsárt és leugrik vele vagy a mélybe vagy a sarki kocsmába, mindegy is. „Erős Európát, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket akarunk látni Európa élén” - azért ennél egyértelműbben nem lehet bejelentkezni Bonaparte Napóleonnak, az biztos, csak kérdés, miniszterelnök úr, mennyire kedveli a gumidominót? Mert ha maga Napóleon, hozzá kell szoknia.

„Új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, véget vethessünk az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak, hogy Európa újra az európaiaké lehessen.”

Tessék? Ha Európa nem egyesül, akkor lesz az európaiaké, ha egyesül, akkor ezzel szemben másé lesz, mondjuk a Fidzsi- vagy a Tuamotu-szigeteké? Ez az ember tudja, mit beszél? Nem az egységben az erő, hanem a kétségben?

Nem is érdemes tovább elemezni. Ez ugyanis – ha meg tetszenek figyelni – nem volt beszéd a szónak abban az értelmében, hogy a beszéd folyamán valaki kifejti a véleményét vagy a gondolatait egy adott tárgyról. Ez egy jól-rosszul összetákolt nyelvtani keret volt, amit Orbán Viktor azzal a céllal mondott el, hogy minél többet ismételgethesse a „hívószavakat”. A legfőbb hívószó most a „birodalom”, többet emlegeti, mint az Isaac Asimov. Ha már Asimov, az idei beszédből érdekes módon eltűnt az Alapítvány, mármint a Sorosé, most Brüsszel a főellenség, ugyanis a Brexit késésével Orbán kezdi elveszíteni frissen megszerzett, politikai súlyát az Unióban, érthető, hogy most az Unió ellen forrnak az indulatai.

Hölgyeim és uraim, tömeghipnózis-kísérletet láthattak, a Múzeumkertből.

Hogy milyen sikerrel, ki-ki döntse el maga.

Szele Tamás