Kérem, ha valaki nem hitte volna, most bebizonyosodott: Mark Zuckerberg olvasott ember. Nem biztos, hogy nagyon olvasott: el tudom képzelni, hogy nem olvasta mondjuk Froissart krónikáját, de az biztos, hogy a Tom Sawyer kalandjait ezzel szemben olvasta és meg is értette. Ez nyilvánvaló a Facebook legújabb álhír-ellenes intézkedéseit tekintve.

A Facebook, mint vállalat arról különösen ismert, hogy ha valami baj van, azonnal és nagyon tudatosan alkalmazzák hármas jelszavukat, mely így szól:

„Halogatás, tagadás, hárítás!”

Ha ez nem válik be, azonnal átszervezik az oldalt majd lázas semmittevésbe kezdenek, egészen úgy működnek, mint annak idején a szocialista nagyvállalatok tették. Vagy a mostani magyar államigazgatás. Az álhírek elleni háború is már vagy két éve folyik, de eddig Zuckerberg és fiai-lányai csak annyit értek el, hogy egyre nagyobb botrányok törtek ki, nem is annyira a harc miatt, hanem azért, mert kiderült egy és más a korábbi hanyagságokról, ilyen volt a Cambridge Analytica-ügy vagy a Pinkini-levelek botránya (ez utóbbiban még nem is hangzott el a végső szó).

A közönség igényesebb része természetesen örült, hogy végre történik valami, hiszen borzad az álhírektől, manipulációtól, a közönség kevésbé igényes része... hm, nem örült, a Breitbarttal, a magyar Századvéggel és a 888.hu-val az élen, cenzúrát ordít és a cég állami ellenőrzés alá vonását követeli (a Századvég ráadásul azt, hogy ez a magyar állam hatásköre legyen, ne az Egyesült Államoké), holott csak annyi történt, hogy a zuhogó tiltások elérték a célpontokat: korábban azért volt kevesebb a tiltás, mert alig volt moderáció és az alapelvek is jóval megengedőbbek voltak. Most lett végre moderáció, és szigorodtak az alapelvek, sőt, folyamatosan változnak is, mint jelen dolgozatomban be fogom mutatni – és ha valaki beléjük ütközik, az kap egy kis fegyelmezést. Nem, nem csak jobboldalt csapkod a ménkű, csapkod az baloldalon és középen is, csak a jobboldali radikálisok nem olvasnak magukon kívül mást, így azt hiszik, hogy csak ellenük folyik a harc.

Én meg olvasom őket is, mást is, és tudom, hogy jut az áldásból minden oldalra.

Ezen kívül nagy dér, dúr és tűzijáték közepette bejelentette Márkus mester azt is, hogy a híreket ellenőrizni fogják, ami nagyon örvendetes lenne, csakhogy egyfelől a szélsőjobb már ezért is hörög, bonyolult és már rég érvénytelen cégösszefonódásokkal akarják bizonyítani, hogy ezáltal őket egyenesen Soros György cenzúrázza, minden reggel, a briós és a kávé között (nem igaz), másrészt a tényellenőrző (fact-checking) cégek egyre-másra mondanak fel, utoljára például az Associated Press (AP) és a Snopes bontott szerződést, bár nem zárkóznak el a jövőbeli tárgyalások elől – főleg azért nem akarnak a Facebookkal együtt dolgozni, mert nem láthatnak bele a cég működésébe. Mármint gazdasági, nem politikai szempontból. Hát igen, ne feledjük, hogy az Origo és a 888 állításaival szemben (akik szerint kizárólag német és francia cégek moderálják a híreket, ámde gonosz, liberális magyar alkalmazottakkal) az a helyzet, hogy világszerte harmincnégy tényellenőrző cég dolgozik a Facebooknak tizenhat nyelven – és a kör egyre bővül, csak éppen így is képtelenség utolérni az álhíreket.

Amint egy másik Márkus, a Twain Márkus mondta: „Adj a hazugságnak huszonnégy óra előnyt és az igazság sohasem fogja utolérni.”

No, de ha már a Márkusoknál vagyunk, a Zuckerberg Márkus sokat tanult a Twaintől, amint azt az írás elején már említettem is volt. Most például nyilvánosságra kerültek a legújabb intézkedések és változások a közösségi oldalon, melyek – Jupiterre mondom! - kifejezetten Tom Sawyer szellemében születtek. Hát akkor lássuk őket. 

A kampány három fő pontja (a HVG nyomán)

az eltávolítás,

a csökkentés és

a tájékoztatás.

Ezt a stratégiát már 2016 óta követik, erre alapozva azonban most új irányból közelítenek a problémához. Ezek alapján

eltávolítják a felhasználói feltételeket sértő kontenteket,

csökkentik a felhasználói feltételeket nem sértő, de problémás tartalmak elérését, valamint

kiegészítő információkkal segítik a felhasználót a tájékozódásban.

Ez úgyszólván világos: az első két ponttal csak egyetérteni lehet, minden játéknak vannak szabályai, a focipályán sem golfozunk, akinek nem tetszik, menjen játszani a Vkontaktyéra. A harmadik pont érdekes: ugyanis feltételezi, miszerint a felhasználó nem szereti, ha hazudnak neki. És ha speciel szereti? Ha olyan „politikás ember”, mint a magyar felhasználók zöme, és szívesebben hiszi el akár a hazugságot is, csak vágjon egybe a nézeteivel? Akkor az kenheti a hajára a kiegészítő információkat. Oda is fogja kenni, akárki meglássa.

Az eltávolítás kapcsán a Facebook egy menüpontot vezet be a közösségi irányelveknél, amelyben a felhasználók megnézhetik, havonta milyen frissítéseket hajtott végre az irányelveken az oldal. (Baromi sokan fogják megnézni – körülbelül annyian, ahányan el szokták olvasni az úgynevezett végfelhasználói szerződéseket). Emellett a következő hetekben megvizsgálják, hogy az adminisztrátorok és moderátorok megsértették-e a közösségi irányelveket, valamint azt is, hogy a csoporttagok milyen posztjait hagyják jóvá. A Facebook bevezet egy új, Group Quality nevű funkciót is, amivel a csoportok adminjai láthatják, milyen bejegyzéseket távolítottak el vagy jelöltek meg, valamint az összes álhírt is megmutatják nekik a moderátorok, amelyek kikerültek a csoportba.

Tetszenek már látni a lényeget? Maga a Facebook némely irányelv-szigorításon kívül nem tesz semmit. Minden felelősséget a felhasználóra hárít, ha az elhiszi a kamuhegyeket, amiket elé hordanak, annak dacára, hogy tájékoztatást kapott, ám legyen az ő baja. A moderálás nagy részét meg elvégeztetik a csoportadminokkal, akik, ha nem teszik a dolgukat, búcsúzhatnak a csoportjuktól is – nem tudom, hogy képzelik, mennyi ideje van munka mellett egy csoportadminnak, mert hát ez nem egy fizetett állás, de amint látom, szerintük senki sem dolgozik, csak a Facebook alkalmazottai, és ideje, hogy átvegyük tőlük ezt a tengernyi munkát. Hogy is volt a Tom Sawyer kalandjaiban?

„- Mondd: mit értesz tulajdonképpen munka alatt? - kérdezte végre.

- Ezt a meszelést például.

 Tom bemártotta a meszelőt, és közömbösen felelte:

- Lehet, de az is lehet, hogy a meszelés nem munka. Egy biztos, nekem tetszik.

 - A végén még bebeszélnéd nekem, hogy szívesen dolgozol.

Tom csak meszelt szakadatlanul.

 - Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?

Ez persze mindjárt más színben tüntette fel a dolgot. Ben abbahagyta az almarágást. Tom nagy lendülettel húzta végig a meszelőt a kerítésen, föl-le, föl-le, hátralépett, hogy lássa az eredményt, itt-ott kiigazította munkáját, majd újra megnézte az összhatást. Ben percről percre nagyobb érdeklődést árult el, mindjobban figyelt, és egészen belemerült a munka szemlélésébe. Egyszer csak megszólalt:

- Tom, hadd meszeljek egy kicsit.”

Hát, körülbelül így áll a helyzet: Tom, illetve Márk rettenetesen utál meszelni, vagyis moderálni, mert az nagy meló, ezért aztán bemeséli nekünk, mekkora élvezetből maradunk ki – mi meg majd rohanunk meszelni. És, hogy biztos legyen az eredmény, aki nem meszel, az azért büntetést is kap, de meszelünk majd, önként és dalolva.

És aki azt hiszi, hogy ezzel vége az online világot megrengető intézkedéseknek, az téved, a végre hagytuk a lényeget, ami megint a valódi sajtó ellen irányul, jóllehet az álhírektől kéne védje a közönséget.

Arról van szó, miszerint feljegyzik azoknak a weboldalaknak a címét, amelyeknél gyanúsan sok a külső hivatkozás ahhoz képest, hogy a web más részein mennyit találni. Ezeket egy „Click-Gap” jellel jelölik meg, hogy mindenki tudja, valószínűleg álhírrel van dolgunk.

Ez, kérem, tökéletes marhaság.

Hiszen épp az álhír az, amiben nyoma sincs külső hivatkozásnak, linknek, az álhírlap „tudja” mit mondott Orbán Viktor a feleségének négyszemközt vagy hogy sárkányt láttak Mezőrozsdaházán, az álhírlap nem ad hivatkozást, linket az általa kitalált szamárságokhoz – a valódi újságíró nem csak a hitele, de a jogi felelőssége miatt is mindig megjelöli a forrásait, ha csak teheti, egy átlagos valódi írásban három-öt link található, egy átlagos álhírben egy sem.

Rejtély, mire gondolhattak a költők Menlo Parkban, mikor ezt kitalálták, de hogy a hiteles hírek irtására kiváló lesz ez a módszer, annál jobban már csak az álhírek terjesztésére alkalmas – az bizonyos.

Hogy mikor vezetik be ezeket a bölcs és nem mellesleg roppant olcsó intézkedéseket?

Már bevezették!

Április tizedikétől.

Hogy volt-e ennek az átállásnak szerepe a tegnapi, világméretű Facebook-. Messenger- és Instagram-leállásban, nem tudni, bár szerintem nem, hiszen ez csak a közösségi alapelveken változtat, nem igényel komoly szoftveres beavatkozást – de tegnap vagy két és fél órára alaposan megnehezedett az élet Európában és az Egyesült Államok keleti partján, ahol leálltak ezek a rendszerek.

Nem, kérem, nem a cicafotók és a „mit főztem ma”-képek hiányoztak, hanem a kommunikációs lehetőség nem csak barátainkkal, de üzletfeleinkkel is: ne tessék azon röhögcsélni, hogy „leállt a fészbuk, vége a világnak”, mert ha valaki emiatt elveszítette a munkáját (nem tudott kapcsolatba lépni a munkaadójával vagy elküldeni a kész írást, zenét, fotót, szoftvert), ha valaki emiatt vesztett komolyabb összegeket, akkor az ő számára tényleg vége is van.

Ez már messze nem a ciculikról és a lefotózott ebédekről szól.

Bár, amint látom, Zuckerbergék a felelősség miatt azt szeretnék, ha újra arról szólna, mint a legelején.

Ez már nem fog menni: urak, elég volt a látszatintézkedésekből, a hárításból, tagadásból, halogatásból.

Elég a tévedésekből és szándékos szamárságokból.

Elég a moderálás ránk lőcsöléséből.

Értetek haragszom, nem ellenetek – de most már tessék dolgozni.

Szele Tamás

Tetszik tudni, hol van Fort Sumter? Az Egyesült Államokban fekszik, a Charlestoni-öbölben, és arról nevezetes, hogy ott kezdődött el az amerikai polgárháború. Amiről egyébiránt nem az erőd tehet – volt annak elég sok diplomáciai előzménye, hogy a parti erődítmények ágyúzni kezdték Sumter erődjét és az oda utánpótlást szállító Star of the West nevű hajót.

De mi köze ennek az egésznek hozzánk? Olvasom Szájer József írását a Magyar Nemzetben – megjegyezném: még mindig aránytalanul értelmesebb ember a többi kormánypárti pályatársánál és a főnökénél is, a szövegen látszik, hogy gondolt is valamit, mikor írta, amit Orbán Viktor beszédeiről nem mondanék el – és amint olvasom, ott érzem magam az erőd árnyékában. Hosszú az árnyék, borzongató hűvösség árad belőle, hideg ez az április, meglehet, a május még hidegebb lesz.

Szájer írása ugyanis bizony olyan, mintha maga Jefferson Davis írta volna, már ha a helységneveket kicseréljük. Ugyanazokat az érveket használja, ugyanúgy gondolkodik, mint a Dél akkori politikusai: és félek, nagyon félek, hogy ugyanaz is lesz valahogy a vége. Csak most nem egyedül Magyarország a Dél, illetve a magyar kormány – mi csak egy kis része vagyunk a nagy összefogásnak, körülbelül akkora, mint Dél-Karolina. Kicsiny, ám militáns állam a Nagy Konföderációban. De menjünk csak végig az íráson. Tessék úgy képzelni, hogy ezt déli politikus mondja, a washingtoni Szenátusban, pár héttel Fort Sumter ostroma előtt. (https://magyarnemzet.hu/velemeny/mergez-a-brusszeli-kettos-merce-6644231/?fbclid=IwAR1USNKj3kvHk79zDyhxRGvGvOYd_270La_h_wRQxmB5a0n09xyvMdDeKOs)

Azt mondja kezdetnek:

„Másfél évtizedes tagságunk az Európai Unióban kivételes lehetőséget, szabad teret biztosít nemzetünk szellemi, anyagi és nemzetbiztonsági megerősítéséhez, a magyarság XX. századi sikeres talpra állásához. Ehhez a kontinensre kiterjedő együttműködéshez Magyarország saját elhatározásából, önkéntesen csatlakozott és ez a cél az uniós tagországok között ma is párját ritkítóan magas támogatást élvez a magyar emberek között.”

Ha az Európai Unió helyett Egyesült Államokat mondunk, Magyarország helyett meg mondjuk Louisianát, tökéletesen stimmel is. A Dél ugyanúgy fontosnak tartotta, hogy önálló legyen és ne brit gyarmat, mint az Észak, a Dél éppúgy élvezte a szabadság és a demokrácia áldásait, mint Észak, csak éppen nem mindenki élvezte azokat: a rabszolgák, azok például nem, de ez, ugyebár, Dél nemzeti és kulturális hagyományainak részét képezte a déli gondolkodás szerint. Érdekes: New Jersey már 1788-ban betiltotta a rabszolgatartást, mégsem zuhant össze a gazdasága, igaz, nem is gyapotot termelt, mint Mississippi.

„Rögtön a folyamat kezdetén aránytalan viszony jött létre a követők és követendők között. Egyoldalúan szabták meg a csatlakozás feltételeit, ütemét, határidőit. A projektet, amit akkoriban Orbán Viktor Európa újraegyesítésének nevezett, és amit mi annak is szerettünk volna látni, a másik oldal saját maga mechanikus kiterjesztésként fogta fel, és nem tartotta fontosnak, sőt néha kifejezetten kiküszöbölendőnek, meghaladandónak tekintette a csatlakozni kívánó országok sajátosságait, szempontjait, netán megjelenő saját érdekeit, történelmét, nemzeti hagyományait.”

Kevesen tudják mifelénk, kérem, hogy az Amerikai Egyesült Államok sem egy perc alatt jött létre, illetve tudni szokás, hogy tizenhárom gyarmat vívta ki a függetlenséget, de azt nem taglalja a mi történelemoktatásunk, hogyan is lett ebből ötven állam? Louisianát és Alaszkát vették, kérem, pénzért, Texast, Új-Mexikót, Kaliforniát, Nevadát elfoglalták háborúban Mexikótól (Remember Alamo!), a többi szép lassan lépett be: Ohio 1803-ban, Illinois 1818-ban, Missouri 1821-ben és így tovább. Kansas csak 1861-ben például. Jé, de érdekes: hiszen hát az Európai Unió is valahogy így bővülgetett, csak nem volt háború sem Mexikóval, sem mással, ne is legyen.

Miért is veszem elő ezt a hasonlatot? Azért, mert a kormányoldal harsogja állandóan, amint Szájer is ennek az írásnak a végén, miszerint:

„A napnál is világosabb, hogy mit kell tenni: az Európai Egyesült Államok rémálmát az európai nemzetek megerősítésével kell megakadályozni. Tudjuk, hogy Európa nem lehet erős, ha nem erősek az őt alkotó nemzetek.”

Hogyne, kérem, már amennyiben kizárólag nemzetállamban gondolkodunk: de akkor viszont nincs Unió, csak államszövetség, akkor a Lincoln nevű Kentuckyban született ügyvéd sem lehet képviselő Springfieldben (Illinois) és elnök Washingtonban: akkor neki Kentuckyban kell maradni, hogy ott erősítse a kentucky nemzetállamot. És egyáltalán: már látjuk az érvrendszerben a szuverenitás erősítését a szövetségi állammal szemben, már látjuk a hivatkozást a „nemzeti hagyományokra”, történelemre – ezek a dolgok persze léteznek, de bizony a Dél is arra hivatkozott, hogy ők az államok kulturális bölcsője, náluk még férfiak a férfiak, nők a nők és valószínűleg az öszvérek is öszvérek voltak, ezt így nem tudnám kapásból megmondani, náluk is hatalmas kultusza volt a „régi jó” hagyományoknak, annak okából, hogy ezek közé beemelték – a rabszolgatartást is.

Azzal mondjuk keveset foglalkoztak, hogy a Mason-Dixon vonaltól északra tökéletesen azonosak voltak a hagyományok, illetve annyiban nem, hogy többnyire nem volt rabszolgatartás – hát hiszen épp ezt hiányolták, emiatt nem voltak azok „igazi” tradíciók szerintük.

Nálunk ilyen elvileg nincs (a munkavállalás gyakorlati oldalát most ne tekintsük), nálunk a korrupció az a botránykő, ami elviselhetetlen az északi, bocsánat, nyugati mentalitás számára: de különben megáll az analógia, mi nemzeti hagyományként tiszteljük a korrupciónkat és erősítjük szuverenitásunkat a hozzánk hasonlókkal együtt, hogy akár életünk és vérünk árán, de megvédjük azt.

„Ma már a mi térségünk Európa növekedésének motorja, míg a régi mintaországok egyre több válságjelenséget produkálnak, szemmel láthatóan egyre idegesebbek, zavartabbak, tanácstalanabbak. A hibát persze nem magukban, hanem bennünk keresik. Elkezdtek a szerintük helyes útról elbitangolókra, saját lábra állni akarókra, a másolást feladókra fenyegetéssel, kényszerítéssel, pénzmegvonással nyomást gyakorolni. Egyre több mindenbe bele kívánnak szólni, olyan ügyekbe is, amelyek korábban csak ránk tartoztak, például abba, hogy kivel kívánunk saját hazánkban együtt élni.”

Hát igen, igen: a gazdaság. A Dél agrárgazdasága rá volt utalva Észak iparára, amint Észak is Dél terményeire: ámde Dél nem lett volna képes eleget termelni rabszolgaság nélkül, ami meglehetősen ellentmondásossá tette ezt az együttműködést az elvi alapokon álló, polgárosult Észak számára, hiszen ha a rabszolgaságot nem szeretjük, akkor ne szeressük és ne is vegyük meg a gyapotot sem, amit általa termelnek. Csak akkor leáll a ruhagyár. Ezért könyörögtek, fenyegetőztek, javasoltak ezer és egy megoldást a korántsem egységes Délnek – de mind visszajutott oda, hogy ha nincs rabszolgaság, nincs termelés, nincs gazdaság sem. Illetve Északon lett volna, hiszen azért nem csak mezőgazdasági termények feldolgozásából éltek, komoly nehéziparuk is volt (a Délnek meg nem: többek között ezért is veszítettek végül), csak az meg Délen nem tetszett, hogy Észak gazdagodjon a gépgyáraiból, de ők abból ne lássanak egy vörös centet sem.

Ahogy a populisták hivatkoznak arra, hogy a V4-ek Európa gazdaságának a motorja, pedig nem az, elvolnának nélkülünk, el is voltak, ha kicsit másképpen is, úgy hivatkoztak a déliek gazdagon termő ültetvényeikre.

És hát itt a másik érvelési hasonlóság: Szájer azt mondja, szuverén jogunk eldönteni, kivel akarunk a saját házunkban együtt élni.

Hát ki kivel akar, kivel nem. Szájer például menekültekkel nem akart, a déliek a saját rabszolgáikkal nem szerettek volna, még ha nélkülük nem sokra mennek is... de amint a Földalatti Vasút sem szállított Északra minden afroamerikait Délről, sőt, a polgárháború után sem költöztek teljes létszámban Északra, habár az emberi jogaikat még legalább száz évig meglehetősen kevéssé tisztelték, úgy Európában sem arról van szó, hogy menekülő néptömegeket fogadnánk be. Ez a helyzet erős eltúlzása. Ami azonban a politikában elfogadott módszer. Az irodalomban is, csak ott stíluselem, és eszerint is kezelik.

Még sokat lehetne írni arról, amiket Szájer írt, de mivel a szövegnek van alapgondolata, a tanulságot már leszűrhetjük.

Konföderációt szeretne a magyar kormány, még akkor is, ha annak a mi országunk csak egyetlen, kicsiny tagja lenne, konföderációt Unió helyett, amelyben lehetne különböző disznóságokat művelni a nemzetállami szuverenitás leple alatt: Dél is ezért akart kiválni, ezért volt fontos az önállóság, az elszakadás a fejlett és liberális Északtól. Nálunk Észak Nyugaton van, de a lényeg azonos – és ebbe a konföderációba igyekszik Európa minden populistája, szuverenistája, alt-rightosa, szalonképtelen vagy korrupt politikusa, ezért leng annyi nemzeti zászló és hallunk annyi demagógiát. Holott csak arról van szó, hogy féltik a jól bejáratott korrupciót és a jogtiprás évszázados gyakorlatát.

Dél elbukott, bár ezért mindkét fél irtóztató árat fizetett: Észak gazdasága és technológiája győzött, bár a polgárháborút kiváltó problémák csak nagyon lassan oldódtak meg. Volt, amihez száz év kellett, ha nem több.

A főbb kereskedelmi útvonalak már nem észak-déli irányúak voltak a folyamokon, hanem kelet-nyugatiak, a gőzhajó szerepét átvette a vasút, és ezzel – hiszen a nyugati területek agrártermelése, nyersanyagkincse pótolta a Dél összes kapacitását – Dixieland nagysága, önálló gazdagsága végleg romba dőlt. Nem Appomattoxnál vesztettek ők igazán, hanem a pályaudvarokon.

Ha Fort Sumter ágyúzása helyett konszenzusos megoldásra törekedtek volna, meglehet, másképp alakul minden.

Meglehet, még a Konföderáció sem jön létre.

Európában még csak tárgyalnak egymással a Konföderáció politikusai, még csend van Charleston öblében.

Csak Sumter erődjének fenyegető árnyéka kúszik egyre dermesztőbben felénk.

Menjünk már odébb abból az árnyékból.

És senki se kezdje lőni a falakat, kérem.

Abból lesz az appomattoxi vereség.

Szele Tamás

Szóval megint előkerült, megint feltámadt. Már kezdtük magunkat elárvultnak érezni, legalább fél éve nem fenyegette senki a lányokat kopaszra nyírással és Magdolna-mosodával, a srácokat kötelező katonai szolgálattal, senki nem intézkedett különböző szervek nevében, egyszóval Béla bácsi eltűnt. Azt hittem, kezelik – de ha kezelték is, az hatástalan volt.

Hát igen, újból előkerült Egres Béla, Pécs gyöngye, a magyar szélhámosok büszkesége, Béla, az Ezerarcú, aki volt már többek között minisztérium is – de volt ő Fidelitas, CÖF, nyelviskola, sőt, Pom-pommal szólva volt ő már minden, „szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt.” Ő a mai magyar jobboldal Strasznov Ignáca. Álljon itt egy korántsem teljes válogatás küzdelmes életéről és harcairól a realitással – volt ez már minden, általában befolyásos egyesületi vezetőnek állítja be magát, kár, hogy a Jövő Generációja Egyesület tulajdonképpen kizárólag belőle áll, különböző álneveken. De mondom, szervezett ő már békemenetet is a CÖF tudta nélkül, küldözgette ide-oda a Fradi ultráit is, sőt, a Fidelitas nevében elég komoly szélhámosságot elkövetve megalapította a „Provokátor Figyelő” nevű valamit, amiről csak épp maga a Fidelitas nem tudott (azóta is intézkedik a nevükben néha). Álma a sorkatonai szolgálat (lányoknak is) és kopasz énekesnőkre gerjed, annyira, hogy ki is talált magának egyet, Selma Holgerssont. Igen, a Nils Holgerssont Selma Lagerlöf írta, így jött össze a név. Annyit még feltétlenül érdemes tudni róla, hogy a stílusa jellegzetes és mindig ugyanazokat a helyesírási hibákat követi el, tehát ha érkezik valamelyik szerkesztőség címére egy gyanús levél, rendszerint felismerhető, hogy tőle származik – bár előszeretettel ír alá Lovászi Fruzsina vagy Csongrádi Eszter néven is, ez utóbbi nevek – vagy személyek? – próbáltak már nyelviskolát is sikkasztani korábban, szóval Béla bácsi vagy egy személy, vagy három, aki azonban mégis egy, de ez már a misztika tárgykörébe tartozik.

Rengeteget kellett már foglalkoznom vele, nem, mintha élvezném, sőt: viszont a legtöbb szélhámosságot olyan bicskanyitogató stílusban és olyan átlátszóan követi el, hogy egyszerűen nem lehet nem írni róla: a fenti lajstrom már csak azért sem teljes, mert kimaradt belőle, mikor Honvédelmi Minisztérium (http://huppa.hu/szele-tamas-bela-bacsi-mesei/ ) vagy amikor BKV volt. A saját nevét már ritkán használja – bár most megtette – ugyanis túl sok helyen ismerik és senki sem veszi komolyan.

Márpedig az neki a halála. Neki pont arra van szüksége, hogy fontos legyen, tényező legyen, irányítsa az eseményeket, csapatokat mozgasson a politikai harctéren, mint egy kis pécsi Napóleon, ha kicsivel épebb az elméje, politikus lett belőle – bár most is annak hiszi magát.

Sokat írtam volt róla, mert roppant röhejes dolgokat művel, fenyegetett is, nem egyszer, nem kétszer, ez után az írás után is fog, abban biztos vagyok – eddig is letojtam, ezentúl is le fogom. Azt az egyet nem értem, hogy képes megúszni a rengeteg stiklit, mert ha bárki más az ő csalásainak csak a tizedét is elkövetné, addig ülne, míg rá nem rozsdásodik a műanyag lakat, de lám, Béla bácsi mindent megúszott eddig. Vagy nem – azért érdekesek az időnkénti eltűnései, melyek váltják a hiperaktív periódusokat.

No, de elég az egresológiából, lássuk, most éppen mit művelt?

Ugyebár, Béla bácsinak szívügye minden, ami ifjúsággal kapcsolatos, tulajdonképpen a politikába is úgy került, hogy meg akarta állítani a diáktüntetéseket, még 2013-ban. Nos, ezért aztán nem is csoda, hogy megtalálta a budaörsi tanárok nyílt levelét (https://budaorsi-level.webnode.hu/), melyet Orbán Viktorhoz intéztek sérelmeik miatt – bizony, igazuk van, olyasmiket hánynak a kormányzat szemére, teljes joggal, miszerint a nekik még 2010-ben beígért béremelést egy régi minimálbér alapján hajtják végre, így annak pontosan 1,52-szerese járna – járna, de nem jut. Hiányolják az érdemi egyeztetést az oktatás valódi szereplőivel, egyszóval derék, pontos, tisztességes irat ez, már alá is írták olyan háromszázan.

Haszna, hatása annyi lesz, mint az összes többi petíciónak és nyílt levélnek Magyarországon, vagyis nem sok, a magyar kormány már rég túl van azon, hogy törődjön bárkinek a véleményével, de ne legyen igazam – én örülnék a legjobban annak, ha tévednék.

Nos, erre válaszolt a mi Egres Bélánk, és hát mivel nem ismerték, majdnem komolyan vették. Azt írta:

„Mélyen nem tisztelt aláírók. Kormánypárti civil és oktatási szervezetek nevében írjuk levelünket. Arra szólítunk fel mindenkit, hogy töröljék ezt a nyílt levelet és kövessék meg a kormány oktatáspolitikáját ellenkező esetben a budaörsi diákok és tanárok- főleg az aláírók következményekkel nézhetnek szembe.

A jelenlegi magyar kormány a Hazáért dolgozik melynek eredménye, hogy Európa leggyorsabban fejlődő országa lettünk, biztonságos és stabil gazdasági háttérrel, így nem lehet okuk a panaszra. ha még is elégedetlenek saját és iskolájuk helyzetével az csak is az önök hibája lehet. Tiltakozásuknak nincs jogalapja és joguk sincs ahhoz, hogy Magyarország Miniszterelnökével szemben követeléseket fogalmazzanak meg. Ha ezt másképp gondolják úgy alkalmatlanok erre a pályára. Ennek következményei lesznek és diákjaik látják majd kárát.

Egyúttal felszólítjuk Budaörs teljes tantestületét, hogy határolódjanak el a Független Diákparlamenttől és nyílt hirdetményben tiltsák meg, hogy tanítványaiknak, hogy részt vegyenek a diákparlament április 26-i tüntetésén, mely Nagy Blanka szervezésében zajlik majd és a felvételihez előírt nyelvvizsga ellen zajlik!

A diákparlament célja nem más mint Hazánk szellemi nyomorba döntése. A jövő a szorgos és dolgos embereké mert csak a kemény munka hozhatja el Hazánk számára a megdicsőülést és e cél elérése kell hogy minden ember boldogságát kitöltse. Ehhez viszont kemény munka vér és verejték kell, melyre az oktatás készíti fel a jövő polgárait.

Az április 26-i megmozduláson mi is kinn leszünk és mindenkiről felvételt fogunk készíteni akiket utána azonosítani fogunk. Amennyiben egy budaörsi diák vagy tanár is kinn lesz úgy szankciókkal számolhatnak.

A budaörsi diákok közül senkit sem fognak felvenni középiskolába vagy felsőoktatásba és a budaörsi végzős középiskolások illetve tanáraik és családtagjaik számíthatnak elsőként a hamarosan újból bevezetésre kerülő kötelező katonai szolgálat keretében a besorozásra. Ez az intézkedés már a nőkre is ki fog terjedni és kezdeményezni fogjuk, hogy a sorozáson a nők haja is kopaszra legyen borotválva.

Gondolják át alaposan lépésüket, hisz jelenleg Európa legdinamikusabban fejlődő országa ellen lázítanak, mely a jólét és a bőség példaképe is lehet, ha engedik a kormány tervének végrehajtását.

Önökön múlik milyen jövője lesz tanítványaiknak. Az ő és családjuk érdekében alaposan gondolják át lépésüket.

Rosszul döntenek elsőként a Provokátor Figyelő oldalán láthatják viszont saját nevüket és képüket!

Speibe János – Civil Összefogás Fóruma- Újbuda

Egres Béla – Jövő generációja Egyesület

Máthé Elek – Keresztény Tanárok Egyesülete”

Ez bizony Béla bácsi, senki más. Speibe János nevét már régóta használja, az az egyik álszemélyisége, de kicsoda Máthé Elek? Ő létező személy volt, méghozzá pécsi (onnét is ismerheti a mi Bélánk), éspedig református lelkész, tanár és műfordító. Kiváló klasszika-filológus, lefordította például Plutarkhosztól a Párhuzamos életrajzokat is, nagy kár, hogy 1968. január 22-én elhunyt. Szóval, Béla bácsi már halottak nevében is szignál.

A levelében foglalt fenyegetésekkel sokat törődni nem érdemes, ígért ő már mindent mindenkinek, kivéve talán az atomcsapást, de azt is csak azért nem, mert lelkes környezetvédő – legalább annyira szereti a természetet, mint a besúgást és a csalást. Azonban hatalma vagy hatásköre nincs neki, zsarol, próbálkozik, néha sikerrel is jár (mint amikor a Honvédelmi Minisztérium nevében megrendelte, hogy Simicskó miniszter előadásán legyen telt ház, a Miskolci Egyetem meg elhitte neki, hogy ő valaki ott, így aztán meg is töltötték diákokkal a termet), de alapvetően nem egy komolyan vehető valaki.

Nem érdemes tartani tőle, ő egyfajta köpenicki szexboltos, mármint azért szexboltos, mert valamikor volt neki egy ideig egy ilyen vállalkozása is, mely szexuális segédeszközöket árult és kölcsönzött – hogy ki az, aki hajlandó ilyesmit kölcsönözni, azt elképzelni sem tudom, de tény, hogy a cég nagyon hamar eltűnt és még a nyomai is csak haloványan látszanak annak a sok évvel ezelőtti kísérletének, hogy másból éljen, mint szélhámoskodásból. Azért a Magyar Narancs egyik régi anyagában még megtalálható a hirdetése (https://m.magyarnarancs.hu/feketelyuk/kiakadtak-a-vaci-gimnazium-levelen-orban-rajongoi-94131/?orderdir=&pagenr=3):

„Nevem Egres Béla. Pécs és vonzáskörzetében vállalok társközvetítést erotikus tárgyak bérbeadását és egyéb szexuális szolgáltatásokat.”

De hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának, mondaná Virág elvtárs. Mi történt itt?

Voltaképpen semmi új.

Béla bá reaktiválta magát és szokásához híven fenyegetőzik, ijesztget, zsarol, mint mindig.

Kell tőle félni?

Nem kell. Nincs hatalma, bármit is hazudozik.

Tulajdonképpen csak az a csodálatos, hogy még nem ismeri mindenki a nevét, akad, aki komolyan veszi, aki még elhiszi, hogy ő tényező, hogy ő valaki – mikor feltűnt a magyar belpolitikában, 2013 folyamán, még mindenki tisztában volt az első mondatai után, hogy őrülttel van dolgunk, de azóta sokat romlott a helyzet.

Most már hihetőbben hangzanak a téveszméi. Vagyis hitelesebben, el lehet képzelni, hogy a kormányzat ilyen eszközöket is bevet.

Tetszik látni, ez a valódi baj.

Az ország kezd hozzáhülyülni Béla bácsihoz.

Ha sikerül leküzdenie magát odáig, ahol most Egres Béla tart, már én is azt fogom mondani, hogy vigyázzunk ezzel a szélhámossal.

De addig nem érdemes.

Szele Tamás

Urak, csak szólnék, hogy tessék kiszállni a fejekből, mert baj lesz. Piszok nagy baj, az emberek, de még a zemberek is utálják, ha az agyukban kotorásznak, márpedig most épp azt tetszenek művelni. A tegnapi nap Pavlik Morozov, a fészbuk (nem Facebook) és Panama jegyében telt maguknak köszönhetően, akármilyen szürrealistán is hangzik ez.

Szóval kezdjük a kis Pavlikkal, aki, mint szerencsére már nem mindenki tudja, szorgos szovjet pionyír volt a maga idejében, éspedig a múlt század harmincas éveinek elején, Geraszimovka faluban, 350 kilométerre Jekatyerinburgtól (Szverdlovszk), ahol az iskolai úttörőcsapat vezetője is volt. Ettől még nem vált volna nevezetessé, amint attól sem, hogy rendszeresen jelentett a kis pajtásairól a belügyi szerveknek, méghozzá írásban – ettől ő még csak egy lett volna a sok szorgos kis pionyírkáder közül, akik majd később komszomol-káderek, utána meg pártkáderek lesznek, Pavlik azonban szintet lépett, ugyanis 1932-ben feljelentette a tulajdon édesapját is, aki mellesleg a falusi szovhoz elnöke volt, mert az szerinte „dokumentumokat hamisított és banditáknak, valamint a szovjet állam ellenségeinek adta el őket”. Geraszimovka amúgy is rázós hely volt, a parasztok nem nagyon akartak belépni a kolhozba, a szervek kiszálltak, papát elvitték minden különösebb vizsgálat nélkül pár ezer év szibériai kényszermunkára, szokás szerint, Pavlik kapott egy szép nagy dicséretet és egy fejszét a fejébe a család többi tagjától, akik nehezményezték a dolgok ilyetén alakulását.

Egyszóval: agyoncsapták.

Aztán holtában nagy karriert futott be, emlékművet kapott, iskolákat neveztek el róla, dalokat írtak róla, neki és hozzá, tőle csak azért nem, mert az lehetetlen lett volna, készült róla film, amit szerencsére nem mutattak be (szegény Eisensteinnek kellett leforgatni, az volt a címe, hogy „Bezsin rétje”), írtak róla operát is, azt sajnos bemutatták, kötelező olvasmány lett a története és templomot csak azért nem kapott, mert az nem fért volna bele az antiklerikális harcba. De nem nyughat az ebadta kölyke: feltámadt tegnap, méghozzá itt, Budapesten.

Azt írja ugyanis a Magyar Nemzet, meglepően semleges című írásában (https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-tankerulet-fellep-a-politizalo-tanarok-ellen-6613214/?fbclid=IwAR3MCCVSuXJaVifL22QR_-5mmLXvXfJSVZpN_MrR-SH3MYi8dYjYNAnQVVE ), miszerint

„A tankerület fellép a politizáló tanárok ellen”.

Nocsak, mondaná a naiv és semleges olvasó, lépjen is, a politika nem a katedrára való, sőt, ha el nem olvassa, mi van a dolgozatban, azt hiheti: száműzik a propaganda minden formáját a tanintézetekből, ideértve a kormánypropagandát is.

Szó nincs róla, kérem.

Az írás már úgy kezdődik, hogy kímélet nélkül vág a dolgok közepébe:

„Azt mondja a 8. osztályos gyerek, hogy Dani bá, a történelemtanár az antiszemitizmusról beszélt egész órán, megemlítve, hogy személy szerint maga is zsidó, és a jobb megértés érdekében példaként Soros György származását hozta fel, közölve, hogy aki Soros Györgyről rosszat mond, az antiszemita. Ezzel leantiszemitázta a fél országot, a törvényes magyar kormányt és engem is. Dani bá azonban minden történelemórát arra használ fel, hogy a neki kiszolgáltatott gyerekeknek politikai agitációt folytasson, kifejezetten lélekmérgezés célzattal.”

Tehát Dani bának nem kéne az antiszemitizmusról beszélnie, történelemórán főleg nem, ez a fogalom amúgy is ismeretlen volt a magyar történelem folyamán mindig is. Ugyebár. Hogy mit mondott vagy mit nem Sorosról, az most lényegtelen, de azt biztos nem, hogy rosszat mondani az illetőről egyenlő az antiszemitizmussal. Én magam sem értek egyet minden ötletével, de hogy nem egy világhatalom, hanem egy kissé idealista üzletember, az is biztos.

Még jó, hogy a nyolcadikos kis Pavlik Morozov résen volt és jelentette a mensevik propagandát, vagy bocsánat, nem mensevik, hanem judeobolsevista, illetve az sem, na, megvan, balliberális! Csókolom, keverem már ezeket a diktatúrákat. Azonban van gyógyír Dani bá ellen, terem erre orvosság a kertben. Szibéria még nem magyar felségterület – bár a Mi Hazánk erősen szorgalmazza a magyar-orosz csererab egyezményt, melynek keretében a magyar elítéltek némi pénz fejében a Kaukázuson túli munkatáborokba kerülhetnének – de a Gulág még a jövő zenéje, egyelőre ilyen ügyekben tessék a tankerülethez fordulni!

„Kevesen tudják, hogy a szülő nincs teljesen kiszolgáltatva az agymosást végző tanároknak, igazgatóknak, mert egy pedagógus jogellenes, munkaköri kötelezettségét sértő tevékenysége miatt panaszt tehet az illetékes tankerületi központnak. Budapesten három ilyen van: az Észak-budapesti, a Belső-pesti és a Közép-pesti Tankerületi Központ. Esetünkben a szülő panaszt is tett a Belső-Pesti Tankerületi Központnál Dani bá jogellenes iskolai politikai ténykedése miatt. A központ megvizsgálta a panaszt, majd arról tájékoztatta a szülőt, hogy az iskola igazgatója felhívta a történelemtanár figyelmét, hogy a tanórákon tartózkodjon a politikai vélemény nyilvánításától. Dani bá pedig ígéretet tett arra, hogy a jövőben jobban fog figyelni arra, hogy pontosabban, precízebben, a gyerekek életkorának megfelelően fogalmazzon.

A szülő nem volt megelégedve a válasszal, és közölte a központtal, hogy a tanár úr ígérete és az igazgató figyelmeztetése semmit sem ér. Dani bá ígérete arcátlan cinizmus, mert a tanár úr egyáltalán nem butaságból vagy figyelmetlenségből beszél ostobaságokat a tanórákon a tantárgy oktatása helyett, amit ezután is háborítatlanul folytathat, de most már a tankerületi központ tudtával. Hozzátéve, hogy így már érthető, miért is virít az iskola bejárata előtti járdaszakaszon (szeptember eleje óta háborítatlanul!) a „civil aktivisták” által odapingált szöveg, miszerint „Nem a Fidesz a főnök a tanteremben”.

Erre éppen Dani bá a cáfolhatatlan élő példa. A tankerületi központ biztosította a szülőt, hogy a tanár úr nem fogja háborítatlanul folytatni a történelemórákon az Orbán-fóbiás propagandájával a gyermekek lélekmérgezését. Erre a tanár úr figyelmét munkáltatóként nyomatékosan felhívták. Biztosították a szülőt, hogy ha mindezek ellenére megismétlődne az eset, akkor „szigorúbb munkáltatói lépéseket fogunk tenni, melyet az érintettnek külön is jeleztünk”.

Kedves szülők! Nincsenek teljesen kiszolgáltatva a bolsevik tudatú pedagógusoknak. Csak szólni kell a tankerületi központnak!”

Ez ilyen egyszerű. És ha Dani bá inkább Orbán Viktor nagyszerűségét emlegette volna a tanteremben, akkor szólni sem kéne, legyen ez a kis dolgozat intő példa a danibáknak, kirúgás előtt. Az fel sem merül, hogy bizonyítani kéne, mi a jófenét is mondott a tanár: azt beszélik, ezt mondta, tehát ezt mondta. Somogyi János, az írás előállítója – szerzőnek mégsem mondanám ezt az iparost – igazán kiérdemelt egy Sztálin-díjat.

Hát tetszik látni, erről beszélek.

Hol van a kormány?

A kis nyolcadikos Pavlik fejében, aki ha Sorosról hall, vagy antiszemitizmusról hall, gondosan feljegyzi, a szülei fejében, akik ezeket a feljegyzéseket gondosan jelentik, előbb az igazgatónak, aztán a tankerületnek, aztán egyre feljebb, míg ki nem rúgják a tanárt, az igazgató fejében, aki megrója a beosztottját, a tankerületiek fejében, akik szintén: az fel sem merül, hogy a kis Pavlik nem akart dolgozatot írni vagy utálja a tanárt.

A kormány ott van a fejekben.

A kormány ott van a fejekben és harcol, most éppen a fészbukkal, ami a sosemvolt-sosemlesz „magyar Facebook”, melyet törvényben akar saját hatáskörébe vonni, ellenőrizni és szabályozni, hogy még több fejbe telepedhessen be, mint óriás agyrágó bogár.

Az egy dolog, hogy a Századvég tett erre a szabályozásra javaslatot, azt mindenki tudja, hogy Géfodor fiai holdkórosok, csak komolyan veszik és arannyal fizetik őket, az kezd most kiderülni, hogy van ennek a délibábos ötletnek előzménye is. Éspedig az, hogy a Facebook politikailag kényes időszakokban és területeken – márpedig most épp ez a helyzet minálunk az EP-kampány miatt – be akarja vezetni a „whitelist”, a „fehér lista” intézményét. Ez azt jelentené, miszerint a politikai híreket kibocsátójuk szerint minősítik, moderálják, ha egy hír megbízhatatlan forrásból származik, meglehet, hogy hamis, akkor az nem kapja meg a fehérlistás minősítést. Nem, nem törlik, csak nem jelzik külön, hogy az megbízható sajtótermékből származik.

Mármost Magyarországról egyetlen médium sem kapott ilyen minősítést.

Mikor a HVG munkatársa, Gergely Márton az okokról érdeklődött, a Facebook munkatársa egy rövidítéssel felelt: KESMA.

Hát igen. Menlo Parkból látszik a KESMA majd' ötszáz lapja, de nem látszik a pár, élethalálharcát vívó független magyar médium, tehát inkább kiöntötték a fürdővízzel együtt a gyereket is, Magyarország egészében véve mérettetett meg és találtatott könnyűnek, halál Szodomára, akárhány igaz is éljen benne. Én megértem, ha nem is örülök a dolognak, valahogy elleszek a fehérlistás minősítés nélkül is, ahogy eddig, a kormány viszont nem képes elviselni – ezért hát a berzenkedés, ezért a készülő fészbuk-törvény, ezért a 888 által közölt látványos statisztika, szintén a Századvégtől (https://888.hu/article-szazadveg-az-europaiak-donto-tobbsege-eliteli-a-facebook-cenzurat), mely szerint:

„Magyarországon a válaszadók közel fele (46 százaléka) bizalmatlan, és csak az emberek 4 százaléka bízik meg teljesen a közösségi médiában. Nyugat-Európa egyes országaiban még bizalmatlanabbak a közösségi médiával szemben: Németországban 58, Franciaországban 63, Luxemburgban pedig 64 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem bíznak a Facebookban és társaiban.”

Bízni? Minek bízni vagy hinni, azt a templomban kell, urak!

Ez fórum, nem sajtótermék, agora, ahol mindenki megszólalhat. És ahol mindenki megteheti, ott bizony meg fognak szólalni a hülyék is, a hazugok is, az agora gazdájának a dolga, hogy kikergesse a demagógokat – ha meg a demagógok megsértődnek emiatt, az az ő bajuk, ám ha a demagógok törvényt hoznak az ügyben, azzal csak az agorát teszik tönkre, mert oda már ember nem fog menni, és a népet haragítják magukra, de nagyon. Hát nem emlékeztek a netadó esetére? Értem én, hogy a Facebookot vagy inkább fészbukot akarjátok megkaparintani, agyakba beszállni, betelepedni, hiszen a hülyeségnek valóban óceánja hullámzik a közösségi oldalon: de senki nem is állítja, hogy minden ott megjelenő gondolat szentírás volna, amiben feltétlenül és kételkedés nélkül hinni kell. Azt csak ti hiszitek, mert fogalmatok sincs a világhálóról (sem). De készül a törvény, kerekedik a hadra a kormány, fenik a zsebrákok a billentyűzetet, esztendőre kokárda lesz a fészbukon, akárki meglássa – illetve lószerszámot lesz, a cég nem fogja átadni egy lekapcsolhatatlan részét egy populista és nacionalista törpének.

Hogy jó hírrel is szolgáljak, rövidesen magyar külgazdasági és konzuli képviselet nyílik a pénzügyi szektoráról híres Panamában - jelentette be a magyar külügyminiszter panamavárosi tárgyalásai előtt, szerdán.

Ez hiányzott még, semmi több, kiváló pénzügyi lehetőségek tárháza nyílik majd meg előttünk. Panamának még a neve is a korrupció szimbóluma.

Következő megálló: Kajmán-szigetek!

És nekünk ennek örülni kéne, mondja a kormány az agyunkban.

Hogy is mondta ugyanezt az Európa Kiadó annak idején?

„Agyamban kopasz cenzor ül
Minden szavamra ezer fül
Valaki helyettem gondolkodik
Valaki helyettem távozik

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Bevettünk minden dumát
Viseljük a dögcédulát
Szavainkat elcseréltük
Morzsáinkat feléltük

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Ez még nem a halál, ez még nem a halál
Minden nap újra erre jár
Ahány arc, annyi félelem
Elhagyott a közérzetem”

Tessék kiszállni az agyakból, míg még lehet.

Szele Tamás

Ha a tapasztalt sajtóróka azt olvassa, hogy „kiküldött tudósítónk jelenti”, rendszerint nagyon jókat mosolyog. Aha, persze. Csak az a nem mindegy, hová küldik ki azt a tudósítót: bő harminc év alatt tudósítottam én már valóban a helyszínről, de tudósítottam kambodzsai kivégzés esetében a nagyon budapesti sarki kocsmából is – mármint, kimentem megírni az anyagot a becsületsüllyesztőbe.

Mármost, ne tessenek prüszkölni, míg az inkriminált pár szó, miszerint „kiküldött tudósítónktól” nem jelenik meg a szöveg alatt, addig ez bizony nem csalás. Még a legnagyobb hírügynökségeknek, sajtócégeknek sincs annyi embere, pénze, hogy mindenhonnan, mindig saját tudósító jelenthesse a híreket. Ezért fontos a sajtóban a megbízhatóság, hiszen a hírek többségét egymástól vesszük át: és tudja az ember, hogy pár kivételtől eltekintve a hírügynökségi anyagok megbízhatóak, hiszen ha egy hírügynökség elkezd csalni (bár ez minden sajtótermékre igaz, ám rájuk fokozottan), akkor két perc alatt focizza ki magát az információ-piacról.

Mert hát vannak ingyenes hírek és vannak fizetős hírek, amelyek átvételéért pénzt kell adni. Még egyszer mondom, mert a kormánymédia imádja azt állítani, hogy a hírek átvétele sorosista összeesküvést és központi irányítást jelent – megnézem, mikor küldenek ők ki saját tudósítót akár csak Venezuelába is, Burmáról nem szólva, ráadásul pont a KESMA lapjai azok, ahol szövegazonosan jelennek meg írások akár több száz különböző médiumban. Igaz, őket valóban központilag irányítják, más kérdés, hogy milyen pocsékul. Azzal már foglalkoztam volt.

Odáig eljutottunk tehát, hogy a hír: áru, éspedig drága holmi. Valójában magyar újságíró ritkán jut el távoli helyszínekre, akkor is mindenféle alapítványi támogatásokkal vagy a túloldaliak kormánypénzből: én például két éve keresek szponzort egy burmai úthoz, volt kollegina, akinek ez sikerült és nem is irigylem tőle, mert túlzás nélkül mondom, kiváló anyagokat hozott – csak nekem mások volnának a szempontjaim, engem a térség társadalmi-politikai erőviszonyai, mozgalmai érdekelnének, meg a gazdasága. Azóta lapok jöttek és mentek az életemben, szponzor sehol: egyelőre úgy látom, előbb lesz béke Burma őserdeiben (pedig az nem nagyon várható), minthogy én odajussak. De ez, kérem, nem hír lenne, hanem tudósítás, riport.

A hír másféle. A hír rövid, pontos, és elvben megbízható adatokat tartalmaz, sok kell belőle, ha lehet, fotóval, és akkor akár kereskedni is lehet vele.

Nosza hát, mondja az egyszeri sajtómunkás, alapítsunk hírügynökséget, babra munka, sok a rohangálás, de megéri. Nagyot koppan, azután elhallgat: ugyanis a jövedelmező hírgyártás pont a fentiek miatt (utazási, étkezési költségek, szállás, műszaki háttér biztosítása) talán a legdrágább sajtóműfaj. A másik, ami még drágább, a tényfeltárás. Abban akár egy év is eltelhet, míg egy anyag megszületik – és közben is enni kell, lakni kell, annak is van műszaki háttere.

Szóval, a hírügynökség gazdag embernek való. Azonban Habony Árpád nem panaszkodhat. Alapított is egy hírügynökséget Londonban, mondanám, hogy fű alatt, de ez szamárság lenne: mivel a hír lényege a nyilvánosság, hírügynökséget épp úgy nem lehet titokban alapítani, mint ahogy nem lehet némán ordítani.

Hát akkor lássuk ezt a műintézetet. Az a neve, hogy V4NA, és hivatalosan (https://444.hu/2019/04/09/habony-arpad-nemzetkozi-hirugynokseget-alapitott-londonban?fbclid=IwAR3OfTk4dQKv-yhYRig3RBxyXEwBx7BCWyHn1pfr4sOYv2FLI6mjA3l6Ci8) (ennek a bemutatkozásnak is van egy zamata, majd mondom, miért)

„A V4NA újságírói a visegrádi országok szempontjai szerint igyekeznek majd tájékoztatni a világot, eleinte angol és magyar nyelven, de lesznek riportereik Pozsonyban, Prágában, Varsóban, Párizsban, Berlinben, és természetesen Brüsszelben is.”

Magyarul, kivittük a KESMA-t (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) a nyugati piacra. Nem hírügynökség ez, hanem propagandaügynökség: el is fogja érni rövidesen a hasonszőrű KCNA észak-koreai cég szintjét és elismertségét. Vagy a valamikori TASZSZ-ét, amiről tudtuk, hogy ha jelent valamit, annak az ellenkezője igaz. Itt még az ellenkezője sem, a szakmai elemzés majd később következik, egyelőre annyit a tartalmakról, hogy azokhoz képest a Breitbart Mátyás király igazmondó juhásza.

A bemutatkozás azért aranyos, mert világosan kitűnik belőle, miszerint nem nekünk szól. Az oldalnak van angol és magyar nyelvű verziója, a magyar nyelvűből kimaradt ez az elem, úgy látszik, csak a külföldnek kívánnak bemutatkozni. Más kérdés, hogy ez az egyetlen ingyenes tartalom az oldalon, akár angol, akár magyar nyelven: minden egyéb fizetős, ami nem túl avatott üzletpolitikára vall, míg a bolt beindul, a vevők megérdemelnének néhány ingyenes árumintát – és a nagy hírügynökségek a tartalmaik jelentős részét úgy általában is ingyen adják, náluk a részletes vagy terjedelmes anyagokért kell fizetni. Bár olyan is van, amelyiknél minden fizetős, azt meg nem szabad másodlagos forrásból sem idézni, mert a másodlagos forrás fizetett a hírért, de mi nem, és vígan be fognak perelni, sőt, meg is nyerik. A kilencvenes években tanultam meg, saját bőrömön.

De ha már ilyen fizetősen kezdenek, nem lesz nagy piaca a propagandának, azt megjósolhatom. Akkor lássuk a szakmai elemzést.

Mintha kivitték volna az Origót Londonba (ami nem is akkora túlzás, mert két nap alatt háromszor is hivatkozott erre a cégre forrásként a magyar kormánylap). Magukat az írásokat nem idézem, mert nem fizetek a V4NA-nak, nézetem szerint így is van elég pénzük, de a címeket igen:

„Európa nem kér a Facebook-cenzúrából”

„Terrorveszély Németországban: A zsilip továbbra is nyitva van”

„Önkéntesekkel pótolják a sztrájkoló pedagógusokat Lengyelországban”

„Juncker alkotott: Leégés a megemlékezésen”

„Újabb menekülthullám fenyegeti Európát?”

„Illúziók nélkül: a Kelet Nyugatra jött”

„Itt a kapcsolat az Európai Néppárt és Soros között”

„Salvini: A népek irányítsák Európát”

„Magyar válasz Európa kihívásaira”

„Lengyelország: Az európai vezetés nem gondol utána a dolgoknak”

„Visszaszállították a migránsokat a befogadótáborba Szalonikinél”

„Hároméves gyereket is küldtek a nemváltó klinikára”

„Kína: Okoshatárral a menekültek ellen”

„Csehország: Túl sok a külföldi?”

Azért idéztem ennyit, hogy senki se foghassa rám: tendenciózusan kiemeltem pár becsúszott szamárságot. Ez bizony végig ilyen, náluk minden hír efféle, de nem is csoda. Hát kik szerkesztik? A Válasz szerint a szerzői gárda a Habony Árpádtól a központi sajtóalapítványhoz átszolgáltatott Modern Media Group és a Figyelő egykori munkatársaiból állt össze, ők mind áttették Londonba székhelyüket. Vezetői posztot kapott például a Lokál egykori főszerkesztője, Leitner Attila is.

No, akkor kezd érthető lenni a színvonal. Meg a témaválasztás is. Ettől a csapattól mást ne is várjunk. Ám lássuk a tulajdonosi hátteret, mert Jupiterre mondom, az sem tanulság nélkül való. A Válasz Online értesülései szerint (https://www.valaszonline.hu/2019/04/09/v4na-habony-london-nemzetkozi-hirugynokseg/):

„A céget 2018. december 31-én jegyezték be Londonban, egyszemélyi tulajdonosa kezdetben nem más, mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet volt, igazgatója pedig a közmédia csúcsvezetőjeként és – ahogy egyik forrásunk jellemzi – „veterán aláíróembereként” ismertté vált Medveczky Balázs.

A cégpapírok szerint ez a helyzet 2019. március 13-án változott: a többségi tulajdonos 60 százaléka mellett ekkor 40 százalékban megjelent a Danube Business Consulting Ltd., melyet Habony Árpád, a Fidesz és Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója alapított Arthur J. Finkelsteinnel, a negatív kampányai miatt hírhedt amerikai kampányszakemberrel még 2015-ben. (Habony Finkelstein halála után átvette a céget.) Ám ez a felállás sem maradt sokáig: szintén angol cégpapírokból tudjuk, hogy március 29-én a KESMA-körbe tartozó New Wave Media Group Kft. lett a V4NA többségi tulajdonosa (57 százalék), a Danube Business Consultingnek valamivel kisebb részesedése maradt (40 százalék), és jelképesen ott találjuk Szalay-Bobrovniczky Kristófot is (3 százalék).” (Válasz Online)

Hát, ez esetben valós hírügynökségi munkára ne is számítsunk, ellenben Habony kapott egy céget kárpótlásul a leadottakért, ráadásul Londonban. Tud élni ez az Árpi. Persze a többségi tulajdonos akkor is a KESMA, nehogy elbízza magát, azért nem engedik el a pórázról. Hát, ez bizony csak vinni fogja a pénzt, mármint a magyar költségvetés pénzét, hozni nem, ez ugyanis nem hírügynökség.

Amúgy is érdekes, hogy az elemi logika azt mondaná: ha engem érdekel egy hír mondjuk Magyarországról, és kiküldök egy tudósítót, akkor azt a helyszínre küldöm, a cégem telephelyéről. Ehhez képest ők a helyszínről küldenek tudósítót a cég telephelyére, ahol elég kellemesen lehet élni, ám a terepen zajló eseményekről épp úgy nem lesz közvetlen tudomásuk, mint mondjuk az utcaseprőknek a Baker Streeten vagy a King's Roadon.

Ezek nem helyszínre kiküldött, hanem helyszínről beküldött tudósítók.

A V4NA pedig – mivel az angol mégis világnyelv – rövidesen leküzdi magát a Breitbart szintjére, és ember nem lesz, aki ezekért a tartalmakért pénzt adjon.

Illetve lesz: a KESMA lapjai Magyarországon majd boldogan fizetnek a magyarországi tudósításaikért, melyeken nem voltak ott.

Bocsánat, mi is volt a KGST címere annak idején a vicc szerint?

Zöld mezőben hét sovány tehén egymást feji.

Habony Árpád feltalálta a KGST-t.

Szele Tamás

Elég különös jelenségről kell beszámolnom, nem is biztos, hogy jól teszem, de attól még, hogy nekem kétségeim vannak, a tények tények maradnak. Most pedig azt mutatják, hogy a magyar olvasó a focin, a bulváron és a pornón kívül a legjobban a politikai botrányköveket szereti. Meg azt, amikor nagyon, de nagyon haragudhat rájuk.

A politikai botránykő természetesen ember, személy – vagy kormánytag, vagy ahhoz közel álló valaki, rokona, ismerőse, utódja, boldog őse, anyósa vagy műkörmöse, olyan figura, aki roppant ellenszenves, nem csak a hatalma és nem csak a vagyona miatt, hanem azért az agresszíven ostoba viselkedésért is, amit a nagy nyilvánosság előtt tanúsít. Azért a hozzáállásért, amivel minden bicskát kinyit minden zsebben, az „én ezt is megtehetem” dölyfös gőgje miatt, ami többnyire ostobasággal és pökhendiséggel párosul. Nyilván mindenki örömmel látja, ha az ilyen ember hasra esik, mint egy bohóc a porondon, azt is, ha valaki picit elgáncsolja, míg parádézik a promenádon – persze, a túloldalon meg ott vannak a fanatikus hívei, akik kivont szablyával óvják, és rajonganak érte. Nem azért, mert olyan kiváló volna, vagy mert kapnának, netán remélnének tőle valamit – hanem azért, mert úgy utálják azokat, akik nem szeretik a politikai botránykövet.

Aztán össze is mosódik a politika a magánélettel, a valódi hír az álhírrel, ezekből az anticelebekből komoly fake news-hálózatok élnek (mint például az otpecpiheno.blogspot.com), néha teljesen ártatlanul is címlapra kerülnek, az álhírről bebizonyosodik, hogy nem volt igaz, a táboruk triumfál, az ellentábor azzal védekezik, hogy „akár igaz is lehetett volna”, csak hát nem volt igaz, Dadus! A tábor ilyenkor bőszen ordítja, hogy minden negatív információ ugyanekkora hazugság az illetővel kapcsolatban, és ez is maszlag – néha az az érzésem, hogy ezek a botránykövek időnként jó pénzért hazudtatnak magukról valami bődületeset, mert utána hatalmas mosdatás következik, teljesen ingyen, ami a valódi mocskot is leviszi.

Vagy legalábbis egyenletesen elkeni a felszínükön.

És hát ott vannak a tények, az olvasottsági adatok. Ha egy anyagban szó esik Orbán Ráhelről, Schmidt Máriáról, Németh Szilárdról, Bayer Zsoltról és társaikról, biztos a sok ezer olvasó és a sok száz komment. Melyeket átnézve az embernek az az érzése támad, hogy akármennyire is igazat írt – most nem foglalkoznék az álhírekkel, csak a valódiakkal – a két tábor közül, mely az írás alatt összecsap, egyik sem különb a másiknál sem érvrendszerben, sem semmi egyébben. Röpködnek a lószerszámok és a ledér életű mamák, a vitatechnika csúcsa a „de igen – de nem” és másodpercek alatt alakul ki a lincshangulat. A fociultrák ezt rendszerint lerendezik egy tömegverekedéssel, ustawkával, csak náluk vannak szabályok, a kedves olvasóközönség verbálisan ustawkázik, szabályok nélkül.

Nagyobb baj, hogy ezeket a híreket nem kell keresni. Nincs épeszű független sajtómunkás, aki reggel azzal kelne, hogy „nézzük már meg, mit tudnék találni a Schmidt Máriáról vagy a Németh Szilárdról?” Kutasson utánuk a Stanley a Tanganyika-tó partján, az is csak akkor, ha ráér... de szállítják ők maguktól is a hírt, egyre nagyobb mennyiségben, már figyelmen kívül sem lehet őket hagyni, mert lemaradunk a hírversenyben, ha egy kérdéssel mindenki más foglalkozik, nekünk is kell, akár szeretünk ezzel bíbelődni, akár nem.

Az elmúlt hét különösen nagy botránykő-termést hozott. Csak csapongva, a teljesség igénye nélkül vegyünk elő pár példát:

• Bayer Zsolt kis kuckója a Várban, melyért adott és vissza is kapott egy faházat.

• Schmidt Mária Puskás Öcsi-kiállítása, négymilliárdért.

• Schmidt Mária kijelenti az InfoRádóban, hogy Németországban nincs wifi, ám vannak középkori állapotok.

Itt álljunk meg. Mit is mondott?

„A gazdasági erőnek párosulnia kell technológiai és innovációs erővel. Most ugye az előtt a kérdés előtt áll Németország, hogy az 5G technológiát megveszi-e a Huaweitől, vagy pedig nem veszi meg. Ha megveszi, az Amerikai Egyesült Államokkal konfliktusba kerül, ha nem veszi meg, ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból, és ők meg nem fejlesztették ki. Tehát akkor? Technológia. Úgy néz ki, hogy bizonyos dolgokban Kína már technológiailag is előttünk jár. Ez nem marad következmények nélkül.”

Aki ilyen elmeéllel gondolkodik, ara hogyan bízhatnak milliárdos kiállításokat? Mint történészt, elhiszem, hogy érdekli a német középkor, valóban érdekes periódus is volt, de emlékeim szerint már elmúlt. Németországban van wifi és nincs középkor. A Puskás-kiállítás meg azt bizonyítja, miszerint a hölgy mindenhez, így a focihoz is egyformán ért, vagyis semennyire sem, és csak azon gondolkodom, hogy fogja belesuvasztani Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettőt a hat-háromba? De menjünk tovább.

• Németh Szilárd, úgy általában.

• Németh Szilárdról kiderül, hogy nem volt birkózóbajnok (tényleg nem volt az, ennek még sportújságíró koromban utánanéztem, de hát annyi alkalmatlan embert fizetnek a magyar sportvezetésekben, hogy meg sem írtam)

• Németh Szilárd Bayer Zsolttal beszélget a Hír TV-ben, ez már nem is két botránykő találkozása, ez már valóságos botránykő-lavina, megtudhatjuk, hogyan eszi a pacalt (zsírral) és hogy nem eszi a virslit (sehogyan sem).

• Németh Szilárdot megvédi a Civil Összefogás Fóruma!

Itt megint álljunk meg egy pillanatra, megérdemli a helyzet. Tehát: Németh Szilárdról kiderül, hogy kissé elgaloppírozta magát, mikor azt állította, hogy

„Magyar bajnok voltam és Budapest-bajnok, igaz, nem felnőtt: utánpótlás. Jól látható törés is azért nincs, mert viszonylag korán abbahagytam.”

Van ilyen, ehhez elég volt nekem annak idején átnézni a korabeli listákat, iratokat, de annyit, ugyebár, nem ért, hogy nagydobra verjem. Nem volt magyar bajnok, a sportban eredményt utólag nem is lehet hazudni, ugyanis azonnal kiderül. Mikor a 444 – etikus módon – megkérdezte őt most, hogy mi is a helyzet, azt mondta, hogy ő ilyent sosem állított, annak idején Stumpf András ezt „félreírta” a hivatkozott interjúban. Persze, hogy ezt mondta, ő is tisztában van a sporteredmények nyilvántartásával, amellett viszont kitart, hogy „azért budapesti bajnok volt, bár arra pontosan nem emlékezett, hogy 1976-ban, 77-ben vagy 78-ban.” Hát Budapesten lehet, hogy bajnok volt, de, mint a 444 írja, a Nemzeti Sportban nem, pedig ők is átnézték az adott évfolyamokat.

Jó, hát ez ennyi, nem több, inkább annak örüljünk, hogy nem azt mondta a Rezsiszilárd, hogy kamaszkorában „Szökellő Szarvas” néven apacs indián harcos volt, mert azon is ugyanekkora vita lenne, csak nehezebben tehetnénk úgy, mintha elhinnénk.

Különben sem ezért szereti őt, aki szereti. Meg nem is a klasszika-filológiáért, melynek ugyancsak saját állítása szerint nagy értője és kedvelője.

Azonban nem oda, Buda. Vannak neki barátai is: a CÖF például mémet dobott ki a Facebookra, mely baloldalt a 444 szerkesztőségét ábrázolja, jobboldalt a mi Szilárdunk főz (ha jól látom, épp pacalt, sertészsírral, de mindegy is, mit), a felirat szerint pedig:

„A 444 tornából felmentett csapata kritizálja Németh Szilárd birkózói múltját. Szánalmas firkászok!” (https://www.facebook.com/civilosszefogas/photos/a.1755577241401642/2094509164175113/?type=3&theater)

Kísérőszöveg: „Németh Szilárd egy rendes magyar ember, akire büszkék vagyunk és aki mellett kiállunk a sorosista firkászokkal szemben is. Hajrá Magyarország!”

A kommentszekcióban pedig szokás szerint elszabadul a Pokol, dúl az ustawka.

„Mennyi hernyó, permetezni kéne.”

„Furcsa egy lények ezek , mintha egy genetikai kísérletek alanyait látnánk , pont olyanok mint az index.hu firkászai! Vajh egy alomból származhatnak?”

„Szakállas valahogy az Iszlám államhoz tartozik, csak a Déli határkerítés előtt nem borotválkozott, fürdött...az a tipikus balfasz, akit ha falhoz csapnak, visít mint egy patkány...egy töketlen libsi...”

És ezek még az enyhébbek. Szóval, ölne a tisztelt publikum, ha kockázat és következmények nélkül tehetné, már nagyon várja a percet, mikor kielégítheti ezen szenvedélyét. Ahogy nézem, el is fog jönni. De miért is haragszanak? Senki sem mondta azt, hogy Németh Szilárd rendetlen volna, vagy nem volna magyar, netán ember. Csak annyit írt a lap, ami igaz is, miszerint nem volt sem magyar, sem budapesti bajnok.

Sőt, azt, hogy magyar bajnok nem volt, maga is elismerte. Akkor most ő is elárulta saját magát, netán tornából fel volt mentve?

Ami még szebb az az, hogy a CÖF vezetősége adja közre ezt a mémet, márpedig az lenne az Év Kvízeseménye, ha az ő körükben megrendeznék nyilvánosan a „Ki tud többet a Szovjetunióról” vetélkedőt, mert olyan erős a mezőny, hogy a szoros versengést csak hajszálnyi előnnyel nyerné meg Stefka.

És hát ez a „tornából felmentett” is érdekes érv: én is voltam felmentve tornából, aztán érettségi után viszont voltam rakodómunkás is egy gépgyárban, és ott meg kicsit sem voltam felmentve a fizikai munkából, szóval ha akár engem, akár a 444 bármely munkatársát kihívná a CÖF vezetősége szkanderre, nem fogadnék túl nagy összegben az elaggott munkásőrök „Münnich Ferenc” brigádjának győzelmére. Pedig nem vagyok különösebben erős, sőt, ellenkezőleg, csak hát itt jön a „kihez képest” kérdése.

De térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez. Látjuk, hogy a kedves közönség öli-vágja-sértegeti egymást ezeknek az anticelebeknek, politikai botrányköveknek az ügyein. Azt is látjuk, hogy ezek voltaképpen nem ügyek. Bayer esetében nem az a fontos, hol lakik, hol nem, az a fontos, amit ír. Schmidt Mária esetében csak azért lényeges az a hét határ szamárság, amit napi rendszerességgel összebeszél, mert komoly pénzek vannak rábízva. Latinos Rezsiszilárd pedig mindegy, volt-e bajnok vagy sem valamikor: az lenne a fontos, mit művel most.

Márpedig művel, sokat és rosszakat.

De kérem: ezeket a híreket ráadásul nem is a sajtó deríti fel, ezek nagy része vagy nem titok vagy ők hozzák elénk, ezüsttálcán! És nem csak ez a három, hanem még rengeteg törpe rosszlélek, amelyik a hatalom körül táncol, felsorolni is nehéz volna őket.

Ha az álhírektől eltekintünk is, azt kell mondanunk: ezek az emberek a tulajdon rossz hírüket költik. Még jó, hogy a személyiségi és jó hírhez való jog megsértése nem hivatalból üldözendő, mert állandó perben állnának saját magukkal.

És a focin meg a pornón, bulváron kívül ezek a hírek vezetik az olvasottsági listákat.

Melyekben lényeges dolgokat nem látok, de szereplési vágyat annál inkább.

Ezeknek a kormányköröknek és -szimpatizánsoknak valóságos éltető eleme a botrány, ami felkelti irántuk a közfigyelmet.

Ez egy botránykormány.

Szele Tamás

Azért jó lenne most már eldönteni, ki mit akar, mert a nászéjszaka és a szüzesség egymást némiképp kizáró fogalmak – pillanatnyilag a kormány politikájára és az uniós választásra célzok, ugyanis mintha zavart éreznék az Erőben, vagy esetleg az erdőben, ez még nem dőlt el világosan. Azonban mintha útját keresné a sok botcsinálta sith az éji rengetegben, míg Darth Vader épp lihegve fenekedik, szerepe szerint.

(Fotó: Lokál. Csak tiszta forrásból.)

Szóval, kezdjük azon, miszerint az olasz Liga (Salvini pártja) ma mutatja be Milánóban a májusi európai parlamenti (EP-) választásokra felálló „Európai Népek és Nemzetek Szövetségét”, valamint az EU átalakításának tervét. Salvini a Fideszre is számít a frakcióban, legalábbis a múlt hét elején még számított, de az olasz lapok szerint akár húsz párt is csatlakozhat az összefogáshoz, így a Fideszen kívül Le Penék, a német AfD, az osztrák Szabadságpárt, a holland Geert Wilders pártja, továbbá a szintén szélsőjobbos svéd demokraták. Az alapító találkozón mindenképpen részt vesz az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Az alakuló ülés mottója: „Meg kell teremteni a józan ész Európáját!”

Teremtsétek, urak, csak ha kérhetném, négy fal között, mert amennyi józan eszetek nektek van, annyit sem nem szokás, sem nem illik mutogatni. Azt gondolhatnánk, hogy Orbán most kékvókot táncol örömében a kaszinó asztalán, hiszen most alakul az a populista szörny-szövetség, az a „tengely”, amire Orbán Viktor is számít, és amely átalakíthatja az Európai Uniót az általuk vágyott Nemzetek Európájává, melyben a tagállamok nagyobb szuverenitást, az egyének pedig jóval kevesebb szabadságot élvezhetnek majd. Igen, erre számít Orbán, ez lenne az ő világa, és ennek sokszor jelét is adta, mikor a „választások után átalakuló Európai Parlamentről” beszélt, amiben „esetleg már meggondolják a hetes cikkely alkalmazását Magyar- és Lengyelország ellen”.

És ha ezt gondolnánk, hatalmasat tévednénk.

Orbán el sem megy Milánóba eddigi ismereteink szerint.

Nem megy, mert Salvini vezetésével alakul a tengely, nem az övével (ez az érzelmi indoka) és azért sem megy, mert úgy tűnik, inkább játszana a néppárti túlélésre ez idő szerint, főként az uniós költségvetés befolyásolásának lehetősége miatt (ez a racionális indoka). Aztán meg az új frakció nem is lehet túl erős, nyoma sincs populista többségnek az új Európa Parlamentben, inkább valahol a mostani Néppárt alatt helyezkednek majd el erő szempontjából.

Jóval alatta: harmadik, de inkább negyedik legerősebb frakció lehetnek majd a végén.

Olyant meg a néppárti frakció is tud, a konzervatív is, tán még a liberális is, akár lesz Brexit, akár nem.

Szóval, Orbán nem ment Milánóba, a fent vázolt okok miatt, valamint azért, mert sej, Nagyabonyban csak két torony látszik, de Majlandban harminckettő látszik, azonban Orbán inkább nézi az abonyi kettőt, mint Majlandban azt a harminckettőt.

Az is közrejátszhatott a távolmaradásban, hogy a Salvini-féle frakció kampányának fő témái között nem szerepel a migráció, ehelyett inkább beszélnek a munkáról, a családról és a környezetvédelemről. Ilyenformán akár még baloldali jellegűnek is tűnhetne a különben szélsőjobboldali mozgalom, de hát ezt hívjuk műfaji átcsapásnak, mellesleg a maguk idejében Sztálin és Hitler kölcsönösen sokat tanultak egymástól. Meg mindkettő Mussolinitől.

Rendben, ezt tudjuk eddig, ezek a tények. Mihez kezdünk velük?

A helyes válasz: semmihez. Összehajtjuk őket és rájuk ülünk maximum. Meg elemezzük őket. Orbán oda megy, ahova kedve tartja, arra nekünk befolyásunk nincs, mi maximum következtetéseket vonhatunk le a zajló eseményekből a jövőre nézvést.

De mihez kezd ezekkel a hírekkel a centralizált kormánymédia?

Hát kérem, ők nálunk jóval nehezebb helyzetben vannak. Őket ugyanis centralizálták, központi irányítás alá vonták, csak, amint látom, időnként elhagyják a távirányítót az illetékesek és szerencsétlen sajtómunkások a kormányoldalon el kéne döntsék, mi a véleményük, viszont nincs nekik olyan, így csodás káosz alakul ki.

Tegnap például a jól értesültnek vélelmezhető Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője nyilatkozott az M1-nek. Azt mondta, miszerint:

„Európa válaszút előtt áll, és nem szabad továbbmennie azon az úton, amelyre ráállították főleg liberális - magukat néha konzervatívnak nevező - politikusok: a befogadás, a migráció, és innentől kezdve „a keresztény kultúra önfelszámolásának” útjára.

Pócza István vasárnap az M1 aktuális csatornán azt is hangsúlyozta: aki szerint a májusi európai parlamenti (EP)-választásoknak nem kiemelt témája a migráció, „az hazudik, vagy a saját politikai pecsenyéjét sütögeti”.

Szerinte a migráció és a terrorizmus problémája továbbvezet a keresztény kultúra megvédésének kérdéséhez; erre hívta fel Orbán Viktor miniszterelnök is a figyelmet, ez lesz az ő célkitűzése nem csupán az EP-választási kampányban, hanem a következő ciklusban is.

Pócza István beszélt arról is, hogy bizonyos EU-s tisztségviselők álláspontjával szemben nem ért véget a migrációs válság, minden jel arra mutat, hogy továbbra is folytatódik. A Görögországban szerveződő „migránskaravánnal” kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy erőszakos cselekmények történtek a rendőrökkel szemben, és hozzátette: a legnagyobb fenyegetés az, ha egy csapat áttöri a rendőrkordont és elindul, mert annak gyorsan elterjed a híre és csatlakozni akarnak hozzá. Úgy összegzett: szomorú tanulsága az elmúlt időszaknak, hogy az unió külső határainak védelmét nem sikerült megoldani." (MTI)

Akkor most értelmezzük. Kit szeret a jól értesült Pócza István, így vélhetőleg Orbán Viktor is?

Senkit sem szeret. Nem szeretik a liberálisokat (jó ideje), most már a konzervatívokat sem (várom a szélsőjobbról a „kohnzervatív” frenetikusnak szánt szóviccet), de nem szeretik Salviniékat sem, ugyanis nekik nem kiemelt témájuk a kampány során a migráció. Akkor kit szeretnek?

Szeretik saját magukat és a tűzrőlpattant barna, valamint szőke kislányokat.

Ez lenne tehát a magyar kormány pillanatnyi, ám momentán hivatalosnak tekinthető álláspontja?

Vagy ez, vagy nem, ugyanis a hivatalos kormányszócsőnek tekinthető Magyar Nemzet név nélkül – tehát szerkesztőségi véleményként – megjelent vezércikkének viszont az a címe (https://magyarnemzet.hu/belfold/formalodik-a-neppart-alternativaja-6618395/):

„Formálódik a néppárt alternatívája”

Ejha. És milyen formája lesz? Herepfedény netán?

„A balra húzó vagy épp a baloldallal együtt kormányzó jobbközép pártok gyengülésével párhuzamosan — a migrációs válság miatt — több országban megerősödhetnek az európai parlamenti választáson a radikális jobboldali és nemzeti konzervatív erők a Magyar Nemzet elemzése szerint. A Nemzet és Szabadság Európája és az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciói komoly alternatívát nyújthatnak akár a bevándorláspárti irányba nyitó Európai Néppárttal, illetve a baloldallal kötendő kényszerkoalíciójával szemben.”

Aha. Tényleg herepfedény. Szóval akkor a Magyar Nemzet szereti Salviniékat, bár az Alapjogokért Központ nem szereti őket, mivel alternatívát nyújtanak minden más jelenlegi európai politikai erővel szemben. A Magyar Nemzet eltekint ennek kedvéért a migráció hangsúlyozásától a kampányban, az Alapjogokért Központ elvhűen nem tekint el, és felrója. Tehát körülbelül ugyanazért szereti az egyik az új frakciót, amiért nem szereti a másik.

Kremlinológus legyen a talpán, aki kiigazodik ezeken.

Azonban a valóság sokkal egyszerűbb lehet. Azért nem közlik a centralizált lapok és cégek a hivatalos álláspontot Salvini frakciójáról, mert senki sem mondta meg nekik. Éspedig amiatt nem mondta meg nekik, mert nincs is. Orbánt ez a frakció – mióta megtudta, hogy nem ő lesz a Duce – különösebben nem érdekli, amikor érdekelni fogja, akkor már késő lesz, egyelőre a magyar minielnök járja a templomokat és a szószékről riogat, ez nála a pénteken megkezdett uniós választási kampány.

Mármost a szerencsétlen zsoldosai meg ott állnak és nem tudják, mihez kezdjenek.

Tőle megkérdezni, úgy látszik, ilyen bagatell ügyet nem szabad, megpróbálják kitalálni a pénteki beszéd és a korábbi megnyilvánulásai alapján, mire gondol, mit szeretne. Aki elszámítja magát, fejével játszik.

Találgatnak, kilottózzák, mi lesz a véleménye a korábbi nyilatkozatai alapján, aztán vagy az lesz, vagy – mint az esetek többségében – valami más.

Akkor már mégis jobb függetlennek lenni, ha nem is igazán jár komoly anyagiakkal, sőt.

Nekünk legalább nem kell találgatnunk, mi a véleménye a Ducénak, mellyel történetesen mindig egyezik a mi saját véleményünk is.

Mi gondolunk, amit akarunk, írunk amit akarunk, és amíg lehet.

Borzalmas anarchia, de ne legyenek optimisták: nemsokára vége lesz és akkor majd egy ország találgathatja, mi éppen a véleménye Orbán Viktornak erről vagy arról.

Szele Tamás

Kérem, mindig öröm a magyar jog megújulásáról, illetve, esetünkben visszaavulásáról beszámolni. Öröm, ugyanis összekavarni a dolgokat minden amatőr képes, de az igazi káoszhoz és tévedéshez már jogi ismeretek kellenek: most például Toroczkai László vezette be a középkori jogrendszert Ásotthalmon, melynek különös következményei lehetnek.

Mármost, ha csak a jogrendszert babrálta volna a Mi Hazánk alapítója és elnöke, az is érdekes dolgokkal járna, de ő a végrehajtó hatalmat is – hogy mondjam ezt? - visszaavította, ódonította (ilyen magyar szavak nincsenek is...), merthogy felállította e hó negyedikén, tehát három napja az ásotthalmi Rózsa Sándor Élményház előtt Magyarország első működő köztéri kalodáját.

Más néven szégyenfa.

Sőt, erről be is számolt országnak-világnak egy Facebook-posztban.

De hát lássuk, mit mond először is ő maga erről a lépéséről, hiszen a tárgyaláson is meghallgatják az alperes álláspontját, márpedig ő ebben az ügyben csak alperes lehet, mint majd látni fogjuk.

 „KALODA - újra üzembe helyezve Magyarországon. Tavalyi ígéretemhez híven elkészült hazánk első 21. századi köztéri kalodája. Turisztikai célok mellett, ide kerülnek mostantól azoknak a bűnözőknek a tettei és ismertető jelei, akik meglopják embertársaikat, akik betörnek más házába, udvarába, vagy bármilyen bűncselekményt követnek el, kezdve a környékünkre kóborló, kreol bőrű idegenektől a tősgyökeres fehérgalléros bűnözőkig. Ki kell vetnünk őket a közösségünkből, saját érdekünkben távol kell tartanunk magunkat tőlük, ezért ismernünk kell őket és tetteiket. Természetesen maradhat előttem rejtve bűntény, ezért kérem a lakosságot, ha ilyesmiről értesül, jelezze nekünk a kalodainfo@gmail.com címen.”

Várjunk csak. Túl azon, hogy ehhez sincs joga, akkor ez nem egy kaloda, hanem egy különös formájú faliújság, amin azt jelzi, szerinte ki bűnös és ki nem az?

Nem, kérem: kaloda ez. A videó kísérőszövegében el is hangzik:

„... és elkészítünk egy igazi középkori kalodát, amelyre fel fogjuk rögzíteni bármilyen bűntény elkövetőjét, a bűntettet, illetve magára a bűn elkövetőjére is rá lehet majd ismerni...”

Nyugodjunk meg, kérem: igazi kalodáról lesz tehát szó, emberrel benne, arról segédfogalmam sincs, magát a bűntettet hogyan csukják majd bele, gondolom, az írásos bizonyítékokat kitűzik a készülékre, szép, nagy darab alkotmányról van szó, de a bűntett akkor is fogalom, nehéz lesz elővezetni.

Akkor menjünk tovább: kik kerülhetnek bele? Írja is: „ kezdve a környékünkre kóborló, kreol bőrű idegenektől a tősgyökeres fehérgalléros bűnözőkig” bárki. Hát elhiszem, hogy Ásotthalom nem New York, de azért nem is a világ vége, annyira nem, hogy még magam is megfordultam ott egy alkalommal – emlékeim szerint Magyarország területén fekszik, márpedig akkor ott magyar törvények érvényesek. Azokban viszont jó régóta nem szerepel a kaloda, mint büntetőeszköz.

Ugyanezen magyar törvények alapján kreol bőrűnek lenni épp úgy nem bűncselekmény, mint fehér gallért viselni, túl a megnyilvánulás rasszista aljasságán, az is felvetődik, hogy mi a jó Istent tudna mondjuk egy tőzsdecápa Ásotthalomtól elüzletelni vagy elsikkasztani? És minek? Tősgyökeret? De egyáltalában véve: ez szaloncigányozás, szalonzsidózás, szalonmigránsozás. És nyílt fasizmus, ami nem idegen a Mi Hazánk nevű szervezettől, amint a gőzös fejű elképzelések sem. Hiperaktívak lettek utóbbi időben, a héten Dúró Dóra azt követelte a nevükben, hogy fosszák meg analfabéta polgártársainkat szavazati joguktól, korábban az az ötletük támadt, hogy a magyar börtönök helyett orosz fegyintézetekben bérraboskodjanak a magyar elítéltek – ezek a jogot, hogy úgy mondjam, még elítélti szinten sem ismerik, de legalább nem is kíváncsiak rá.

Kezdjük rögtön azon, hogy Toroczkainak, mint polgármesternek a világon semmi joga kalodába csukni senkit. Ha elfogná Hasfelmetsző Jacket, véres késsel a kezében, egy halott prostituált még meleg teteme fölött, őt sem zárhatná beléje. Ugyanis ehhez – lévén, hogy a kaloda, mint eszköz egészen egyszerűen nem eleme a magyar jogrendnek semmiféle minőségben – nincs joga. És még egy csomó mindenhez nem volt, amit azonban megtett.

Ugyanis a kaloda, mint ötlet, egy tavaly októberi eset kapcsán merült fel Ásotthalmon. Történt ugyanis, hogy valaki – nem írom le a nevét, én ugyanis jogkövető vagyok, ráadásul, ha beperelne az illető személyiségi jogok és jó hírnév megsértése miatt, megnyerhetné a pert – ellopott tizenkét zsák cementet a felújítás alatt álló óvodából. Hát mondjuk nem egy Nagy Vonatrablás, de ez jutott, kis pénz, kis lopás. Toroczkai, mint a falu atyja, nem volt rest, és elindult: teleplakátolta a községet az elkövető nevével. Azt ugyanis a polgárőrök elkapták állítólag, de a polgármester ezt a fajta nyilvános megszégyenítést célszerűbbnek találta, mint a megszokott módszert, miszerint rendes bíróság elé kell állítani a tolvajt. Az erről beszámoló Facebook-bejegyzését zárta a „Nem volt olyan rossz ötlet régen az a kaloda” gondolattal még tavaly.

Hát, már ehhez sem volt joga. Van bűncselekmény, van bizonyítási eljárás van sok minden, meg ezzel szemben van önbíráskodás, ami szintén szigorúan büntetendő. Ez egyfelől önbíráskodás volt, másfelől meg – nem állíthatom biztosan, hiszen a tolvaj sorsáról nincs tudomásom – amennyiben a cement eltulajdonítója elkerülte a bíróságot, még bűnpártolásnak is minősül, elvégre megakadályozta a törvényes eljárást és ehelyett összeamatőrködött egy saját, törvénytelent.

Ennek lett a folytatása a mostani kalodaállítás.

Mármost azt én elhiszem, hogy Toroczkai, úgy is, mint a Hatvannégy Vármegye egyik alapítója, valóban vármegyei uraságnak érzi magát, csak a mostani bolond időkben betyárok a hajdúi, de amit tilos, azt tilos: Ásotthalom nem hozhat saját, a magyar közjogtól eltérő törvényeket. Illetve abban az esetben hozhat, ha népszavazás útján kiválik Magyarországból, és önálló államalakulatként folytatja tovább történelmi küldetését, ámde úgy vélem, ennek viszonylag csekély esélyei vannak.

És lehet, hogy Magyarországnak is lenne pár szava a dologhoz.

Ha a magyar állam eltűri – amint Érpatak esetében el is tűrte volt! - hogy a jogrendszerét ezek a szélsőjobboldali kiskirályok semmibe vegyék és a maguk törvényét tartsák csak be, Toroczkai előbb-utóbb be fogja vezetni a faluban a pallosjogot is.

Áll majd akasztófa is, máglyarakás is a határban, vigyázzák a polgárőrök.

Meg használják is, ha kedvük támad és találnak kreol bőrű, vagy fehér galléros áldozatot.

Esetleg lehet még karóba húzás is, ha Toroczkai mester állapota súlyosbodik.

Aki most azt mondja: „mit védjük a bűnözőket, azok minden rosszat megérdemelnek” az nagyot téved. Megnézném őt magát, ha kalodába vagy akasztani vinnék, mert nem vásárolt helyjegyet a vonaton vagy elfelejtette, hogy lejárt a villamosbérlete. Ezek is szabálysértések, ha enyhék is: amennyiben szerinte a bűnös minden jogát elveszti a lebukáskor, akkor kérem, szabálysértésért is járhat kivégzés.

Meg bármiért bármi.

Sőt: semmiért is bármi.

Eszembe jut a régi ötvenhatos vagy inkább hatvankettes vicc. Kohn és Grün találkoznak a Körúton:

 - Holt volt, hogy ennyi ideig nem láttam?

- Börtönben, kérem, börtönben, öt évet kaptam...

- És mit csinált?

- Én semmit.

- Kis huncut! Semmiért csak három év járt!

És vannak, akik ezekre az emberekre, akik a legváltozatosabb módokon kívánják színesíteni mindennapi életünket, még szavaznának is.

Az ásotthalmi enklávé kiválását Magyarország testéből még megvárom, de attól tartok, előbb fog megbukni ez a különös polgármester-pártelnök, amint szellemi elődje, Orosz Mihály Zoltán sem lett meghatározója a honi politikának, akármennyire is nagyra törtek a tervei.

Nevelgetjük a kiskirályainkat, nevelgetjük, megengedünk nekik mindent, hadd szemtelenedjenek el... és csak akkor kapnak egy-egy seggberúgást, ha már a zálogcédulákat is elsikkasztották és zálogba tették.

No, mindegy: Ásotthalmon áll a kaloda.

Ez Magyarország, az uniós választások előtt.

Európa része és dísze.

Szele Tamás

Kezdem unni. Ez nem tisztességes játék. Mármint, amit ez a miniszterelnök játszik velem. Az sem, amit az országgal játszik, de amit velem művel, azt minden épelméjű ember megunná. Ugyebár, mivel kormányfő, állásából fakadóan nekem foglalkoznom kell a sajtóban azzal, mit művel, mit mond. Ő meg évek óta ugyanazt mondja, de én ezzel szemben nem írhatom ugyanazt.

Szóval szakács kerestetik, aki ugyanannak a kozmás krumplipaprikásnak minden nap más nevet tud adni a sajtóban, mert persze, hogy nem blamálhatom a tulajdon nevemet azzal hogy egy régi írásomat adom le – pedig igazság szerint ezt kéne tennem, ugyanis ugyanazt beszéli ez az ember, ugyanarról, időtlen idők óta, csak egyre jobban rikácsolva. Mint egy elhízott, vénülő arapapagáj a kalózkapitány vállán. Na jó felőlem lehet atamán is.

Rendben, persze, vannak különbségek, és a kontextus is más, mint akár csak három hete is, mikor az előző előadást hallhattuk a Múzeumkertből, bár az sem volt kevésbé zavaros és indulatoktól fűtött: de annyira hasonlított a tegnapi kampányindító beszédre, mint egyik záptojás a másikra. Ami különbség a kettő között mégis van, az részben annak tudható be, hogy a világ – Orbántól eltérően – állandóan változik, így más helyzetben ugyanaz másként hangzik, részben pedig annak, hogy a szónok állapota időközben súlyosbodni látszik, újabb és újabb stíluselemek, trópusok és figurák jelennek meg barokkosan túlburjánzó rögeszméi között.

De azért elmondhatjuk, hogy ha zenésznek állt volna fiatalkorában, nem politikusnak, már rég elfelejtettük volna, ez egyszámos énekes, ennek csak egy nótája van, mást nem képes fújni. Valamikor volt több is, de mostanra beleragadt a migráció fogalmába, nem képes de nem is akar másról beszélni, migrációval kél és fekszik, az tölti ki minden pillanatát. Már várom, mikor adja a fejét embercsempészetre, ha már ennyire kitanulta a szakmát – felteszem akkor, amikor az jövedelmezőbb lesz a magyar kormány vezetésénél, és ez a pillanat nem tűnik túl távolinak.

Különben készülhetett ő zenésznek is kamaszkorában, nem csak focistának, mert a tegnapi fellépése egészen úgy volt felépítve, mint egy rock-koncert. A helyszín a Bálna volt, amit a pesti pletyka szerint nemsokára átvesz a nagytiszteletű Orbán Ráhel asszony, és turisztikai központot rendez be a jobb sorsra érdemes térben, szóval kongani fog az ürességtől, az sem lehetetlen, hogy ideköltözteti, egyenesen bele az épületbe a tihanyi visszhangot is.

Műsorvezető: Kocsis Máté.

Előzenekarok: Trócsányi László, Szájer József és Szijjártó Péter. A zene a fő fellépő megjelenéséig fokozatosan keményedett, Trócsányi még azt zengedezte, balladai felhangokkal, hogy:

„Noha a hitem erős, nem vagyok naiv”

és ez a sor akármilyen country and western-nótában megtalálná a helyét. Szájer már rockosabban fogalmazott, de még messze a lírai hangvétel határain belül, szerinte:

„Az Európai Egyesült Államok rémálmát az európai nemzetek megerősítésével meg kell akadályozni.”

ami finom, ellenpontos megoldása volt a kikerülhetetlen főtémának (finom a fenét, de ahhoz képest még diplomatikus, ami a következőkben hangzott el).

Szíjjártó viszont a húrok közé csapott, és megmutatta a tisztelt egybegyűlteknek, milyen is a magyaros trashmetál. Esküszöm, nem csodálkoztam volna, ha beszéd közben ördögvillákat kezd mutogatni és vad headbangelésbe kezd. Már az elején markáns, metálos riffekkel kezdte: azt állította, hogy a 2015-ös menekültválság egy jól megkomponált, kigondolt terv része volt, méghozzá azé, hogy hogyan bonyolítsanak le egy népességcserét. Azért annyi menekült nem érkezett akkoriban, hogy azt lakosságcserének nevezhessük, még ugyan kísérletnek sem, a szervezettségről meg nagyon eltérnek a fogalmaink, nekem az a nézetem, hogy ugyan sok államnak állt érdekében az a fejvesztett és borzalmas menekülés egy sosem látott kegyetlenségű polgárháborúból, de egyik sem vette magának a fáradtságot, hogy meg is szervezze azt, ha meg felelőst akar keresni, Ankarában keresse az egyiket.

Szijjártó azonban valódi rockerként fikarcnyit sem engedett a ritmusból, mikor feleszméltem pillanatnyi elandalodásomból és elmélkedésemből, már azt taglalta, miszerint

„A terv végrehajtásában a liberális média, de a nagy nemzetközi szervezetek is szerepet kaptak, így az ENSZ is. A harc nem ért véget azzal, hogy lebuktatták az ENSZ háttérhatalmi terveit, csak egy újabb szakaszba lépett, mert Brüsszel azon mesterkedik, hogy a globális migrációs csomag rendelkezéseit kötelezővé tegye azok számára is, akik elutasították azt.”

Ebbe a harcba szólította a jelenlévőket és nyilván a Fidesz választóit is. Ez az, Peti, őszintén, kőkeményen: ameddig a Föld kerek, mindig lesznek pancserek!

És még csak most következett az est fénypontja. Igen, persze, hogy Orbán Viktor. Az igazán beképzelt sztárokra jellemző őszinteséggel jegyezte meg már első szavaival:

„Ha jól látom, én volnék itt a kakukktojás, előttem csupa olyanok beszéltek, akik értenek ahhoz, amiről beszélnek.”

Hát, ha ezek értenek az európai politikához, és ezzel szemben Orbán kevésbé ért, akkor, kérem nagy a baj. Nagy is, mint megláthattuk – örülhetünk, ha nem üzenünk hadat az Európai Néppártnak úgy általában. Erről azt mondta a néppárti berkekben manapság osztatlan népszerűtlenségnek örvendő persona non grata, miszerint:

„A mi jövőnkről mi döntünk, és nem az Európai Néppárt. Majd a választás után meglátjuk, merre fordul a Néppárt. Ha – ahogyan az most látszik – baloldalra és a liberális irányba, akkor a Fidesznek nem lesz maradása.”

De beleszólása se sok.

„Keresztény civilizációnk léte a tét.”

Azonnal feltámasztani Bouillon Godofrédot ez esetben! Indul a keresztes hadjárat?

„Így áll a helyzet, kilenc éve folyamatosan csatákat vívunk, de ha Magyarországra pillantok, akkor azt mondhatom, megérte.”

Neked, barátom, neked kétségtelenül. Nekünk nem annyira. Esetleg lehet szó arról, hogy menet közben költséghatékonysági okokból hadaink kifosszák Bizáncot is? Vagy csak magunkat, az Uniót fosztogatjuk?

„Az EU az elmúlt években nem sok segítséget adott nekünk.”

Azon kívül, hogy életben tartja a magyar gazdaság 95%-át, tényleg nem. És mellesleg lehetővé teszi, hogy a kontinensen viszonylag szabadon mozoghassunk. De ez bagatell.

Az előadó ebben a pillanatban visszanyúlt előzenekara témájához:

„A legális migráció programja valójában egy totális népességcsere programja.”

de nem azért, mert kifogyott volna saját mondanivalójából, ellenkezőleg, annak okából, hogy előkészítse új számát, a Hét Pontot. Hát lássuk, mert ebből sláger lesz, ha tetszik nekünk, ha nem, ez fog most jönni minden csapból, ez virít majd minden falon és ezt akarják majd velünk aláíratni minden sarkon. Az aláíratással nem viccelek: a beszéd elhangzása után percekkel jelentette be Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, miszerint

„Országos aláírásgyűjtő akciót indít szombattól a Fidesz, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentett hétpontos akciótervét a bevándorlás megállítására. Az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.” (MTI)

Nabasszus, lesz mit kerülgetni. Csak ajánlani tudom az aktivistáknak, hogy maradjanak meg a szolid, polgári modor keretei között és ne erőszakoskodjanak a szignókért, mert sokan unják már őket az országban, és senkinek sem volna jó a hangos, utcai perpatvar. De lássuk már azt az átkozott Hét Pontot, ha már mindenképpen első helyre kerül a slágerlistán!

„A brüsszeli elit, a brüsszeli buborék hatalmi törekvéseit tehát meg kell állítani, erre 7 pontot állított össze Orbán, amelyet az EP-választások után azonnal végre kell hajtani:

1. A migráció kezelését elvenni Brüsszeltől és visszaadni a nemzetállamoknak.

2. Egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására.

3. Senkit se engedjenek be Európa területére, akinek nincsenek érvényes személyazonosító iratai.

4. A migránsvízum és migránskártyák megszüntetése.

5. Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlássegítő szervezeteinek.

6. Az EU-ban senkit se érhessen hátrány azért, mert kereszténynek vallja magát.

7. Bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén.” (Index) (https://index.hu/belfold/2019/04/05/fidesz_ep_kampanynyito_orban_szajer_trocsanyi/?fbclid=IwAR2NplvNenCQKIczh6mCXCO7DC3O6Rs17rWd-MGJyrjBz7BUy5q_WdS9ebA)

És ezzel az „akciótervvel” véget is ért a koncert, Kocsis Máté gyorsan lekonferálta a fellépőt, aki bizonnyal rohant a kulisszák mögötti oxigénpalackhoz, sokat kivesz az emberből egy ilyen buli, igaz, ami igaz.

A hét pont? Az, kérem, részben felesleges, ugyanis például migránsvízum nem is lesz, a „migránskártya” sem az, aminek állítják, részben meg káros, mivel a hetedik pont világnézethez, sőt, politikai véleményhez és nem szakértelemhez kötné az uniós intézmények vezetését. Olyant meg az öregapám sem látott, hogy Európában bárkit hátrány ért volna a rendszerváltás után azért, mert kereszténynek vallotta magát, ez szimpla idiotizmus, nem több.

Hát így mondta tegnap is, sokadjára ugyanazt Orbán Viktor – egyre hangosabban, egyre durvábban mondja el a már megszokott rögeszméit, egyre metálosabban szeretne szólni, de nem megy, kérem, a kor, a kor... hogy is mondta a P. Mobil?

„Elkopik a bőrnadrág
A hosszú hajat levágják
Meghíznak a rockerek...”

Mindegy, ez még el fogja nekünk játszani még jó párszor azt az egy számát, amije van, tekintet nélkül arra, ki mennyire unja.

Azért piaci viszonyok között, vagy valódi színpadon, valódi közönség előtt éhen halna ennyi tudománnyal...

Szele Tamás

Kérem, nagy az Isten állatkertje és igen változatos barmokkal vagyon tele. Most éppen a Mi Hazánk nevű gittegylet és alkalmi cserkésztábor ügyeivel fogok foglalkozni, de az a helyzet, hogy majdnem minden magyarországi párt mond marhaságokat, igaz, ekkorákat nem nagyon szoktak, de igény, kérem, az lenne rá.

Az egy dolog, hogy Dúró Dóra asszony valószínűleg tud olvasni, legalábbis nincs okunk feltételezni ennek az ellenkezőjét. De ha már tud, miért nem szokott? Ugyanis ha olvasna némiképp akkor tudná, mekkora szamárság bukott ki cseresznyeajkai közül. Azt nyilatkozta ugyanis, miszerint:

„A Mi Hazánk Mozgalom írni-olvasni tudáshoz kötné a választójogot - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dúró Dóra azzal érvelt, szerintük ez elvárható ahhoz, hogy egy polgár kellő felelősséggel vegyen részt a közéletben. A javasolt szabályozást hasonlónak ítélte ahhoz, a Fidesz-kormány által bevezetett intézkedéshez, amely nyolc általános iskolai osztály elvégzéséhez kötötte a jogosítvány megszerzését.
„Nemcsak a tájékozottság hiánya jellemző erre a népcsoportra, hanem az is, hogy könnyen megvásárolható a szavazatuk” - tette hozzá.

A Mi Hazánk csak az 1940 után születettek esetében szabná feltételül az írni-olvasni tudást, mondván, a második világháború idején nem minden településen volt biztosított az állami oktatás.” (MTI)

Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted. Ne vész meg az, ha eddig meg nem veszett... lám, milyen bölcs honleányok teremnek most is az ásotthalmi pusztákon. Akkor vegyük először is azt, hogy mi az a szavazás?

A szavazás közjogi aktus, melynek során az állampolgár kifejtheti véleményét az ügyben, kit tart a legalkalmasabbnak az ország vezetésére. Mai rendszerünkben, melyet képviseleti demokráciának hívunk, a tülekedés elkerülése végett pártrendszerben szavazunk, jelöltekre, illetve léteznek független jelöltek is, párttámogatás nélkül, de ők csak elméletben léteznek és őket szokás lekormánybérencezni, ha a kétbites választó nem érti, miért nem pártok keretei között politizálnak. Mondjuk ez a rendszer messze áll a tökéletességtől, a huszonegyedik században én vígan el tudnék képzelni egy digitális alapú választási rendszert teljesen pártmentesen, amiben akár több ezer jelölt is indulhatna, de hát gondolnunk kell a digitális analfabétákra, a szélsőjobboldaliakra és a KDNP tagjaira is, szóval ez egyelőre a jövő zenéje.

Honnan ered a választási rendszerünk?

Görögországból ered, ha nem is Németh Szilárd útján, csak éppen egy kicsit másképp csinálták a dolgot ezek a régi görögök Athénben. Az úgy volt a cserépszavazással, az osztrakiszmosszal, hogy nem a vezetőiket választották meg, hanem azt vésték fel a választási ívként szolgáló cserépdarabra, az osztrakonra, kit száműznének tíz évre a városból! Azért használtak törött cserépdarabokat erre a célra, mert a papirusznál mégis olcsóbb volt, sajnos azonban tartósabb is, és egy csomó ilyen ránk maradt.

Hát, akik azokra betűket róttak, nem voltak épp az írástudás fejedelmei, de tudjuk is Arisztotelésztől, hogy a szabad és büszke athéni polgárok többsége nem tudott írni vagy olvasni, az agorán fizettek meg írástudókat, hogy körmöljék le nekik, amit kell.

Cserépszavazás idején nagy üzlet lehetett Athénban írástudónak lenni.

Mondjuk Magyarországon ez a negatív választási rendszer komoly sikert aratna, és egyben fellendülne a magyar kerámiaipar is, de hát tudjuk, hogy Dúró Dóra nem erre gondolt. Dúró Dóta ugyanis szimplán cigányozott egyet.

Cigányozott ő korábban többet is, de ez a mostani különösen díszesre sikerült. Miért is?

Hát csak azért, mert a cigány emberek körében körülbelül pontosan olyan gyakori az analfabétizmus, mint a nem cigányok között. Egészen pontosan a lakosság körülbelül 1-2 százaléka valódi, írni-olvasni nem tudó analfabéta, származásra való tekintet nélkül. Kötéllel is nehezen foghatnánk ilyen embert, szóval sokakat nem érintene ennek a szigorításnak a bevezetése, arról már nem is szólva, hogy a választások végeredményét nem befolyásolná.

Ugyanis aki nem tud olvasni, azt sem tudja, hogy ikszeljen azon az íven. Eddig sem tudta, nem is ikszelt inkább.

Akkor miről beszél Dúró Dóra?

Ő valószínűleg a rosszul író-olvasó, funkcionális analfabéta népességre gondol, amelynek azonban, fájdalom, ő is része. Az kell legyen, ugyanis ha tudná, mit ír le, mit olvas el és mit beszél, nem keveredne önellentmondásba. Nincs egyedül: a felmérések szerint a magyar lakosság 33 százaléka tud írni és olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a használati utasításokat, nem tud a saját örömére olvasni.

Aztán persze, hogy nem csak tájékozatlanok az ilyen emberek, hanem megvásárolható a szavazatuk is: engem például nagyon érdekelne, mennyi is a képviselőasszony javadalmazása, mennyit kap pártjának elnöke az elnöki funkció ellátásáért, mennyit az ásotthalmi polgármesterségért és mennyit kapnak azért, hogy a kormányt minden marhaságában tökéletesen elvtelenül támogatják?

Én például megszavaznék nekik fejenként három-öt év letöltendőt, ugyanis ez a fondorlatos csalás minősített esetének egyik lehetséges büntetési tétele.

De térjünk vissza az alapokhoz. Akkor miről is szavazunk?

Arról, hogy kit találnánk alkalmasnak az ország vezetésére vagy más, fontos közfeladat gyakorlására.

Tehát nem arról, hogy a mi saját kis érdekeinket kicsoda vagy micsoda szolgálná, hanem arról, hogy az országnak és a közösségnek ki volna a hasznosabb.

Ad absurdum előállhatna még az a helyzet is, hogy személy szerint mélyen megvetem X. vagy Y. politikust, de ha kétségtelenül hasznos lenne az ország számára az ő tevékenysége, rá kellene szavaznom, különben nem tudnék elszámolni polgári lelkiismeretemmel. Mondjuk ez a veszély nem fenyeget, ugyanis a mostani mezőnyben nem játszik olyan politikus, aki egyáltalán bármilyen téren hasznos tudna lenni, akár az országnak, akár nekem, akár bárkinek is, ideértve az elhunyt Menelik abesszin négust, de elvi lehetőség van erre is. Annyi, mint arra, hogy a Felcsút nyerje az Európa Kupát, de van.

Azt mondanám a fentiek alapján, hogy Dúró Dóra javaslata túl azon, hogy egy közkeletű előítéletet terjeszt, miszerint a cigányok körében gyakori volna az analfabétizmus (nem gyakoribb, mint más néprétegekben), egészen egyszerűen értelmetlen.

Valódi analfabéta kevés van, funkcionális analfabéta rengeteg, főként a szélsőjobb híveinek körében, és ez egyáltalán nem befolyásolja a választások menetét. A szegénység annál inkább: esetleg azt nem tetszik betiltani? Nem kívánja jövedelmi szinthez kötni a szavazati jogot? Olyan is volt már Magyarországon.

Dórácska késett száz évet ezzel a kolosszális ötlettel.

Én meg ellenjavaslattal élnék, mely teljesen átalakítaná a honi viszonyokat: vezessük be az athéni cserépszavazást, és száműzzük ennek útján a nekünk nem kedves polgártársainkat.

Egy éven belül itt sivatag lenne: kietlen, csendes, lény nem lakta űr.

Szele Tamás