Mielőtt nekem esik a Magyar Idők vagy az Origo – bár felőlem essenek – a címben nem véletlen a nagy „F”. Nem csak Magyarország lett az ostobák földje, hanem az egész bolygó is az lassacskán, a szellem napvilága már csak bujkálni jár ide, a gomolygó butaságfelhők alaposan elrejtik. Alaposan kijutott belőle az elmúlt pár napra is, lássuk a főbb baromságokat.

Először a saját, honi házunk táját vizslassuk. Azt mondja a hír, miszerint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) politikusa, a Fidesz támogatását élvező Horváth Ádám a valasztas.hu (http://www.valasztas.hu/en/helyi-onkormanyzati-valasztasok/budapest-xvi.-kerulet-20181111) eredményei szerint, 100 százalékos feldolgozottság mellett, 57 százalékos eredménnyel megnyerte a 16. kerületi, időközi egyéni választókerületi képviselőválasztást. Ez már önmagában nem túl szívvidító, ugyanis a magyar kereszténydemokrácia nem nevezhető tömegmozgalomnak, és akkor finoman fogalmaztam, ha a KDNP ifjúsági szervezete képes választást nyerni, úgy, hogy körülbelül húsz-huszonegy százalékot ver az ellenzék közös jelöltjére, akkor az ellenzék népszerűsége még a KDNP-nél is pocsékabbul áll. De hogy kerül az ifjú Horváth Ádám neve a butaságok krónikájába? Úgy, hogy a kampány során fény derült hm, sajátos világnézetére, mely szerint miként a Magyar Hang írja (https://magyarhang.org/belfold/2018/11/10/zsido-vilaghatalmat-emlegetett-az-ifju-fideszes/):

„A szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat. Ez napjainkig élő felfogás, amely mára kiegészült a szabadkőművesség cionizmussal való összefonódásának, valamint a globalizációban játszott szerepének hangsúlyozásával.” (Magyar Hang)

Erre mondják, hogy szép öcsém, igen nagy szamár vagy. Túl azon, hogy ez az összeesküvés-elmélet már száz évvel ezelőtt sem volt új (legfeljebb akkor terjedt el) a feltörekvő ifjút minősíti. Nem csodálnám, ha egy német alapműből tájékozódna, ami egy bajuszos és dilettáns festő harcát taglalja, ugyanis annak volt ez az alaptétele. Ez mondjuk nehezen összeegyeztethető úgy az ifjúsággal (száz éves, korhadt, náci eszmék), mint a kereszténységgel, legkevésbé pedig a demokráciával, de ő tudja, tán szégyelli is – ugyanis mostanra törölte a másfél éves hozzászólását, még jó, hogy a sajtó résen volt és megőrizte az örökkévalóságnak.

Ami semmit sem jelent: olyan örökkévalóság ez, hogy csak az fogja tudni, akit érdekel, és utánanéz, a választópolgár már ma sem emlékszik rá, pedig tegnap még olvashatta.

Hát jó, mondanánk, újabb közszereplésre alkalmatlan ember emelkedett őt meg nem illető pozícióba, mi ezen a látnivaló?

Ezen semmi, mert még nem lőnek.

Miért, van, ahol lőnek?

Volt, épp mostanában. És pont emiatt a koromsötét antiszemitizmus miatt.

Igen, Pittsburghben.

Legalább tizenegy embert megölt, több másikat pedig megsebesített egy fegyveres, mikor tüzet nyitott a város egyik zsinagógájában. A támadót Robert Bowersnek hívják, fehér, 46 éves férfi, amerikai születésű, közösségi profilja alapján fanatikus antiszemita és összeesküvés-hívő, egyes (az alt-right és a szélsőjobb köreiben népszerű Gab közösségi oldalon közzétett) bejegyzései szerint hisz a zsidó világ-összeesküvésben. A támadás előtt néhány órával, egyik utolsó posztjában kikelt azok ellen a zsidó szervezetek ellen, amelyek menekülteket támogatnak: „Megszállókat akarnak az országba telepíteni. Nem ülhetek itt tétlen. Bemegyek.” Kritikusa Donald Trump elnöknek is, részben az antiszemitizmus miatt (hiszen Trumpról sok rosszat el lehet mondani, de nem antiszemita), részben pedig, mert nem találja elég radikálisnak. A támadás közben, miután tüzet nyitott módosított AR–15-ös gépkarabélyából, azt kiáltotta: „Minden zsidónak meg kell halnia!” A rendőrök tűzharcot vívtak vele, megsebesítették és megadásra kényszerítették.

Tettéért akár halálbüntetést is kiszabhatnak.

Hát, van különbség az antiszemita elveket hangoztató képviselő és a hasonelvű tömeggyilkos között, tagadhatatlan, hogy van, ugyanis a tömeggyilkosság súlyos bűncselekmény, a választási győzelem meg csak akkor az, ha nem kormánypárti a nyertes. De különben ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza mindkét delikvensnél, azonban a sajtóper elkerülése végett nem győzöm hangsúlyozni: Horváth képviselő nem követett el semmiféle gyilkosságot. Legfeljebb a gondolkodásmódja mutat alapos hasonlóságot.

Különben meg, ha a szabadkőművesség irányítaná a világot, legalább lehetne róla tudni, hogy körülbelül merre tart. Nem így van, ezt onnét tudjuk, hogy teljesen kiszámíthatatlan a jövő.

Mit a jövő – a jelen és a múlt is! Azzal, remélem mindenki tisztában van, hogy be kell tiltani a légiközlekedést. Kerül, amibe kerül, ha áldozatokba, az sem baj: igen, a chemtrailről van szó. A Political Capital felmérése szerint (http://www.politicalcapital.hu/pc-admin/source/documents/pc-boll-konteo-20181107.pdf) a magyar lakosság 22 százaléka hiszi, hogy repülőgépek rendszeresen vegyi anyagokat permeteznek hazánk felett azzal a céllal, hogy mérgezzék, elbutítsák az embereket. Szintén 22 százalék az oltásellenesek aránya. Azért a Political Capital megjegyzése szerint a Jobbik és a Mi Hazánk mozgalom szimpatizánsai körében messze népszerűbbek ezek az elméletek, mint más társaságokban.

Erre is mondhatnánk, hogy mindenkinek saját ügye, miféle marhaságban hisz, míg másnak kárt nem okoz vele, csakhogy okoz. Kárt is, életveszélyt is, csoda, hogy még nagyobb baj nem történt. Mint a HungaroControl közleményéből megtudhatjuk:

„Egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás Magyarországon, az idén eddig mintegy száz bejelentés érkezett a HungaroControlhoz, amit minden esetben haladéktalanul jelentettek az illetékes hatóságnak - közölte a légiforgalmi társaság szombaton az MTI-vel.

A HungaroControl hangsúlyozza, a kézben hordható lézerrel akár tíz kilométerről is rá lehet világítani úgy egy repülőgépre, hogy a fénye megzavarja a pilóta látását, elterelje a figyelmét.

Komoly kockázata van annak, ha leszállás vagy felszállás közben a manővert végrehajtó személyzet, csak egy rövid időre is elveszíti az éleslátását. A HunagroControl közleménye szerint Magyarországon is előfordult már, hogy a lézer fénye annyira elvakította a pilótát, hogy a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását.

A cég felhívja a figyelmet arra, hogy a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.”

De hát ki az a bolond, aki lézerezgeti a pilótafülkéket, persze lakott terület fölött, mert nem érdekli, mit művel egy Boeing vagy egy Airbus egy zsúfolt nagyvárossal, ha rázuhan? Azok, akik hisznek a chemtrailben, és állítják: polgári repülés nem is létezik, minden gép chemtrailt szór. Aki azt állítja, hogy repülőgéppel járt valahol, az hazudik. Ehhez le kell jutni bizonyos szintre, még az átlaghoz képest is, komoly munkára van szükség, míg leküzdik magukat, de a lézerezők azok, akik a maguk erejéből lettek senkik. Mit számít pár száz ember a fedélzeten, pár ezer a gép alatt, az útjában... ők hisznek!

Hisznek, mert hinni akarnak.

„I want to believe”, „Hinni akarok” - mondta Mulder ügynök poszterén a felirat, és az akarat felülmúlja bennük a realitásérzéket. Hisznek, mert amiben hinni akarnak, ép ésszel hihetetlen volna. Azért is hit és nem logika kérdése.

Hisznek, ha emberhalál is lesz belőle. Ha tömeges, pláne hinni fognak. Az is mind hazugság lesz szerintük. És ha a tulajdon fejükre zuhan egy lézerrel elvakított pilóta által vezetett gép, az utolsó gondolatuk az lesz, hogy nyugalom, ez is csak szemfényvesztés, ez nem lehet igaz.

Soroljam még a friss fogásokat az Ostobaság Torán?

Számlálni is sok.

Kannibál lakoma ez, magunkat mészároljuk, zabáljuk fel ezen a véres orgián, amit a Hazugság rendez, és mindenki meghívott, bár szerencsére még nem mindenki házigazda.

Laposföldesek, oltásellenesek, chemtrail-hívők, antiszemiták és más barmok mind-mind benn forognak a Nagy Körtáncban a Hazugság és Gonoszság bálványai körül, zengik a mantrát és várják, hogy végre embert is áldozhassanak, ha lehet, minél többet.

Ennek a fele se tréfa már.

Ez már nem annyiról szól, hogy Mulder ügynök hinni akar.

Ez már az emberi gondolkodás és logika borzalmas végzetét vetíti előre, a Ráció, ami többé-kevésbé végigkísérte az emberiség történelmét, és az utolsó pár száz évben egyre vakítóbb fénnyel világította be az utunkat, kihuny és porba hull a Vakhit és az Ostobaság előtt.

Mi meg itt maradunk a sötétben, míg el nem visz minket az ördög.

Más kérdés, hogy ha ilyen hülyék vagyunk, neki sem fogunk kelleni.

Szele Tamás

Rövid leszek és tömör: meg vagyunk mentve, hajjaj. Borzalmatosan meg vagyunk mentve. Ha jobban meg lennénk, tán túl sem élnénk, de ez a mostani is meg fogja viselni a szervezetünket. Új párt alakult ugyanis, ami majd minden gondot levesz a vállunkról. Illetve, talán nem is a miénkről, hanem a kormányéról, de az ország, a népe, a kormánya szerintük: egy.

Nagyon egy. Azt mondjuk nem értem, mi szükség van arra, hogy ezt a kormánypárton kívülről tegyék, illetve dehogynem értem, mindjárt meg is magyarázom. Csak előbb lássuk magát a hírt, úgy, ahogy az az MTI-ből kipattant.

„Orosháza, 2018., november 10., szombat (MTI) - Megoldások, Egyensúly, Rend és Tettrekészség (MERT) néven új, jobboldali párt alakult szombaton Orosházán - közölte sajtótájékoztatón Rubi Gergely, a párt elnöke, aki bemutatta az alakuló közgyűlésről szóló jegyzőkönyvet, és azt mondta: a dokumentum rövidesen a cégbíróságra kerül, hogy bejegyezzék a szervezetet.

Az új párt tagjainak számáról nem közölt adatot, annyit mondott, hogy minden megyében van már képviseletük.

Elmondta: tagságukat az elmúlt években a Jobbikot, illetve a Jobbikhoz korábban kötődő szervezeteket, így a Magyar Gárdát, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet és más, hasonló radikális szervezeteket, mozgalmakat elhagyó emberek alkotják.

Az elnök szerint - aki korábban jobbikos parlamenti képviselő volt - közvetlen céljuk, hogy a következő parlamenti választásokon kiszorítsák az Országgyűlésből az ellenzéket, mert „hazaárulóknak” tartják őket. A közelgő önkormányzati választásokon egyelőre az általa „kiemelt helyszínnek” nevezett Ózdon és Orosházán indítanak jelöltet. Rubi Gergely úgy látja, pártja 2026-ra már kormányközeli helyzetbe kerülhet.” (MTI)

Kérem, ez nagyon szép, különösen annak fényében, hogy ismerjük Rubi mester múltját: nem csak jobbikos képviselő volt ő korábban, de a Jobbik „néppártosodása” idején jó kedvvel és bőséggel nyilatkozott a sajtónak arról, hogy ő mennyire csalódott ez ügyben. Még egy történetet is elmesélt a Lokálnak, miszerint:

„Ez a cukisodás meg néppártosodás a cukormázas felszín. Korábban keményebben megmondták a véleményüket az elnökség tagjai. A zsidózás meg a cigányozás napi szinten ment, lehet, hogy még most is megy. Például egy mezőkövesdi frakcióülésen épp egy zsidózásról volt szó, és Vona azt mondta, hogy nagyon szívesen bemegy a férfivécébe, és egy közös pisilés alkalmával megnézi, melyik képviselőtársa van körülmetélve.” (Lokál)

Hát, nézelődjenek csak felőlem, ha ezt szeretik, ámde Rubi ugyanebben a Lokál-interjúban mond olyasmit is, ami politikai szempontból sokkal érdekesebb. „2006-ban kerültem a Jobbikhoz, aminek az őszödi beszéd volt az oka. Nyolc évig dolgoztunk azért, hogy a radikális ideológiát továbbvigyük...”

Én is attól tartok. Ugyanis tekintsük, mire lenne jó ez a MERT nevű alakulat? Parlamentbe jutni esélye sincs, pont a Jobbik pályaíve bizonyítja, hogy a szabadcsapatok veteránjai senkit sem képesek bevinni a vállukon a Házba, maximum erőszakkal (azt meg a magyar történelem bizonyítja, hogy lehetséges), de szavazattal semmiképp. Sokan vannak, persze, hogy sokan, hiszen a 2006-os események nyomán és alkalmából gombamódra alakultak ezek a gárdák, egyletek, valóságos politikai divat volt belépni egy-egy ilyen különítménybe bizonyos körökben, az igazán menők több helyen is tagok voltak.

Ezt onnan tudom, hogy még olyan 2013-ban, az „Adj gázt!” elnevezésű kedélyes kis rendezvény kapcsán, midőn a Dohány utcai zsinagóga körül kívántak motorozni olyan szélsőjobboldaliak, akiknek ez okozott volna örömet (a túra később csak kis részben jött létre, hivatalosan be is tiltották, le is mondták), még nagy elvi csata folyt akörül, hogy ezt és ilyen címmel lehet-e, szabad-e és ízléses-e. Nyilván mindhárom kérdésre „nem” a válasz, de a szokásos sajtóviharban szemet szúrt nekem a rengeteg támogató szervezet – mármint, a motorozást, gázadást támogatók. Belenéztem akkor az elérhető, főleg vezetőségi névsorokba, a honlapjaikba, és hát bizony olyan 75%-os volt a tagságukban, vezetőségeikben az átfedés. Pedig akkor már sok éve léteztek, túl kellett volna legyenek a csapatépítés nehézségein.

De miért ilyen fontos nekem 2006? Mert beigazolódni látszik egy régi jóslatom, miszerint a Jobbik nem cukisodik, hanem a radikálisokkal bizalmasan megegyezve a párt egyik része parlamenti tényező marad, a másik része nagy dérrel és dúrral kilép emiatt, majd a kilépett radikálisok a bent lévő radikálisokkal egyeztetve nagyjából azt művelnek, amit jobbikosként nem művelhetnének, gondolok itt masírozásra, megfélemlítésekre, erőszakos cselekményekre. Ők már nem tagjai a Jobbiknak, a pártot ezért nem lehet felelősségre vonni. Ebből egyelőre csak kezdemények látszanak, de a MERT érdekes példája lehet annak, hogy ez nem csak a Jobbikkal, hanem a Fidesszel is eljátszhatják a volt gárdisták.

Mi is a céljuk? Az, hogy a következő parlamenti választásokon kiszorítsák az Országgyűlésből az ellenzéket, mert hazaárulóknak tartják őket. Mondjuk papírforma szerint a Jobbik is ellenzék (a gyakorlatban majdnem mindig együtt szavazott a kormánypártokkal, legalábbis a fontos kérdésekben), őket is ki kell szorítani? Őket is: erre nincs alkalmasabb ember, mint a sértődött, radikális volt jobbikos. És hát mások „kiszorítására” is tökéletes, ha ez a kiszorítás erőszakkal történik. Mármost a kormánypárt kiszorításáról nincs szó – adódna a kérdés, miért nem lépnek be, akár önálló csoportot alkotva, a Fideszbe?

Mert a Fidesz nem bolondult meg. Nekik nem párton belül, hanem párton kívül kell a martalóc, a haramia, a kapcabetyár, épp úgy, mint – hát igen, igen – 2006-ban. Akkor sem indult parlamenti vizsgálat a Fidesz ellen, pedig nem csak a logika, de ezer bizonyíték is mutatta, hogy a zavargások mögött ők álltak, ők robbantották ki, ők szították, ők szervezték. A puccs nem sikerült ugyan, és emiatt volt hasznos, hogy hivatalosan nem volt hozzá közük, csak a valóságban – de akkor megtanulták, hogy kell egy párton kívüli politikai szervezet, aminek formálisan semmi köze hozzájuk, mert azokkal el lehet végeztetni a piszkos munkát. Ezt a szerepet akkor a Jobbik és a 64 Vármegye játszotta – úgy látszik, most a MERT-re osztják.

Hát, kérem, érdekes egy párt lesz, inkább nevezném különítménynek, az igazán szép az lesz, mikor a saját, régi elvtársaikat verik majd. Az már nem lesz olyan érdekes, mikor mást: és életszerűbbnek találom, hogy több alkalommal vernek majd mindenféle másokat.

Persze, jobbikosokat vagy betyárseregeseket csak akkor fognak verni, ha nincs igazam, és nem létezik a Jobbik és a kilépők közötti kis egyezség.

Ha igazam van, akkor őket békén hagyják.

Majd vernek minket.

A kulturális hagyományőrzés jegyében.

Elvégre mostanság, mióta kötet jelent meg róla, már Héjjas Iván is kulturális hagyomány.

Szele Tamás

Történetesen tegnap nem az a nap volt, amire az ember örömmel és nosztalgiával emlékezik még évek elteltével is – értékelhető vagy jó hírek nem voltak, a rosszak változatlan egyhangúsággal érkeztek, és az sem segített a dolgon, hogy a Ripost hasábjain megismerhettük az utóbbi idők talán legtalpnyalóbb, legaljasabb és leguszítóbb írását.

Amit valószínűleg nem is lett volna muszáj megírni. (https://ripost.hu/cikk-meddig-elnek-vissza-a-hajlektalanok-mindannyiunk-turelmevel?fbclid=IwAR1l3X0FsWFnpZJuBYI6pxul7vqCzYH_-jNuttmZWu-MKf86npktf_CLzYc)

A fene tudja, mi járhatott a napos szerkesztő eszében, mikor kiosztotta Jakab Juditnak a témát: foglalkozzon a hajléktalanhelyzettel. A munkatárs sem örülhetett felhőtlenül a feladatnak, mit csináljunk, kérem, ez egy ilyen szakma, vannak nemszeretem munkák is. De ne szaladjunk előre, most még ott tartunk, hogy a decens (vagy nem decens, nem ismerem) hölgy kiment hajléktalant keresni az Andrássy útra, mert hova máshova, meg merném kockáztatni, tipp alapján.

Kis szakmai titokról lebbentem fel a fátylat egy rövid kitérőben: majdnem minden aktív újságíró tanúsíthatja, hogy a kedves olvasók milyen előszeretettel „jelentik fel” polgártársaikat a sajtónál, ha van rá okuk, ha nincs. Az ilyen feljelentések általában úgy szoktak kinézni, hogy elmesélik, miért velejéig gonosz az Amálka a másodikról (nem adta vissza a mákdarálót, meg szemtelen az unokája, és ez tűrhetetlen), aztán szépen kérik a sajtómunkást, írja meg mindezt de egy szó változtatás nélkül, különben beperelik, és nehogy megkérdezze az Amálkát is a helyzetről, mert az esetben is perelnek. Az fel sem merül, hogy a sajtómunkásnak alá kell írnia az Amálka-ügyben készült egyoldalú álláspontot, a lapnak is vállalnia kell a megjelenését, szóval ha ezzel szemben az Amálka perelne, akkor a munkatársat és a lapot büntetik meg, ráadásul jogosan. Ez kedves olvasót egyáltalán nem érdekli, úgy van vele, hogy a sajtómunkás üljön csak őhelyette, azért fizeti. Ja, nem ő fizeti? Hogyhogy? És nem is az állam? És hogy ő maga évek óta nem fizetett egy vasat sem sajtóért? Hogy mik vannak...

Ezt korábban csak Szabad Nép-szindrómának neveztem és udvariasan vagy kevésbé udvariasan, de kivágtam a feljelentéseket: most is úgy vagyok vele, hogy becsületsértésekkel, rossz szomszédsággal, török átokkal, válóperes ügyekkel, birtokháborítással és egyáltalán minden effélével tessenek a bírósághoz fordulni, nekik is élni kell valamiből. Se jogom, se hatásköröm ilyesmikben dönteni. Azonban idén a Magyar Idők megreformálta a munkáslevelezők világát – az igaz, főleg fizetett munkáslevelezők révén, de már van következménye az ilyen feljelentgetéseknek.

És már nem is csak a fizetett munkáslevelezők teszik meg őket, hanem bárki – látják, hogy előadásokat lehet betiltatni, igazgatókat kirúgatni, akkor hajrá, magyar, súgjunk be, míg érdemes! (Más kérdés, hogy a fontos feljelenteni valókat azért a kormánymédia most sem bízza amatőrökre, illetve, pontosabban fogalmazva: a saját amatőreire bízza).

No, eljutottunk a kitérő végén oda, ahol tartottunk: kormánymédia munkatársa feljelentés alapján kimegy az Andrássy útra, ahol talál egy hajléktalant. Bizony feljelentés alapján:

„Döbbenetes, ami itt van, ezt nem lehet tűrni tovább – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő lakó a fővárosi Andrássy úton...”

Feljelentés volt ez, méghozzá nagyon komoly, névtelen, sőt az is lehet, hogy géppel írva.

Óh, borzalom. Sacrebleu. Ha én ezt a Zserbóban elmesélem a lányoknak! Echte hajléktalan, annyira, hogy nincs hol aludnia, holott a kormány biztosítja neki a semmit. A hajléktalanról nem tudunk meg bővebbet, ugyanis megközelíteni nem merhette a száguldó riporter, nincs neve, sorsa, története: annyi derül ki, hogy a Vörös Sárkány étterem helyén próbál életben maradni.

Ami, ahogy valamikori kollégám mondaná, aki szeretett a dolgok mélyére nézni, csak annyit jelent, hogy a Vörös Sárkány étterem bezárt. Le merném fogadni, hogy nem a hajléktalan miatt. De ez már arra a veszedelmes vizekre vezetné törékeny sajkánkat, meg kéne kérdezni, hogy miféle tulajdonban is vannak az Andrássy út műemlék-palotái, és ez nem lenne a hosszú élet titka.

Munkatárs megy tovább hajléktalannézőbe, és kideríti, hol nincsenek a hajléktalanok: a Blahán, a Deák téren, valamint máshol. Így könnyű riportot készíteni, ha nincs alanya a vizsgálatnak. Viszont hallott valami olyant („tapasztalta a Ripost”), hogy

„sokan átköltöztek a forgalomtól kissé kieső aluljárók külső részeire, mint a Lehel tér és Flórián tér és rengetegen „beköltöztek” a közparkokba”.

Aluljáró legfeljebb a forgalomból esik ki, nem a forgalomtól, de kövessük a hölgy útját! Hol van itt park? Főleg olyan, amit könnyű megközelíteni? A Pápa Köztéren, mármint a Szent Második János Pál Pápáról Elnevezett Valamikori Köztársaság téren. Fanfárokat kérek: a hölgy végre talál egy eleven hajléktalant! Neve is van, Józsefnek hívják, és megtudhatjuk, hogy nem akar szállóra menni. Többet nem tudunk meg, vélhetően azért, mert többet vagy mást nem is kérdezett a vakmerő munkatárs (nem jön, hogy leírjam a „zsurnaliszta” kifejezést, az mégis kollégát jelentene).

Az anyag további része egy korábbi Ripost-közlés újrafutózása, egy ORFK-nyilatkozat és vélhetően egy telefoninterjú elegye, ehhez már nem kellett a fárasztó és jaj, de kockázatos terepmunka, ez már ment a szerkesztőségből is. Barátságos, meleg szobából. A végére még odatett két keretes anyagot a szerkesztő, abban van a hivatalos miheztartás, aztán mehet.

Az ám, de mi legyen a címe ennek a középszerűnél is gyengébb, mondjuk ki nyíltan: pocsék dolgozatnak?

No, itt követték el a hibát. Indulatból adtak címet. Az lett, miszerint:

„Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?”

A nyomtatott verzióba becsúszott még egy különösen bicskanyitogató alcím is:

„Nekik mindent szabad?”

Mármost ez hiba volt. De nem kicsi. Maga az írás középszerű, vagy gyengébb, munka se sok van benne, tehetséget nyomelemekben sem tartalmaz, enélkül a cím nélkül átcsúszott volna az ingerküszöb alatt és a hölgy is megkapja a honort érte. De ez, így, egyes oldalon, hajtás fölött, szalagcímben... mindenkinél kivágta a biztosítékot.

Sorra születtek a joggal felháborodott reakciók, ugyanis ebben a kérdésben mindenkinek van véleménye és kevesek értenek egyet a kormány álláspontjával, még azok közül is, akik pedig általában hívei a rendszernek. Nyilvánvaló, hogy ezt a bűnbakképzést ellenségkép-felmutatást már nem lehet lenyomni a magyar társadalom torkán. Hatalmas hiba volt ezt a szalagcímet kiengedni, mármint a kormánymédia szempontjából, hosszú időre adtak tiltakozni- és felháborodnivalót minden jóérzésű embernek. Ezt már nem is részletezném, ez megy a maga útján, bár a sok tiltakozásnak pont annyi következménye lesz, mint az összes többi eddiginek: elindul a verbális háború, a helyzet meg fikarcnyit sem változik.

Hanem ez a cím, ez különösen kemény lett.

Még ráadásul ismerem is valahonnan.

Ez nem saját.

Persze, hogy nem: Cicero catilináris beszédét idézi!

Tanultam én ezt latinból...

Hogy is volt?

„Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? quam diu etiam furor iste tuus nos eludet? quem ad finem sese effrenata iactabit audacia? Nihilne te nocturnum praesidium Palati, nihil urbis vigiliae, nihil timor populi, nihil concursus bonorum omnium, nihil hic munitissimus habendi senatus locus, nihil horum ora voltusque moverunt? Patere tua consilia non sentis? constrictam iam horum omnium scientia teneri coniurationem tuam non vides? Quid proxima, quid superiore nocte egeris, ubi fueris, quos convocaveris, quid consilii ceperis, quem nostrum ignorare arbitraris?

O tempora, o mores! senatus haec intellegit. Consul videt; hic tamen vivit. Vivit? immo vero etiam in senatum venit, fit publici consilii particeps, notat et designat oculis ad caedem unumquemque nostrum.”

A címet adó valaki is tanulhatta, onnét ugrott be neki. Csakhogy ez mást jelent, nagyon, nagyon mást... Röviden: Lucius Sergius Catilina szenátor volt, gazdag, nagy hatalmú ember, aki a Róma fölötti egyeduralomra tört. Kit pénzzel, kit zsarolással állított az összeesküvése oldalára, kiket meg demagógiával: azt hirdette ugyanis, hogy ha consullá választják, egész Itáliában eltörli az adósságokat. Már ugyan, ha eltörölte volna – ezt csak akkor tudtuk volna meg, ha megkaparintja a hatalmat. Csakhogy a Senatus és főleg Marcus Tulius Cicero résen voltak, látták, zsarnok akar Róma nyakára ülni, ráadásul gyilkosságokra készül, a polgárháborútól sem riadna vissza. Intézkedtek hát: Cicero elmondta catilináris beszédét, Catilina elhagyta a termet, el Rómát és harcra készült a szedett-vedett seregével. Volt is csata: Antonius Hybrida legatusa, Marcus Petreius megtámadta, s legyőzte Catilina seregét Kr. e. 62 elején. Az összeesküvés vezetője bátran harcolt, de ő is a csatatéren halt meg.

Egy zsarnokpalántával kevesebb.

De lássuk már, mit jelent magyarul ez a sokat idézett catilináris beszéd, hátha tanulhat belőle valamit a mai kor is, hátha felismerünk némi hasonlóságot Cicero napjai és a mi magyar időnk között!

„Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged? Hát sem a Palatium éjjeli őrzése, sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, sem a senatus üléshelyének megerősítése, sem a senatorok arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid lelepleződtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékről tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?
Óh idők, óh erkölcsök! A szenátus mindezt tudja, a konzul is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? Sőt, még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra.”

Hát, én bizony látok némi hasonlóságot. Ezt azért nem épp a római hajléktalanoknak mondták, hanem valakinek, aki „még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra.” Akinek eszeveszett dühe, zabolátlan vakmerősége gúnyt űz belőlünk.

Öngól volt, hogy a Ripost egy rosszul megválasztott címmel ezt az emlékezetünkbe idézte: ne feledjük Catilina sorsát.

Quo usque tandem abutere patientia nostra?

Tessenek klasszikusokat olvasni.

Értő szemmel.

Megéri.

Szele Tamás

Kezicsókolom, ez most hosszú lesz, tele idézettel, meglehetősen jogi szöveg is, szóval vagy tessék végigolvasni, vagy ne tessék hozzászólni, ha nem olvasták. Arról van szó különben, hogy a kormány milyen esetekben „kapcsolhatja le az internetet”. Hogy mindenkit megnyugtassak: bármely esetben, viszont már több éve van erre jogi lehetősége.

A dolog azzal kezdődött, hogy pár napja ellepték a közösségi oldalakat egy friss törvényjavaslat részletei. És mindenki osztotta jobbra-balra, miszerint:

„54. § A Hvt. 79. §-a következő r) ponttal egészül ki: (A Kormány az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdésének alkalmazása körében elrendelheti) „r) honvédelmi, rendvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekből az internetes tartalmak, csatornák, tartományok elérésének korlátozását, illetve megtiltását.”

Borzalmas. Ha elolvassuk a megelőző két paragrafust, még nyugtalanítóbb:

„52. § A Hvt. 70. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) Korlátozni lehet a lakosság utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodását (a továbbiakban: kijárási tilalom). A kijárási tilalmat és annak időtartamát a rádió, a televízió, a kormányzati internetes oldalak, a sajtótermék és hirdetmény útján, valamint a helyben szokásos módon a lakosság tudomására kell hozni.

53. § A Hvt. 75. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A rögtönbíráskodás bevezetését a sajtótermékben, kormányzati internetes oldalon, rádióban, televízióban és egyéb, helyben szokásos módon közzé kell tenni.”

Nocsak. Mielőtt azonban kiegyenesítenénk a kaszát és megalakítanánk a Nemzetőrséget, olvassunk még előrébb kicsit.

„51. § (1) A Hvt. 62. § (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

5. A NATO műveleti alárendeltségében levő magyar vagy a szövetséges légvédelmi készenléti erői magyar légtérben történő figyelmeztető vagy megsemmisítő tüze kiváltására vonatkozó parancs végrehajtására csak a Honvédség légierő ügyeletes parancsnokának megerősítésével kerülhet sor.

6. (6) A magyar vagy külföldi légtérben nemzeti alárendeltségű magyar légvédelmi készenléti szolgálatot ellátó erők figyelmeztető vagy megsemmisítő tüze kiváltására vonatkozó parancsot a Honvédség légierő ügyeletes parancsnoka adhat.” (2) A Hvt. 62. §-a a következő

   (6a) bekezdéssel egészül ki: „(6a) A magyar légtérben nemzeti alárendeltségű szövetséges légvédelmi készenléti szolgálatot ellátó erők figyelmeztető vagy megsemmisítő tüze kiváltására vonatkozó parancsot a Honvédség légierő ügyeletes parancsnoka adhat, vagy a parancs végrehajtására csak a Honvédség légierő ügyeletes parancsnokának megerősítésével kerülhet sor.”

Micsoda? Hogy kerül ide a légvédelem? Egyáltalán a légierő? Hát úgy, hogy ennek a törvényjavaslatnak már a címe is az, miszerint:

„T/3291. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításával összefüggő módosításáról” (http://www.parlament.hu/irom41/03291/03291.pdf?fbclid=IwAR1PSedU_IYa1xCj5WbUpYbKfmBTJFbSBuNic0TdM0S_wySf4PtQLhtSFnY)

Honvédelmi törvény lesz ez, az intézkedések terrorveszélyhelyzet, megelőző védelmi helyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot és váratlan támadás idején alkalmazhatóak, békeidőben nem.

Huh.

Akkor megnyugodhatunk, nem „kapcsolják le az internetet”?

Most jön a meglepetés. Dehogy nyugodhatunk meg.

Akinek ismerősek voltak a mostani törvényjavaslat mondatai, gondolatai, annak gratulálok, elfogadható a memóriája, ugyanis ezek az intézkedések már évek óta hatályban vannak!

Éspedig nem is törvény engedélyezi őket, hanem maga az Alaptörvény. 2016. január 12-én adta ki az MTI a hírt, miszerint:

„Pártok-Fidesz
Az alaptörvényben kell szabályozni a terrorveszélyhelyzetet a kormány szerint

Budapest, 2016. január 12., kedd (MTI) – Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden, a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti budapesti egyeztetés után.

A tárgyaláson a két kormánypárt mellett a Jobbik és az LMP képviseltette magát, az MSZP nem vett részt rajta.
Ha a parlament elfogadja az alkotmánymódosítást, a kormány terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethetne. Ebben a helyzetben a kabinet olyan rendeletet alkothatna, amellyel az alkotmány rendelkezéseit nem érinthetné, de egyes törvények alkalmazását – sarkalatos törvényben rögzített szabályok szerint – átmenetileg felfüggeszthetné, eltérhetne tőlük.” (MTI)

Ezt akkor támogatta a Jobbik, teljes mellszélességgel, támogatta az LMP, és nem támogatta az MSZP. Azonban nem alakult ki széles társadalmi vita, alkotmánymódosítást nem is nagyon szokás ilyenre bocsátani – ellenben még ugyanazon év, vagyis 2016. június 14-én elfogadták az ezzel kapcsolatos, hatodik alkotmánymódosítást. Ennek szövege szerint a kormány terrorvészhelyzetben:

Mármint többek között, mert harminc pontban szólhat bele a mindennapi életbe terrorvészhelyzet esetén a kormány, most csak a kirívóbbakat mazsoláztam ki. Meg azt, ami a távközlési szolgáltatások leállításáról szól. Ugyanis arról beszélünk a mostani hírek kapcsán.

Ekörül volt is annak idején egy kis botrány, ugyanis ez az alkotmánymódosítás elfogadása előtt pár perccel (na jó, egy nappal) kikerült, éspedig elsőként az Origóhoz, aztán hozzánk, a huppa.hu-hoz (http://huppa.hu/orszagos-hidegleles/?fbclid=IwAR07c_c8MkJ83gGeAFzstHDslPcPYHdTVBW_MSPOqflZ7Tce3mOgiRlglUY), végül, mikor Novák Előd látta, hogy a tej már kiömlött, ahelyett, hogy belesírt volna, azt állította, hogy államtitoksértést elkövetve, ő juttatta ki „hősiesen” a dokumentumot. Hát ehhez nagy hősiesség nem kellett, meg későn is került ki, de nekünk például nagyon nem tőle volt meg. Akit érdekel, itt megtalálja az akkori ügyet, tipikus magyar politikai showműsor. (http://huppa.hu/szele-tamas-novak-elod-szentsege/?fbclid=IwAR2siMiMeTinCFg4JChxZayIP33-qwqC_e_5MaJaAgB-FXLNG1r8Rjk0nMM)

Na jó, mondaná erre egy elfogult kormánypárti választó, rendben, 2016 óta megtehetné mindazokat a kormány, amik a 2018-as törvényjavaslatban is szerepelnek, de csak – szakkifejezéssel élve - vészhelyzetben, hadiállapotban, megelőző védelmi helyzetben, rendkívüli állapotban, szükségállapotban és váratlan támadás idején. Ezeknek azonban nyoma sincs: így hát felesleges panaszkodni. Majd, ha háború lesz, panaszkodhatunk.

Ahogy tévedni tetszik.

Most, ebben a pillanatban is tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet van érvényben, szeptember negyedikén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy Orbán Viktor márciusig meghosszabbította ezt az állapotot – meghosszabbította? De meg ám! Ugyanis már korábban is érvényben volt! 2016 óta folyamatosan, csak bizonyos időközönként hosszabbítani kell, mint a könyvtári könyveket. És mivel a meghatározások, a rendeletek és törvények nyelvezete inkoherens, távolról sem egyértelmű és meglehetősen szabadon értelmezhető, jogilag mi 2016 óta (maga a fogalom 2015 telén bukkant fel) válsághelyzetben, rendkívüli állapotban élünk!

Sőt, ezt a sok mindent annak idején tetszettek is olvasni, mi több, fel is tetszettek háborodni rajta, még tüntetni is tetszettünk ellene, csak mostanra elfelejtettük.

Tehát, nem az a rendkívüli, hogy egy törvényjavaslat hadiállapot esetén lehetővé teszi az internet lekapcsolását (ezzel különben leállna az egész ország, a postáktól a rendőrségekig és a bankokig, szóval ezt a mai magyar technológiai fejlettség mellett senki sem merné meglépni, két percen belül törnének ki a zavargások, ahogy nem lehetne már kenyeret sem venni, hiszen a kasszák se lennének becsatlakozva a NAV-hoz), a rendkívüli az az állapot, amiben már évek óta élünk, amelyben bármikor alkalmazható bármely vészhelyzeti intézkedés, csak azért nem alkalmazzák, mert következményekkel járna – de bármikor elrendelhetik akármelyiket.

Ez a rezsim lényege: az állandó fenyegetettség tudatának fenntartása.

Nem az a botrány, hogy most ebbe a törvényjavaslatba bekerült a 2016-os alkotmánymódosítás néhány eleme, az csak hülyeség, hanem az, hogy már két éve van jogi lehetőség arra, hogy bármelyik pillanatban be lehessen vezetni a totális diktatúrát. Minden adott hozzá: az alaptörvényi háttér éppúgy, mint a „válsághelyzet”.

Az a botrány, kérem.

Szele Tamás

Ó, milyen rég foglalkoztunk Semjén lovaggal, Szent Hubertus kedvencével, a víg szerzetessel, ki rénszarvasháton lovagol Lappföld jégmezőin... Hát mit művel mostanság a szentéletű, de főleg bülbülszavú atyafi? Nyugalom, hű maradt önmagához, mint napra éj: semmi jót. Most épp a hon közterületeit helyezi törvényen kívül és belül, bizonyos alkalmakból.

(Fotó: HVG)

Ez a mostani kor jogtörténeti szempontból csemege lesz majd az utódaink számára, ugyanis ennyi hülye, igazságtalan, kicsavart, kivételekre alapuló, személyekre szabott és látszólag értelmetlen jogi szabályozás még a bizánci császárok idejében sem volt, pedig azok a cipőviselet mikéntjét is törvényben írták elő (piros cipője például csak a császárnak lehetett). Késő korok történészei majd különös, elfajzott területként vizsgálják a mai magyar jogot, valami olyasminek fogják találni, mint a biológusok a csernobili Zónát, ahol a kedvezőtlen körülmények hatására sok minden előfordulhat, ami máshol nem, és időnként recsegve lezuhan a fák koronájából egy-egy tehénfészek vagy bőgve legelnek a pontyok. (Tényleg: ott még nem vadászott Semjén, dobjunk is össze neki egy pripjatyi kirándulásra egy kis pénzt, hívjuk meg rá, szerintem felejthetetlen élményben lesz része. Főleg, ha a visszautat nem fizetjük, és majd radioaktív Derszu Uzalaként kell életben maradjon a sugárzó bozótban.)

No, de hát mit művelt már megint ez a szent és okos ember? Zavarban vagyok, ugyanis erre nincs megfelelő kifejezés, talán még a „közterületek időleges elcsatolása” lenne a legpontosabb, csak hát ahhoz tudni kéne, honnét csatolják a közterületet és hova. Az sem túl világos, miért pont most szállta meg a Szentlélek, hiszen ezt a törvénymódosítási javaslatot 2010 óta bármelyik napon benyújthatta volna, mégis csak most jött rá a roham, holott nincs is semmi apropója a dolognak. Az utóbbi időkben nem voltak tömegtüntetések sem a Kossuth téren, sem másfelé. Ennek is megvan a maga oka, és majd sort kerítünk rá, de lássuk előbb, miről beszélünk, mert Jupiterre mondom, érdekes.

Hát arról, hogy nemzeti ünnepeken ezentúl Semjén tegnap benyújtott törvénymódosítási javaslata szerint (a településképvédelmi törvényhez, ugyanis a plakáttörvénynek is, ha még tetszenek rá emlékezni, meg a gyülekezési törvénynek is ezen keresztül törtek utat a jogrendszerbe) nemzeti ünnepeinken a közterületek jelentős része nem minősülne közterületnek, hogy ne lehessen rajtuk tüntetni. Ezen közterületek pontosan meg is vannak jelölve, időpontokkal együtt, mikortól nem közterületek, meddig. Akkor lássuk őket.

„Március 15:

00:00 órától 24.00 óráig: az V. kerületi Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Zoltán utca (a továbbiakban: Zoltán utca), Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, az V. kerületi Szalay utca (a továbbiakban: Szalay utca), Balassi Bálint utca, Kálvin tér, az V. kerületi Kecskeméti utca (a továbbiakban: Kecskeméti utca), Bródy Sándor utca, Múzeum körút, Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Kossuth Lajos utca-Múzeum körút kereszteződés (a továbbiakban: Astoria),

00:00 órától 14.00 óráig: Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Astoria, Kossuth Lajos utca, Szabad Sajtó út, Erzsébet híd,

12:00 órától 24:00 óráig: Lánchíd, Várkert rakpart, Clark Ádám tér, az I. kerület Hunyadi János út,

Augusztus 20:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Olimpia Park, id. Antall József rakpart, Jane Haining rakpart, Belgrád rakpart, a Margit híd és Erzsébet híd között budai és pesti felső és alsó rakpartok, Széchenyi Lánchíd, Margit híd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Clark Ádám tér, Várkert rakpart, Gellért rakpart, Műegyetem rakpart, Bem rakpart, Szent Gellért tér,

Október 23:

október 22-én 00:00 órától október 23-án 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, a Bródy Sándor utca, a Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Műegyetem rakpart, Bem tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca, Olimpia park, Andrássy út az Oktogontól a Csengery utcáig,

Nemzeti gyásznappá vagy emléknappá nyilvánított napok, és az elrendelt rendkívüli nemzeti gyásznapok:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér,

Június 4-e, a Nemzeti Összetartozás Napja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,

Október 6-a, az Aradi Vértanúk Emléknapja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Hold utca, Báthori utca, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,

November 4-e, Az emlékezés napja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Szent István tér,

Advent első vasárnapja 00:00 órától január 6-án 24:00 óráig Magyarország karácsonya:

Kossuth Lajos tér,

Június 16-a, Nagy Imre és Mártírtársai Újratemetésének Emléknapja:

00:00 órától 24.00 óráig: Hősök tere.”

Hát, mind budapesti, mintha ellenzéki tüntetés vidéken elő sem fordulhatna, holott a valóságban nem kizárt. De lássuk, hogy indokolja ezt a fából vaskarikát Semjén?

„A nemzeti ünnepekhez és a hasonló ünnepi alkalmakhoz méltatlan folyamatok elkerülése érdekében ezért a javaslat egyes tételesen megjelölt közterületek állami használatát mentesíti a bejelentéshez kötöttségtől, és a törvény erejénél fogva kijelöli e közterületeket a nemzeti és állami ünnepek, más megemlékezések céljára.”

Akkor, ha jól értem, teszem azt, a Kossuth tér március 15-én nullahuszonnégyben nem közterület, ugyanis ha az volna, alkotmányos-alaptörvényes jogomban állna ott politikai demonstrációt szervezni vagy azon részt venni és véleményemet kifejteni.

Mi az, ami nem közterület?

A magánterület.

Tehát akkor bizonyos időszakokban nemzeti történelmünk egyes emlékhelyei magánterületté változnak? Esetleg az őket kezelő önkormányzat adott pillanatban eladja őket az államnak, majd visszavásárolja, mint egy telekspekuláns? Nem, ugyanis ezek az ingatlanok védettek. Esetleg az állam kezelésébe adja erre az időre? Az sem lehetséges, mert akkor az államnak külön felelőst kéne kinevezni a kezelésükre. Elvégre értékes területekről van szó, felelősen kell bánni velük, a jó gazda gondosságával, nem lenne bölcs dolog mondjuk március 15-én hanyagság miatt tévedésből államilag felszántani a Kossuth teret és hibrid kukoricát vetni beléje.

De munkahipotézisként, hogy tudjunk tovább haladni, tekintsük úgy, hogy állami ünnepeken ezek a területek a kormány kezelésébe kerülnek, meghatározott időre. Nos, a kormány nem kukoricát fog vetni beléjük, hanem rendezvényeket fog rajtuk tartani. Mivel azonban ezek a rendezvények már nem közterületen zajlanak, hanem az ő kezelésükben állókon, természetesen nem is lehetnek nyilvánosak. Javasolnám, hogy kössék a belépést meghívóhoz, így könnyebben lesz ellenőrizhető, hogy a különben közterületnek minősülő térségben tévedésből tartózkodik az ember, járókelési céllal, avagy meghívóval, részvételi céllal.

Az intézkedés közlekedésrendészeti vonzatai beláthatatlanok, hiszen adott napokon a kettes villamos csak külön meghívóval léphetne be a Kossuth térre, és haladhatna tovább a maga történelmileg kialakult útján a Közvágóhíd felé. A troliközlekedés hasonlóképpen meghívófüggő lesz, ha nincs invitációja, a trolinak fognia kell az áramszedőjét és menni másfele – ha nincs felsővezeték, az ő baja, ahogy a villamosnak is, hogy nincs másfele sín.

Oldja meg.

Ámde hogyan kerülnek a térre a meghívottak?

És ki kaphat meghívót? Ezek tömegrendezvények, ezeket a nagy tereket nem lehet megtölteni kizárólag a kormánytagokkal és feltétlenül megbízható családtagjaikkal, megkockáztatom, hogy ha a Kossuth térre vagy a Hősök terére kivezényelnék az összes minisztérium összes alkalmazottját, a tömeg eltörpülne a díszlet, a háttér előtt... Nincs mese, valahogy meg kell találni, de név és cím szerint a megbízható, kormánypárti tömegeket, hogy meg lehessen őket hívni.

Mellesleg Semjén ezzel a zseniális ötlettel beletalált az ellenzéki tüntetésszervezők egyik legnagyobb dilemmájába: abba ugyanis, hogy ha egy eseményt nyilvánosan hirdetnek meg, akkor már a meghirdető oldalt is ellepik a kormánypárti és szélsőjobb trollok, akik valószínűleg el is mennek, szétőrjöngeni a demonstrációt – ellenben, ha nem nyilvánosan, hanem meghívásos alapon próbálják szervezni a résztvevőket, a lőtéri kutya sem fog elmenni, hiszen senki sem szerez tudomást a tüntetésről. Na, ez most már nem csak a lánglelkű forradalmárok, hanem a Semjén baja is lett.

És ezen nem segítene, ha mondjuk csak a CÖF tagjai kapnának meghívót, mert ők legalább annyira rejtőzködő életmódot folytatnak, mint a hajdani budapesti partizánok (nagyrészt ráadásul ugyanazokról a személyekről is van szó), a Békemenet egyre kevésbé mozgósítható, ugyanis elérhette a fénysebességet, mert rohamosan csökken a tömege.

Különben pedig Semjén és a kormány kimérákkal harcol. Nem leszek ettől népszerű, de kimondom: azért nincsenek mostanság tömegtüntetések, mert – egyet vagy kettőt kivéve – az elmúlt nyolc év folyamán soha, semmit nem sikerült velük elérni, a kormány szó szerint tojt rájuk, mivel pedig ezeket a korábbi demonstrációkat valóban békés polgárok szervezték, egyik sem fajult soha erőszakig, mint a korántsem spontán 2006-os események. Egy ösztönös, népi forradalomtól sem nagyon kell tartani, ugyanis a nép minden egyes tagja vágyakozik rá, csak éppen mindenki a saját forradalmára – és arra is úgy, hogy harcoljon helyette valaki (mindenki) más, őt csak a végén koronázzák istencsászárrá, mikor lement a balhé. Egyébként is csak annyi változzék, hogy ő legyen a főnök, vagy a kedvenc politikusa, maga a rendszer maradhat.

Ez sajnos nem a Bastille tér és nem 1789 júliusa, itt nincsenek jakobinusok.

De némi kárörömmel figyelhetjük Semjén javaslatát, ugyanis nagyon meg fogja nehezíteni a kormány rendezvényeinek szervezését.

És Budapest tömegközlekedését.

Na, ha mástól nem fognak bedühödni a széles néptömegek, ettől viszont biztosan.

Én vigyáznék ezzel, Semjén úr, de maga tudja.

Szele Tamás

Kérem, rövid leszek és megtévesztő: az amerikai választásokon mindenki győzött. Mondjuk leginkább Amerika, hála az Égnek, de voltaképpen az összes résztvevő győzelemmel dicsekedhet és dicsekszik is. Trump szerintem már szervezi a diadalmenetét, csak rögös lesz annak az útja: Amerika eddig legkülönösebb elnöke elbúcsúzhat a teljhatalomtól.

Hogy is van ez? Egyszerűen.

Az Egyesült Államokban Kongresszusnak hívják az Országgyűlést. Ez két részből áll: a Képviselőházból és a Szenátusból, mondhatni kétkamarás, arra is utalhatnánk, hogy hasonlít a brit rendszerre, de nem utalunk, mert tiszteljük Washington tábornok emlékét és ez neki nagyon nem tetszene. Mármost a törvények és nagy horderejű döntések úgy születnek, hogy a Képviselőházban megalkotják, megszerkesztik őket, így születik egy javaslat, ezt a Szenátus kell elfogadja vagy elutasítsa. Ha elfogadja, az elnök is alá kell írja, és akkor érvénybe lép – azonban nem az elnök aláírása dönt el mindent, ha valamit nem ír alá sehogyan sem, akkor összeül újra a Kongresszus, tehát mindkét ház, szavaznak, és nagy többség esetén az elnök nélkül is törvény lehet a javaslatból.

Ez egy igen okos rendszer, amit úgy találtak ki az Alapító Atyák (és utódaik), hogy még véletlenül is igen nehéz lehessen vele visszaélni – gyakorlatilag csak akkor történhet ilyen, ha egyazon párt adja a Képviselőház, a Szenátus (vagyis együtt: a Kongresszus) többségét és az elnököt is. Ez az amerikai megfelelője a magyar kétharmadnak, ez az a helyzet, amiben „semmi sem lehetetlen”. Csakhogy ilyen nagyon ritkán alakul ki természetes úton, hiszen az emberek sokfélék, a véleményük még inkább az, és Amerikában nem tréfálnak a törvényeikkel, betartják őket. Igen ám, de az elmúlt két, lázálomszerű évben mégis republikánus volt a kongresszusi többség is, az elnök is – és egymást érték a lehetetlenségek.

Nos: ennek mától vége van. Amerika felébredt rémálmaiból, kinyitotta a szemét és kezd nyújtózkodni: nem, nem bukott meg Trump elnök, nem is bukhatott volna, hiszen a rendszer ezt nem engedi meg, de elveszítette hatalma legnagyobb részét. És most már egészen biztosan számíthat a felelősségre vonások sorozatára.

Tehát lássuk, hogy alakultak a félidős választás eredményei? (ilyenkor nem az egész kongresszust választják újra).

A Képviselőházban az utolsó eredmények szerint behozhatatlan, 220-198-as demokrata többség alakult ki. Ezzel szemben a 100 tagú Szenátusban a republikánusok őrzik többségüket, éspedig 51-44 arányban, tehát ha valami csoda folytán még négy helyhez jutnának most a demokraták, akkor sem kerülhetnének többségbe (igen, tudok számolni, négyet mondtam, ugyanis Mississippi államban, a helyi törvények miatt 50% plusz egy szavazat kellett volna a voksolás érvényességéhez, ami nem volt meg, így ott újra ki kell írni a választást).

Mit jelent ez? Azt, hogy véget ért Trump elnök és a Republikánus Párt abszolút hatalma. Nem, nem buktak meg, erről szó sincs: ám most már nem tehetnek azt, amit akarnak. A republikánus túlhatalom ellen amúgy sem lett volna megoldás egy demokrata túlhatalom – Amerika ne legyen pártérdekek játékszere, ne dobálják egymásnak a pártok ezt a világhatalmat, mint óvodások a labdát. Az Egyesült Államoknak, éppúgy, mint az egész világnak, az az érdeke, hogy józan és mértékletes, bölcs és belátó, kiegyensúlyozott vezetése legyen, ami felöleli a politikai paletta mindkét oldalát.

(Fotó: Getty Images)

Trump elnök – természetesen – hatalmas győzelemről beszél a Twitteren, még ha igen szűkszavúan is, de erőt kellett vegyen magán, és telefonon gratulálnia kellett Nancy Pelosinak, az új demokrata házelnöknek. Megtette, a híradások nem számolnak be arról, csikorgott-e közben a foga, de ne is találgassuk: szerintem csikorgott.

Nancy Pelosi a demokrata választóknak tartott győzelmi beszédében szintén diadalt emleget, csak ő kicsit több joggal:

„Nektek köszönhetően hatalmas sikert arattunk. Nektek köszönhetően holnap új időszak kezdődik Amerikában. Jegyezzétek meg, hogy milyen érzés. Jegyezzétek meg, hogy milyen érzés képesnek lenni a győzelemre.”

Azonban a CBS-nek adott interjújában már nagyon érett, megfontolt politikusként vázolja szándékait. (https://index.hu/kulfold/2018/11/06/a_2018-as_amerikai_felidos_valasztas/akkor_ez_is_eldolt_nem_indul_eljaras_trump_ellen/)

 „Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata frakcióvezetője - és leendő házelnök - még a választási eredmények beérkezése előtt szögezte le, hogy „a választók békét akarnak”, és csakis akkor indítják meg a Donald Trump elmozdítására irányuló - a demokraták egy jelentős kisebbsége által követelt - eljárást (az impeachment-et), ha azt a Mueller-vizsgálat megállapításai indokolttá teszik, és a republikánus frakció is támogatja.” (Index)

Ez mit jelent?

Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy „fogom a füledet (vagy mást), Donald, és ha rossz leszel, megcsavarom!”

Hagyjuk meg a semmi diadalittas ünneplését a republikánusok elvakult híveinek, itt most körülbelül olyan helyzet alakult ki, mint Obama elnök második ciklusának kezdetén, mikor is az elnök demokrata volt ugyan, de a Kongresszus többsége republikánus, így az elnök akarhatott sok mindent, csak keresztül nem vihette a szándékait. Mondjuk Obama elnökről sem mondhatjuk, hogy minden ötlete kifogástalan volt, ember volt ő is, nem isten, de – legalább volt világképe, doktrínája, elképzelése. Trumpnak nincs: ő pillanatnyi indulatok mentén irányította az amerikai politikát.

Ő maga mondta saját magáról:

„Sok ember… a lépéseit kiszámítja. Én nem számítom ki a lépéseimet előre. Teljes mértékben kiszámíthatatlanok a lépéseim.”

Na, ez az, amit megunt Amerika, pontosan így nem lehet világhatalmat vezetni.

Trump nagyobbat vesztett, mint amekkorát nyert – számára a tét dupla volt, vagy semmi, vagy az abszolút hatalomra volt szüksége, teljes többségre minden téren és fórumon, vagy semmire, így aztán akárhogyan is megnyerte a Szenátust, a Képviselőház nélkül „béna kacsa” lesz, elveszíti azt a teljhatalmat, aminek gyakorlása politikájának lényege. Nyerni a demokraták nyertek, akik így magához térítik Amerikát – mint Nancy Pelosi mondotta is:

„Pártom képviselői azon iparkodnak majd, hogy helyreálljon a fékek és ellensúlyok alkotmányban is rögzített rendszere.”

Trump kétévi szabotázsa, az alkotmányos rendszer leépítése íme, kárba veszett. Amerika nem hagyta magát.

Milyen világ jön?

Kiegyensúlyozottabb, remélhetőleg nyugalmasabb, kiszámíthatóbb. Egy olyan amerikai kormányzat, amely meggondolja – és megvitatja! - mit cselekszik, amely nem megy bele diplomáciai kalandokba feleslegesen és amely tekintettel van a tetteinek következményeire is, kizárólag üdvös befolyást gyakorolhat az egész bolygó közviszonyaira. Véget érhet talán még a mindennél fontosabb és veszélyesebb védővám-háború, nem elképzelhetetlen, hogy a Kongresszus nyomására végre valóban ellenőrzik Kim Dzsongun kicsiny, életveszélyes játékszereit, az orosz befolyás is tért veszít, bár ebbe a Kreml nem fog azonnal belenyugodni, elfogadható megegyezés születhet Kínával és az Európai Unióval is.

A mostani választás nagy vesztesei: az alt-right mozgalom és az álhírgyárak. Ezeknek működése és támogatása a trumpi egyeduralom nélkül elképzelhetetlen. Richard B. Spencer, Milo Yiannopoulos és a többi tarka egyéniség, politikai kalandor visszamászik majd ugyanabba a csatornába, amiből előbújt, és ökleit rágva, könnyek között emlékeznek majd a szép napokra, mikor a Fehér Házban lógathatták a lábukat tanácsadóként. Az álhírgyárak elnöki és állami támogatás híján lassan – mondom, lassan, hiszen Moszkva még továbbra is finanszírozni fogja őket! - teret, hitelt veszítenek. Ők is a helyükre kerülnek majd: Barnum cirkuszába, ahová valók.

Elnök úr: ez nagy bukta volt.

A Trump-rezsim „aranykora” véget ért.

Eddig fake-ek voltak, most újra fékek lesznek.

És ellensúlyok.

Tegnap, a választások előtt azzal zártam írásomat: Isten áldja Amerikát!

Meghallgatásra találtam.

Megáldotta.

Szele Tamás

Ma az Egyesült Államokban nem az dől el, hogy a Trump-kormányzat megy vagy marad – marad az, legalábbis a jelek, sőt, a törvény szerint is, és ha menne, akkor is republikánus vezetés venné át az eddigi helyét – hanem az, hogy egyfelől milyen támogatottsággal marad, ami elég biztos előjele lesz a 2020-as választások várható kimenetelének, másfelől pedig, hogy folytathatja-e Trump elnök eddigi akadálytalan ámokfutását?

Ha a demokraták győznek – akár kis többséggel is – megakadályozhatják a törvényhozásban az új, eddigiekhez hasonló jogszabályok és törvények megalkotását, kiverhetik Trump kezéből a jogot, amit ő sok kollégájához hasonlóan univerzális, és állandóan változtatható fegyverként forgat a feje fölött. Mint a Majomkirály a vasbojtát: azon is csak csavarintani kell egyet-kettő, és átváltozik, amivé akarják. De az olyasféle, a világgazdaságot feje tetejére állító törekvések is zátonyra futhatnak egy demokrata többségű törvényhozásnak köszönhetően, mint a védővámrendszer, ami csak két félnek ártott eddig, igaz, nekik rengeteget: Amerikának és a világ többi részének. Sőt, kongresszusi vizsgálatok indulhatnának Trump elnök ellen és nem csak a valódi, de a névleges hatalmát is elveszíthetné – nem is csoda, hogy úgy kampányol, mintha az élete függne az eredménytől.

Hiszen ez is a helyzet.

Trump elnök csodafegyvere ebben a kampányban most nem Moszkvából érkezik, hanem Hondurasból – illetve nem is érkezik, hanem menekül. Valamint fő célja egyáltalán nem az, hogy segítsen Trumpnak, hanem leginkább az, hogy életben maradjon. Igen, a hondurasi menekült-karavánról van szó, amit azért erős túlzás így nevezni: csak éppen nincs a jelenségre jobb kifejezés.

Azt mindenki tudja, hogy Trump egyik fő választási ígérete két évvel ezelőtt az volt, hogy megállítja a latin-amerikai bevándorlást az Egyesült Államokba, és a már odamenekülteket kiutasítja. Ezzel igen nagy sikert is aratott mindazon választók körében, akik egyébiránt borzalmasan képesek megsértődni, ha fel kell söpörniük az utcát vagy meg kell sütniük a kenyerüket, egyszóval egyszerűbb munkákat kell végezniük. Ezek a választók nem csak szorgalmukról, de eszükről sem híresek, így nem tűnt fel nekik, hogy ha megvalósulnak Trump ígéretei, az nekik nem lesz túl kellemes – megválasztották hát, zsigerből, indulatból. Érzelmi alapon döntöttek.

És a trumpi terv megvalósulni látszik.

Nem kell részleteznünk, bejárták a világsajtót a kiutasításra váró, egymástól elszakított, táborokba kényszerített bevándorló családokról szóló hírek, még Melanie Trump is megrettent, mikor megtudta: Texasban kifejezetten gyermekek számára kialakított, roppant szigorú menekülttáborokba kényszerítik a nemkívánatos származású kiskorúakat – szüleiket pedig más táborokban tartják fogva. A családoknak komoly esélyük van a végleges szétesésre. A mexikói határon a Trump által megígért Nagy Fal még el sem kezdett épülni, viszont már eddig is álltak falszakaszok, egyelőre ezeket tartják karban, magasítják: ugyanis az Egyesült Államokban a választási ígéreteket be kell tartani, mert számon kérik őket. Különben az Új Fal igen sokba fog kerülni, és a haszna is erősen vitatható – viszont a megépítését indokolni kell, amint a trumpi kirekesztő politikát is.

Valahogy, de indokolni.

Úgy jött tehát Trumpnak és a Republikánus Pártnak az Egyesült Államok felé haladó, állítólag „hatalmas karaván”, mint mennyből az angyal. Íme, jönnek a megszállók, mondják, igazunk volt! Hát... ha elfelejtjük a trumpi túlzásokat és nyílt hazugságokat, valamint a tényekre is tekintünk kissé, azt látjuk, hogy minden ez, csak nem megszállás. Ez inkább amolyan éhségmenet, szegénységmenet, tiltakozó menet, ráadásul a tömeg sem nagyobb pár ezer főnél. Annak is nagy része asszony, gyermek, és mindenki teljesen fegyvertelen. Az Index információi szerint (https://index.hu/kulfold/2018/11/05/trump_migranskaravan_menekult_mexiko_usa_honduras_republikanus_demokrata/):

„Az időközben alaposan felduzzadt csoport még október 12-én indult a hondurasi San Pedro Sulából. Az eredetileg nagyjából 160 hondurasi azzal a reménnyel vágott neki az útnak, hogy majd menedékjogot kérjen Mexikóban, vagy még inkább az Egyesült Államokban. Miközben a félidős választás közelsége miatt már az elejétől felfokozott médiafigyelem kísérte őket, két nappal később már ezren voltak, a guatemalai határhoz pedig 1600-an érkeztek meg. A létszám azóta tovább nőtt.”

Mennyire? Az ENSZ becslései szerint volt olyan pont, amikor 7200-an voltak benne. Ehhez hozzátartozik, hogy évente egyébként 70-80 ezren jutnak be az Egyesült Államokba a régióból. A mexikói hatóságok, és az AP helyszíni tudósítója ennél valamivel kevesebbre, 4-5 ezresre tette a Mexikóban vonulók létszámát.

Hát, ez bizony még létszámra sem invázió. Ezek ellen a szegény, főként az élhetetlen hondurasi viszonyok elől menekülő emberek ellen vezényelte ki Trump elnök a Hadsereget és a Nemzeti Gárdát – a Hadsereg 5200 fős kontingenssel kell felvonuljon, a Nemzeti Gárda 2100 fővel már eddig is jelen volt a térségben. Csak mellesleg: ez több, mint kétszer annyi amerikai katona, mint amennyi Szíriában az Iszlám Állam ellen harcol. Csak hát bajok vannak a tervezett győzelemmel.

7300 jól felfegyverzett és irányított amerikai katona háborút is tudna nyerni, nem, hogy menekülteket szétkergetni, még akkor is, ha forrásaink szerint semmi kedvük civilekre támadni, a parancs sajnos parancs, csakhogy – a karaván késik.

Trump minden kampánygyűlésen elmondta eddig, hogy „ha meglátják a csoportot a hírekben, emlékezzenek a félidős választásokra” és egy erőszakos határincidens most eldönthetné a voksolást az ő javára – csak épp a „karaván” (tényleg nem jó kifejezés) eleje még jó ezer kilométerre van az Egyesült Államoktól. Nem is egy tömbben haladnak, hanem szétszakadozott, kisebb csoportokban, amelyek a nagyobb pihenőknél találkoznak.

Közben Trump megbízásából olyan durva kampányvideót forgattak róluk, vagy inkább velük kapcsolatban, hogy azt sem az NBC, sem a Fox News (mely nem liberalizmusáról ismert), sem a Facebook nem hajlandó közzétenni. Sőt, mi sem fogjuk: tessék elhinni becsületszóra, hogy nem érdemes.

A csata tehát földrajzi okok miatt elmarad, ha lezajlana, akármilyen undorító mészárlás is lenne, erősen növelné Trump esélyeit, de a dolgok jelen állása szerint csak akkor kerülhetne rá sor, ha légi úton elhoznák rá az ellenséget is, ami azért kevéssé valószínű. A republikánusok pedig veszni látják esélyeiket, ugyanis az Egyesült Államok választói elégedetlenek. Persze, nem lehet megjósolni majd a születő döntésüket, és az is igaz, hogy a gazdaság – a kormányzattól majdhogynem függetlenül – most épp felszálló ágban van arrafelé, igaz, ez csak átmeneti jelenségnek tűnik, de ez is befolyásolja a választások eredményét.

Amint az is, hogy Trump elnöknek és kormányzatának egész egyszerűen nincs semmiféle doktrínája, azon kívül, hogy „America first!”, ami nem több egy hangzatos jelszónál, ráadásul nem is mindig látszik úgy, hogy komolyan vennék. A valós társadalmi problémákra látszatproblémák teremtésével reagáltak. Megingatták az amerikai nép bizalmát elsősorban magukban, aztán az állami intézményrendszerben, végül pedig a teljes médiában. A mindennapi élet részévé tették a „fake newst” egy jól átgondolt bizalomellenes hadjárat keretében, a rettegést a képzelt ellenfelektől, a valós ellenfelek lebecsülését és a paranoiát.

Trump elnöknek pedig azt ajánlanám, idézze emlékezetébe egy korábbi kollégája, bizonyos Lincoln Ábrahám szavait (aki, nem mellesleg, szintén republikánus volt, mert akkor még óriásokat is termett ennek a pártnak a fája, nem csak törpéket).

„You can fool all the people some of the time, and some of the people all the time, but you cannot fool all the people all the time.”

Magyarul:

„Bolondot csinálhatsz mindenkiből néhányszor, néhány emberből mindig: de nem bolondíthatsz mindenkit örökké.”

No, holnap ilyenkor okosabbak leszünk, látjuk majd az eredményt.

God bless America, Isten áldja Amerikát!

 Szele Tamás

Tulajdonképpen – a dolog jelentőségét tekintve – nem ezzel kéne foglalkozni. Hogy ellenben mivel, azt majd megmondják nekem a nap folyamán legalább kétszázan, ez az online újságírás szépsége: mindenki meg akarja rendelni, miről írjak, olyan apróságok, mint tények vagy hírek senkit sem zavarnak, és szokás szerint kétszázan háromszázféle témát követelnek, kérnek számon.

De van, hogy ötszáz félét.

Azonban ez nem egy á la carte vendéglő, ahol a kedves és fizető vendég rendel a pénzéért, hanem egy ingyenkonyha, rendszerint lehet kérni sok mindent, de attól még arról ír az ember, amiről jónak látja. Jelesül most éppen Nógrádi György, a Nagy Mesemondó és a nők viszonyáról. Különben nős, egy felnőtt gyermek apja, hetvenedik évét tapossa, pártunk és kormányunk elismert oszlopa, ha hirtelen nyugdíjba vonulna, jó pár tévéadó és kultúrház kerülne válsághelyzetbe – igazán elvárható volna tőle a megfontolt gondolkodás. Vagy legalább annyi, hogy mielőtt megszólal, töprengjen el a mondatain, bár ez a fajta óvatosság sosem volt az erőssége.

(Fotó: Index)

Most sem az: a karcagi Nagykun Polgári Kör vendégeként (igen, kérem, még van polgári kör, olyasmi, mint régen az üzemi négyszög volt, habár a legtöbbjét felfalta a CÖF) azt találta mondani, a 444 szerint (https://444.hu/2018/11/02/nogradi-gyorgy-boldogan-befogadna-a-lakasaba-egy-menekultet-ha-eleg-jol-nez-ki-es-utana-korbeadhatna-a-barataival?fbclid=IwAR21mfXmmw7ocVphGo-tTjTzFSl5o_lf-59tUi2uumERcanYi0Itu7bBOJg), hogy:

„Ő „befogadna boldogan egy menekültet”. Mármint ha az a menekült például az ukrán szépségkirálynő, akinek az orosz ellenzéki férjét meggyilkolták. „Két-három hétre befogadnám, és szerintem a baráti köröm utána átvenné” - viccelődik a szakértő a mosolygó Fazekas Sándor exminiszter előtt. Nógrádi itt alighanem Borisz Nyemcov barátnőjére próbál célozgatni. A modell Anna Durickaja szemtanúja volt, ahogy lelövik mellette sétáló barátját, ezek után a putyinista média lejáratókampányt indított ellene, majd három évnyi bujkálás után valóban benevezett egy szépségversenyre.” (444)

Hát, speciel erre mondaná az ember, miszerint „vén kecske”, csakhogy nem mondja, írásban főleg nem, mert egyrészt az életkora magánügy, hülye lehetett ő már fiatalon is, másrészt a „kecske” kifejezés elvileg dehumanizáló, és hát legyünk tekintettel a finomabb lelkületekre is. Mármint nem a Nógrádiéra, azzal hajófedélzetet lehetne smirglizni, hanem az olvasókéra.

Nem fogok most elméleti fejtegetésekbe sem belemenni annak kapcsán, miért is mérhetetlen aljasság ilyent mondani, sőt, gondolni is – de egy kicsit azért megmagyarázom.

Az ember, ha segít valakinek, nem azért teszi, mert ellenszolgáltatást remél a tettéért, pénzt, szexuális előnyöket, valamit, hanem azért, mert a másik ember bajban van, és ő ennek nem örül. A segítség nem üzlet, nem kell viszonozni, segíteni azért kell, mert a világ egyelőre elég pocsék hely, és semmi jelét nem adja a javulásnak. Segíteni azért is kell, mert ismervén a társadalmi rendszert, percek alatt kerülhetünk mi magunk is olyan helyzetbe, hogy mi szorulunk támogatásra, és épp ezért, ha használjuk a fejünket mi, a holnap bajba kerülők, megértéssel viszonyulunk a ma bajban lévőkhöz. Aki a rászorulót azért támogatja, hogy kihasználja, visszaéljen a szükséghelyzetével: a tulajdon jövendő nyomorát szolgálja meg előre, hiszen ha van csak egy kis igazság a földön meg az égben, mikor ő lesz csávában, remélhetőleg ő is ilyen megalázókkal, kihasználókkal, egyszóval kapcabetyárokkal találkozik majd.

És ez nem csak egy szexuális visszaélésről történő fantáziálás kapcsán igaz. Mikor a Baross téren összetorlódott pár ezer menekült 2015-ben, megmutatkozott, hogy volt, aki ételt, vizet vitt nekik, mert együtt érzett velük, és hát voltak a másfélék: a vasutas, aki egy kocsiállag-felmérési jegyzőkönyvet adott el egy családnak Budapest-München menetjegyként jó százötvenezer forintokért, csak előbb ráírta a „Budapest” és a „München” szavakat, a taxis, aki ezer eurót kért fejenként, hogy Bécsbe vigye az odakívánkozókat, aztán elrakta a pénzt és kitette őket Sopronban, a buszsofőr, akinek hiába mutatták a vonaljegyüket, nem vitte el őket a Kelenföldi Pályaudvarra, azt mondta, az tilos, menjenek gyalog – egyszóval, akik nem empátiával viszonyultak a helyzethez, hanem a hasznukat keresték. Találták is, de kívánom nekik, kapják még vissza valamikor ezt a sorstól.

Hát Nógrádi gondolkodása is valami ilyesmi utat jár. Jelentéktelen, sőt, emberségből adandó segítségért akar szexrabszolgát, aki aztán „tovább is adhat”, azt lesi, hogyan élhetne vissza a helyzetével.

Aljas dolog ez.

Még az a szerencse, hogy ez az ember a Nagy Magyar Igazmondók közé tartozik. Ahogy róla olvasgattam, elém került egy 2016-os Blikk-interjúja. (http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/kiderult-mekkora-nocsabasz-nogradi-800-novel-jart-osszesen/01s2qn1) Abban is szépeket mond.

„Mielőtt megnősültem 700-800 lánnyal jártam hosszabb, rövidebb ideig. Harminckét évesen ismertem meg a nejemet. Három dolgot imádtam már akkor is. A munkámat, ultizni, és természetesen a nőket. Ebben semmi különös nincs.” (Blikk)

Hát akkor számoljunk. Nógrádi 1949. május 22-én született, 1982-ben nősült meg. Tehát volt harminchárom éve erre a nyolcszáz hölgyre, de reálisan csak körülbelül húsz lehetett, annyi is csak akkor, ha tizenhárom évesen kezdett el érdeklődni a másik nem iránt. Legyen húsz év. Az pontosan 7305 nap, a szökőéveket is beleszámítva. Ami azt jelenti, hogy egy-egy kapcsolatra – ha megszakítás nélkül kapcsolatról kapcsolatra élt és nem szánt időt az ismerkedésre, udvarlásra sem – egészen pontosan 18,2625 nap jutott. Kissé felszínesnek érzem a dolgot, mint olyan, és akkor még le sem számítottuk azt az időszakot, amit ilyen iram mellett a bőr- és nemibeteg-gondozóban kellett töltenie. Az erőnlétét is csak irigyelni lehet, arról már nem is szólva, hogy ezek szerint Magyarországot a közeljövőben nagyrészt az ő leszármazottai fogják benépesíteni.

Azért azt remélem látjuk, hogy ez mekkora nagyotmondás?

Én azt elhiszem, hogy ő úgy emlékszik, miszerint ennyi nővel volt dolga, de akkor szedjen porokat, mert hamis emlékei vannak. Azt is elhiszem, hogy nem emlékszik így, csak nagyot mond – sokszor megfigyelhettük, hogy amiatt közkedvelt azokban a körökben, ahol közkedvelik, mert minden helyzetben pont azt mondja, amit várnak tőle. Esetleg kicsit többet – de mást nem.

Mondjuk azt megállapíthatom, hogy emiatt rokona kell legyen Georg Spöttle és Dózsa László (1942- ) is, akiről köztudott, hogy saját állítása szerint egy alkalommal nem kevesebb, mint hét hölgyet juttatott el a csúcsra ugyanazon éjszaka leforgása alatt (https://444.hu/2016/11/08/oral-history-dozsa-laszlo-het-novel-csoportszexelt#).

Az ezek után bizonyos, hogy felmenői részben történelmi személyek, részben arisztokraták kell legyenek, itt és most Háry Jánosra és Münchhausen báróra gondolok.

Az továbbra sem szorul bizonyításra, hogy ha ő azt állítja, miszerint többek között az osztrák kormánynak is tanácsadója, ám erről az osztrák kormány annyira nem tud, hogy tagadja is, akkor az osztrákok tévednek. (https://index.hu/belfold/2015/10/28/nogradi_az_osztrak_kormany_mellett_is_tanacsado_de_errol_az_osztrak_kormanynal_nem_tudnak/)

A Svéd Nemzetvédelmi Egyetem elnökségi tagja is kéne legyen az önéletrajza szerint, csak erről meg a svédek nem tudnak. (https://index.hu/belfold/2015/10/21/nogradi_gyorgy_bocsanat/)

Jelmondata, az Index idézett írása szerint:

„Lehet utánam csinálni!”

Hát, akkor lássuk, mit is kéne. Ez az ember nem publikál kutatási eredményeket a saját szakterületén, ugyanis nincs mit, nem is kutat, csak médiaszerepléseket vállal, enélkül az ember nélkül nincs paranoiás összeesküvés-elmélet, rendben van, akadnak kollégái is a félbolond-szakmában, de akkor is ő a Stúdiók Királya, aki bármiről képes akármennyit beszélni és még a tepertős pogácsa receptjébe is belekeveri a migrációt.

Az csak most derült ki, hogy a nőkről – és általában mindenkiről, aki nem erősebb, hatalmasabb nála – milyen embertelen módon gondolkodik, eddig azt hittük, hogy csak szájmenése van, és nagyítja az emlékeit, mikor nők százairól fantáziál.

Ennek az embernek naponta ezrek hiszik el a hazugságait, amikről számtalanszor bebizonyosodott valótlan voltuk, egyszerűen csak azért, mert „ő beszél a tévében”.

Még olyan ember is akadhat Magyarországon, akinek ő a példaképe. Vagy Dózsa László (1942- ).

Miért ő beszél a tévében, rádióban, napilapban?

Mert őt kell meghívni, felkérni.

Vagy valamelyik említett pályatársát.

És a közönség nagy része hisz ezeknek a szánalmas paprikajancsiknak, olyan fontos politikai kérdésekben, amelyektől élet és halál függhet.

Holott mindenki előtt világos, hogy hazudoznak, miként a vízfolyás.

Kérem, Nógrádi úr: csinálja maga után ezt a Kozarek.

Nekem se kedvem, se gyomrom nincs hozzá.

Maga meg legyen boldog a nyolcszáz képzelt asszonyával.

Ennyitől sem lesz magából Salamon király.

De még bölcs sem.

Szele Tamás

Kérem, nemzeti géniuszunk sugárzó napként ragyog fel a napkeleti óceán felett, sárkányok táncolnak a Középső Birodalom kék egén, Orbán Viktor Kínába látogat! Hogy mit keres ott, az egyelőre nem tökéletesen világos, azt próbálom ebben az írásban kideríteni, de a rossz nyelvek szerint a sanghaji párttitkár már felcímkézte az összes ujját, hogy a kézfogás után biztos meglegyen neki mindegyik.

A hír meglehetősen szikár, tekintsük csak tiszta forrásból (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/orban-viktor-a-sanghaji-expora-utazik):

„Orbán Viktor miniszterelnök Kínába utazik a november 5-én Sanghajban megnyíló első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) eseményeire - közölte szombaton Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor hétfőn felszólal az Expo helyszínén zajló nemzetközi gazdasági és ipari fórum plenáris ülésén, majd Hszi Csin-ping kínai államfővel és a többi részt vevő ország delegációvezetőjével együtt megtekinti a kiemelt pavilonokat.

A nap folyamán a magyar kormányfő a tervek szerint kétoldalú megbeszélést is folytat a kínai elnökkel - mondta Havasi Bertalan, hozzátéve: kedden Orbán Viktor nyitja meg a magyar országpavilont, majd a legnagyobb kínai vállalatok vezetőivel tárgyal.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint a sanghaji expóra utazó magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

A Kínai Nemzetközi Import Expót (CIIE) több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki, 12 ország, köztük Magyarország lesz az expo díszvendége.

A sanghaji expo rendezői azzal számolnak, hogy több mint 80 ezer kínai és külföldi cég vesz részt vásárlóként a kiállításon. Az expo külföldi díszvendégei Magyarország mellett Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

A 24 millió lakosú Sanghajban 300 ezer látogatóra számítanak az expo szervezői.” (kormany.hu)

Hát... ha Sanghajban háromszázezer látogatóra számítanak, az ott nem expó, hanem falunap. Orbán Viktornak valószínűleg elég sajátos nézetei lehetnek Kínáról, és azt hiszi, hogy amennyiben fellép ezen a kis, családias rendezvényen, szűk körben, és kártyatrükköket ad elő, esetleg elénekli az „Este a maligánoknál” című népdalciklust, doromb és köcsögduda-kísérettel, az nemzetközi esemény. Pedig hát maximum sanghaji szinten fogja szórakoztatni a nagyérdeműt, és még ott sem mindenki lesz kíváncsi a produkcióra. Akkor sem, ha Hszi Csin-ping is ott lesz: neki munkaköri kötelesség ott lenni, szerintem szívesebben enne húsos táskát a Vangfucsing mellett, egy hutungban (a hutung pekingi sikátor, a Vangfucsing az ottani Andrássy út, a húsos táska meg a Párt Fiának kedvenc étele).

De miért megy Orbán Sanghajba?

Majdnem biztos, hogy nem a nénikéjét látogatja meg, és nem is a gettó maradványait, amit pedig magyar ember, Komor Pál tartott fenn és mentett meg ezzel sok tízezer embert a második világháború alatt. (http://huppa.hu/a-sanghaji-kuldetes/) De akkor mit keres ott?

Megy a jutalomfalatkáért.

Amit nem fog megkapni.

Ugyanis megvédte a nagy Kínát Japántól a Dél-kínai tengeren. Legalább annyira megvédte, mint Ce Hszi anyacsászárnő, aki annak idején a flotta modernizálására szánt pénzből palotát emeltetett a Tiltott Városban, amit a gonosz pekingiek máig „Kőhajónak” neveznek, és minek következtében az erős japán flotta szó szerint ledarálta a császári Kína dzsunkákból álló hajóraját,

Szóval történt pedig, olyan két hete csütörtökön, hogy öt év szünetet követően V4–Japán miniszterelnöki szintű találkozót tartottak, méghozzá Brüsszelben, az ASEM, vagyis az európai és ázsiai országok nagyszabású találkozójának keretében. Az Abe Sindzó japán kormányfő és a magyar kormány által – nem kis részben Brüsszellel szemben – forszírozott visegrádi csoport miniszterelnökeinek találkozóját Orbán külön videóüzenetben harangozta be, azonban az eseményről szokatlan módon egy sajtóközlemény nem sok, annyi sem jelent meg. Nem véletlenül: a tárgyalások ugyanis eredménytelenül zárultak. Éspedig azért, mert diplomáciai források szerint Orbán Viktor személyes óhajára a kibocsátandó közös nyilatkozatból ki kellett volna venni két tételt, melyek közül az egyik a tengerhajózás biztonságára, a másik a Dél-kínai-tengert érintő vitákra utalt volna. Mindkét felvetés burkoltan a kínai törekvéseket intette volna óvatosságra. Csakhogy ezek nélkül a japán fél nem volt hajlandó aláírni a nyilatkozatot – így a tárgyalások a magyar diplomáciának köszönhetően eredménytelenül zárultak.

Világos, hogy a kérés a Kínához való közeledés jegyében született, mert sok egyéb közünk a Dél-kínai tengerhez nincs: de az is világos, hogy ez a sakkhúzás értelmetlen volt. Peking nem fog minket ezért jobban szeretni, ez nem érzelmi kérdés: különben is, a kínai diplomácia nem azt találhatná bennünk érdekesnek, amiben hasonlítunk rájuk vagy egyetértünk velük, hanem pont azt, amiben különbözünk: európaiságunkat, beágyazottságunkat az Unióba. Ameddig még beszélhetünk ilyesmiről. Ez a lépés olyan volt, mintha valaki szoknyában menne lányt kérni: a hasonlóság hangsúlyozása még nem lesz a szimpátia kulcsa.

Ha ehhez még hozzászámítjuk azt, hogy a magyar külügyminisztérium az egész affért „dezinformációnak, tipikus álhírnek” nevezte, ám egyéb, jobb magyarázatot nem adott a történtekre, elmondhatjuk: a magyar diplomácia legsötétebb óráit éli.

Másnak mostanság tényleg nem jó, csak kerékkötőnek.

De arra igen alkalmatos.

Hát körülbelül azért megy most Orbán Sanghajba, hogy ezt a kerékkötést megköszönjék neki, jutalomra számít, csak nem fog kapni semmit. Esetleg elvihetik egy pekingi operába, ami csodálatos szórakozás, ugyanis legalább négy órán keresztül énekelnek benne klasszikus kínai nyelven és még a helyi közönség számára is feliratozni kell, minek következtében ezen a bolygón összesen kétféle ember képes élvezni: a kínaiak és én.

De ne legyünk szűkkeblűek. Hozzuk ki ebből is, amit csak lehet, ne feledjük, a világot lehet, hogy a Mindenható teremtette, de minden egyéb Kínában készül – mutassuk meg a kínaiaknak!

Mit is?

Hát, mondjuk a magyar ipar sikereit nem nagyon tudjuk, magyar ipar híján.

A magyar mezőgazdaság termékeit sem, ugyanezért.

A magyar szellemi élet... izé, náluk is van Zsenmin Zsibao, szóval a Gajdicsot teljesen felesleges lesz elvinni, senki sem lesz rá kíváncsi.

De akkor mit mutassunk meg Kínának?

Megvan.

Azt, hogy nálunk is van Majomkirály!

Na, az menni fog.

Szele Tamás

Fussunk, szaladjunk, mármint. Ezt az ügyet már korábban meg akartam én írni, a hét folyamán, csak zajlott az élet, egyre-másra estek be a fontosabb hírek és hét végére maradt. Nem baj az, most legalább van rá egy kis idő. Szóval, meneküljünk a világhálóról, mondja a közvélekedés, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda kulcsszavak alapján figyelteti, külön céggel, fussunk, szaladjunk!

Én magam inkább csak némi rezignált mosollyal fogadom a hírt. Ennek több oka van. Egyrészt, hogy úgy mondjam, sajtótevékenységem általában sokak figyelmét fel szokta kelteni, ugyanis pont ez a célja, és hát gyakori eset nálam, hogy a számítógépem védelme vagy más eszköz jelzi, miszerint figyelnének, kutakodni akarna valaki az adataim, dokumentumaim között, ilyenkor szoktam azt mondani, hogy várj már holnapig, öcsi, benne lesz az újságban. Újságíró gépét, adatbázisait azért is felesleges feltúrni, mert tényleg megírja, amit megtud, szóval, kedves gumitalpúak, felesleges a munka, pár nap késéssel ugyan, de megkapjátok ingyen, amit kerestek, mindenki mással együtt. Csak hát itt és most nem privát adatok feltöréséről, kibányászásáról van szó. Hanem akkor miről? Az ügyet felkutató Átlátszó megtudta:

„Az Átlátszó birtokába került szerződés szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt válaszolta az ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre, hogy álhírek terjedése ellen küzdenek.

A propagandaminisztériumként elhíresült Minisztérelnöki Kabinetiroda 2018 szeptemberében aláírt egy érdekes szerződést. A dokumentum értelmében Rogán Antal minisztériuma fél évig egy speciális honlapon 9 felhasználói fiók segítségével figyeléseket állíthat be hírportálok, blogok, valamint a Youtube, a Twitter, a Facebook, és a Vkontakte (a Facebook orosz változata) vonatkozásában.

„A Szolgáltatás e-mailen keresztül riasztást küld minden beállított kulcsszó vagy forrás alapján kiválasztott friss bejegyzésről. A Szolgáltatás meghatározott kulcsszavak alapján szűrve bemutatja a Megrendelő által beállított blog, hírportál, YouTube, hivatalos Facebook, Twitter és Vkontakte oldalakról származó bejegyzéseket. (…) Szolgáltató kijelenti, hogy a Szolgáltatással több szavas kifejezések, félmondatok, és mondatok követése is megvalósítható (ezek szintén kulcsszónak számítanak).”

Az internetfigyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft. biztosítja a Miniszterelnöki Kabinetirodának a mediaradar.hu oldal segítségével. A szerződés szerint a cég havi nettó 862.900 forintot kap a szolgáltatásért.” (Átlátszó)

Aha. Hát akkor ez van olyan csoda, mint a világszenzációnak beharangozott szuper-e-mail pár éve, amiből aztán nem lett semmi, ugyanis kiderült, hogy csak a freemail.hu-ra tettek egy új borítóképet. Lássuk csak, miről van szó?

Elvileg a Miniszterelnöki Kabinetiroda megad egy listát, rajta kulcsszavakkal, olyasmikkel, mint „migráció”, „Soros”, „helikopter”, „geci” meg a teljes kormánynévsor, mondjuk le, helyettes államtitkárokig, a Szolgáltatás meg kifigyeli, hol, milyen blogokban, lapokban, beszélgetésekben kerültek ezek szóba.

Ettől teltek meg orwelles mémekkel a magyar nyelvű közösségi oldalak.

Hát nem mondom, csúnya dolog a spionkodás, csak ezt speciel nem kizárólag ez a szép, nagybetűs Szolgáltatás képes megtenni. Nem is csak ő teszi.

Hanem például maga is, kedves olvasó.

Meg én is, meg mindenki. Ha teszem azt, a levendulaillatú nénike dobostortát akar sütni a kisunokájának, és elfelejtette a receptet, mit csinál? Beírja a gugliba, hogy „dobostorta” és kulcsszó alapján figyeli, hol a recept. Ha engem az érdekel, mit művelt már megint egy politikus, beírom a nevét, és én is kulcsszó alapján kerestem. A Mediaradar írhatott ehhez egy pofonegyszerű keretprogramot, ami kicsit kezeli a naponta beállított kulcsszavakat, be lehet állítani rajta, hol keresgéljen, de azért alapvetően ezt maga a Google és a közösségi oldalak keresői is tudják. Például most, akár ebben a pillanatban kikeresi a Facebook (is) a „dobostorta” szót tartalmazó nyilvános posztokat és beszélgetéseket, videókat, képeket, hivatkozásokat, csak győzzük végignézni. 

Egyszóval, ez a figyelő tevékenység nem valami csúcstechnológiás szuperkémkedés, hanem olyan egyszerű és unalmas kulimunka, amit akármelyik titkár vagy titkárnő képes elvégezni naponta maximum egy órában, lista alapján. Másfélben, ha a találatokat el is küldi e-mail útján: és ha gyakorlatlan a feladatban. Még abban sem vagyok biztos, hogy az ezt végző célszoftver létezik-e, nem találom kizártnak, hogy a feladattal megbízott Médiaradar egyszerűen emberi beosztottal végezteti ezt a munkát.

Az, hogy figyelnek, vegyük tudomásul: természetes, hiszen akár online lapban írjuk le a véleményünket, akár közösségi oldalon, az nyilvános (hacsak nem állítottuk be másként az oldalt). Tulajdonképpen a Médiaradar lufihámozással, látszatmunkával foglalkozik, nyilvános újságcikkek alapján nyomoz, a meleg vizet találja fel, a pecsétviasszal együtt. Monitorozza az online kommunikációt, de mondom, ezt bárki megteheti, akinek van egy számítógépe.

A baj nem az, hogy figyelik a tevékenységünket, hiszen az nyilvános: baj azzal lehet, hogy mit kezdenek a begyűjtött adatokkal? Minden mai újságíró tudja, hogy ha valakit, valamit lenyomozunk, annak meg kell nézni a digitális lábnyomát, azt, hogy „mit tud róla” a kereső, én is így tudtam meg például, hogy a Médiaradar tulajdonosai, dr. Gabai János és dr. Gabai György apa és fia, az atya pszichológus, és egyébiránt az MLSZ-nek is dolgoztak, nekik egy futballdiagnosztikai programot írtak. Ha nagyképű akarnék lenni, azt mondanám: megfigyeltem kicsit a megfigyelőket, de ez erős túlzás volna: rákerestem a nevükre.

Igen, a Google-ben.

Igen, maga is megteheti, nem boszorkányság.

És nem is tilos.

Azt kéne megszokjuk, a saját érdekünkben is, hogy a digitális világban minden nyilvános, amiről nem gondoskodunk, hogy ne legyen az. Tehát igen, előkerülhet az érettségi bizonyítványunk, a húsz évvel ezelőtti szabálysértésünk vagy szó szerint bármi, ami nincs titkosítva: és igen, bárki keresgélhet a velünk kapcsolatos, publikus adatok között, a Médiaradartól kezdve Kukafejű Pistikéig.

Az már más kérdés, hogy szép fegyvertény volt ezért a bárki által végezhető tevékenységért pár milliót leakasztani a kormánytól: ez viszont a kormány szakértelmét minősíti, és nem pusztán az IT, hanem a mindennapi élet területén is. Hiszen az adatvédelem ma már valóban része a mindennapi életünknek.

De egy kis keresgélésért nyolc és fél milla?

Erre mondaná Kohn bácsi: „Ügyes, ügyes...”

Az álhírek ellen pedig egyrészt nem így kell küzdeni, hanem úgy, ahogy én teszem, cáfolattal, másrészt meg ne tessék már röhögtetni, majd pont Rogán vetemedik ilyesmire, mikor Magyarországon az álhírek (főleg az orosz eredetűek) fő forrása a kormány?

Különben is: nekik az az álhír, amit nem szeretnek, de igaz, nekem az az álhír, ami nem igaz és ezért nem szeretem.

Összefoglalva tehát: a kormány drága pénzért nyilvános felületeken keresgéli, hogy mit nevezhetne álhírnek, és aztán a hozzá befutó eredményekkel jól nem csinál semmit.

Nagyon ügyes.

De ne orwellezzünk már emiatt az impotens kísérletezgetés miatt.

Ez nem a Nagy Testvér, hanem a Kis Hülye.

Szele Tamás