Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Harcok és veszteségek

2024. január 16. - Szele Tamás

Mivel tegnap az ukrajnai harcokkal foglalkoztam, úgy illik – már csak az egyensúly kedvéért – hogy ma ugyanakkora terjedelemben írjak a közel-keleti háborúról, szokás szerint az ISW-CTP napi jelentése alapján. Nos, a harcok alig csitulnak, bár a Hamász és a houthik is jelentős veszteségeket szenvedtek el az utóbbi időben.

voros-tenger_januar_16_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Fagyra várva

Ma megint Oroszország Ukrajna elleni inváziójával foglalkozunk, szokás szerint az ISW segítségével. A helyzetről így előre annyit, hogy jelenleg mindenki azt gondolja: a vele szemben álló fél offenzívára készül, ahogy beáll a fagy és nehezebb harceszközök számára is járhatóvá válik a terep, ellenben az ukránok addig is érzékeny veszteségeket okoznak az orosz légierőnek – mára virradóan például lelőttek az Azovi-tenger felett egy A–50-es nagy hatótávolságú felderítő repülőgépet (amelyből csak tizenkét darab létezik) és egy Il–22-M típusú katonai szállítógépet. Meg nem erősített források további három bombázógép sérülését is említik, de ezekről még várjuk a jelentéseket.

fagy_januar_15_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Hacsek és a tankhajó

teahaz1_januar_14_2024.jpgHelyszín: ódon teaház a Régi Baszmannaja utcában. A háttérben három szamovár balalajkázik sípolva, bárisnyák sürögnek, muzsikok forognak, méla depresszió mindenfelé, térdig ér a reménytelenség. A falon Kamcsatka, Kolima, Magadán és a Szoloveckij-szigetek térképe, pirossal megjelölve rajtuk a népszerűbb büntetőtelepek helye és elérhetősége. A sarokban kancsuka, a biztonság kedvéért.

teahaz1_januar_14_2024.jpg(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Egy kis vonatozgatás

Öntsünk tiszta vizet a pohárba, valakinek el kell végre magyaráznia ezt is, bár nem örülök annak, hogy pont az én dolgom lett, ugyanis – én sem értem, amit magyarázok. Ez azért van, mert a világon senki más sem érti, valószínűleg pont az a legkevésbé, aki megszövegezte a rendeletet a „határon túliak ingyenes utazásáról” a MÁV szerelvényein.

mozdony1_januar_13_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Houthik és ajatollahok

Ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyaránt szolgálhatok friss hírekkel és elemzéssel. A véletlenek összjátéka úgy hozta, hogy tegnap a brit és amerikai erők pusztító csapást mértek a houthik katonai infrastruktúrájára Jemenben – először ennek a híreit vesszük elő – aztán Jurij Macarszkij tanulmánya alapján azt vizsgáljuk meg, miből volt pénze a houthiknak erre az infrastruktúrára?

kincsesbarlang_januar_12_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Repülőszőnyeg

Előre szeretném bocsátani, hogy én ilyesmivel nem szeretek foglalkozni. Nem úriemberhez méltó, hogy egy másik ember magánelmebaját felhánytorgassa, mindenki saját magának és a környezetének hülye, még ha nyilvánosan is az. Azonban ha valaki harsányan és huzamosan őrjöng, ráadásul gonosz szándékkal, illik ejteni róla pár szót.

repuloszonyeg_januar_11_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: A tyúk, a tojás és a gazdasági válság

Ha nem látnánk minden nap a közösségi oldalakon a meddő vitát arról, hogy működnek-e az Oroszország elleni szankciók és gazdag-e még a Kreml, ez az írás felesleges is volna. De így, hogy egyes körökben szinte hittétel, miszerint „nincs a Földön gazdagabb, szebb ország” Vlagyimir Putyin birodalmánál, érdemes elolvasni, mit mond erről egy orosz szakértő a The Insiderben.

valsag_januar_10_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Újságolvasási tanfolyam

Ma, kérem, hézagot szeretnék pótolni. Mégpedig sajtószakmait. Azt nem próbálom meg oktatni, hogy kell újságot írni, azt – egyes kommentekből erre következtetek – nálam mindenki jobban tudja, még a nyugalmazott cserzővargák és a serdületlen ifjak is, pedig hát ez egy szakma volt, csak azok az idők elmúltak sajnos. Még tanították is, bár látszik, hogy nem sok sikerrel.

ujsagok_januar_9_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: A cár atyuska vacsorája

Az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió célja – tekintve a legfrissebb oroszországi híreket – mintha a legkevésbé a győzelem volna. Ez a dal már nagyon régóta az orosz bel- és külpolitikáról, gazdaságról szól, a katonák csak lövöldözzenek, a politikusok és oligarchák közben kihasználják azt, amit oroszosan „új realitásnak” neveznek és – és gazdagodnak.

karacsony_putyinnal_januar_8_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Kasszától való távozás után

Meglehetősen izgalmas oknyomozó riportot közölt a The Insider, ami másként érdekes az orosz és másként a külföldi olvasónak: az oroszok az általuk jól ismert események hátterét találják meg Nyikolaj Pomerancev cikkében, a külföldiek pedig arra jönnek rá, hogyan is működik igazából az orosz gazdaság.

Ijesztően.

orosz_gazdasag_januar_6_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább
süti beállítások módosítása