Még mindig a krasznogorszki terrortámadásról kell beszélnem, ugyanis meglehetősen izgalmas fejlemények történtek az elmúlt nap folyamán az ügyben, de előre jelezném: a történet nagyon bonyolult, nagyon véres és nagyon szadista, tehát érzékeny lelkek ne olvassák, serdületlenek sem – és türelmetleneknek sem ajánlom, mert bizony meglehetősen hosszú lesz.
Nem kis feladat akár csak valamennyire is koherens híradást összerakni a tegnap este történt krasznogorszki terrortámadásról, ugyanis az információk állandóan frissülnek és gyakran egymásnak is ellentmondanak. De mégis igyekszik az ember összegereblyézni az információkat.
Szokásomtól eltérően egy Orbán Viktor-idézettel kell kezdenem. A magyar miniszterelnök ma ugyanis eljátszotta a drámai szendét, mert értetlenül nyilatkozta a Kossuth rádióban, hogy „Brüsszelben úgy beszélnek a vezetők, mint akik a saját háborújukat vívják az oroszokkal. Úgy érzem magam, mintha egy másik galaxisba érkeztem volna.” Valószínűleg nem nézte meg, hova megy és kizárólag az uniós pénzekre koncentrál.
(Képünk illusztráció)
Irán a jelenleg a világ egyik legveszélyesebb latorállama, de ne feledjük Julija Navalnaja szavait: ahogy Oroszország nem Putyin, Magyarország nem Orbán, úgy Irán sem Khamenei. Az országban a nyomor feneketlen, az infláció az egeket veri, a gazdaság haldoklik, egyre nagyobb a munkanélküliség, de a legkomolyabb bajban az oktatás van.
(Képünk illusztráció)
Most már én mondom, hogy a boldogult Zsdánov elvtárs a fasorban sincs hozzánk képest. Még mindig kissé fújtatok a dühtől, és mint komor bikáé, olyan a járásom, a szemem pillantása pedig minimum barna éjfél. Valamiért malomkövet keresek, pedig itt, a hetediken nehezen fogok találni. Röviden: hölgyeim és uraim, kedves barátaim, nyártól vége a magyar kultúrának.
(Képünk illusztráció)
Ma megint a háborúról lesz szó, de előtte engedtessék meg pár keresetlen szó a honi viszonyokról. Megkísértett a gondolat, hogy ne külpolitikával foglalkozzak, hanem azzal a sajtóbotránnyal, ami egy Pulitzer-emlékdíjas kolléga és egy feltörekvő politikus körül zajlik, de nem teszem. Tegnap csak a magánvéleményemet mertem közölni, abból is több órás, elfajult, sértésekkel teli vita lett, míg le nem állítottam a kommentelési lehetőséget.
(Képünk illusztráció)
Helyszín: szerény teázó valahol a Régi Baszmannaja utcában, szamovárok, balalajkák, nyírfácskák, Baba Jaga főzi a teát, a háttérben doni kozák kórus énekel Volga-néphimnuszokat, az előtér alatt Lermontov forog a sírjában és néha felnyög. Sajó érkezik valenkiben (posztócsizmában), pufajkában, Hacsek elegáns, bár kissé gyűrött öltönyben teázik, enyhén vörös szemekkel.
(Képünk illusztráció)
Tegnapi írásomban beszámoltam az oroszországi elnökválasztást kísérő, példátlan zavargásokról és anomáliákról, ma azt próbálom megmagyarázni, hogy a különben jogkövető és békés természetű orosz nép miért lázong, ha eddig ilyen tömegben nem tiltakozott? Ebben segítségemre van Kszenija Szmoljakova tanulmánya, mely a Riddle-ben jelent meg.
(Képünk illusztráció)
Oroszországban választások zajlanak, és a szavazást példátlan botrányok kísérik. A Meduza hírösszeállítása olyan jelenetekről számol be, amelyekre talán az elmúlt száz évben sem került sor: lássuk hát, mi történt a Nagy Földön?
(Képünk illusztráció)
Hát, mártzius 15-e van, ez a magyar nemzet legszebb ünnepe. Az van, hogy mi nem bántottunk senkit (később mások bántottak minket), csak szabadok akartunk lenni. Ez nem teljesen sikerült, sőt, hátizé, de legalább megpróbáltuk. Nagyon megvertek minket, de hát mégis, volt egy kísérlet.
(Képünk illusztráció)
