Hogy az Egyesült Államok és Kína kutya-macska barátságban vannak egymással, nem hír, hanem evidencia, mindenki tud róla. Más kérdés, hogy a jelenleg nagyrészt az ukrajnai helyzetre fókuszáló Washington mennyi figyelmet képes szentelni Pekingnek – pedig fontos számára mi történik Kínában. Oda is figyel, mint azt az amerikai külügyminisztérium múlt heti kommünikéje bizonyítja.
Szép, régi szó az anzix, német eredetű, az „Ansichtskarte” kifejezésből származik, eredetileg „látképes postai levelezőlapot” jelent, ilyeneket küldött dédapám dédanyámnak Brassóból Fiuméba. Most viszont moszkvai anzixot írunk, mert fontos, hogy mi folyik az orosz fővárosban, a hét híreit a kiváló Andrej Percev foglalta össze a The Riddle hasábjain.
Az egész azzal kezdődött, hogy az ukrán haditengerészet megpróbálta elsüllyeszteni Orbán Viktort a Fekete-tengeren. Nem, nem őrültem meg, egyelőre még tartom magamat, ha nehezen is, nem is én állítom ezt, hanem a tegnapi Magyar Hírlap. Mikor elolvastam az interjút, aminek ezt a magvas eszmét köszönhetjük, én már csak a fejemet fogtam, de két kézzel.
Sokat beszélnek a hírek az orosz belpolitikáról vagy a harctér eseményeiről, de – kivéve a mindenkit felháborító gyermekrablásokat – viszonylag keveset a megszállt területekről. A partizánok akcióit még megemlíti az ISW napi összefoglalója, hiszen ezek is harci cselekmények, de arról, hogyan néz ki a közigazgatás Ukrajna megszállt területein, kevesebbet szól a fáma.
Ennek is eljött az ideje, mármint az álmatlanságnak, de hiszen azért nem tudok aludni, mert el kell számolnom a reám bízott tálentomokkal. Bizony, egyet sem ástam el a földbe, hanem jól forgattam őket – hanem hát arról én már nem tehetek, hogy janicsárok törtek rám, s elrabolták mindet. Van az így, mikor cudar, török világ van Magyarországon.
A legtöbbet vitatott kérdés manapság – vagy inkább a háború kitörése óta – az, hogy mi lesz Putyin után. Akárhogyan is rajonganak sokan az orosz elnökért, bizony, ő sem halhatatlan, sőt, mint Prigozsin példája mutatja, nem is csalhatatlan, sokféle módon távozhat a hatalomból, bár attól azért nem tartok, hogy jövőre ne választanák meg – az már kész tény, el van intézve, még a százalékos arányt is tudjuk előre a Meduzából.
Oroszország távol-keleti politikája egyre különösebben alakul: tavaly februárban, az orosz–kínai alapszerződés aláírásakor még megrettent a világ egy Moszkva-Peking tengely gondolatától, csak szerencsére közben kiderült, hogy Kína távolról sem veszi szó szerint a megállapodás minden pontját, inkább csak elvi nyilatkozatnak tekinti – és azt tesz, amit akar.
Ma kifejezetten tragikomédiát írok, aminek vannak ugyan abszurd vonatkozásai is, de előre elnézést kell kérnem az olvasóimtól: ez most valamivel rövidebb lesz, mint a megszokott írások, ugyanis a huppa.hu problémái nem fogyatkoznak, és ezért a Facebookon is egy tételben publikálható terjedelem – mintegy hétezer karakter – keretein belül kell maradnom.
Vallási ügyekben nem árt, ha a sajtó a legmesszebb menőkig óvatos, hiszen senkit sem akarunk megbántani a hitében. De van olyan helyzet, mikor az őszinte, tiszta hit kifordul magából, fanatizmussá, babonává válik – háborúban ez gyakrabban megtörténik, mint békeidőben. A leggyakrabban mostanság az orosz hadseregben akad erre példa, ezt járta körül a The Insider riportja.
Hosszú esszét közöl a Novaja Gazeta Evropa abból az alkalomból, hogy az online troll hagyományos ábrázolása most lett tizenöt éves – ahhoz képest, mennyire kellemetlenek, elég fiatalok... persze, trollkodás korábban is volt, de a világháló terjedésével vált általános jelenséggé és a világpolitika egyik eszközévé.
