Megpróbálom megmagyarázni a szankciókat, de félek, már mindenki eldöntötte, mit hisz róluk. Aki Magyarországon kormánypárti, az tavaly szeptember óta mondogatja naponta 108 alkalommal, mint egy tibeti mantrát, hogy „nem működnek”, aki ellenzéki, az ugyanennyiszer, hogy „működnek”, holott a helyzet ennél sokkal árnyaltabb. De működnek.

Elég bonyolult helyzetről kell beszámolnom, az események jelenleg is tartanak, csak nincs időnk kivárni a végüket, viszont azt már előre jelezném, hogy hajlandó vagyok fogadni egy közepes összegbe, miszerint maximum negyvennyolc, de inkább huszonnégy órán belül az Oroszországi Föderáció hivatalosan is hadat üzen Ukrajnának.

Meg vagyok én átkozva ezzel a mesterséges intelligenciával (a továbbiakban MI), két napja folyamatosan olyan hírek érkeznek vele kapcsolatban, hogy valamennyit mindig kell írnom róluk, tegnap is írtam, már ma is, igaz, más lapokba, de itt is ezzel foglalkozom, mert baljós jeleket lát a béljós, riasztó hírek érkeznek mindenfelől.

Tegnap kicsit részleteztem ezeken a hasábokon az orosz-iráni viszony szépségeit, és úgy tűnik, a kérdés fontos, mert ma is ezzel fogok bajlódni, ugyanis érdekes tanulmányra bukkantam, mellyel talán kissé vitatkozni is fogok: mindenképpen a világpolitika egyik alapkérdéséről van szó. Nevezetesen arról, hogy akar-e Peking háborút?

Elég bonyolult lesz ez a történet, előre jelezném, hogy leginkább azt szeretném vele bemutatni, milyen bonyolult összefüggések állnak a nemzetközi diplomácia sakkhúzásai mögött. Ezen kívül azt kell elmagyaráznom, miért segített Moszkva abban, hogy az ajatollahok kilőjék Omár Khajjámot az űrbe, és most mit művel ott az a szegény költő.

Kínos dolog manapság a háborúról írni, ugyanis a szokásos politikai abszurd alkalmazása útján sikerült elérni, hogy az amúgy is bonyolult helyzet az egyszerűbb lelkek számára tökéletesen átláthatatlanná váljon, és minden álláspont egyaránt legyen vállalhatatlan, mármint akkor, ha az orbáni politika faék-egyszerűségével tekintjük az állapotokat.

Törvényszerű volt, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió egyéves évfordulója egészen érdekes reakciókat fog kiváltani egyesekből: nyilván nem érdemes a jelentéktelen magánőrültekkel foglalkozni, de mondjuk Medvegyev vagy a Newsweek rövid írása tényleg figyelmet érdemel.

Ez a mai ilyen nap, ma nem lehet másról írni, mint az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni inváziójának első évfordulójáról. Senki sem hitte volna ma egy éve, hogy 2023. február 24-én a harcok még tartani fognak, ahogyan azt sem, hogy a „világ második hadserege” Ukrajnában is csak a második lesz katonai szempontból.

Hogy rövid legyek, ahogy megszabadultunk az ufóktól, nyakunkon a bóják. Konteósok ideje ez, aranyélete van most mindenkinek, aki összeesküvés-elméletekben hisz, terjeszti őket vagy netán belőlük is él. Sajnos mindenkit ki kell ábrándítanom: még nincsenek itt a földönkívüliek, sőt, annyi kínai kém sincs, amennyit gondolni tetszenek.

Az ember azt gondolná, magánügy, de ha belegondolunk, igenis közügy. Értem én, hogy semmi sem tökéletes, de ekkora tökéletlenséget létrehozni mégiscsak művészet. Legalábbis tudománynak semmiképp sem mondanám. Ha az volna, előbb egereken és nyulakon próbálták volna ki. Igen, a Chat GPT-ről, a mesterséges intelligenciáról lesz szó. Megint.