Nem tudtam, mi hiányzik világunk tökéletességéhez, elég sok mindenre tippeltem volna ebben a kérdésben, de most végre rájöttem: az, hogy Horváth József, „az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője”, akinek valóban van némi hírszerzői-elhárítói múltja, elmagyarázza nekünk az egyébként bonyolult Teixeira-ügyet.

Hétfő van és az ukrajnai háború eseményei megint a szokásos mederben folynak: a harctereken semmi lényeges nem zajlik, folyik viszont egy nagyszabású rakétatámadás a civil infrastruktúra ellen, valószínűleg bosszúból a szevasztopoli olajraktár minapi elpusztítása miatt, melyet az ukrán hadsereg már „az ellentámadás részeként” nevezett meg.

Ma nincsenek különösebben fontos, világrengető hírek, Ferenc pápa látogatása zavartalanul folyik Budapesten, Jevgenyij Prigozsin is megszokott eszközeivel zsarolja az orosz védelmi minisztériumot több, még több, voltaképpen irreálisan sok lőszerért, szóval minden megy a maga medrében, tehát én is betarthatom a minapi ígéretemet.

Ember legyen a talpán mostanság, aki egyáltalán abban el tud igazodni, hogy miképpen kéne véget érnie az ukrajnai háborúnak. Most nem a két oldal elkötelezett híveiről beszélek, nekik nincs ilyen problémájuk, drukkolnak rendíthetetlenül, hanem azokról, akik mérlegelni próbálják a lehetőségeket – és hogy úgy mondjam, kissé naivak, hiszékenyek.

Mindannyian érezhettük, hogy tegnap különleges világnap volt, napfolt-tevékenységgel és rettentő csodákkal: az északi fény véletlenül elmaradt, de volt helyette minden más, mint a búcsúban. Felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét, lemondott Schadl György és a végrehajtói kar elnöksége, majd Novák Katalin kegyelmet adott Budaházy Györgynek, éspedig a pápalátogatás alkalmából.

Aki úgy gondolja, hogy a jelenlegi háború kizárólag Ukrajna (és bizonyos szempontból Oroszország) problémája, az nyugodtan hagyja abba itt az olvasást, nem neki való dolgok következnek. Minimum európai, de inkább világméretű műveletek zajlanak ennek a háborúnak az ürügyén, egymás után derülnek ki az évekkel ezelőtt kidolgozott orosz tervek, és minden nap újak születnek.

„Ilyen nincs, és mégis van...” Ha annyiszor írnánk le mostanság a legendás sportközvetítésből származó szállóigét, ahányszor kéne, egész nap csak ezt írhatnánk. De a legújabb törvényjavaslatra tényleg nem lehet mást mondani, csak ezt: ez akkora képtelenség, hogy el kell magyarázni, mit jelenthet. A Fidesz ugyanis dekriminalizálni akarja a sajtótörvényt.

Nem könnyű magyarázatot találni arra, miért váltak el a Fox News és Tucker Carlson útjai tegnap, és mivel biztosat magam sem tudok a dologról, nem is ígérem, hogy megfejtem a rejtélyt. Azzal viszont megpróbálkozom, hogy képet adjak az esemény visszhangjáról és lehetséges következményeiről, folyományairól.

Mikor először megláttam a hírt, erősen csóváltam a fejemet, mert ilyen azért talán még sincsen. Aztán rá kellett jönnöm: dehogy nincs, sőt, a helyzet rosszabb, mint ahogy a forrásom, a Telex tudja: már legalább három éve kötéllel fogják a magyar diplomatát, mint régebben a katonákat, tengerészeket megfelelő számú jelentkező hiányában.

Előrebocsátanám, hogy a ma boncolt kérdés voltaképpen és a helyén kezelve nem is érné el jelentősége szerint, fontosságát tekintve azt a szintet, hogy egyáltalán felvetődjön. Arról van ugyanis szó, hogy milyen színű volt VII. Kleopátra királynő (fáraónő) bőre, ami így, 2053 évvel a halála után a gyakorlati életünk szempontjából tökéletesen közömbös.