Nem akármilyen eseményre számíthatunk Budapesten holnapután, tehát jobb, ha mindenki vigyáz a bőrére: alig ér véget a CPAC, kis szusszanás után kezdődik a valódi verekedés. Mégpedig szó szerint, ugyanis valahol, valamikor, de mindenképpen május hatodikán és Budapesten rendezik az „European Fight Night”-ot, ami a nemzetközi szélsőjobboldal kiemelkedő „sporteseménye”.

A hír, ami ma délben bejárta a világsajtót, voltaképpen nem kellett volna szenzációként hasson, hiszen igazából tegnap esti vagy mára virradó éjszakai, de csak ma délben hozták nyilvánosságra. Az orosz kormány szerint Ukrajna az éjszakai órákban két drón segítségével merényletet kísérelt meg Vlagyimir Putyin orosz elnök kremlbéli rezidenciája ellen.

Így legyen ötösöm a lottón. Esküszöm, nincs semmiféle aktív kapcsolatom a Nemzeti Információs Központtal, remélem, még passzív sincs (az utóbbi azt jelentené ugyanis, hogy megfigyelnek, de kicsi fiú vagyok én ahhoz). Tegnap mégis két, egymástól homlokegyenest különböző álláspontról kiindulva ugyanarra az eredményre jutottunk a Pentagon-iratok kérdésében.

Nem tudtam, mi hiányzik világunk tökéletességéhez, elég sok mindenre tippeltem volna ebben a kérdésben, de most végre rájöttem: az, hogy Horváth József, „az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője”, akinek valóban van némi hírszerzői-elhárítói múltja, elmagyarázza nekünk az egyébként bonyolult Teixeira-ügyet.

Hétfő van és az ukrajnai háború eseményei megint a szokásos mederben folynak: a harctereken semmi lényeges nem zajlik, folyik viszont egy nagyszabású rakétatámadás a civil infrastruktúra ellen, valószínűleg bosszúból a szevasztopoli olajraktár minapi elpusztítása miatt, melyet az ukrán hadsereg már „az ellentámadás részeként” nevezett meg.

Ma nincsenek különösebben fontos, világrengető hírek, Ferenc pápa látogatása zavartalanul folyik Budapesten, Jevgenyij Prigozsin is megszokott eszközeivel zsarolja az orosz védelmi minisztériumot több, még több, voltaképpen irreálisan sok lőszerért, szóval minden megy a maga medrében, tehát én is betarthatom a minapi ígéretemet.

Ember legyen a talpán mostanság, aki egyáltalán abban el tud igazodni, hogy miképpen kéne véget érnie az ukrajnai háborúnak. Most nem a két oldal elkötelezett híveiről beszélek, nekik nincs ilyen problémájuk, drukkolnak rendíthetetlenül, hanem azokról, akik mérlegelni próbálják a lehetőségeket – és hogy úgy mondjam, kissé naivak, hiszékenyek.

Mindannyian érezhettük, hogy tegnap különleges világnap volt, napfolt-tevékenységgel és rettentő csodákkal: az északi fény véletlenül elmaradt, de volt helyette minden más, mint a búcsúban. Felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét, lemondott Schadl György és a végrehajtói kar elnöksége, majd Novák Katalin kegyelmet adott Budaházy Györgynek, éspedig a pápalátogatás alkalmából.

Aki úgy gondolja, hogy a jelenlegi háború kizárólag Ukrajna (és bizonyos szempontból Oroszország) problémája, az nyugodtan hagyja abba itt az olvasást, nem neki való dolgok következnek. Minimum európai, de inkább világméretű műveletek zajlanak ennek a háborúnak az ürügyén, egymás után derülnek ki az évekkel ezelőtt kidolgozott orosz tervek, és minden nap újak születnek.

„Ilyen nincs, és mégis van...” Ha annyiszor írnánk le mostanság a legendás sportközvetítésből származó szállóigét, ahányszor kéne, egész nap csak ezt írhatnánk. De a legújabb törvényjavaslatra tényleg nem lehet mást mondani, csak ezt: ez akkora képtelenség, hogy el kell magyarázni, mit jelenthet. A Fidesz ugyanis dekriminalizálni akarja a sajtótörvényt.