A fél ország azt találgatja, mit fog bejelenteni délután ötkor kezdődő rendkívüli sajtótájékoztatóján David Pressman amerikai nagykövet, bár abban nagyjából egyetérthetünk, hogy felesleges optimizmus lenne arra számítani, hogy dicsérni fogja Orbán Viktort személyesen és a magyar politikai rendszert általában. Sőt, mondhatni ellenkezőleg.

Úgy tűnik, bármit is beszél a bűnözőből lett Wagner-tulajdonos, Jevgenyij Prigozsin, a tettei alapján mégis hatalomra tör, mégpedig – a dolgok természetéből fakadóan – az abszolút hatalomra, ami csak Oroszországban elérhető. Az valószínű, hogy ő maga beérné jóval kevesebbel is, de a rendszer miatt a Kremlt csúcsát kell célba vegye, különben vége.

Húsvét van, ilyenkor ki-ki felekezetétől függően merül ájtatos gondolatokba, illetve aki ateista, az meg élvezi a szép, tavaszi időt. De hogy néz ki a vallási helyzet Ukrajnában? Ott is ünnepelhetnek a hívek? Nos, nem mind. Erről szól az ISW igen részletes tanulmánya, aminél aktuálisabbat így, Húsvét hétfőjén nem is nagyon találhatnánk.

Ez a mai írás azzal foglalkozik, hogy miképpen lesz a gabonából babona. Boszorkányüldözés, rémhír, propaganda. Az ember nem is gondolná, hogy az ilyesmi is készülhet gabonából, nem csak a kenyér vagy a kifli – de lám, készülhet, főleg, ha az orosz propagandisták is besegítenek kicsit vagy inkább nagyon. Ráadásul az egész egy valós probléma miatt indult el.

Ünnep is van, hét vége is, ilyenkor érdemes kicsit mélyebben elemezhető kérdésekkel foglalkozni, már csak azért is, mert talán el is olvassa őket a nagyérdemű. Bizony, hosszú lesz ez a mai írás, ugyanis a minimum ambivalensnek nevezhető orosz-indiai kapcsolatokkal foglalkozik, melyek hivatalosan a lehető legjobbak a gyakorlatban viszont... eléggé bizonytalanok.

Nemrég volt egy éve, hogy felfedezték a bucsai tömeggyilkosság áldozatainak holttestét. Tudom, vannak, akik legyintenek és azt mondják, nem volt semmiféle tömeggyilkosság, illetve ennek az állításnak valamelyik egyéb változatában hisznek. Nekik készül ez az írás, hátha észreveszik, milyen önmagának is ellentmondó narratíva hívei lettek.

Elég bonyolult kérdéssel kell ma foglalkoznom, de fontos, ugyanis a sajtó alapvető problémáit feszegeti, konkrétan a szerzői jogok érvényesítésének kérdését és nemkülönben azt, hogy mikortól nyilvános egy kép, meddig nem az. Konkrétan a Fortepan és az MTVA közötti jogvitáról lesz szó, ugyanis a közmédia meg akarja tiltani egyes fotók nyilvánosságra hozatalát az archívumban.

Különös a Talanov család esete, igen különös, regénybe kívánkozna – bár atyáról és fiúról van szó, mégsem Turgenyev tollára volna méltó, inkább Bulagkovéra vagy Akszjonovéra, ugyanis a helyzet minimum groteszk. A Talanovok ugyanis lufit árulnak, csak míg az atya az orosz hadsereg beszállítója, a fiú Ukrajnának és a NATO-nak dolgozik.

Mivel most mindenkit a Tatarszkij-gyilkosság érdekel, foglalkozzunk vele kicsit ezeken a hasábokon is. Főleg azért, mert a hazai közönség nagy részének fogalma sincs arról, mi is volt igazából Tatarszkij, mi az a „milblogger”, és miért nincs köze a szó szoros értelmében vett sajtóhoz. Azt nem ígérem viszont hogy meg is oldom az ügyet – egyelőre ahhoz bonyolult, hogy így, a messzeségből ki lehessen bogozni.

Van abban valami megkapó, ahogy az orosz propaganda egyszerűen fittyet hány a valóságnak és feketének nevezi a fehéret, ötnek a kétszer kettőt, fasisztának az antifasisztát és fordítva – bár ez nálunk is megesik, érdekes módon szintén az állami propagandában. Az azonban már mégis nagyon jellemző, mikor az elvileg antifasiszta jótékonysági szervezetek „segélyeit” aktív neonácik szállítják a Donbásszba.