Barátaim, rómaiak, földijeim. Figyeljetek reám. Nem mondom, hogy temetni jöttem Caesart, nem dicsérni, mert élő embert nem temetünk, de hogy dicséretről szó sem lesz, abban bizonyosak lehettek, ó, rómaiak. „A rossz, mit ember tesz, túl éli őt; A jó gyakorta sírba száll vele” – mondom Marcus Antoniusszal, és azt szeretném jelezni, hogy Caesar most már gondoskodhatna valami jóról is, amit tett, de azt természetesen nem állítom, hogy egyhamar sírba szállna.

(Képünk illusztráció)

Ma már újból külpolitikával fogok foglalkozni, igaz azonban, hogy az írásnak lesznek komoly magyar vonatkozásai is. A Moscow Timesban megjelent elemzésében ugyanis Alekszandr Sulga, a szociológiai tudományok doktora, az Oroszországi Konfliktustani és Elemző Intézet igazgatója előre jelzi Moszkva várható beavatkozását a 2026-os magyarországi választásokba – addig meg Moldovával lesz elfoglalva a Kreml, ami bizony egyáltalán nem lehetetlen.

(Képünk illusztráció)

Fejre állt tegnap a világ Budapesten, és úgy érzem, igen jól tette. Valahogy mintha így, a feje tetején jobban tetszett volna nekem, nekünk, sőt, meg merném kockáztatni: jobban is működött. Még a végén rájövünk, hogy nem is fejre állt, hanem – helyére billent. Most már csak az a dolgunk, hogy ne engedjük tartósan visszaállni a régi, rossz állapotába.

(Képünk illusztráció)

Irán és Izrael jelenleg harcban áll, de a közöttük fennálló ellentétnek mély gyökerei vannak, ennél mélyebben már csak a két ország barátsága gyökerezik – különös viszony ez, amit nem könnyű megérteni. Jurij Macarszkij tanulmánya a The Insiderben megpróbálja elmagyarázni, hogyan jutott el a két állam idáig. 

(Képünk illusztráció)

Azzal valószínűleg senkinek sem mondok újdonságot, hogy már nagyon régóta nem volt ennyire puskaporos a levegő a Föld bolygón, mint mostanság. Komoly háborúk zajlanak jelen pillanatban is, még néhány további hasonlóan veszélyes konfliktus kitörésétől lehet tartani bármelyik pillanatban, a technikai fejlődés teljesen megváltoztatta a harcokról alkotott korábbi elképzeléseket, tehát itt az ideje felülvizsgálni a hadijog egyes tételeit is.

(Képünk illusztráció)

Mint tegnapi írásomban pedzegettem már, elég nagy bajok kezdenek lenni a Szuverenizmus Tengelye körül, ami hivatalosan nem létezik, de a közvélekedés úgy tartja, hogy az Oroszországi Föderációból, Kínából, most már az Egyesült Államokból, Iránból és Észak-Koreából áll. Ehhez csatlakoznának a BRICS-államok, ha csatlakoznának, de kezd több eszük lenni annál, hogy ilyent tegyenek – különben is, a BRICS minden, csak nem katonai vagy politikai szövetség, bármit is gondoljon efelől a Pesti Srácok kommentszekciója, mely köztudottan bübülszavú politológusokból áll. Néha kapnak némi szakértői segítséget a Mandiner bölcsészeitől is.

(Képünk illusztráció)

Jelen pillanatban egy ezeréves káldeus jövendőmondó sem bírná megmondani, mi lesz Iránban, a delphoi jósda pedig nem illetékes az ügyben, mert Xerxész óta elfogult a perzsákkal szemben. Vagy van tűzszünet, vagy nincs, mikor van, mikor nincs, az iráni atom- és rakétaprogramot egyfelől sikerült leállítani, másfelől csak pár hónappal vetette vissza az amerikai bombázás, Trump ünnepli a saját állítólagos sikerét, de ezzel nagyjából egyedül van... szóval zavaros a helyzet.

(Képünk illusztráció)

(Helyszín: roppant szerényen berendezett iroda a Lubjanka téren. Hacsek egyenruhában ül az íróasztal mögött, az asztalon a tányérsapkája, a sapkán ízlésesen pihen egy Mi–8-as helikopter, a hozzávaló légideszant-egység társaságában, a falon Marx, Engels és Lenin képei, a konspiráció kedvéért mindegyik Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak álcázva. A sarokban Stirlitz balalajkája pihen, melynek segítségével kódolt Volga-néphimnuszokat közvetített az ostromolt Berlinből. A háttérben doni kozákok kórusa zümmög, mindent beleng a Nagy Orosz Reménytelenség. Hacsek csenget, Natasa, a titkárnője bejön.)

(Képünk illusztráció)

Az Irán nukleáris létesítményeire mért amerikai bombacsapások tényével és mértékével mindenki tisztában van, sőt, mint megfigyeltem, minél kevesebbet tud a dologról valaki, annál markánsabb a véleménye róla. Ahogy ez mindig és mindennel kapcsolatban szokott lenni minálunk. Egy dolgot viszont senki sem tud, ideértve az amerikai kormányt is: hova lett Irán közel fegyverminőségű urántartaléka?

(Képünk illusztráció)

Utálok hét végén történelemre ébredni. Általában véve, a történelmet kizárólag munkanapokra kellene korlátozni egy nemzetközi egyezmény keretében, még akkor is, ha nekem a hét vége ugyanúgy munkanap, mint a többi – az emberiség viszont hálás lenne, ha hetente két napig nyugodtan alhatna, de erre kevés esélyt látok. Mindenesetre ha már így alakult, tudósítani kell az aktuális iráni fejleményekről, ugyanis valóban lehetnek történelmi jelentőségűek.

(Képünk illusztráció)