Tényleg nem akarok sorozatot írni a magyar „biztonságpolitikai szakértőkről” (azért az idézőjel, mert vannak igaziak is, tőlük különböztetem meg így a kóklereket). De ha zsinórban jönnek a magas labdák, le kell ütnöm őket. Tegnap nem is neveztem meg kritikám tárgyát, hogy ne személyeskedjek, ma ez elkerülhetetlen: Georg Spöttle adott olyan interjút, hogy nem hagyhatom annyiban.

(Fotó: 444)

Ma háborúról is lesz szó, meg nem is. Leginkább arról a mesterségről fogok beszélni, hogy hogyan nyúlunk a háborúhoz – mármint hogyan, milyen módszerekkel írunk róla. Nem akartam volna ezt részletezni, de úgy látom, muszáj lesz, miután a sajtószakma kapott egy alapos kioktatást egy biztonságpolitikai szakértőtől.

Ma nem a háborúról lesz szó, tehát lehet elrakni a sarkos véleményeket, csak mindenkit kérek, hogy előtte csukják össze, nehogy megszúrják magukat a tulajdon nézeteikkel (tudják, olyanok az elvek, mint a bugylibicska, vigyázni kell velük). Ma kicsit szakmáznék, merengve, álmodón, Kovács Zoltán államtitkár kapcsán.

Rossz híreim vannak a kremencsuki rakétacsapás(ok) kapcsán, nagyon rosszak, de aki most azt akarja itt olvasni, hogy a bevásárlóközpont fegyverraktár, biolabor vagy kiképzőközpont volt és különben is kiürítették a támadás előtt, az itt hagyja abba az olvasást, ajánlom nekik az orosz propagandát terjesztő lapokat, van belőlük elég.

Úgy hadakozik egymással Ukrajna ügyét illetően a magyar közvélemény, mintha legalábbis a Hortobágyon folynának a harcok és a Vérmezőt bombáznák. Ami igen nagy ostobaság részünkről, bár az nagyobb volna, ha nem is foglalkoznánk a kérdéssel – előttem nem kétséges, hogy a felkorbácsolt magyar indulatok a csúcsra járatott Kreml-propagandának köszönhetőek.

Kevés népnek van olyan kiterjedt és bőséges börtön-irodalma, mint az orosznak. Dosztojevszkij várfogságától indulhatott ez a hagyomány, de már előtte sem számított valamirevaló orosz értelmiséginek, akit legalábbis nem száműztek, mint a dekabristákat – aztán jött a múlt században Oszip Mandelstam, Szolzsenyicin, Salamov, Baldajev, őket már gulágra küldték. Most sem jobb a helyzet.

Ma előre jelzem, hogy nehéz dolguk lesz a trolloknak, ugyanis olyasmiről lesz szó, amire nem kaptak kiképzést: sajtóról. Bár persze ahhoz is jobban értenek, ahogy mindenhez is, mint azok, akik művelik a dolgokat – de nem féltem őket, ebbe is bele fognak kötni majd. Aztán, ha nem lesz sajtó, hiányozni fog, mert nem lesz mivel kötekedni, bár lehet, nekik akkor jön el a Kánaán.

Igazság szerint elég régóta érkeznek a rossz hírek az ukrajnai vízvezetékek rémítő állapotáról, de a világot jobban érdeklik a rakéta-sorozatvetők. Az oroszok is, az amerikaiak is, pedig a vízhiánynak sokkal több áldozata lehet nemsokára, mint akár Mariupol ostromának is: és elég valószínű, hogy nem csak Ukrajnában, de a vele szomszédos országokban is, ha járványok törnek ki.

Oroszul nem beszélő olvasóimnak meg kell magyaráznom, mit jelent a cím: ez mostanában az orosz McDonald’s hálózat neve, amit ha nem is államosítottak, de orosz tulajdonban üzemeltetnek, mióta a világcég a háború miatt kivonult az országból. Magyarul annyit tesz, hogy „Finom – és pont”, de aki érez benne egy olyan értelmet, hogy „Eszed, nem eszed – nem kapsz mást”, az nem téved nagyot.

Ezt az írást csak azok fogják érteni, akik túllátnak pillanatnyi politikai szimpátiáik fátylán. Jó sűrű fátyol az... Lényegében véve azt próbálom elmagyarázni, hogy nálunk mi a kormánypárt uniós stratégiája, és ez a stratégia miért van kudarcra ítélve.