Valóságosak lesznek a kamarások, hajjaj, de nem titkosak, olyan csak Ferenc Józsefnek volt, ma már nyilvánosak, sőt: sajtónyilvánosak. Lassan szivárognak a hírek a tervezett Sajtókamaráról, de cserébe annál rosszabb dolgokat tudunk meg: az már világos, hogy az emlegetett szakmai érdekvédelem helyett a szakma kivégzésének lesz az eszköze.

Olvasgatunk, olvasgatunk? Most tessék, míg lehet, míg van mit. Őszre jönnek a nagy változások, a megígértek, a Nagy Elégtétel, januárra lehetek is munkanélküli. Ha ugyan nem elítélt, de erről később. A maradék, kicsiny, független magyar sajtó torkára most teszik rá a kést, és szemforgatva elvárják tőle, hogy ezt kérje is, köszönje is.

Na, arra várhatnak.

Dióhéjban a Sajtókamara tervéről volna szó, mely már januárban kiszivárgott (szakmai alaptétel: semmi sem szivárog ki, amit nem szivárogtatnak), és látszólag, nagyon látszólag csupa kellemes és hasznos dolgot tartalmaz. Valójában viszont a szabad magyar sajtó végét hozza majd el. Lesznek majd rövidlátók, akik ezt nem értik, lesznek majd árulók, akik értik, de megéri nekik támogatni, lesznek majd gyávák számosan, akik majd nem mernek szót emelni – és lesznek majd, vannak is, akik szembeszállnak a kísérlettel. De a rövidlátók, a gyávák, az árulók sem mennek majd sokra: az új tányérnyalók úgy rúgják majd ki őket, veteránokat is a szakmából, amint az ellenállókat, ha hagyjuk.

„Succedunt novi, veteres, migrate coloni”, jönnek már az újak, távozzatok, régiek, mondta hasonló esetben Vergilius. Ezt csak azért jegyzem meg, mert a sajtólicenc intézményét műveltséghez is kötnék: persze, azt, hogy mi a műveltség, majd ők mondanák meg.

Kik azok az ők?

A mostani Sajtókamara tervezete személy szerint Szöllősi György nevéhez köthető, aki most a Nemzeti Sport főszerkesztője, de korábbi szakmai sikerei közé sorolhatjuk, miszerint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is volt kommunikációs igazgatója. Kiket kért fel a tervezet kidolgozására? A Magyar Sportújságírók Szövetségét, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségét, a Protestáns Újságírók Szövetségét, valamint – L. Simon Lászlót. Ő már tett is javaslatokat „belső szakmai fórumokon”, kár, hogy ezeket a fórumokat nem csak az olvasó, de a szakma gyakorlói sem ismerik.

A legtöbb magyar újságírót tömörítő MUOSZ-t, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem kérdezték. A jelek arra mutatnak tehát, hogy a magyar újságíró a jövőben vagy a katolicizmusban, vagy a reformációban, vagy a sportban hisz, negyedik lehetőség nincs.

A januári helyzetet annak idején elemeztem volt, tessenek elolvasni, itt található (http://huppa.hu/szele-tamas-beke-sorainkra/), és kérném, hogy tényleg fussák át, mert fontos, hogy mi változott azóta a tervezetben.

Nem sokat tudunk erről a tervről, hivatalosan főleg nem, ilyenkor vigyázni kell, mert a „kiszivárgó” adatok sokszor bizonyulnak dezinformációnak – de az kétségtelennek tűnik, hogy a médiumokat és a munkavállalást egyaránt szabályozni fogja ez a „szakmai” szervezet.

Arról van szó ugyanis, hogy

Ez a kettő nagyon nem ugyanazt jelenti, de lássuk, mi is az országos terjesztésű médium? Gyakorlatilag minden sajtótermék annak tekinthető, aminek van online elérhetősége, megjelenése. Régebben természetesen a terjesztést lehetett szabályozni, de a print sajtó háttérbe szorulásával ez megoldhatatlanná vált. Nem lehet olyan szűrőt tenni egy online lapra, hogy az mondjuk csak Budapesten vagy csak Szekszárdon legyen elérhető.

Mi nem országos terjesztésű médium? Ilyen, a dolgok természetéből fakadóan, csak papíralapon elképzelhető. A megyei (városi, falusi) napilap, az önkormányzati lap és – ahol még van – az üzemi lap. Ezek munkatársai nem kötelesek belépni a Sajtókamarába vagy venni a kalapjukat, mindenki másnak fogja a torkát a szervezet.

A Szervezet ígér mindenféle szépet és jót, rögzített, sőt, emelt bérszintet, adózó jövedelmet, dilettánsok kiszorítását a pályáról, üdülési kedvezményt, ami csak szem-szájnak ingere – csak éppen az is bizonyos, hogy amíg a kormány hivatalnokai osztogatják a licenceket, ez bizony a független sajtó halálát fogja jelenteni. De úgy, hogy még a munkatársak is vesszenek éhen.

Itt két érv szokott felmerülni. Az első: „El lehet menni dolgozni” Kérem: mi dolgozunk, én például napi 16-18 órákat. Az újságírás bonyolult, komplex és nagyon nehéz munka, rendszerint reggel nyolckor kezdek írni, három lapnak is, délre fejezem be, ebédszünet és bevásárlás után pedig éjfélig készítem elő a másnapi, harmadnapi munkákat, témákat, dokumentációkat, forrásokat magyarul, angolul, de nem ritkán kínaiul, ha arra van szükség. Ez a szakma nem abból áll, hogy az ember „csak leül és írogat”, ugyanis ha nem tudja bizonyítani is, amit leír, rövid időn belül lesz is mit leülnie. Dolgozunk, keményen, rossz munkakörülmények között, és – ne higgyenek a legendáknak a hatalmas bérekről, elmúltak a nyolcvanas évek! - alulfizetve. Akinek nem tetszik, csinálja utánunk, ha kérhetném, jobban. Nem csak a krumplikapálás vagy acélöntés munka: tudom, volt részem mindkettőt végezni.

A második kifogás: „Még ki sem próbáltuk, honnan tudod, hogy rossz lesz?” Hát mondjuk a szex szadomazochista vállfaját sem próbáltam még ki, de valahogy előre tudom, hogy nem szeretném... az elmúlt nyolc év folyamán nem volt még kormányintézkedés, amire ne mondták volna ezt, egyet tessék mondani, ami jól sikerült.

Márpedig úgy néz ki, ezt a szervezetet még az őszön létre is hozzák, törvénybe is iktatják a hivatalos és kizárólagos mivoltát. Itt kezdődik a baj, itt kezdődik a dolog jogi része.

Az még hagyján, miszerint a mostani sajtótörvény kimondja:

„Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők.”

Ebbe még bele lehet írni, lehet belőle húzni, ez még változtatható, és ahogy ezt a parlamenti bandát ismerem, fog is változni – ahogy az MMA-t be lehetett emelni az alaptörvénybe, úgy be lehet akár a Sajtókamarát is.

Nagyobb baj, és változtathatatlan, miszerint a sajtótörvény úgynevezett sarkalatos, vagyis kétharmados törvény. Ami azt jelenti, hogy ha változtatnak rajta, a kamarai szabályozás megsértése már törvénysértés lesz, esetleg alaptörvény megsértése, és ez szankcionálható komoly szabadságvesztéssel is.

Jól tetszettek olvasni: börtönnel.

Tehát, ha nem vagyok kamarai tag, de mégis írok újságot, az törvénysértés, és engem becsukhatnak érte. Vagy kaphatok ezercsillió forint bírságot, amit nem tudok kifizetni, tehát le kell ülnöm, mondjuk napi ötszáz forintjával. A következő jégkorszakban már szabadulok is. Bagatell.

Rendben, tetszenek mondani, de rendnek kell lenni, legalább nem lesznek álhírlapok.

Nem, ha nem – gyanús számomra, hogy ezeket, a maguk vérlázító hazugságaival azért tűrik is, fű alatt még támogatják is, hogy a jövendő szabályozáshoz szolgáltassanak precedenst. Minden szenzációs seggfejség megosztásával a magyar sajtó sírjára tetszenek dobni egy-egy rögöt.

És egyébként lesznek álhírlapok, hogyne lennének: Magyar Idők, Origo, Pesti Srácok... ezek az orgánumok, amelyek manapság egyfelől hitelesnek és mértéktartónak nevezik magukat, másfelől különszámot kéne kiadjanak, annyi sajtóhelyreigazításra kötelezte őket a bíróság, most már zavartalanul, független cáfolatok nélkül folytathatják az agitációs- és propagandamunkát. Monopóliumot kapnak majd a magyar sajtó egészére.

Igen, kérem, ez a fényes közeljövő. Ez már nem ködös, távlati terv, ez kézzelfogható közelségben van.

Azt tetszik mondani, a szabad sajtó luxus? Lehet élni nélküle?

Lehet, de minek?

Ha minden hír közlésének a monopóliuma a kormány kezébe összpontosul, még a leginkább kormánykritikus magánemberek is fél év alatt vedlenek mamelukká, hiszen a valós hírek helyett arról szereznek majd tudomást csak, amit hazudnak nekik.

Fog tenni bárki bármit annak érdekében, hogy ne tiporják el a független magyar sajtót?

Dehogy fog. A jelenlegi hivatalos ellenzék sem barátjaként tekint a függetlennek megmaradt médiumokra, hiszen ezeknek még ők sem tudnak diktálni, a parlamenti ellenzék legfeljebb a saját pártsajtóját fogja védeni, ami sikerülhet is – a kormány azt meghagyhatja nekik, a látszat kedvéért, mint a Török Szultán Igoriban.

Annyira számíthatunk majd tőlük, hogy majd dühös pártaktivisták fogják szidni a megszűnő lapokat a „gyávaságukért”, mert hát ugye, független sajtómunkásokként szerintük az lenne a kötelességünk, hogy egyrészt kritikátlanul kiszolgáljuk őket, másrészt börtönbe is menjünk, értük és helyettük.

Lenin elvtárs: ez nem a Pravda.

Csak abban bízhatunk, és ez sovány remény, hogy a nemzetközi helyzet fordulatai kényelmetlenné vagy kivihetetlenné tesznek egy ilyen lépést, de erre öt-tíz százaléknál nagyobb esélyt nem adnék.

Olyan tündérmese nincs, amiben ezt nem szavazza meg a kétharmad – még ha pár képviselőben fel is ébredne a lelkiismeret, a Jobbik olyan vígan fog a kormány mellett voksolni, hogy még dalol is mellé!

Egyszóval: aki független, magyarországi sajtót akar olvasni, az még most tegye, míg lehet.

Már nem sokáig lehet.

Szele Tamás

Tisztelt Excellenciás Uram!

Tisztelt mr. David B. Cornstein!

Elnézést, hogy soraimmal zavarom, úgy gondolom, mivel kéretlenül és hívatlanul teszem, illik néhány szóban bemutatkoznom. Nevem Szele Tamás, foglalkozásom újságíró, legalábbis az elmúlt harminc évben jobbára ezzel foglalkoztam. Felekezetemre nézve neológ izraelita vagyok, bár ezt csak azért említem, mert ön is említette az Önnel készült interjúban önmagáról. Különben semmi fontossága.

Világnézetem reménytelenül logikus, így ötven éves koromra, elhagytak az illúziók és épp ezért találom elkeserítőnek az Ön mélyen tisztelt szavait. De erről később. Hogy milyen helyet foglalok el a magyar társadalomban? A legkevésbé sem nevezném magamat tőkepénzesnek: írásból élek, mint Thomas Paine a Common Sense megjelenése előtt (és után). Ez nem jelenti azt, hogy bármi bajom lenne magával a tőkével, csupán azt akartam Önnek jelezni, hogy én a magamét a fejemben és a szívemben hordom. Egyébként egy özvegy fia volnék.

Excellenciás uram, hogy térjünk levelem lényegére, az ön ma megjelent interjúja erősen gondolkodóba ejtett. Feltevődik bennem a kérdés, hogy Önnek voltaképpen mi a feladata, mint az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének?

Tudom, ezt a State Department dolga meghatározni, én, szegény újságíró, arisztotelészi logikámmal arra jutottam, hogy kétféle lehet: Ön vagy az Amerikai Egyesült Államok kormányát és érdekeit kell képviselje hivatali kötelezettségénél fogva, és ez esetben semmi szükség arra, hogy egyáltalán informálódjon a környezetéről, ezt megteheti a követség épületéből vagy akár egy kávéházból is, amennyiben vigyáz arra, hogy senkivel se ereszkedjen szóba, vagy – és ez a második lehetőség – az Amerikai Egyesült Államokat magát képviseli egy távoli, európai országban.

Számomra Franklin, Washington, Paul Revere, Thomas Paine vagy Lincoln, Roosevelt, és még annyi óriás országa messze nem lehet azonos egy pillanatnyi kormányzattal. De tudom: Ön, mint a diplomáciai testület tagja, meg kell feleljen a protokollnak. Engem inkább a lelkiismerete érdekelne. Ön azt nyilatkozta a Szombat kérdésére (http://www.szombat.org/politika/egy-rabbinak-igazan-nem-kell-felnie-hogy-elmondja-nekem-az-aggodalmait-interju-az-usa-budapesti-nagykovetevel):

„Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?

Ön két dolgot említett: az egyik az, amit mondanak az emberek, a másik az, hogy valóban milyen a demokrácia állapota. Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében. Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében.”

Excellenciás uram, itt a soha vissza nem térő alkalom.

Ha Ön szót kíván emelni a vallásszabadság ügyében, kérem, informálódjon Iványi Gábor lelkész úrtól, ő többet is tud mondani ebben a kérdéskörben, mint amennyi elég volna a szó felemeléséhez.

Amennyiben a sajtószabadságért kívánna szót emelni, informálnám, hogy hazánkban az ősz folyamán be fogják vezetni a kötelező sajtókamarai tagságot, melynek következtében csak az lehet majd újságíró, aki a kormány kinevezett hivatalnokainak tetszését elnyeri. Mondjon eleget erről a kérdésről az, hogy a formálódó Sajtókamara kialakításán kizárólag a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Protestáns Újságírók Szövetsége dolgozott, ezzel szemben a legtöbb magyar újságírót tömörítő Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem hívták a tárgyalásokra. Excellenciás uram: veszélyben érzem a magyar sajtószabadságot, már csak azért is, mert a magyar sajtó kilencven százaléka így is a kormány kezében van, a maradék tíz százalék vagy fuldoklik, vagy éhen hal épp.

Excellenciás uram, felhívnám továbbá becses figyelmét a civil szervezetek lehetetlen helyzetére, amelyeket abszurd törvény útján szüntettek meg.

Legyen szabad felhívnom Excellenciád figyelmét a déli határainkon embertelen módom éheztetett menekülők helyzetére – és ugyanitt jegyezném meg, hogy az őket őrző erők élelmezése és elhelyezése is sokkal rosszabb a guantanamaói fogolytáborban tapasztalható általános ellátásnál.

Továbbá, Excellenciás uram, jelezném, hogy az információs és gazdasági források monopolizálása útján a jelenlegi magyar kormány örök időkre igyekszik bebiztosítani a hatalmát. A hatalom gyakorlásának módja minden republikánus – és demokrata – alapvetésnek ellentmond, ugyanis szó szerint eltüntette az állam szisztémájából a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Még továbbá, Excellenciás uram: hazánkban bizonyos anyagi visszaélések miatt az emberek inkább kerülik a gyógyintézeteket, minthogy betegségükre enyhülést keressenek ott: több példával igazolható, hogy kórházak jelen pillanatban oly mértékben túlterheltek, hogy az ember egy nyílt törést kivéve szinte bármit jobban hever ki otthon. És ezért nem az egészségügy túlterhelt alkalmazottai a felelősek.

Továbbá azt is Ön elé szeretném terjeszteni, hogy oktatásunk állapota is lehetetlen: ott még nem tartunk, mint Alabama, de majdnem. Rövidesen utolérjük a Biblia-övezetet.

Az állam és a társadalom általános pénzügyeire inkább nem térnék ki. Ezeket Önnek hivatalból ismernie kell.

Excellenciás uram, az ország népességének körülbelül a negyven százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és másik negyven százalék az ellen harcol, hogy ez alá ne jusson.

Excellenciád figyelmét felhívnám arra, hogy hasonló mutatókat egy helyről tudnék dokumentálni, éspedig 1772-ből, az amerikai angol gyarmatokról. Szerény, megbízhatatlan emlékeim szerint ez bizonyos bostoni teadélutánba torkollott, mely annyi más eseménynek vetette meg ágyát, többek között létrejött egy állam, melynek Alkotmánya (nekünk az sem lehet) kimondja:

„Mi, az Egyesült Államok népe, attól vezetve, hogy tökéletesebbé tegyük az Uniót, megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, meghagyjuk és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát...”

Excellenciás uram, hát igen, ez a fontos. Ezért írom én ezt a levelet is, bele, a vakvilágba: ezt kéne.

Valósítsuk meg az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, mozdítsuk elő a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára.

Kérem, Excellenciás uram, nézzen körül.

És ha azt látja, hogy pillanatnyilag ez valósul meg Magyarországon, azonnal forduljon szemorvosához.

Nagyon, nagyon remélem, hogy nem kormányához kell egyedül és kizárólag hűséges legyen: az Egyesült Államok szelleme minden kormánynál több és magasabb rendű.

Maradtam tisztelettel

az Ön, de főleg az Egyesült Államok őszinte híve

Szele Tamás

Nyergelnek, hozzák a lovakat, darukat - lovakat, mert mennek a hadba, darukat, mert a jó páncélos lovag daru nélkül fel nem kecmereg a nyeregbe. Az első keresztes hadjáratot Második Orbán hirdette a szaracénok ellen, az utolsót Első Orbán, a liberálisok ellen, de azért a szaracénokkal sincs jóban. Kezdődjék hát a Hatalmas Csörömp!

Útra kelnek, mennek a hadba, vijjogva indulnak a kalandba, a seregeket Bouillon Godofréd, Tarantói Bohemund, Vödörfejű Rajmund palotagróf és Táncoslábú Tankréd vezeti, jönnek a gyülevész hadak is, Remete Péter, Nincstelen Walter szónokol nekik, mindnek megígérte Orbán pápa a bűnbocsánatot. Csak úgy villog az augusztusi napfényben a rengeteg vaskalap, vitézi sisak, csak úgy nyelik a nyársat a büszke lovagok, okádják a lángot, miként megannyi sárkány. Hej, reszkessenek a szaracénok, akarom mondani a liberálisok, a Magyar Idők mezején pocsékká verik őket. Az igaz, sehol máshol, de ott mindenképp.

Hát hiába, hazai pálya.

Csak azt a sok barmot, ami egy ekkora sereggel jár, azt miből fogják etetni, de főleg itatni?

No, szóval én már békén hagynám a Magyar Időket, ha lehetne, de nem engedik, és ha ennyire igénylik a figyelmet, hát továbbra is foglalkozom velük, érezzék a törődést. A kormányoldal médiájának Jeanne d'Arcja, Jurák Kata tegnap valóban kibontotta a keresztes háború lobogóját, meghirdette a harcot a Szentföldért – az igaz, elég későn, ha nem hordozza körbe a véres kardot, a kutya nem foglalkozott volna Morvai Krisztina és az RTL klub mondvacsinált konfliktusával. De hordozta, sőt, elsütötte tegnap megjelent kis dramolettjében a rendelkezésére álló összes pattantyút, így ez már háború (mondjuk, eddig is az volt, csak eddig a magyar kultúra, sajtó és online közösségek ellen zajlott, most belékeverték az RTL Klubot is).

De hát mi a casus belli? Miért indult a keresztes háború?

Jenkins kapitány füléért. Ja, nem, az egy másik háború, nem is keresztes. Akkor miért? A Szentföldért, esküszöm, nem viccelek, azt akarják visszafoglalni a szaracénoktól és liberálisoktól. Ahogy Jurák lovagnő fogalmaz (https://magyaridok.hu/velemeny/az-rtl-alaposan-tullott-a-celon-3425363/):

„Valószínűleg a nyájas olvasó is jól tudja, hogy a magyarságnak kiemelten fontos szakrális terület a Pilis, Dobogókő környéke. Egészen véletlenül az RTL Klub úgy találta megfelelőnek, hogy a XIII. század óta szinte folyamatosan lakott, idilli patakvölgyben létrejött Pilisszentlélek lenne a legalkalmasabb helyszíne annak a sorozatnak, amelyikben „a magyar vidéki élettel humorizálnak”, bár ezt a megfogalmazást azért némiképpen kiigazítanám azzal, hogy gyakorlatilag kifigurázzák a falusi embereket, akiket alkoholistának, könnyen befolyásolhatónak, butának, korruptnak ábrázolnak.”

Először is az olvasó nem okvetlenül és csakis a búsuló juhász, annak van nyája, tehát tessék kollektíve nyájasnak és nyájatlannak szólítani, vagy elfelejteni ezt a tizenkilencedik századi, modoros közhelyet. De ez csak stiláris elem: az lenne tehát a baj, hogy vágjunk a közepébe, miszerint az RTL megszállta a szakrális Pilist és ott a magyar vidéki élettel humorizál.

Mondom én, hogy a Szentföldért harcol.

Haj, nehéz a sora a Pilisben a magyar vidéki életnek: nevetnek rajta. De főleg Pilisszentléleken. Azt, kérem, azonnal fel kell szabadítani, kerül, amibe kerül, bármi áron, ahogy Bouillon Godofréd lovag Jeruzsálemet (nagy kár, hogy a korabeli Jeruzsálem lakossága nem élte túl a saját felszabadítását, ugyanis mind egy szálig kardélre hányták őket, de ez természetesen fikarcnyit sem rontott a keresztes hadjárat dicső mivoltán).

Beszéljünk magyarul: arról van szó, hogy ott forgatják az RTL Klub „A mi kis falunk” című sorozatát, nem ingyen, eddig sosem volt rájuk panasz, hanem most nemrég vett ott egy házat Morvai Krisztina, és egyből van. Azt mondja az EP-képviselőnő, akinek abszurd módon az EP-nek alig van nagyobb ellensége, miszerint:

„Nincs lehetőség a falun belüli szabad mozgásra sem, a naponta többszöri lezárások miatt egy kiló kenyér megvásárlása is tervezhetetlenné válik, magam láttam több ízben, hogy például a falu idős lakói megalázottan, csalódottan ballagnak hazafelé, mert nem sikerült elintézni, amit szerettek volna. De láttam már a könnyeit visszatartó, mélyen megalázott olyan idős asszonyokat is, akik a faluban összefutva néhány szót váltottak volna egymással, de a stáb rájuk ripakodott, hogy ne merjenek beszélni, mert felvétel van.”

Ez annyira nincs így, hogy a botrány kitörése óta a fél magyar sajtó megfordult a faluban, a helyiek mindenkinek elmondták, miszerint semmi bajuk a stábbal, őket nem zavarják, amit kérnek, mindig rendesen megfizetik, közlekedni lehet is, szabad is, és nem értik, Morvai Krisztinának mi a baja azzal, hogy a falunak kicsit megszaladt – mert bizony a forgatás bevételt hoz. Magánembereknek is, önkormányzatnak is. Az Index videót forgatott erről, aki nekem nem hisz, járjon utána, nézze meg (https://index.hu/video/2018/08/24/mi_kis_falunk_morvai_krisztina_pilisszentlelek_palotaszeg/).

Normális körülmények között ez lenne az ügy vége. Baj nincs, még ha a falu alkalmi lakója, Morvai Krisztina azt is hiszi, ellenben a pénz jól jön, ne tessék zavarni minket. De Pilisszentlélek Magyarországon fekszik, tehát normális körülmények szóba sem jöhetnek. A falu ostroma folytatódik, most már nemzeti ügy, csataterévé vált a kultúrharcnak, ahogy a Magyar Időket és a Pesti Srácokat ismerem, akár fel is gyújtják, csak ne maradjon az RTL kezén. Akkor folytassuk tovább Jurák Kata szentbeszédével!

„Talán nem is az a legnagyobb baj, hogy a filmesek a faluban mit és hogyan tesznek, hanem az, hogy mi tűrjük, hogy meggyalázzák az embereket, sárba tiporják nemzeti értékeinket, a történelmünket, és olyan értékeket közvetítsenek a gyerekeinknek, amelyek tökéletesen ellentétesek mindazzal, ami számunkra fontos.

De azt gondolom, hogy a fizikai határvédelem után most a szellemi honvédelem következik majd: megvédjük értékeinket, a gyerekeinket, a társadalmunkat.”

Megvédeni, azt nagyon tud ez a kurzus: amit ők megvédenek, annak annyi, Pilisszentlélek is csődbe mehet a nagy védelemben, annyit mondok. Ha ugyan – mint említettem – porig nem égetik, mert néha fel kell gyújtani egy falut ahhoz, hogy felszabadítsa az ember, mondták Vietnamban a hadviselő felek.

De hát lássuk, mi a baja Jurák Katának és kereszteseinek?

Az, hogy a magyar élettel viccelni mernek. Nem mondom, hogy vidéki élettel, mert ha Pesten forgatna valami sorozatot az RTL Klub, akkor az volna a bajuk, hogy a nemzet fővárosán röhögnek.

Tulajdonképpen az a bajuk, hogy bárki is – röhögni mer.

Meg még van egypár: a konfliktus veleje az, hogy valamikor, valaki kormányszinten elhitte, miszerint az RTL Klub Soros György tulajdonában van, csak ügyesen titkolják, ez körülbelül akkor lehetett, amikor az oroszok „nem vették meg” Orbánnak ezt a tévécsatornát. Nem vették meg, mert nem volt eladó, a tulajdonosok amúgy is haragudtak az akkoriban belengetett reklámadó miatt, nem adták és kész, az illető Valaki meg azonnal bekönyvelte ezt is Sorosnak. Érdekelne, hogy ez a Valaki tesz-e még különbséget a tények és a fantazmagóriái között, de ez legyen az ő és az elmeorvosa édes, diszkrét titka.

Mi maradjunk Pajkeszeg, vagyis Pilisszentlélek dolgainál: tehát azért a keresztes háború, mert viccelnek a magyar emberrel?

És a cseh vagy az angol emberrel szabad?

Tessék az érintett országokban hadat üzenni a Svejknek is, a Gyalog-galoppnak is magyar mintára, a Magyar Vándort már amúgy is be akarja tiltani a nemzeti öntudat sok-sok buzgára, akik pont úgy törnek fel az iszapból, mint árvíz idején a szivárgó, szennyes lé a töltésből.

De menjünk tovább. Tiltsuk be a röhögést is, magyar ember nem viccel, nem röhög, magyar ember maximum a vasárnapi ebéd után adomázik egy kicsit. És akkor sem mosolyog. A magyar ember áll a vérzivatarban, a Kárpátoktól az Adriáig áll, és retúr, körbeveszi a sorsharag, kezében penge szikrázik és fölötte turul kering. Nem viccel.

Hogy meri a magyar embereket kávéházban ábrázolni az a sok idegenszívű pesti nemzetáruló? A magyar rögvalóságban Hacsek szánt, Sajó vet, a vörös Simek meg boronál! Árulás, nemzetgyalázás, ez vért kíván!

Vért kívánt, vért is kapott...

Jurák nagymesterasszony sem hiheti komolyan, hogy a mostani kultúrkampfban egyik oldalon keresztesek, lovagok állnak, a másikon csillagosok, katonák.

Hogy Jurák nagymesterasszony mit hisz, az az ő magánügye, nézetem szerint egészen pontosan mindig azt, amit anyagi és politikai szempontból pillanatnyilag érdemes.

A többi lovagok meg vele azonos nézetet vallanak.

Csak győzni ne engedjük őket, mert ha sikerül nekik, elődeik példáját követve lemészárolják Jeruzsálem minden lakosát.

Ja: utána egymást is, meg kell majd szabaduljanak a templáriusoktól.

Nehogy felkeljen a sírból a jó Jehan de Molay szelleme, mert úgy szétkergeti ezt a gyülevész kultúrhadat, hogy ahhoz képest Hattín szarvainál és Akkónál teadélután volt.

Nem keresztesek ezek.

Hanem rablólovagok.

Szele Tamás

Kérem, úgy látszik eljött végre a napja annak, hogy Kelet és Nyugat minden seggfeje összefogjon, lerázzák magukról a logika és a tények láncait, az asztalra csapjanak és dicsőséges forradalom keretében jelentsék ki: kétszer kettő márpedig öt, a patkány meg mókus, csak sokkal rosszabb a sajtója annál a hosszú farkú rágcsálónál.

Jó, ezt még nem teljesen ezekkel a szavakkal mondják, és nem is szövetségbe forrva, mint szabad köztársaságok, egyelőre még egyenként, de manapság a világ nagyjából minden politikusának fő mondanivalója az, hogy elege van 1. a sajtóból, 2. a tényekből. Mivel pedig az emberi civilizáció úgy alakult, hogy a tőlünk távol eső tényekről rendszerint a sajtó útján szerzünk tudomást, az aktuális helyzet meg úgy, hogy a valós tények túlnyomó többsége kellemetlen a politikusok számára, nyilvánvaló, hogy valamit be kéne tiltani: vagy a tényeket, vagy a sajtót.

A mai politikai trendek mindkettőnek a betiltásával próbálkoznak, de a sajtóval sincs könnyű dolguk, a tények viszont olyan megátalkodottan makacs dolgok, hogy mindenképpen Sorostól vagy az illuminátusoktól kell származzanak. Mondjuk a valóság jelenti a legnagyobb gondot, mint tények összessége, ezen egyelőre nem tudunk változtatni, de Magyarország kiváló kísérleti terep, nálunk fejlesztik a valóságelhárító fegyvereket az egész művelt világ számára, élenjáró szovjet és amerikai tudósok ötletei alapján. Épp tegnap írtam arról, hogy a Magyar Idők bátor felfedezői milyen messzire jutottak a Valóság világától halált mevető expedícióik során. (http://huppa.hu/szele-tamas-a-kis-hadleany/)

Bár mindenki kísérletezik a saját hátsó udvarában vagy teljesen nyilvánosan is, a nagyobb durranások egyelőre még köztudomásúakká válnak annak az átkozott sajtónak köszönhetően, de mit csináljunk: társadalmi fegyvereket nem lehet a majdhogynem lakatlan, sivatagos Kazahsztánban vagy Arizonában kipróbálni, kísérleti alanyok híján, a Valóság ellen mindenképpen társadalmi fegyverek szükségesek, tehát egyelőre, míg tanúk és médiumok vannak, tudni fogunk a nagyobbfajta próbálkozásokról.

Akkor el is jutunk kicsiny dolgozatunk tárgyához: Trump elnök kormányzati ellenőrzés alá kívánja vonni a Google keresőrendszerét.

A Potomac folyását csak azért nem, mert arról már nagyon régóta úgy tudja, hogy az ő akaratától függ, és ha azt mondja, akkor megfordul, hegynek felfelé fog csordogálni. De legyünk pontosak, tekintsük a hírt (https://444.hu/2018/08/28/trumpek-a-google-keresojenek-allami-szabalyozasan-gondolkodnak):

„Donald Trump vezető gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow arról beszélt kedd reggel a Fehér Ház előtt újságíróknak, hogy meg fogják vizsgálni, nem kéne-e esetleg kormányzatilag szabályozni a Google keresőrendszerét.

Kudlow bejelentésével párhuzamosan Donald Trump Twitteren támadta meg az amerikai techóriást, mivel szerinte a Google hírszolgáltatása elrejti a konzervatív híreket, és például Trump nevére rákeresve 96 százalékban liberális sajtótermékek eredményeit kínálja fel a hírkereső szolgáltatás. Trump alighanem a PJ Media egy virálissá vált cikkére gondolva írhatta mindezt, amely pont ezt állította címében. 

A PJ-cikkben, ami még a szerzői szerint sem tudományos módszertannal végzett kutatásra épült, gyakorlatilag minden sajtóterméket baloldalinak tekintettek a Fox News-en, a Wall Street Journalon, az Economiston és a Daily Mail-en kívül, és így jutottak arra, hogy a Trump keresőszóra a Google News felületén a top 100-as eredmény 96 százaléka balra húzó lapon jelent meg. 

Trump véleménye szerint a Google és a többi cég elnyomja a konzervatívok hangját és elrejt információkat és híreket, ezzel pedig irányítják, hogy az emberek mit láthatnak és mit nem. Az elnök szerint ez egy nagyon súlyos kérdés, amit kezelni kell.” (444)

Érdekes egybeesése a dolgoknak, miszerint a Facebook, a Google és a Twitter vezetői épp a jövő héten fognak megjelenni a szenátus előtt. Nem ezért idézték be őket, de ha már ott lesznek, emiatt is elővehetik személyüket. Meg bármi miatt: ha még emlékszünk a moszkvai orvosperre, az is azzal kezdődött, hogy Sztálin elvtárs kicsit rosszul érezte magát, és a szovjet orvostudomány legkiválóbbjainak vidám hangulatú, dalolós szibériai társasutazásával ért véget, előtte kitérővel a Lubjanka pincéibe.

Egyszóval, Trumpnak nem tetszik a Google, mert sok rossz dolgot talál rajta saját magáról. Őtet, kérem elnyomják. Ezzel a problémával a politikusok legtöbbje szembesül: már a boldogult Antall József is csapkodta volt az asztalt, nehogy már „körúti szerkesztőségekben” dőljön el, „liberális mikiegerek” határozzák meg, mit ír róla a sajtó. Erről annyit, hogy akkoriban csak egy országos napilap szerkesztősége volt a Körúton, az is az Új Magyarországé, ami pedig Antall feltétlen híveként volt közismert. Röhögtünk is a dolgon épp eleget, csak hát, ki tudta, hol vannak a pesti szerkesztőségek?

Mi, liberális mikiegerek.

Akkor is volt egyfajta mozgalom az antalli éra nem létező, ám hatalmas eredményeinek bemutatására, a kormánypárti kollégákat nem nagyon irigyelte az ember, korán őszültek, ugyanis elhallgatott, kiugró megvalósítások, amikről hősiesen be kellett számoljanak – egyszerűen nem voltak. Nem, és kész. Még Sztálin sajtómunkásainak is könnyebb dolguk volt, mint Antall sleppjének, ugyanis Sztálin időnként tényleg építtetett valami nagyot, dnyepropetrovszki erőművet, csatornát a Fehér-tengerig, miegymást – de Antall semmit. Voltaképpen ez váltotta ki az első médiaháborút, ami azóta is zavartalanul folyik kis honunkban, legfeljebb eltérő szakaszai miatt beszélünk már a sokadikról.

De térjünk vissza Trump elnökhöz. Az neki a baja, hogy a Google-ben sok rosszat talál magáról. Talán azért, mert sok jót nem is lehet róla írni, kérem. Ezért ellenőrzés alá akarja vonni a keresőt: ha a kísérletet végrehajtják, állandó emberi kontroll lesz majd szükséges, hogy a találatok sorrendjében az őt dicsőítő írások kerüljenek majd előre. Olyanná akarja tenni a Google-t, mint amilyen a Nagy Szovjet Lexikon volt, amit a kiadása után is szerkesztettek, és mikor meghalt Sztálin, hatalomba került Hruscsov, minden vásárlónak kiküldtek állítólag egy levelet, hogy vágja ki a „Joszif Visszárionovics Sztálin” szócikk tizenhat oldalát, a helyére meg ragasszák be a küldeményben melléklet oldalakat az ó-orosz pohárművességről (az orosz „sztakan” vagyis „pohár” szó illett Sztálin helyett az ábécésorrendbe). Se non e vero, e ben trovato, lehet, hogy nem igaz, de jól hangzik, belefér a korba.

Trump mester tehát úgy látja: még mindig túl sok kellemetlen tényt ismerhet meg a világ őróla a Google keresőt használva. És mivel saját magát lényegesen fontosabbnak találja a világnál, a tényeknél és az igazságnál, meg kívánja változtatni a keresőt.

Ezt a nagy Mao elvtárs úgy fogalmazta volna meg a kis vörös könyvecskében, hogy „ha mindenki szembejön az autópályán, foglaljuk el az autópályát!”

A tények makacs, kellemetlen dolgok és cáfolják minden állításunkat?

Annál rosszabb a tényekre nézve!

Hadat üzenünk nekik.

A tényeket a sajtó írja meg?

Annál rosszabb a sajtónak, hadat üzenünk nekik is!

A sajtó írásait a Google segítségével lehet megtalálni?

Vesszen a Google, elfoglaljuk, ellenőrzésünk alá vonjuk!

Mit nekünk Hekuba!

Hát kérem, Xerxész perzsa király megkorbácsoltatta a Hellészpontoszt, mert az szétszórta a hajóhadát. A Hellészpontosz erre nagyon magasról tojt, lévén, hogy tengerszoros.

És legközelebb is szétszórta.

Viszont Trump elnök ápolóinak nagyon nyomatékosan felhívnám a figyelmét: adagolják rendszeresen azokat az átkozott tablettákat!

Félő ugyanis, hogy ha megint elfelejti bevenni a bigyóit a POTUS, ugyanazzal a lendülettel, amivel a Google-t elfoglalja és a Facebookot betiltja, eltörli a Twittert is.

És akkortól a világ helyett már csak a közvetlen környezetét tudja majd zsibbasztani a hülyeségeivel.

Aminek beláthatatlan következményei lennének.

Szele Tamás

„Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs” - mondja Stanislaw Lem kóbor űrlovagja a jégbolygó kifosztása közben, és nem is gondolkodik, hiszen akkor melegedni kezd az agya, a zsákmányolt kincsek pedig – hiszen jégbolygón vagyunk – elolvadnak, elpárolognak. Hát a Magyar Idők legalább ilyen kóbor űrlovag: amíg nem gondolkodik, dúskálhat. A baj akkor lesz, ha eszükbe jut valami.

Tetszene mondani, hogy ez a veszély nem fenyeget? Dehogynem, csak nem úgy. Nem buta emberek dolgoznak ott, legalábbis nem mindegyikük az: ügyesen keverik a tényeket, féligazságokat, hazugságokat, hogy nekik tetsző eredmény jöjjön ki. Minden napra jut egy mese, tegnapra kettő is jutott: a valóságtartalmuk természetesen méltó ehhez a politikai Dörmögő Dömötörhöz, egyszóval még ami igaz is belőlük, az sem úgy, ott és akkor igaz. Mivel pedig mindkét mese némiképp szakterületembe vág, vagyis az internetes sajtót boncolja (elevenen), úgy érzem, itt az ideje némi ködoszlatásnak.

Elöljáróban annyit, hogy a nagyképű szakzsargon esetünkben nem szakértelmet, hanem műszaki analfabetizmust takar – vagy megjátszott tudatlanságot, azt elhiszem, hogy egy tévéstúdióban csodásan tudnának halandzsázni erről a témáról (is) egy üvegezett kávézóasztal körül, egy számítástechnika ellen beoltott műsorvezetővel, de azért aki már foglalkozott számítógépekkel és/vagy sajtóval, tudja, hogy ez halandzsa, olyan messze vannak az állítólagos ismereteik a valóságtól, mint a bambusz a nimbusztól. No, de lássuk, mi a bajom velük!

Az, hogy a mostanáig még általam is személyes hisztikék, sértődések sorozatának tartott kirohanások – Apáti Bence Facebook-oldalának állítólagos letiltása már egy hete nagyobb nemzeti sorstragédia náluk, mint Mohács, Muhi-puszta és Világos együttvéve – kezdenek egységes formát ölteni.

Közben pedig az érintett úr azon a FB-oldalon polemizál vígan híveivel, ami állítólag le van tiltva, ez ugyanis neki a hivatalos oldala, tehát komoly bátorság és a tények hősies semmibevétele kellhet ahhoz, hogy azt állítsuk, nem is létezik a felület, melyet épp használunk. Utoljára egy órával ezelőtt posztolta a mai zsengéjét, sőt, a privát oldala is elérhető, és még van neki pár, mind él, ez egy nagyon sokoldalú ember. De azért a logikája csodálatos: „nem közölhetek az oldalamon”, írja az oldalán. A kígyó a saját farkába harap.

De ez csak egy eset a kismillióból: hanem mondom, a kormánymédia, most épp a Magyar Idők eddigi magánakciói kezdenek egységes hadjárattá válni, kezd látszani az eddigi kalózakciók, diverziók mögötti szándék, kezd szerveződni egy kampány.

Mi ellen?

A Google, a Facebook, a Twitter, az online sajtó és általában minden ellen, ami internetes hírközlés. Persze, azt szerintem a magyar kormány lakájhada sem gondolja, hogy ezeket a cégeket, orgánumokat meg tudnák semmisíteni, de arra van esély, hogy megfelelő kormányzati szándék esetén Magyarországról kiszorítsák őket. Illetve, szerintem a szándék megvan, a kormánymédiában mi most csak a tüzérségi támogatást látjuk, roham előtt. Ezt játszották, játsszák a kultúrával is.

Akkor lássuk a tegnapi ferdítéseket!

Az első anyag szélhámosságtani mestermű.

(https://magyaridok.hu/kulfold/eltunhetnek-az-ujsagirok-az-internetes-media-miatt-3422435/)

 A címe is csodálatos:

„ELTŰNHETNEK AZ ÚJSÁGÍRÓK AZ INTERNETES MÉDIA MIATT”

Arról szól, hogy az AFP bagdadi tudósítója

„megkongatta a vészharangot, amiatt, hogy az újságok nem tudják fizetni újságíróikat, míg a Google és a Facebook igazából „tartalomtolvajlást” folytat óriási haszonnal.”

Mit? Aztán kiderül, miről van szó.

„Annak ellenére, hogy a médiumok fizetnek a tartalomért, és kiküldik újságíróikat, akik életüket kockáztatják a megbízható, teljes, és változatos hírszolgáltatás létrehozására, nem ők profitálnak, hanem az internetes platformok akik egy centtel sem járulnak hozzá a költségekhez. Ez olyan, mintha egy vadidegen szégyentelenül ellopná a munkád gyümölcsét. Erkölcsileg és demokratikusan is elfogadhatatlan.”

Nana. Igen, valóban van haszna a közvetítő felületeknek is a tudósításból, hiszen mellé rakják a hirdetéseket, de olyan ez, mintha azt panaszolnánk, hogy a papírgyárnak haszna van a nyomtatott lapból. Ha nem lenne, nem adna el a szerkesztőségnek papírt. Azt valószínűleg Sammy Ketz sem akarta mondani, hogy szűnjenek meg a felületek, ő inkább csak több pénzt akart, mint írja is:

„Azt kérik, hogy az értékesítési bevételt osszák meg az utánközlők azokkal, akik a tartalmat előállítják, függetlenül attól, hogy a média vagy művészvilág részei.”

Hoppá, de hiszen ez az uniós szerzői jogi irányelv módosítását megelőző vitában jelent meg, jó két hónapja! Írtunk is róla (http://huppa.hu/szele-tamas-nettelenites/), az a dolog veleje, hogy szép volna, ha minden idézetért pénzt kapna az ember, csak akkor minden idézetért fizetnie is kéne, ingyen meg sem oszthatna semmit. Különben: nem szavazták meg az irányelv-módosítást, a vita folyik tovább, a Magyar Idők viszont egy két hónappal ezelőtti állapotról szóló felhívást terjeszt elénk.

És ad neki egy bombasztikus címet.

Menjünk tovább, mert valódi sztárral lesz dolgunk, a közmédia állócsillagával, a billentyűzet Metál Ladyjével, ladies and gentlemen, következik Jurák Kata!

Tadamm!

Amit viszont ő elénk tár, összművészeti alkotás, leginkább a Feszty-körkép és egy tragikomédia elegyének mondanám. Ebben az esetben azért látszik, hogy veterán hadleánnyal van dolgunk (ha hadfi van, hadleány is kell legyen), ugyanis az előző, szignálatlan írás körüli köd eloszlatásához elég volt egy kis paraszti ész meg egy guglizás, ehhez már öt guglizás is kellett. De lássuk, mit ír a kis hadleány.

(Képünk illusztráció)

Azt mondja:

(https://magyaridok.hu/belfold/most-esett-le-az-amerikaiaknak-hogy-soros-cenzuraja-behalozza-a-mediat-3421940/)

„MOST ESETT LE AZ AMERIKAIAKNAK, HOGY SOROS CENZÚRÁJA BEHÁLÓZZA A MÉDIÁT”

Ha leesett vegyék fel, mondanám, de lássuk az argumentumait. Szép, kiterjedt összeesküvés-elméletet mutat be, hiába, profival van dolgunk, erre már kampányt is lehet majd építeni, ha kell: hivatkozik mindenre, DC-Leaksre, WND-re, nevezi a 444-et Soros-blognak, az a veleje a dolognak, hogy a netes hírközlés Soros György eszköze a világhatalom megragadásához, de ezt már Amerikában is észrevették, és jaj lesz a netnek.

Akkor menjünk sorban. A DC Leaks bizonyítottan az orosz kormány egyik dezinformációs eszköze, a Fancy Bear (APT28, Strontium) nevű elit orosz hacker-alakulat műve, mely az amerikai választásokba privát e-mailek nyilvánosságra hozatalával avatkozott be. Azt nem kell mondanom, hogy a Kazányi Szűz Mária sem tudja, melyik mailt írták az érintettek, és melyiket a hackerek: ilyen a dolgok természete.

A 444 természetesen nem blog, hanem online hírmagazin, de a lekicsinylő ragadványneve (Soros-blog) ugyanazt a célt szolgálja, mint az a legenda, miszerint az Arvato (ami moderálási tevékenységeket végez a német nyelvű Facebookon) vagy az RTL csoport Soros tulajdonában volna: ha sokat mondják, ha egyfolytában mondják tán elhiszi a jónép. Hiszen elhitték azt is, hogy a menekültek vették el a munkájukat, egy kampányt megér, csak – Göbbels tanításait követve – megállás nélkül kell mondani.

No, de lássuk azt az ébredő amerikai online lapot, amely lerántotta a leplet a sorosista világösszeesküvésről! Szerencsére szerzőnk idézi, bemutatja a linket, amiből dolgozott. (https://www.wnd.com/2018/08/mask-off-social-media-censor-king-revealed/) Ez a WND, teljes nevén WorldNetDaily, alapítva 1997-ben. Hát ez bizony egy nem túl jelentős, de annál radikálisabb szélsőjobboldali orgánum, mely ki sem látszik a sajtóperekből. Lássuk pár kis műremeküket!

2001. szeptember 11. után Anthony C. LoBaido nevű munkatársuk képes volt azt írni a nemzeti gyász idején, két nappal a támadás után, miszerint „Az Úr a siita iszlám kardjával sújtott le a bűnös Amerikára”. Sajátos álláspont, azért úszták meg büntetés nélkül, mert még nem volt érvényben a Patriot Law, különben ballaghatott volna legalább a szerző Guantanamóra. De nem ballagott, máig aktív munkatársuk.

2008 és 2011 között azt állították, kitartóan, hogy Barack Obama nem amerikai állampolgár, tehát nem is lehet elnök. Ezt egyszerűen meg lehetett cáfolni: Obama bemutatta a születési anyakönyvi kivonatát, mely azonban nem ütötte át a lap alkotógárdájának ingerküszöbét, a következő számban továbbra is állították ezt a képtelenséget. Csak már okirathamisítással is vádolták az elnököt.

2012-ben a Southern Poverty Law Center vádolta meg a lapot fehér nacionalizmus, valamint – csodás lista! - kormányellenes konteók, homofób, muszlimellenes propaganda és világvége-próféciák terjesztésével. Az ügy kimenetele nem ismert, de csodálom, hogy repülő csészealjak nem szerepeltek benne. Vagy az is lehet, hogy de.

Egyszóval, ez az amerikai 888, forrásnak annyira komoly, mint a Grimm-testvérek összes meséi. Ennek alapján írja Jurák Kata úrhölgy, hogy:

„Az amerikai portálok arról cikkeznek, hogy ez komoly aggályokat vethet fel: a „fakenews” elleni harc leginkább cenzúraterrorként értelmezhető Sorosék kottája szerint, csak ismét egy hangzatos „hamis hírek elleni küzdelem” szlogennel feltűzdelt köntösbe bújtatták, ahogyan azt már megszokhattuk a filantróp hálózatától.”

A „Fake news” két szó, angolból egyes, de ne üljön le, kisasszony, még jön a logika-vizsga is. Azt mondja tehát, hogy az álhírek elleni harc cenzúraterror, vagyis aki harcol az álhírek ellen, az terrorista. Ebből a formális logika alapján (mely egyedül érvényes a magyar belpolitikában) az következik, hogy aki terjeszti az álhíreket, az szembekerül a terroristákkal, így voltaképpen az álhírterjesztés nem más, mint terrorizmus elleni harc, az álhírek irtása pedig maga a terror.

És ezt komolyan is gondolja.

Rendben, logikából is karó, de jelezném, hogy nem buta emberrel van dolgunk, szándékos a tévedés. Kormányzati akarat áll mögötte, azt támogatja, szolgálja. Szép lenne egy olyan Magyarország, ahol már online hírportálok sem működnek, illetve ami mégis, az a kormány kezében van, és vígan ontja az álhíreket, melyekkel szabadon manipulálható a lakosság. A Facebook használata sorosizmus miatt tilos, a Google használata korlátozott, mint egyes államokban, ahol adott szavak beírása azonnal riasztja a nemzetbiztonságiakat.

Ez a célja ennek a most körvonalazódó sajtókampánynak, ilyen jövőt készít elő.

Gondolkodás nincs, egy ilyen államban majd övék lesz a kincs, a média, az ország és a hatalom.

Csak előbb-utóbb elolvad, elpárolog.

De ezt a kormánymédia munkatársai még nem tudják.

Szele Tamás

Ma reggel kissé borongós az idő, alacsonyan szállnak a sajtóviták és arra a hírre kellett ébrednem, miszerint centralizálni fogják a kormánymédiát, ami belátható következményekkel fog járni. Nem beláthatatlanokkal, azokon már túl vagyunk. Okos ember előre meg tudja mondani, milyen is lesz az a központosított mamutmédia, amit terveznek, és miről fog írni.

De miért központosítják? Röviden: azért, mert rájöttek, hogy sok csibész többet lop, mint kevés. Ha minden lakájmédium vezetője a maga feje után kötögeti a szerződéseket, elég sok pénz esik le neki a páncélozott szállítójármű platójáról, drága a mostani struktúra, nagyon drága – ahogy a 444 fogalmaz (https://444.hu/2018/08/27/gigantikus-kozponti-mediaholdingot-epitenek-orban-emberei):

„el lehet tenni pénzt, de úgy és annyit, amennyit fent leegyeztettél; ha stikában ezen felül is sápot szedsz, véged. A rablógazdaságnak is megvan a maga betyárbecsülete.”

Nem untatom a nagyérdeműt a mostani állapotokkal, tény, hogy a kormánysajtó gépezete jelenleg valóban úgy megy, mint a gőzmozdony, abból is a jobbfajta – ha papírpénzzel fűtik. A teljes pályás dominanciának ára van, és elsősorban nem is a munkatársak bérezésére gondolok, az szimplán csak nem szerény, de még az a legkisebb kiadási tétel: igazából az kerül benne sokba, hogy milliárdos tételek tűnnek el hanyag, hűtlen kezelés, előnytelen szerződések miatt, vagy egyszerűen engedély nélkül kötnek üzleteket (ilyen volt a TV2 tízmillió eurós sportközvetítési jogvásárlása). A népszerűség pedig nem nő, a flotta fenyegetően és impozánsan nyomul ugyan a semmiből a semmibe, de maximum két csomó sebességgel, körülötte a független kis egységek valósággal cikáznak, egy tutaj vagy egy tolóhajó is állva hagyja a mai kormányflottát – borzalmasan alacsony a hatékonysága. Mondjuk ez a centralizálás után is így marad majd, mert az egy dolog, hogy most már minden vidéki napilapot meg fognak venni (szegény kollégák, szegény olvasók), tehát mindegyik teljesen egyformán fog kinézni, amint azt az eddigi gyakorlat már megmutatta, de ez nem változtat majd azon, hogy ember nem fogja elhinni, amit benne írnak, főleg, hogy betűazonosan fogják ismételni az M1 és az MTI híreit. Az lesz benne, ami a tévében, rádióban.

Eszembe jut erről egy régi szovjet vicc: Szása rászól a kisfiára:

- Szásenyka, nesze, itt van négy rubel. Lemész az újságoshoz, hozol nekem egy Pravdát, édesanyádnak egy Rabotnyicát, a nővérednek egy Komszomolszkaja Pravdát, magadnak egy Pionyerszkaja Pravdát. Fontos, hogy a proletár család informálódjon a világ dolgairól!

Szásenyka öt perc múlva visszajön, üres kézzel:

- Papa, találkoztam a mamával a lépcsőházban, elszedte a négy rubelt, azt mondta, nem pazarolunk, a hírek benne vannak a rádióban is!

- Szásenyka, ez baj. Akkor itt van három rubel, hozol nekem Pravdát, nővérednek Komszomolszkaja Pravdát, magadnak Pionyerszkaja Pravdát, édesanyád meg törli a seggét a rádióval!

Nos, igen, a centralizált sajtónak ilyenek az előnyei: ha mindennek ugyanaz lesz a tartalma, tényleg okosabb az elektronikus médiát támogatni, a televízió és a rádió ugyanis felsérti adott esetben a hírfogyasztó végbelét, így nem fog a toalettben kikötni, szemben a print formátumokkal.

Na jó, de mi lesz az az ugyanaz, ami mindenben lesz?

Interpoláljunk, következtessünk, tekintsük a mai helyzetet, ahogy Kölcsey mondaná: „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort”, mindjárt kiviláglik. A haza ugyan nem derül fényre, sőt, a haza kicsit sem fog derülni, de nem is az a célja a kormánymédiának.

Hát akkor először is: lesz benne kulturális forradalom, ugyanis a kezdő slapajok életük végéig nem fognak belényugodni, hogy nem ők találták fel a sajtót, és másokat, tehetségük okán még mindig olvasnak az emberek. Ezen tényleg csak a könyvégetés segít majd, a mai Magyar Idők csodálatos, iránymutató jegyzetet közöl Pilhál György tollából vagy más testrészéből, mely a nyolcvannégy éves Moldova Györgyöt nevezgeti elmebetegnek. Az egy dolog, hogy Moldova valóban rajong Kádár Jánosért – ezt a rajongását én magam nem osztom – ámde a lábujjaival, különösebb odafigyelés nélkül, ebben az életkorban is képes lenne leírni a pályáról a Magyar Idők teljes szerkesztőségét. Olyan lenne ez a párviadal – csak nem kerül rá sor, mert Moldovának több esze van – mint a Gyalog-galoppban Artúr és a Sötét Lovag küzdelme („Leharapom tőből mind a két lábad!)

Akkor lássunk még tartalmat, külpol majd jön az MTI-ből, a belpol a kormany.hu-ról (az is MTI, csak keresztbe fedik egymást a közlemények), legyen még egy kis kultúra, bemutatjuk Szakács Árpádot, a Fogadatlan Prókátorok Kamarájának elnökét, aki a hét végén magvas tanulmányban (https://magyaridok.hu/velemeny/balliberalis-diktatura-a-konnyuzeneben-3416173/) védte meg Tóth Verát a könnyűzenében uralkodó balliberális diktatúrától. Úgy osztogatta a csapásokat, miként a már említett Sötét Lovag, kár, hogy Tóth Vera kikérte magának: külön nyilatkozatban határolódott el (https://444.hu/2018/08/25/toth-vera-leteremtette-a-magyar-idok-legfobb-kulturharcosat-amiert-belekeverte-ebbe-az-egesz-agymenesbe)

Okos propagandista azonban nem egy áldozatot véd, van neki tartalékja is, Szakács doktor védelmébe vette FankaDelit is, aki már nem utasította el az oltalmazó jobbot. Támadta viszont a Pilvakert, Fluor Tomit meg a 30Y-t, mivel szerinte ezek az előadók szocialisták.

Erről maguk az előadók is kissé megütközve értesülhettek, legalábbis lefogadom, hogy idejük nagy részét nem a Tőke tanulmányozása tölti ki, és nehezen tennének vizsgát a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetéből, sőt, Sztálin nyelvtudományi tanulmányait sem biztos, hogy olvasták. A nyelvtudományok legnagyobb élő szakértője különben is Szakács úr, amit ő a nyelvével tud, nem tudja senki más, nem is érdemes mástól tanulni.

Mondjuk tőle sem.

Szóval, akkor legyen a szupermédiumban liberálbolsevista diktatúra, anélkül tapodtat sem, legyen majd némi genderezés, jelentsen ez akármit, migránsok minden sarokban, és egy kis „tudomány”. Ide fog majd kelleni az álhírsajtó annektálása, nem, mintha az álhírlapok olyan nagyon tiltakoznának ez ellen – a legtöbbjüknél a kormány oldalára állás már csak egy létező állapot vállalása volna. Akkor lássunk címeket.

„108 elgondolkodtató mondat Attila királytól a hatalomról, a nemzetről”

(http://magyarokvagyunk.com/108-elgondolkodtato-mondat-attila-kiralytol-a-hatalomrol-a-nemzetrol/)

Hát, a gondolatok vannak olyan magvasak, mint az Oravecz Nóra-összes, csak párat emelnék ki, a szebbjéből:

„18. Aki bohócként viselkedik, azt bohócként kezelik.”

Szentigaz.

„19. Ismerd meg őseid, tiszteld őket, és légy méltó hozzájuk.”

Luke, én vagyok az apád!

„21. Légy az Isten munkatársa.”

És ki lesz a főnökünk?

„33. A célba lövésnél a célpontra kell összpontosítani.”

Basszus, eddig azt hittem, a heti lottószámokra.

„52. A jövő alapja: az egészséges nagycsalád.”

És a hunok egész Európában mindenhol piszok nagy családokat alapítottak, akár akarták ezt a menyasszonyok, akár nem.

„68. Sáros csizmával ne lépj a házba.”

Jurtába szabad?

„99. A nyilat szeles időben nem úgy használjuk, mint szélcsendben.”

Sőt, nem is nyereg, mert nem ülünk bele.

Nem folytatom a hun király bölcsességeit, magasan szántanak, mélyen szárnyalnak, azt azért megkérdezném, hogy milyen nyelven maradtak a magyarokvagyunk.com-ra ezek a sziporkák, ugyanis a hun nyelvből összesen három szót ismerünk, annyi maradt ránk, abból is kettő szláv. Ja, meg az Iszfaháni Kódex ismer hatszázat, csak az a baj, miszerint az Iszfaháni Kódexet még senki sem látta, mert nem létezik, és a benne lévő állítólagos hun-magyar szószedet első megjelenése - most nem viccelek – egy gyermekeknek szánt kifestőkönyv függelékében történt. Az eredetit nem lehet megtekinteni, mert aki meglátja, menten megvakul, és elnyeli a föld.

Jó, a történelem megvan, lássunk egy kis orvostant, szintén az álhírlapok világából.

„Agyvelő evő oltóanyagokkal tömhetik a világ lakosságát: Agenda21 protokoll!”

(https://avilagtitkai.com/articles/view/agyvelo-evo-oltoanyagokkal-tomhetik-a-vilag-lakossagat-agenda21-protokoll)

Ez tökéletes, ez mehet így, ahogy van, senki meg ne húzza.

Agyvelőevő oltóanyag.

És a vilagtitkai.com szerkesztőségében próbálták ki a jelek szerint.

De nemsokára országosan is bevezetik majd.

Hát, körülbelül ilyen lesz a nagy, egységesített mamutmédia.

Tartalomban, színvonalban.

Ja, van egy rossz hírem: ráadásul baromi drága is lesz. Sajtóban fokozottan érvényes a tétel, hogy selejtet gyártani mindig drágább, mint minőséget.

Drágább lesz még a mostaninál is, akárki meglássa.

De legalább mindenhová eljut majd.

Szele Tamás

Én, kérem abbahagynám a közösségi oldalak boncolgatását, mondtam tegnap is, mondtam már ezerszer, csak sajnos mások nem hagyják abba: most is olyan kiváló rémlátomás került elém, hogy az már bizony politikai propaganda. Sőt, iskolapélda – kiváló példája annak, hogy nem lehet és szabad írni, mármint, ha azt akarjuk, hogy az írás is legyen.

Mert ha ezzel szemben cikk helyett kakukkos órát vagy fapapucsot akarunk írni, netán balettcipőt, akkor rendben van, bár ez azért leginkább mégis valami elfaragott lármafának tűnik – már, ha lehet lármafát elfaragni. No, ne kerülgessük a forró kását: Apáti Bence feje sült el, a Magyar Időkben. Újfent elsült, hatalmas robajjal. Nem akarok bántó lenni (csak leszek), de ilyen kontár, sőt, sértő módon elkövetett írást keveset láttam életemben, pedig az elmúlt harminc év folyamán együtt dolgoztam a magyar sajtó elég sok óriásával és legalább ugyanannyi törpéjével.

Az előzményekhez annyit tudni kell, hogy a jobb sorsra érdemes táncművészt, aki mellesleg a Magyar Idők főmunkatársa is, de a kormánysajtó majd' minden írott kiadványát sújtja időnként, sőt, az Echo tévét sem hagyja ki, akár egy közepes súlyosságú, de alapos és lelkiismeretes elemi csapás, letiltotta volt a Facebook a minap. Megesik, sokan panaszkodhatnának erre, gyakori az oktalan letiltás is, csak nem mindegyikből lesz vezető hír a kormánymédiában, éspedig azért nem, mert végső soron magánügy és múló kellemetlenség. Foglalkoztam is vele kissé, jobb meggyőződésem dacára, ugyanis röhejnek találtam, hogy ez fontosabb legyen jó pár, elhallgatott politikai ügynél. (http://huppa.hu/szele-tamas-mateszalka-gyaszban-van/) Nem ettől zökken ki az idő, és – oh, kárhozat! - nem Apáti született helyretolni azt.

Vagy de. Legalábbis a saját nézete szerint.

Legyünk türelmesebbek. Mondjuk, ha egy politikai publicistát – és Apáti még politikamentes dolgot nem írt – letilt a közösségi oldal, megvan a joga arra, hogy ezért haragudjon, még ha semmilyen politikai nézetével nem is értek egyet. De joga van hozzá. Továbbmegyek: ahhoz is joga van, hogy ha talál szerkesztőt, aki lehozza, és talál embert, aki elolvassa, erről jegyzetet írjon. Magam is írtam, mikor letiltottak, olvasta, aki olvasta, tetszett, akinek tetszett, és nem tetszett, akinek nem tetszett.

Ez azért joga a sajtómunkásnak.

Ami viszont nem joga, az az, hogy a saját hátsójából származtassa a passzátszelet.

Mielőtt azonban véleményemet alátámasztandó alapos műelemzésbe kezdek, jeleznem kell, hogy az inkriminált Facebook-oldalak, mármint a művész úr hivatalos és privát oldala egyaránt élnek. Tehát a fél magyar sajtó egy három napos letiltás miatt forrongott, miként a világ bús tengere, óh, magyar.

Akkor lássuk a hét műtrágyát.

Apáti mester elkövette élete első vezércikkét, súlyosbító körülmény, hogy előre megfontoltan, enyhítő, miszerint erős felindulásban, mert látható, hogy még mindig a letiltás fájt az ő érzékeny lelkének. Azonban vezércikket erről nem lehet és nem is érdemes írni, csak maximum jegyzetet, így aztán fogott egy veretesen hangzó címet - „Véssétek az eszetekbe!” - és a totalitárius diktatúrák emléknapjáról írta az anyagot. (https://magyaridok.hu/ahelyzet/vessetek-az-eszetekbe-3413530/)

Hát a téma nagy és komoly, távolról sem állítanám, hogy nem érdemel meg minden figyelmet - ellenkezőleg, amondó volnék, hogy nem csak egy napon kéne emlékeznünk ezekre a rendszerekre, hanem állandóan, de szerencsére pártunk és kormányunk eszünkbe is juttatja őket mindennap. Az írás leadjével (bevezetőjével) semmi baj nincs.

„Augusztus 23-án emlékezünk meg a totalitárius rendszerekről. Emlékezünk, hogy ne felejtsünk. Emlékezünk arra, hogy mi történt akkor, amikor beteg emberek ragadták magukhoz a hatalmat, és őrültségeiket igyekeztek kötelezővé tenni.”

Ez, kérem, fregoli lead, ez bárhol lejöhetne, 444-től 888-ig. Menjünk tovább.

„Amikor kicserélték a szavak jelentését, és a feketét elkezdték fehérnek, a rosszat pedig jónak neveztetni. Mil­liók haltak bele a szavakat átkeresztelő, hazug tömeggyilkosok rögeszméibe. A rögeszméiket az emberekre erőltetők mindig aljas és agresszív propagandával próbálták maguk mellé állítani a népet, a másképp gondolkodók gondolatait pedig tűzzel-vassal irtották.”

Ez is még fregoli. Ismertem profi kollégákat, akik úgy tudtak megírni bármit, hogy eladták ugyanazt egyszerre három-négy lapnak is, maximum a címet változtatták meg, és senki sem vette észre – ezt úgy csináljuk, hogy „le az alávalókkal” típusú közhelyeket írunk, és őrizkedünk minden pontos kijelentéstől, értse mindenki, ahogy akarja. Része ez a szakmának, ha nem is a szép része.

Azonban Apáti Bence is érzi, hogy aktualitás nélkül nincs vezéranyag, tehát belevág a sűrűjébe.

„Nem felejthetjük el, mert napjainkban ugyanez történik. A szabadgondolkodókat, a feketét feketének, a rosszat rossznak látókat, egyszóval a lázadókat ma is ugyanígy üldözi a hatalom. Egy országok és törvények fölött álló hatalom. Ez a hatalom uralja a médiát, ez a hatalom mindössze pár tejfelesszájú amerikai milliárdosból és a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó, a bukás szélén egyensúlyozó balliberális politikusból áll, akik önkényesen, a saját hagymázas rögeszméiktől vezéreltetve döntik el, hogy mit írhatunk, hogy mit gondolhatunk.

Nap­jainkban a Facebook, a multinacionális társai és néhány, senki által meg nem választott politikus határozza meg, hogy mi igaz, mi hamis, hogy mi az álhír és mi a gyűlöletbeszéd. Ugyanúgy visszatért a cenzúra, tombolnak a cenzorok, és kéjes örömmel tiltanak be írásokat, tüntetik el a virtuális térből a másként gondolkodókat, mint a diktatúrák idején.”

Öcsém, ahhoz azért pofa kell, hogy a Magyar Időkben nevezd a kormánypártiságodat szabadgondolkodásnak. És a jobboldaliságot forradalmiságnak. Olyan ez, mint amikor tizenéves koromban a műbőr kalapos párttitkár szónokolt nekünk a forradalmiságról. Az is remekül állt neki, ez is, a szerzőnek.

Hanem most jutunk el oda, hogy miért rossz ez az írás. Hát kérem, tudom én azt, hogy pocsék dolog egy háromnapos eltiltás, nekem is volt. Még akkor sem kellemes, ha Apáti úrnak van tartalékprofilja. Hanem az már nem túlzás, hanem ízléstelenség, hogy egy nyavalyás három napos büntit egy sorba állítsunk Auschwitzcal, Bergen-Belsennel, Mauthausennel, vagy akár a Pecsorlaggal, Kolimával, Bjelomorkanallal! Hol van szerzőnk átmeneti sérelme milliók halálától? Fasorban sincs. Erre voltam bátor azt a hasonlatot alkalmazni, mely a passzátszél és tulajdon alfelünk kapcsolatát mutatta be.

Szakmai szempontból még rosszabb a helyzet. Az ember azért mégis az olvasónak ír, és ezeknek a rendszereknek nagyon sok kárvallottja él még, amint a leszármazottaik is. Számukra nem kicsit sértő a párhuzam – aki túl is élte a haláltáborokat, az sem fogja egyenlő súlyúnak találni a saját sérelmét az Apáti úréval, aki családtagjait vesztette el, főleg nem. Már bocsánat, de hogyan is nézne ki a Sors Könyve ezek szerint? „Radnóti Miklós, Rejtő Jenő, Szerb Antal, Karácsony Benő: meggyilkolták haláltáborokban. Faludy György: menekülés, kényszermunkatábor, nyomor, menekülés. Apáti Bence: letiltotta három napra a Facebook.”

Hát, érzek némi különbséget.

Épeszű szerkesztő az ilyen anyagot még a legnagyobb lapzárta idején is visszadobja, ugyanis ez relativizálja milliók szenvedését, sért rengeteg olvasót. Pitiáner, személyes okok alapján. Hogy a szerkesztő esetünkben nem ezt tette, az őt minősíti: amint a szerzőt is.

Lehet ezt még fokozni? Hogyne lehetne.

„Az újkori totalitárius rendszer új ellenségei mi lettünk, keresztény kelet-európai jobboldaliak. Mi, akik nem felejtünk. Mi, akik még nem felejtettük el, milyen volt, amikor egy elnyomó hatalom cenzúrázta lépten-nyomon az igazságot. Mi, akik még emlékszünk, amikor a szovjet diktatúra ugyanígy üldözte a kereszténységet, a papokat és a nemzetben gondolkodókat, mint most a nyugati országok politikusai, a Facebook és a többi multi gondolatrendőrsége.”

Apáti úr, önnek kiváló a memóriája, ugyanis 1981-ben született. Ha maga abból az időből emlékszik keresztényüldözésre – zsenge gyermekkorának meghatározó élménye lehetett! - akkor írja már meg részletesebben is. Kíváncsian várja a nagyközönség. A rendszer olyannyira üldözte a nemzetben gondolkodókat, hogy aljas módon bemutatta 1983-ban az István a Királyt is. Állami pénzen, hatalmas költségvetéssel. Bilincsben vitték oda a közönséget, kancsukával hajtották, vagy hogy tetszik emlékezni? Mert emlékszik, írja is – nekem kétéves koromból nincsenek emlékeim, de nem is lehetek a világ akkora csodája, mint szerzőnk.

Kérem, ezért mondom: ennél rosszabb vezéranyagot keveset olvastam, pedig évtizedek állnak mögöttem, melyeket a magyar sajtóban töltöttem. A médiaháborús évek duplán számítanak.

Akkor mindegyik duplán számít.

Ez az írás sértő, kicsinyes, hazug és mindösszesen egy személyes kellemetlenségre épül.

Az, uram, magánügy. A szabadgondolkodás pedig nem azt jelenti, hogy szerzőnknek szabad gondolkodni, másnak tilos. Sőt, azt sem, hogy nekem szabad és másnak nem – azt jelenti, hogy mindenki gondol, amit akar. Aztán vagy leírja, vagy nem. Ha leírta, az olvasónak vagy tetszik, vagy nem. Ez benne a szabad.

Akkor összegezzük.

Apáti Bence megsértődött a Facebookra. 

A Facebook emiatt porokat szed és nyugtalanul hál. 

Apáti sérelmezi, hogy állítólag nem írhat a közösségi oldalra, amit akar.

 Apáti úr, ez egy kegyetlen világ.

Az ember ugyan azt ír, amit akar, de mindig vannak következményei.

Vagy tetszik, vagy nem, például. 

És ha egyeseknek tetszik, másoknak nem fog. 

Ezt maga azért nem tudja, mert nem szakmája az írás, pusztán lelkes, küldetéses és nem túl tehetséges amatőrként űzi.

Javasolnék egy alternatív megoldást.

Amit a FB sem fog cenzúrázni.

Tudja mit?

Ne írja meg.

Táncolja el!

Ahhoz legalább van tehetsége.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, én már nagyon szívesen írnék valami másról is, mint a közösségi oldalak rákfenéi, csak az a baj, hogy állandóan zajlik azokon az élet, és mivel az újságíró nem arról ír, amiről akar, hanem arról, ami történik, sajnos hozott anyagból dolgozunk, ma megint ilyesmikről lesz szó. Konkrétan, két különböző témáról, ezt előre le kell szögezzem.

Azért kell leszögeznem, mert utóbbi időben igen sokan aránytalanul nagy energiát szentelnek annak, hogy az írásokat félremagyarázzák, holott sokkal egyszerűbb lenne megérteni azokat, csak talán kevésbé jövedelmező vagy már sokaknak kificamodott az agya, és képtelenek egyenesen gondolkodni. Tehát: a tegnapi Facebook-üzemzavarnak semmi, de semmi köze az oltásellenességhez. Mindkettőnek lehet köze az orosz trollhadsereghez, illetve a másodiknak biztosan, az elsőnek csak vélhetően: de nem magyarázom egyiket a másikkal vagy a másikat az egyikkel.

Akkor vegyük az üzemzavart elsőként. Tegnap komoly Facebook-problémát kellett tapasztalnunk, és ez főként azokat érintette, akiknek a munkája zajlik a közösségi oldalon. Persze, mindenki mást is, ám azért van különbség aközött, hogy magánjellegű posztok szállnak el sóhajként a szélben, vagy egyik-másik online lap nem tud egész nap frissülni, ugyanis a kirakott írások törlődnek, eleinte indoklással (spamnak tűnnek), utána anélkül. Érthető, ha a túrógombóc receptje fontos, megosztani még fontosabb, ám annak is lehet némi fontossága, ha a sajtó nem jelenik meg. A jelek szerint a hibát elhárították, okozhatta összehangolt orosz hackertámadás (nézetem szerint ez a legvalószínűbb), a rendszer átállítása (ezt sem zárnám ki, mert olyan hírmentes lett az idővonal, amilyent Zuckerberg korábban beígért), vagy ki is éghetett egy biztosíték a Menlo Parkban álló központ mosdójában. Jó nagy üzemzavar volt, kiterjedt egész Európára: szerencsére elmúlt, legalábbis úgy tűnik.

Más országokban az emberek tanácsot kértek a downdetector.com-tól (http://downdetector.com/status/facebook), elolvasták egymás tapasztalatait, közösen gondolkodtak a hiba elhárításán, képet alkottak a beérkező panaszok alapján a kiterjedéséről, nálunk egyből megoldotta a közönség azt a műszaki hibát, amivel a világ legjobb szakértői is estig kínlódtak. De már a jelentkezésekor.

Ugyanis pártállástól függően azonnal felzengett mindkét oldalról a kórus: „A büdös libsi véleménydiktátor cenzorok!” „Az átkozott, zsarnok kormány és a TEK!”

Nagyon hízelgő a magyar liberalizmusra nézve éppúgy, mint a magyar kormányra, hogy a nép hangja ekkora hatalmat feltételez róluk, de ha bármelyik fél ezt elő tudná idézni, az földrengést és számumot is képes lenne okozni bármikor. Tessék belegondolni: miért tevékenykedne a magyar kormány vagy a magyar ellenzék Német- Lengyel- vagy Észtországban? És hogyan fogna neki? Itt sokkal inkább arról van szó, hogy az egységsugarú magyar facebook-felhasználó alaposan túlbecsüli a saját jelentőségét, és feltételezi, hogy komoly szolgálatok foglalkoznak kizárólag az ő véleményének megfigyelésével és cenzúrázásával, ő a kormány oszlopa, illetve a forradalom viharmadara, ízlés szerint, és ha ő leír három, helyesírási hibáktól hemzsegő sort, akkor megzendül az ég, valamint Dózsa György kósza népe rettenetes, nagy dühvel özönöl. Kormánypártiak számára Szapolyai kósza népe.

Hát nem, kérem, még mindig nem a mi végtermékünk a pecsétviasz, gondoljunk akármilyen szépeket is magunkról, a passzátszelet sem a mi alfelünknek köszönheti a művelt világ, és a magyar politikai faktorok nem okoznak kontinens-méretű műszaki hibákat, ahogy még a földrengések és a ciklonok előállításán is dolgoznunk kell. Fájó igazság ez, de sajnos tény, amit hiába magyarázok, legfeljebb annyit fogok elérni, hogy minden politikai oldal ellenségének tekint majd. Mert nem hiszek a legendáiban.

Hiszen extra Hungariam non est vita.

Lassan oda jutunk, ahol Tyutcsev Oroszországa tartott, idézném is a legendás négysorost, amit még a cári időkben írt a szerző:

„Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”

Hát hit dolgában mi is erősen állunk, kérem. Tudás dolgában gyengébben. De apropó Tyutcsev, apropó Oroszhon: mi újság arrafelé?

Semmi jó, szokás szerint, de az orosz nagyszívű, önzetlen nép, ad mindenkinek a maga gondjából szívesen, két marékkal osztják a világnak a bajt.

Most éppen az egyik legérdekesebb helyen bukkantak fel Szásáék, Olginóból (mindig le kell írnom: Szentpétervár Olgino nevű negyedében van az Internetkutatási Intézet, ami az orosz külföldi hírszerzés trollközpontja – volt, most már akkora hadsereget mozgatnak a cybertérben, hogy több centrum is szükséges hozzá). Kérem, sosem fogják elhinni, mi származik tőlük: a manapság járványként terjedő oltásellenesség!

Persze, oltások elleni tiltakozás mindig is volt bizonyos mértékben, de komoly mozgalom csak mára lett belőle. Az oltásellenesek fittyet hánynak arra, hogy a saját gyermekeiket veszélyeztetik (saját magukat már nem is mondom), fittyet a közösségnek, amit szintén komoly bajba sodorhatnak és sodornak is, ők nemet mondanak minden oltásra, mert szerintük 1. az oltás hatástalan, 2. az oltás csak a gyógyszeripart gazdagítja (mit csináljunk, nem készítheti a vakcinát a textilgyár vagy az acélöntőde), 3. az oltás a népirtás eszköze, melyet a világot irányító Háttérhatalom használ az ártatlan, mit sem sejtő tömegek ellen. Tehát, ha valaki belehal a kanyaróba, arról mindenki tehet, csak ők nem, akik nem engedték beoltatni, logikus, ugye? Ja, nem. Nem baj: ennek az őrületnek világszerte tízmilliók hisznek. De csak mostanság, pár éve lett ez ekkora mozgalom, mint említettem – és hát ezt is Olgino erősítette fel.

Úgy derült ki ez a mocskos történet, hogy nemrég elindult egy kommunikációs kutatás Amerikában. (https://ajph.aphapublications.org/doi/10.2105/AJPH.2018.304567) A washingtoni George Washington Egyetem kutatói arra szerettek volna rájönni, hogyan segíthetnék a közegészségügyi dolgozók online kommunikációját, de, mint a CNN beszámol róla (https://edition.cnn.com/2018/08/23/health/russia-trolls-vaccine-debate-study/index.html), minden ilyen jellegű fórumon szinte kizárólag oltáspárti és oltásellenes, viszont vérre menő vitákba ütköztek. És mivel volt rá kapacitásuk, megvizsgálták a vitatkozó „szakértőket”. Honnan jönnek, kik is valójában – érdekes módon az elsöprő többség mindkét oldalon orosz troll volt, olyanok is, akiket már más területről ismertek, olyanok is, akik ennek a témának a kedvéért születtek, mint profil. Gyakorlatilag több ezer fős csoportokban vitatkoztak és vitatkoznak oltásügyekben – egymással, idekapcsolva a politikát is, és vadítva a közéjük keveredő civileket.

De hát ez mire jó?

Nagyon sok mindenre, kérem. Ha én szóba hozom a közösségi oldalon a pásztortarhonyát, mint ételt, az nekem a magánügyem. Tegyük fel pár ismerősöm hozzászól, lesz, aki kedveli, lesz, aki utálja, ez még mindig egy lényegtelen magánbeszélgetés. De ha mindkét oldalon háromezer troll feszül egymásnak, akkor ez már társadalmi vita, szociálpolitikai kérdés, átüti a közönség ingerküszöbét, felkelti a figyelmüket, ennyi ember csak nem lehet hülye (dehogynem), csatlakoznak a vitához, sebeket osztanak és kapnak, már tízezrek vesznek részt a verbális ütközetben, hullanak a harcosok, a trollok meg nyugodtan odébbállnak és röhögve nézik.

Az akció célja a nyugati társadalmak meggyengítése, megosztása, bizalmatlanság keltése, újabb politikai és társadalmi mozgalmak kialakítása, melyek tovább növelik a zűrzavart. A mérések azt mutatták, hogy azok az orosz eredetű álprofilok, amelyek érintettek voltak az elnökválasztás körüli botrány vitáiban, huszonkétszer többet posztoltak oltásellenességről – pro és kontra! - mint az átlagos, létező, civil felhasználók.

Na, és nem működik? Világméretű mozgalmat építettek ki. Még Magyarországon is tombol ez a hisztéria, és minden híve meg van győződve arról, hogy őt nem az orosz propaganda kábította el, hanem megvilágosodott és végre tisztán látja a világot irányító összeesküvést.

Működik ez, kérem. Működni is fog.

Ameddig a véleményünket összetévesztjük a tényekkel, ameddig a világméretű üzemzavarokba is azonnal belelátjuk a magyar kormányt vagy a magyar ellenzéket, ameddig más véleményét is tényként kezeljük, addig miért pont az oltásellenesség ne működne nálunk?

Tényleg kár, hogy gondolkodni annyira fárasztó.

Azért is kerülik sokan ezt az időtöltést.

Szele Tamás

Mátészalka gyászban van, Mátészalka gyászban van, Gacsaj Pesta halva van, Gacsaj Pesta halva van... elnézést, nem Mátészalka van gyászban, hanem az Origo, és senki nincs halva náluk, hála a Fennvalónak, de úgy sírnak, mintha minimum a Fekete Halál ütött volna be a kormánysajtó felszentelt berkeibe. Pedig, ha tárgyilagosan vizsgálnák a dolgokat... csak az nem érdekük.

No, hogy vágjunk a közepébe, a kormánysajtónak, amúgy en bloc, be van akadva a Facebook, és a jelek szerint képtelenek felmérni, hogy létezhet olyasmi is a világon, ami nagyobb Orbán Viktornál. Sőt, még Magyarországnál is. Sőt, a Facebook nem is foglalkozik sem kis hazánkkal, sem miniszterelnökünkkel különösebben. Nem érdekli, nincs hozzá köze, nem viszonyít hozzá mindent, ami kormánypárti – és, tegyem hozzá, ellenzéki - szempontból logikai képtelenség, Magyarország, ezen belül Orbán Viktor a világ közepe, mindennek akörül kell forognia, minden csak ezekhez képest létezik, ami nem viszonyítható a magyar belpolitikai helyzethez az vagy nincs, vagy már a létezése is ellentmond a Hitnek.

Kormánypárt és ellenzék között csak Orbán megítélése a különbség: míg a kormánypárti mindent szeret, amit Orbán és mindent utál, amit ő, az ellenzék hívő fanatikusa ezt fordítva teszi, ráadásul kényszeresen, tehát a focit akkor is utálja, ha korábban szerette, ha megjelenik egy kép, amin Orbán pörköltet eszik, akkor ő többet akkor sem fog, ha a kedvence volt, míg a kormánypárti meg akkor is pörköltet rendel, ha különben vegetariánus és nagyon rosszul lesz tőle: lenyomja, lebirkózza, ha ízlik, ha nem.

Ebből következően ma Magyarországon a belpolitika egy szenvedély- és kényszerbetegség, csak nem kezelik, mert senkinek sem érdeke.

Nem is lenne nagy baj, ha a viszonyítás alapja nem egy élő, létező személy volna, hanem egy mitikus lény, legendák szörnyetege vagy félistene, valami ilyesmire találták ki a vallást, csak hát ez a kultusz és antikultusz élő személyt illet, aki állandóan cselekszik, kihasználja az abszurd helyzetet, és ebből következően az ember úgy érzi magát, mintha Ormuzd és Ahrimán közé szorult volna valamikor a kilencvenes években, és azóta is ott lenne.

Akkor, ha már ilyen szépen vázoltuk a politikai környezetet, lássuk, mi a gyász tárgya.

A gyász tárgya az, hogy Bencsik András és Apáti Bence urakat letiltotta volna a Facebook.

Szaggassuk meg ruháinkat, szórjunk fejünkre hamut. Én még cseréppel is fogok vakarózni. De lássuk, mik jönnek ki a szörnyű, jaj, példátlan eset kapcsán az Origo esze tokjából!

„Tombol a cenzúra a Facebookon: Bencsik András után Apáti Bence balettművészt és publicistát is letiltotta a Facebook. Apáti Bence állandó szereplője az Echo TV Keménymag című műsorának, ennek egy adását szerette volna posztolni, azonban a közösségi oldal cenzúrája közbelépett, és a szólásszabadságot lábbal taposva 30 napos eltiltással büntette Apáti Bencét.”

Hajjaj. Szegény ember, most bujdoshat a Bakony erdejében. Ja, nem, a másik profilja vígan él, nincs elhallgattatva, panaszkodik is rendesen, miként egy Jeremiás. Lássuk a másik esetet.

„Ismét letiltotta a Facebook Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét. Az egyre durvábban cenzúrázó közösségi oldal a mostani tiltásról még csak értesítést sem küldött.  (…) Az RTL Grouppal összefonódott cég emberei cenzúrázzák a jobboldali tartalmakat.”

Ez, kérem, borzalmatos, kiverték a billentyűzetet Bencsik kezéből – ja, neki is él a másik profilja... neki sincs betömve a szája. Mellesleg, mindkét esetben jó régiek a tartalékprofilok, nem most dobták őket össze, postamunkában.

Mármost akkor először is lássuk, mi a magyar politikán túl nem látó kormánysajtó reakciója, utána meg azt lássuk meg, mi az igazság. Ugyanis a kettőnek köze nincs egymáshoz.

Az Origo szokás szerint vett egy vödör ciánt, összekeverte fluorsavval, maszlaggal, beléndekkel és nyakon öntötte vele az olvasótábort: az ő megközelítésük szerint a túlsúlyban lévő „baloldali média” tépázza szegény, kiszolgáltatott, sínylődő kormánypolitikusokat, és az RTL harcol a kormány keresztes lovagjaival. Lázár János kapcsán még odáig is eljutottak, hogy ő, valamint az Origo képes volt megijeszteni a moderátorokat.

Hát, hogy mondjam, maximum úgy, hogy szembetalálkoztak velük egy sötét sikátorban.

Balliberális cenzoroznak, egyáltalában véve, azt kívánják, szűnjön meg első körben a Facebook, de ha nem, adják nekik, ingyen és a két szép kökény szemükért, valamint aki nincs velük, az ne is legyen egyáltalán. (Mellesleg: azArvato ugyan valóban áll bizonyos üzleti kapcsolatban az RTL-csoportal a Bertelsmannon keresztül, de akkor a McDonalds is össze van velük fonódva – hiszen hirdet náluk. Jaj árva, szittya fejünknek.)

Ezzel szemben mi az igazság?

Az igazság az, hogy a Facebook most – mint oly gyakran – válságot él át, mindenki tanúsíthatja, hogy problémásan működik, ennek tényleg van politikai oka is, csak épp semmi köze a magyar belpolitikához.

Az amerikai belpolitikához, ahhoz van köze, nagyeszűek!

Ha tetszenének mást is olvasni MTI-n kívül (de nem tetszenek), tudnák, miszerint az Egyesült Államok félidei választásokra készül november 6-án, ilyenkor a teljes Képviselőházat és a Szenátus harmadát lecserélik. Az államok kormányzóit és saját törvényhozásait is több államban újraválasztják. Ezt a helyzetet semmiképpen sem hagyhatják ki Olgino fiai (Olginóban van az orosz Internetkutatási Intézet, vagyis az FSZB digitális ügynökeinek központja). Már pezseg az élet arrafelé, amit az is mutat, hogy a korábban Fancy Bear vagy APT28 néven ismert elit hackercsapat legújabban Strontium néven fejti ki áldatlan tevékenységét. A Microsoft e hét kedden jelentette be, hogy az orosz kormányhoz köthető hackercsoport hamis honlapokat hozott létre, amik két konzervatív agytröszt, a Hudson Intézet és a Nemzetközi Republikánus Intézet weboldalait imitálták, illetve három szenátusi oldalt. Az oldalakra látogatók gépét feltörhették és megfigyelhették volna, illetve ellophatták volna az adataikat. A veszélyt ugyan elhárították, de az újabb támadás szó szerint bárhol és bármikor várható. A Facebook és a Twitter épp ugyanaznap törölt 652 orosz és iráni propagandaoldalt, melyek a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában élőket célozták – a közösségi oldalak, ha lassan is mozdultak meg, de kezdenek igen hatékonyan fellépni a politikai métely ellen.

Ennek Magyarországhoz csak áttételesen van köze: annyiban, hogy a vizsgálatok alatt erősen akadozik a közösségi oldal és könnyebben mennek a letiltások is, mégpedig nem csak kormánypárti oldalon: a két szép, magyar vitézzel, aranyos leventével körülbelül egy időben tiltották le a velük egy napon sem említendő Csillag Ádám dokumentumfilmest, csak őt nem siratja az Origo, mert nagyon nem kormánypárti. Tiltottak másokat is szép számmal ellenzéki oldalról, nekem a személyazonosságomat próbálták ellopni (http://huppa.hu/szele-tamas-spuvunya-az-alorcas/), szóval valaki dolgozik a háttérben, és szemmel láthatóan nem balliberális médiaterrorista cenzorok.

Ki az?

Nem tudjuk, csak sejtjük.

Tetszenek emlékezni a nagy tavalyi letiltáshullámra?

Minden kollégámat tiltották, egy időben, velem együtt, és persze másokat is, mindenki felhorgadt, hogy ez már kormánybefolyás. Hiszen ismert, hogy a kormány is működtet egy trollsereget, igaz, inkább csak kampány alatt, de bevethető volna erre a célra is. Csak ezt nem ők művelik.

Ugyanis véletlenül megtudtam, hogy az ám, de a jobboldal is szenved ettől, főleg a kereszténydemokraták ifjúsági szervezete, sőt, mások is – hát akkor hogy is van ez? Úgy, hogy létezik több kisebb-nagyobb feljelentő csoport, amelyek nem is annyira politikai, mint inkább hasraütési alapon azzal szórakoznak, hogy ismertebb figurákat jelentgetnek csapatostól. Ütnek jobbra, ütnek balra, egy kiszivárgott fenyegető levelükben olyat is szóltak, hogy azt tiltatják, „aki túl aktív”. Hogy ezt miért teszik? Részben szórakozásból, részben pedig, mint vélném, politikai-üzleti megbízások alapján, zsoldért. Tudom is, kikről lehet szó, csak nincs rá bizonyítékom, azért nem tudok lépni – egyelőre - az ügyben. Hihetetlenül egyszerű egy ilyen bűnbandát összeszedni, elég tucatnyi ember, akik odateszik magukat, és a megadott célpontot óránként mondjuk tíz alkalommal jelentik. Az algoritmus azonnal kivágja az illetőt.

Nem kell mondanom: van ebben pénz, nem is kevés. De teszik ezt merő, önzetlen gonoszságból is, ugyanis azt nem tudnám elképzelni, hogy az én letiltásom bárkinek megérne egy fityinget is. Azonban egy cég letiltása már igen. Egy cégvezetőé is.

Tehát, amint az álhír-oldalak esetében is, kiviláglik, hogy itt egészen egyszerűen egy új cyberbűnözési ágról van szó, amire nincsenek felkészülve az illetékes szervek. Ha az Origo és társai valóban akarnának tenni valamit a letiltások ellen, akkor ebben az irányban kéne elindulniuk, csakhogy természetesen nem akarnak.

Hát nehogy már.

Még abbahagyják!

Aztán akkor mit gyászol majd Mátészalka, izé, az Origo?

Olyan jól jön ez nekik, mint egy falat kenyér, tökéletesen beleillik a Magyarország-méretű, manicheus világképükbe, amiben minden vagy Orbán vagy Antiorbán, és harmadik lehetőség nincs.

Az kicsit sem zavarja őket, hogy a nagy kirakósnak csak két elemét használják és ezt a két kockát látják a teljes képnek.

Hát így nem fogunk előrébb lépni.

Hagyjuk meg a hamis felháborodást és műgyászt az Origónak, a kormánymédiának, mi meg inkább használjuk a fejünket, ha már a fülünk közé szorult.

Nem ünneplem és nem gyászolom a két kormánykorifeus letiltását, de amíg a valódi okot – tehát a cyberbűnözést – nem kezdik el üldözni, addig lesz ilyen.

Mindkét oldalon.

Ezek szerint örökké lesz: mindkét oldalnak szüksége lesz mártírokra, mindig.

Már, ameddig két oldal határozza meg a (köz)tudatot.

Én már most is kicsit nagyobbnak, színesebbnek látom ezt a világot a marakodó magyar belpolitikai életnél, nem érmének, két oldallal, hanem golyóbisnak, számtalannal.

Na, mindegy, az a lényeg, hogy az Origo gyászban van.

Még jó, hogy részvétet nem kell nyilvánítani nekik.

Jövőre azt is bevezetik.

Szele Tamás

- Hallotta, Hacsek?

- Halottam, de nem érdekel.

 - Honnan tudja, hogy nem érdekli?

 - Engem most semmi sem érdekel.

 - De ez fogja. Orbán Ráhel, koszos pelenka...

 - Mondtam, hogy nem érdekel. Kérem, én csődbe mentem, a fiamat letartóztatták hazaárulásért mert találtak nála egy MUOSZ-igazolványt, a feleségem elhagyott a Simek kedvéért, mert az belépett a CÖF-be, a lányom Abesszíniába szökött mixernőnek, a kutyám megugatott és a macska megette a bankkártyámat. Pincér, egy fél vodkát! Fél litert, nem fél decit! Nem citrommal, ciánnal!

 - Szegény barátom, de ez akkor is nagyon fontos. Tudja, a pelenka...

 - Maga barom, azt sem tudom, ma lőjem főbe magamat, vagy várjak őszig, mert a főtárgyalás idejére már úgyis bevezetik a halálbüntetést, kilépünk az Unióból, és államilag mégis olcsóbb volna. Nyitva van még a sarkon a revolverkölcsönző?

 - Nem, becsukták tiltott fegyverviselésért.

 - Naná. Mégis, mit vártak mit fognak találni egy revolverkölcsönzőben? Érett túrót macesszel?

 - Azt is találtak, de kérem, ez világbotrány... a pelenka...

 - Dugja a seggébe azt a pelenkát, nem jut el az agyáig, hogy nincs a világnak az a koszos pelenkája, ami engem most érdekelne?

 - De pedig ez nagyon fontos!

 - Tudja maga, mi a fontos? Nézzen ki az ablakon, mit lát?

 - Mintha lőnének. Kitört a forradalom a pelenka miatt?

 - És zászlajára tűzte. Nem, maga marha, látja azokat az egyenruhákat?

 - Nem ismerem őket.

 - Én igen: Sziám és Burma megszállta Magyarországot a jelek szerint, és most sarcolják a népet.

 - Borzalmas, kérem. Ez is amiatt a pelenka miatt van...

 - Maga hülye? Húzza le a fejét, ez most kereszttűz volt... hiába, ezek az oroszok tudnak lőni.

 - Miféle oroszok?

 - Nézzen már ki, a sziámiakat kikergette a Vörös Hadsereg, és most ők sarcolnak. Van órája?

 - Már csak egy. Az utolsó. Szerintem ütött is. És egy pelenka miatt...

 - Galambocskám, hagyja már azt a pelenkát, énekeljünk szépen Volga-himnuszokat az ezredes úrnak, ha már befáradt ide a kávéházba... eeej, ljúliii-ljúli... na, hogy megy?

 - Szarul.

 - Azért csak énekeljen maga is, biztos, ami biztos. A Katyusát tudja?

 - Tudom.

 - Akkor énekelje, oroszul.

 - Oroszul nem tudok.

 - De tud.

 - „Messze-messze, lent a Volga mentén élt egy lány, Pelenka a neve...”

 - Katyusa, nem Pelenka! Hagyja abba, már elmentek.

 - Bozse moj.

 - Maga is mostanra tanul meg oroszul, mire megjönnek a kínaiak.

 - Hagyjuk abba, ezeknek úgysem tudunk énekelni.

 - Ezeknek nem, de már mennek is. Csak pár kereskedelmi kirendeltséget hagynak maguk után. Mármint épen. A sajátjaikat.

 - Szóval, az a pelenka...

 - Menjen a jó büdös francba a pelenkájával, látja azokat a zöld fényeket az égen?

 - Mekkora pelenkák...

 - Pelenka az öreganyja térgye kalácsa, az. Repülő csészealjak. Csillaghajók.

 - Mondja, ezek humanoidok?

 - Tudja a fene, miért kérdi?

 - Hátha őket érdekli a pelenka...

 - Hagyja már azt a nyüves pelenkát, ahogy elnézem, ezek három méter magas egysejtűek. Az egyik épp ide tart.

 - Az segít, ha éneklek neki?

 - A pelenkáról?

 - Csak arról tudok...

 - Nem segít. Megpróbálok beszélni vele. (Felemeli a jobb kezét) Békés lények vagyunk!

 - Glbmlll.

 - Beszélni szeretnénk a vezetőjükkel.

 - Brml. Glfm npkr.

 - Minden értelmes élőlény testvér az Univerzumban!

 - Prr! Prmt ktt mnrmn!

 - Örvendek. Ez itt a barátom.

 - Jó napot kívánok. Hallották már a pelenka...

 - Grrrrrr! Blxbmbrrr!

 - Maga monomániás. Ezek szétlőtték a fél kávéházat. Minek kellett azt a pelenkát emlegetnie?

 - De hát valami fontosat akartam mondani...

 - Sikerült. Még jó, hogy az italos pult és a hűtő egy része megmaradt.

 - Sajnos, azt hiszem, nem sokáig örülhetünk neki.

 - Hogyhogy?

 - Felszállás közben kicsit magukkal rántották Ausztráliát, ettől a bolygó tengelye elferdült, és most szép lassú, spirális pályán zuhanunk a Napba.

 - Hát, akkor mindennek vége. Igyunk egy kortyot, aztán imádkozzunk. Teljesen be vagyok szarva.

 - Akkor most jól jönne a pelenka, ugye?

 - Én magát halálunk előtt orbitális pályára állítom és utána vidám izlandi népdalokat fogok énekelni.

 - Ne mondja, tud izlandiul?

 - Ha erre kell, tudok!

 - Várjon, mintha normalizálódna a bolygó pályája...

 - Tényleg. Ezek a kínaiak építettek három gigászi rakétahajtóművet, és pályán maradunk. Hála az Égnek!

 - Látja, itt is jön egy kínai úrhajós.

 - Nihao, drága elvtársam, Isten hozta, nagyon hálásak vagyunk, van még egy kis vodkánk, parancsoljon! Én Hacsek vagyok, a barátom Sajó.

 - Tízezer boldogság tölti el lelkemet Ha-cheg és Sha-yo urak, méltatlan vagyok ismeretségükre.

 - Magát hogy hívják, elvtárs úr?

 - Szerény nevem Pe Len-ka.

 - Hogy én miért nem lőttem főbe magamat a legelején...

Szele Tamás