Csak jelezni szeretném, hogy a hír igaz: vége az uniós választásoknak. Ne tessenek összeroppanni, a legközelebbiek alig öt év múlva következnek, mindenki ízlés szerint gyászoljon vagy ünnepeljen, jönnek a dolgos hétköznapok. Meg a klímaváltozás, a migránshadak hátán, kérem, ahogy az meg vagyon írva, az a titkos fegyverük nekik, főleg, mert nincs.

Logikus, nem?

Ja, nem.

Szóval, a kormánymédia legújabban azt pedzegeti, hogy klímaváltozás voltaképpen nincs, az egészet a liberál-mostmárnemtudommilyen világösszeesküvés találta ki, hogy arra koncentráljunk és ne a migráció veszélyeire. Mondjuk aki migráció nélkül képes annak veszélyeitől rettegni, annak vagy betegesen erős a fantáziája, vagy elvakult kormánypárti, tehát szerencsére nem érinti a dolog a teljes országot, csak a felét, illetve, mindent a piaci igény határoz meg, láttunk már pálfordulást, lehet még pár lelkes környezetvédőből klímaváltozás-tagadó, Áderrel az élükön, de az még odébb van.

Mondjuk tisztán látható, hogy a kormánypropaganda keresett magának valami utálni való célpontot, és mivel a zöldek amúgy is rossz helyen ülnek az EP-ben (mindenki rossz helyen ül, mert minden hely a Fideszé kéne legyen, mármint szerintük), mi több, a környezetvédőkről tényleg elterjedt az a teljesen hamis babona, hogy békés hippik és ártalmatlan, mulya liberálisok mind egy szálig, most ők lettek a szolgálatos ellenség. Előítéletek alapján, ugyanis ha a kormánymédiában tájékozott vagy legalábbis huszonöt évnél idősebb emberek dolgoznának, netán volna memóriájuk, tudnák, hogy a környezetvédők egyáltalán nem kötelező módon baloldaliak vagy liberálisok, Nyugaton többnyire azok, viszont Magyarországon a zöld mozgalomnak hosszú ideig volt egy erősen nacionalista, „barna” árnyalata is, ha még tetszenek emlékezni, a kilencvenes években ők kampányoltak a „magyar nőbe magyar magot” szlogennel. De a kormánysajtó ezt már elfelejtette, és most indul az offenzíva az idealista széplelkeknek tartott zöldek ellen, akik, mivel állítólag liberálisok, bizonyára vagy nem fognak visszaütni, vagy majd csak „sivalkodnak”.

Hát erről nem vagyok teljesen meggyőződve, meg hát láttam én már liberálist is akkora pofont adni gárdistának, mikor az belékötött, hogy az illető a zárt kirakaton át repült ki a kocsmából az utcára.

No, tehát látjuk a tendenciát, most lássuk a tényeket!

Az első jele a készülő támadásnak az igen bölcs és megfontolt Nógrádi György megszólalása volt az M1-en, aki szerint „érezhető, hogy a német közéletet azért uralja a környezetvédelem, hogy ne kelljen a migrációról beszélni.” (https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2019/05/26/szakertomegbukott-a-nemet-migracios-politika/?_ga=2.152309625.1905970928.1558759315-61942426.1558759315#)

Hát, és ha a Bundesliga uralná, az is csak trükk volna ebből a tételből kiindulva. Azonban az offenzíva folytatódik, ha egyelőre óvatosan is, lépésről lépésre: a Terror Házában rendezett, hétfői választásértékelő beszélgetésen, melyet Lánczi Tamás, a XXI. Századi Intézet igazgatója nyitott meg, már egészen érdekes állítások hangzottak el (https://index.hu/belfold/2019/05/27/ep_valasztas_elemzes_konferencia_terror_haza/?_ga=2.183127014.1905970928.1558759315-61942426.1558759315):

„A zöldek felfutása komoly kérdéseket vet fel, mert miközben fontos a környezet védelme, addig globális szinten a zöld gazdaság egyet jelent a versenyképesség zuhanásával.”

A kicsit sem zöld gazdaság meg mondjuk a klímakatasztrófával, de sebaj, versenyképesen visz el minket a ciklon vagy a szökőár.

„Kiszelly Zoltán a „mainstream elit” befolyásolási kísérletein döbbent meg, például a klímaváltozás „metatémájának” a migrációval szembeni bevetésével. Egyébként megdöbbentő, hogy a példátlan tudományos konszenzus által övezett, a migráció egyik katalizátorának számító klímaváltozás politikai témává válását a jobboldali hozzászólók egyöntetűen – G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatója, egy Habony-közeli revolverlap főszerkesztőjének szavaival szólva - „az elit cselé”-nek tartják, amivel az „elit” megpróbálja elfedni a bevándorlás kérdését (ami ezek szerint a valódi politikai kérdés).” (Index)

Ezt követte Bayer Zsolt tegnapi pengeváltása előbb a tényekkel, aztán a 444-gyel.

Mindjárt megint megkérdi valaki – mert mindig megkérdi – hogy „egyáltalán, miért foglalkozol vele”? Erre a kérdésre az a válasz, hogy nem élvezetből: ő nem nyughat, nem én üldözöm. Az árvíz elhárításának pedig a legkevésbé hatékony módja, ha figyelmen kívül hagyjuk – tessék csak megkérdezni Pelikán József gátőrt, bizony okos dolog figyelni a víz állását. Hát ezért figyeli az ember a bayerzsocát is, sok mindent ki lehet olvasni a viselkedéséből.

Egyszóval, Löwy-díjas szerzőnk tegnap publikált a blogján egy hosszú írást, aminek az a veleje, amit a fentiekben is mondanak a társai: klímaváltozás nincs vagy alig van, manipuláció az egész és azért találták ki, hogy ne a migrációról beszéljünk. Meg mindig is volt (akkor most hogy nincs?), tehát természetes, és semmiképpen sem az ember csinálja, de kitűnő politikai kártya, és óriási üzlet van benne. Különben is, ha változik, szokjuk meg a másik klímát, nem olyan nagy ügy. A magvas gondolatokat igen sok idézet támasztja alá, különböző terjedelmekben, és itt van a kutya elásva.

A 444 ugyanis meglátta ezt a dolgozatot, és ízekre szedte, érdemei szerint, ahogy kell. (https://444.hu/2019/05/28/bayer-zsolt-mutatja-az-uj-iranyt-a-kulfoldiek-mellett-most-mar-a-zoldeket-is-lehet-gyulolni?fbclid=IwAR2yhKYjuZGjQmy-FD1ve4zDrkZrHJrTOUHGjHlaUN3M_LF7ml_Jh8XwsuQ) Mire fel a nemzet bayerzsocája a tőle megszokott, fentebb stílben válaszolt nekik, elég csak annyit idéznünk belőle, hogy nézete szerint a 444 munkatársai nem a hagyományos módon születtek, hanem készítették őket:

„a kert végében, a rötyi melletti sufniban, egy régi, kicsorbult szekercével, és egy még régebbi, rozsdás ráspollyal, két térd között, mert a satu menet közben eltörött. Aztán mikor készen lettek, a Dzsepettó Béla bácsi életet fingott beléjük, és kihelyezte őket a 444-hez újságírónak.”

Ami csak annyit jelent, hogy szerzőnk olvasta a Pinocchiót és leghősiesebb biokémiai kísérletei dacára sem felejtette még el. Holott sokat tett saját memóriája ellen, néha nem is sikertelenül, gondolok itt az életrajzából kimaradt kuríros és népszabadságos évekre. Azonban, hogy rátérjek az érdemi mondanivalójára, azt állítja:

„Egészen pontosan egyáltalán semmit sem írtam. Hanem feltettem a blogomra egy írást, amit mások írtak. Hogy kik? Például Jankó Ferenc, Móricz Norbert, Pappné Vancsó Judit. Megjelent a publicatio.nyme.hu oldalon, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományos honlapja.”

No, itt válik kétfelé a valóság, már ha szabad ezt a jelenséget szerzőnkkel egy írásban említeni. Mert legyünk becsületesek: bizony, jelzi az anyagban, hogy kapta az írást, sőt, megjelöli a forrását is. Vesztére, teszem hozzá, ugyanis nem voltam rest és megnéztem az eredetit is.

Az még hagyján, hogy írt hozzá egy leadet, vagyis bevezetőt pár sorban, azt illik is, szokás is, még ha furcsán is hangzik:

„Amit sokan sejtettünk, most itt olvasható. Igen, a „klímakatasztrófa” a legjobb üzletek egyike, a „zöldpolitika” pedig a globalizáció egyik fedőszerve. S mint mindig ilyenkor, aki kétségbe meri vonni az új világtrendet, az ki van kiáltva bolondnak vagy gazembernek. Mert a világboldogítók és világmegváltók nem tűrnek ellentmondást. Így olvassák el figyelmesen az alábbi nagyjából öt oldalt.”

Még elnézést kér az ékezetek hiánya miatt, és itt említi, hogy „kapta” a szöveget, itt jelöli meg a forrást is – csak kissé takarékosan bánik a dolgozat fő forrását képező „Klímaváltozás: diskurzusok a katasztrófától a kételkedésig” című tanulmány kapcsán az idézőjelekkel. Konkrétan nem használja őket, csak más idézeteknél, így az olvasónak fogalma sincs, hol kezdődik a tanulmány, hol végződik és mit írt bele bayerzsoca. Mert bizony beleírt.

Felcímet is (Klímakamu), egész bekezdéseket is. Sőt, ki is hagy belőle félmondatokat. A hivatkozott tanulmányrészlet ugyanis a következőképpen ér véget nála:

„A klímaállandóság és a normál éghajlat mítoszával szakítva meg kell értenünk, hogy az éghajlati rendszer az emberi hatásoktól függetlenül is változik,”

Nem véletlen a mondatvégi vessző, nem is hiba: lusta volt pontra javítani, ugyanis a mondat a tanulmányban folytatódik, csak kissé kényelmetlenebb lett volna végig idézni. Emígyen szól a gondolat második fele:

„ezért a megelőzésen kívül az adaptációra is koncentrálni kell. Csatlakozva DEMERITT, D. (2001) konklúziójához: a tudományban is komplexebb, konstruktívabb párbeszédre, a tudományos eredmények reflexívebb megértésére, feldolgozására lenne szükség.”

Na, ez lemaradt, talán nem véletlenül. Most tartunk a Bayer-anyag közepén, ahol a nagy garral hivatkozott tanulmány amnesztiába esik és más, összeollózott idézetek következnek, viszont világosan látszik a törés: innentől vannak ékezetek és idézőjelek is. (Mondjuk én kiékezeteltem volna, ha már így kell idéznem, de nem is vagyok akkora úr, mint Ötöske).

Az írás utolsó harmada pedig saját kútfőből származik, jelezve sajátból, kicsit rejtélyesen ugyan, mert a „Klímakamu / szerintem” felcím ismétlése választja el az előbbiektől. Itt elszabadul a szerző, eldobja szájkosarát, zúgva, bőgve töri át a gátat, el akarja nyelni az egész világot, elég csak a rezümét idézni:

„A klímapolitika, amely jó szándékú fiatalokat mozgósít világszerte, mélységesen erkölcstelen, mert mögöttes politikai érdekből kisajátította a környezetvédelem eszméjét. A liberális zöldpolitika ráadásul nem ellensége, hanem sokkal inkább kenyérevője a globalista cégeknek, a profit érdekében támogatója a környezetszennyezésnek, háborúknak, embercsempészeknek, népvándorlásnak. A jóhiszemű tömegek szavazatait pedig egy felmagasztalt cél mögé bújva sikeresen begyűjtik.”

Hát, ez bizony nem egy tanulmány megosztása volt. Ez egy tanulmány bizonyos részének megosztása volt, más idézetek beszúrása és a végén az egész beterelése a kormánypropaganda karámjába. Gyenge védekezés, hogy „ő nem is írt semmit” - az utolsó nyolc bekezdést, amiben pont a politikai értelmezés van, bizony ő írta. Minden szavát, máshol nem is megtalálható ez a szövegrész.

Persze csak befolyás kérdése, hogy ezt a nyolc bekezdést is minősítsék tanulmánynak és adjanak érte Széchenyi-díjat, Corvin-láncot, valami vásárfiát, amitől az egész tudományos munkává válik és többet nem lehet a napi sajtóban röhögni rajta.

Pedig elég röhejes volt, hogy amint a szerző közzétette klímaváltozás-tagadó munkáját, olyan vihar söpört végig tegnap az egész Kárpát-medencén, jégesővel vegyesen, hogy még csak most mérik fel a károkat, de az már biztos, hogy komolyak lesznek.

Elég volt kinézni az ablakon, hogy meggyőződjünk az írás tökéletesen téves mivoltáról.

Meg kell mondanom: szerzőnknek pénze lehet, hogy van, fölösen is, de szerencséje nincs.

Mellesleg: mai jegyzetében, a Magyar Nemzet hasábjain az Európai Unió közeli felbomlását jósolja – akkor minek kellett megnyerni az uniós választásokat? Erre a kis időre?

De nyugalom: ebben is annyira van igaza, amennyire a klímaváltozással kapcsolatban.

Mondom én: elhagyta őt a szerencséje.

Szele Tamás

Ha a vasárnapi választási eredményeket próbáljuk megfejteni, hallgassunk ukrán anarchista dalokat. Nem viccelek: pontosan olyanok vagyunk, mint a „Чому не вийшло?” vagyis „Miért nem sikerült” című zenemű szövegírója, aki mélán borong: vajon miért nem sikerült Nesztor Mahnónak egy független, anarchista Ukrajnát fenntartania?

A történelmet alaposabban ismerők számára világos: az államalakulat fennmaradásának egy fő akadálya volt, éspedig a Vörös Hadsereg – mikor a mahnoistákkal együtt kiverték a fehéreket a Krímből, Bugyonnij egészen egyszerűen lemészároltatta saját harcostársait, az anarchistákat, maga Mahno is alig bírt elmenekülni. Csalás volt? Csalás volt, nem az első és nem is az utolsó, de így utólag tisztán látni, hogy a bolsevikekkel kötött szövetség volt az alapvető hiba. Ezen nem sok merengeni, borongani való van, kivéve persze ha valaki – mint a dal szerzője is – személyesen, érzelmileg is érintett ebben a történelmi epizódban.

És ezzel együtt sem széles körben tárgyalt, vitatott történelmi kérdés a mahnovscsina száz évvel ezelőtti bukása. Sajnos, tegyük hozzá – de vajon min fognak borongani száz év múlva a magyar dalnokok? Még az a szerencse, hogy nálunk halottja nem volt az eseményeknek, hiszen nem is háború volt, csak egy uniós választás.

Mert most senki sem borong, mindenki veszekszik, átkozódik. Nem mennék most bele a rengeteg szamárság ismertetésébe, ami a közösségi oldalakat elöntötte, de az eredmény senkinek sem felel meg. Ki sokallja a győzelmet (egyik vagy másik pártét), ki kevesli, mindenki szidja a választókat és mindenki feni a kést, melegíti a csizmát ellenzéki oldalon – a másik ellenzékinek. Is. Meg a kormánypártnak is. Legendák terjednek, kiirthatatlanul, mert bizonyíthatatlanul – ha azt állítja valaki, hogy látott „sok, magyarul nem beszélő ukránt” szavazni, vagy akár csak közlekedni a szavazás napján, az érzelmi alapon ugyan érv, de ha a valóságot nézzük, és megkérdezzük: Hol? Mikor? Hányan voltak? Szám szerint? - akkor bizony kiderül, hogy nincs semmi fix adatunk. Valahol, valamikor, valaki látott valakiket, akik valahányan voltak. De rengetegen kellett legyenek.

Jó, én meg láttam vasárnap egy kínait, aki szintén nem beszélt túl jól magyarul, mégsem gondolok arra, hogy nyakunkon a Népi Felszabadító Hadsereg. Ez uniós választás volt, amin – nem győzöm eleget ismételni – bejelentett lakhely szerint lehetett szavazni, tehát az uniós tagállamokban élő kettős állampolgároknak az NVI nem is küldött levélszavazati csomagot, hiszen ők csak a helyi jelöltekre voksolhattak. Ukrajnába és Szerbiába, melyek nem uniós tagállamok, küldtek – ezekből érkezett is 43 173, ebből 41 571 a Fidesz-KDNP-re. Az sincs kizárva, hogy elszórtan voltak bejelentkezések magyarországi lakcímekre – de legyünk már realisták, a belföldi szavazókörökben 3 414 317 fő voksolt, ebből 1 803 282 a Fidesz-KDNP-re.

Ami azt jelenti, hogy akár csak egy mandátummal többért a magyar kormánypártnak legalább száz-kétszázezer embert kellett volna áthozni a határon, bejelenteni őket helyi lakcímekre, leszavaztatni, visszavinni – egy ekkora mozgásnak feltétlenül nyoma volna, ha máshol nem, a népességnyilvántartásban, ráadásul a határforgalom nem megnövekedett volna – a Magyar Hang információi szerint valóban lelassult Záhonynál, harminc fő erősítést kért és kapott a Határőrség – hanem eldugul. Kétszázezer fő az ötvenezer autó befele, ötvenezer kifele, a felük még most is ott állna, nem lett volna elég ennyihez harminc fő. Nagyon valószínű, hogy volt ugyan arrafelé fiktív címre bejelentkezett szavazás – de nem százezrek, hanem csak ezrek részéről, és ennyi ember nem képes érdemben változtatni egy olyan voksolás végeredményén, amiben majd' három és fél millióan vesznek részt.

Sebaj, akkor is megállíthatatlanul terjed a legenda. Hiszen van bűnös! Nem mi voltunk a hülyék, nem a mi pártjaink politizáltak rosszul! Árulás történt. Sőt: boszorkányság is.

A másik terjedő szamárság az, hogy „ha ez vagy az a párt nincs, nem indul, visszalép, megszűnik, akkor az én kedvenc pártom mennyivel több szavazatot kap! Ezek ellenségek, árulók, le velük!”

Hát kérem, nagyon félre tetszenek érteni a demokratikus szavazás fogalmát. A szavazóhelyiség nem pékség, a szavazat nem kenyér, ami nélkül nem lehet élni, és ha nem kapok az egyik péktől veknit, kénytelen-kelletlen a másiktól fogok venni, ha másfélét is. Ha teszem azt, az általam preferált párt nem indul el, attól én még nem fogok átszavazni mondjuk a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra, nem vagyok kénytelen erre – minden törvényadta lehetőségem megvan, hogy otthon maradjak és voksolás helyett csülkös bablevest főzzek, csipetkével. Valamint tejföllel.

E mögött az a gondolkodás áll, hogy sokan akarják egyesíteni a teljes ellenzéket, csak épp saját jogaruk alatt. Amíg azonban vélemény kérdése a politika és nem hűbéri kiváltság, ez nem fog menni. Ugyanígy nem érv az „elveszett szavazatok” emlegetése, melyek a győzteshez kerültek: az a helyzet, hogy a d'Hondt-számítás alapján épp úgy kerültek a második helyezetthez is, csak kisebb mértékben... és a harmadikhoz is, itt a táblázat. (https://www.valasztas.hu/mandatumszamitas-d-hondt-matrix_ep2019)

Nem, az sem érv és nem is képezheti érzelmi zsarolás alapját, hogy „én jobban tudom, mi kell neked, mint te, megmondom, kire szavazz”. Rendben, elismerem, elég sok államrendszer áll ennek alapján – konkrétan a NER is – de azért egyiket sem nevezném demokráciának.

Azonban ez az egész érvelés, melyet kifejtettem, voltaképpen majdhogynem felesleges.

Érvelésemet csak azok fogják elfogadni, akik egyébként is osztják általában nézeteimet. Minden más embercsoport részéről vagy közömbösségre számítok (jó esetben) vagy dühödt, elkeseredett támadásra (ez a valószínűbb). Ugyanis itt én nem véleményeket ütköztetek, azt csak én hiszem, hanem sokak számára hitbéli tételeket sértek meg. Szentségeket török, aminek bére minimum kiátkozás, később talán máglya is lehet belőle. Hiszen amit a Főpap mond (bármely párt bármely főpapja) az csak igaz lehet, ami azzal ellentétes, az blaszfémia.

Sokat emlegetik, hogy információs buborékban élünk, a közösségi oldalak és a böngészők algoritmusa miatt csak a nekünk kedves információk jutnak el hozzánk, és fogalmunk sincs a politikai túloldal, sőt, a másik ellenzéki szerveződés híreiről, tevékenységéről sem. Jelentem, a helyzet ennél rosszabb: információs visszhangkamrában vagyunk, és nem látszik a kiút.

Hogy mi a különbség a kettő között? Kiváló cikk szólt erről a Start blogon még tavaly, abból idéznék (https://startblog.blog.hu/2018/04/22/ezert_nem_erted_a_fideszest_es_ezert_nem_ert_teged_a_fideszes?fbclid=IwAR3G8HAK1FpE52locobXjz192Exb_wOIaGIXqMYpzHnRGt9eVaSeFdPwgSY).

„Az ismeretbuborék egy információs hálózat, amiben lényeges információk, információforrások mulasztással maradnak ki. A mulasztás hasznos lehet: el akarjuk kerülni a velünk ellentétes véleményeket, például mert kényelmetlenül érezzük magunkat tőle. A társadalomtudósok szerint szeretjük megválogatni, minek tesszük ki magunkat, olyan információkat keresünk, amik megerősítik saját világnézetünket. De ez a mulasztás teljesen véletlen is lehet. Még ha nem is próbáljuk aktívan elkerülni a nézetkülönbségeket, a Facebook-barátaink általában ugyanazokat a nézeteket és érdeklődési köröket osztják. Amikor a hálózatokat szociális okokból építjük, aztán információs forrásnak használjuk azokat, könnyen elkerülhetjük az ellentétes nézeteket, és túlzott egyetértéssel találkozunk.

A visszhangkamra társadalmi szerkezet, amiben a nézeteinktől eltérő, releváns hangokat aktívan lejáratnak. Miközben az ismeretbuborékban ritkán találkozunk ellentétes véleményekkel, a visszhangkamerában lévőknél ez nincs így, ők aktívan bizalmatlanok a kívülállókkal.”

Hát igen. Míg az ismeretbuborék lehet hasznos – ha tudom és bizonyítottnak látom, miszerint a Föld gömbölyű, felesleges, sőt, káros is lenne rám és idegrendszeremre nézve olyan véleményekkel foglalkoznom, miszerint lapos – a visszhangkamra kifejezetten káros, és mindegyik oldal építi a falát. Belülről is, kívülről is.

Hogyan lesz az ismeretbuborékból visszhangkamra? A közösségi (tehát nem személyes) ismeretbuborék irányítója, akár személy, akár párt, tesz egy nagyon radikális kijelentést, legyen az igaz vagy hamis, és elkezdi kitartóan ismételgetni. Ilyen mondjuk a Fidesz migráns-fixációja, Soros-mániája, de az ellenzéki oldalról is lehetne példákat hozni szép számmal. Nem teszem, de lehetne. Azért nem teszem, mert megtámadnának sokan, azt az egy érvet ismételgetve, miszerint „De ez igaz, mert mi mondjuk és sokan mondjuk”. Különben a kormány is nagyjából erre támaszkodik, nem sokkal többre. Csak ha sokan is mondják, hogy a Föld lapos, az attól még gömbölyű marad.

No, de ott tartunk, hogy elhangzott egy radikális állítás. Az ismeretbuborék elfogadói, „lakói” vitatkozni kezdenek, néhányan – ez óhatatlan – nem fogadják el, ők kiközösítésre kerülnek, a többség azonban mellé áll, és saját véleményévé teszi. Aki nem ért ezzel egyet, az ellenség, ostoba, és nem csak ebben nincs igaza: minden más kérdéshez is hülye vagy dilettáns, a hajóvonták találkozásától a kutyasétáltatásig. Mindenhez.

Ez az a pont, amikor lezárul a csoporton kívüli információ beáramlása, becsapódik a visszhangkamra ajtaja, és most már csak a bentről hangoztatott vélemények verődnek benne ide-oda.

Hát itt a baj: ezek vélemények. Melyeknek lehet köze a tényekhez, de ez nem kötelező. Lehetnek tévesek is.

És ha az az átkozott realitás rájuk cáfol időnként, a visszhangkamra lakóinak szükségük van magyarázatra a Mindentudó Orákulumtól, amely eddig is alakította a véleményüket. Az ám, de az Orákulum is csak pár emberből áll, akik a közhittel ellentétben távolról sem tévedhetetlenek: adnak gyorsan valami magyarázatot, ami épp eszükbe jut kapásból, rendszerint egetverő marhaság, de a hívőknek megfelel – aztán utána bőgve védik, bizonygatják, mert nem táncolhatnak vissza. Olyan ugyanis nincs, hogy ők tévedjenek, ha tévednek, már nem orákulumok, hanem emberek.

Kiválóan megfigyelhető a jelenség bármely politikai oldalon, bár a legjobb - mert legláthatóbb – példákat a kormánypárt mutatja, ahol a visszhangkamra fenntartása lassan a realitás teljes tagadását igényli, már ott tartanak, hogy a klímaváltozást is a migráció elfedésére találták ki valami ármány okából. Hazudni lassan szükségesebb lesz a szent cél érdekében, mint élni.

Tehát ezért nem értjük az eredményeket. A mi visszhangkamránkban mások a prioritások, más az eszmerendszer, mások az érvek, mint az ellentétes visszhangkamrában és a kettő között nincs kommunikáció. Fogalmunk sincs az 1 803 282 a Fidesz-KDNP-s szavazó véleményéről, hangulatáról – ne feledjük, a szavazás Magyarországon 2006 óta érzelem és nem értelem kérdése – nem is lehet, hiszem másik visszhangkamrában élnek, ahová nekünk nincs bejárásunk. Nekik sem a miénkről, csak ordítozó becsületsértések és átkok hallatszanak még át egyikből a másikba.

És mivel nem értjük az eredményeket, megpróbálunk külső magyarázatot találni rájuk.

Aljas árulást, külföldi támogatást, belső ellenséget vizionálunk.

Annyit mondanék, hogy ez nem a győzelem útja: képtelenség bármely visszhangkamrát öt-tízmillió főnyire bővíteni, főleg, ha tudjuk, hogy minél radikálisabb állítások tartják a falát, annál többeket rekesztenek ki belőlük.

Ellenzéki szempontból ez kontraproduktív, bár kétségtelen, hogy ez tartja össze a már meglévő szervezeteket.

Kormánypárti szempontból viszont elkerülhetetlen előbb-utóbb a túl nagyra nőtt visszhangkamra összeomlása.

Ne merengjünk értetlenül, hogy miért nem sikerült a teljes, elsöprő győzelem: ezért.

Ne gyártsunk hamis magyarázatokat.

Akkor sem, ha jól hangzanak és jól is jönnek átmenetileg.

Csak az acélbuborékot, a visszhangkamrát építjük velük – azt amiből ki kéne törni egy győzelemhez.

Szele Tamás

Hát akkor most mi lesz? Most az lesz a jelek szerint, hogy eljön a Kánaán, mert mindenki győzött tegnap. Akkora Kánaán jön, hogy arról fogunk koldulni. És bocsánat, de én vagyok az ünneprontó: unokáink is nyögni fogják ezt a tegnapi diadalt. Szóval, ha csak fél milliméterrel tovább nézünk a magyar belpolitika posványos vizein: baj lesz, vége a szép napoknak.

(Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA)

Az, hogy a Fidesz 52,26 százalékkal győzött, Magyarországon, egy olyan állítás, ami igaznak ugyan igaz, de körülbelül annyit jelent, mintha valaki a Baross téren volna világhírű. Tessék megkövezni, mert nem ünneplem extázisban sem ezt, sem az ellenzék érdekesen alakuló eredményeit, de azért még így, utólag is elmondanám: tegnap nem magyar országgyűlési választásokat tartottak. De nem ám. Tegnap az uniós parlament összetétele dőlt el, éspedig nagyjából várható módon. Sőt: az eredmények fényében én most nem cserélnék Orbán Viktorral, ugyanis most került abba a helyzetbe, amiből jót nem lehet lépni, beszéljen akármilyen korszakos győzelemről is.

Akkor lássuk, hogyan is néz ki az a lényegtelen, messzi uniós parlament, kik kerültek bele és hányan?

Az Európai Néppárt 179 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt az újabb ciklus elején ismét 751 tagú testületbe.

A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 150, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 107 mandátumot kaphatnak.A zöldek frakciója 70 tagú lehet. Az eddig a harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) a brit kormánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthat ebben a régi-új konstellációban, ugyanannyira, mint a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt.

Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működött.A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 38 mandátummal.

Ez különben majdhogynem a papírforma szerint eredmény, fogadni nem is lett volna rá érdemes, mert minimális összeget fizetett volna. De mit jelent?

Első sorban is azt jelenti, hogy a Fidesz tizenhárom képviselője most vakarhatja a fejét. Az az orbáni mesterterv, miszerint a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége elsöprő győzelmet arat majd, és minimum a Néppárthoz hasonló méretű frakciót adhat, melyhez majd a Fidesz is csatlakozik, teljes kudarcot vallott. Lehetne mondani, hogy „de hiszen a Fidesz még nincs kizárva a Néppártból”, de azért erős, barokkos túlzás lenne azt mondani, hogy esélye is volna ennek a pártnak bent maradni a történtek után a frakcióban. Manfred Weber, aki bizonnyal az Európai Bizottság elnöke lesz, világosan megmondta tegnap este a Politiconak:

„Nem fogunk együttműködni azokkal, akik szét akarják verni Európát.”

És, ami ennél is több: nincs is semmi ésszerű okuk arra, hogy továbbra is tűrjék ezt az elmérgesedett, Fidesz nevű pattanást az alfelükön. Még egy pár hónapig tologatják a papírokat, ne feledjük, közben nyár lesz, szabadságolások lesznek, de olyan szeptemberre csak megszületik a döntés és az ezerszer megalázott, vérig sértett Néppárt végül csak kizárja Orbán Viktor csapatát, akik aztán ülhetnek, ahova akarnak.

De hova akarnak? Salvinihoz? Az nem is olyan biztos. Erre csak akkor mutatkozik esély, ha Orbán lehetőséget lát arra, hogy magához ragadja a populista-szuverenista szemétdomb vezetését, és ő lehet rajta a kiskakas. Nem az az ember, aki beérné a másodhegedűsi poszttal. De Salvini is ugyanilyen, Marine le Pen nemkülönben, szóval az nem is egy frakció, hanem egy túlélőtábor a dzsungelben. Vagy a Hegylakó című film, mert náluk a végén tényleg csak egy maradhat.

A konzervatív frakció talán örülne ennek a tizenhárom képviselőnek, mert így egy egész fővel lekörözhetnék a zöldeket, de nem örülnének az óhatatlanul velük járó pártütésnek és hatalmi harcoknak És még így sem kerülnének a valódi döntéshozatal közelébe sem – a harmadik helyezett ALDE-nak is másfélszer annyi képviselője lenne, mint nekik így, kiegészülve.

Az a helyzet, hogy a mostani erőviszonyok között ez a tizenhárom képviselő sehonnét sem hiányzik. Ennyire sehol nincs szükség, többre talán lenne, de így sem nem osztanak, sem nem szoroznak. Majd zátonyra futnak valahol, de nem a nagyok frakcióiban: fennakadnak egy kis, kopár sziklán, lengethetik onnét a győzelmi lobogót.

Illetve: nem is lengethetik.

Nem lesz mit.

Ugyanis arról tetszünk megfeledkezni, hogy őszre épp beérik a kukoricán kívül a hetes cikkely is, és mire bárki elkezdhetne valamiféle politikának tűnő tevékenységet végezni, legalább fél évre megvonják minden magyar uniós kéviselő szavazati jogát. Igen, az ellenzékiekét is, amit majd megint nem fognak Magyarországon érteni, annak dacára, hogy jó ideje mondjuk páran. De ez a szabály.

Vegyük a legenyhébb esetet, és tekintsük úgy, hogy csak félév kispad következik: nos, pont az a fél év ez, amikor döntenek majd az Európai Unió következő öt éves költségvetéséről. Melyet majd csak nézhetünk, de nem szólhatunk bele. Azt tudjuk, hogy 2020-tól megszűnik a kohéziós alapok folyósítása, de ez még nem a büntetés része: mindenképpen megszűnne. Az lejár és kész. A kohéziós alap az a ruhapénz, amit a szegény Pistikék kapnak a gazdag iskolában, hogy mégse járjanak lyukas cipőben, foltozott kabátban az úrigyerekek között, legyen úthálózatuk, csatornájuk, mindenféle infrastruktúrájuk, olyan külsejük, amiben mutatkozhatnak. Igen, csak mi ezeket a pénzeket már nagyon hosszú ideje kapjuk és lopjuk is. Ezekből épült egy csomó minden, stadiontokól le és fel, ezekből élt a magyar építőipar és ördögien bonyolult alvállalkozói rendszere. Meg ezekből szokás a végén Audit venni.

Na, ezek 2020-tól lejárnak. Sok egyéb támogatás marad ugyan, de ez az ellenőrizhetetlen pénzözön el fog apadni. A maradék támogatások még fenntarthatnák a magyar gazdaságot, ha előnyös pozícióból lobbiznának értük a költségvetési vitában, de ugye nem lesz sem előnyös, sem előnytelen pozíciónk, nem lesz nekünk abban még szavunk sem.

Ráadásul nem látszik kétségesnek, hogy Manfred Weber lesz az Európai Bizottság elnöke, és ha az lesz, akkor felállítja rettegett bizottságát. Manfred Weber ugyanis tett korábban egy javaslatot, mely szerint a választások után fel kéne állítani egy kilenc tagú uniós testületet. Állna pedig ez a testület tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból. És az lenne a dolga, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban.

A testület sárga lapot mutatna fel – a fociból kölcsönzött módszerrel – ha a jogállamiság sérülésének alapos gyanúját állapítja meg. Az Európai Bizottság ebben az esetben jogállamisági eljárást indítana az adott tagországgal szemben.

Ellenben a jogállamiság komoly, súlyos sérülése esetén piros lapot mutatna fel. Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülne, az EB pedig szankciókat javasolna az EP-nek és a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak arra az esetre, ha az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az adott tagországot. Ezeket a büntetőintézkedéseket csak az EP vagy a tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni. Ilyen döntés hiányában a szankciók a bíróság ítéletének kihirdetése után automatikusan életbe lépnének.

Manfred Weber az elképzelést összekötötte az EU-s támogatások kifizetésével. A hitelminősítő intézetek országjelentéseivel párhuzamot vonva úgy gondolja, hogy a független jogi elemzői tanács nyilvános jelentései a jogállamisági hitelképesség megállapítására szolgálnának, és ez a hitelképesség lenne a feltétele az EU-s támogatások maradéktalan kiutalásának.

Magyarul: hatalmaskodásra nem lenne pénz.

Mármost akárhova is ül a Fidesz-frakció, vége a szép napoknak: eláll a végtelennek hitt aranyeső. És ezt valahogy majd meg kell magyarázniuk, szóval nem lennék a bőrükben.

Persze, nem kétlem, hogy meg fogják: a magyarázatok ideje szerencsétlen módon csak az őszi önkormányzati választások után következik el, amikor már különösebb következmények nélkül mondhatnak itthon a kialakult córeszről egészen pontosan azt, amit akarnak. Nyilván majd a migránsbarát Unió és az európai baloldal ármánya lesz náluk a felelős, meg persze Soros, ők és a magyar rendszer semmiképpen sem – majd lesznek politikai perek, koncepciós eljárások, csak kell találni pár békaembert, és lesz majd igen nagy nyomor, ugyanis egész iparágak fognak leállni. Az építőiparba már most sem fektetnék egy vasat sem. Még ha volna is nekem - de nincs.

Szóval így győzni nem túl nagy öröm: de sajnos még azt sem mondhatjuk, hogy egy más eredményű választás változtatott volna a helyzeten. A hetes cikkely élesítése a kritikus periódusban akkor is bekövetkezne, ha a magyarországi EP-választásokat más nyeri: a Fidesz most tulajdonképpen azt a kétes dicsőséget szerezte meg, hogy elviheti a következő legalább öt év gazdasági visszaeséséért a balhét. Persze ezt is meg fogják úszni, ők mindent megúsznak – mi, az istenadta nép már nem biztos, hogy annyira derűsen nézhetünk a közelgő nehéz idők elébe, mint választott képviselőink.

Ez persze elkerülhető lett volna, ha Orbán Viktor nem kezd populista álmokat kergetni, és ha a magyar politikai rendszerbe nem lenne valósággal belekódolva a korrupció, a hatalmaskodás, a visszaélés.

Szóval, kérem: ünneprontó vagyok, bármi is jöjjön ősszel, az önkormányzati választások alkalmából, helyzet van, helyzet lesz és erős fokozódás várható. Nincs mit ünnepelni egyik politikai oldalon sem.

Szele Tamás

Kérem szépen, most érdekes produkció következik: kötéltáncot fogok bemutatni. Ugyanis az uniós választási kampányidőszak egyik álhír-ügyével fogok foglalkozni, és az lesz benne a kötéltánc, hogy megpróbálok elfogulatlan maradni mindegyik oldallal. De kicsit sem leszek kíméletes az álhírterjesztőkkel – no, meglátjuk, hogyan sikerül.

Miért pont ma foglalkozom ezzel?

Mert nem akarok magam is kampányolni se pro, se kontra.

Szóval, kampányidőszaknak nevezzük azt a periódust, amikor még a mainstream média jelentős része is úgy gondolja, hogy szabad hazudni. Igaz, többnyire nem magától hazudozik, hanem vagy neki is hazudnak a politikusok – és nem írhat mást a szerencsétlen sajtómunkás, csak amit nyilatkoztak neki, maximum megjegyezheti, hogy nem hiszi – vagy... hát, a lap fennmaradásának érdekében rákényszerül a hamis hírek közlésére. Azután persze minél elkötelezettebb egy lap politikai szempontból, annál kevésbé hiteles, de ez így van kampányidőszak előtt és után is.

Ide kívánkozik egy régi vicc: Trump meghal, és Szent Péter választás elé állítja, mennyország vagy pokol?

- Meg lehet nézni döntés előtt őket?

- Hogyne, kérem.

A mennyországban állandóan november van, esik az eső és unatkozó angyalok pengetik a hárfájukat egy örökkévalóságon keresztül. A pokol mozgalmasabb, hatalmas buli van, félmeztelen nők, mindenki whiskyt iszik, szól a zene és ruletteznek is.

- No, Donald, mit választasz? - kérdi Szent Péter.

- Hát, izé... kerülhetnék a pokolba?

- Persze!

Azonnal jön két ördög, belevágják egy üst forró szurokba.

- De hát nem ezt mutattad, Péter!

- Ja, fiam, az a kampányidőszak volt!

Hát így állunk a kampányidőszakokkal. Most speciális álhírek terjednek, amiket politikai célokkal terítenek, ellentétben a megszokott, üzleti típusúakkal.

Azonban volt egy olyan botrány, amit megint előveszek, pedig már foglalkoztam vele: azért tanulságos, mert senkinek sem volt benne igaza. Egyik félnek sem. És mindenki a saját szája íze szerint politizálta át a különben kizárólag üzleti természetű hírt.

Az úgy volt, hogy 2019. május 15-én mindenki legnagyobb meglepetésére a következő közlemény jelent meg a kormányt támogató Mediaworks lapjaiban:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.

Ennek következtében most a közösségi oldalon olyan hírekre és tartalmakra sem tudjuk felhívni olvasóink figyelmét, amelyeknek nincs semmiféle politikai vonatkozásuk. A Facebook döntésének áldozatul esett többek között a Nemzeti Sport, a mindmegette.hu receptoldal, a likebalaton.hu. programmagazin és számos megyei és városi kiadványunk is.

Több milliós olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, arra biztatjuk, hogy a jövőben ne a Facebookon, hanem kizárólag az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Hát ez meg mi? Aki egy kicsit is ért a közösségi oldalakhoz, azt gyanította, hogy a Facebook az uniós választási kampány tisztaságára akart így ügyelni (erről volt is szó korábban), mert hát a Mediaworks lapjai, hogy is mondjam csak, mintha kissé elfogultak lennének a kormány irányába. De azért érezhető volt, hogy nem tudunk mi mindent – ettől függetlenül kitört a vihar, és két hétig szidta vagy dicsérte pártállás szerint a magyar sajtó a közösségi oldalt. Amely különben megérdemli mind a szidást, mind a dicséretet – csak épp nem ezért az ügyért. Ugyanis – a tájékoztatás szándékos szakszerűtlensége miatt ez nem volt világos – semmiféle médiumot nem tiltott le a Facebook. Csak a hirdetésüket tiltotta meg. De maguk a lapok ott maradtak, ahol voltak, a helyükön, aki akarta, olvashatta őket. Igen, a lapok saját FB-oldalain is. Megvonták viszont – tessenek figyelni – a kiemelési, hirdetési jogokat egyes fiókoktól.

Az ám, de huszadikán fordult a kocka. Újabb közlemény érkezett a Mediaworkstől:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook hétfőn hajnalra visszaállította a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok egy hete letiltott hirdetési fiókjait.

Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, továbbra sem érkezett konkrét válasz, ellenben a cég nevében eljáró alkalmazott a „tévesen” letiltott fiókok miatt okozott „kényelmetlenségért” elnézést kért.

Olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, továbbra is arra biztatjuk, hogy elsősorban ne a Facebookon, hanem az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Azért ez sem volt életszerű. A Facebook egy hatalmas, baromi rosszul szervezett és nagyon, de nagyon magabiztos cég. Nem szokott az elnézést kérni, akkor sem, mikor tényleg téved, akkor sem, mikor politikai alapon kényszerül valamit visszavonni (mert volt már olyan is, csak nem magyar ügyek kapcsán). Mi történhetett itt igazából? Az is kiderült. Ugyanis a HVG előkerítette az ügy kapcsán a Facebook egyik szóvivőjét (jó kapcsolataik vannak... bár nekem volnának ilyenek). Ő pedig elmondta a tényeket.

„Az egyik hirdetési fiókot felfüggesztettük, mert megsérti a valódi pénzért zajló szerencsejátékokra vonatkozó szabályunkat. Előzetes írásos engedély kell minden olyan reklámhoz, amely valódi pénzben folytatott szerencsejátékot népszerűsít vagy ilyen szolgáltatás nyújt, ide értendő minden valódi pénzben játszott ügyességi játék és lottó, a valódi pénzforgalmat generáló online kaszinó, sportfogadás, bingó és póker.” (HVG) 

Tehát az egyik fiókról van szó, nem az összesről, és az az egyik így is marad, mert valóban szabályt szegett. A szóvivő még pontosított is: a Mediaworks kérdéses hirdetési fiókja zár alatt marad, míg a többi szabadon használható. Hát igen, gondolom – nem tudom, csak gondolom – hogy benne maradt a hirdetett tartalomban a Szerencsejáték Zrt. reklámja, és az azért a hirdetők közül az egyik legjobban fizető cég… Bár Csermely Péter, a Mediaworks vezérigazgató-helyettese szerint a Nemzeti Sport Online (NSO) egyik évek óta futó szolgáltatását jelölték meg a probléma okának. Talán a lóversenyfogadás lehetett ludas az ügyben, az is meglehet, ezen már nem érdemes vitatkozni.

Akkor ez ennyi volt, és kiderült, hogy a politikának semmi köze nincs a dologhoz. Üzleti ügyről volt szó csupán. Csak mondom, hogy egy normális országban mindenki erre gondolt volna először... Itt két cég reklámpiaci nézeteltérését láttuk és néztük – mert annak nézették velünk! - politikai konfliktusnak.

Akkor lássuk tehát, mi a tanulság az esetből?

Először is az, hogy akinek kalapács van a kezében, mindent szegnek néz, akinek politika, azzal még rosszabbul járunk. Az meg mindenből politikát akar csinálni, de még a mákos gubából is.

Aztán az, hogy az álhír igenis idénytermék. Ez a történet ugyebár eljutott az álhírré válás szintjéig mindkét politikai oldalon (már, ha ugyan csak kettő van), és különféle torzítások segítségével mindkét oldal fel is használta. A félretájékoztatás és a manipuláció azonban nem sikerült volna, ha – nincs kampányidőszak. Ebben a felfokozott hangulatban viszont hajlamosak voltak szerzők is, olvasók is olyasmiket belelátni a történtekbe, amiknek semmi közük nem volt a valósághoz – így születik az álhír, és igen: érzelmi alapon, csak most politikai érzelmek szabadultak el, ellen- és rokonszenvek. A helyzet a kampánynak köszönhetően fajulhatott idáig. A valódi sajtóba csak ilyenkor kerülhettek be, válhattak témává az eltorzult változatok.

Tetszik már érteni, miért nincs kedvem kampányolni?

Álhír-elméleti szempontból – lassan tudomány lesz ez is, valami olyasmi, mint a bakteriológia, virológia – azonban tavaly tavasz óta nagyon aggasztó jelenségeket figyelhetünk meg. Megjelentek a szokásos álhírek mellett a belpolitikai álhírek, az elsőket a tavalyi országgyűlési választások kampánya alatt láthattuk. Például politikusok kerültek kórházba az anephangja.com szerint olyankor, amikor több ezer ember szeme láttára szónokoltak a legkiválóbb egészségben – na igen, csak az álhírolvasók meg több százezren voltak.

Aztán jött az Orbán Ráhel-sorozat (és szerintem még nem is ért véget). A hölgy ugyan üzleti szempontból tesz figyelemre méltó dolgokat, legalábbis egy független adóhivatal és ügyészség figyelmére valóban méltóak volnának, de azok a házmesterszintű rágalmak a szülészettel vagy korábban a pelenkával, amik ellepték a közösségi oldalakat és beszivárogtak még a mainstream médiába is (szerencsére főként cáfolat szintjén) bizony nem voltak valósak. Védje őt majd a kellő időpontban akár a teljes Budapesti Ügyvédi Kamara is, nem védem én – de ami nem igaz, az bizony nem igaz.

És mára oda jutottunk, hogy nincs nap, melyen a korábban apolitikus hazugságokból élő álhír-oldalak ne közöljenek legalább egy politikai szamárságot is. Ez azért van, mert a tavalyi kampány alatt rájöttek: nem csak az ötlábú, kétfejű borjú vagy a mozgássérült kislány mágnes a közönség számára, hanem a politika is. És ha lehet hazudni a borjakról meg a kislányokról, lehet a politikusokról is: legfeljebb jobban kilóg a lóláb, hiszen azok ritkán fogalmaznak olyan primitíven, mint az álhírlapokat szerkesztő Manyikák.

Ráadásul ha egy politikai hazugság megbukik, sokkal többen fogják megbocsátani: azok, akiknek jól jött, akik rokonszenvesnek találták, ráfogják, hogy csak hazafiságból hazudott az álhírlap, pedig nem így van. Ezek mindig pénzért hazudnak: teljesen mindegy a bevétel szempontjából ugyanis, hogy ki hordozza a reklámot, a miniszterelnök, az ellenzék prominense, netán valamelyikük egyik hozzátartozója, vagy az a bizonyos ötlábú borjú.

Tulajdonképpen az álhírlapok, otpercpihenok, nephangják kétfejű borjút csinálnak a politikából is.

Hát, mondjuk megérdemli – de igen randán bőg, az is biztos...

Most már csak az a kérdés, kik tanultak kiktől?

A szélhámosok a politikusoktól vagy a politikusok a szélhámosoktól?

És biztos, hogy ez két külön szakma?

Szele Tamás

Most illenék nagy, patetikus szavakat elővenni, nemzetről, sorskérdésekről, Európáról, világrendről, vannak is, lesznek is elegen, akik megteszik helyettem. Ilyen a kampányfinis. Ilyenkor bolondul meg mindenki, választó, politikus, sajtómunkás, ilyenkor hiszik azt a pártaktivisták, hogy még egy legutolsó hisztérikus erőfeszítés és győznek.

Hát hiszen a pártaktivistának ez is a dolga: nem várhatom senkitől, hogy kampányoljon és közben ne higgyen a vezetőiben. Először csak kicsit hisz, utána már nagyon, a legvégén vakon, és aki nem hisz és lelkesül vele együtt, pokolra küldi, ha tehetné, fizikailag is megölné, mert ilyen a vakhit. De kivégzés előtt még megtérítené, ha kell, erőszakkal akár, mint a spanyolok Atahualpa inkát. El ne kárhozzék az a halhatatlan lelke. Akkoriban hitbéli ügyekben jártak az inkvizítorok, most politikaiakban, illetve a mai embernek a politika az, ami a régebbinek a vallás volt. Öl is érte, ha úgy fordul a kocka.

Ezért lesz ma éjféltől kampánycsend, ami azonban nem azt jelenti, hogy a választás napján tilos politikáról írni, beszélni, a kis feljelentők ne fenjék a fogacskáikat, körmöcskéiket: csak annyit, hogy tilos bármilyen választási kampánytevékenységet folytatni a szavazás napján a szavazóhelyiség épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül, szóval tudósítani lehet is, fogunk is. Utálni is fogjuk, de az már a mi bajunk.

Sőt minket, sajtómunkásokat is fognak érte utálni, éspedig mindenki, akinek nem fog tetszeni a kialakuló eredmény, márpedig azt garantálom, hogy senkinek sem fog tetszeni. Mindenki sokallani, kevesellni fogja az arányokat. Hát kérem: ezt bizony már nem a sajtó dönti el, mi a tények hozott anyagából dolgozunk, talán tessenek elmenni szavazni és tessenek meggondolni, hová húzzák az az „x”-et. Ennyit tehet a közönség is az ügy érdekében, a sajtó is.

Persze azt ne tessék feledni, amit mindenki feledni látszik, hogy ugyanis ez nem országgyűlési választás. Itt a vesztesnek nem kell csomagolnia, költöznie a Kossuth térről, a győztes sem fog bebútorozni a Parlamentbe. Továbbmegyek: mivel ez egy uniós választás, nem Magyarország ügyeivel foglalkozik. Fontos, persze, nagyon fontos, arról szól lényegében a dal, hogy a szélsőjobboldali szuverenisták ne erősödhessenek meg az Európai Parlamentben (bár az ő számukra meg pont az a cél, hogy megerősödjenek), mert ha győznek, az Unió lényegében véve mai formájában megszűnhet és a helyébe egy laza államszövetség lép, szabad utazás, munkavállalás, vám- és adóunió nélkül, szóval visszaállnak az 1989 előtti közlekedési viszonyok. Magyaráznék még jogállamiságról, emberi és polgári jogokról, sajtószabadságról, bírói függetlenségről, de minek?

Kit érdekel? A politikusokat ez nem érdekli, csak a győzelem, a választókat szintén nem, csak azért említem meg, hogy tessenek tudni: igazából erről szól a holnapi szavazás, nem arról, melyik jelölt sudárabb legény vagy leány.

Aztán miről szól például a kormányfő szerint? Neki is egészen másról, annyit mondhatok. Tegnap nagy, hisztérikus, interjúnak látszó beszédet mondott a Hír TV-ben, hogy megmutassa a miheztartást a mindenkinek, ebből idézek:

„Arra kérek Magyarországon is mindenkit, hogy mindenképpen menjünk el választani, mert azt jól látom, hogy a baloldal óriási erőkkel kampányol egész Európában, és kétségünk ne legyen, hogy a bevándorláspártiak mind ott lesznek, ezért legyünk ott mi is.”

Ezt értem: minden politikus részvételre buzdít. Mondjuk a magas részvételi arány nálunk a Fidesz-KDNP-nek kedvez, mert felnyomja a bejutási küszöböt, de olyant mégsem írhatok, hogy ne tessenek menni – menjen mindenki, csak ellentétben a miniszterelnökkel, én azt javasolnám, hogy tessenek a lelkiismeretük szerint szavazni, akinek van. Akinek nincs, az meg már úgyis döntött.

„Egy választás sosincs megnyerve, amíg az urnákat le nem zárták, az esély pedig sosem váltja be saját magát, az esélyt nekünk kell beváltani (…) mindig a végén van vége, és a végéig nyomni kell.”

Fantasztikus, miniszterelnök úr. Ezt a frappáns megfogalmazást... mindig a végén van vége. Valamint minden túlsó parttal szemben megtaláljuk az innensőt. Tud még ilyeneket?

„Ha nekem erős felhatalmazást adnak, ha megvastagítják a hangomat, ha jó fizikai állapotban tudok ott megjelenni, mert a magyarok egyértelműen kifejezték a szándékukat például arról, hogy bevándorláspárti vezetői ne legyenek az Európai Uniónak, akkor nagyobb eséllyel tudok ennek az akaratnak érvényt szerezni akkor, ha nagy támogatást kap a magyar kormány, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt, mintha csekélyebbet.”

Az előzőhöz hasonlóan értelmes mondat. Ha nagyobb támogatást kap, akkor nagyobb lesz a támogatottsága. Ez úgyszólván kézenfekvő, mondaná Rejtő. Ami a hangvastagítást illeti, miniszterelnök uram, ahhoz nem választó kell, hanem endokrinológus: beszéljen erről szakemberrel, van az úgy, hogy pótolni kell a lassan illanó férfihormonokat, de vigyázzon: ha túlszedi a tablettát, kopaszodni fog.

„Magyarországon nagyon sokat kell dolgoznunk, de Magyarország egyre jobban teljesít és nehéz azt eltagadni, hogy minden évben tudunk tenni egy-egy lépést előre (…) sokkal izgalmasabb kérdés, hogy leváltsuk-e az ellenzéket, és ha igen, akkor mire.”

Azt hiszem, ez nem az ön, hanem az ellenzéki szavazók hatásköre. Ők majd eldöntik, különben is, maguk eddig nem le váltották az ellenzéket, hanem fel. Apróra. S ha nem lesz Pesten Auróra, ne számítsunk euróra.

„A választásnak az a tétje, hogy bevándorláspárti politikusok vezetik-e Európát, vagy bevándorlásellenesek, Európa megmarad-e Európának és az európaiaké marad-e.”

Magának, uracskám, magának. Én például másként látom. Csakhogy magának az a trükkje, hogy agresszívan és sokáig mondja mindig ugyanazt, míg mindenki el nem kezdi cáfolni, így aztán eléri, hogy már a kérdést is maga teszi fel, a maga szempontjai alapján kerül a mérlegre a téma. Nem ugrok be, ne tegye más sem. Nem: nem ez a tét, hanem az Unió léte és egysége. Valamint az, hogy mennyire lesz élhető hely Európa a jövőben.

„Mindig jókat nevetek azokon a nyugati véleményeken, amelyek az orosz beavatkozásról szólnak, mert Magyarországon mi nem ettől szenvedünk, hanem a Soros-féle beavatkozástól. Ennek a liberális világmaffiának a beavatkozása az (...), amely illetéktelennek tűnik. Magyarországon kívüli szereplők, nagyon sok pénzt mozgatva, megpróbálnak kampányszerűen befolyást gyakorolni a magyar választások eredményére.”

Ha nem tudnám, hogy komolyan hisz ebben a sületlenségben, mármint a mindent átszövő liberális világmaffiában, sőt, vallásának egyik alapvető hittéttele ez (már rég nem politika ez, már rég vallás, méghozzá erősen manicheus, nincs benne Ormuzd Ahrimán, Isten Sátán nélkül), hát azt mondanám: egy magabiztosságában megingó, magát gyengének érző politikus mosakodását látjuk egy várhatóan rossz eredmény előtt. De az az eredmény a maguk számára nem is ígérkezik rossznak, szóval nem látom más értelmét ennek a szamárságnak, minthogy ez egy alattvalói nyelvcsapás Napkeletnek, és a Kremlbe üzente, miszerint „örömest igyekszik”. Ez volt ugyanis a cári birodalomban a kötelező válasz arra, ha valaki ukázt kapott a cár atyuskától. De azért erről is konzultáljon szakorvossal, ha rendesen sikerül beállítani a gyógyszerezését, majdnem teljesen megszabadulhat a paranoid tünetektől, és utána már csak ritkán fog hangokat hallani a fejében.

Hát ezeket az okosságokat bírta mondani kampányfinisben a magyar kormányfő. Én, mint a mellékelt ábra mutatja, tökéletes őrültségnek érzem azt, amiben ő hisz, csak éppen már senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy nincs igaza. Meg arról sem, hogy nekem van: már véget ért az Értelem Kora a magyar belpolitikában, már az érzelmek, indulatok uralkodnak, már mindenki választott magának zászlót, csillagot, az észérvek itt már semmit sem érnek.

A hívek ölnek is kampányfinisben, ha arról van szó, hogy bedobják a szórólapokat a postaládába. Igaz, hogy „csak” madárfiókát: de ölnek. A 444-en láttam meg a hírt ma reggel (https://444.hu/2019/05/24/fideszes-szorolapokkal-oltek-meg-7-madarfiokat), és mivel gyűlölöm az állatkínzást, el is van rontva tőle a napom.

De meg kell említenem, mert ez ma Magyarország.

„A Halásztelek elveszett állatai Facebook-csoportba posztoltak be több fotót és egy szöveget, ami szerint fideszes szórólapokkal öltek meg 7 madárfiókát. Annak ellenére, hogy ki volt írva, hogy a postaládában madarak fészkelnek, ezért nem kérnek szórólapokat, valaki betömködte Orbánék menekültellenes szórólapjait, pedig fagolyók is voltak a nyílásba téve, hogy semmi ne férjen be. Emiatt aztán megdöglött a hét madárfióka, az anyjuk csak dermedten ült a dróton.” (444)

Hát ezek vagyunk, felebarátaim, hon- és választópolgárok, szép magyar vitézek, aranyos leventék.

Orbán Viktor nem pusztult volna bele, a haza nem vész el, Hannibál nem foglalja el a punok élén sem Budapestet, sem Felcsútot, ha az a rohadt, átkozott pár szórólap máshová kerül, és nem hét gyönge madárfiókát nyomnak, zúznak velük agyon. Lehetett volna tenni a láda mellé, alá, elé, mögé, rá lehetett volna rakni, ne adja az a nagyon jó Úristen, lehetett volna a szemétbe is dobni, úgyis ott végzi.

De nem. Azokat be kellett gyömöszölni, minden felirat, minden torlasz ellenére – sőt, tán épp azért, mert volt felirat, megmutatni, ki az erős, sőt, ki az erősebb, azokról meg volt mondva, hogy postaládába kerüljenek, és akkor kerültek is. Ha mindjárt ölni is kellett ezért.

Madárkákat, egyelőre.

Aztán majd fognak embereket is.

Hogy lássék: ki az erős. De különben merő egy jóindulatból, hazafiságból.

Kérem, én többet nem mondok.

Mindenki döntse el magának, kire szavaz, hogyan szavaz.

De tőlem lobogó lelkesedést senki se várjon.

Azok főleg nem, akik kismadarakat ölnek szórólapozással.

Szele Tamás

Kérem szépen, bolond egy időszak ez. Amúgy is kivételes hely ez a Budapest, ahol néhány említésre sem érdemes kivételtől eltekintve bármi előfordulhat, de választási kampányban még ezek a kivételek sincsenek. Azért remélem, hogy a hőslelkű, fanatikus kampánylovagoknak szereztem tegnap pár izzasztó percet – bár ki tudja, az sincs kizárva, hogy már magasabb fórumokon van az ügy.

Szóval, az egyik tanulsága ennek a hülye kampánynak, ami azért kezd eljutni a szavazópolgárok agykérgéig, bár sokuknál a koponyacsont után megáll és tanácstalanul keresgél szegény tanulság, nem leli a célpontot – szóval az egyik fontos tanulság, miszerint a legértékesebb dolog a politikában és az üzletben a saját, személyes és bizalmas adatbázisunk. Gondoljunk például arra, hogy a kamupártok még tavaly egy 2006-os népszavazás adataival sikerült bekavarjanak a választásokba – a népszavazás kezdeményezői egészen egyszerűen megtartották a sok személyi azonosítószámot, lakcímet és mamák lánykori nevét, aztán a 2006-os aláírók döbbenten tapasztalták, hogy ők 2018-ban sosem hallott nevű pártokat ajánlgatnak, de eszünkbe juthat a fideszes képviselő is, aki lányos zavarában megosztotta a Facebook-oldalán, amint éppen jelölgeti a választópolgárokat egyenként, minősíti őket a Kubatov listán, miután felhívta őket telefonon. (Ugyebár, ezen a listán három kategóriába sorolják a szavazót: támogató, elutasító és bizonytalan).

Régebben, a kopogtatócédulás világban elég volt megkergetni az aktivistákat vasvillával, manapság, az informatikai korban viszont akárki elérheti az embert akárhol, még a lakás legkisebb helyiségében vagy az ágyában is, mert az az átok Messenger pittyen, ha üzenet érkezik, és megnézzük, mert félő, hogy az éjféli levél fontos lehet. Így volt tegnap, éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón s furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár, lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant, Messenger az, mi rám vár...

Bizony, és különös volt az Ismeretlen üzenete (tényleg ismeretlen volt, majd taglalom).

„Kedves Tamás! Mink nem ismerjük egymást, hisz nagyon távol nevelkedttünk egymástól. Én B. B. vagyok. De ha isten úgy akarja akkor vannak még csodák, kérem önt hogy egyetlen kérdésemre válaszoljon hogy hívják az édes anyát? mert ez a válasz mindent elmond a szív minden szavát. Köszönöm és nem zavarom önt.”

Hát csodák, azok vannak, főleg Pesten és főleg választási kampány idején. De nem hatódtam meg könnyekig, és főleg nem adtam meg édesanyám nevét ugyanis az első gondolatom az volt: miért kell ez az adat bárkinek is, aki ráadásul saját bevallása szerint nem is ismer, sőt, helyesírása alapján én sem vágyom az ismeretségére, mi több, olvasóm sem lehet, hiszen nem tud sem írni, sem olvasni?

Lehet, hogy ez a szentimentális hangnem egyeseket meghat, engem kevésbé: az ember édesanyjának neve (és, ha már itt tartunk, a lánykori neve is) Magyarországon kulcsfontosságú népességnyilvántartási adat. Hiszen sok az egyforma keresztnév, vezetéknév, valahogy meg kell egymástól különböztetni a sok embert, és nem mindenki Sheldon Cooper, hogy a személyi azonosítójukat egyből megjegyezze, tehát egyszerűbb ügyekben ez az információ nagyon fontos lehet. Például Szele Tamásból én ötöt ismerek, magamon kívül, az egyik magas rangú rendőrtiszt, a másik bőrfejű Heves megyében, és a többiek is aktív polgárai a honnak. Szóval, kampányidőszakban, anyám nevét kérdi egy ismeretlen? Ki ez?

Nem csak előttem ismeretlen, mások sem ismerték az adatlapja szerint. Nem volt se rokona, se ismerőse, se utódja, se boldog őse, maga volt az Észak-fok, titok, idegenség és a lidérces messze fény, ha már ilyen lírai vagyok ma. Az, hogy iskolai végzettsége nem volt, már látszott az üzenetéből is, az meg, hogy munkahelye sem, nem volt meglepő – ékes szavakat írtam néki búcsúzóul, bár édesanyám nevét nem kapta meg, de emlékezni fog a tegnapi levélváltásunkra, míg él. Aztán letiltottam, hogy hallgasson örökké.

Kis adatkufár.

Ugyebár, a születési helyemet, dátumomat megtalálja az adatlapomon, a lakcímemet egy geolokációs kereséssel megkapja, a személyi azonosítómat senki sem fogja ellenőrizni, ha mégis, majd azt mondják, hogy elgépelték, de az anyám neve stimmel – és máris benne vagyok valamilyen listában, ajánlani fogok pártokat, esetleg cégeket is alapítok, netán kiváltanak a nevemre egy másik személyit, lakcímkártyát és hipp-hopp, izgalmassá válik az életem, de nem kicsit. Talán felvesznek a nevemre némi hiteleket is. Szóval, ha kedves nénikék kérik az ember édesanyjának nevét egy mézeskalács házikó kapujában, nem biztos, hogy jó ötlet megmondani, kedves Jancsi, kedves Juliska.

De a tegnapi nap adatvédelmi vicce nem ez volt. Ez már csak a nap lezárása volt. Tettem én előtte cifrábbat is.

Ugyebár, tudni kell, hogy mint újságíró, Magyarország elég sok pártjának sajtólistáján szereplek. Nagyobb baj, hogy ezeket a sajtó- és egyéb levelezési listákat igen alkalmatlan emberek kezelhetik, ugyanis az rendben van, hogy meghívnak egy-egy sajtótájékoztatóra, bár ritkán megyek el – én is tudom előre, mit hazudnának nekem, ők is tudják, mindketten tudjuk, le is írhatom előre, minek ehhez nekem még oda is menni? Kérdezni úgysem lehet, ha lehet, akkor sem kapok érdemi választ... és elnézést, nem csak a kormánypártról beszélek. Ellenzéki pártokról is. No, mindegy, azért a sajtólistán érdemes fent lenni, akkor is ha sok levéllel jár naponta, lehet haszna időnként, azonban már évek óta tapasztalom, hogy ez a lista legalább két pártnál, de tán a többinél is összekeveredett a támogatók és aktivisták listájával. És olyan akciókra is kapok meghívást, amikhez a világon semmi közöm, sőt, őszinte ellenszenvemet bírják. Szóval, ha kapok egy valószínűleg nem nekem szóló levelet vagy telefonhívást, én nem csodálkozom, majd fognak ők csodálkozni, rutinom van már az ilyesminek a kezelésében.

De tegnap sikerült a legjobban megoldanom a problémát.

Cseng a telefon délután, ismeretlen szám keres, csak hát mivel másodállás után járkálok, most mindenkinek felveszem, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy kényelmeskedésből lemaradjak egy munkáról. Annyit megteszek, hogy hagyom elsőként megszólalni a hívót. Női hang:

- Jó napot kívánok, van pár perce?

Ügynök lesz, ki lenne más, majd megpróbál rábeszélni egy életbiztosításra vagy valami ingatlanvásárlásra a Holdon...

- Elnézést, dolgozom...

- A Fidesz-KDNP megbízásából szeretnék önnel beszélgetni a vasárnapi választásokról!

Ügynök, de politikai, nem biztosítási. Szabaduljunk meg tőle.

- Ebben ön teljesen biztos? A vasárnapi választásokról akar beszélni, a Fidesz-KDNP megbízásából?

- Igen, biztos vagyok benne.

- Egy pillanat, adom az illetékest. Soros úr! Soros úr! A Fidesztől keresik! Végre tárgyalni akarnak!

A vonal másik végén kattanás. Azonnal letette.

Miután felkeltem a földről, mert fetrengtem egy darabig a röhögéstől bérleményem padlatán, elképzeltem, mit okozhattam a pártközpontban. Óriási zavart kelthettem az Erőben, annyi biztos: szerintem elhitte a néni, hogy félretárcsázott és sikerült felhívnia Soros György szigorúan titkos budapesti főhadiszállását. Az ám, de ha ismerik a telefonszámomat, azt is tudják, hol vagyok éppen. Kinéztem az ablakon: még nem jöttek a csapatszállítók, de azért a ma reggeli kormánysajtót kicsit félve nyitottam meg. Elképzeltem a szalagcímeket:

„Soros György Budapesten!”

„Beszéltünk a Soros-iroda vezetőjével!”

„A budapesti kapcsolat”

„Soros-ügynökök a fővárosban”

„Összeesküvés!”

Jelentem, ilyen még nem volt egyelőre, de ha lesz, akkor tessenek tudni, hogy az én marháskodásomból származik.

Mondom én, választási kampány alatt Budapesten semmi sem lehetetlen.

Kubatov imákba fogja foglalni a nevemet, ha lesznek követőim...

Szele Tamás

Kérem, ezt most sokan nem fogják szeretni, és részben fideszbérenc, részben pedig lila idealista leszek, aki nem néz szembe a politika kőkemény valóságával, de akkor is megírom. Megírom, mert az a véleményem, hogy jó ügy érdekében sem szabad hazudni, aki mégis megteszi, az a jó ügyet mocskolja be, rontja el.

Meg azért is, mert ma reggel ugyan még nem volt érkezésem végigmolyolni az összes álhírlapot, de ha valami, hát ez a fotó mindenképpen komoly karriert fog befutni rajtuk. Ehhez ugyanis semmit sem kell hozzáhazudni, ez már hazugság így, ahogy van. Naiv ember találhatta ki, nem érzek ebben semmi finkelsteini fortélyt: akadt egy ellenzéki magyar, aki azt hitte, hogy ha hazudik egy vaskosat, azzal rosszat tesz a kormánynak és az milyen jó lesz.

Csak éppen nem rosszat tett nekik, hanem jót.

Sosem titkoltam abbeli véleményemet, hogy a mostani kormányzás – ami már messze nem egy kormány tevékenysége, hanem kiépült, saját politikai rendszer – a legrosszabbak közé tartozik a magyar történelemben és már jóval hosszabb ideje tart, mint Rákosi áldatlan időszaka. Meg is kéne tőle szabadulni mielőbb. De nem így. Ugyanis az ilyen fotók, mémek nem ellenségei, hanem részei a rendszernek, amely alapvetően hazugságra épül – zavart kelthetnek, de eredményt nem lehet velük elérni, még választási kampány idején sem.

Hazugsággal hazugság ellen harcolni nem lehet.

De lássuk a medvét.

Tegnap álmatagon böngészgettem a Facebookot, mikor elém került egy fotó. Akkor még azt hittem, hogy fotó, nem azt, hogy mém. Azt mondja rajta egy plakát, hogy Vácott ingyenes krumpliosztás lesz, a Rétvári Bence és a polgármesteri hivatal rendezi, ráadásul vasárnap, reggel kilenctől, az újdeákvári CBA parkolójában. Kicsit fura volt, hogy a plakát szerint „afrikai migráncs krumplit” osztanak, mert „a Magyar elfogyott”, gondoltam is, hogy ennyire hülye nem lehet senki, még az önkormányzatnál sem. Meg hát ez lehet ugyan önkormányzati akció, de az uniós választások napján akkor is megsértése a kampánycsendnek, mivel országgyűlési képviselő rendezi.

Jutott eszembe tehát számtalan, szebbnél szebb gondolat, másoknak is jutott eszébe sok minden, mivel egy politikai oldalon találtam (https://www.facebook.com/groups/166371427388932/permalink/327037001322373/), leginkább politika. Amolyan egyszerűsített politika. Idéznék pár hozzászólást.

„Ezért drága a krumpli a boltokban!”

„Mocskosok a szart is oda adják egy szavazatért!”

„Melyik FIDESZ nagybirtokos krumpli termését vásároltátok föl? Csak nem a geci deszkaseggű asszonyáét!”

„Év közben miért nem osztotok akkor is éhesek az emberek!”

„Azért tartják a népet rövid pórázon, ha szükség van a szavazataikra, akkor pár filléres dologgal meg tudják vásárolni azt.”

„A krumplit el lehet fogadni, csak ne rájuk szavazni! BÁRKIRE, csak ne rájuk!”

„Ezeknek van jó vastagbőr a pofájukon, az anyukat is eladnák 10kg szarért ennél már lejebb nem lehet sülyedni,de még ettől is van lejebb ? Ezekszerint !”

„Sajnos! Ezt minek nevezi a fényestekintetű csutitörpe!! Erről beszélünk már hónapok óta!! Kell a szavazat? Ilyen nevetségesen olcsón meg lehet venni a rászorulókat!!?”

„Aki elfogadja egyen egész életében burgonyát a fidesszel együtt, mást nem.”

„Szégyen, hogy ma Magyarországon krumplival lehet választast nyerni! A rohadt életben, miért ilyen buták az emberek!?”

Időközben a kép megosztója is rájött, hogy hiba van a kréta körül, és legalább hatszor jelezte, hogy viccről lehet szó, aminek ő is bedőlt, az eredeti fotó egy 2017-es írásból származik, ezt buherálta át valaki ideire, sőt, aktuálisra. Szólt a derék ember, figyelmeztetett, sok ízben is – de a népharagot nem lehetett megállítani. Áradt az, annak ellenére, hogy már mindenki tudhatta, akinek szeme van a látásra, hogy bizony kamuról van szó. Csak éppen a nép szeret haragudni, volna is rá oka - de most nem volt.

Igen, a kép hamisítvány.

Az eredetije a 24.hu-ról származik, 2017. december hetedikéről (https://24.hu/poszt-itt/2017/12/07/gerloczy-ingyenes-krumpliosztas/?fbclid=IwAR2844xUcWyq6GpCEMnXLjjYHEDSY6vwH86u21ISkUMYw1RIHpjvDW8nzWI), mikor is az általam mindig is kivételesen tisztelt Gerlóczy Márton kolléga úr glosszintotta meg briliáns módon az akkor valóban megrendezett krumpliosztást. Akkor ez tényleg megtörtént, csak most nem. Az írás kőkemény, kiváló, olyan, mint a gyémánt: minden szavával üveget lehetne vágni. Akkor és ott nagyon a helyén volt.

Az ismeretlen mémlovag (mert nem hinném, hogy a képet megosztó úr lenne a szerzője a hamisításnak, ahhoz ő túl becsületes, hiszen még figyelmeztet is rá) azonban nem foglalkozott stílusbravúrokkal, miegymással, lenyúlta a képet és átírta.

Akkor lássuk előbb az eredeti fotót:

És lássuk a hamisat.

A kettő között tényleg csak a migráncskrumpli (egyáltalán, termelnek Afrikában burgonyát kivitelre?) és a dátum a különbség. Annyira, hogy - hiába, a képmester nem olvasott Stendahlt, különben tudná, miszerint „részletekben az igazság” - a háttérben tükröződő épület megvilágítása is megegyezik, ami még lehetséges volna, de a fák ágai is ugyanúgy állnak, ami már kisebb világcsoda lenne két év különbséggel. Azt már nem is mondom, hogy az ágakon nincsenek levelek, ami decemberben természetes volt, de most, májusban, főleg ebben a nedves májusban szintén különös.

Egyszóval világos: egy nem túl intelligens valaki megbuherált egy több, mint két éves fotót és most ettől partizánnak képzeli magát. Nagy Ellenállónak, hatalmas csapást mért a kormányra. Azok a váciak, akik első pillantásra elhiszik a mesét (a Facebookon nem szokott lenni második pillantás), és vasárnap reggel odamennek zsákostól, guruló szatyrostól, ahol nem lesz krumpliosztás, bizonyára sokat fogják emlegetni. Ékes szavakkal.

Lehet, hogy ő abban reménykedik, hogy inkább a Rétvárit fogják illetni ezekkel az ékes szavakkal, és ez befolyásolja majd a szavazást is: de ez beteg logika. Kevés rossz van, amit én Rétváriról nem tudok elképzelni, vagy nem tudom róla bizonyosan, hiszen tevékenysége közismert: de épp elég azért szidni, amit tesz, azért, amiben ártatlan, felesleges. Csak a valóságból is ki tud hozni egyszer majd egy független bíróság egy meglepően magas számot, időtartamot, semmi szükség a hazudozásra.

És ugyanez vonatkozik a teljes kormányra is. Tavaly tavasszal jelentek meg a tipikusan álhírlapokban terjedő őrültségek, magam is írtam róluk eleget, ugyanis az álhírlapok készítői rájöttek a tavalyi választási kampány alatt, hogy a politikában van kattintás. Csak ők úgy dolgoznak, hogy vesznek egy húzónevet – saját tapasztalataim alapján érdekes módon a legjobban utált két ember ebben az országban nem Orbán Viktor és Kövér László (azt érteném), hanem Orbán Ráhel és Schmidt Mária, ők a leghúzósabb nevek. Mi több, tesznek is sok olyasmit a valóságban, amivel rászolgálnak az ellenszenvre. Tehát veszi az álhírlapos a húzónevet és hazudik róla valami alig hihetőt, valami vaskosat. Teszi ezt a miniszterelnökkel is, ha olyanja van, volt álhír, ami egy keddi napon tudósított, fotóval Orbán Viktor egy következő szombati repülőútjáról, belefotóztak a jövőbe, de tipikusan ilyen álhír volt Orbán Ráhel elhúzódó állítólagos botránya is a szülészeten. Ezekből a marhaságokból egy szó sem igaz, de félmilliós olvasottságot – és így sok milliós reklámbevételt – produkálnak. Osztja, terjeszti mindenki, ahogy a csövön kifér. És közben hős partizánnak, ellenállónak képzeli magát.

Holott pont a rendszert támogatja, ezt a rendszert, ami hazugságokra épül - most rakja bele a falába a saját kis hazugság-tégláját, épp ezzel relativizálja a valós hírek hitelét! Nem, Orbán Ráhel nem rúgott ki a szülőszobáról senkit, ennek alapján soha nem lehetne megbüntetni, a vád hamis: azonban ha a kínai vasútszerződést átnézzük, különös tekintettel a szerződő felekre, abból kinéz akár tízezer év börtön is az aláíróinak – csak azt hiába írja meg a valódi sajtó, hiába magyarázza meg, el tetszenek felejteni két perc múlva, mert 1. igaz, 2. bonyolult.

Kényelmesebbek az egyszerű, lebutított hazugságok, és kendőzném a tényeket, ha nem világítanék rá: ezt az ellenzék egyes pártjai, csoportjai is tudják. Alkalmazzák is őket jó kedvvel, bőséggel. A kormány gépezetét sosem tudják felülmúlni, a hazugságverseny esélytelen, a kormánynak ez hazai pálya – de azért próbálkoznak. És ezzel is a saját hitelüket rombolják, a kormány meg jókat röhög.

A népharagról annyit, hogy hiába állt ott a rengeteg figyelmeztetés, ha verbálisan lehetne lincselni, Rétvári már nem élne. És nem a tegnapelőtti, vérlázító, megalázó, nőellenes kijelentései miatt haragszanak rá, holott azok a mondatok tényleg elhangzottak. És már azokért is büntetést érdemelne egy épeszű országban.

Nem: egy állítólagos, de többször is leleplezett krumpliosztás miatt.

A nép hangja nem haragszik a nők jogainak semmibevételéért, a nép hangja a krumpliért haragszik. Ami nincs is.

Akkor nem értem, miről beszélünk, mikor politikai hazugságokkal elbutított szavazótömegeket emlegetnek egyes politikusok? Persze, hogy nincs menekültinvázió, persze, hogy hazugság és persze, hogy sokan mégis elhiszik, miszerint van. De ha ellenzéki oldalról hangzik el egy könnyen leleplezhető, átlátszó és le is leplezett kamu, akkor is ugyanolyan tömeghisztéria tör ki, és nincs az a bizonyíték vagy szép szó, ami megállítsa.

Sajnos, ahogy látom, a tömegnek erős hajlama van minden politikai oldalon a csőcselékesedésre. És jobban szereti a hazugságot az igazságnál – de ez nem jelenti azt, hogy akkor hazudni is kell nekik!

Nem, a szent cél nem szentesít minden és bármely eszközt.

Hazudozni akkor sem szabad, ha az ellenfél azt teszi.

Így győzni nem lehet: a másik oldal sokkal jobb formában van hazugság terén a mi amatőr versenyzőinknél.

Tessék abbahagyni.

Most.

Szele Tamás

Kérem, akárhogy számolom, vasárnap véget ér a kampány, ugyanis megtartják az uniós parlamenti választásokat. Leszedik a plakáterdőt, elhallgatnak a harci kürtök, nem lesz több szuronyroham és nehézlovassági becsületsértés, nem fedezik fel az emberek a kandúrmacskájukban is a Soros- vagy kormánybérencet és Szijjártó is hazajön Türkmenisztánból.

Épp ideje.

Béke lesz végre.

Dehogy lesz.

A plakátokat leszedik ugyan, de az aknamezőket nem szedik fel: minden választási kampány, tartsák bárminek is az ügyében – újabb sosem hegedő, gennyes sebeket hagy a társadalom testén, újabb éket ver a polgárai közé, lassan már úgy nézünk ki, mint egy-egy máig harcoló japán katona: beástuk magunkat a dzsungelbe és mindenre lövünk, ami mozog, mert minden és mindenki ellenség. Vagy ha még nem ellenség: lehet belőle az is. Jobb előre lelőni.

Persze ez hosszú távon a társadalom felbomlásához vezet, de a pillanatnyi csaták mindennél fontosabbak, így a menetoszlop tovább vonul a sivatagban, és mire megérkezik az oázisba, már egyetlen emberből sem áll.

Soha ennyi ellenségünk nem volt, mert nem csináltunk ennyit: a dolgok természetéből következően a kormány többet termel, bár az ellenzék sem tétlenkedik. De lássuk a ma reggeli állapot szerint kik is Magyarország ellenségei kormányoldalon?

Első sorban is Soros és a bevándorláspártiak. Meg az emberevő óriások, akik szélmalomnak álcázzák magukat, ugyanis Soros György finoman szólva is tojik a fejünkre, és olyan bevándorláspártiság, amit pártunk és kormányunk reklamál, egész egyszerűen nincs a kontinensen. Azt ők találták ki. Olyan javaslatok vannak, hogy kezeljük a kérdést, ellenőrizzük a folyamatokat: de olyan nincs, amitől ők rettegnek. Hát hiszen tudják is, hogyne tudnák, nem is félnek ők olyan nagyon. Az állítólagos, mélyben szerveződő, titokzatos összeesküvők legújabb eredménye az volt, hogy az osztrák alkancellárról szóló videó bemutatásával mértek csapást Orbán Viktorra, ámde ő résen volt és kivédte azt, megnyitván egy jármű-tesztpályát, minek következtében Ausztriában kormányválság alakult ki, Brüsszel terveinek megfelelően, és most nem tudni, mi lesz a Brexittel, de majd a magyar miniszterelnök megmondja.

Kissé, hogy úgy mondjam, inkoherensen hangzik ez az egész, póriasabban fogalmazva emeletes marhaságnak néz ki, de pillanatnyilag ez a magyar külpolitikai doktrína legpontosabb leírása. Annyi kiegészítésre még szorul, hogy a kormányfő washingtoni látogatásán megígérte Trump elnöknek, miszerint megszabadulunk az orosz olaj és földgáz-függőségtől és majd amerikai vállalatoktól veszünk fosszilis energiahordozókat, minek következtében Szijjártó azonnal elment Türkmenisztánba meggyőzni az ottani vezetést, hogy építsenek hatvan kilométernyi vezetéket, és adják el a földgázukat az orosz vállalatoknak, mert mi is tőlük fogjuk megvenni. Szavatartó emberek vagyunk, az már egyszer biztos.

De a földgáz és a kőolaj azért is fontos, mert nemzeti öntudatunknak más ellensége is van, jelesül a környezetvédők. Ki tetszenek találni? Igen, a környezetvédelem is sorosista trükk és a bevándorlást szolgálja. Épp azért a magyar hazafi reggel erdőt irt, délután kék bálnákat szigonyoz meg bengáli tigrisekkel, este vegyi hulladékot rak le, mert csakis így őrizhetjük meg nemzeti függetlenségünket. Nem én őrültem meg, hanem az Origo, ami vezércikkben taglalja, miszerint a hadakat a tizenhat éves Greta Thunberg vezeti és már határainkat ostromolják. (https://www.origo.hu/nagyvilag/20190521-a-klimavedelem-moge-bujva-manipulaljaksoros-szervezetei-a-valasztast.html?fbclid=IwAR1Zo0NzyJNl2uxqEH_D8HP_C6qA5QGDLL8dG37xV04eAl4ZrgczkaScq7c)

„Fokozott mozgósításba kezdett az európai parlamenti választásokat megelőző hetekben a jellemzően zöld-, illetve emberi jogi fedésben működő liberális szervezetek hálózata. A világ egyik legnagyobb baloldali aktivista közössége, az Avaaz például péntekre tüntetéseket szervez, emellett az utóbbi hetekben uniószerte nyolcvan, összesen tíz-húsz millió követővel bíró Facebook-oldalt és -csoportot tiltattak le, mert azok a bevándorlást ellenző erőket támogattak.”

Lassan nagyobb bűnnek tekintenek egy Facebook-letiltást, mint a módszeres tömeggyilkosságot, bár azt nem értem, mi a cafrangos köze van a letiltásoknak a környezetvédelemhez. Mondjuk nem is azért írják, hogy értsem, az igaz. Folytassuk.

„A látszólag ártalmatlan esemény mögött a liberális sajtó által terjesztett tündérmese szerint egy környezetvédő, de amúgy apolitikus svéd iskolás, a mindössze 16 éves Greta Thunberg áll, akinek a szülei azonban – de erről már általában hallgatnak a hírek – ismert baloldali politikai aktivisták, különösen az édesanyja, a klímaváltozás ellen és a bevándorlás szabadsága mellett kampányoló Malena Ernman.”

Sőt, a kedves mama egy malomtulajdonos kulák szeretője is volt.

„Csak Itáliában 23, összesen két és fél millió felhasználót elérő Facebook-oldalt és -csoportot töröltettek az elmúlt hetekben, valamennyi az avaazosok által szélsőjobboldalinak bélyegzett kormánypártokat támogatta.”

Hát ez roppant érdekes, kérem, ahogy a Pravda, bocsánat, az Origo szokás szerint névtelen szerzője átlát a szitán, és elmagyarázza nekünk is a szempontjait: egyrészt a Facebook-elérés csalóka dolog, ez a szám nem azt jelenti, hogy naponta két és fél millió különböző ember volt kíváncsi ezekre az oldalakra, hanem azt, hogy összesen ennyiszer néztek rájuk, mondjuk vígan lehet, hogy a huszonhárom oldalt csak százezer különböző felhasználó nyitotta meg, naponta egyszer, vagy tízezer – fejenként tízszer. Mindegy, szép a szám. Szépen lehet használni. Hogy a nyugat-európai környezetvédők között kevés a szélsőjobboldali? Kérem, ez tény, de ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy ők állnak a letiltások mögött, akkor azt is mondhatjuk, hogy a Krakatau kitörését Monaco okozta, ugyanis gyanús, miszerint a vulkán áldozatai között egy monacói polgár sem volt. A sarki halvendéglőt pedig, érthető okokból, a szarvasmarhák kell finanszírozzák, mondhatni ökör-körök állhatnak mögötte, hiszen érdekük a marhahús fogyasztásának mérséklése.

Jó, hát akkor világos: a környezetvédők a szélsőjobboldal, tehát a szuverenisták, tehát Magyarország ellenségei. És még kik azok?

A nők.

Ez így, elsőre elég meredek állításnak tűnik, de Rétvári Bence minimum hálátlansággal vádolja a teljes szebbik nemet, vagy legalábbis jelentős részüket. Azt mondja a Magyar Nemzetnek adott interjújában (https://magyarnemzet.hu/belfold/vegzetes-lehet-a-migracio-a-kozeposztalyra-nezve-6941255/):

„Azt hiszem, a legharcosabb feministáknak is tapsolniuk kellene, hogy Magyarország ilyen mértékben támogatja a nőket; hogy biztosítja számukra a választás szabadságát és lehetőségét. De persze ők ilyenkor mélyen hallgatnak.”

Tessék? A nők választójoga a kormánynak köszönhető Magyarországon? Mert ha nem hálásak érte, akkor mi lesz, megvonják?

Én magam kissé elfogult vagyok a kérdésben, be kell vallanom, ugyanis vegyes családból származom: édesanyám történetesen nő volt, szemben Rétvári államtitkárral, akié ezek szerint viszont nem. Majd kérem, értesítsen, milyen úton intézte el világra jöttét. Különben, ha már itt tartunk, nem ismerem Rétvári mester felmenőit, de úgy gondolom, joggal feltételezem, hogy neki meg naponta kéne tapsolnia Rousseau és Voltaire uraknak, ugyanis ha az illetők nem léteztek volna és nem hirdetnek ki bizonyos emberi jogokat egy forradalom alkalmából, Rétvári most nem államtitkárkodik, hanem a trágyát piszkálja kifelé a lábujjai közül.

Ez az ember tényleg úgy tesz, mintha az egyenjogúság, az emberi jogok, valamint az általános és titkos választójog Magyarországon a kormánynak volna köszönhető. Mivel a kormány engedi ezeket betartani, ha nem engedné, akkor nem lennének jogaink és szerinte az is teljesen rendben volna. Nem. A kormánynak nem joga a jogfosztás. Senkinek sem joga, megszerzett jogot elvenni nagyon nehéz és nagyon ritkán lehetséges. Azonban ha Rétvári államtitkár ennyire átérzi a kormány fontosságát, javaslom, hogy gyártsanak spanyolviaszkot is, emésztés útján, mert az, hogy a passzátszél az ő alfelükből jön, az már alaptétel ezek szerint.

Akkor összeegezzük: kik Magyarország potenciális ellenségei a kormányoldal szerint?

A környezetvédők, a liberálisok, a melegek, a nők, a nőktől származó férfiak, a férfiaktól és nőktől származó gyermekek, a brüsszeliek, az európaiak, az afrikaiak, az ázsiaiak, az amerikaiak, az ausztrálok, a feketék, a sárgák, és a fehérek többsége.

Ellenzéki oldalról is lehetne ilyen listát írni és legalább ekkora marhaság volna az is, csak ők kisebb kvantumokkal dolgoznak, de valamelyik nap összeírom az övékét is, hogy ne sírjanak.

Mármost, ezt a tömeges ellenségképzést egy választási kampány egyetlen napja alatt tolták le a torkunkon. Jó, hogy alul kijön, emésztetlenül, de azért ennyi mérgező hazugságot nem lehet büntetlenül elfogyasztani akkor sem. Ez a rengeteg gyűlölködés – aminek végső soron csak annyi a célja, hogy egyik vagy másik párt küldjön több képviselőt az Európai Parlamentbe, és egyiknek a képviselői épp úgy tinók a valódi politikához, mint a másiknak az emberei – itt marad közöttünk, lappangva, beszivárogva az életünkbe, lerakódik, nyomelemekben ott lesz mindenben, ételben, italban, levegőben.

Ami a választást illeti, mivel a politikusok ilyen eszközökkel akarnak rávenni a voksolásra, a perzsa sah esete jut róluk eszembe. Történt pedig, hogy valamikor, a múlt század első harmadában a perzsa sah Angliában utazgatott, és meghívták az epsomi derbyre. A Pávatrón ura valamiért rossz hangulatában volt, és a következőt válaszolta a szíves inivtálásra:

- Tudom, hogy az egyik ló gyorsabban fut, mint a másik. És kicsit sem érdekel, melyik az egyik és melyik a másik.

Körülbelül így vagyok én is az ellenségképző politikával. Tudom, hogy egyik politikus nagyobbat hazudik, mint a másik.

És kezd kicsit sem érdekelni, melyik az egyik és melyik a másik.

Újra kéne már szervezni ezt az egész lóversenyt, de az alapjaitól...

Szele Tamás

Én már igazán békén hagynám ezt a Strachét, megvan neki a maga baja, ahogy pillanatnyilag Ausztriának is – hagynám, de nem engedik, mindenki a volt szabadságpárti alkancellárral foglalkozik, pedig azért annyira nem szép ember. Sőt, tulajdonképpen semennyire sem az, vagyis inkább kifejezetten randa. De most Pesten elkezdték nagyon szeretni, az biztos.

Hagynám, mondom, csakhogy Bécsben is zajlik az élet: szerencsére nem olyan intenzitással, mint szombaton, mikor mindenki le- és felmondott, de azért mennek a dolguk a maguk útján. Sebastian Kurz kancellár tegnap este bejelentette, hogy javasolja Herbert Kickl szintén szabadságpárti belügyminiszter menesztését, hogy ezzel is garantálja az FPÖ, vagyis az Osztrák Szabadságpárt kapcsán kitört hétvégi korrupciós botrány ügyében elrendelt vizsgálat tisztaságát. Nyilván: érdekes volna, ha a korrupt pártelnök ügyét olyan szervek vizsgálnák, amelyek a gyanúsított párttársának, sőt, pártbéli alantasának irányítása alatt állnak. Ráadásul épp Kickl belügyminiszter volt az, aki menesztése előtt meglehetősen röhejes Facebook-posztban magyarázta el a világnak, hogy minden azért történt (Ibiza szigetének létrejötte is, tektonikus úton), hogy őt eltávolíthassák a belügyminiszteri posztból. (http://huppa.hu/szele-tamas-hirtelenul/)

Kickl menesztésének hírére a Szabadságpárt látványos szeppukuval reagált, ugyanis röviddel a bejelentés után minden szabadságpárti miniszter jelezte, hogy válaszul lemond a posztjáról. Sag schon: azért szerintem akad Bécs városában megfelelő ember a helyükre, ennél nagyobb szívességet nem is tehetnének, minthogy maguktól veszik a kalapjukat és illatos, csipkés zsebkendőjükbe szipogva hazatipegnek rózsaszín szobácskájuk magányába, vizesre sírni a párnát. Persze ez politikai zsarolás akar lenni: azt akarják elérni, hogy Kurz kabinetjének legfontosabb tárcáit (közlekedési, innovációs és technológiai minisztérium, külügyi és integrációs minisztérium, szociális, egészségügyi és fogyasztóvédelmi minisztérium, közszolgálati és sportminisztérium, valamint védelmi minisztérium) vagy ne vezesse senki napokkal az uniós parlamenti választások előtt, vagy – és ez lenne szerintük a „normális” megoldás - minisztereik hivatalban maradjanak mindaddig, amíg az előrehozott választások nyomán az új tárcavezetők leteszik hivatali esküjüket.

Ez a dolgok jelenlegi állása szerint legkorábban októberre várható, tehát addig a bukott Strache emberei kívánnák igazgatni Ausztriát, de legfőképpen irányítani a volt pártelnökük és tulajdon pártjuk ellen folyó vizsgálatot.

Abból pedig nem esznek: a kancellár a hírek szerint a szeptemberi előrehozott választásokig szakértőkkel igyekszik pótolni a távozó minisztereket. Ezzel szemben támadás érte Kurzot balról is, mert a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (SPÖ) bejelentették: bizalmatlansági indítványt kezdeményeznek a parlamentben Kurz azonnali leváltására. Pamela Rendi-Wagner, az ellenzéki szociáldemokraták elnöke elmondta, a választásokig szakértői kormány felállítását javasolják, mert csak egy ilyen intézkedés jelenthet „jó és tartós megoldást”.

Egyszóval, Ausztriában szép, izmos, és az ország hagyományaitól eltérően kicsit sem gemütlich (kedélyes) kormányválság zajlik, szemtelen szélsőjobbal, ugrásra kész baloldallal, néppárti kancellárral. Az az egy rejtély előttem, hogy miért kapott a Szabadságpárt a 26 százalékával ennyi és ilyen fontos tárcát, ám erre csak Kurz tudna válaszolni, ő meg nem fog.

Na jó, de mit szól mindehhez Budapest?

Nem, nem állt vissza a Monarchia és nem állt be az anarchia sem, de mégis érdekes azt tekinteni, hogy kezeli a szomszédos ország kormányválságát a magyar vezetés.

Ma reggelig körülbelül úgy kezelte, mintha Ausztria Kongóban feküdne, és kevésbé lenne lényeges partnerünk Közép-Ázsiánál – ugyanis hivatalos állásfoglalás az osztrák helyzetről mostanáig sem hangzott el, viszont Szijjártó Péter külügyminiszter és kéjgáz sürgősen a türkmenisztáni Asgabatba utazott, mert ott mérhetetlenül fontos tárgyalnivalója akadt.

Igaz, Orbán Viktor tegnap a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya első ütemének átadásán megemlékezett egy mondattal arról, miszerint mintha valami mégsem lenne teljesen rendben a Ballhausplatzon. Azt mondta:

„Osztrák barátaink most nem jöttek, mert ott soron kívüli vadászidényt hirdettek meg.”

Mármost abban mindenképpen hasonlít a magyar kormányfő Mao Ce-tungra, hogy időnként imád homályos mellébeszéléssel kommunikálni: a Nagy Kormányos is általában tett egy távoli utalást, aztán a vörösgárdisták ki kellett találják, mit is akar: kitüntetni a hadügyminisztert, felköttetni a pekingi polgármestert vagy átvágatni a Jangce gátjait. Rendszerint és a biztonság kedvéért mindent megtettek, amit az utalásból kiolvastak, aztán a nagy buzgalomtól vagy megvidámodott Mao elnök vagy ha tévedtek, őket is tarkón lőtték valahol.

Hát ezek a mi magyar vörösgárdistáink a kormánymédiában hasonlóképpen voltak tegnapig. Szívesen tettek volna kedvére a Nagy Kormányosnak, csak ott volt a második lehetőség is, hogy elpuskázzák a buzgalmat, és ha tarkón nem is lövik őket, de mehetnek a sarokra koldulni vagy jobb esetben a Kigyikfalvi Híradóhoz, átnevelő munkára. Az akkora zászlóshajók, mint az Origo és a Magyar Nemzet tegnap reggel – igaz, Kickl Facebook-bejegyzésére hivatkozva, mert kellett valami alap is a támadáshoz – már elkezdték pedzegetni, hogy „a bevándorláspártiak buktatták meg a koalíciót”.

Kellett ehhez bátorság, az igaz, csak a lakáj bátorsága, aki kérés nélkül hozza a reggeli kávét, hátha ízleni fog az uraságnak – ugyanis tegnapig tényleg nem lehetett tudni, mihez tartsa magát a kormánypárti médiasegédmunkás.

De lám, szemet talált a vak tyúk, ha Orbán „vadászidénynek” nevezte a botrányt, akkor nyilvánvaló, hogy Strache az áldozat, és mindenki más vétkes. Akkor már csak azt kellett kiókumlálni, hogy legyen ebből sorosista összeesküvés, de az sem volt nehéz. Hiszen valóban vannak homályos dolgok a történetben, az még mindig nehezen érthető, miért készült ez a videó és az is, hogy minek ültek rajta két évig – erre egy logikus magyarázat van (az, hogy távolról sem a Spiegel készítette, vagy a Süddeutsche Zeitung, hanem valamelyik orosz szolgálat, kompromatnak, vagyis kompromittáló felvételnek, zsarolási alapnak, csak az orosz politika egy fanyar, fura kanyarjának köszönhetően most eljuttatták a sajtóhoz), és egy illogikus, nevezetesen az, hogy Soros és a „bevándorláspárti” német szolgálatok fogtak össze a fél világgal szegény Strache tönkretételének érdekében.

És különben is Soros.

Mindenképpen Soros.

Mi több, Kurz kancellár néppárti: kell ennél több bizonyíték? Az álnok Néppárt rátámadt Orbán Viktor szövetségesére! Az, hogy Ausztria kancellárját ebben az ügyben annyira érdekelte Orbán, mint Ferenc Jóska képén a légyszar, hiszen köze nincs hozzá, senkit se zavarjon. Majd lesz. Megoldjuk.

Szóval kezd körvonalazódni a hivatalos összeesküvés-elmélet, ami beleillik a magyar politikai vonalba, sokat kellett faragni a tényeken, nagyon sokat, ez már se nem székelykapu, se nem kopjafa, ez már fogpiszkáló, de legalább illeszkedik a szuverenista világképbe.

Akkor, ha már megvan a konteó, most már csak le kell gyalulni, festeni, lakkozni és hirdesse ki a Magyar Nemzetben Bayerzsoca, mint hivatalos, kinevezett, de nem tárca nélküli próféta. Meg is tette. Vezető jegyzetben borong, érdemes idézni (https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/titkosszolgalatok-akcioban-6942629/):

„Titkosszolgálatok akcióban”

címmel.

Jaj, szegény Strache.

Az a mártír ember...

„Heinz-Christian Strachénak vége van. Politikai pályafutásának befellegzett, hogy emberileg túléli-e, még kérdés. Jörg Haidernek nem volt ilyen „szerencséje”. Jörg Haider nem választhatott sorsot, azonnal meghalt, baleset következtében – neki ezt szánta a sors. Vagy valaki más. (…)

Strachénak vége van. Ostoba volt, elővigyázatlan, naiv, hülye. Elment Ibizára, ahol behálózta egy „orosz”, akivel „tárgyalt”, úgy, mint egy igazi amatőr, politikai hülyegyerek. Strache mindezekért megérdemli a sorsát. Illetve „sorsát”. Mert az ő esetében – ellentétben Haiderrel – legalább azt tudjuk pontosan, hogy egy titkosszolgálati akció áldozata lett. (…)

Mindig a Strachéknak kell elvágni a torkát – jelképesen, vagy ha nagyon muszáj, hát valóságosan. Nekünk pedig azt kell tudnunk, hogy ezek a titkosszolgálatok ma ott vannak mindenhol, ahol a nemzeti érdekek élveznek többségi támogatást. (Felkészül Olaszország és Magyarország.)”

Ha nem védené bőgve, valamint foggal és körömmel Oroszországot az írásban, még veleje is volna az érvelésnek – ez tényleg titkosszolgálati munkának tűnik. De így viszont, hogy figyelmen kívül hagyja azt a majdhogynem mellékes ténykörülményt, miszerint a videót készítő szolgálat majdnem biztosan orosz volt, és behelyettesíti egy homályos nemzetközi – de nyugati! - összeesküvéssel, érthető a záró mondata is:

„Most csak egyben lehetünk biztosak: ezek tényleg mindenre képesek, éppen ezért ennek tudatában kell velük harcolni.”

1. Kik azok az „ezek”? Hagyjuk a szokásos maszlagot és beléndeket, kérek egy, azaz egy szolgálatot, szervezetet, valamit megnevezni.

2. Strache tehát megpróbált orosz megvesztegetési pénzeket szerezni, abból médiumokat vásárolni, orosz cégeknek jogosulatlan piaci előnyt biztosítani ennek kiegyenlítésére, osztrák, tehát nemzeti vállalatokkal szemben. Ő így szolgálta a nemzeti érdekeket. Enyhén szólva is fonákul. De ezért nem bűnös: ellenben azért áldozat a kormánymédia szerint, mert mindez kiderült. Ha ki nem derül, minden rendben volna. Nem követett volna el bűnt. Hol tetszettek logikát tanulni?

3. Ebből következik, hogy az a sajtó, amely leleplezi a bűnt, vétkes: amely azonban elleplezi azt, üdvös.

Egyszóval, a legenda kész, Strache ártatlan, mindenről a pomogácsok tehetnek, ők feketítették be ezt a talpig becsületes, derék korrupt hazaárulót.

A következő lépés az lesz a kormánymédiában, hogy a videó is hamis (nem, nem az), és Strache tulajdonképpen komoly pénzeket akart utalni a sínylődő orosz árvaházaknak, azért pont Ibizán találkozott az illető hölggyel. Vodkát meg azért ivott, méghozzá derekasan, hogy megértse a hatalmas orosz néplelket. Minden egyéb állítás rágalom és hazugság.

Vesszenek a pomogácsok!

Éljen Strache!

A fekete fehér!

Na, megyek, pipára gyújtok a vízcsapról.

Szele Tamás

Kérem, nincs hír. Nem történt tegnap óta semmi, az is csak csendben, Európa liheg a Strache-botrány kirobbanása után, kifújja magát, Strache egyelőre még gyűrűzik tova, Gudenus kilépett a Szabadságpártból is, olyan forró lett a lába alatt a talaj, az osztrák választásokat szeptember elején tartják, nem most, a világ többi része pedig Iránra figyel, mert Trump most őket fenyegeti.

És a Google elvette az Androidot a Huaweitől, szintén Trump miatt. Hát ebből éppen ki lehetne hozni három és fél flekket, telefonja majdnem mindenkinek van, akinek meg nincs, az valószínűleg amúgy se olvasná, mert nem volna neki min. Csak az a baj, hogy ha komolyan írná meg az ember, nem értenék és reklamálnának, ha meg egyszerűen, akkor a profik kiabálnának, hogy mi ez a sok amatőr marhaság. Na mindegy, ahogy a csodarabbi mondta: „Úgy nem lehet, fiam, hogy mindenki szeressen”.

Teherán helyében pedig azonnal kijelölném a Forradalmi Gárda egy csoportját, hogy lássanak bősz twitterezésnek egy ayatollah irányítása alatt, az eddigi tapasztalatok alapján ha Irán valamelyik vezetője némi előkészítés után elkezd levelezgetni Trumppal, pár hónapon belül a legjobb barátok lesznek és az a minimum, hogy felfüggesztik az összes szankciót. Észak-Koreának bejött.

Magyar belpolitika? Na, ne tessék röhögtetni. A kormánymédia még mindig kéjeseket sóhajtozik Orbán washingtoni vizitje után, amiről kezdik kideríteni, hogy korszakosabb út volt, mint a Kolumbuszé, hát felőlem fedezze fel Amerikát, mit bánom én, csak Amerika ne fedezze fel Orbán Viktort, mert abból nekünk is, nekik is sok bajuk lenne. Ezen kívül az Origo sikeresen rátalált a Strache-ügy egyetlen, számukra is értelmezhető magyarázatára. Azt mondja a szalagcím:

„Kitálal az osztrák belügyminiszter: a bevándorláspártiak buktatták meg a koalíciót”

Naná. Meg a pomogácsok. Tovább nem gondolom, mert lassan nincs olyan csoport, ami ne lenne a magyar kormány célkeresztjében. (Tényleg... akkor a Semjén célkeresztény?) Hanem mit mond az az osztrák belügyminiszter?

Nem annyira kitálal, mint amennyire kitalál.

Kezdjük azon, hogy az egész Origo-szenzáció (ez lassan műfaji kategória lesz) egy Facebook-bejegyzésről szól. Mármost megítélés kérdése, hogy az ilyesmit ki minek tekinti: a profi újságíró nem gondolja, hogy ezek a megszólalások a munkássága részei volnának, az ember hivatalos véleménye a lapokban jelenik meg, vagy kötetben, tévében, rádióban, de mindenképpen valami orgánumban, nem egy közösségi oldalon. Ezek inkább magánügyek.

Az értelmesebb politikusok is így vannak vele, de még a kevésbé értelmesek is: akad politikacsináló, akinek három-négy szeparált profilja van, hogy az ismerősei el tudják választani a magánvéleményét a közvéleményétől és remélhetőleg a politikai bulvársajtó se fedezze fel a képet, amin kutyasétáltatás közben takarít az eb után. De ha nagyon muszáj, használni kell forrásként az ilyen bejegyzéseket is, főleg, ha a megszólaló politikus – mint esetünkben Herbert Kickl – nem túl tehetséges, ámde megverte az a nagyon jó Isten küldetéstudattal, így a magánvéleménye egyben hivatalos állásfoglalás is.

Na, ez sem különb a magyar Facebook-felhasználók jelentős részénél, akik hittel állítják, miszerint a közösségi oldal egy szerkesztőség, ők munkatársak és szerkesztők, valamint fontos a véleményük, hiszen elmondhatják, tehát kéretik 1. tiszteletben tartani, 2. azonnal egyet is érteni, más válasz nem elfogadható. Ja, és minden vélemény egyenlő súlyú. Hiszen elhangozhat. Azért a súlya sem egyenlő minden véleménynek, ugyanis előbb fogom elfogadni egy atomfizikus nézeteit mondjuk Paks 2-ről, mint egy nyugalmazott útkaparóét, aki az ismereteit politikai brosúrákból szerezte, de hogy a latban nem nyom minden nagy hangon előadott nézet ugyanannyit, csak, mert nyilvánosságra került, az is biztos. Nem, kérem, egy ingyenes regisztrációtól még nem tetszettek bel- és világpolitikai tényezővé válni, a Facebook meg nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. Mellesleg, mikor meg szerkesztenek rajta, kitör a parasztlázadás, hogy „cenzúráznak”. Tessék saját közösségi oldalt csinálni, ha akkora géniuszok, mi meg térjünk vissza a hasonló szellemi kalibert képviselő Kickl mesterhez.

Azt mondja a szerény osztrák belügyminiszter, hogy ez az egész botrány azért tört ki, hogy őt megfosszák a pozíciójától. Összeesküdött a világ, hatalmas erők mozdultak a mélyben, hegyek vajúdtak, sőt, a gyáva nyúl is megszülte Núbia párducát. Esetleg a bevándorláspárti erők megrengették a galaxist is, sarkaiból kifordították, ami már csak azért is mutatja, hogy mindenre képesek, mert a galaxisnak nincsenek is sarkai, mivel kerek és spirális. Azt írja (https://www.origo.hu/nagyvilag/20190519-kitalal-az-osztrak-belugyminiszter-a-bevandorlaspartiak-buktattak-meg-a-koaliciot.html):

„Az ÖVP (Osztrák Néppárt) szombaton egyoldalúan felmondta a kormányzati együttműködést. Ezért várhatóan szeptemberben új választásokra kerül sor. A kancellár szavai szerint ez Ausztriáról szól. Az elmúlt órák és napok eredményei azonban megmutatják, hogy ez nem így van. Ez mindössze Kurz szövetségi kancellár és az ÖVP hatalmáról szól. És nyilvánvalóan egy kormány felrobbantásának áráról is, amely sok éve a legnagyobb elismerést vívta ki a munkájával.”

Ja, és a Maelström örvényét is az ÖVP kavarja.

„Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus privát beszélgetései, melyeket Ibizán illegálisan vettek fel, katasztrofálisak és felelőtlenek. Ilyen beszélgetéseket folytatni és így viselkedni kétségtelenül nagy hiba. A kép katasztrofális. De ez a két érintett képe, nem a párté. Mindketten vállalták a felelősséget, és minden hivataluktól visszavonultak, melyeket a köztársaságban és az FPÖ-ben (Osztrák Szabadságpárt) gyakoroltak.”

Ebben biztos, uram? Nem maguknak akarták megvenni a Kronen Zeitungot, hanem a pártnak. Vagy nem volt felhatalmazásuk? Strache mintha a párt elnöke lett volna, azt megengedem, hogy nem tartozik senkire, miket sugdos a kedvese fülébe, de azt nem nevezhetjük magánügynek, ha a párt propagandája érdekében tesz meglehetősen aljas, korrupt de nagyon is átgondolt lépéseket. Azt tetszik mondani, részegek voltak, a nő meg szép, marhaságokat beszéltek? Az másnapra elmúlik – akkor Gudenus miért maradt kapcsolatban ezzel a körrel, miért váltott velük sűrűn üzeneteket és az FPÖ miért volt hajlandó – szándékának komolyságát bizonyítva – az orosz áloligarchák kérésére még egy hivatalos sajtóközleményt is kiadni, amiben az oroszok által megjelölt célszemélyt, Hans Peter Haselsteinert, a Strabag egyik tulajdonosát támadták? Gudenus egész végig részeg volt? És Strache is? Meg az egész párt úgyszintén, magát is beleértve, belügyminiszter uram? Irigylem a májukat, én már nem bírnám ilyen kitartóan.

De csak most jön a szépje.

„Az ÖVP azonban az igazi céljáért küzdött: ki akarták kényszeríteni, hogy mondjak le a belügyminiszteri tisztségről. Azaz tovább akartak kormányozni az FPÖ-s belügyminisztérium, a szigorú és következetes menekült- és biztonságpolitika nélkül, amelyet a lakosság széles körben támogat, és ami a kormány magas népszerűségének legfőbb garanciája.

Az ÖVP követelése szerint, amit szombaton tettek, egy másik tisztségbe kellett volna távoznom, a belügyminisztériumot pedig átadni az ÖVP-nek. Emiatt a nyomásgyakorlás miatt jelent meg Kurz a média előtt 14 óra helyett csak 19.45-kor. Az FPÖ nem adta meg magát, a lóvásárt elutasítottuk.

A kék belügyminisztérium régóta szálka az ÖVP szemében, elsősorban a világos és következetes menekült- és bevándorláspolitika miatt Ausztriában és európai szinten.”

Na, akkor most tessék elképzelni. Összeomlik a kormánykoalíció mondjuk nálunk Magyarországon, ugyanis Semjénről kiderül, miszerint el akarta adni teszem azt Nógrád megyét és a méltán népszerű Origót orosz vadásztársainak, egy tételben, bár az üzlet visszament. (Mondhattam volna azt is, hogy Kósa keveredik korrupciós botrányba, mert elhiszi egy szélhámosnőnek, miszerint az dúsgazdag örökös – de nem mondom, ilyen már volt és nem omlott össze egy kutyaól sem). Ezek után Semjén lemond összes pártbéli és kormányban viselt tisztségéről szégyenében – na, ne tessenek ennyire röhögni! - a KDNP kilép a kormánykoalícióból, belső válság is kialakul benne, ámde Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter a helyén marad, párttámogatás nélkül, mert csak. (Mondjuk ő még ért is az atomerőművekhez, de párttámogatás nélkül mind érthetne).

És Kickl folytatja:

„Kurz a belügyminisztérium ÖVP-s átvételével nem csak a menekült- és migránspolitika tartalmát akarta befolyásolni, hanem jóvátenni a pártpolitikai-stratégiai hibáját is, hogy a koalíciós tárgyalások során kiadta a kezéből az ÖVP-s hatalmi központnak számító belügyminisztériumot. A régi ÖVP sosem bocsátotta meg neki, hogy elvesztette a néppárti hatalmi hálózatot.

Most olyan témák kerültek volna sorra a belügynél, amelyek mélyen belevágta volna a régi néppárti-szociáldemokrata rendszerekbe, ilyen lett volna például az ORF régi finanszírozási rendszerének átalakítása.”

Igen, maguk tényleg át akarták alakítani az ORF finanszírozási rendszerét, ugyanis szó volt arról, hogy egy tévécsatornát is megvesznek az oroszok a Szabadságpártnak – vagy nem erre a finanszírozásra méltóztatik gondolni Excellenciádnak?

Világos, mint a nap: Herbert Kicklnek annyi arányérzéke sincs, mint egy elemista gyereknek. Az egész Strache-botrány azért volt, hogy ő ne lehessen belügyminiszter, ennek érdekében mozdult meg a fél világ. Mely egyébként is őkörülötte forog, minden egyéb állítás bevándorláspárti hazugság. Még szerencse, hogy Ausztriában kiváló ideg- és elmeosztályok találhatóak, ajánlanám ezek látogatását a némiképp egocentrikusnak tűnő herr Kickl figyelmébe, az orvostudomány ma már csodákra képes.

Viszont az, hogy ez a szamárság vezéranyag lehetett az Origón és előkelő helyen jelent meg a Magyar Nemzetben is – igaz, a helyzet elemzésén belül – azt jelzi, hogy a magyar kormány az összeesküvés-verziót fogja magáévá tenni a Strache-ügy kapcsán. Főleg, hogy így szembehelyezkedhetnek az Osztrák Néppárttal, és ronthatnak amúgy sem rózsás helyzetükön az Európai Néppártban.

Az egész világ röhög és szörnyülködik rajta, egyedül nálunk lesz szegény, korrupt, sőt hazaáruló Strache ártatlan áldozata a bevándorláspárti, sorosista összeesküvőknek.

Hívjuk meg ide, itt szeretik.

Igazán kaphatna egy kis házacskát Budán.

Rögtön Gruevszkié mellett, jó szomszédok volnának. Átjárnának egymáshoz csájázni, elbeszélgetnének amúgy oroszosan...

Na, tetszik látni, ilyen az, amikor nincs hír. Mert ez a szamárság nem hír. Ez egy felfújt hólyag, egy felelőtlen ember vádaskodása, nem több.

De ha nem hír, akkor mi?

Ez, kérem, tünet.

Elég súlyos tünet.

Szele Tamás