Döntő fontosságú volt a tegnapi nap a közeljövőnk szempontjából, három olyan igen érdekes törvényjavaslat is a Parlament elé került, amiknek a hatását szó szerint a bőrünkön fogjuk érezni: nagyobb baj, hogy bele sem gondolunk abba, milyen következményei lesznek az elfogadásuknak, ugyanis ha belegondolnánk, már minimum kétmillió ember ordítana az utcákon.

Mondjuk mindenki érteni véli őket, csak az a szomorú valóság, hogy a javaslatok szövegét alig néhányan olvasták el, pedig tanulságos. És aki elolvasta, az sem mind érti, szóval megpróbálom, ha nem is teljesen, de elmagyarázni, milyen világ jön. Nem teljesen, mert ha minden részletre kitérnék, olyan hosszú lenne, hogy ezt sem olvasná el senki.

Így se lesz rövid.

Tulajdonképpen három törvényjavaslattal van dolgunk, az egyik a gyülekezési jogot szabályozza, a másik a hajléktalanok köztéri tartózkodását tiltja (ezt a szabálysértési törvény módosítási javaslatába csomagolták), a harmadik meg a magánélet védelméről gondoskodik. Egyik szőke, másik barna, harmadik meg csodaszép, ahogy a népmese mondaná. Akkor essünk nekik.

A gyülekezési jog szabályozása a leghosszabb, és ebben is van a legtöbb furcsaság: kezdjük rögtön azon, hogy amit eddig „rendezvénynek” hívtak, annak a neve ezentúl „gyűlés” lesz. Akkor lássuk, a törvényjavaslat szerint mi is az a gyűlés.

„2. § A gyűlés fogalma

E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.

A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat.”

Tessék? Igen, jól tetszettek olvasni: már a definíció is gumiból van! Ugyanis abba, hogy legalább két személy nyilvánít véleményt közügyben a világon minden belefér. Az is, ha lemegyek a kocsmába, és megkérdem a Zoli kocsmárost, hogy van – ha elkezd panaszkodni a gazdasági helyzetre, vagy ha én szidom az árakat, az már közügy, akkor mi már politikai gyűlést tartunk. Gyűlés tehát – a kétszemélyes határ miatt – minden beszélgetés, amiben közügyekről esik szó, hangzik el vélemény. Ha nagyot fékez a troli, és orra esek, nem szidhatom hangosan a sofőrt, mert a tömegközlekedés közügy, és nem vagyok egyedül a járaton. Illetve, ha megteszem, az troli azonnal gyűléssé változik jogi szempontból. Tehát jogilag elmondható, hogy ez a meghatározás minden vélemény kinyilvánítását és gyakorlatilag minden beszélgetést politikai gyűléssé tesz.

Persze, azért ennek is van hátulütője. Tegyük fel, én lemegyek a Baross térre és elkezdem szidni a rendszert. Megáll egy utcaseprő és hallgatja – ez esetben megvalósítjuk a be nem jelentett politikai gyűlés cselekményét, szerencsére arrafelé sok a rendőr, feloszlatnak kettőnket, be is vihet akármelyik hamarjában. Az ám, de ha nem fogom be a számat, míg bekísér, mi is ketten vagyunk, mármint a rendőr meg én, tehát mi is gyűlést képezünk, és mivel én tovább szidom a rendszert, közügyekről is lesz szó, tehát nincs más megoldás, újabb rendőrt kell kiküldeni, hogy ezt is oszlassa fel, és ez így megy tovább, az idők végezetéig vagy amíg be nem érünk a kapitányságra. Ott meg engem magánzárkában kell elhelyezni, hogy ne kövessek el folytatólagos jogsértést, mert a közös zárka is gyűléssé változik, ahogy kinyitja az ember a száját.

Érdekes lesz ennek az alkalmazása, nyilván azért van gumiból a meghatározás, hogy tetszés szerint bármire alkalmazni lehessen, mert különben misére járni is politikai tett lesz: ott azért mindig többen vannak kettőnél, hiszen valakinek ministrálni is kell, és tagadhatatlan, hogy közügyekről esik szó. Legfeljebb annyi mondható el, hogy a mise a forgalom rendjét nem zavarja, a körmenet viszont akár zavarhatja is. Iskolába se engedjük el a gyermekeinket, ott is sokan vannak és összevissza beszélnek, mi se járjunk el dolgozni, mert ki tudja, ki mit mond, a kocsmapultnál is hallgassunk nagyokat – tulajdonképpen a Hacsek és Sajó is egy be nem jelentett politikai gyűlés lesz ezentúl.

Egyszóval, Hacsek, ne csoportosuljunk így ketten a kávéházban, mert jön a rendőr.

Summa summarum: minket eltiltottak a közügyektől.

A gyülekezési törvényjavaslatnak még vannak igen szép pontjai, ugyanis ha átgondoljuk a dolgokat, be kell látnunk: nem elég valamit, akármit, bármit politikai gyűlésnek minősíteni, arról is gondoskodni kell, hogy feloszlatható legyen. Mikor feloszlatható, illetve betiltható vagy nem engedélyezhető egy akárhány résztvevővel bíró politikai gyűlés?

„A gyülekezési hatóság a bejelentés beérkezésétől számított 48 órán belül a gyűlésnek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időpontban való megtartását megtiltja, ha az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetőleg mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár.”

Ez megint lehet akármi, ha tegyük fel, azért tüntetek, hogy nevezzék Hümérnek az Állatkertben született vízilóbébit, és Mari néni Hugónak akarja neveztetni, elég annyit szólnia a rendőrségen, hogy ez neki sérti a személyes szabadságát, illetve meglátása szerint veszélyezteti a közbiztonságot a mi gyűlésünk. Akkor annak annyi is. Sok lesz a Mari néni, Pista bácsi.

Aztán meg, ezentúl minden gyűlésnek kell legyen vezetője, aki felel érte. Eddig is kellett szervező, csak nem mindig azt tekintették felelősnek. Aztán a gyűlést legfeljebb három hónappal, és a felhívás, meghirdetés előtt legalább 48 órával kell bejelenteni: eddig úgy ment a dolog, hogy az ember meghirdetett egy ilyesmit a Facebookon, meglátta, hányan akarnak eljönni, és ha kevesen, be sem jelentette a rendőrségen, mert egyszerűen nem tartotta meg – a gyakorlat mindig is azt mutatta, hogy a hős FB-os tiltakozóknak, bejelentkezőknek az egytizede jelent meg aztán a helyszínen, tehát ha ezren jelezték a részvételt, abból eljött száz, a többi kilencszáz bejelentkező meg otthonról szidta a megjelenteket, mivel kevesen voltak. Bizonyos határ alatt érdemesebb volt meg sem tartani a „gyűlést”. No, ennek vége: most már csak a bejelentés után lehet egyáltalán meghirdetni az eseményt, minden demonstráció (jaj, bocsánat: gyűlés) lutri lesz.

Viszont lehet spontán gyűlést is tartani. Más néven sürgős gyűlést.

„Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki.”

Itt megint komoly jogi játéktér alakul ki azzal kapcsolatban, hogy az indok mennyire közvetlenül kell megelőzze a gyűlést, ha ugyanis mondjuk én általában akarnék tiltakozni a kormány különböző intézkedései és politikája ellen, az nem sürgős: tegnap is ilyen volt, várhatóan holnapra sem változik meg. Ha azonban egy bizonyos intézkedésük ellen tiltakozom, akkor jó lenne tudni, mennyi az az időintervallum, amibe a sürgősség fogalma még beletartozik? Egy nap, két nap? Öt perc?

Az egyetlen kellemes intézkedés ebben a jogi katyvaszban az, hogy tilos lesz „erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai vagy ahhoz hasonló ruházatot” viselni a gyűlések alatt, tehát a Magyar Gárda vagy a Betyársereg majd masírozhat civilben.

És, kérem, még csak az első törvényjavaslatot futottuk át, azt is csak nagyjából!

A másik is nagyon fontos, ez a hajléktalanságot minősíti szabálysértésnek. Az a címe, hogy „Életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése”. Mármost a cím csalóka, ugyanis nem a szabályok megsértéséről szól, hiszen ilyenek itt nincsenek is, hanem arról, hogy maga az életvitelszerű közterületi tartózkodás is szabálysértés.

Az kiderült, mit akarnak kezdeni a szabálysértő hajléktalanokkal: „az e törvényben foglalt feltételek fennállása esetén közérdekű munka szabható ki. Ha az elkövető a közérdekű munka elvégzését nem vállalja, elzárás szabható ki.” Figyelem: nem közmunka! A közérdekű munka a büntetőbíróság által kiszabható büntetés, amelynek értelmében a közérdekű munkára ítélt személy köteles a részére meghatározott munkát hetenként legalább egy napon, a heti pihenőnapon vagy a szabadnapján díjazás nélkül végezni. Régi eleme a magyar büntetőjognak, még az ötvenes években vezették be, igaz, akkor javító-nevelő munkának hívták. Azonban, a mostani javaslat szerint „ha az elkövető a közérdekű munka elvégzését nem vállalja, elzárás szabható ki.”

De mondjuk, vállalja. Addig is hol lakik? Nyilván nem az eddigi közterületen, hiszen az folytatólagos jogsértés lenne, hanem – a javaslat megfogalmazásában - „a jelenlévő hatóság vagy más szerv felajánlott segítségét elfogadva együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében.” Magyarul, bemegy a szállóra.

Csak éppen pontosan harmadannyi férőhely van a szállókon, mint ahány hajléktalan – és ez egy óvatos becslés. De a tömeges bebörtönzésnek is akadályai vannak, a magyar büntetésvégrehajtás annyira túlterhelt, hogy az elítéltek szó szerint sorba állnak a büntetésük letöltéséért.

Ez épp úgy tökéletesen végrehajthatatlan törvény lesz, mint a gyülekezési, viszont biztosítja a lehetőséget arra, hogy bármikor és bárhol alkalmazzák, bárki ellen – ezek tulajdonképpen nem is törvények, hanem Damoklész ügyesen előkészített kardjai.

No, akkor lássuk, mi lesz a magánélet védelmével, mert az szintén nagyon szép.

Eddig is bárki beperelhetett bármilyen sajtóterméket (sőt, akár magánszemélyt is) a személyiségi jogai sérelme miatt, hiszen azok eddig is gumiból voltak, van némi praxisom sajtóperekben – no, ezeket most még sokkal könnyebb lesz indítani. Két paragrafus miatt. Az első általános.

„A magánélet tiszteletben tartásához való jog megsértését jelentheti különösen az egyén által megőrizni kívánt személyes adattal, titokkal, képmással, hangfelvétellel való visszaélés, vagy a becsület és a jó hírnév megsértése.”

Tehát ha azt írom Zuzmó Gézáról, hogy eladta a Rottenbiller utcát és a Nyugati Pályaudvart, akkor ő beperelhet abban az esetben is, ha mindkét állítás igaz: ugyanis függetlenül attól, hogy valós az állítás, ez mégis sérti az ő jó hírnevét. Ez eddig is így volt. A képmással való visszaélés az új(abb) elem itt: ha valaki készít egy mémet a miniszterelnök gatyájáról, már el is követte. A másik paragrafust viszont már kifejezetten a közszereplőkre szabták.

„2:44. §

Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme

A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.

A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.”

Dióhéjban: ez is bármire vonatkoztatható, mármint ami a közszereplő magánügyeit illeti, így tehát veszélyes lesz az ilyen embereknek akár a családi viszonyait is elemezgetni. Nekik se rokonuk, se ismerősük, se utódjuk, se boldog ősük nem lehet, legalábbis a sajtóban nem, ők ismeretlen helyen laknak és pont annyit tudunk a magánéletükről, amennyit ők elmondanak, de még ezt a keveset sem lesz okos emlegetni.

Szentek lesznek a közszereplők és sérthetetlenek. Bár mondjuk az határeset, ha Pataki Attilát elrabolják az ufók: amennyiben a zenész közszereplőnek minősül, az esetben ha otthonról rabolták el, nem jelenhet meg a sajtóban az eset, ha közterületről, akkor igen.

Gyönyörű világ jön, kérem, amiben el sem kerülheti az ember a törvénysértést. De hiszen ez is a céljuk ezeknek a javaslatoknak.

Nem, nem az, hogy mindenkit becsukjanak.

Az, hogy mindenki tudja: bármikor becsukható, bármikor lehet elég ok előkotorni azt a kartotékot.

Hogy mindenki zsarolható legyen, mindenki féljen.

Az ilyen politikai rendszereket nevezzük diktatúrának.

És nem, nem tiltakozik senki ezek ellen a kis jogi változások ellen.

Mindenki azt hiszi, hogy ezek csak másokra fognak vonatkozni.

Dehogyis, kérem: ezeket rövid úton megszavazzák és utána mindenkinek megváltozik az élete.

Brettschneider detektív már elindult a Kehelybe.

Vagy, ha úgy jobban tetszik: Annuska már kiöntötte az olajat.

Szele Tamás

A történet rövid és szomorú: Kenichiro Okamoto, a Hagex néven ismert japán blogger halott. Mint azt a Guardian írja, épp előadást tartott a közösségi oldalon támadó viták békés kezeléséről, a végén kiment a mosdóba, a hallgatóság egyik tagja követte, és több késszúrással végzett vele, hátulról, különös kegyetlenséggel.

Van, hogy egy előadás ennyire sikeres.

Mármost ez a hír borzalmas, és én is azt szoktam javasolni mindenkinek, hogy inkább éljen vita esetén a letiltás lehetőségével, mielőtt elfajulnak a dolgok – ennek terápiás előnyei is vannak, én nem idegesítem tovább azt, akit letiltottam, ő főleg nem idegesít engem, jobb, mint a nyugtató, tulajdonképpen még pénzt is kérhetne az ember érte, mert hatásosabb, mint akármilyen terapeuta. Aztán meg lehet, hogy nem széplelkű megoldás, de még mindig jobb, mintha ámokot futna az ember, ugyanis egészen egyszerűen annyi idő a világon nincs, hogy mindenkivel minden égetően fontos kérdést alaposan megbeszéljünk, különös tekintettel arra, miért is kívánja az illető, hogy dögöljünk meg.

Vagy nem azt kívánja, hanem azt, hogy küldjünk neki pénzt, sokat, ötpercenként, öljük meg az anyósát, belezzük ki a felső szomszédját, változtassuk meg a kedvéért az államrendet oly módon, hogy belőle a világ istencsászára legyen, és mi maximum a gumicsizmáját pucolhassuk, mindezt ingyen és bérmentve, puszta lelkesedésből, mert ha valaki, ő aztán megérdemli. És ha mindez megvan, javítsuk meg nála a bojlert is. Mi az nekünk, mi úgyis csak a gép előtt bohóckodunk, bezzeg ő kőszenet fejt naphosszat a gangon, sajtárba, és csak ma kétszer leütötte a hajókötél, valamint éjszaka font, nappal mosott.

Nem is nagyon fogadom el mostanság az ismerősnek jelöléseket, ha okom nincs rá, ugyanis még régi beszélgetőpartnerek is képesek megbolondulni a kedves magyar közélet hatására, és egészen egyszerűen tényleg nincs ideje az embernek egy-egy ötórás veszekedésre, melynek végén úgyis letiltás következik, mivel a digitális hiranát még nem találták fel, így aztán csak verbálisan lehet össze-vissza kaszabolni az embert. Az ugyan még jobb, ha egy csoport támad ránk, ugyanis akkor következik a lincselés, mondjuk azért, mert szeretjük a pacalpörköltet vagy száraz tápot adunk a macskának. Mindkettő az eretnekség és a hazaárulás biztos jele, a legjobb, ha beismerjük vétkünket, apart kis máglyát rakunk és megégetjük magunkat, hogy nemes és nagytiszteletű ismerőseink ezzel se fáradjanak.

Ezeknek a kedves ismerősöknek van pár alfaja, mint általában a ragadozóknak szokott lenni, kategorizáljunk!

1. Lejma néni, Lejma bácsi. Lejmáék. A Lejma család valóban rossz anyagi helyzetben van, mondjuk én sem vagyok olajsejk vagy maharadzsa, de az ember segít, ha tud: segít egyszer, kétszer, tizennyolcszor, míg meg nem látja, hogy az ő nevében gyűjtést rendeznek a fürdőszoba kibővítésére jacuzzival. Mert ennyi mégiscsak jár. Lejmáék letiltásra kerülnek, ismerősök beszámolnak arról, hogy utólag azt terjesztik az emberről, miszerint templomrabló és két óránként liliomot tipor.

2. Sapphó, Leszboszról. Kék harisnyában. Alanyi költőnő, különös tekintettel elhagyott verébfiak augusztusi fagyoskodásáról írott poémákra. Kérései: írjunk fülszöveget a soha meg nem jelenő kötetéhez, intézzük el, hogy jelenjen meg az Élet és Irodalomban, intézzük el, hogy senki más ne jelenhessen meg az Élet és Irodalomban (ez utóbbi fontosabb), hozzuk el neki a Hóreb hegyét és szüljünk a macskája helyett. Ő ezt megérdemli, mert szép a lelke, és ha nem kapja meg, sír.

3. Viceházmester és vidéke. Azonnal találkozni akar az emberrel, mérhetetlenül fontos ügyben, ha nem megyünk el, a Hatodik Flottát felrendelik Alaszkába és a velencei Dózse-palotában kitör a Krakatau. A találkozón whiskyt kér, amit mi fizetünk, és elmeséli, hogy a felső szomszédja droglabort működtet kis, szürke földönkívüliek pénzén, mely intézmény húsz centi szélességben beáztatta a fürdőszobája plafonját, és azonnal szálljak ki a helyszínre, valamint végezzem ki a szomszédot, ha lehet, bestiális kegyetlenséggel. Hogyhogy nem vagyok hatóság? Mi az, hogy bizonyíték? Ő már levelezett annak idején a Szabad Néppel is, ott bezzeg nem beszéltek ilyeneket!

4. Salamon király. Salamon király bölcsebb, mint maga a Mindenható, ugyanis Ő mindent tud, Salamon király mindent jobban tud. A T'ang-kori ókínai sertéstenyésztők népies műdalaitól kezdve a torlósugár-hajtóművekig mindenhez jobban ért. Ha lát valamit, nem hiszi el, előbb bebizonyítja, hogy ilyen nincs is, aztán nekitámad annak, aki szerint van. Előszeretettel oktat rabbit Tórára, papot Bibliára, mozdonyvezetőt menetrendre. Jobbára ártalmatlan, ha letiltjuk.

5. A Küldetéses Ember. Mindkét nemben előfordul, szent láng ég kebelében, szólhatna is már valaki a tűzoltóknak emiatt. Mindig épp világmegváltáson dolgozik, ami sikeres lesz, amennyiben mi elmegyünk neki aláírást gyűjteni, tüntetni, rászavazunk a kedvenc politikusára, elmosogatunk helyette és kisebb összegekkel támogatjuk is az ügyét. Bagatell, mondhatnánk. Elvárja, hogy bárkivel összevesszünk a kedvéért, ha felkoncoljuk az illetőt, még jobb. Gyógyíthatatlan.

6. A Régi Haver. Igen, harminc éve megittunk együtt annyi sört, hogy azon nem megfordulna, hanem eltévedne egy tolóhajó, ez igaz, csak azóta eltelt harminc év, melyet ő a Tuamotu-szigetcsoporton vagy Szenegambiában töltött, ahol is most már jól menő gumilyukasztó vállalkozása van, páros hónapokban nem is deficites, szóval ő sokat tapasztalt, világlátott ember, és kötelesek vagyunk hallgatni rá. Első körben hagyjuk abba az írást, mert minek is firkálunk annyit, másodikban lépjünk be egy általa megjelölt szélsőséges politikai pártba, melynek soraiban gyújtsuk fel az országot mind a négy sarkán, de előtte ne feledkezzünk meg földi vagyonunk átutalásáról az ő számlájára. Ez az egyetlen megoldás a világ problémáira, különben jönnek a gyíkemberek. De ha már semmi egyébre nem vagyunk hajlandóak, vegyünk tőle mágnesezett cipőfűzőt.

7. Lenin a Szmolnijból. Régen minden jobb volt, de ezt nem tudhatjuk nála jobban sőt, egyáltalán nem tudhatjuk, mert ő ott volt és akkor. Ja, hogy mi is? Hogy egyidősök vagyunk? Ugye, hogy jobb volt? Mi az, hogy nem? Mi az, hogy csak annyival volt jobb, miszerint fiatalok voltunk? Az isiászt is a kapitalizmustól kapta, indul is bevenni a Téli Palotát, pedig az nem jó fájdalomcsillapító.

8. Göbbels néptárs. Ugyanaz, széljobbról. Képes utólag, pusztán a szájával megnyerni a második világháborút, de főleg a kurszki anyagcsatát. Azt öt perc alatt kétszer, akár a kupolában is, védőháló nélkül. Az isiászt a kommunizmustól kapta.

9. Honmentő Hugó. Tudja, milyen embercsoportnak köszönhető az ország minden baja. Tegyünk vele együtt ezek ellen. Hogy történetesen mi is ebbe a csoportba tartozunk? Na és? Tegyük magunk ellen, minimum dőljünk kardunkba, vagy követeljük igazságos megbüntetésünket. Olyan nincs, hogy ártatlanok vagyunk és ő hülye. Rendszerint gumiszobában vagy igazgatótanácsban végzi, néha parlamenti frakcióban. Napalmmal sem kiirtható.

10. Levendula nénike. Bű és báj, csipkés terítők és kismacskák veszik körül rózsakertjében, hol dudorászva főzi a mérget, ibolyaszín ruhácskájában, két másik vészbanyával. Intrikus, gonosz, szemforgató és bármire képes céljai érdekében. Tulajdonképpen nem akar ő semmi rosszat, csak az ismert világegyetem átalakítását mosókonyhává, azért, mert csak. Darth Vader visítva menekül előle. Ő találta fel a Halálcsillagot.

11. Intim Pista. Minden kilométerkőnél ott van, mindenkit ismer, akivel nem voltak együtt katonák, azzal együtt voltak civilek. Bizalmasan elárulja az embernek azokat a titkokat, amikből egy szó sem igaz. Ha megírjuk, biztos a sajtóper. Tanúnak nem érdemes beidézni, a bíróság előtt megesküszik, hogy nem is ismer.

12. Kávéházi Konrád, ismert kereszteslovag és palotagróf. Tökéletesen tisztában van Barbarossa Frigyes udvarának belső ügyeivel, ezen kívül semmivel, de ezzel annyira, hogy másról nem is tud beszélni. Beszél is. Naponta másfél órát, telefonon. Csak akkor hagyja abba, mikor jelezzük, hogy épp haldoklunk, Hattin Szarvainál a Fekete Halálban, és a temetésünkre se jöjjön el, mert fertőzünk. A gondolatot azért még befejezi. Utána nyugodhatunk békében. Másnapig. Képes megtalálni a túlvilágon is.

13. Pampalini, a hírvadász. Ül hosszú, méla lesben, várja, hogy posztoljunk valamit. Ha megtörténik, már viszi is valamilyen sajtótermékhez. Lukat vág a közepébe, kitűzi a ház elébe, és lehet is lőni ránk. Ha kérdőre vonjuk, megsértődik: hogyhogy nem nyilvános? Hiszen ő is látta. Azonnal le kell tiltani.

14. Szerénke, a diszkrét. Minden családi eseményét és üzleti tevékenységét a mi oldalunkon osztja meg, „mert ott sokan látják”. Különben is, vegyük meg a használt autóját. Ha nem vesszük meg, adjuk el legalább. És nézzük meg, milyen szép virágot szedett a harmadunokahúga. Javasolt az idővonal biztonságossá alakítása.

És ez még csak az eleje. Körülbelül negyvenszer ennyi alfaj ismeretes, ezek inkább a háztáji, szelídebb lények voltak, akikkel gyakrabban találkozhatunk kicsiny gazdaságunk berkeiben és óljaiban.

Kérem, a letiltás nem gyilkosság, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha nem akarunk megőrülni. Persze, van más megoldás is: szegény Kenichiro Okamoto is azzal próbálkozott, hogy emberségesen kezelje a kínos helyzeteket.

Hátba is szúrták párszor.

Ne jussunk el idáig.

Tessék nekem elhinni, ezek teljesen épeszű, normális emberek, átlagosak, csak hát ilyenek. Orvos sem tudna náluk defektust kimutatni.

A hülyék mi vagyunk.

Hogy szóba állunk velük.

Szele Tamás

Hogy vérfagyasztóan kezdjem, ez az ötödik emelet nem létezik, csak van, és néha embereket eszik. Ezt Stephen King is írhatta volna – tulajdonképpen javasolnám is a Mesternek ezt a történetet, az ő tollára méltó – de sajnos igaz, nem egy horrornovella. Senki sem tudja, mi rejtőzik a phenjani Yanggakdo hotel ötödik emeletén, de akármi is az, nagyon, nagyon veszélyes.

Mielőtt belevágnánk, szeretném jelezni, hogy a történetre a figyelmemet az Index kiváló írása (https://index.hu/kulfold/2018/06/25/eszak-korea_otodik_emelet_titkos_otto_warmbier/) hívta fel, mely a BBC még kiválóbb cikke (https://www.bbc.com/news/stories-44469005) nyomán született: idézni is fogom őket, természetesen. Azonban sem az Index, sem a BBC nem elemezte a jelenséget: bölcsen beérték a tények ismertetésével. Hát, egy életem, egy halálom, én itt bizony megpróbálom. Amúgy sem készülök mostanság Phenjanba. És ők sem hozzám, legalábbis tudtommal nem.

Tehát, szokásunk szerint ismertessük a tényeket, mielőtt meglátjuk, mihez kezdünk velük. Ismeretes Otto Warmbier szomorú története, maga is írtam róla (https://www.vasarnapihirek.hu/friss/egy_rendszer_vegnapjai): ő amerikai egyetemi hallgató volt, aki – talán kíváncsiságból – Phenjanba látogatott. Ott ugyan nem sok a látnivaló, sőt körülbelül az ismert világegyetem legunalmasabb úti célja, de mindenki tévedhet. A szegény diák akkor pecsételte meg a sorsát, amikor a phenjani szállodájának egyik személyzeti folyosójáról ellopott egy propagandaplakátot. Ha ugyanezt bárhol máshol teszi, a kutya sem ugat utána – csak hát a diktatúrák másképp működnek. A biztonsági kamerák rögzítették a plakátlopást, tavaly január másodikán a repülőtéren letartóztatták, és tizenöt évi kényszermunkára ítélték, mert „megbontotta az észak-koreai társadalom egységét”. A tárgyaláson sírva kért kegyelmet, mindhiába – egy ideig még levelezett a szüleivel, aztán nyoma veszett. A hatóságok szerint botulizmus alakult ki nála, és egy nyugtató bevétele után éber kómába esett. Mire hazaengedték az Egyesült Államokba, már késő volt: az orvosok nem tudták megmenteni. Súlyos agykárosodást állapítottak meg nála a boncolás után, ami azt jelenti, hogy egészen egyszerűen agyonverték.

Ez a történet bejárta a világsajtót, de azért vesszük elő, mert Warmbiert pontosan a Yanggakdo hotel ötödik emeletének látogatása során fogták el.

Akkor lássuk a hotelt. 1986 és 1992 között építette a francia Campenon Bernard cég, 1996-ban adták át a közönségnek, van benne pont ezer szoba, legalább ötven emeletes, találunk ott öt vendéglőt, kaszinót, tekepályát és uszodát, legalábbis a Young Pioneers Tours hirdetése szerint, mely kínai székhelyű társaság máig szervez oda turistautakat csoportok számára. (http://www.youngpioneertours.com/yanggakdo-hotel/). Ami nagyon különös: a kínai utazási iroda külön felhívja a figyelmet hirdetésében az „ötödik emelet rejtélyére”.

Azért ez kicsit gyanús, mint látni tetszenek majd. Ugyanis aki csak élve visszatért erről az ötödik emeletről, az mind egybehangzóan állítja, hogy a szint titkos. Mondjuk, megint nem értem, miért nem lehetett egyszerűen átszámozni a gombokat a felvonóban, a hatodikból lett volna az ötödik és így tovább, ha olyan fenenagy titkokat őrizgetnek egy nemzetközi szálloda egyik szintjén, egyszerűen nem hiszem el, hogy az észak-koreai ipar atomfegyvert képes előállítani, de nyomógombot nem, bár nincs kizárva, hogy eszükbe sem jutott ez a trükk, annyira egyszerű. De tény, ami tény: a nyilvános, vendégek számára használatos liftben nincs ötödik emeletet jelző gomb. A személyzeti liftben van, azon szoktak besurranni a kalandvágyó utazók. Vagy a lépcsőn. De mit látnak? Idézzük az Indexet egy 2011-es látogatásról.

„Találtak egy ajtót, ami nyitva volt. Beléptek. A mennyezet alacsonyan volt, és feleakkora volt a belmagasság, mint más emeleteken.  Szőnyeg helyett betonpadló volt, és jobbra-balra ajtók voltak a folyosón. Az egyik nyitva volt, a  küszöbénél levetett cipő. Benéztek, de senkit nem láttak bent. Láttak viszont biztonsági kamerákat, tévéket, amelyeknek a képernyőjén hálószobák képe ment. Minden bizonnyal itt figyelték meg a vendégeket.

A falak élénk színű, Amerika- és Japán-ellenes propagandafestményekkel és poszterekkel volt tele. Sok kép Kim Dzsongilt éltette. Egy feliraton az állt: „Ez a bomba amerikai gyártmány. Minden amerikai gyártmány az ellenségünk. Álljunk százszoros bosszút az amerikaiakon”. Alighanem azoknak a helyieknek, akik egész nap nyugati turisták életéről hallanak sztorikat, megerősített propaganda kell, hogy ne bizonytalanodjanak el.

Hirtelen egy férfi közeledett. „Eltévedtek?” kérdezte nyugodt hangon, angolul. Az igen válaszra a lift felé igazította útba őket, de nem kísérte ki őket, és mérgesnek sem tűnt, úgyhogy a csapat titokban tovább folytatta a felfedezést. Találtak ajtót, amely mögött téglafal volt. Egy másik egy lépcsőhöz vitt, ami egy újabb szűk szintre vezette őket.

Egy emelet volt az emeleten belül. Zárt ajtók és propagandaposzterek között mentek. Újabb emberrel futottak össze, aki ismét kérte őket, hogy menjenek vissza a szobáikba.”

Eddig a leírás, ami Calvin Sun The Monsoon Diaries című (http://monsoondiaries.com/) nyilvános blogjáról származik – de videóztak is akkor, az is nyilvánosan elérhető, megtekinthető bárki számára.

Hát, ez bizony elég ijesztően néz ki. Említik a források még egy eltévedt skót turista esetét is, aki szintén betévedt erre a szintre, de őt is elengedték, egy ausztrált is említenek – kérem, körülbelül ennyit tudunk, nem sokat de nem is keveset.

Ha racionálisan nézzük a dolgokat, teljesen világos, mi van azon az ötödik szinten. Lehallgatóközpont, megfigyelő bázis. Nyilván, mivel vízszintesen kettéosztották, hogy két szintet kapjanak, alacsony a belmagasság, de az ilyen helyeken a komfort nem szokott a legelső szempont lenni, a hatékonyság annál fontosabb. Azt is tudjuk, hogy totális rendszerek fővárosainak nemzetközi szállodáiban a megfigyelés – minden turista bizonyos fokú megfigyelése – kötelező, mondhatni benne van a szoba árában és a full service-ben. A hatékony lehallgatáshoz pedig kell a komoly elektronika, kell a központ. A tallini Viru hotelben például ez a huszonharmadik emeleten volt, most múzeumként üzemel. De ismeretes az a vándoranekdota is, amiben a magyar látogató (sok ismert emberről mesélik) kissé ittasan beleordít az asztali lámpába a moszkvai hotelben: „Még egy láda sört, két üveg vodkát!” Öt perc múlva jön a szobaszervíz a kért italokkal.

Egyszóval, ha felforgató célokkal utazunk totális államokba, ne a hotelben tárgyaljuk meg világmegváltó terveinket. Csak hát Észak-Koreába felforgató be sem jut, de még olyan ember sem, aki csak lehetne felforgató. Attól még világos, hogy mindenkit lehallgatnak, megfigyelnek, ennek a központja lehet az ötödik szinten.

De miért van az, hogy Otto Warmbiert elítélték, megölték, mert tiltott helyre merészkedett, míg másokat, ha nem is sokakat egyszerűen útbaigazítottak kifelé, elengedték őket? Hiszen ami titkos, az titkos, amiért ölni kell, azért ölni kell.

Talán csak azért, mert nem eszik olyan forrón a kását. Calvin Sun és az ismeretlen skót, valamint a másik, ausztrál tanú útjának idején nem történt a hotelben semmi fontos. Nem zajlottak tárgyalások, nem találkoztak fehér galléros vagy gumitalpú úriemberek, nem érkeztek magas vagy alacsony vendégek Kínából, Moszkvából, Washingtonból, a belopózó turisták maximum pár nemi aktust láthattak a véletlenül eléjük kerülő képernyőkön, az meg nem egy újdonság, még Phenjanban sem. A biztonságiak pedig nem erőszakoskodtak feleslegesen – elzavarták a hívatlan vendégeket, és kész.

Ellenben 2016 január másodikán, Warmbier letartóztatásának napján már igenis folyhattak nemzetközi tárgyalások, lehettek olyan „bizalmas természetű vendégek” a Yanggakdo hotelben, akárhonnét is érkeztek, akiknek a látogatását Phenjan nem akarta nagydobra verni. Ha szegény Warmbier akár csak véletlenül is megláthatott egy ismert (vagy akár ismeretlen) arcot egy képernyőn, egy ajtón keresztül, az már a halálos ítéletét is jelenthette. Nem biztos, hogy látott ő egyáltalán bármit is – de már a lehetőség, hogy láthatott, eldöntötte a sorsát. És ne feledjük: elég gyorsan végeztek vele, fél évbe sem telt, tehát nagyon fontos lehetett, hogy tanú ne maradjon.

Otto Warmbier volt az az ember, aki rosszkor volt, rossz helyen.

Mármost ha orákulum volnék, azt is kiókumlálnám, ki járhatott annak idején Phenjanban, de erre nem vállalkozom, Drábik Jánosnak is élnie kell valamiből, ő szokott biztosat tudni mindent olyasmikről, amikről még bizonytalant is egészségtelen ismerni.

Az megint más kérdés, hogy a hotel valószínűleg kihasználja a terjedő legendát és profitál belőle, nem kizárt, hogy egy esetleges fordulat után ebből a rejtelmes ötödik szintből is múzeum lesz, ne becsüljük le a koreai emberek üzleti érzékét – de egyelőre csak pár praktikus tanácsot adnék.

Ne menjünk Phenjanba vakációzni.

Ha megyünk, ne a Yanggakdoban szálljunk meg, amúgy is drága.

Ha ott szálltunk meg, ne bóklásszunk az ötödiken.

És ha mégis odamegyünk: ne csodálkozzunk.

Szele Tamás

A fene gondolta volna, hogy Titu Maiorescuról fogok én így reggel elmélkedni. De muszáj, mert kezd komoly baj lenni, és akik kavarják, szegény, jobb sorsra érdemes, XIX. századi román filozófust is előrángatták az indoklásukhoz. Indoklást mondok, mert érveket nem mondhatok: amit olvastam, nem érvelés, hanem kinyilatkoztatás.

Az Új Magyar Kulturális Forradalom kiáltványának is mondhatnám.

Megjelent pénteken, a Magyar Időkben, írta Pataki Tamás.

Ha ennek minden szavát komolyan venné az ember, azt mondaná, magyar kultúra nincs is, csak végeláthatatlan harc az Ázok és Vánok között, a magyar kultúra egy Wagner-opera, egy örök Istenek Alkonya. Kultúrkampf Etelköztől Brüsszelig és a felső határ a csillagos ég. No, de lássunk neki, és főleg magyarázzuk meg, hogyan kerül ide szegény Maiorescu? Azt írja Pataki mester (https://magyaridok.hu/velemeny/tartalom-es-forma-3201496/), miszerint

„...a román kultúra és táradalom modernizációjának XIX. századi szakaszából idézek egy Magyarországon alig ismert kifejezést: a tartalom nélküli formákét, azaz forme fara fond. Találóbbat ugyanis találni sem lehet a magyarországi kulturális rendszer felemásságának leírására, mivel a kulturális vita lényege nemcsak a formáké, hanem bizony a tartalomé is. Ez pedig óhatatlanul ahhoz a kérdéshez vezet, hogy mit tartunk értéknek.”

Hát, ez bizony jó kérdés. Elég relatív dolog, ugyanis ha azt vesszük, hogy a fáraók Egyiptomában sokkal nagyobb érték volt a vas, mint az arany – aranybányáik voltak az országban, de vasércből egy gramm sem – így aztán a korabeli államkincstárnak sokkal nagyobb érvágást jelenthetett a Tut-ankh-amonnal együtt eltemetett hettita vas tőr, mint a halott uralkodó egész, színarany halotti maszkja. Ilyenformán Magyarországon a konzervatív zseni lenne a nagyobb érték, mert abból egy sincs manapság, és régen se nagyon volt. A jobboldali kultúra egyik nagy bánata, hogy nem termelt ki korszakos géniuszokat. De még kisebbeket sem. Mondjuk a mai jobb-bal felosztásnak nincs sok értelme, ha visszamegyünk vagy százötven-kétszáz évet, így volt az lehetséges, hogy egy Pozsonyi Ádám nevű jelenség olyan hat éve azt próbálta bemagyarázni a nagyérdeműnek, miszerint Petőfi, Arany, sőt Ady is szélsőjobboldaliak voltak, csak rosszul olvassuk őket. Ebben csak két hiba van: az egyik, hogy a mai értelemben véve teljesen eklektikus volt a világnézetük, mostani skatulyába nem férne be, a másik, meg hogy a Pozsonyi magyarázta, aki azért még a magyarázathoz sem volt kompetensnek tekinthető, ugyanis jobban ért a Fekete Lyukak belviszonyaihoz, mint az irodalomtörténethez. De az értéknél maradtunk el. Idézzünk tovább.

„Ágoston Balázs Őrségváltást a tudatformálásban! címmel megjelent írásában (Magyar Idők, június 14.) joggal vetette fel, hogy a probléma veleje nem a formáké – amelyeken a kulturális intézményrendszert és szervezeteket értem –, hanem a tartalomé, amellyel ezt a rendszert megtöltik és működtetik, és amely kiszolgálja a kultúrafogyasztókat.”

Ez az, elvtársak, ez az: már itt fülön csíphetjük a szándékot, hogy más mód nem lévén, a téma alapján értékeljék a kultúrát, ugyanis az kategorizálható – az egyéb művészi eszközök nemigen, én még nem hallottam soha jobboldali hasonlatról vagy baloldali metaforáról. (Bár: az ötvenes évek magyar kultúrvitáiban azért egész irányzatok kerültek a Pokol tüzére, az eszközeikkel együtt.) A témaválasztás fontos, hogyne, de nem perdöntő a minőség szempontjából – csak hát ezt a minőséget minden olvasó magának dönti el, nem lehet központilag beárazni, akárhogy szeretnék. Pataki idézi Nyáry Krisztiánt, aki azt mondta volna:

,,A szürke ötven árnyalatával sem lenne baj a középiskolában, hiszen kár úgy tenni, mintha ez a korosztály nem olvasna ilyen témájú írásokat, másrészt pedig ha olvasásélményt ad, akkor már megérte” (Kiemelés tőlem)

Lenne vagy nem lenne, az lenne itt a kérdés, csakhogy ez feltételes módban van, ezt a marhaságot senki sem tanítja, sőt, senki nem is akarja tanítani. Pataki mégis azt állítja: ez ajánlat. Dehogy ajánlat: példa. De már elkapta szerzőnket a gépszíj.

„Így kerül ki a konzervatív lengyel könyvpiacra egy olyan szexuális kilengésről szóló könyv, amely aligha érdekel több embert, mint amennyien egy asztal körül szoronganak egy pesti romkocsmában. Vagy a szexuális aberráció magyar országimázs?”

Édes úr, a lengyel könyvpiac egy része konzervatív, más része nem az, miként maguk a lengyelek is, az emberi szexualitás pedig pont tízezerféle, aki akarja, megveszi, aki nem akarja, nem. Ja, nem a piac a baj, hanem az, hogy lefordították? Akkor miért nem azt tetszik mondani? Azért, mert kilógna a lóláb?

Annak meg az a természete.

„A V4 fesztiválon pedig, amely elvben a közös közép-európai értékekről szól, az a Quimby és a Kiscsillag nevű formáció lép majd fel, amelynek dalszövegei vagy zenei világa olyan távol áll ettől az értékközösségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Végül is mit keresne ott a jelenkor problémáira is értelmesen reflektáló Ismerős Arcok zenekar?”

Ismerős Arcok. Értelmesen. Ajánlanám figyelmébe a You Tube-ot, ott ingyen meghallgathatja azt a sok értelmet. Még a Wass Albert-megzenésítést is. Szegény Quimbybe viszont megint sikerült belékötni. A kígyó újból a saját farkába harapott, az óra körbejárt: a Quimby először zenekar volt, aztán egy tusványosi fellépése után céltábla balról, aztán egy pár szöveg és nyilatkozat után céltábla jobbról, végül pedig most kiátkozta a Magyar Idők. Hölgyeim, uraim: nem lehet, hogy a Quimby meg sem mozdult közben, csak a magyar politika futott körülötte egy részeg, támolygó kört és ez mindig is egy zenekar volt, nem pártzászló vagy politikai üzenethordozó?

Na, de most jön a lényeg, a kvintesszencia, az az idézet, ami megadja az irányt a nagyon is készülő honi kulturális forradalomnak

„Mert mit is írt Ágoston Balázs?

A sötét lelkek magamutogató önmegvalósítását finanszírozzák a saját zsebükből azok, akik mindenáron az efféle produktumokat akarják fogyasztani. A magyar állam nem lehet értéksemleges. Az úgynevezett – egyébként teljességgel szubjektív megítélésű – minőség sem jelenthet kibúvót. Sőt! Minél nagyobb a tehetség, annál nagyobb a bűn, mert annál szélesebb körű és ártalmasabb a hatás. Ideje rendet vágni a kultúra világában, igenis értékalapon osztva támogatást és elismerést.”

Aha. Minél nagyobb a tehetség, annál nagyobb a bűn: az engedelmes tehetséget jutalmazni kívánják, az engedetlent büntetik. Hát én még engedelmes tehetséget nem láttam, csak engedelmes tehetségtelent, de azt sokat: viszont ha a tehetség a politika szolgájának szegődik, önmaga ellen követ el soha nem évülő bűnt. Mármost az a baj, hogy ők mondják meg azt is – a maguk szempontjai alapján – mi a jó és mi a rossz, mi a bűn és mi az erény. Legalábbis egyelőre azt akarják megmondani a Patakik, Ágostonok, Szakács Árpádok mit támogasson a magyar állam és mit ne, sőt, azt is mi láthat napvilágot, mi nem, mit mutathatnak be, mit nem – holnaptól azt is, mit gondolhatunk és mit nem.

Ez szerzők, társulatok, alkotók sajtó útján történő feljelentésével zajlik, aztán ki-ki megnézheti magát – ha lesz még kit. Miért teszik? Bosszúból. Ők ugyan nem annak nevezik, de itt az indoklás.

„Nekik ugyanis teljesen mindegy, ha egy konzervatív szerző értékes művet hoz létre, sőt akkor kapnak igazából vérszemet, amikor értéket szimatolnak, és utána mindent megtesznek annak lejáratására, kigúnyolására, a szerző hitelének tönkretételére, s ebben mindig partnerük és hátszelük volt a médiabirodalmuk is meg a csatlós művészeti portáljaik – elég, ha csak a Döbrentei Kornél elleni szellemi dzsihádra gondolunk, akit nem más, mint Nagy László biztatott pályája elején.”

Döbrentei burkolt zsidózása a Tilos Rádió előtti tüntetésen („álpróféták, álruhában, álorcában – csak a szakálluk valódi – vezényelnek.) fel sem merül, az sem, hogy emiatt a beszéd miatt nyolcvan író lépett ki az Írószövetségből, mert az nem határolódott el Döbrentei szavaitól. Dzsihád, azt mondja. Ahelyett, hogy még szépen meg is köszönték volna, nem?

Az sem merül fel, hogy az illető szerző esetleg olvashatatlant írt. Olyan nincs. De kap L. Simon (hej, mennyit röhögtem rajta, másokkal együtt, s lám, most ő is liberális lett), kap Pröhle Gergely, kap Szőcs Géza is, ugyanis új rablói vannak a Nyárnak.

Száz szónak is egy a vége: a kormány nemhivatalos lapja új irodalmi és művészeti kánont követel, valamint azok eltiltását akár, akik ebbe nem férnek bele. Mi marad utána? Valami tizenkilencedik század végi álromantika, korhadt fakeresztekkel, honfibúval, valami, ami már akkor patetikus volt és ódivatú, mikor Magyarországra ért, meg lesznek még termelési regények (nem az Esterházy-féle!) és Jancsi-Juliska történetek.

A sírt, hol kultúra süllyed el, hiénák veszik körül. És baromira örülnek, hogy végre egyszer oroszlánt is zabálhatnak.

Ez az új magyar kulturális forradalom lényege, kicsit sem különb a kínai elődjénél.

Sikerülni fog? Nem hiszem. Ha Rákosinak nem sikerült, ennek a csapatnak még annyira sem fog. Nem tűnt el Faludy, nem tűnt el Déry, bár Faludyt azért sikerült bezárni, de mert megírta, csak rosszabb lett ettől is a rendszer híre.

Nem, nem fog sikerülni. Csak borzalmas lesz, elviselhetetlen, és leírhatatlan károkat fog okozni. Ajánlanám a kulturális forradalmárok figyelmébe a miskolci rendőrkapitány esetét.

Új rendőrkapitányt neveznek ki az ötvenes évek elején Miskolcra, az sikerrel szeretne kezdeni, és egy éjjel behozatja a város legnagyobb kurváját. A hölgy megvetően végigméri:

- Maga az új kapitány?

- Én vagyok. Maga meg a legnagyobb kurva a városban, letartóztatom!

- Maga csak ne ugráljon. Én még mindig kurva leszek Miskolcon, amikor maga már rég nem lesz rendőrkapitány!

Hát körülbelül így állunk egymással, kapitány úr.

Lecsukathat, megteheti.

De... én még mindig, mikor maga már rég nem.

Szele Tamás

Kérem, szeretném javasolni, hogy Magyarországon helyezzék védelem alá a zászlót. Éspedig nem csak a nemzetit, hanem mindegyiket, úgy általában, főleg a pártzászlókat, mivel állandóan bontják őket. Most is zászlót bontottak Ásotthalmon, sajnos nem lépegető exkavátorral vagy dinamittal, csak minimális sikerrel, konkrétan a Mi Hazánk mozgalom bontotta.

Szóval, miről is beszélünk? Ugyebár, a Jobbik minden erőfeszítés dacára sem nyerte meg a választásokat. Ennek több oka is van, rögtön a legelső, hogy nem szavaztak rájuk elegen. Pedig hej, minő csodás pengeváltások zajlottak, hány ragyogó név öltözött barna színekbe, hányan mártóztak meg a kedvükért a csatornalében, szónokoltak befogott orral a trágyadomb tetejéről, mikor „taktikai szavazásra” buzdították az ellenzékieket – sok helyen még vissza is léptek a Jobbik javára, a Jobbik ellenben sehol sem lépett vissza más javára, ugyanis nem volt hülye, az ajándékot elfogadta, de nem viszonozta, aztán lám, mégis oda jutott, ahol most van. Nem lenne ez rossz eredmény más pártnak, de nekik tragédia, hiszen vagy kormányzásra készültek, vagy látványos öngyilkosságra, viszont így egyik sem jött össze.

Van ilyen, ezt hívjuk csődnek, rendes ember túléli, csak ezek nem rendes emberek. No, de addig elemezték a kudarc okait, míg rá nem jöttek páran – jelesül Toroczkai László, Novák Előd és Dúró Dóra, valamint sokan mások, de ez a helikoni triász elsőként – hogy hát a néppártosodással volt a baj. Amiben van némi igazuk, ugyanis a Jobbik törzsközönsége zsidózni-cigányozni-melegezni gyűlt össze a párt akolmelegébe, azt meg mostanság nem lehetett, nagyon nem illett, így a régi gárda már nem is szavazott rájuk, ellenben a megcélzott réteg, a csalódott „baloldali” szavazók meg még nem szavaztak a korábban érdekesen viselkedő szélsőjobboldaliakra. Magyarul: a Simicska-menedzsment becélozta a Jobbikkal a két szék közt, a pad alatti landolást, és le is tették oda a pártot hiba nélkül. Hogy aztán ebből a választások után érdekes dolgok lettek? Ő bajuk.

Ugye, először – jegyezzük meg, később kelleni fog! - esküt tettek a megválasztott jobbikos képviselők a Szent Korona előtt is, miszerint ha a párt visszahívná őket, visszaadják a mandátumokat a vezetőségnek. A hányatott múltú ereklye kissé csodálkozva hallgathatta az esküt, ugyanis neki ehhez aztán semmi köze nem volt, de a magyar ember időnként esküdözni szokott, kedvenc példám Straznyicki, a magyar apa (Moldova Györgyből), aki így vall 1956 októberének végéről:

„Viszonylag egyszerű feladatot kaptam: egy teherautón állva égő gyertyát kellett a városban körbe vinnem, a kocsi időnként megállt, akkor elkiáltottam magam: „Magyarok! Esküdjetek!” A tömeg letérdelt és megesküdött, bár nekik éppoly kevéssé volt fogalmuk, hogy mire esküsznek, mint nekem magamnak, de az eskü maga mégis felemelő látványt nyújtott, és erősítette a nemzeti érzést, márpedig ez egy magyar apa számára mindennél előbbrevaló.”

Hát ezek a jobbikos képviselők is megesküdtek, aztán kifenték a tőröket, ugyanis párton belüli radikális platformot szerettek volna alapítani. Ezt a vezetőség kézből kontrázta – ha másról nem is, de a Hosszú Kések Éjszakájáról olvastak már – lássuk, mi történt tehát (az Index nyomán). (https://index.hu/belfold/2018/06/23/asotthalom_zaszlobontas_duro_dora_toroczkai_jobbik_szakadas_tortenet/)

„A Jobbik vezetése - a platformhoz csatlakozó Dúrót kivéve - nem értékelte a döntést, és május végén-június elején két hét leforgása alatt fegyelmit indított Toroczkai ellen, majd kirúgták Dúrót a parlamenti frakcióból, felszólították a parlamenti mandátuma visszaadására is, végül pedig Toroczkait is kizárták a pártból, mire Dúró és Novák Előd is bejelentette  a kilépését a Jobbikból.”

Körülbelül ezek voltak a tegnapi zászlóbontás előzményei, így tegnap hatalmas zomotort tartottak Ásotthalmon a balambérok és karkhászok, melyen bejelentették a Mi Hazánk Mozgalom és Párt Megalakulását, egyelőre az alapító okirat közvita tárgya, (mely nem összetévesztendő a szervitával és a lévitával), de DJ Novák Előd kiváló műsorvezetésével valódi showt láthatott az egybegyűlt, körülbelül ezer (sajtó nélkül: hétszáz) fős közönség.

Dúró Dóra finom, nőies, moll hangnemben felvezetett, lantzenével kísért cigányozással melegítette be a hangulatot, megint esküt tett, most épp arra, hogy nem fog félni semmitől, szembenéz a problémákkal (imád esküdözni, mit csináljunk?), majd előadta egymaga a szánom-bánom-kánont:

„A stratégiai, politikai hibák mellett ennyi embernek csalódást okozni, ennyi embert megbántani, ennyi embernek elvenni a hitét, nem hogy nem érte meg, de bűn és önzés volt.”

Ennyinek? Mennyinek, hölgyem? Ha leszámítjuk a magukat túlokoskodó taktikai átszavazókat, annyi marad, amennyi, jóval kevesebb, mint 2014-ben volt... No, de szólnak már a torzított riffek, magyarok, férfiak és asszonyok, Toroczkai vezér szól hozzátok! Nem kérdi ő... ja, bocs, de. Pont azt kérdi.

Na, jó, felsorolta a párt főbb célpontjait, melyek között nem szerepelt Scapa Flow kikötője, de szerepeltek a következő témák:

„Népesedési helyzet: a következő 45 évben 2 millió fővel csökkenhet hazánk lélekszáma

Elvándorlás: sokkolóan nagy számban, egymillióan, de legalább 600 ezren kényszerültek arra, hogy elhagyják az országot, mert nem tudtak megélni

Munkaerőhiány. A nagytőkések nem tesznek semmit, hogy több magyar szülessen, hogy itthon maradjanak

Miközben a magyarság százezres számban tűnik el, a cigányság száma 400 ezerről 876 ezerre nőtt. Melyik párt adott ezekre a kérdésekre választ, tette fel a kérdést Toroczkai

Iszlamizáció: nálunk is probléma, és veszély, sok menekülttel beszélt, akik azt mondták, nekik Magyarország is megfelelne. Itt azt is elmondta, hogy azért van a disznóvágás ennyire benne a kultúránkban, mert ez egyfajta politikai gesztus

Genderelmélet: szerinte nem mernek a pártok erről beszélni, de ők őriznék a hagyományokat; aki kisfiúnak születik, azt az óvodában kisfiúként kezelik, aki kislánynak, azt kislányként.” (Index)

Hát, ha valaki logikai alapon akarná ezt a programkezdeményt szétszedni, nem lenne túl nehéz dolga, ugyanis amennyiben a nagytőke személyesen gondoskodna afelől, hogy minél több magyar szülessen, az talán még nagyobb felháborodást váltana ki, a cigányság lélekszáma sem valamiféle spontán baby-boomnak köszönhetően nőtt meg, hanem a népszámlálási módszerek változása miatt (többen vallották ugyanis magukat cigánynak, de ők előzőleg is azok voltak...), különben is, mitől baj ez? A magyar ember pedig azért vág disznót, mert szeret enni és inni, ezt nem kéne túlbonyolítani, nincs ennek vallási vagy ideológiai jelentősége.

No, mindegy, Toroczkai sosem volt az arisztotelészi logika mestere, ezzel a programmal kicsit sem fog több embert megszólítani, mint a Jobbik vagy az Erő és Elszántság vagy a Betyársereg, vagy a többi kismillió széljobber vállalkozás, lassan már külön startup-kategóriát kell nyitni nekik, annyian akarnak megélni ugyanabból a nem túl nagy piacból. Apropó: és a Betyársereg vagy a 64 vármegye mit szól a pártalapításhoz? Hiszen ők elvileg az Erő és Elszántság nevű gittegyletet támogatták volt! Semmi különöset, az Erő és Elszántság vezetősége nyilatkozatban jelezte a támogatását, a Betyársereg honlapján, mert hol máshol. (http://betyarsereg.hu/az-asotthalmi-zaszlobontassal-kapcsolatban/)

„Sokan kérdezték az elmúlt időszakban, hogy mi a véleményünk a június 23-ai, Toroczkai László fémjelezte mozgalom zászlóbontásáról. Ugyan mi más válaszunk lehet, mint hogy Toroczkai László személye számunkra egyértelműen hitelessé teszi a szombati ásotthalmi zászlóbontást.

Toroczkai Lászlót több, mint 15 éve ismerjük, igaz bajtársunknak tartjuk, és ennek szellemében sok sikert kívánunk tevékenységéhez. Ránk, ahogy a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is mindig számíthat.”

No, akkor Röhm – bocsánat, Toroczkai – nyugodtan alhat felőlük, a Sturmabteilung mellette áll. Ezzel szemben a Jobbik már nem is zászlót, hanem Lászlót bontott a tegnapi közleményével.

„Budapest, 2018. június 23., szombat (OS) - Nincs kibúvó: a Jobbikból kilépetteknek vissza kell adniuk mandátumaikat

Nincs kibúvó: a Jobbikból kilépetteknek vissza kell adniuk mandátumaikat

A Jobbik országos elnöksége visszahívja mandátumából azon képviselőket, akik kiléptek a pártból és akár a 2014-es önkormányzati, akár a 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom listáin szereztek képviselői mandátumot.

Emlékeztetjük az érintett képviselőket a Szent Koronára tett esküjükre, az abban vállaltakra: amennyiben a visszahívás megtörténik, adják vissza mandátumaikat az őket jelölő Jobbiknak. Felhívjuk továbbá a listán mandátumot szerzők figyelmét, hogy képviselői helyeiket a jobbikos választóknak és a Jobbiknak köszönhetik.

Egy tisztességes ember minden körülmények között, az utolsó betűig hű marad letett esküjéhez. Egy becsületes, tiszta szándékok által vezérelt ember számára a napnál is világosabb, hogy nincs olyan érv, amely egy ilyen fogadalmat felülírhat.

Óvnánk egykori bajtársainkat a becstelenségtől és arra kérjük őket, kíméljék meg további politikai pályafutásukat az esküszegés bűnétől és tegyék meg azt, amit ebben a helyzetben nem elsősorban a Jobbik országos elnöksége, hanem Szent István királyunk koronája előtt letett esküjük miatt a jobbikos választók várnak el tőlük.

Jobbik Magyarországért Mozgalom”

Sőt, ami még szebb, az induló mozgalom wikipédia-szócikkét már a megjelenése napján töröltették. Egyelőre csak szavakban megy a bruszt, online az öldöklés, de csapnak még ezek össze fizikailag is, ha jól értelmezem a kristálygömbben pislákoló fényeket.

Én a magam részéről örömmel üdvözlöm a magyar szélsőjobb minden hasadását, bár erős kétségeim vannak a történtek fényében afelől, hogy létezik-e egyáltalán. Ugyanis nem látom a különbséget aközött, ha Dúró Dóra cigányozik és fajozik, és aközött, ha Parragh László emlegeti fájó szívvel, miszerint elfogytak a „fehér bőrű, keresztény gyökerű munkavállalók”.

Akkor, röviden.

A régi Jobbik nagyjából azt mondja, amit a mostani.

Ugyanezt mondja az Erő és Elszántság a Betyársereggel és a vármegyésekkel kórusban. Esetleg kantátában.

Nem különbözik ettől a mondanivalótól a Mi Hazánk üzenete sem.

És a kormány sem mond mást.

A helyzet csak látszólag bonyolódik az egyre több szélsőjobboldali szereplő megjelenésével – valójában egyszerűbb, átláthatóbb, napról napra.

Ezek ekvivalensek, ez egy egyenlet két oldala, nem a politikai palettáé.

Ugyanott bontott zászló eladó.

Szele Tamás

No, ma sem maradunk medve nélkül. Vagyis tegnap nem maradtunk, de ma még érvényes a hír: rendőrt hívtak tegnap egy medvebocsra, mégpedig a Kálvin téren. Mondjuk a rendőrségnek általában sem dolga a közterületi medveelhárítás, ez esetben pedig főleg nem volt az: tekintve, hogy egy három és fél hónapos bocsról volt szó, aki pórázon vezettek.

Mármost lehetne mondani, hogy micsoda humbug, nem is történt semmi különös, a rendőrség kiszállt, mert nekik ki kell szállniuk, meglátták, hogy miről van szó, és természetesen békén hagyták a macit, sőt, fotózkodtak vele, simogatták meg adtak neki mézet, de az a helyzet, hogy igenis különös. Az különös, hogy kihívták őket. Nem várható el minden polgártársunktól, hogy maximálisan kihasználja összes agysejtjét, főleg, ha csak három működőképes van neki, és ebből kettő a neurovegetatív funkciókat koordinálja, de azért mégis láthatta volna az illető, aki értesítette a karhatalmat, hogy egy bocs billeg a flaszteren, akit pórázon vezetnek be, ráadásul a Premier Kultcaféba, ahol is a Fogadj Örökbe Egy Macit alapítvány rendezvényén vett részt, mint vendég. (http://www.borsonline.hu/aktualis/breking-rendort-hivtak-a-belvarosban-jaro-macira/155330)

Nem szerepelt, mert gondjai voltak a szöveggel, de meghívták. Annyit még mindenképpen érdemes tudni a történetről, hogy ez az alapítvány vagy hat éve létezik, Törőcsik Mari és Kárász Róbert jóvoltából, abból a célból, hogy munkahelyteremtéssel támogassa a fogyatékossággal élő személyek  társadalmi integrációját. A Premier Kultcafé pedig úgy mutatkozik be, hogy: „Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális tere, ahol találsz kávézót, pékséget, mozit és egy akadálymentes rendezvénytermet változatos programokkal. Kultúrplacc az elfogadás és a befogadás jegyében. Integrált munkahely, ahol fogyatékossággal élők is dolgoznak.”

De hát akkor ez egy rendes ügy. Akkor arról van szó, hogy a macit egyszerűen elkérték kicsit bulizni a Veresegyházi Medveotthonból, emelni egy jótékonysági rendezvény fényét, csak kicsit sok mézzel etették meg és elaludt, úgyhogy hazavitték. Mindenki megsimogatta, mindenki megetette, remélhetőleg a bevétel is felszökött tőle, hiszen jó ügyről van szó – miért kellett ide rendőrt hívni?

Azért, mert medvét láttak.

Kicsit, pórázon – de medvét.

És az fenevad, félni kell tőle. Pedig látni is csak azért látták, mert a Kálvin téren nem lehet parkolni, a medveszállító kocsi a Baross utcában kellett megálljon, és át kellett menni vele a tér túloldalára.

Rettenetes, kérem. Medvék mászkálnak nemzetünk véres verítékkel kiásott, megszentelt aluljáróiban, medvék róják a pesti flasztert, és a rendőrség nem tesz ellenük semmit. Maximum simogatja őket.

Az a minimum, hogy fegyelmit fognak indítani a medvesimogató járőr ügyében.

Medvesimogatók, medvebérencek.

Mert tudjuk, hogy bizonyos köröknek érdekében áll, hogy Magyarország lakosságát medvékre cseréljék. A mákony már rendőri körökbe is behatolt, kérem, folyamatos a szabotázs.

A múltkor rendőrt hívtak az egyik faluban a Halottak Napján világító tömegre, mondván, csak migránsok lehetnek, utána egy hölgyre küldték rá a járőrt, aki fodrásztól kijövet kendővel óvta friss frizuráját az esőtől. Természetesen őt is migránsnak nézték, nem medvének.

És egyik esetben sem történt intézkedés, mármint az igazoltatáson kívül. Elmehettek a gyászolók is, elmehetett a frizírozott hölgy, de most még a medvebocs is elmehetett!

Ez, kérem, skandalum. Ez botrány.

Az éber honpolgár árgus szemekkel nézelődik, hogy hol lát valamit, amiről a tévében azt hallotta, hogy veszélyes, meglátja, rájuk küldi a yardot, és az le sem lövi őket. Pedig az milyen izgi volna, ugye. Ha meg azt mondjuk, hogy a rendőrségnek nem dolga mindenkit, akárkit vagy bárkit lelövöldözni, hanem dolga – mint neve is mutatja – a rend őrzése és fenntartása, akkor rohadt sorosbérenc civilek leszünk, csak egyelőre még minket sem lőnek főbe az utcán.

Tessék kivárni.

És egyáltalán. A jó állampolgár pontosan tudja, hogy az egész világ kizárólag az ő kedvéért létezik, a rendőrséget, a mentőket és a sajtót bármikor utasíthatja, a mentő oda vigye, ahova akarja, a rendőr lője le, akire rámutat, és az újság írja, amit ő diktál. De szó szerint. Legfőképpen aztat írja, hogy kössék fel az udvar kellős közepén a Micikét a másodikról, mert nem adja vissza két éve a mákdarálót.

Sajnos ezek az intézmények viszont nem így működnek. Sehol egy lövöldözés, sehol egy lincselés, pedig igény bőven volna rá.

Ez tűrhetetlen.

Létre kéne hozni egy olyan szervezetet, ha kell, magánúton is, ami elvégzi ezeket a talán piszkosnak nevezhető, de a nagyközönség által fájdalmasan hiányolt műveleteket.

Akasztás, felkoncolás, megalázás, kaloda, pellengér, deres.

Ilyesmik. Ha már a rendőrség nem hajlandó rá.

Lehetnének mondjuk hajdúk.

Vagy betyárok.

Vagy valamilyen gárda.

Mondjuk Magyar Gárda. Ja, az már volt kétszer, most lesz harmadszor, mert a Torockai ma zászlót bont a Dúró Dórával, és ha teljesen lebontották, jöhet a nemzetmentés.

Milyen szép lenne. A honfi csak telefonál egyet, megjönnek a fekete egyenruhás csapatok, lelövik a medvebocsot, mészárlást rendeznek a temetőben, deresre húzzák a kendős hölgyet, utána szorgalmi feladatként kivégeznek minden külföldit a Keletiben, ami, lévén az egy nemzetközi főpályaudvar, nagy munka, de valakinek el kell azt is végezni. Ha már van rá igény, ugye.

Hogy a hajléktalanokkal mit művelnének, azt már nem is mondom: azoknak annyi lenne.

Milyen nagyon szép, tüchtig, biedermeier kis ország lenne ebből.

Muskátlikkal, orgonákkal.

Mármint a tömegsírokon és a kaszárnyák ablakában.

Szele Tamás

Tekintetes bíróság, minden a medvével kezdődött. Ahogy mostanság a magyar sajtóban minden és a mindenen kívül még annyi más is: nincs lap, ami megúszná a medvét, medvéket, velük kelünk, velük fekszünk, állítólag bezúztak valamelyik reggel egy teljes napi kiadásra való Blikket, mert a főszerkesztő észrevette, hogy nem volt benne medve, és ez vérlázító.

Persze tudjuk azt is, mert vannak valódi medveszakértők, hogy ezek az állatok teljesen természetesen néztek be ide hozzánk, éspedig azért, mert tele van az ország hullott gyümölccsel, amit nem volt, ki leszedjen, mert mindenki külföldön dolgozik, arra jött ez a most már négy-öt maci, ha nem bántjuk, nem zargatjuk őket, ők se fognak minket, leben und leben lassen, kérem, mennek majd maguktól, ha mind felzabálták a cefrének valót.

Hanem a medve nem csak szép állat, de hasznos is. Az álhírek non plusz ultráját mutatta meg nekem. Ezeknél álabb hír nincs, szerintem valami nagyot, egész estét betöltőt találtam a medvecsapáson.

Tegnap épp álmodoztam a déli verőn és pipázgattam a heverőn, mikor érdekes cím ütötte meg a szememet: „Brutális medve támadás Cegléden, nagy a pánik senki sincs biztonságban a környéken.” Nocsak, szívtam egyet a csibukon, az álhíroldalak is felfedezték? Bár mondjuk ez a népszerűségét mutatja: ha már hazudni is róla kezdenek, nem Orbán Viktorról vagy a földönkívüliekről, akkor ő a népszerűbb, ő hozza a kattintást, a miniszterelnök mehet már jeget aszalni akár. Hát lássuk ezt a „brutális medve támadást”, mit írnak róla.

Semmit nem írnak, a szokásos trükk: kap az ember egy teljesen másról szóló videót, ami elvben csak akkor indul el, ha megosztjuk. Aztán megkapja minden ismerősünk, és lavinaként terjed szét a nagy büdös semmi: ugyanis a videónak rendszerint nincs köze a címhez. Most azért egy sort mégis írtak: „Szombat reggel 9 kor elszabadult a fenevad.”

Váljék egészségére. Főleg, hogy az egész miskulancia április hetediki. Éljen április 7. Elszabadulásunk Ünnepe! Na, de ha már itt vagyunk, nézzük meg ezt a portált, amúgy is gyűjtöm az álhír-oldalakat és a fake newst. Annyira, hogy már engem is vádoltak álhírterjesztéssel – két hete egy másik lapba írtam valamit az orosz kóbor kutyák tömeges irtásáról, ami sokakhoz elkerült, a szöveg ugyan valóban az enyém volt, azért vállalom is a felelősséget, hanem a kép elkeveredett, valami Brazíliában zajlott kutyamészárlás képét tette az íráshoz a szerkesztő. Ezek után természetesen engem akart kibelezni minden ruszofil szélsőjobboldali: van egy modoruk, főleg, mikor privátban fenyegetnek (azért a személyes találkozót és azt, hogy játsszuk le szemtől szemben eddig még senki sem vállalta, csak fenyegetőznek mindig azzal, hogy felkötnek – ahhoz ide kéne jöjjenek értem, csak az svédtornával járna). No, mindegy, hagyjuk is, miként gyaláztak engem egy héten át, lássuk, milyen ez a legújabb fake news-oldal, ez a lapzarta.com (http://lapzarta.com/)?

Ez, kérem, egyszerűen káprázatos!

A mindenegyben és a nephangja meg a vilagtitkai egymás vállára borulva sírnak a sarokban, ennyi baromságot a legszebb napjaikban sem bírtak kitalálni, a kétfős szerzőgárda sok szempontból rávert a Breitbartra is. De fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld, mondaná Goethe, lássuk a medvét! Illetve azt már láttuk, lássunk pár egyéb címet,

„Repülőgép zuhant a parlamentre hatalmas katasztrófa, 60 tűzoltó a helyszínen.”

Emberek, vágjuk le a hízot tulkot, üssük csapra a hordót, amondó vagyok.

„DÖBBENETES BOTRÁNY! EMBERI HÚST TALÁLTAK A BUDAPESTI HENTES ÜZLET HŰTŐJÉBEN!”

Aztán a hentes kivette a kezét a hűtőből és már nem volt benne emberhús.

„Rettentően különös lényt videóztak a Dabasi erdőben. Amerikai szakértőcsoport vizsgálata alapján nem hamis a felvétel.”

Ej, ez a Semjén, ez a Semjén. Állandóan vadászgat.

„Átszakadt a Tiszai Gát, több millió köbmétervíz öntött el 34 települést.”

Van édesvíz, tengervíz és köbmétervíz.

„DÖBBENETES DOLOG TÖRTÉNT!!!Emberevő hal támadott a Hévízi barlangba leereszkedő búvárra!”

Hát még milyen döbbenetes volna, ha a barlangot támadja meg. Azt már majdnem szokatlannak is nevezhetnénk.

„Ma reggel holtan találták az ágyában Kim Jong-Unt. Hatalmas tragédia egy világ gyászol.” (Április 30.)

Gyászolná a Kozarek, de nem én – viszont ez a Trump akkor tényleg hülye. Szingapúrban nem vette észre, hogy órák óta egy hullával tárgyal? Vagy ő sem volt életben? Ez sok mindent megmagyarázna.

„Leszakadt a Rákóczi híd Budapesten, A fél város közlekedése leállt. 3 halott négy sérült eddig.” (Április 28.)

Nocsak. Hiába, ilyen a pesti ember: a nagy rohanásban észre se vettük. De hát elterelte a figyelmünket a Borzasztó Oroszlán.

„Borzasztó Oroszlán támadás a budapesti állatkertben. Senki sincs biztonságban.”

Hol oroszlán van, ott bizony oroszlán van. Sőt, medve is.

„Állatkertben még nem történt ilyen mészárlás! Medve tépett szét 2 embert és többeket életveszélyesen megsebesített! Megrázó felvételek!!!!”

Megrázóak és magasfeszültségűek. Ez már váltóáram.

„Szíria lebombázta észak Koreát, váratlan tragikus fordulat.”

Még szerencse, hogy Franciaország és India határos.

„6-0-ra nyert a Fradi az Oroszok ellen 30 éve nem volt ekkora siker.”

Sőt, most sincs. És még meddig nem is lesz!

„Leszakadt az Árpád híd! 89 tűzoltó a helyszínen.”

Nem bírnak magukkal ezek a budapesti hidak, én mondom, nem bírnak nyugodni. De további vízügyi hírek következnek:

„Brutális krokodil támadás a Dunaparton, 5 rendőr a helyszínen de nem tudjak megállítani.”

Adjanak ki ellene körözést, az használt még az Orosz Mihály Zoltán ellen is.

„Eszméletlen videó került elő a World Trade Center támadás közben. Ez mindent megváltoztat.”

Az még eszméletlenebb, hogy támadás közben nem az embereket mentették, hanem a videót – hiszen akkor került elő, nem? Sőt, nem csak kimentették támadás közben, meg is nézték.

„Mégiscsak a Jobbik nyerte a választásokat, hatalmas az öröm, Vona mégis marad.”

„ÓRIÁSI BOTRÁNY!!! Orbán bevallotta:Megbundáztuk a szavazást! Újraszámolják a voksokat!!!”

„Hatalmas az öröm az LMP nyerte a választásokat. Erre nem voltak felkészülve.”

Mindent az olvasóért. Mindegyik olvasóért: nyerjen minden párt, virágozzék száz virág, vitatkozzék száz iskola.

És a végére hagytam a legszebb címet, április másodikáról:

„Semmi féle képpen ne nézd meg.”

Ne bizony, kérem, ne bizony.

Hát eddig a lenyűgöző tartalom, lássuk, kiknek köszönhetjük a csodás sajtóorgánumot? Impresszum nincs, csak egy szokatlanul becsületes, bár kisbetűs figyelmeztetés, miszerint: „Clikbait Hoax Fake Az oldal tartalma álhír. A videó megosztás nélkül is elindul csak szakítsa meg a megosztást.”, de én azért nem ajánlom ezt a megszakításos módszert sem. Szerzők között csak két nevet látunk, bizonyos Edvin Volovic követi el a lapot Women Cat-tel karöltve, és szokatlanul kevés a reklám – csak egyet láttam.

Mi ez? Kevesebb benne a politika a megszokottnál, alig van reklám, egy megszokott álhírlaphoz, fake news-oldalhoz képest – ez talán valakinek a privát hülyéskedése? Esetleg a fake news munkatársainak kiképző terepe, lőtere, ahol kitanulják a kamuzást?

Vagy egyszerűen még nem jöttek rá, hogy kell reklámot szerezni?

Valaki ezen gyakorolja az adatlopást?

Nem tudjuk.

Rejtély.

Edvin Volovic és Women Cat édes titka.

Ráadásul a nézettségi adatok is elég gyengék, ekkora olvasottságért írhatnának igazat is. Bár azt meg helyesen kéne írni.

Kérem, egyedülálló jelenséget fedeztünk fel a fake news piacán: a majdhogynem öncélú hazudozást.

Ezt nem hiszed el! Felrobbant az internet!

Szenzáció! Óriási botrány!

Sajnos, az a baj, hogy ez mostanság se nem botrány, se nem szenzáció.

Ez valamikor egy szakma volt.

Szele Tamás

Undorral nyúlok a témához, felesleges is, de muszáj. Arról van szó, hogy „hát, akkor itt fogunk élni”. És hát akkor így. Nem volt eddig sem kétséges, hogy a magyar Országgyűlés bármit megszavaz, amit elébe terjesztenek, tudtuk, hogy meg fogja szavazni az alaptörvény módosítását is, a Stop Sorost is. Mégis, mit vártunk?

Fellázadnak és kitűzik az épületre a fekete-vörös anarchista lobogót? Kronstadt jegére vonulnak? A tengerbe szórják a teabálákat? Kihajigálják egymást és magukat az ablakon?

Azt kérdezem tehát, mit vártunk. Hát, más nem tudom mit, én legalább némi hivatalos formában is érzékelhető tiltakozást. Igen, volt egy kisebb tüntetés az épület előtt, de hivatalosan, elismert pártok szintjén senki sem mondta azt, hogy ez tűrhetetlen. A nagytiszteletű pártok egy része azt mondta, nem tetszik a törekvés, mert embertelen – az is, csak fel sem mérték, mennyire – így nem vesznek részt a szavazáson.

Hát kimaradni egy szavazásból még mindig elég passzív formája a tiltakozásnak ahhoz képest, mintha tennénk ellene valamit. Akár nemmel szavaznánk, akár kirántanánk pár ezer embert a Kossuth térre. De ez szóba sem került.

Most pedig megelőzöm azokat a pártkatonákat, akik nekem fognak esni, miszerint mit pofázok, én sem tettem semmit: én tettem, és a még megmaradt független magyar sajtó is tett. Jeleztük, megírtuk, figyelmezettünk, hogy itt a vég, ugyanis nekünk ez a dolgunk. Nem, nem szerveztünk demonstrációt, ugyanis nekünk ez nem dolgunk. Erre pont ők tanítottak meg, akik párthíveiket gondosan távol tartották minden független megmozdulástól: nehogy véletlenül valami nélkülük is működjön. Nem is szervezett sajtóorgánum demonstrációt már jó régen – nem is fog. A mi szakmánknak különben sem az a feladata, hogy propagandájukat terjessze vagy aláírásokat gyűjtsön nekik, akármennyire is ezt várják el. Még az sem dolgunk, hogy hivatalból higgyünk nekik.

Tiltakoztunk, jeleztünk, figyelmeztettük: de nem szerveztünk semmit, mert nem is tehetjük.

Na, de nem mindenki maradt ki a gyalázatból. Akadt, aki megfürdött benne. Még pancsolt is. Igen, ki tetszettek találni: a Jobbikra gondolok, akik meg is szavazták a tegnapi felvetéseket. A derék, ellenzéki Jobbikra, akiket még pár héttel ezelőtt is a kormányváltás motorjának, demokrácia zálogának nevezett nem egy és nem két dicső név. A taktikai szavazók által mostani helyzetébe hozott Jobbikra. Amelyik „már nem az a Jobbik”. No, tegnap megmutatta, hogy dehogynem. Ugyanaz, csak még röhög is a szavazókon: képesek voltak olyant nyilatkozni, miszerint megszavazták a zsarnokság alapkövét, mert „életszerűtlen, kivitelezhetetlen”. Wait and see, csak tessék kivárni. Meglepően sok minden kivitelezhető, ezt pont ők ne tudnák? Ők, akik képesek voltak elképzelni például a képviselők felekezeti alapú listázását vagy a magyarországi romák kémiai kasztrálását állami segédlettel? Ugyan már, kérem, pontosan tudják, hogy minden megvalósítható a tegnap elfogadottakból, és ehhez nem is kell a fantázia bajnokának lenni.

Azért kissé kíváncsi vagyok azoknak az érveire, akik pár hónapja még kivont szablyával védelmezték a taktikai szavazást. Vagy tudják mit? Olyan nagyon nem is vagyok kíváncsi. Tudom, mit fognak mondani. „Minket megtévesztettek” és „akkor jó ötletnek tűnt”. Mindkettő csodálatos magyarázat egy legénybúcsú után, mikor otthon kell megindokolni, miért is kerültünk az őrszobára utcai garázdaság és közszemérem megsértésének vádjával, de máshol használhatatlan.

Az egészben csak annyi jó van, hogy a Jobbik ezzel a lépésével leírta magát: a régi szavazói már nem is voksoltak rá a cukisodás miatt, az újak meg nem fognak rájuk szavazni, az árulás miatt. Pénzük meg nem lesz, Simicska miatt.

De lehet, hogy optimista vagyok, és túlbecsülöm a magyar választó politikai emlékezőtehetségét.

Sőt, az is lehet optimizmus, hogy ebben az országban még lesznek valódi választások az én életemben.

Választások? Még mit nem! Hát nem tetszik látni, mit szavaztak meg tegnap? A menedékjog szabályozásán kívül (hoppácska, még a pályaudvari és repülőtéri információs pultokat is be kell majd zárni az alaptörvényi szellemben, ott is eligazítást adnak mindenféle idegeneknek, sőt, a rendőr sem mondhatja meg igazoltatás nélkül, hol a hetes busz megállója), betiltották a hajléktalanságot, bevezették a közigazgatási bíróságokat, korlátozták a gyülekezési jogot, betiltották a hajléktalanságot és ezentúl minden állami szerv köteles védeni Magyarország keresztény kultúráját.

Akkor kezdjük a végén, mert azt tetszenek érteni a legkevésbé. Nem arról van itt szó, hogy Magyarországon a keresztény kultúra védelemre szorul, nem szokott itt szentségtörés, blaszfémia, templomgyújtogatás zajlani. Arról van szó, kedves polgártársak, hogy bekerült az alaptörvénybe, feketén, fehéren, hogy Magyarország kultúrája keresztény. És csak az. Tehát, aki vagy ami nem keresztény, nem is magyar. Így már érthetőbb?

A gyülekezési jog korlátozása gyönyörű. Ugyanis ezentúl sehol sem lehet tüntetni, ahol emberek laknak, így minden tüntetést ki kell majd szervezni a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, a pusztaságba, de még ott is ügyelni kell, hogy ne legyen csárda a közelben. Hiszen különben elég, ha Mari néni felhívja a kerületi kapitányságot, miszerint őt zavarja ez a pár tíz-százezer ember az utcán, tessék őket hazaküldeni. És akkor hazaküldik őket, az egyszem Mari néni kedvéért. Kérem, ilyesmi miatt Párizsban már keletkezett egy egész nagy halom bontott tégla egy Bastille nevű erőd helyén. Igaz: akkor a királyi hatalom nem bújt Mari néni szoknyája mögé, hanem szimplán lőtt a tömegbe.

A közigazgatási bíróságok bevezetése külön üdvös, ugyanis ha ezentúl bármi közügyről ír az ember vagy megszólal azzal kapcsolatban, beperelhetik, és nincs másodfok, nincs Kúria (rövidesen különben sem lesz), jön az ítélet és kész. Mi a közügy? Bármi, amire azt mondják. Aki óvatosan távol tartja majd magát a közügyektől, az mindentől távol kell maradjon.

A menedékjogi korlátozások ellentmondanak mindennek a világon, a nemzetközi egyezményektől a józan észig. Amint a bevándorlási különadó is. Vegyünk egy példát: kap maga pénzt külföldről, mondjuk a Londonban dolgozó gyerekétől? Ha kap: rövidesen igazolnia kell, hogy a sarj nem sorosbérenc és nem szervezet, valamint jól teszi, ha belép valamilyen fegyveres testületbe is, különben könnyen minősülhet magánemberként is külföldről támogatott civilnek.

Egyáltalán: a globális gazdaság korában ez az eszköz csak arra jó, hogy 1. sápot vessenek ki a külföldről érkező átutalásokra, 2. bárkit, bármikor, bármiért kémgyanúval illessenek. Maximum most nem titóista kémek leszünk, hanem sorosisták. Ha Törökországban lennénk, gülenistát csinálnának belőlünk szükség és igény esetén.

A hajléktalanság betiltása nem csak egyszerű képmutatás – egy nyilvánvaló tény törvényi tagadása, illetve kriminalizálása – hanem ügyes eszköz is. Tessünk gondolkodni: attól, hogy tilos, nem szűnik meg a jelenség, hiszen ha volna rá megoldás, már rég megszűnt volna magától: nem buliból hálnak az utcán polgártársaink. Tehát a mostani és jövendő hajléktalanokat – mert lesznek még, sokan! - el kell majd helyezni valahol. Eddig nem kellett, mostantól kell majd. A börtönök túlzsúfoltak, megfelelő ingatlanok nincsenek (még meg nem felelők sincsenek, sajnos), tehát mi lesz? Az lesz, hogy majd valaki megpengeti a Parlamentben, hogy „helyezzék el őket családoknál”, mire fel az egész ország fellázad majd, és végül örömmel fogja fogadni a nemzet, hogy ehelyett be fogják vezetni a munkatáborok intézményét. Kedves választó: fog még maga munkatábor avatásának tapsolni, elég lesz, ha megfenyegetik egy abszurd, hazug hülyeséggel. Aztán, ha van egy kis peche, megnézheti belülről is az intézményt.

És egyáltalán.

Tegnap a magyar Parlament beletaposott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába és most is tiporja. Fogja is.

Ennyit az elemzésről, ha valaki nem lett volna tisztában azzal, mibe is keveredtünk.

Mi lesz ennek a következménye?

Zsarnokság, ócska, posványos, sötét zsarnokság, félelem, nyomor és gyalázat.

Besúgórendszer, hűségnyilatkozatok, koncepciós perek.

Legfőképpen: reménytelenség.

Rákosi világa.

Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem. Ez a magyar Ugar.

Hát, akkor itt fogunk élni.

És így fogunk élni.

Reménytelenül.

Szele Tamás

Kérem, sűrű nap volt a tegnapi, sikerült új értelmet adni a békaegérharc fogalmának, ezentúl azt jelenti, mikor a békák és egerek harcolnak mindenki más ellen, körözik Orosz Mihály Zoltánt, leleplezték a Magyar Tudományos Akadémia orgiáit és meg fogják szavazni a mai nap folyamán a Stop Sorost, arról nem is beszélve, hogy drágul a pálinka és az unicum.

Véreim, itt álljunk meg egy féldecire.

Jól olvastátok.

Drágul. A. Pálinka. És. Az. Unicum. Meg még egy csomó minden, de ez a lényege az ősi jogainkat sárba tipró, elnyomó sápnak, mely kultúrákat megsemmisítéssel fenyegeti. A magyar értelmiség unicum nélkül ledűl, s rabigába görbed, pálinka nélkül az egész ország is. Ráadásul egyéb adóemelések is várhatóak, ha már benne vannak a lendületben: és mindezt az Európai Bizottságnak köszönhetjük! Huj kuszmabég, huj kereki, vatykos csuhászok vereki! Dengelegi! Elő a rezes fringiát, megállj, megállj, kutya Brüsszel!

Nyugalom, a dolog, mint mindig, most sem ilyen faék-egyszerűségű. Egy „népegészségügyi termékadó” nevű dologról van szó, és ha utána nézünk, kiderül, hogy nem most drágul meg az agyolaj, hanem eddig volt olcsó. Ugyanis a magyar kormány önkényesen kivette az adóköteles termékek köréből a gyümölcspárlatokat és a gyógynövényes italokat, aztán most mégis elfogadta, ami eddig kötelező lett volna. Ha engem kérdeznek, ez eléggé meggondolatlan lépés volt, mert ha ez a nép egyszer kijózanodik, annak beláthatatlan következményei lehetnek, ki kellett volna tartani az alacsonyabb ár mellett tűzön-vízen át, de ha így döntöttek, így döntöttek. Mindenki dobjon be egy felest búcsúzóul, mármint nem azért, mert többet nem fog inni az úri közönség, hanem azért, mert ezentúl kevesebbet fog. Vagy eddig másra fordított bevételeit csoportosítja át tömény italok beszerzésére.

Ne mánd, ne mánd a vereszt, mondaná Thaly Kálmán nyomán Karinthy, és ne is mánjuk, mert ma már mindenképpen gránitba vésik a Stop Sorost. Ami azt jelenti, hogy a törvény betűje és szelleme szerint rövidesen bárkit be lehet csukni, akinek haragosa van, és rásüti, miszerint sorosista ügynök: a máglyahalál büntetését ezekben az esetekben valószínűleg ellenezni fogja az Unió, de mi kemény, nyakas kurucok vagyunk, azt égetünk meg, akit csak akarunk. Kit akarunk? Akárkit! Hiába emelt szó még hétfőn is a Velencei Bizottság, hiába kérte, hogy a magyar parlament ne szavazza meg a Stop Sorost, hanem várják meg azt, hogy a Bizottság nyilvánosságra hozza a törvénycsomagra vonatkozó véleményét a jövő hét pénteken – mit nekünk Velence, mit nekünk bizottság, ma megszavazzák és kész. Utolsó pillanatban még a Parlament elé került, a Stop Sorostól látszólag függetlenül, a migrációs különadó is, aminek megtévesztő a neve, ugyanis nem a migrációt kívánja adóztatni a törvénytervezet, hanem – most tessenek nagyon figyelni! - adót szed

„minden olyan támogatás után, ami „bevándorlást segítő tevékenységet” vagy  „Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységét” támogatja anyagilag. Meghatározza azt is, mit tekint bevándorlást segítő tevékenységnek: „Bevándorlást segítő tevékenységnek minősül minden olyan program, akció, tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve előmozdítja a bevándorlást”. Külön kiemeli a médiakampányok, médiaszemináriumok folytatását, és az abban való részvételt, a hálózatépítést és működtetést és „a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenységet”.” (444)

Ha jobban megnézzük, ezek szerint bármi lehet bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda, az is, ha azt mondom, a Rosenstein vendéglő sóletjének nincs párja, és a Baross pince pacaljának sem, ugyanis akadhat olyan megátalkodott migráns, aki pont ezek miatt vándorolna be. Másfelől pedig megpróbálom kimeríteni a bűncselekmény fogalmát: szerintem a migráció igenis pozitív tevékenység, ugyanis ha Einstein és Teller Ede nem migrálnak Amerikába, hanem megmaradnak szülőföldjük édes rögén, honfiként, úgy őket megfojtották volna mérges gázzal valamelyik haláltáborban, aztán holttestüket elégetik és jelen pillanatban Magyarország a Harmadik Birodalom egy jelentéktelen tartománya, valamint az Egyesült Államok sosem lett volna a bolygó meghatározó politikai tényezője.

Mi több, ha dicső eleink nem indulnak el migrálni, mi magunk most Meotisz mocsaraiban vadásznánk a békákra, vagy pákászgatnánk, már amennyiben mostani formánkban egyáltalán léteznénk, de nem is léteznénk. Úgyhogy, adóztassanak meg akár, de kimondom: a migráció természetes és gyakran pozitív jelenség. Ha ezért megbüntetnek, Hunor és Magor tehet róla.

No, de folytassuk a hírfolyamot, nem áll az meg a kedvünkért. Hát, kérem – szintén a 444 híradásából tudni – körözik Orosz Mihály Zoltánt. Sic transit gloria mundi et caloria fundi... Hej, mekkora nagy úr volt ő még fél éve is, kölyökkutyák százai rettegték nevét, most meg körözik egy szimpla becsületsértésért. A többi, általa elkövetett száznegyvenkétezer becsületsértésért, emberi jogok elleni vétekért, hatalmaskodásért, sikkasztásért nem körözik – sajnos közelebbit nem tudok az ügyről, csak a körözőlevelet láttam, de íme, porba hanyatlott a régi dicsőség, a puszta hajdani ura, a foltos hiéna egy szalmaszálban látszik elbotlani. Márpedig, ha körözik az azt jelenti, hogy szökésben vagyon, felvette a „futóbetyár” nevet, de ekkora úrból nem is lehet egyből kapcabetyár. Igaz, úgy is vehetjük, hogy abból lett úr. Fuss, ha futhatsz, Zoltán, pallos alatt fejed, víz se mossa rólad le a csibész nevet... Nem, nem a káröröm mondatja ezt velem, nem találok különösebb élvezetet abban, hogy a hajdani esküdt ellenség most bajban van, ahogy ismerem, kimászik belőle. De lám: őt is a rendszer oszlopának hitték, a magyar szélsőjobb pillérének, és most ide jutott. Legyen intő példa minden pecsovicsnak.

Közben lassan felhőbe hanyatlik az Akadémia, visszasüt rá a nap, ádáz tusa napja: idéznék pár címet a kormánysajtóból: „Rendet kell vágni az Akadémián!” (Demokrata). „A kormány nem akarja az MTA irányítását átvenni” (Echo TV, Magyar Idők). „Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait” (Figyelő).

Hát, mondjuk a kormány tényleg nem az MTA irányítását akarja átvenni - megszüntetni akarja, a helyét felszántani és sóval bevetni, de irányítani semmiképpen sem.  Azonban érdekelne az a különös állapot, hogy a Figyelő szerint az MTA-nak kizárólag társadalomtudományi kutatásai vannak. Reáliákkal nem is foglalkozik? Tényleg? Ja igen, a kvantum- és atomfizikát valamint a kozmológiát elég nehéz összefüggésbe hozni a nemi preferenciákkal és a migrációval. Különben itt jelezném a Figyelő munkatársainak, hogy a feketelisták közzététele nem sajtóműfaj, hanem egyszerű vamzerkodás, melyért jobb kül- és beltelkeken (a nyócker mégsem nevezhető külvárosnak) kiemelten nagy verés szokott járni. Lehet, hogy nem azonnal, de felírják és az első adandó alkalommal folyósítják.

Ha nem is okvetlenül az akadémikusok.

De félre bánat, félre bú, az M1 információi szerint akár négy-öt medve is kóborolhat már Magyarországon! Az ügyben a WWF Magyarország párbeszédet kezdeményezett tegnap az érintettek bevonásával, bár arról nem tudunk, hogy a rohamosan sokasodó medve-kisebbség kit delegált. Azt sem igazán tudjuk, hogy mit keresnek ezek a medvék pont Magyarországon, pont nyáron, de terjed a mendemonda, hogy a fákat, és azok már, ugye, nincsenek, így nem lesz jó annak a bőrében lenni, aki odaáll majd a medvék elé, és megmondja nekik, hogy kivágtuk mindegyiket.

De a medve-hisztéria dühöng, virágzik, már várom a medvés emléktárgyakat és az első részeg vadászt, aki hajtót lő, mert medvének nézi.

Különben pedig a medve már lejárt lemez: Csormolyavisontán legalább negyven górugrányt láttak!

Szóval, ez a hír, nem a többi.

Kérem, én már belefáradtam a prófétálásba, én már nem mondom, hogy ebből, ami nálunk folyik, piszok nagy baj lesz.

Mert nem is lesz.

Már piszok nagy baj van.

Én mindenesetre a medvékkel vagyok.

Brumm!

Szele Tamás

Sokan vannak utóbbi időben elragadtatva Trump elnök „csodálatos teljesítményétől”, mellyel „egy csapásra megoldotta a koreai kérdést”, sajnos, meg kell vallanom, nem tartozom közéjük. Kár, mert ez az állapot sok mélabús töprengéstől megszabadítana, ki tudja, talán még a lumbágómtól is, rábíznám annak is a megoldását az amerikai elnökre, legfeljebb nem tesz majd semmit az ügyben.

Ugyanis Korea esetében szintén csak a „nesze semmi, fogd meg jól” kategóriában lehetne indítani, semmit sem tett, ha tárgyilagosan nézzük az általa elérteket. Kim Dzsondgun röhögve írta alá azt a négy pontos, kizárólag általánosságokból álló valamit, melyet korábban az amerikai elnök „alapos, minden részletre kiterjedő” egyezménynek nevezett. Hát már hogyne írta volna alá, megígéri azt, ami abban áll, Észak-Korea az elmúlt huszonöt évben minden tavasszal. Másfelől meg az is érthetetlen, hogy az állítólag kiváló üzleti érzékkel megáldott amerikai elnök miért nem kért konkrétumokat, bizonyítékokat az észak-koreai kollégától: mondjuk, minden támogatás és segély kifizetését köthette volna egy-egy nukleáris fegyver megsemmisítéséhez, vagy, ami még jobb, átadásához, mert az a legbiztosabb. Ez fel sem merült, a félelembe belekábult világ pedig ösztönösen vastapssal ünnepelte, ahogy a két szélhámos egymás kezét szorongatja – kétségtelen, hogy ilyent még nem láttunk, mármint parolázó amerikai és észak-koreai elnököket, de azért ez még nem érdemli ki az ovációt: lila zsiráfot sem láttunk még pinkszínű foltokkal, és az valamivel épületesebb látvány lett volna. Meg olcsóbb is.

Magát az egyezményt nem lehet dicsérni, ugyanis nem született meg, illetve, ami mégis igen, az nem arról szól, amit a világnak ígértek: de a médiaesemény csodás cirkusz volt és a forgatókönyvet fél Hollywood írhatta, közös munkával. Onnét gondolom, hogy volt benne szerelmi szál is: Trumpot pénteken elragadták az érzelmek, közölte a sajtóval, hogy közötte és Kim Dzsongun között „működött a kémia”, minek okából megadta neki a közvetlen telefonszámát is, hogy bármikor elcseveghessenek. Mit szeret abban az emberben ennyire? Azt, hogy keménykezű, erős vezető és:

„Amikor ő beszél, a népe figyelmesen hallgatja. Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye.”

Hogy Kim Dzsongunnak milyen kemény és mije, az maradjon az ifjú pár édes titka, de azért egy amerikai elnök nem szokott így rajongani az országát fenyegető politikusokért.

No, azonban mégis nagyon fontos Donaldnak Kim. Hiszen nélküle a büdös életben nem kapna Nobel-békedíjat. Így sem biztos, hogy kap – de már felterjesztették a csalafinta párocskát erre az elismerésre. Nem, nem amerikaiak, nem is koreaiak: norvégok. Donald Trump amerikai elnököt hivatalosan is jelölték a Nobel-békedíjra azokért az erőfeszítésekért, melyeket a Koreai-félsziget békéjéért tett - értesült az NRK norvég állami tévé. A hírek szerint a norvég kormánypárt két tagja nyújtotta be a jelölést. Mondjuk Nobelből pont a békedíj a legrázósabb, azt ugyanis nem mindig olyan embernek ítélik, aki meg is érdemli, kapott olyant Arafat is, de hát mégsem jelölhették fizikai Nobelre, ugyebár.

Rendben, Donald ott toporog a Történelem kapujában, teljesen érdemtelenül, de akadt még pár figura, akikről így, utólag sejtelmünk sincs, miért került bele a történelemkönyvekbe, azon kívül, hogy nagyon jó volt a PR-jük, akkor most nézzük, mit tesz ez a nagy államférfi az ő nagy nemzetéért?

Nem sok jót. Folytatódnak a kíméletlen kiutasítások, és az még csak-csak érthető lenne, ha potenciális terroristákat sújtanának ily módon, de – gyermekeket sújtanak. Akik viszonylag kevéssé veszélyesek. Az a helyzet, hogy április óta minden, az Egyesült Államok területén illegálisan tartózkodó személytől elválasztják gyermekét és azt tőle külön helyezik el. Az Index (és főleg a Guardian) szerint

„Április 19. és május 31. között csaknem kétezer gyermeket választottak el a szüleiktől, vagy az őket felügyelő felnőttektől, és külön e célra kialakított befogadóközpontokban helyezték el őket. Az így elszakított gyerekek között egészen kicsik, sőt, csecsemők is vannak.”

Ez az eljárás a már amerikai területen született, tehát kétségtelenül amerikai állampolgárságú gyermekekre is vonatkozik. (Mellesleg: a kiutasított szülők között meg olyan háborús veteránokat is találunk, akik harcoltak az Egyesült Államokért valamelyik aktuális háborúban, a zöld kártya reményében). A Guardian tudósítása szerint (https://www.theguardian.com/us-news/2018/jun/17/separation-border-children-cages-south-texas-warehouse-holding-facility?CMP=fb_gu) körülbelül 1100 gyerek várakozik egy dél-texasi gyárépületben, fémkerítésekből épített ketrecekben. A gyerekek kapnak ugyan vizet, élelmet és fóliát, hogy azzal takarózzanak, de a szüleiktől elválasztva nem tudnak semmit a családjukról, és nincs megfelelő felnőtt felügyelet sem. Az eljárás olyan mértékben kegyetlen és embertelen, hogy még Melanie Trump sem volt képes szó nélkül hagyni – szóvivőjével megüzente a CNN hírtelevíziónak, miszerint:

„Mrs. Trump gyűlöli azt látni, hogy gyermekeket szakítanak el a családjaiktól, és reméli, hogy a két oldal (a politikai palettán) végre összefog egy sikeres bevándorlási reform érdekében. Olyan országnak kell lennünk, ahol tiszteletben tartják a törvényeket, de egyúttal olyan országnak is, amelyet szívvel kormányoznak.”

Hát, ezt sem nekem mondták, de nem is csoda, ha a First Lady elégedetlen – ez valóban nem Amerika. Ez a volt Szovjetunió. Csak Texasban.

És mit szól ehhez a Nobel-kandidátus Donald?

Semmit. Játszik tovább a kis rakétáival. Ma reggel jött a hír, hogy bejelentette: megalapítja az Űrhaderőt, a Space Forcest.

Mondom, hogy ezt a fickót Hollywoodban írták, ráadásul másnaposan, mert panelekből van összerakva. Most éppen ő Palpatine. Űrhaderő, aszongya... lássuk, mit ír erről az MTI.

„Donald Trump amerikai elnök  űrhaderő  létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak  

Donald Trump az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi minisztérium „azonnali hatállyal indítsa el egy világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot”. „Nem elég a puszta amerikai jelenlét a világűrben, amerikai dominanciára van szükség” - fogalmazott a tanácskozás megkezdése előtt az elnök. „Lesz egy légierőnk és lesz egy űrhaderőnk” - mondta, hozzátéve, hogy két, egymástól független, de egyenrangú haderőnemről van szó.” (MTI)

Volt már hasonló ötlet, kifejezetten nyilatkozatok szintjén, az SDI, a csillagháborús terv, aminek nagy része volt a hidegháború lezárásában: akkor ugyanis Teller Ede és Ronald Reagan igen sokat beszéltek arról, hogy létrehoznak egy űrbe telepített rakétavédelmi rendszert, és gondosan ügyeltek rá, hogy a fantasztikus tervekből semmi se épüljön meg. A Szovjetunió viszont elhitte, hogy ezen dolgoztak, pénzt, embert nem kímélve megpróbálta utolérni őket, és részben ez okozta azt az anyagi csődöt, aminek többek között a rendszerváltást köszönhettük.

Tulajdonképpen talán senki sem hitte el Amerikában, hogy az SDI meg fog épülni, kivéve – mint a mellékelt ábra mutatja - Donald Trumpot. Ugyanis ha tényleg volna ilyen próbálkozás az Egyesült Államok részéről, azt legkésőbb Észak-Korea vagy Kína esetében részévé tették volna a tárgyalások érvrendszerének (így mondják úri körökben azt, hogy fenyegetőztek volna vele).

Dehogy van – de lesz. Mondjuk néhány apróság hiányzik hozzá, például a járművek – ugye, nem gondolja senki, hogy rakétameghajtású vadászokkal fognak járőrözni a bolygó körül, esetleg a fél Naprendszerben? Kicsit nagy helyről van szó. Aztán ott van a fegyverek kérdése. Trump úr talán megfeledkezik a tényről, de az űrben nincs levegő. Így a hagyományos tűzfegyverek elsütése csak akkor lehetséges, ha kapnak mellé egy kis oxigéntartályt is. Csak akkor sül el a lőszer (hogy nagyon szakszerűtlenül fogalmazzak).

De mondjuk, elsül. Akkor azonban baj van: ugyanis ott súlytalanság is van, tehetetlenség is, amilyen erővel lövöm ki a skulót, olyan erővel lök vissza, szóval igen érdekes lenne egy űrcsata – arról már nem is szólva, hogy mivel a nagy sebességű lövedékek jó eséllyel Föld körüli pályára állnak, az ember könnyen hátba lőné magát. Szóval, ki kell találni valami új kézifegyvert, a fénykard megvalósíthatatlan, a nagyobb teljesítményű lézerek működnének ugyan, csak akkorák, mint egy ház, mi marad?

Egyetlen olyan lőfegyvert ismerünk, aminek viszonylag jó a célzási pontossága, nem igényel levegőt és a mérete is elfogadható.

Ez a számszeríj.

Kérem, elképzelem a jövő amerikai rohamosztagosait, amint számszeríjjal lövöldöznek Föld körüli pályán (és bujkálnak a saját lövedékeik elől, mert az ennenmaguk hátbalövése ezzel is lehetséges).

Csodálatos kép.

Kérem, ezt a Trumpot tényleg Hollywoodban írták. Ez egy sokadosztályú sci-fi komédia. De legalább baromi magas költségvetéssel. Ez a Star Wars egyik folytatása, Palpatine, vagyis Darth Sidious uralmának első éveiről.

Lehetne arról szó, hogy a következő részt már mással forgassák?

Ha én bemennék a Spielberghez azzal a forgatókönyvvel, hogy Palpatine Nobel-békedíjat kap, közben gyermekeket tart kalitkában és a rohamosztagosok számszeríjjal járőröznek a Naboo körül, orbitális pályán, mint megannyi rakétameghajtású Tell Vilmos – elzavarna, mert úgy találná, hogy túlburjánzó és perverz a fantáziám, a nézőnek ez már sok.

A nézőknek sok is lenne.

A választóknak és a rajongóknak még kevés is.

Írja át valaki azt a forgatókönyvet!

Szele Tamás