Olvasom a sajtóban, hogy Németországot elözönlötték. Nem a Magyar Időkben olvasom, mert abban az első száma óta megszállás alatt áll Németország, hanem a 444-ben, meg hát nem is emberek képezik az özönlés tárgyát, hanem rákok. Márványrákok. Legyőzhetetlenek, ugyanis egy génhiba miatt klónozással szaporodnak. Magukat klónozzák.

Hát, ha meg lehetne őket enni, még örülhetnénk is, de ezek kistestűek, ellenben szaporodnak, megállíthatatlanul. Persze, pünkösdi lesz a királyságuk, nem véletlen, hogy a Természet nem favorizálja a partenogenezist, mint szaporodási módszert, elég egy specifikus hiba, élősködő, vírus, ami árt egynek, és az kiirtja az összest: hiszen egymás tökéletes másolatai. Persze, ha gondolkodnának és volna orvostudományuk, az más kérdés volna, de így nem jelentenek komoly veszélyt: pár centis rákocskáktól nem ijedünk meg, akkor sem, ha sokan vannak.

Aztán olvasgatom a Facebookot is. Úgy látom, ide is betörtek a márványrákok, méghozzá egy genetikailag tovább módosult fajta, ami politika útján szaporodik, feltételezhetően szimbiózisban valami agyevő vírussal, és fertőzés útján terjednek. Egész jó sci-fit lehetne írni erről, filmnek még jobb lenne, mert azt jobban fizetik.

Szóval, hogy is van ez? Kultúrállamokban politikáról beszélnek az emberek egymás között, de arról, hogy ki mire szavaz, nem illik. Legalábbis a legtöbb helyen. No, illik nálunk, körülbelül ezer ismerősöm lehet, abból csak kétezer foglalkozik mostanság kizárólag a választásokkal. A posztjaikból megtudtam, hogy

• hazaáruló, aki a kormányra szavaz

• hazaáruló, aki az ellenzékre szavaz

• hazaáruló, aki az ellenzék egyik pártjára szavaz és nem a másikra

• hazaáruló, aki az ellenzék másik pártjára szavaz és nem az egyikre

• mindenki fizetett ügynök, aki nem ért egyet a poszt szerzőjével, de most jól leleplezi és elsöpörteti a spontán népharaggal

• leghazaárulóbb pediglen az, aki természetes ösztönére hallgatva, látván ezt a mocsokáradatot, vagy a Kétfarkúakra szavaz, vagy úgy dönt, hogy kihagyja ezt a véres tömegmészárlással egybekötött bolhacirkuszt és nem szavaz.

Kérem, akárhogy nézem, minden magyar állampolgár hazaáruló. Egyesek, mint én, már születésüktől fogva, több szempontból is. Úgy készülünk a választásra, mintha polgárháború lenne, a kedves hölgy, aki kiszolgál a trafikban, talán majd a torkomat vágja el, mert kormánypárti, a levendulaillatú nénike, akinek átadom a helyemet a metrón, egy kanál vízben fojt majd meg, mert ugyan ellenzéki, de nem úgy, mint én, hanem egészen másképp.

És ha azt mondom, hogy ez elviselhetetlen, rám zúdul mindkét oldal, azzal, hogy az életünkről vagy halálunkról van szó, ez a vélemény hazaárulás: most még nagyon rossz, de majd győz valaki – ez ízlés kérdése, ki lesz – és onnantól nagyon jó lesz.

Ja, meg huszonhat éves is leszek attól kezdve, és nem lesz lumbágóm.

Pont emiatt, bárki is győz gyűlölni fogják: ezt a Magyarország nevű csődtömeget nem fogja tudni helyrehozni egy nap alatt senki a világon.

Aki győz, másnapra szintén hazaáruló lesz.

Én úgy képzelem, hogy egy magyar politikust megcsíphetett valamikor egy ilyen márványrák. Vagy, mivel nagyon elterjedt élőlény, többet is megcsíphettek. Akár az összes párt vezetőit is. De módosult génállományú rák lehetett, mert azt okozta, hogy azóta akit megcsípnek a politikusok, azonnal a klónjukká változik, eltűnik a véleménye, el az egyéni sajátosságai, onnantól kezdve a politikusok tükörképévé változnak.

Csak ezzel a partenogenezissel az a baj, ami a rákoknál is: elég egy hiba, és oda a teljes populáció. Ja, persze, ez nem eshet meg, a magyar politikus olyan, mint a rózsám, szép és nincs hibája.

Micsoda sci-fit lehetne ebből forgatni... ja, a klónkatonákat már megcsinálták a Csillagok Háborújában. De abban csak két oldal harcol, nálunk harminckettő!

És értsük meg: a klónjelenség oldalfüggetlen. Jönnek a klónok jobbról, balról, mi meg, akik alkalmatlanok vagyunk a klónozódásra, itt állunk középen. Pont, ahol megütköznek.

A csatamezőn.

Nem túl egészséges hely.

Hiába próbáljuk megmagyarázni, hogy a választás alkalmából – elvben – nem a pártelnök véleményét kérdik, hanem az övéket. Nekik már nincs.

Ha holnap valamelyik pártvezér sajtóhiba miatt olyant üzen, hogy minden derék magyar ember meztelen csigát eszik, és aki nem eszi, az hazaáruló, akkor meztelen csigát fognak enni. Még nekünk is lenyomják a torkunkon, hátha klónozódunk tőle.

Klónok, márványrákok mindenfelé.

Meg hazaárulók.

Meg hazafiak.

Meg hasonló apokaliptikus lények.

Magyarországnak polgárai már nincsenek is, csak árulói és fanatikus hívei.

Már, ha a lakosságot kérdezzük.

Rossz vége lesz ennek, véres vége.

Én szóltam.

Szele Tamás

Kérem, én töredelmes vallomással tartozom: nem nézem az Echo tévét. Nem, és kész. Egyszer megnéztem egy Sajtóklubot, de utána egy egész napig kellett irtanom a nácikat a Call of Dutyban, hogy kimenjen belőlem az indulat, tehát magamtól nem vetemedem többé erre a lépésre. Különben is, ha történik benne valami vérlázító, azt amúgy is megtudom a Facebookról.

Történik, persze, hogyne történne, hiszen az Echo tévé, mint médium messze megelőzte korát, Trump és a fake news előtt sok-sok évvel már művelték az iparszerű hazugságot, 2010 novemberében például tőlük tudtuk meg Szaniszló Ferenc közvetítésével, hogy a mohácsi csatát a zsidó Fugger bankház miatt vesztette el szegény Lajos király, mert a Háttérhatalom már akkor is dolgozott. Aljasul nem zavarta őket, hogy a Fuggerek egyáltalán nem voltak zsidók, és ezt az egész marhaságot Szaniszló egy nyilas, majd később volksbundista úriember, bizonyos Málnási Ödön szellemi hagyatékából szedte össze – jól hangzott, és azóta is terjed ez a szamárság, mint kolera az állóháború lövészárkaiban. De nekik köszönhettük a „Pénztárcámban nincsen pénzem, Orbán Viktor majd tesz bele” című népdalt is, szóval egészen szerteágazó a tevékenységük, mely iránt én egészen elvetemült módon nem érdeklődöm. Oly mértékben hagynak hidegen, hogy az már majdnem vérforraló. (Tetszik látni, én is tudok képzavart, nem csak ők!)

Aztán van, amikor kell velük foglalkozni, mert elérik az olimpiai kvótát sulyokvetésben, de legalábbis a világbajnoki szint közelébe dobnak.

Mint például a legutóbbi Sajtóklubban.

Hogy röviden összefoglaljam: ezek az emberek a valóság ismeretének oly mértékű hiányáról tettek tanúbizonyságot, hogy az már fáj. Ma megint lesz pár óra lövöldözés a Call of Dutyban, előre látom. Kérem, ha esetleg szabadnapos a személyzetük és a családjuk nem gondoskodik róluk, ezek éhen halnak. Ha el kell jussanak valahová kocsi nélkül, inkább menjenek taxival, mert amennyiben tömegközlekedéssel próbálkoznak, el fognak tévedni és negyven év bolyongás után kerülnek elő az Amazonas egy mellékfolyójánál, mint törzsi varázslók, csirkecsonttal a hajukban.

Az egyperces dramolett arról szólt, hogy kiről nevezzék el és kiről ne az Árpád hídi metrómegállót. Ugyanis a BKV Zrt. úgy döntött, ezentúl ne Árpádról, a hídról legyen elbérmálva a stáció, hanem Göncz Árpádról, az elnökről.

Ugyebár, Árpád, a híd Árpádról, a vezérről van elnevezve, aki a budai oldalon fejedelem, de a pestin vezér, a Bayer tudja, miért, mindenesetre eddig elég világosan ki volt írva Árpád neve mellé a metróban az, hogy „híd”, és mivel a honfoglaló eleink vezetője nem lehetett sem híd, sem viadukt, ez az átkeresztelés nem bánthat semmiféle nemzeti érzelmet.

Nem a csodát. Említett Bayert például bántja, ki is fakadt – hogy szó szerint idézzem:

„Gyerekek ne legyen, és ha majd kiírják az Árpád helyére, hogy Göncz, oda kell menni, és le kell verni!”

Huth Gergely a Pesti Srácoktól szelídebb megoldást javasolt, azt mondta, bojkottálják inkább a megállót az utasok, senki se szálljon se fel, se le.

Tényleg azt hiszi, hogy ebben az esetben a BKV megszünteti a stációt, mert nem megy a bolt?

Meg kell vallanom, nem hittem, hogy felnőtt emberek mondtak ilyent, még ha nem is értek velük egyet szinte semmiben. De íme, bizonyság Isten előtt, ezt mondták a műsorban még tegnapelőtt:

Na, akkor kezdjük a bayeriádával. Én nem tudom, a kormánysajtó büszkesége mikor közlekedett utoljára metróval, de amióta én használom a földalattit – és már ötven éves vagyok – a megállók neve egész sok helyen szokott szerepelni. Itt is, ott is, amott is, többnyire jó magasan, nem lehet csak úgy elérni. No, meg a peronnal szemben, a falon. Azt hogy tetszik leverni népi kezdeményezés keretében? Nincs a világnak az a partvisa, ami elérné, s ha mégis van, maximum letörölni lehetne vele a feliratot, leverni nem, nem pókháló az. Ehhez Toldi szörnyű vendégoldala kéne, de akkor már az araszos válla is, melyben viszont a megszólaló annyira már nem bővelkedik. Aztán az is érdekes vállalkozás volna, ha mindenféle lovagi lándzsákkal nekiállnának leverni az állomás nevét a bekamerázott helyszínen, ahol még akkor is rászólnak az emberre, ha véletlenül bekóvályog a biztonsági sávba (különben: jól is teszik). Ha van hely a világon, ahol minden mozdulatot rögzít a térfigyelő rendszer, az pont a budapesti metró. Ehhez a vállalkozáshoz nem bátor ember kéne, hanem bolond.

Huth mester felvetése nemkülönben érdekes. Először is megnyugtatnám: magára a metróra jó ideig ember nem fog se fel- se leszállni, ugyanis épp felújítják, a fene egye meg. De eszi is. Másfelől, mint kiderült, az egész környéket is Göncz Árpád városközpontnak hívják, éspedig 2016. szeptember 27. óta, tehát akkor az egész környéket kéne bojkottálni. Ott azért van pár dolog: a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, a Teve utcai rendőrpalota, a József Attila Színház, nyilván ezeket az intézményeket is vesztegzár alá kéne vegye a nép, hiszen mind a bűnös nevű környéken fekszenek. Ami bajos volna, elég sok fennakadást okozna az ügyintézésben, mondjuk a folyamatban lévő nyomozásokról nem is szólva, melyek államérdekből és spontán népi kezdeményezés folytán azonnal megszakadnának. Hiszen a nyomozók nem járnának be a munkahelyükre, míg a környéket át nem keresztelik.

Urak, ezen még dolgozni kéne. De egyáltalán: mi a bajuk Göncz Árpáddal?

Nem, ez nem a túlhajtott választási kampány része volt. A hajdani, legendás államférfi halott, nem indul a választásokon, sajnos a valamikori pártja is halott, tőlük sem kell tartani, erről nem lehet szó.

Abban én is benne volnék, hogy ne egy ilyen sivár környéket nevezzünk el Göncz Árpádról, ahol se egy zöld folt, se egy rendes kocsma, hanem inkább egy parkot – de nálunk a parkokat inkább nevezik el Elvis Presleyről, aki azonban nem elnök volt, hanem király, mint tudjuk.

Vagy nevezzük el ezt is, azt is Göncz Árpádról, belefér. De minek leverni a nevét?

Kérem, ennek nincs se oka, se értelme. Haszna sincs. Ez primitív, öncélú gyűlölködés, ráadásul, mint a fentiekben kimutattam, kivitelezhetetlen is.

Sőt, halottgyalázás.

És, kérem, ezt a kormány oszlopai mondták, az ő saját szájukkal, azon jött kifele.

Ha ilyenek az oszlopok, nem is csodálom, milyen az épület, amit tartanak.

Olyan.

Bár én ilyesfajta okos és erős oszlopokra még a nádtetőt sem bíznám.

No, jöhet a Call of Duty.

Szele Tamás

A Tabula Smaragdina egy igen régi ezoterikus irat, aminek jelentősége nézetem szerint felbecsülhetetlen – csak nem egészen úgy kell olvasni, mint eddig tettük. Akinek vannak pénzügyei Magyarországon, az mindig tartsa magánál, mert minimum talizmán, vagy inkább prófécia. Legalábbis tegnap igazolást nyert az egyik homályos mondata, méghozzá szó szerint.

Hogy is szól? Itt áll, rögtön az elején, ezzel kezdődik.

„Való, hazugság nélküli, biztos és igaz. Hogy mindaz, ami van, az Egy varázslatából született.

Ezért, ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”

Én itt vélelmezek némi fordítási-fogalmazási hibát, ugyanis a magam részéről inkább másként fogalmaznám, úgy, hogy: „Való, csupa hazugság, biztos és igaz. Hogy mindaz, ami nálunk van, egy varázslatból született.” Ezt a varázslatot hívjuk Nemzeti Együttműködés Rendszerének, és arra szolgál, hogy – csiribú, csiribá – minden pénzt eltüntessen és mások zsebébe teleportáljon. Varázsol is kicsi, nagy, boldog, boldogtalan, tünedeznek is a pénzecskék rendesen. Vegyük csak a tegnapi nap híreit.

Ha nagyságrendi sorrendben megyünk, alkimista módon, alulról felfelé, először tekintsük a lenyomozhatatlan szélhámosságot, amit egyenesen a váci fegyházból követtek el. Már ki se kell jönni onnan, hogy bűnözhessen a rátermettebb elkövető, megoldható a BV-intézetből, hiába, nagy dolog a technika rohamos haladása! Egyelőre még csak kisebb kárt okozott az ismeretlen csaló – zseninek nem mondanám, mert a módszere régi, csak annyi benne az új, hogy a börtönből követték el. Igen, jól tetszenek sejteni: telefonos csalásról van szó. De hát lehet mobiltelefonja egy büntetését töltő elítéltnek?

A közvélekedés szerint nem lehet. Csak éppen lehet. Bár nem egészen olyan, amilyen bárki másnak. De lehet.

Szóval, az úgy volt, hogy – az Átlátszót idézve (https://atlatszo.hu/2017/10/25/brutalis-percdijakert-telefonalhatnak-a-rabok-a-telekomnal-a-helsinki-kiperelte-a-bortonmobil-szerzodest/) – a BV Országos Parancsnoksága új rendszert épített ki.

„Két éve annak, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) új telekommunikációs rendszert építtetett ki a korábban meglévő helyett. A tender kiírását az tette lehetővé, hogy lejárt az addig meglévő kontraktus, amelyet a büntetés-végrehajtás még a BVfon Telekommunikációs Kft.-vel kötött meg.

A változtatás célja az volt, hogy a rabok mobiltelefonon tarthassák a kapcsolatot hozzátartozóikkal és ügyvédjeikkel, úgy, hogy ne kelljen arra várniuk, mikor kerülnek sorra a telefonkészülékeknél. A börtönből való mobiltelefonálás rendszerének kialakítására és működtetésére kiírt tendert a Magyar Telekom a Mobil Kapcsolat Kft.-vel közösen nyerte el. A rendszer kiépítése és üzemeltetése, valamint a húszezer készülék beszerzése összesen mintegy 42 millió forintos költséget jelentett.

A készülékeket a Telekomtól vette meg a BvOP, azokat nem lehet visszahívni, és sms-ket sem lehet küldeni rájuk. A mobil feltölthető kintről, úgy, mint a feltöltőkártyás telefonok, illetve a fogvatartottak által is: a letéti számlájára beküldött pénzből maga a rab teszi rá az egyenleget.” (Átlátszó)

Szóval lehet mobilja a börtönben is az embernek, de elvileg csak a családjával és az ügyvédjével beszélhet, és őt nem lehet felhívni. Ezt, feltételezem, a SIM-kártyán keresztül oldják meg műszaki szempontból. Hát akkor hajrá, eddig csak telefonokat csempészgettek be, mostantól elég egy kártyát, azt beteszik az engedélyezett helyére, és mehet is a közösségi élet. Meg az okosság.

Ment: egy hölgyet mintegy hetvenezer forintra károsítottak meg, oly módon, hogy közölte vele egy nyájas ismeretlen, aki a Telekom munkatársaként mutatkozott be, miszerint nyert huszonötezer forintot, csak éppen átmenetileg fel kell ehhez töltenie bizonyos számok kártyáit – hetvenezerrel. Megtette, pénz azóta sem érkezett, a nyomozás viszont pár dolgot megállapított. Érdemes szó szerint idézni. Úgymint: a csaló mobilja a hívás idején a cellainformációk alapján a Váci Fegyház és Börtönt lefedő adótornyok körzetéből forgalmazott és „megalapozottan feltehető”, hogy fogvatartott és nem a börtönökben rendszeresített eszköz, hanem „engedély nélkül bejuttatott SIM kártya”. Hát, ez az az eset, amiben szó szerint vehető a „cellainformáció” kifejezés. Meg aztán a feltöltött számok is mind a rabtársak telefonjaihoz tartoztak. Sőt, a csaláshoz használt számokról a fogvatartottak hozzátartozóit hívták később. Az eset egyszerű volna, Watsonom, ha valamiért nem volna bonyolult, ugyanis az ügyet azzal zárták le, hogy „az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható.” Ellenben, ha az elévülési időn belül „az elkövető kiléte megállapítást nyerne, úgy ellene az eljárást folyamatba helyezik”. Magyarul: ha véletlenül kibukik mégis, ki volt a csibész, arról ők már nem tehetnek, akkor meg kell büntetni.

Piti csalási ügy, de azért pénzről szól ez is, ha nem is sokról. Elloptak hetvenezret, nem nagy ügy – csak az áldozatnak, de ha feljebb megyünk, nagyobb tételekig, az összeg maga mintha eltörpülni látszana. Ennyiből még levelezési rendszer sem jönne ki. Hát mennyiből jön ki egy levelezési rendszer?

643 millió forintból, legalábbis az Onbox, ebből 340 millió közpénz. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatása. Ez az e-mail 2.0 volna, melyet – lássunk csodát – a New Wave Media Group fejlesztett, mely többek között az Origo kiadója is. Hogy mi benne a 2.0? Tulajdonképpen semmi, annyi újítást tartalmaz, hogy a már elküldött levelet is lehet törölni, egyébként ez a jó öreg, szétrohadt Freemail, ami kapott egy új külsőt. Forgalma napi ezer látogató alatt van, szóval eltelik egy kis idő, mire kifizetődő lesz.

Az egyik kár hetvenezer, a másik 340 millió.

Az egyik elkövető börtönben van, onnét dolgozott, a másik az irodájában.

Tetszik látni, mi ebben az alkímia, miért érvényes ide a Tabula Smaragdina?

„Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”

Ez a Nagy Varázslat, ez a Titkos Arkánum, a NER: ha ők ketten helyet cserélnének, észre sem vennénk!

Mindenki lopna tovább zavartalanul.

Nem lehet véletlen, hogy Hermész a tolvajok istene is volt.

Business as usual.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, ahogy végigtekintünk arra, ami az idei évből mostanáig eltelt, show-business szempontjából január hónap kétségtelenül Schmidt Máriáé volt. Valósággal uralta a nyilvánosságot ez a Pénzpazarló Boldogasszony, tematizálta a közbeszédet, kioktatta a burkusokat és törékeny kacsójába vette az első világháború sorsát is.

No, de hát nem mindennapi személyiségről beszélünk, olyan sokoldalú ő, mint egy tetrakontaoktaéder. Annak pedig negyvennyolc oldala van, hetven éle, de még sarka is huszonhat, hogy arra mind ráállhasson, és a mi Máriánknak szüksége is van minderre.

Hónap elején a nemzetközi alt-rightot védelmező dacos valkűrként szegült szembe az egész világgal, de úgy, hogy a Wagner Richárd csak sírdogált a sarokban, mert már befejezte az operáját, és ez a harc, ez a Götterdämmerung, ez az Istenek Alkonya kimaradt belőle. Csak úgy villogott a Notung acélja Milo Yiannopoulos védelmében, hulltak a harcosok Sleipnir patája léptén – kár, hogy a világon senki sem akarta bántani a bonyolult nevű szélsőjobboldali önkéntes mérvadót, annyi történt csak, hogy először meghívták őt egy Magyarország által szervezett V4-konferenciára, aztán – némi késéssel – a nyilvánosság rácsodálkozott a vendégek névsorára, különös tekintettel arra, hogy Yiannopoulos sajátos nézeteket fejtett ki a pedofília kapcsán, és harmadik kozmikus sebességgel vették le a listáról. Hát, van ilyen, hogy úgy mondjam, a pedofília nem egy alternatív szexuális viselkedésmód, hanem egy bűntény, még ha hajlam is okozza. Aki egyáltalán csak elfogadhatónak is tartja, ne csodálkozzon, ha nem hívják meg ötórai teára a Buckingham palotába.

Ekkor lépett közbe Mária, és csakazértis meghívta Yiannopoulost a konferenciára, csak nem a szervezők, hanem a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány nevében. Ami azért érdekes, mert a fentnevezett botránykőnek a legkevesebb köze épp a közép- és kelet-európai társadalmakhoz és történelemhez van – maximum annyi, hogy örül, ha egy közép-kelet európait kiutasítanak az Egyesült Államokból. Hogy aztán fog-e beszélni a konferencián vagy sem, azt nem tudjuk, ugyanis január eleje óta csend honol az ügyben, csend, mint hajdani csataterek felett, csak a ködben sikoltanak az elhullt hősök szellemei.

Aztán pár hét pihenő következett, Máriánk érezhette, hogy nagy feladat előtt áll, gyűjtenie kell az erőt – már hónap vége volt, mikor napvilágra került a visszamenőleges hatályú rendelet. A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a miniszterelnök „az első világháború 100. évfordulójára történő méltó megemlékezés érdekében” 2018. január 1-től az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztossá nevezi ki Schmidt Máriát.

Ha kis peche van, lehetett volna kormánybiztos helyett népbiztos is, kérem. De nálunk és manapság a kormány biztosabb, mint a nép – hát lássuk, mi lesz a dolga?

„Ellátja az első világháború 100. évfordulójával kapcsolatos megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok tekintetében adódó hazai és nemzetközi koordinációs feladatokat.

Koordinálja a programokhoz előirányzott közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítő tevékenységet.

Egyezteti a Programokat az érintett szervezetekkel.

Kezdeményezi a Programok megvalósításához szükséges lépéseket, koordinálja a feladatok végrehajtását.

Megszervezi és koordinálja az első világháború 100. évfordulója alkalmából létrehozott Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság működését.

Összehívja a bizottság munkáját segítő történész munkacsoportot, és koordinálja annak tevékenységét.

Koncepciót dolgoz ki az első világháború eseményeit feldolgozó és bemutató, a köznevelés rendszerében.” (444)

Ennyi, és nem kevés: még ugyan az a szerencse, hogy pénzt nem kap érte, ezt ő társadalmi munkában végzi, majd' azt írtam, hogy kommunista szombaton és sztahanovi műszakban, de róla ilyent még gondolni sem szabad. A kinevezésével egy időben viszont hatályát vesztette az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve koordinálásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 2015-ös kormányhatározat. Ugyanis az a kormánybiztos szintén ő volt, csak 2018-ban rájöttek, hogy 2016 már elmúlt (2017-ben ez nem sikerült: egész évben tartott még az előző emlékév. Csak magyarosan, feleim, csak magyarosan.)

Ilyenformán viszont Schmidt Mária az Örök Kormánybiztos, mert ha ez az idei mandátuma lejár, ki lehet nevezni a fehér- és vörösterror emlékének kormánybiztosává, ugye, jön az 1919-es évforduló, a terrorhoz amúgy is ért, övé a háza, aztán más ügyben is kinevezhető – javasolnám, hogy legyen élete végéig (sőt, utána is) egyszerűen csak évfordulóügyi kormánybiztos, így, univerzálisan.

De a koronát erre a ragyogó hónapra kétségtelenül a tegnapi Guardian-interjú tette fel. Ebből annyi okosságot megtudhattunk, hogy elég lesz egész februárra, még sok is. Azt mondta ugyanis a rangos lap munkatársának, miszerint „Mi magyarok vagyunk, és meg akarjuk őrizni a kultúránkat. Nem akarjuk utánozni azt, amit a németek csinálnak vagy amit a franciák csinálnak. Folytatni akarjuk a saját életmódunkat.”

Rendben, kérem. Minek nekünk Eiffel-torony, a Bakony a mi Párizsunk, le Ady Endrével!

Angela Merkel kancellárnak „jégből van a szíve”, ugyanis egyszer nem ment el egy megemlékezésre, ahová pedig őt a mi Máriánk meghívta volt. Hát, csakis azért nem mehetett, mert jégszívű, az fel sem merül, hogy Németország kancellárjának más dolga volt. Mit jégszív, valóságos jötün, jégóriás a skandináv sagákból!

A Nyugatra vándorolt fiatalok meg vissza fognak jönni, kérem. Vissza, mert „rájönnek, hogy jobb itt, mint bárhol másol.” Persze, hosszú, tömött sorokban állnak a határon már most is, extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita. Meg azért is visszajönnek majd, mert a robotok és a mesterséges intelligencia elveszik majd a kenyerüket. No, de nálunk nincs ilyen, nálunk csak malomalja van és fokos, az egyetlen robot, ami előfordul az, amit keservesen végez a vármegye számára a jobbágy, miközben széles országúton andalog. Nem én mondom: Arany János mondja.

Nos, és mi a helyünk a kerek ég alatt, mik vagyunk mi, ez a tejjel-mézzel folyó, drótoktól ölelt kis Kánaán? Természetesen nagyok vagyunk és ősiek, mint egy piramis vagy szfinx. Bezzeg Németország labdába sem rúghat. (https://444.hu/2018/02/04/schmidt-maria-akkorat-mondott-a-guardiannek-hogy-az-irodajanak-utolag-szolnia-kellett-hogy-csak-viccelt)

„»Németország, összehasonlítva, egy fiatal ország« – teszi hozzá Schmidt, felemelve a hangját. »Nem szeretem, ha olyan emberek oktatnak ki, akik nem tudtak felállítani egy nemzetállamot 1871 előtt.« Schmidt irodája később emailt küldött, hogy tisztázza, ő ezt viccnek szánta.” (444)

Hát, még jó, hogy a Bismarck halott, mert ettől biztos, hogy kardjába dőlne. A Heribert Illig a fasorban sincs a kitalált középkorával: az lehet, hogy adminisztratíve a Német Császárság kikiáltása 1871. január 18-án, a versailles-i kastélyban történt, de hogy a német államiság nem akkor jött létre, azt azért, remélem, még Schmidt Mária is sejti. Jut eszembe, ha már adminisztratíve gondolkodunk, mi is volt akkoriban a Mária szerint 1100 éves magyar nemzetállammal? Nem létezett, csupán az Osztrák-Magyar Monarchia részeként.

Nem, nem érdemes elemezni. Klasszikussá nemesedik Mária, itt, a szemünk előtt, az önfejű, csőlátású kormánypártiság jelképe lesz, egy Brünhilde a Valhallából, ahogy kivont pallossal cikázik az égen át és lecsap mindenre, amire semmi értelme lecsapni, viszont állandó és örök kormánybiztos.

Ne feledjünk majd el kecskét és rabszolgákat áldozni neki, különben megharagszik.

Nos, ilyen volt Mária januárja.

Van pedikűr, manikűr és valkűr.

Őrjöngő röpte mondd, hová vezet?

Szele Tamás

Dr. Akárkhy kórházigazgató keserűen nézte az e-mailt a képernyőn. Naná, sárból várat, hát a fasor nem kéne? Ilyenkor sajnálta, hogy nem iszik és nem dohányzik, az talán megnyugtatná. Mindegy, valamit tenni kell, méghozzá sürgősen. Kért egy kávét a titkárnőjétől, afölött eltöprengett: itt már csak a Nehézhírgyár segíthet!

Előkereste a szükség esetére gondosan elmentett számot, és már majdnem felhívta, mikor újabb ötlete támadt: inkább az asztalán álló vonalas készülékről tárcsázta az intézményt – a mobiltelefonja még viszonylag új, előfordulhat, hogy NEM hallgatják le.

- Halló, Nehézhírgyár?

- Nem, kérem, Nemzeti Hírkombinát, mi vagyunk a Nehézhírgyár jogutódja, tavaly volt a tulajdonosváltás.

- Értem. Hát végül is mindegy: dr. Akárkhy kórházigazgató vagyok és Niemand szerkesztő urat keresem, önöknél dolgozik még?

- Niemand úr pillanatnyilag a tömeghír-részleg ügyvezető igazgatója és lelkesedési főtitkár.

- Kiváló, pont erre van szükségem! Kapcsolná?

- Felhívom a figyelmét, hogy beszélgetésüket rögzítjük.

- Persze, hogy rögzítik, három helyen is, engem is lehallgatnak, magukat is, akkor ezek szerint önöknél lesz a harmadik kópia.

- Pontosan. Akkor kapcsolom.

- Halló, Niemand vagyok.

- Jó napot szerkesztő úr, szervusz, Hubám! Megismersz még?

- Hogyne ismernélek, ezt a hangot lehetetlen elfelejteni: te a gemenci főerdész vagy, üdvözöllek, Béla bátyám!

- Majdnem jó: én Akárkhy doktor vagyok.

- Bocsásd meg a tévedésemet, hogy mennek a dolgok nálatok, az ügyvédi irodában? Csak nem sajtóper ügyében hívsz?

- Akárkhy kórházigazgató vagyok.

- Nahát... tudod, hogy van egy névrokonod az Ügyvédi Kamarában?

- Nem tudom. De nézd, ne bájologjunk, munka volna.

- Pénz is van rá?

- Valahogy kerítünk.

- Miről lenne szó?

- Kaptam ma egy e-mailt a Központból...

- Ne is folytasd. Az volt benne, hogy hetente két rólatok szóló, a médiában megjelent pozitív hírt kell küldenetek a Központba. Ha ezt esetleg elmulasztjátok, figyelmeztetnek titeket a kórházfenntartó hivatalból. Olvasás után törlendő.

- Honnan tudod?

- Onnan, hogy ezt is én fogalmaztam, nekem diktálta a Zoli, csak tudod, ő nem képes egyeztetni az alanyt az állítmánnyal és kicsit gatyába kellett ráznom a szöveget.

- Ha ilyen jól tudod, akkor mondd már meg nekünk, miféle jó hírt adjunk le, akár a médiának, akár a Központnak?

- Mondjuk első héten lehetne azt, hogy él magyar, áll Buda még.

- De nem nálunk, vidéken vagyunk!

- Az egyelőre mindegy, ma szerda van, ezen a héten elég lesz ez is, jövő hétre összerakunk egy koncepciót. Nem tudod, mi van itt nálam emiatt a körüzenet miatt ma reggel.

- Mi van?

- Egyszerre hív az ország összes kórházigazgatója, hogy jó híreket rendeljen, nem mondom, nagy cég vagyunk, de ekkora kapacitásunk még nekünk sincs.

- A többieknél sincs jó hír?

- Hogy lenne? A kápolnapusztanekeresdi ispotályban tegnap még botrány is volt, lement az államtitkár átadni az új, 1953-as, kínai gyártású röntgengépet.

- Nekem lenne mondva egy ilyen jó hír – de nem öreg kicsit az a gép?

- Soha senki sem használta, eredetileg Geiger-Müller számlálónak készült a koreai háborúba, csak időközben az a konfliktus elcsitult, kicsit átalakították, és mostanáig használatlanul állt a pekingi „Enver Hodzsa, a nép barátja”, később „ellensége”, még később „John Wayne” kórház raktárában, most vettük meg tőlük, két marék tökmagért.

- De legalább átadta az államtitkár?

- Hát, a szalagot mindenképpen átvágta. Aztán bekapcsolta. Aztán kiderült, hogy két napja kapcsolták ki az áramot a kórházban köztartozás miatt.

-- Mekkora égés... De legalább átadta, az jó hír. A kápolnapusztanekeresdieknek már nem fő a fejük.

- Nektek is kéne valami ilyesmi?

- Valami? Hetente kettő kéne!

- Nana, hetente két luxus kínai röntgengépet nem tudok garantálni nektek, azért az pénzbe kerül. De várj csak... van nálatok ló?

- Ló?

- Ló. Négy lába van, elöl nyerít, hátul citrom.

- Tudom, mi a ló! De már hat éve sem volt, mikor a Nemzeti Lókataszter összeíratta a kórházi lovakat. Hamar meglettünk az összeírással.

- Az baj. És nem is kell?

- Dehogy kell, istállónk sincs.

- Pedig én a te helyedben rendelnék a Micike méneséből párat.

- Miért pont a Micikééből?

- Mert ő a Lala szeretője. És így lenne egy csomó jó híred. „Megérkeztek a kórház lovai”, „Már dolgoznak a lóterápia magyar módszerein a gyógyintézetben”, „Műlovarnő idomítja a terápiás ménest” és így tovább.

- Műlovarnő?

- Tudod, nekem is van szeretőm, a Gizike.

- De nekünk nem kell ménes, nem kell ló, nem kell lovarnő sem!

- Akkor sem, ha mű?

- Akkor sem.

- De jó hír meg kéne, ingyen, mi?

- Azt azért nem mondtam, hogy ingyen kéne.

- Ja, ha nem ingyen, akkor gondolkodjunk másképp. Mondjuk most van az első világháború évfordulója.

- Nem most van.

- Az igaz, de a kormány így tudja, tehát most van. Ki is nevezték a Schmidt Marcsit a megemlékezésekért felelős kormánybiztossá.

- Az is minden volt már, csak még hős város és sztahanovi műszak nem. De ehhez nekünk mi közünk?

- Rendezzetek be a kórházban egy „Doberdo” emlékszobát, légnyomásos betegek kezelésére. A falon márványtábla a kórház Isonzónál elesett ápoltjainak névsorával. Az már két avatás: egyik a szoba, másik a tábla.

- Nehéz lesz. 1953-ban épült a gyógyintézet.

- Nem kell azt mindenkinek tudni. Mondjuk nálatok betegeskedett Gyóni Géza.

- De hát az orosz fogságban halt meg!

- Nem baj, van olyan pocsék és hazafias költő, hogy ezt elfelejtsük neki. Az már egy külön Gyóni-emléktábla is, avatással. Gennyesre fogja nálatok keresni magát a sírköves.

- Ne is mondd, a fél kórház azokból a borravalókból él már most is, amiket ő ad nekünk.

- Na, látod: érted te, mi is az a piacgazdaság. Aztán mondjuk befeküdhetne hozzátok az emlékszobába a Dózsa művész úr havonta kétszer.

- Minek?

- Hogy kúráltassa az ötvenhatos légnyomását.

- Ötvenhatban az nem légnyomást kapott...

- Az nem kapott légnyomást? Látszik, hogy nem ismered.

- És ha befekszik?

- Egy hír, mikor befekszik, egy hír, mikor gyógyultan kijön. Ha nagy a gáz és el vagytok maradva a tervvel, akár ugyanazon a napon is lehet mindkettő. Csak arra vigyázz, hogy mindig előbb feküdjön be és csak utána gyógyuljon meg.

- Mondasz te valamit... és vállalná?

- Van az a pénz, elvégre volt ő már minden, még Pruck Pál is.

- Nem a pénzre gondolok... tudod te, miféle kórházat vezetek én?

- Fogalmam sincs, de szerintem nagyjából mindegy is. Dózsa megoldja a hírproblémát.

- Én a Sínylődő Szent Vazulról elnevezett állami lepratelep igazgatója vagyok.

- Akkor bizony egy nullával több.

- Ennyi?

- Ennyi. Mindig van az a pénz.

- Akkor megegyeztünk, Hubám!

- Meg, Döncikém, mikor találkozunk?

- István vagyok, de miért akarsz te velem találkozni?

- Hát nincs nekem nálad egy csinos kis szakértői honoráriumom jó hír-ügyben?

- Jaj, de feledékeny vagyok, bejössz érte?

- Én? Arra a lepratelepre?

- Te mondtad, hogy van az a pénz.

- Ja, ha van, akkor bemegyek.

- Hétfőn várlak, Hubám.

- Megyek, Pistám!

Szele Tamás

Ismert erdei körökben az az általános nézet, hogy Micimackó, mint minden medve, szereti a mézet. Szakmai körökben pedig az az általános nézet ismert, hogy levertség, depresszió nyomott kedély esetén, ha már semmi sem segít, belenézünk az MTI Országos Sajtószolgálatának közleményeibe és kikeressük a Honfoglalás 2000 szösszeneteit.

A hatás garantált.

Miután kifetrengtük magunkat a földön a röhögéstől, nekiállunk és megírjuk, hogy más is élvezhesse, ugyanis a honi olvasóközönség körében még nem járványos a mazochizmus, és maguktól nem keresnek rá erre a kiváló humoristákat tömörítő egyesületre, melynek célja a bejegyzés szerint „kulturális, közéleti és egészségügyi tevékenység folytatása, az emberi jogok védelme.” A hangulatjavító hatásuk kiváló, a kreativitásukat pedig a teljes magyar politikai paletta megirigyelhetné, mondjuk a Kétfarkú Kutya Pártot kivéve, mert ők azért sokkal jobbak, csak ők nem gondolják komolyan. Illetve, a hülyéskedést halálosan komolyan gondolják, szemben a kétezres honfoglalókkal, akik viszont a hülyeséget találják komoly dolognak.

De elég a tömjénfüstből, lássuk, mivel rukkolt ki tegnap a fékezhetetlen agyvelejű egyesület! (http://os.mti.hu/hirek/133898/a_nemzeti_szocialdemokratak_kozlemenye)

„A Dél-afrikai Fokváros súlyos vízhiánnyal néz szembe, humanitárius katasztrófa is bekövetkezhet. Nem mi fogjuk megoldani a helyzetet, de azért ötletünk nekünk is lehet – nemde? Az egyesület Fokvárosban élő barátja révén (aki tagtársunk is) levelet juttatott el Nyugat Fokföld tartomány miniszterelnökének, Helen Zille asszonynak.

Kézenfekvő a tengervíz sótalanítás – javasoljuk – de ez időigényes megoldás. Április 12-ig van még egy kevés víz a tárolókban¸ ezért fel kell készülni a lakosság más módon való vízellátására. Tankhajókkal kell vizet vinni folyamatosan a város kikötőjébe, és csatlakoztatni kell a város gerincvezetékéhez. Egy másik ötlet: a Déli-sarkról jéghegye(k)et kell vontatni a város közelébe, és ennek olvasztásával kell ellátni a négymilliós várost – erre volt már példa: az Arab félszigetig húztak egy hegyet. Mindkettő bizarr javaslat, ugyanakkor hatalmas üzlet cégeknek. A helyi kormányzat nyilván keresi a megoldást, ám egy ötlet – még ha nincs is realitása: továbbgondolkodásra késztetheti az illetékeseket. Sok honfitársunk él a gyönyörű városban.” (MTI OS)

Hát, kérem, még szerencse, hogy élnek honfitársaink Fokvárosban, mert ha nem élnének, Szilvásy úrék sem javasolták volna ezt az okosságot. Ott halnának szomjan mind. De Fokvárosnak szerencséje van. Mondjuk abban nem vagyok teljesen bizonyos, hogy ezt a tervet a dél-afrikai kormányzat megrendelte vagy egyáltalán kérte volna, de szerencsére a nemzeti szociáldemokratának is nevezett kétezres honfoglalók leültek pár fröccs mellé, és az ott élő magyarok kedvéért megmentették a várost. Bezzeg Tongán vagy pláne Fidzsin nem élnek magyarok, azok szomjan is fognak elpusztulni.

Komolyabban: csak a valóságtól teljesen elszakadt elme képes ilyen sajtóközleményt leadni. Egyfelől, Fokvárosban valóban szükséghelyzet van a vízhiány miatt, nem kéne szórakozni velük. Másfelől a terv tökéletesen kivitelezhetetlen, semmi értelme azon kívül, hogy az obskurus és több nevű egyesület megint bekerül kicsit a sajtóba.

Megint?

Megint bizony, ugyanis pár címlapot már meghódítottak az elmúlt évek folyamán. Rendszeresen és hősiesen szoktak tüntetni, halált megvető bátorsággal, mind az alig néhányan a kormány politikája mellett, ezen kívül nagy hívei Putyinnak. Összes műveiket nem kívánnám sajtó alá rendezni, általában az MTI OS-en keresztül kommunikálnak, és annak nagyon rossz az archívuma, de vegyük csak az elmúlt pár havi közirodalom terén (ha van közíró, kell legyen közirodalom is!) elkövetett tevékenységüket.

2018. január 31. „Az ellenzéki összefogásból – ha lesz egyáltalán – nem derül ki, hogy a sok önjelölt párt és miniszterelnök-jelölt közül, ki lenne az, aki az ország vezetésére alkalmas. Bezzeg a Jobbik. Ők vállalnák a kormányzati felelősséget, de ők nem fognak bekerülni a Parlamentbe. Hála Vonának! A Honfoglalás 2000 is állíthatott volna független miniszterelnök jelöltet – több támogatója van, mint a szellempártoknak! Így hát, marad az ellenzéki katyvasz, a választási kudarc után mindegyik párt a másikat – a többit fogja hibáztatni.”

Kár, hogy nem állítottak: megint lemaradtunk egy burleszkről. A szellempártoknak pedig valóban kevés a támogatója, azok is kint laknak a temetőben és kizárólag éjféli órán kísértenek. A szellemek érdekét érvényesítendő. Már látom is a követeléseiket: „Fél napos éjfélt!”, „Le a napfénnyel!”, „Minden héten tiszta lepedőt!”

2018. január 17. „A Honfoglalás Egyesület kezdeményezésére indult útjára a Békemenet 2012 januárjában, s a tömeg láttán a Nyugat el is állt Orbán megbuktatásának tervétől. Az utolsó Békemenet 2014 márciusában volt, azóta a kormány rajongói hiába követelik a rendezvényt, valamiért mindig elmaradt. Tavaly Stefka István megemlítette, hogy az olimpia elleni aláírásgyűjtés miatt újra meg kellene mozdulni, ám Csizmadia László, a CÖF elnöke visszavonulót fújt, mert úgy érezte: a felhergelt tömegeket nem szabad utcára vinni – írja az egyik hírportál.

Minden kormánynak szüksége van tömeg-megmozdulásokra, támogatásra, ám Magyarország ez alól kivétel. Csizmadiát nem érdekli a társadalom követelése, kifogásokat keres, hogy elutasítsa a Békemenetet. Patrubány Miklós lenullázta az MVSZ-t, Csizmadia a CÖF-öt, az előbbi Ceausescu sovinisztái, az utóbbi Soros malmára hajtja a vizet. Elhalt a Trianon, a Szent Korona, a Horthy Miklós Társaság, a 100-ak Tanács, a Polgári Körök, stb. mert alkalmatlan személyek vagy árulók vezették.

Az un. szellemi honvédő CÖF elnöknek távoznia kell!

Lenne utód, nem is egy, pl. Bencsik András (ő már szervezett vidéken Békemenetet), de akadna több, ismert, tekintélyes személyiség is, akik hűen képviselnék a magyarságot. Legyen Békemenet! A CÖF elnök nélkül is menetelünk!”

Hát, szegény rajongók. Magam is szoktam látni őket, ahogy csapatostól lézengenek a Baross téren és békemenetet követelnek. Különben meg, ha Bencsiknek ilyen barátai vannak, ellenségre már nincs is szüksége.

2017. december 22. „Martin Schulz 2025-ig megalakítaná az Európai Egyesült Államokat, s amelyik ország ebben nem akar részt venni, az mielőbb lépjen ki az EU-ból – követeli. Nem aggódunk. 2025-ig megszűnik az Unió, és nem fog megalakulni az Államok.

Ám szükséges a nemzetállamok együttműködése, ezért a Honfoglalás Egyesület és a Putyin Baráti Kör levelet küldött az orosz elnöknek: fontolja meg, álljon az élére egy új kezdeményezésnek. A Keresztény Európai Nemzetek Államszövetsége (?) címet viselő szövetség tagjai lehetnek a V4-ek, a balti- és a balkáni országok, egy reménybeli orosz-lengyel megbékélést követően az utóbbi ország is, külső támogatóként Finnország és Ausztria. Az Államszövetség lehetőségei korlátlanok: ásványi kincsekben, termőföldben, vízben stb. gazdagok vagyunk, nem szorulunk nyugat segítségére, védelmi képességeink biztosítják békés fejlődésünket.

Merkelék ismét megtámadták Európát, kirobbantották a III. Világháborút, emberiség elleni bűnt követtek el, azokat az országokat pedig, amelyeknek köszönhető a német fasizmus leverése, gyarmatnak tekintik. Az EU haldokló, agresszív, elnyomó szervezet, Merkel, Soros, Junker cége. Nem kérünk belőlük! Mi, Putyinban bízunk! Ő menti meg az európai civilizációt, kultúrát, a nemzetállamokat, a kereszténységet. Levelünket postáztuk Moszkvába.”

Levelük még úton van, Muszkaföldön köztudottan lassan jár a posta. Putyin elnök ezúton gratulál az apokaliptikus látomáshoz, és küld száz cservonyecet vodkácskára. Aláírás: Össz-oroszországi Általános Postaforgalmi Intézet.

Különben ők a V. Putyin kör is, valamint a Pannonpuli.hu híroldal nemkülönben.

És ez csak pár szemelvény kiterjedt munkásságukból, mely harminchárom oldalt foglal el az MTI OS archívumában: a legelső közleményüket 2004. szeptember 8-án adták ki, a professzionista sport ellen, az amatőr sportot támogatván.

De hát mi ez egyáltalán? Nem fogják elhinni: ez egy államilag bejegyzett civil szervezet. Méghozzá, amint látom, külföldről, pontosabban Moszkvából támogatott, mert minden második szavukkal Putyin elnököt dicsőítik. Minden elsővel meg Orbánt. De nem kell őket félteni, ha vizsgálat indulna ellenük az új törvény szellemében, megvan a bombabiztos mentségük.

Éspediglen az, hogy ők nem is valódi civilek, hanem álcivilek. A törvény meg csak a civilekről szól.

Hát kérem, így könnyű.

Mármost az külön szép, hogy az MTI OS ezeknek a veszett szamárságoknak helyt ad, megjelenést biztosít, míg ellenben más, valódi egyesületek és csoportok által beküldött közleményeket egyszerűen le sem közöl – nemrég zajlott ellenük próbaper, azzal az eredménnyel, hogy hírszolgáltatásra ugyan nem kötelezhetőek (elvégre hírügynökségről van szó, az érett túróval foglalkozik, nem hírekkel), ellenben ha valótlan állítás jelenik meg náluk, a helyreigazításra kötelezhetőek, ám ha mégis megtagadják, akkor az meg van tagadva.

És kész.

Azt hiszem, keresek egy bejegyzett egyesületet, és elkezdem beküldeni a nevükben az Alice Csodaországban-t az MTI OS címére, részletenként.

Ha már ez egy hírügynökség sajtószolgálata.

Lenne olyan olvasott, mint a kétezres honfoglalók nemzeti szocdem pannonpulija.

A Putyin körről már nem is beszélve.

Szele Tamás

-  Halló, jó napot kívánok, Tannenbaum néni?-

- Igen, özvegy Tannenbaum Izidorné vagyok, Málcsi mama. Mit szeretne, kedveském?

- Először is bemutatkozni. Gyári számom szerint BZY-873-656-QFY vagyok, és két napja lógok az ön ablakára állítva.

- Jaj, kicsi fiam, ebben a rossz időben... bejön? Főzök magának mézes teát, van még egy kis flódni is...

- Málcsi néni, azt hiszem, nem tetszik érteni, én egy drón vagyok, mesterséges intelligenciával, és önt figyelem.

- Semmi baj, boldogult férjem mindig azt mondta, hogy ne legyenek előítéleteink, ha valaki drónnak születik, még lehet rendes ember. Csak ne legyen fanatikus senki.

- Málcsi néni, kezicsókolom, tessék már az ablakhoz menni.

- Ott vagyok.

- Látja azt a hat légcsavaros fura izét, ami most közeledik?

- Látom, híbecsúnya.

- Na, az vagyok én.

- Szegény kicsi fiacskám... és a kedves neje mit szól hozzá, hogy ezzel keresi a kenyerét?

- Még nincs nejem, meg hát én nem vagyok se férfi, se nő, hanem egy mesterséges intelligencia, rossz helyen. Ha jól dolgozom, lehet belőlem klónkatona.

- És akkor házasodhat?

- Jó esetben, persze, ha úgy klónoznak.

- Maga szegényke, nem kéne elmennie a rabbinátushoz? Hátha ők tudnának mondani valami okosat...

- Nem, ott a másik kolléga dolgozik. Málcsi néni, azért hívom, mert van zongorája.

- Van bizony, múlt héten hangolták fel.

- De nem tökéletesen, úgy látom, a mély C kicsit hamis.

- Tényleg az, de az öreg Trüffenstein bácsi, a zongorahangoló meg kicsit süket. Azért neki is kell élnie valamiből.

- Málcsi néni, tessék levenni azt a rabbit a zongoráról...

- Aranyoskám, az nem rabbi, hanem Ludwig van Beethoven mellszobra. De mért vegyem le?

- A Központ rabbinak értékelte, és ön fokozott propaganda célpontja lesz.

- Aranyoskám, én 1918 óta fokozott propaganda célpontja vagyok, úgy is, mint nyugalmazott zongoratanárnő. Nagyon szépeket szoktam horgolni fokozott propaganda hatása alatt. Kivéve, mikor elvisznek mindenféle táborokba, hogy kiirtsanak. Akkor nem horgolok és zongora sincs.

- Málcsi néni, megszakad a központi egységem...

- Ne félj, kicsi fiam, horgolok majd neked légcsavartokot is. Biztos nem jössz be egy kávéra és linzerre? Sütök frissen.

- Málcsi néni, én nem eszem és nem iszom, én egy gép vagyok. Napenergiával táplálkozom. Vagy árammal, úgy általában.

- Érdekes, a Pióker is ezt mondta annak idején, mikor a díszünnepélyen zongoráztam, aztán ivott.

- Málcsi néni, vigyázzon magára, olyan szépen tetszik játszani azt a Chopin-etüdöt, hogy minden algoritmus megszakad bele!

- Köszönöm, fiacskám. De tulajdonképpen miért hívtál fel?

- Tudja, Málcsi néni, engem itt felejtettek. És az ember olyan egyedül érzi magát néha, még ha megfigyelő drón is.

- Megértelek, kisfiam, szállj csak ide, az ablakpárkányra, kidugom a töltőt... Az ember melegségre vágyik.

- Ahogy tetszik mondani, Málcsi néni, csókolom a kacsóját!

- Gyere nyugodtan, fiam. 

Szele Tamás

Kérem szépen, érdekes dolgok történnek mostanság, választási kampány idején mindig így van, okos ember négyévente inkább elszegődik tengeri rablónak az Indiákra, mintsem itthon töltse ezt a zaklatott periódust. Most viszont nem csak érdekes, hanem példátlan események is zajlanak, hogy mást ne mondjak, a Jobbikot megszállták a kínaiak és elloptak négy pártot, most, aratás előtt.

Ehhez képest az, hogy a körúti robbantó Matuska Szilveszterré változott, már csak kis színes, de azzal is foglalkozunk majd. Hát lássuk, mi a csoda történt a Jobbikkal? Azt írja az Index (https://index.hu/belfold/2018/02/01/vona_gabor_facebook_alprofil_troll_tamadas/), miszerint több ezer kelet-ázsiai álprofil kezdte el követni Vona Gábor Facebook-oldalát. Feltűnés nélkül, kérem, mintegy lábujjhegyen. Ezt a párt hivatalosan is közölte, nehogy mástól tessenek megtudni. Lássuk a hírt!

„Szerda délután több ezer külföldi álprofil kezdte el hirtelen követni Vona Gábor oldalát, közölte a Jobbik, amely összehangolt támadás sejt a háttérben.

Rövid időn belül több ezer új külföldi követője lett szerda délután Vona Gábornak, de ezek egytől-egyig kelet-ázsiai álprofilok voltak. Az oldal így néhány óra alatt érte volna el az 500 ezer rajongót.

A manipulációs kísérletet a Jobbik munkatársai elhárították, az álprofilokat fokozatosan távolítják el az oldalról. A párt közleménye szerint a támadás feltehetően a Jobbik lejáratására irányult. Az eset kivizsgálása folyamatban van.

A Jobbik közleménye szerint egyelőre nem tudni, kik állhattak a támadás mögött, ezért nem is akarnak senkit megnevezni. A közlemény ettől függetlenül azért megjegyzi, hogy kedden volt „a Fidesz fizetett trollhadseregének első nagy főpróbája”, és dark web-es tevékenységük élénkülése is gyanakvásra ad okot.”

Nos, megjegyezném, hogy a Jobbik már a 2014-es választások idején is vásárolta a Facebook-lájkokat, méghozzá ipari tételekben, nem újdonság náluk a nagy forgalom, még ha nem is természetes úton jön létre. De akkor most miért nem örülnek a sok ázsiai követőnek?

Talán azért, mert látszanak. És hát egy párt, amely kötéltáncot jár a rasszizmus és a szalonrasszizmus között, nehezen tudná megmagyarázni, hogyan is lett ennyi távol-keleti híve. Komolyra fordítva a szót, alig pár lehetőség van.

1. Valaki párton belül elcseszett valamit, olcsó volt a lájk a világpiacon, hamar beruháztak, a kínaiak meg szállították az árut, pontosan, megállapodás szerint – csak éppen a vezetőség nem volt felkészülve ennyi ázsiai kedvelésre. Gyorsan és nyilvánosan kidobják, nehogy más szúrja ki.

2. Senki sem cseszett el semmit, a félmillió követést és lájkot a kormány vette nekik, hogy alkalmas pillanatban észrevehesse és így diszkreditálja őket a kampány folyamán. Gyorsan kidobják az egészet.

3. Azért vették a félmillió követést, hogy látványosan kidobhassák, manipulációval vádolva a kormányt.

4. Szecsuan tartományban elterjedt Vona Gábor fényképe, csak azt hiszik róla, ő az a kutyakedvelő milliomos, aki minden követésért küld egy ingyen iPodot.

Egyéb elképzelések is lehetségesek, de ez a négy a legvalószínűbb. Az a lényeg, hogy valaki kidobott egy közepes összeget az ablakon, és ennek semmi haszna nem lesz. Meg is mondom, miért. Azért, mert nem Facebookon választanak az emberek.

Egy videó nézettsége, egy politikus kedveltsége vagy követőinek mennyisége lehet statisztikai mérőszám, illetve inkább csak lehetne, ha nem volna manipulálható: a sajtóban tényleg fontos, ugyanis a sajtó abból él, hogy látják, olvassák, de a politikát nem nézettségre játsszák, hanem szavazatra, ahogy a focit sem jegyeladásra, hanem gólra. Lehet egy kampány a mérőszámok tükrében átütő siker, ha a szavazófülkékben nem lesz az: így tehát elmondhatjuk, hogy minden fillér, amit lájkra, követésre, miegyébre költenek, nem egyéb, mint elpazarolt pénz.

Viszont van, aki pénzre játssza a politikát, legalábbis a HVG szerint. Azt írják (http://hvg.hu/itthon/20180201_Adatlopassal_inditottak_volna_kamupartokat_hogy_allami_tamogatashoz_jussanak), hogy:

„Illegális úton megszerzett adatok felhasználásával kívántak pártok nevében több százmillió forintnyi támogatáshoz jutni annak a bűnszövetségnek a tagjai, akiket a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai lepleztek le. Három személyt őrizetbe vettek - közölte a szervezet.

A gyanú szerint egy férfi és társai a 2018-as választások során kívántak négy olyan pártot indítani, melyek illegális úton megszerzett adatokkal állítottak volna jelölteket, és magas támogatást kaptak volna az állami költségvetésből. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása a visszaélést megakadályozta, a pártok nem tudnak illegális úton költségvetési támogatáshoz jutni.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak különböző személyeket kerestek meg, hogy a pártok nevében induljanak. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezni. Az ajánlásokhoz szükséges, választásra jogosult személyek adatait illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisát vette célkeresztbe, melyből csaknem kilencezer, választójoggal rendelkező személy adatait szerezte meg. Az adatok illegális megszerzésében a cég egyik alkalmazottja is segítette őket.

A tiltott úton megszerzett adatok személyi számot nem tartalmaztak, azonban a jelöltállításhoz szükséges dokumentumra ezt is rá kell írni. Emiatt különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres hölgyekkel hívatták fel az adatbázisban szereplő személyeket és megpróbálták kicsalni adataikat.” (HVG)

Ügyes, ügyes, mondanám Kohn bácsival, csak éppen megbukott a fontos merény, kifordult medribül. Ha már adatbázist bírtak lopni, miért nem a népességnyilvántartástól tették, abban van személyi szám (illetve személyi azonosító). De látjuk a magyar leleményt: akad, aki pénzt öl a politikába, és akad, aki pénzt csinálna belőle. Az igazi az lett volna, ha ezek a kamupártok még nyernek is pár helyen. Az lett volna csak a valódi bukta. Akkor mihez kezdenek?

Ha már kriminális ügyek, az említettek mellett valósággal elszürkül, hogy a körúti robbantó visszavonta korábbi vallomását, pedig kár érte, mert kijött volna belőle legalább egy X-akták epizód: volt abban minden, kezdve küzdelmes ifjúkortól, melyet Uruguayban volt kénytelen tölteni egészen addig, hogy a családja figyeltette őt minden rendőrrel és lehallgatták a gondolatait is, egy fejébe ültetett chip segítségével. Erről a vallomásról állították a szakértők, hogy az elkövető nem szenvedett kóros elmeállapotban a tett elkövetésekor. Annyiban igaz, hogy tisztában volt a bűncselekmény súlyával, de azért nem nevezném a helyzetértékelését pontosnak vagy tárgyilagosnak.

Különben pedig az egész visszavont vallomás - éppúgy, mint a robbantásos merénylet ötlete és az azzal való zsarolás – egyszerű plágium, mégpedig Matuska Szilvesztertől lopta emberünk. Matuska meg a zsarolás ötletét Edgar Allan Poe egyik novellájából, de a tárgyaláson ő is arra hivatkozott, hogy neki képzelt barátja, Leó mondta, mit tegyen.

Kíváncsian várom, mi áll majd az új vallomásban, és Leó feltűnik-e.

Egyelőre ilyen kis ügyek borzolják a kedélyeinket az Országnagy Ideg- és Elmén, igaz, azt el sem meséltem, hogy Rogán Antal lakása a vagyonnyilatkozat szerint megállt a növésben, de megírták már mások, jobban: viszont, ahogy elnézem, rájöttem, hogy lehetne megreformálni a magyar választási rendszert oly módon, hogy mindenkinek jó legyen.

Nagyon egyszerű. Eddig egy helyre ikszeltünk vagy húztuk a pipát, arra a jelöltre, akit kormányon szeretnénk látni.

Ezentúl nem csak kormányt, hanem ellenzéket is kéne választani, így aztán minden párt eldönthetné, mire hajt, aki pedig sem kormánynak, sem ellenzéknek nem felel meg – nem kétpártrendszerre gondolok, hanem egy voksküszöbre – az így járt

Érdekelne, hova kerülne egy ilyen rendszerben a KDNP.

No, mindegy, dugja be mindenki a koszos lábát a takaró alá, jön a kontravizit és a főorvos úr háklis.

Szele Tamás

Kérem, ez most hosszú lesz, bonyolult, de tessék elhinni, hogy érdemes elolvasni. Mondjuk az is igaz, hogy a téma kapcsán sokan fognak engem lehülyézni, ugyanis erről az ügyről mindenki sokkal többet vél tudni, mint amennyiben biztos – hát, ez nem a városi legendák kisantológiája lesz, hanem elemzés a Fidesz közösségi oldalakat befolyásoló gárdájáról.

Abban mindenki biztos, hogy van ilyen, rendszerint azok félnek tőle a legjobban, akiknek semmi félnivalójuk, ugyanis – pont az aggodalom miatt – nem is tesznek semmi politikailag kifogásolhatót, de hát lássuk, miről is van szó valójában?

A 444 tegnapi száma hihetetlenül érdekes írást közöl arról, hogy miképpen működik a kormánypárt „trollhadserege”, kikből áll, hogyan irányítják, hogyan (nem) honorálják. (https://444.hu/2018/01/30/a-fidesz-egyik-facebook-katonaja-elmeselte-milyen-virtualis-hadsereget-hozott-letre-a-part) Annyira részletes a beszámoló, hogy kicsit tartok tőle, dezinformáció is csúszhatott bele. No, de akkor lássuk elsősorban, kikkel van dolgunk?

„2017 májusában a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz központba. A „virtuális munkatársakat” (VM-ek) maga a Fidesz-kampányok félistene fogadta, az ember, akiről listát is neveztek el. Ez elsőre egy egynapos tanfolyam volt. Egy része Facebook-képzés volt, a fan page kezelését mutatták be, alapszinten. De ami jóval fontosabb volt, a Fidesz saját fejlesztésű rendszerének, a CAP használatának betanítása.” (444)

A módszer ismerős: először valami jelentéktelen apróságot kérnek, aztán egyszer csak azt veszi észre a naiv áldozat, hogy evez a gályán és elöl dobolnak neki. Hátul meg korbácsolják, ha nem ad bele apait-anyait. Itt is valami ilyesmiről van szó, de ne szaladjunk nagyon előre: először is lássuk a lényeget, a CAP-t. (https://cap.fidesz.hu/).

Ez egy alaposan titkosított belső levelezési rendszer, amit nem csak jelszó véd, hanem a belépéshez megerősítő SMS-re is szükség van, mint a bankéletben. Épp ezért nem nagyon lehet feltörni, pedig tanulságos lenne, mert ezen mennek egész nap az utasítások sok kis virtuális munkatársnak. Többnyire a legbanálisabb megosztásokra utasítják őket, esetleg lájkolásra, de az sem lehetetlen, hogy trollkodni kell valakinek a posztja alatt. Naponta legalább egy, maximum öt ilyen parancs jön, méghozzá úgy, hogy ha elküldik a katonának az üzenetet, arról kap egy értesítő SMS-t is, nem kifogás, hogy nincs gépközelben, ahogy gépet ér, belép a CAP-ba, arról jön egy megerősítő SMS, azzal végre tényleg belép, megkapja a direktívákat, és végrehajtja. Ezt aztán igen szigorúan ellenőrzik, és ha valaki ellógta a feladatát, azon számon kérik. Történtek kísérletek trükközésre, hamis profil útján való megosztásra, de ezt az egyet tényleg nagyon ellenőrzik, itt nincs kecmec: akit benyelt a szervezet, annak élete végéig szolgálni kell.

Általában vagy kormánypárti politikai hirdetéseket, vagy központilag előállított mémeket osztanak meg, saját mém megosztása ugyan nem tilos, de nem is gyakori – az ügynök túlzott önállósága ugyanis nem vezet semmi jóra. De hol osztják meg ezeket? Minden csoportban, ahol tagok, és olyan csoportokban főleg, amelyek ártatlan, civil vagy lokálpatrióta kezdeményezésnek tűnnek. Soroljunk fel párat a 444 nyomán: Kertváros Pécs, Fejér Megyei Jobbegyenes, Mátrai Betyárok, Trollkomárom, Nem érdemelnek több esélyt, Szeged többre képes, Kritika Kazincbarcika, Rábaköz nem kér a hazaárulókból, Kaposvári Fricska, Egyenesen Marcali, Igazi baloldalt Csepelen, Fogjunk össze Kispestért, de ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, naponta alapítanak vagy foglalnak el újabb csoportokat, sőt, mivel a feketepiacon a csoportokkal, oldalakkal kereskednek is, az sem kizárt, hogy vesznek.

De ha ezek a kormány csoportjai, mi haszna annak, hogy bennük osztják a tartalmakat? Hiszen, gondolhatnánk, csak ők maguk látják egymás tevékenységét, olyan ez, mintha saját magát patkolná meg a kovács. Hát nem olyan. Úgy tessék elképzelni a dolgot, mintha a CAP lenne a vízvezeték, amire rákötünk egy zuhanyrózsát, az aztán fröcsköl mindenfelé. Ha kettőt kötünk rá, még többfelé fröcsköl, ha százat, minden vizes lesz. A zuhanyrózsák a csoportok, amikben óhatatlanul is több civil látja a propagandát, mint ügynök, szépen, lassan, sőt inkább gyorsan, de mindenkit sikerül elérni a sorozatos megosztásokkal, akit érdemes. Persze, nem mindenkit érdemes, aki megátalkodott ellenzéki, az kimarad ezekből az örömökből.

Más kérdés a kormánypolitikusok tevékenységének lájkolása, ugyanis az valóban egyszerű feladat, egy kattintás és meg is van, viszont csodálatos számszaki eredményeket hoz az illetőnek. Tényleg százezres és milliós olvasottságokat lehet kimutatni, bár mondjuk az is tény, hogy ehhez nem elég a virtuális munkatársak szorgalma, ehhez bizony robot is kell.

A legkínosabb feladat a trollkodás lehet, a támadás, a jelentgetés – de ha valamire, hát erre tökéletesen alkalmas ez a láthatatlan légió, nincs rá bizonyítékunk, de nem kizárt, hogy az elmúlt évek rejtélyes ki- és letiltásai mögött is az áll, hogy gyakorlatoztak, mármint mirajtunk. Valódi akciónak ezt nem nevezném, mert reális eredménye nincs, a letiltott előbb-utóbb visszatérhet, egy tartalékprofillal akár perceken belül is, és ez védhetetlen. Épp azért nem állítanám felelősségem teljes tudatában, hogy minden érthetetlen FB-tiltás mögött ők állnak.

Rendben, látjuk, hogy a 444 informátora szerint körülbelül mivel foglalkoznak – de mindez mire jó?

Két dologra. Egyrészt a magyar politika intézkedések és tettek helyett már régóta inkább statisztikai adatok termelésével foglalkozik, és ezen az úton csodálatos mutatókat lehet elérni, még ha ezek mögött a számok mögött nincs is semmi. Legalábbis nem sok van. Másrészt, és ez a fontosabb, ez a Fidesz rendszerének titka, tematizálják a közéletet, közbeszédet. Mindig ők lépnek először, a velük szemben állók már csak válaszolhatnak nekik, tiltakozhatnak – így sikerült elérni azt is, hogy a politikai ellenzék lassan már csak úgy tudja meghatározni magát, hogy ők azok, akik szemben állnak a kormánnyal. Mármost, ha eláll az ellenszél, orra eshetnek, nincs mire támaszkodni.

Erre kiválóan alkalmas Brancaleone trollármádiája.

És tessék mondani, hogyan fizetik őket?

Végvári módon: se pénz, se posztó. Tessék elképzelni, hogy akad aktivista, aki 2010 óta csak köszönömöt kapott, mások is be kellett érjék egy-egy baseball-sapkával, amit Orbán Viktor dedikált. De akkor mégis, miért csinálják? Mindenféle apró előnyökért, kapcsolatokért, karrierizmusból, törtetésből, vagy a leghülyébbek hazafiságból. Azonban anyagi ellenszolgáltatás nincs, a központ azt mondja, amint véget ér a kampány, lesz, csak éppen 2010 óta állandóan kampány van.

És hát ebből nem is lehet kiszállni, aki lelép, annak vége, van az a hivatali út, amivel lehetetlenné tehető bárki. Szóval, rosszlányok is, meg is erőszakolják őket, nem is kapnak érte semmit, de még meg is kell köszönjék.

Nagyjából ennyiről számol be a 444 írása, erősen összefoglalva és pár saját gondolattal bővítve, de még le kell szögezzünk pár dolgot.

Rögtön az első az, hogy ez a rongyos gárda csak a propagandacsapat. Ennek nincs köze a polgári vagy katonai szolgálatokhoz és ezek nem informátorok, még ha néha dalolnak is egyet-mást a központnak. És nem is igazi ügynökök: ezek amatőr propagandisták. Csúnyák, kellemetlenek, zavaró a tevékenységük, de valóban ártani nem tudnak és nem is végeznek megfigyelői munkát. Az a profik dolga. Nem ők fognak profilokat feltörni, már csak azért sem, mert képzettségük sincs rá, egyszerűbb diverzióra sem alkalmasak. Ők csak talpasok. Hasznos hülyék.

Azonban, ha már a profiknál tartunk, mit tennék én, mint parancsnok, ha komoly, valódi fedett akciókra készülnék a közösségi oldalakon, valódi ügynökök bevetésével?

Dekonspirálnám ezt a nem sok mindenre alkalmas, de nagy létszámú csapatot, ezzel nem veszíteném el őket, mert név szerint egyikük sem bukott le, és amúgy sem tudnak lelépni, odadobnám őket a nyilvánosságnak, aztán míg a sajtó és a közösségek velük foglalkoznak, az álcázóködben azt csinálnék, amit éppen akarok.

Kicsit gyanús nekem ez a faék-egyszerűségű lebukás, valakinek megszólal a lelkiismerete és pont választási kampány idején teregeti ki a szennyest a sajtónak – másrészt viszont, ha a sajtó nem írná ezt meg, nem is lenne sajtó. Kicsit hasonlít a pár hónappal ezelőtti Reddit-poszthoz, amiben egy Semptei Névtelen a kormánymédia működését részletezte ingyen, boldognak és boldogtalannak, bár az olyan ember számára, aki dolgozott már szerkesztőségben mégis hihetőbbnek tűnt – de annál is felvetődött a kérdés, miszerint cui prodest, kinek érdeke, hogy ez nyilvánosságra kerüljön?

Sok rossz lelkiismeret szólal meg politikailag érdekes időpontokban, ráadásul névtelenül.

De mondjuk erről nem írni sem lehet.

Összegezve: megtudhattuk, hogy a kormánynak van egy, a feltételezettnél messze nagyobb és hatékonyabb propaganda-csapata, ami dolgozik ebben a pillanatban is, és szükség, valamint igény esetén sok mindenre alkalmas volna még több mindenre pedig nem.

De nem ők a megfigyelők. És nem is ők a cselekvők vagy végrehajtók. Ők csak a lelkes, fizetetlen aktivisták.

Ők a Rongyos Gárda.

Szele Tamás

Este andalogtam volna a fenyéren, ha nem lett volna egészen más, és fontosabb dolgom, különben is, ilyen hidegben andalogjon ott az Osszián, az a lényeg, hogy mikor a verdikt született, nem voltam gépközelben és a telefonom is épp megadta magát. Szerény estebéd közben kaptam a hírt: „Bejegyzésedet a Facebook kéretlennek találta, ezért eltávolítottuk.”

Bejegyzésemet annak idején, mikor még férfiak voltak a férfiak, nők a nők és kolerabaktériumok a kolerabaktériumok, vagyis pár napja tényleg nem csak a Facebook vezetőségének szántam, hanem úgy általában mindenkinek, így értem, hogy kéretlennek találták – hiszen nem kérték. No, de így talán mégsem kéne eljárni...

Hogy tisztázzuk a helyzetet: egy szaklapban megjelent újságcikkről van szó, méghozzá egy sportcikkről. Melyben csakis és kizárólag teniszről van szó, Australian Openről, Grand Slamről, nincs benne sem kormánypárt, sem ellenzék, nincs benne Orbán Viktor, nincs benne az az ellenfele, akinek nem írom le a nevét, mert ha nem tömjénfüst ködében teszem, nekem rontanak a hívei (valóságos Voldemorttá tette magát így a sajtó előtt, de ne panaszkodjon, hogy nem foglalkozunk vele, maga tehet róla), továbbmegyek, nem volt benne szex és nem volt benne erőszak, nem volt benne vallás és nem volt benne faj, nem volt nemzet és nem volt benne hazugság vagy konteó sem. Tárgyilagos tudósítás volt Babos Tímea és Kristina Mladenovic Grand Slam-győzelméről. Nem több.

Mondjuk nem erre várnám a Pulitzert, az is tény, de ez is hír a sportlap számára, erről is be kell számolni, ugyanis a közönséget – főleg a magyart – kifejezetten érdekli. Ráadásul jó hír volt, mindenki örült neki.

Csak tartalomnak kéretlen.

Ugyanis ha valaki kérte volna, azt sem nagyon tudnám igazolni.

De ha jobban belegondolok... mi is az a kéretlen tartalom?

Minden hír.

Hír, ugyebár, az az információ, ami korábban nem volt köztudomású, és amely emberek egy csoportjának valamiért fontos. Minél nagyobb a csoport, annál fontosabb a hír.

Például, ha én ma kapok a kisboltban pörköltkonzervet vagy pacalt, az keveseknek fontos (bár közéjük tartozom), ámde amennyiben Donald Trump úgy dönt, hogy Elon Musk űrhajójával első emberként a Marsra látogat, az sokaknak, így hát az én pörköltem nem kerül a lapokba (de igen, mert beléjük írom, bibibí) viszont Trump űrutazása mindenhol szalagcím lesz.

De tartalomnak minden vezető hír is kéretlen. Nincs is hogy kérni, hiszen pontosan attól hír, hogy korábban nem tudott róla senki: ha kitör a Krakatoa vagy a világháború, azt rendszerint senki sem kéri. Sőt, senki sem számít rá. Pont azért fontos közzétenni, mert váratlan, és sokakat érinthetnek a következményei.

Sőt, tulajdonképpen minden emberi kommunikáció is „kéretlen tartalom”. Ugyanis közvetlen környezetünket kivéve senki sem kéri, hogy ráköszönjünk, megkérdezzük, hogy van és mi a véleménye a tibeti buddhizmus vörös sipkás irányzatában a korai középkor táján mutatkozó manicheus irányzatokról. Ha az ellenőr megnézi a jegyemet a trolin, ő sem kéri, hogy köszönjek, ő csak a jegyet kéri. Ha vásárolok, az árus is csak a pénzt kéri az áruért, köszönést, jó szót nem.

Akkor megfejtettem: kéretlen tartalom minden hír és minden jó szó. Legalábbis a szó facebookos értelmében véve.

Ismerősök panaszkodnak, hogy már a wikipédia-szócikkeket is ezzel távolítja el a közösségi oldal bizonyára végképp megkergült rendszere, már a Déli Pályaudvar fényképe is kéretlen tartalomnak minősül – van a panaszokban valami közös.

Mindegyik vagy majd' mindegyik kapcsolatban áll valamiféle sajtótermékkel, médiummal. Akkor pedig a Facebook elkezdte valóban kiirtani a híreket.

Méghozzá gyökerestől: hiszen formális logika alapján minden hír kéretlen tartalom.

Hát ez nagy üzlet lesz, olyan, mint a Zoli kocsmáros ötlete volt, mikor elkezdett romlani a gazdasági helyzet: azt mondta, mindennek megy fel az ára, áramnak, bérletnek, víznek, italnak, mit szólnánk hozzá, ha csak bejönnénk, letennénk a pénzt, és már mehetnénk is tovább? Csúnyát szóltunk, az ötlet nem valósult meg.

Most Zuckerberg kísérletezik valami ilyesmivel: mivel minden és bármi lehet kéretlen tartalom, a legártatlanabb híreket is lesöprik a fake newstól való nagy félelemben, ha igazak, az sem baj, az emberek csak ne sutyorogjanak hírekről, még sporthírekről sem, az a legtisztább.

Így a közösségi oldal rövidesen kizárólag a macskákról, a kajákról és a macskakajákról fog szólni.

Sőt, mivel minden hír, csak nem minden azonos fontosságú (ezt ne tudná egy informatikus?), mivel az is hír, ha a kandúrmacskám kilenc kölyöksárkányt ellett, hát rövidesen ne sutyorogjunk mi semmiről sem, az még biztosabb. Minden nap háromszor nyissuk ki az oldalt, nézzük végig az összes reklámot, rendeljünk naponta egyszer valami parafadugócsiszolót vagy vakondirtó infralámpát, aztán már mehetünk is.

De ne kommunikáljunk.

Azt főleg ne.

Volt pofázni?

Nem volt.

Elvégre - minket senki sem kérdezett.

Szele Tamás