Oroszországban az Ukrajna elleni invázió kezdete óta egészen pontosan 19 644 személyt tartóztattak le háborúellenes tevékenység miatt. Az világos, hogy az aktív pacifisták ennél akár tízszer vagy százszor is többen lehetnek – nem lehet mindenkit lecsukni, csak azt, aki nagyon látszik vagy akit már feljelentettek a besúgók.

Meg kell mondanom, kissé zavarban vagyok, ugyanis önkéntelenül bár, de olyan szavak tolulnak a billentyűzetemre, amelyeket B. Zsolt szokott használni, csak hát én nem vagyok ő (hála az Égnek), nekem nem állna jól az, ami egyesek szerint neki igen, tehát igyekszem megmaradni a némiképp visszafogott hangnemnél, ha nehezemre esik is.

Legyünk őszinték, a tegnapi Pressman-sajótájékoztató sokaknak okozott csalódást, pedig hát – ők vannak tévedésben. Az amerikai nagykövet első sorban, sőt, másod- és harmadsorban is az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviseli, és nem szerepel feladatai között Magyarország felszabadítása sajtótájékoztató és szankciók útján. Sőt, a szankciókat sem ő szabja ki.

A fél ország azt találgatja, mit fog bejelenteni délután ötkor kezdődő rendkívüli sajtótájékoztatóján David Pressman amerikai nagykövet, bár abban nagyjából egyetérthetünk, hogy felesleges optimizmus lenne arra számítani, hogy dicsérni fogja Orbán Viktort személyesen és a magyar politikai rendszert általában. Sőt, mondhatni ellenkezőleg.

Úgy tűnik, bármit is beszél a bűnözőből lett Wagner-tulajdonos, Jevgenyij Prigozsin, a tettei alapján mégis hatalomra tör, mégpedig – a dolgok természetéből fakadóan – az abszolút hatalomra, ami csak Oroszországban elérhető. Az valószínű, hogy ő maga beérné jóval kevesebbel is, de a rendszer miatt a Kremlt csúcsát kell célba vegye, különben vége.

Húsvét van, ilyenkor ki-ki felekezetétől függően merül ájtatos gondolatokba, illetve aki ateista, az meg élvezi a szép, tavaszi időt. De hogy néz ki a vallási helyzet Ukrajnában? Ott is ünnepelhetnek a hívek? Nos, nem mind. Erről szól az ISW igen részletes tanulmánya, aminél aktuálisabbat így, Húsvét hétfőjén nem is nagyon találhatnánk.

Ez a mai írás azzal foglalkozik, hogy miképpen lesz a gabonából babona. Boszorkányüldözés, rémhír, propaganda. Az ember nem is gondolná, hogy az ilyesmi is készülhet gabonából, nem csak a kenyér vagy a kifli – de lám, készülhet, főleg, ha az orosz propagandisták is besegítenek kicsit vagy inkább nagyon. Ráadásul az egész egy valós probléma miatt indult el.

Ünnep is van, hét vége is, ilyenkor érdemes kicsit mélyebben elemezhető kérdésekkel foglalkozni, már csak azért is, mert talán el is olvassa őket a nagyérdemű. Bizony, hosszú lesz ez a mai írás, ugyanis a minimum ambivalensnek nevezhető orosz-indiai kapcsolatokkal foglalkozik, melyek hivatalosan a lehető legjobbak a gyakorlatban viszont... eléggé bizonytalanok.

Nemrég volt egy éve, hogy felfedezték a bucsai tömeggyilkosság áldozatainak holttestét. Tudom, vannak, akik legyintenek és azt mondják, nem volt semmiféle tömeggyilkosság, illetve ennek az állításnak valamelyik egyéb változatában hisznek. Nekik készül ez az írás, hátha észreveszik, milyen önmagának is ellentmondó narratíva hívei lettek.

Elég bonyolult kérdéssel kell ma foglalkoznom, de fontos, ugyanis a sajtó alapvető problémáit feszegeti, konkrétan a szerzői jogok érvényesítésének kérdését és nemkülönben azt, hogy mikortól nyilvános egy kép, meddig nem az. Konkrétan a Fortepan és az MTVA közötti jogvitáról lesz szó, ugyanis a közmédia meg akarja tiltani egyes fotók nyilvánosságra hozatalát az archívumban.