Tegnap arról merengtem ezeken a hasábokon, hogy ki az újságíró és ki a propagandista. Ma már mással akartam foglalkozni, de szembejött velem a propagandasajtó egyik valóságos állatorvosi lova, nem bírom megállni, hogy be ne mutassam: valóságos gyöngyszem, iskolapéldája az anti-újságcikknek, és a magyar politikai gondolkodásnak is. Érdemes az elemzésre.

Sajnos beszélni kell erről, akkor is, ha nincs hozzá túl nagy kedve az embernek. Napok óta attól zeng a közbeszéd, hogy ki újságíró és ki nem az, irgalmatlanul fel vannak háborodva ugyanis a sajtóipari betanított segédmunkások, hogy Baranyi Krisztina rossz tapasztalatai alapján nem állt szóba egyikükkel, sőt, propagandistának nevezte.

Mondhatni szerényen, visszafogottan. Azt fogunk enni a kormány szerint, mert az lesz az olcsó. Azért lesz olcsó a burgonya meg a tojás, mert kiterjesztették rájuk az árstopot. Akkor élünk rakott krumplin, ha lesz, de nem lesz. Farháttal nem esszük majd, bőven megcukrozva, lisztben forgatva, tejföl helyett tejjel. Ez ugyanis teljesen árstopos fogás lenne, csak ehetetlen.

Előre szólok: bonyolult történet következik, ami azonban tanulságos lesz, mert bemutatja a dezinformáció útját és természetét a sajtóban, valamint azt, miért annyira reménytelen az a harc, amit ellene vívunk, amennyire, és miért kell mégis, akár ezredszer is újra kezdeni.

(A kép illusztráció: ilyen fegyver nincs)

Azt hiszem, felvétel lesz az MTVA-nál, tapasztalt személyzetisek és elhárítótisztek kerestetnek. Olyan körülbelül öt-hatszáz fő, ennyi- talán elegendő lesz, amennyiben kellőképpen rutinosak. Igen, a megfigyelőszoftverről beszélek: meg fognak tőle őrülni, az már egészen bizonyos.

Propagandakutatás. Igen, van ilyen tudományág, rögtön kétféle is: az egyik irányzat azért kutatja a propagandát, hogy azt minél hatékonyabbá tegye, ez a „politikai szakértők” feladata, a másik viszont azért, hogy felismerje és leírja a jelenséget: ez már társadalomtudomány. Mindenesetre kutatható anyag akad bőven, én most egy ilyen tanulmány eredményeit ismertetem.

Fő valami a Kreml konyháján, rotyog, a színéből borscsnak nézem, de mintha gulyásnak szánnák. Ráadásul jó ideje fő ez a bonyolult fogás, május elején már nemhivatalosan volt róla szó: lényegében véve azt állítja Moszkva, hogy Lengyelország, Magyarország és Románia fel akarja darabolni és osztani egymás között Ukrajnát. Amiből egy szó sem igaz.

Régi vicc volt kamaszkoromban, miszerint a szovjet törpe a legnagyobb a világon, de kezdek rájönni, hogy nem volt vicc. Meg arra is, hogy a Szovjetunió nem szűnt meg, csak elment kicsit aludni, februárban felébredt és most már ugyanolyan, mint volt. Mindez az orosz óvóhelyek kapcsán kerül elő, ugyanis azoknál szovjetebb dolgot el sem lehet képzelni.

Azzal szeretném kezdeni, hogy pocsék, unalmas hely volna a világ, ha mindenki egyetértene benne mindenben vagy mindenki egyformának látná. A baj nem akkor kezdődik, amikor eltérnek a vélemények – a nézeteihez mindenkinek joga van – hanem amikor tényként sulykolják a hitüket egymás fejébe az emberek.

Mivel ma nem omlott össze egyetlen front sem, van időnk kicsit elmerengeni az ukrjanai háború menetén. Azon nem, hogy miért vívják vagy honnan tart és hova, ugyanis olyan eleven ember nem létezik, aki ezt tudná, ideértve Putyint, a moszkvai védelmi minisztériumot, Sojgut, sőt, Prigizsint és Kadirovot is. De azon lehet gondolkodni, hogy mi várható.