Van, hogy az embernek elege lesz a nagypolitikából, elege még a kicsiből is, súlyos túladagolásában már csak az állatos hírek bírják lekötni, de azokból is lehet politika, ha olyannak olvassák őket... szóval, most hírolvasási és -értelmezési tanfolyam következik, oroszlánokkal és medvékkel.

Valljuk meg, bajok vannak a vasútközlekedéssel, nem kis bajok, de miért pont azzal ne lennének? Ha a MÁV tökéletesen működne a körülötte lassan nem nullára, hanem mínusz egyre amortizálódó országban, az lenne csak az igazán gyanús. És különben is: mindig bajok voltak vele. Már 1977-ben erről írta Moldova György az egyik legsikeresebb riportkötetét.

(Fotó: IHO.hu)

Kérem, mikor már kora reggel is rekordokat kezd dönteni a középhőmérséklet, a Baross térre beáll a monszun és a szomszéd építkezésen inkább hajnalban használják a légkalapácsot, ugyanis nap közben nem, hogy légkalapácsolni, de egyáltalán dolgozni is lehetetlen, igen üdvös Vlagyimir Putyin interjúit olvasgatni.

Kérem, van, hogy hálátlan az utókor, van, hogy a világ még nem érett meg a halott géniusz alkotásának értékelésére, van, hogy landsknechtek metszik ki az arcokat reneszánsz festményekből, maszknak a karneválra. Meg olyan is van, hogy maga az életmű előzi meg századokkal korát. Sőt, olyan is, hogy lekési azt. Szintén évszázadokkal.

(Fotó: 444)

Tegnapelőtt azzal kezdtem, hogy nem értem Budaházy Györgyöt. Kellett egy nap, hogy megértsem, az már biztos: de kezd világossá válni, miért is van akkora szükség a Pride rendezvényeinek megzavarására, hogy amiatt akár utcára is megy, családostól, követőstől, sőt, ha kell, kővetőstől. Most próbálják megmenteni a Mi Hazánk nevű egyletet, mely egyébként érdeklődés hiányában szétoszlana lassan.

A magyar sajtóban már több, mint ötven éve kulcsszó a „deviza”, a hatvanas években a devizahiányt emlegették, a hetvenesekben szintén, a nyolcvanasokban a valutakeretet, most meg ha leírom, mindenkinek a devizahitel jut az eszébe. Kényes, hektikus kérdés ez, sokan érintettek benne, sokan is akarták meglovagolni politikai szempontból: most épp változik valami, de teljes megoldás még mindig nem várható.

Nem értem én ezt a Budaházy Györgyöt, komolyan mondom, nem értem. Szerintem nem jó az ügyvédje – vagy ha jó, akkor nem hallgat rá. Márpedig az öreg hiba. Ha nekem lógna a fejem fölött tizenhárom év fegyház terrorcselekmény miatt, nem a Pride rendezvényeit zargatnám, hanem, míg el nem dől az ügyem, nagyon csendesen viselném magamat. Esetleg jótékonykodnék is.

(Fotó: Index, 2018)

Mit csináljak, ha ezzel álmodtam. Ugyebár, akadémiai dolgokkal kellett foglalkozni, vagyis kéjbarlangokkal, mivel eredetileg mégiscsak filológus volnék, ez álmomban átcsúszott először kínaiba, aztán óangolba, a vége felé már latinba, az arameus szint előtt felébredtem... na, szóval mégis volt valamiféle szoba, amiben volt egy ágy, de már nincs, sőt.

Csak azért nem nevezem magát az egész kormánypárti orgánumot nyilvánosháznak, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mert életem folyamán jártam már ilyen intézményekben, ha nem is sokat vagy rendszeresen, és mindegyik általam megismert kupleráj jól, szigorúan és előrelátóan igazgatott, tisztán tartott és ellenőrzött intézmény volt.

Vannak dolgok, amiket enyhén szólva sem ért az ember. Az például világos, hogy sok pénzt miért dob ki a kormány az ablakon: azért, hogy jó emberek megtalálják és gazdagok legyenek aztán. De miért kell kidobni kis pénzeket? Most az agrárminisztérium szerződésösszesítőjét találtam meg véletlenül, és csak ámulok: reális összegek szerepelnek benne, csak éppen enyhén fura dolgokat támogatnak.