Történt pedig, kedves felebarátaim, hogy én az este későn aludtam el. Későn, de annál mélyebben: alig bírtam kinyitogatni a szememet a szárnysuhogásra, hanem mikor sikerült, látom ám, hogy ragyogó alak áll az ágy mellett, lángpallossal a kezében és erősen sürget, menjek már vele, mert idézésem van a Legfensőbb Helyről, az meg nem fog várni rám.

Épp csak kesztyűt húzhattam, már vitt is, a ház előtt állt a tüzes szekér. Amint távolodtunk a csillagok között, azon töprengtem: mi vétkem lehet, hogy ilyen sürgős az ítélet, nem várhat a szokásos terminusig? Gábrielt hiába faggattam, csak annyit mondott: neki a Törvény betartása és betartatása a dolga, de ne ijedjek meg, ha valami nagy bűnöm volna, akkor nem őt küldik, hanem Belzebub kollégát, és nem felfelé mennénk, hanem le. Biztos csak kihallgatás lesz, szedjem össze magam. Kaptam is a bejáratnál egy inget-glóriát, hogy mégse Homer Simpsonos pólóban álljak az Úr elé, s már kísértek is a hatalmas terembe. Két oszlop között léptünk be, hosszan baktattunk a fekete-fehér kockás márványpadozaton, míg az Ő színe elé nem kerültem.

Hatalmas asztal mögött ült, balján a Nap, jobbján a Hold, az iratok között böngészett, és mikor rám tekintett a szemüvege felett, teljesen olyan volt, mint a nagypapám, Deutsch László, aki még gyermekkoromban nézett rám így, mikor előkerített az udvari farakás tetejéről, három éves koromban, mert kicsit ebadta valék én már gyereknek is.

- Szele Tamás?

- Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

- Hagyd már, fiam, a formaságokat, nem vagy te Sámuel... Aztán hogy vagytok mostanság?

- Uram, lehetnénk jobban is, igen nagy mifelénk a felfordulás, hatalmaskodás, szegénység is akad bőven, de nem akarok panaszkodni.

- Hát, fiam, én sem érek rá mindig a hátam mögé nézni, de megígérem, lesz rátok gondom. Hanem úgy emlékszem, hogy annak idején azért küldtelek téged a Földre, hogy szövegekkel foglalkozz, híreket keresgélj, azokat tedd közzé.

- Teszem is, Atyám, képességeim szerint.

- Azt látom, hanem akkor munkád lesz: itt van két beszéd, ugyanazon napon mondták, ráadásul ugyanazon környéken. Nézd meg őket, mert én nem igazodok ki rajtuk: vagy az egyik igaz, vagy a másik. A kettő együtt semmi esetre sem. A Mennyei Sajtószolgálat sem tudja eldönteni.

- Hadd lám, Uram!

Máris perdült két angyal, s árkus pergamenen elém hozták:

„A halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör. Célja a természetes közösségek felmorzsolása olyan, a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukból kiforgatott, fogyasztói lényekké silányított egyénekre, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók.”

- Hát, Uram, apokaliptikus egy látomás ez, de bizony nem apolitikus. Olvastam én ezt már tegnap délután.

- No, ezért téged hívtalak, lám, már eszedbe is jutott! Hát ki mondta ezeket?

- Ezeket, Atyám, a Kövér László mondta.

- Tényleg, mintha lenne egy ilyen nevű ápolt a ti környéketeken. És kicsoda ez a Kövér László?

- Tisztesség ne essék szólván elsorolhatnám a címeit, de azokkal sokra nem mennénk, főleg a Te színed előtt: amolyan negyedes fejedelemként viselkedik. Vagy papi fejedelemként, ha ezt a beszédet nézzük, mert bizony a csíkzsögödi plébániatemplomban mondta el.

- Zsögödön? Hát mi a baj Zsögödön? Ahogy nézem a nyilvántartást, nem jött onnan sem több panasz, sem több sirám. Még a templom is ötszáz éve megvan, nem jár arra sem török, sem tatár, sem a halál kultúrája, mi a baja ennek az embernek?

- Én azt, Uram, nem tudom, de igencsak háborgathatja valami belülről a koponyáját, dibuk lakhat benne, ha más nem, mert egyfolytában zöldeket beszél, ennek sincs semmi értelme.

- Nincs ám, fiam: tudnék róla, ha volna ilyesmi, Jó erős lehet az a templom, hogy a fejére nem szakadt, igaz, kár lett volna a hívekért. Akkor ez szamárság?

- Az ám, méghozzá a szemenszedett fajtából.

- No, akkor lássuk a másikat.

Perdültek is az angyalkák, még egy kávé is került az újabb pergamen mellé. Az állt rajta:

„Az egyház nevében bocsánatot kérek az Úrtól és tőletek azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon Káin, és nem Ábel tekintetével tekintettünk rátok, és nem tudtunk elismerni, nem tudtunk értékelni benneteket a sajátosságaitokban. A közönnyel is előítéleteket táplálhatunk, és gyűlöletet kelthetünk. Hányszor ítélkezünk meggondolatlanul, sebző szavakat használva, olyan gesztusokkal, amelyek gyűlöletet keltenek, és eltávolítanak egymástól. Nem vagyunk igazi keresztények, de még emberségesek sem, ha nem látjuk meg az embert a tettei előtt, az ítéleteink és előítéleteink előtt.”

- Uram, ez is ismerős. Ezt a te szolgád mondta, Ferenc, Balázsfalván.

- A római püspök?

- Ő bizony, derék pásztor az.

- Magam is annak ismerem... de hát kiknek mondta?

- Hát bizony az ottani cigányoknak, s okkal.

- Ejnye már, hát csúful bántok velük?

- Gyakorta: nekem nem szokásom, de mások megteszik ostobaságból, előítéletből, aztán csak romlik-mérgesedik a helyzet.

- Nem örvendek, fiam, de azt mondod, Ferenc legalább jól beszélt?

- Jól bizony, Uram ideje volt már az intelemnek is, a szép szónak is.

- Hej, erősen elkanászodtatok ti abban a Közép-Kelet Európában, mióta nem figyelek rátok. Az egyik ostobaságokat szónokol a templomban, a másiknak bocsánatot kell kérnie a másik házamban az elesettektől, ráadásul még ugyanazon a napon, ha más ügyben is, hát hiába beszéltem én nektek?

- Nem hiába, Uram, de látod, ilyen az, ha elkóricál a nyáj, nem ügyelnek rá.

- No, ne félj, fiam, lesz rátok gondom most már.

- Magam is attól tartok... de látod, Uram, mégiscsak mindenki azt tette, ami a dolga.

- Hogyhogy, fiam?

- Látod, a bolond butaságokat zagyvált össze, a bölcs meg derék dolgokat mondott.

- Az igaz: de miért az én házamban kellett bolondozni?

- Atyám, arról már sem a házad, sem a nyájad nem tehet, csakis az, aki felszólalt.

- No, meglátjuk, fiam, mire jutok, de meglehet, nem csak a jobb kezemnek lesz dolga. Te meg, fiam, elmehetsz, még van dolgod pár évtizedig odalent. Csak meg ne bolondulj te is, mint ez a másik, ez a Kövér.

- Hát, az ő módján én sem szeretnék megzavarodni, az már bizonyos.

Reggel aztán eltöprengtem az álmomon.

Azért tényleg csodálatos.

Mármint az ötszáz éves csíkzsögödi templom.

Annak is a fedele.

Hogy az nem szakadt le.

Na, kérem, az a csoda.

Szele Tamás

Kérem, fordult a kocka, és nem mondom, hogy haragszom miatta. Eddig tartott a magyar „nemzeti radikálisok”, pontosan fogalmazva szélsőjobboldaliak pöffeszkedő fölényeskedése, eddig tartottak a homályos célozgatásaik, amik arra utaltak, hogy valahol, akárhol, bárhol seregek várakoznak az ő szavukra. Eddig tartott, és nem tovább.

Persze, lehet, hogy vannak ilyen seregek, még az is lehet, hogy egyenruhát viselnek, csak az a mundér nem magyar. És nem is magyar kommandírozásra emelinti lábát. Jobban érthetnek oroszul. De miről is beszélek? Csak annyiról, hogy tegnap végre megtartották a Nemzeti Légió zászlóbontását Szegeden. Meg ám – mintegy ötven fő vett rajta részt.

Tény, hogy a Sátánban boldogult Magyar Gárda alakulásán, 2007. augusztus 25-én is csak 56-an jelentek meg, csak épp őket akkor megtámogatta a Nemzeti Őrsereg harminc fővel, és ellenük is elsöprő többség tüntetett akkor és ott – talán ezer ember is. Most is többen voltak az ellentüntetők, mint a légiósok, de a helyzet nem csak ezért nem analóg.

Azért sem, mert a Magyar Gárda alakulása idején egy baloldali kormányzat élvezett országszerte széles körű ellenszenvet – nem épp teljesen érdemtelenül, bár annyira semmiképpen sem érdemelte ki az ellenérzéseket, amennyire megkapták.

A közhangulat egyáltalán nem volt barátságos irányukban, erre a hullámra ült fel a Jobbik, a Magyar Gárda, kismillió szélsőjobb (jaj, bocsánat: nemzeti radikális) szervezet, ezt lovagolták meg szörfös módjára. Az akkori ötvenhat fő biztos lehetett benne, hogy a zászlóbontás után sokan fognak hozzájuk csatlakozni, szezonja volt az ideológiájuknak, ugyanis az állampolgárok többsége csalódni látszott a demokratikus gondolatokban. Kicsit olyan volt ez, mintha egy párszor odaégne a töltöttkáposzta, és mert többször is kozmásan kaptuk, dühünkben ciánkálit ebédelnénk helyette, csak azért, mert ha valami, hát a méreg tényleg tökéletes ellentéte az ételnek. No, de ekkora bolond sem bírt mindenki lenni, ezért aztán nem is lett a magyar szélsőjobb meghatározó parlamenti erő, a Fidesz pedig, amelytől ugyan nem idegenek a nemzeti radikális eszmék (amíg jók nekik valamire, utána letojják őket) mégsem jutott el a méreg minőségéig – ételnek tűnt az, csak romlottnak, toxikusnak, nem volt ajánlható. Épp azért választotta meg őket a kétharmad, mert az okos emberek nem ajánlották.

Az okosságból is elege volt akkoriban a magyarnak, le is mondott róla, csak teljesen mégsem sikerült mindenkinek megbolondulni.

Most meg mintha jelei mutatkoznának a józanodásnak, csak épp kozmikus méretű másnaposság kíséri őket.

De hogy kanyarodjunk vissza a tényekhez: a Magyar Gárda annak idején országos toborzókörútra indult, és rövid idő alatt több ezer tagot avattak, aztán 2008-ban kettészakadtak, 2009-ben másodfokon is feloszlatták őket, amit a Legfelsőbb Bíróság – akkor még nem Kúria – jóváhagyott, tehát megszűntek, újjáalakultak más néven, szétszóródtak kis csoportokra, elvegyültek, kiváltak, szóval a jelenség megmaradt, de nem egységesen. És azért ha adódott alkalom, bizony közösen mozdultak.

Igen, akkor voltak a menetelések. Hát hiszen ezért is hozzák létre az egyenruhás testületeket: bizonyos mennyiségű, uniformisba bújtatott ember akkor is az erő képzetét kelti az átlagpolgárban, ha nincs náluk fegyver. És kiválóan alkalmas volt ez a látvány – sőt, gyakran nem csak látvány, hanem fizikai cselekmények is – bármilyen emberi közösség félelemben tartására, terrorizálására, akiket ellenségüknek tekintenek. Márpedig a szélsőjobboldalon könnyen terem az ellenség: nehezebb volna a barátaikat felsorolni, mint az ellenlábasaikat vagy a célpontjaikat. Tény, hogy a 2006-os tévéostrom, a romagyilkosságok sorozata és az egyenruhás menetelések többnyire a cigánysorokon (és az Andrássy úton, Hősök terén, azt nagyon szerették) valósággal hiszterizálták az akkori politikai légkört. Az is volt a céljuk.

Emlékszem, akkortájt döbbenten néztük a kollégákkal, hogyan képesek a szélsőjobboldali erők bárhová olyan kétezer főt mozgósítani, az Új Színháztól Tatárszentgyörgyig vagy Dunaföldvárig – míg rá nem jöttünk, hogy képesek, képesek, de ez ugyanaz a kétezer fő! És míg a Hősök terén kevésbé látszanak, a szűk kisvárosi, falusi utcákon, tereken tömegnek tűnnek. Az sem volt véletlen, hogy a nem túl nagy Szent György téren bontottak zászlót: mégis többnek néztek ki, mintha mondjuk a Baross téren tették volna.

A köztudatban viszont megjelent egy erős, egyenruhás szélsőjobboldali testület képe, ami valamiért ingyen végzi szolgálatait (dehogy ingyen: a legdrágábbat kéri érte, ami adható, a szavazatot). Kampányoltak a Jobbiknak, igen, ha épp nem vertek valakiket, felvágták a fát az öreg néninek, hoztak vizet a kútról, mert ennek nagyon komoly propagandaértéke volt: de azért egyenruhát is viseltek, hogy látszódjék, kitől jön az áldás. Lett egyfajta hírnevük a lakosság egyik részének körében és a másik rész körében is, csak közöttük inkább hírhedtek voltak, mint híresek.

Végül is kiváló, ám eldobható propagandaeszköznek bizonyultak egy darabig. Ezt akarja most leporolni, mintegy megörökölni a Mi Hazánk a tegnapi zászlóbontással.

A Magyar Légió viszont mintha balsorsban fogant volna, a törökszentmiklósi, bemutatkozásnak szánt demonstráción egyrészt nem vonulhattak – másrészt, nem is nagyon lett volna ki vonuljon, tekintve a megjelentek számát. Pedig fontos lett volna a pártvezetésnek a seregszemle, hogy mérhessék fel, hány regrutára számíthatnak – ám elmaradt, annyira el, hogy mintha kapkodást érezhetnénk a tetteikben, a törökszentmiklósi demonstráció előtt bejelentették a Nemzeti Légió megalakulását (nehezen felejthető a háttérben álló, túlméretes sapkájú légiós képe), magán a tüntetésen nem voltak jól vagy akár csak észrevehetően láthatóak, így azt is mondhatná a Mi Hazánk, hogy minden résztvevő légiós volt. Csak már nem mondhatja, mert a tegnapi, kései zászlóbontáson látszott, hogy hányan vannak.

Olyan ötvenen.

Ez persze nem zavarta a szónokokat abban, hogy hosszas és cirkalmas beszédeket tartsanak, tartottak volna ők három embernek is – de idézzük a Mérce helyszíni tudósítását! 

„Walter Péter a Mi Hazánk Ifjaitól a Nemzeti Légió eseményén azt mondta, a Légió harcosai nem törődnek azzal hogy mit gondolnak a liberális hordák róluk. Szerinte vannak nézetkülönbségek a nemzeti érzelműek között, de mindenki egy célt akar: fegyelmet, rendet, tiszteletet. (...)

Ezután Födelmesi László, a Nemzeti Légió testőrségének vezetője, korábbi francia idegenlégiós következett. Födelmesi azért is csatlakozott a Nemzeti Légióhoz, mert elnőiesedett férfiakat látott, és megszólalt benne a kötelesség hangja. Világméretű gépezetről is beszélt, ami globális harcot folytat a férfiak ellen szerinte. (...)

Dorogi György, a Nemzeti Légió nemzetőr tagozatának a vezetője előadásában a legszebb magyar szavak között említette a bajtárs, a haza és az anya szavakat. Láthatólag a szónokok nem egyeztették előre a beszédeiket, ugyanis Dorogi is hosszan beszélt a Horthy-féle Nemzeti Hadseregről, ahogy a korábbi- és későbbi felszólalók is.”

Nem is érdemes tovább idézni: szélsőjobb közhellyel tele a padlás, nagyobb panelrengeteg ez, mint Békásmegyer. Az ellentüntetők most vagy kétszer annyian lehettek, mint a légiósok – az sem nagy szám, de mégis biztató az arány.

De ha a tegnapi zászlóbontás után bármelyik légiós gúnyolódni mer egy velük ellentétes oldalon szervezett flashmob résztvevőinek számán, nyugodtan a képébe lehet nevetni. Hiszen a saját zászlóbontásukon voltak kevesebben, mint az ellenük tiltakozók.

De miért?

Azért, mert kezd eljutni a köztudat ingerküszöbéig, hogy a rasszista, gonosz, kirekesztő politika a mostani problémáinkra nem megoldás. A régiekre sem volt az, sőt, soha, sehol, semmilyen gondot nem oldott meg, annál többet okozott: de 2006-2007-ben, ellenzékből még be lehetett adni azoknak, akik restek voltak gondolkodni, hogy a baloldali kormány által okozott bajokra egy jobboldali reakció lehet a megoldás, éspedig minél jobboldalibb, annál alaposabb.

Ellenben most jobboldali a kormány. Annyira az, hogy szinte már lehetetlen is jobbról előzni.

Vannak bajok?

Vannak, sokkal, de sokkal súlyosabbak, mint 2006-ban.

Csődöt mondott az ellenpontozás ötlete?

Csődöt. Nagyon kevesek fogják elhinni, hogy az a baj a kormányzattal, miszerint nem elég jobboldali.

Az már más kérdés, hogy én személy szerint úgy gondolom: a politikai inga tovább lengetése jobbról balra és vissza semmiféle bajon nem segítene, legfeljebb újabbakat hozhatna, és okosabb lenne más megoldásokon gondolkodni, a hagyományos politikai tengelyre mondjuk merőlegesen – de szerencsére nem is vagyok én politikai tényező, senki sem köteles egyetérteni a nézeteimmel.

Nem, a Nemzeti Légió nem fogja tudni megismételni a Magyar Gárda sikerét, ellenben csodás számlagyár válhat még belőle.

A végére hagytam, mi lesz az első látványos akciójuk.

„Tagjaikkal és támogatóikkal szeretnék újraírni a saját lábaikkal a történelmi Magyarország határát és gyalog végigsétálni 8000 kilométert.”

Az érdekes lesz, főleg a Kárpátok ormain, de ők tudják. Annyit mondok, hogy a szomszédos államok nem fogják tárt karokkal fogadni őket, ha egyenruhában akarnak alpinizálni, ráadásul tömegesen.

Lesz dolguk a hegyi mentőknek, úgy tűnik.

De hogy tömegszervezet ebből nem lesz, az bizonyosnak tűnik.

Szezon után vagyunk már.

Szele Tamás

Kérem, majdnem elfelejtettük. Pedig soha nem tudnám megbocsátani magamnak, ha nem emlékeznék meg Orbán Viktor születésnapjáról, pláne, hogy ez a tegnapi az ötvenhatodik volt: és, mint majd látni fogjuk, hercig, illő kis ajándékocskát kapott rá. A kis okos, akinek beugrott ez a játék a számokkal, most valószínűleg a borravalóját számolgatja.

Illetve a bank számolja helyette, igen helyesen, hiszen ezért tartjuk a pénzintézeteket, az enyém például épp ma reggel értesített, hogy valamiféle rejtelmes kényszerhitel-kamat fizetés miatt levontak tőlem két (2) magyar forintot, miáltal egyenlegem mínusz 691 forintra csökkent. SMS-ben értesített, aminek a díja azért jóval több, mint két forint, de félre bánat, félre bú, azt is én fizetem, meg hát lesz ez a mérleg még pozitív is, és nem azon az úton érem el a növekményt, hogy ajándékokat találok ki a kormányfő születésnapjára.

Na, de hát miről beszélek? Arról, hogy a csütörtöki Magyar Közlöny 3204. oldalán található 129/2019 számú kormányrendelet szerint a Veritas Intézet kapta meg az eddig az Országos Széchenyi Könyvtár által működtetett 1956-os Intézet – Oral History Archívumot. A kormányrendelet fogalmazása szerint „beolvadásos kiválással”. A rendeletet aláírta: Orbán Viktor.

Alá lehet, hogy ő írta, de az ötletgazda valószínűleg nem ő volt, inkább valami közepes rangú, ám ambiciózus, feltörekvő káderre gondolnék, elvégre az ember szereti ugyan a születésnapját, de ritkán ad rá magának ajándékot. Azt tetszik mondani, hogy nem is Orbán kapta, hanem a Veritas? És a Veritas kinek az udvari intézete (egy a sok közül)? Meg hát nagyon kilóg a lóláb: ötvenhatodik születésnapra Ötvenhatos Intézet, ez már majdnem olyan, mint egy szám formájú gyertyadísz a tortán, bár mondjuk olcsóbb és hasznosabb lett volna megvenni neki az ötvenhatos buszjáratot, de késő bánat, ebgondolat. Az is igaz, ahogy a magyar tudomány áll, lehet, hogy az ötvenhatos busz már drágább. Sokat levon a meglepetés erejéből, hogy az ünnepeltnek is alá kellett írnia a határozatot, de Hunniában még születésnapon sem lehet gazda nélkül csinálni a számadást.

Abban van egy sajátos, neres báj, hogy maga az intézet igazgatója is a sajtóból értesült a változásokról: Rainer M. Jánosnak fogalma sem volt arról, mit műveltek a feje felett, nem tudta, hogy eladták intézetestől együtt „le a folyón”, ahogy a Huckleberry Finnben mondanák, eladták lábon, mint a kukoricát szokás. Mint azt a 444-nek nyilatkozta:

„Azóta jó néhány óra eltelt, nagyon sokan hívtak, barátok, kollégák, hogy kifejezzék a szolidaritásukat, de két helyről azóta sem kerestek: a Széchényi Könyvtártól és a Veritastól.”

De különben sem lehet folytatni a kutatásokat.

„A Széchényi könyvtár egy vezető közintézmény, számottevő autonómiával, ahol a tudományos kutatás az akadémiai szabadság alapelvei szerint folytatódhatott. Egy kormány által alapított háttérintézményben ez nyilvánvalóan nem így van, hiszen ott a kormányzati igények szabják meg az irányt, a témát, a stílust, az egy radikálisan más közeg.”

Na jó, Viktorka megkapta a kis ajándékát, de nekünk mit jelent ez?

Alsó hangon is azt, hogy mától Pruck Pált mindenképpen Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettőnek hívják, de persze a történelemtudomány szempontjából lényegesebb, hogy bárkit hívhatnak majd bárkinek, szükség és igény szerint. És meg lehet majd állapítani akár azt is, hogy 1956-ban Orbán Viktor saját kezűleg verte ki a Corvin közben. Mármint az oroszokat. Illetve a szovjeteket, mert az oroszok jó barátaink, a szovjetek az ellenségeink, és senkit se zavarjon az a mellékkörülmény, hogy a szovjetek meglepően nagy része volt orosz.

Ezzel párhuzamosan majdnem elsikkadt az a hír, miszerint a Schmidt Mária által vezetett XX. Század Intézet két, a Fortepan által feldolgozott és közzétett fotóséletműre is lecsapott, és megvásárolta a tulajdonosaitól. A XX. Század Intézet azonnal levétette a képeket a Fortepanról, aminek digitalizálása sok-sok munkaórába került, de az intézet honlapjára nem került fel.

Mondom én, hogy Pruck Pált mindenképpen átkeresztelik Dózsa Lászlóra. De megéri nekik?

Bizonyos szempontból igen. A Fidesznek már a korai kezdetektől meghatározó volt a kapcsolata 1956-tal, Orbán Viktor - durva képpel - fél lábával Nagy Imre koporsójára hágva emelkedett az országos politikába, és úgy liberális, mint később konzervatív-jobboldali korában a párt folyamatosan hivatkozási alapnak használta a forradalmat.

Amivel csak néhány lényeges probléma van. Nevezetesen az, hogy kicsit sem nevezhető jobboldali megmozdulásnak. Azok a lázas napok heterogén mozgalmakat kavargattak, még azok sem voltak okvetlenül egy világnézeti platformon, akik egymás mellett lőttek, egymást támogatva: ennek többek között az is volt az oka, hogy egyszerre volt szó ideológiai forradalomról (egy élhetőbb szocializmus létrehozása érdekében), megszállók elleni harcról és menet közben az égegyadta világon mindenről, bosszútól rablásig, nem lehet egy kalap alá venni az elkötelezett baloldali Angyal Istvánt, Auschwitz túlélőjét Mindszenty érsekkel. És egyiküket sem a Köztársaság téri lincselőkkel.

Nagy Imre életútja sem sorolható be a mai kategóriák alapján egyértelműen ide vagy oda: de 1956 megítélése már Kádár János idején is bajos volt, ugyanis nem lehet az akkori eseményeket utólag, későbbi szempontok alapján beskatulyázni. Kádár mindenképpen azt az álláspontot képviselte, hogy 1956 forradalma radikálisan szélsőjobboldali lett volna (ami kicsit sem igaz). De Kádárnak ez a megközelítés felelt meg a legjobban. Viszont mivel a tények köszönő viszonyban sem voltak a valósággal, 1987-88-g maximum a Beszélő és Krassó György foglalkoztak komolyabban 1956-tal (meg Moldova György néhány regénye) – jellemző is, hogy a köznyelv, elkerülendő az értékelést, „eseményeknek” nevezte a forradalmat, ha véletlenül szóba került.

De nem került szóba, mindenki ügyelt arra, hogy ez a téma még véletlenül se legyen közbeszéd tárgya.

A magát konzervatívnak tartó Antall József érdekes módon szintén Kádár álláspontján volt 1956 politikai pozicionálásában: ő is jobboldali-népnemzeti, erősen klerikális 1956-ot látott volna szívesen a köztudatban, csak míg Kádárnál ezek egyértelműen negatív jelzők voltak, Antallnál pozitívak. A valósághoz az antalli megközelítésnek sem volt sok köze, sőt, alig volt valamennyi, de a köztudatban tovább erősítette az „ötvenhatos jobboldaliság” mítoszát.

Aztán a következő kurzusok is lenyúzták a maguk bőrét ötvenhatról, mindenki a maga javára értelmezte a történteket (bár annyira egy párt sem használta ki és fel a forradalmat, mint a Fidesz és annyit egyik sem hazudott róla), a mostani állapot már közelebb van a tündérmesékhez, mint a történelmi tényekhez, nem volt tréfa az, amikor egy létező forradalmárt szimplán behelyettesítettek volt egy kurzuslovaggal, és azt hitték: a többi hazugság mellett ez is el fog csúszni. Korábban behatóan foglalkoztam az üggyel: nem csúszott át a hazugság.

Viszont ötvenhat valóban egy ideológiai svájcibicska lehet. Ugyanis olyan sok ember vett benne részt, annyira különböző okokból, és annyiféle világnézetet képviseltek, hogy bármire felhasználható. Van ilyen ötvenhatos és olyan, nem is beszélve az amolyanokról. Egyáltalán, a legjobban egy nagy pártra hasonlít, amiben mindenre akad egy alkalmatlan ember.

Ha nem akarjuk, hogy valamelyik rendszerváltás utáni kormánypárt saját értelmezésében maradjon meg ez az eseménysorozat az utókor számára, csakis a tárgyilagos, pártoktól független történelemtudományra számíthatunk, a még élő szemtanúk elbeszéléseire, a még rendelkezésünkre álló adatok archiválására – hogy úgy ne járjunk, mint az egyiptológusok a kádesi csatával, melyet a hettiták is megnyertek, az egyiptomiak is, mármint saját forrásaik szerint, csak éppen mivel az egyiptomi hieroglifákat jóval korábban fejtették meg, mint a hettita írást, vagy fél évszázadig úgy tanították, hogy Második Ramszesz győzött. Ma már tudjuk, hogy nem egészen így történt, csak az ő propagandistáinak a feljegyzéseit olvastuk előbb (most nagyon leegyszerűsítettem a történetet).

Ezt a tárgyilagos, tudományos elemzést, dokumentálást, archiválást végezte eddig az 1956-os Intézet, ez vált lehetetlenné a tegnapi születésnap óta. Most vagy eldugják az eddigi eredményeiket, vagy megsemmisítik – ugyanis nincs olyan élő magyar kormány, amelynek a valódi ötvenhatra lenne szüksége, a mostaninak pláne nem, nekik nem a tények kellenek, hanem az ideológiai svájcibicska, az állandó és igény szerint bármikor változtatható hivatkozási alap.

Nagy Imre szobrának méltatlan vándorlása, éjszakai ellopása a korábbi helyéről is azt mutatja: a mostani hatalomkufárokban minimális tisztelet sem él a tények vagy a történelmi szereplők iránt. Míg ki lehet használni valamit, valakit addig megteszik, utána eldobják, jó messzire, hogy a közelükben se legyen. Ne emlékeztesse őket azokra a kényelmetlen dolgokra, amiket mindközönségesen „valóságnak” nevezünk.

Tehát az egy dolog, hogy elloptak már majdnem mindent, ami nem volt lehegesztve vagy lebetonozva, de most lopják a múltunkat is, hogy aztán beolvasszák és azt öntsenek belőle, ami nekik tetszik. Úgy használják fel az adatokat, ahogy nekik kényelmes, ha kell, meg is hamisítsák – amire Pruck Pál esetében már volt is példa.

A tudományt a politika szolgálóleányává silányítják, amint korábban a sajtó legnagyobb részével is tették.

Az MTA léte lassan annak függvénye, hogy közbelép-e az érdekében az Európai Unió - olyan illúzióim ugyanis nincsenek, miszerint bárki is hajlandó vagy képes volna tenni egy tudományos akadémia érdekében bármit határainkon belül. Hajlandóságot még látok, képességet kevésbé.

Majd, ha megszűnik az utolsó független médium, majd, ha utólag Mindszenty lesz 1956 miniszterelnöke és Orbán Viktornak állítanak szobrot akkori hőstetteiért, akkor tessenek meggondolni, miért is nem méltóztattak részt venni semmiféle megmozdulásban, melyet az ügyben rendeztek.

De születésnappal kezdtem, azzal is fejezném be. Írtam én régebben egy zöngeményt ennek a politikusnak egy korábbi születésnapjára, azt idézném a jeles alkalomból (hátha saját magamat nem perelem be az elmaradt jogdíj miatt):

„Ötvenhat év? Kis semmiség...
száz év múlva majd nézz felénk
ahogy ismerem, élni fog
életben tartják a doktorok
nem fogadja be a hűs gödör
Belzebub fél, hogy a helyére tör”

Kicsi szívem, kicsi szám boldog születésnapot kíván.

Szele Tamás

Jó reggelt, gyerekek, akkor miről meséljek ma nektek? Mit mondasz, Pistike, meséljek a hajószerencsétlenségekről? Meséljen neked arról bárki más, a Hableány tragédiája óta tízmillió tengeri medve országa lettünk, nekünk már a James Onedin vagy a mr. Baines sem tud újat mondani a hajózásról, az összes nyugalmazott főcsőszerelő admirális lett a Facebookon.

Szóval, a hajószerencsétlenségről én nem mesélek neked egy szót sem, bármit mondanék, jönne valaki, aki az ellenkezőjét tudná jobban, és napokig anyázna a mese alatt – meg, tudod, Pistike, én, összes honfitársammal ellentétben, nem értek a folyami hajózáshoz. És ami ennél még rosszabb: be is vallom. Szóval ezt ma nem szakértjük meg, illetve szakértse mindenki, én nem fogom.

Akkor, Jancsika? Mit mondasz, hogy meséljek az uniós választásról? Ahhoz is mindenki jobban ért, legalábbis ahogy a magabiztos állásfoglalásokat elnézem, én nem is értem, hogy volt olyan párt, amelyik ennyi szakértővel képes volt veszíteni rajtuk, illetve bocsánat, nem volt: mindegyik győzött, csak mindegyik másképp. De vesztes nálunk nem volt senki, csak most hajigálják egymást a végtermékükkel, mint majmok az állatkertben, mit csináljunk, szokása ez már a pártoknak. Meg a csimpánzoknak. Meséljen nektek a pártokról meg a majmokról a Kipling Rudyard.

Na, tudjátok mit, mesélek nektek a közigazgatási bíróságokról.

Egyszer volt, hol nem volt, most meg már nem lesz, volt nekünk egy törvényünk a közigazgatási bíróságok felállításáról. Rég volt, bizony, hogy meghozták: még tavaly tél elején, ki emlékszik már arra a pár lázas napra, mikor olyan sokan tüntettek? Az igaz, hogy nem pont ez ellen tüntettek, de ez ellen is – az okos emberek páran úgy gondolták, hogy a „nép” a rabszolgatörvényt érti, a közigazgatási bíróságokat meg nem, így a rabszolgatörvényre hegyezték ki a tiltakozásokat.

Aztán uramfia, vaskalap: rabszolgatörvény máig van, emezt meg visszavonták, határozatlan időre. Senki sem érti, mi folyik itt, Meseországban, én próbálom, de nekem is csak néha sikerül, akkor sem hiszi el senki, pedig szépen őszül már a szakállam.

Na jó, de mi az a közigazgatási bíróság?

Az, gyerekek, egy sokfejű szörnyeteg, ami tüzet okád és vasból van az agyara.

Pontosabban: arról szólt volna a törvény, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalta volna, hanem egy közigazgatási, melynek esetében az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Mármost az világos, hogy minden politikai ügy ezeknek a hatáskörébe került volna, de bizony nem csak a polgár indíthat pert az állam ellen, hanem az állam is a polgár ellen. Ha mondjuk valaki politikai alapon kellemetlennek minősül, teszem azt tüntet, és felismerik a képen – ügyvédtől tudok olyan, most is folyó eljárásról, melynek az az alapja, hogy valakit felismertek egy videofelvételen, amint egy demonstráción pártoló jelleggel tapsolt – úgy az állam vagy annak valamely intézménye eljárást indít ellene, mely óhatatlanul is a közigazgatási bíróság elé kerül. És ott már nem független, hanem gondosan, politikai szempontok alapján kiválogatott bíró ítélt volna fölötte.

Annyi is lett volna a bírói függetlenségnek. Persze az államnak, illetve a vezetőinek ez jól jött volna, azért is találták ki: no, de mégis másként alakult. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap bejelentette:

„A kormány kezdeményezi az Országgyűlésnél a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását. Indoklásul közölte: noha a kormány szerint az elfogadott jogszabály megfelel az európai sztenderdeknek és a jogállamiság követelményeinek, a közigazgatási bíráskodás bevezetése olyan nemzetközi vita kereszttüzében áll, amely - a kabinet szerint alaptalanul - megkérdőjelezi a bírói függetlenséget. Amíg ezek a viták megnyugtatóan nem zárhatók le, javasolják a rendszer bevezetésének elhalasztását, amelyről csütörtökön indítványt terjesztenek a Ház elé - tudatta. Hozzátette, hogy ennek megfelelően arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne jelöljön a Közigazgatási Felsőbíróság élére. A kormány döntése az ország pozícióját javítja az EU-ban - jelentette ki egy újságírói felvetésre, hozzátéve: az országnak rendkívül kell figyelnie arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdésében aggályokat se lehessen felvetni. Azt is mondta, hogy szerinte ennek a lépésnek nincs komoly hatása a Fidesz európai néppárti tagságára, de bizonyára nem hátrányos, ha a Fidesz úgy dönt, marad a pártcsaládban.” (kormany.hu) 

Ahogy így elnézem, hírét vehették, hogy a Néppárt komolyan gondolja a Weber-bizottság felállítását, ami bizony az anyagi támogatások megvonásával is büntetné a jogállamiság sérülését. Van ez így, gyermekeim, ebben a kis magyar népmesében.

Nagyon táncolják ők most a kállai kettőst, csak épp hátrafelé, lám, visszavonták a médiát megnyomorító reklámadót is. Az már megint más dolog, hogy most, amikor már majdnem a teljes sajtó az övék, ennek nagy haszna nincs a sajtószabadságra nézvést: erre mondjuk, gyerekek, hogy ha megdöglött a lovam, nőhet akár selyemfű is a réten.

Azt mondjátok, hogy igencsak visszavett a kormány az iramból így, uniós választás után? Igazatok is van meg nincs is. Mert ugyan elmarad a közigazgatási bíróságok felállítása és beszélnek a „gazdaságvédelmi akciótervről” is, adócsökkentések, -elengedések jönnek (ha ugyan jönnek), de ez egyfelől Brüsszelnek szól, hátha mégsem akolbólítják ki a Fidesz-frakciót az Európai Néppártból (de akkor mihez kezdjenek vele?), részben pedig az őszi önkormányzati választásoknak. Ne feledjük: a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt nem törölték el, csak elhalasztották a rendszer bevezetését határozatlan időre. Ki emlékszik, mivel jártunk még így, hogy nem megszüntették, csak elhalasztották és máig függőben van? Ügyes vagy, kisfiam, a netadóval. Az is fel van függesztve évek óta, egy tollvonással be lehetne vezetni, csak nem tetszünk emlékezni rá.

Itt ülünk, és már nem is a Damoklész kardja lóg a fejünk fölött, hanem a Damoklész arzenálja.

A most bejelentett döntések annak köszönhetőek csupán, hogy Orbán Viktor eldöntötte: nem Salvini szegénylegényeihez akar csatlakozni, hanem a Néppártban maradna, mert az tetszik a burkus királynak. Aztán, hogy ehhez a Néppárt vagy a burkusok mit szólnak, azt még majd meglátjuk.

Egyelőre ez a helyzet, gyerekek, messze vagyunk még attól, hogy bármiképpen is lezárhassuk a mesét, hogy eldőljön, megtartja-e a hétfejű sárkány a királykisasszonyt, az is problémás, hogy nem egy királyfi harcol vele, hanem egy egész ármádia, igaz, azok is inkább egymást aprítják, hogy aztán a győztesre okádja a tüzet a sárkány. Aki közben virágot szed a királylánynak, de húsevőt, mert mégsem tagadhatja meg a természetét. Hétfejű ő akkor is, ha most játssza a szelíd Süsüt, nem akar rózsabimbó lenni, csak falból énekelget.

De mára ennyi volt, mese volt, mára itt a vége, fuss el véle.

Majd, ha folytatódik, én is mesélem tovább.

Szele Tamás

Úgy is mondhatnám, hogy a Világbank dandártábornoka, ha ilyen cím létezne, de az említett társulat mint olyan, teljes mértékben civil szervezet. Kérem, a mai Magyarország egyik legérdekesebb szélhámosáról lesz szó, aki gyakorlatilag minden volt már, tiszteletbeli detektívtől az Alkotmányvédelem HM (ilyen szervezet nincs is) tagjáig, csak éppen vádlott nem.

Az még lehet.

Tulajdonképpen érdekes módon került a látókörömbe Nezdei Csaba, aki előszeretettel használja a doktori címet, holott nem az, sőt, helyesírását tekintve kétségeim vannak a harmadik elemi osztály sikeres abszolválásával kapcsolatban is az ő esetében. Megláttam ugyanis egy írást az Esti Újságban (https://estiujsag.hu/gazdasag/csunyan-bepalizta-egy-szeltolo-domonyt-200-millio-a-tet?fbclid=IwAR3zlPQn6hKNPmKNBS6Gk_iP31e4VwjpLnPU1OJXyyAY5k6FQjAMBQIRjnA), ami néhány viselt dolgát elemezte – hm, morogtam a szakállamba, ha ennek a fele is igaz, ez az ember az új Strasznov Ignác.

Nem a fele volt igaz, hanem az egész, és még annál is több. Azért több, mert az úr akkora digitális lábnyomot hagyott maga után, mint egy dinoszaurusz-csorda, szinte minden húzása nyomon követhető utólag. Akkor lássuk csak: ki is ez a Nezdei Csaba?

Hát első sorban, a dandártábornoki cím igaz, csak éppen nem egy komoly fegyveres testületnél, hanem az 1956 Magyar Nemzetőrségnél érte el ezt a rangot, életkorát tekintve valószínűleg nem azzal, hogy szovjet tankokat ropogtatott fogai között szotyi helyett azon a híres őszön – akkor ő még szerelmi álom sem lehetett. Különben az említett embercsoport nem is nevezhető fegyveres testületnek, saját meghatározása szerint társadalmi szervezet, amiben viszont mintha kizárólag főtisztek szolgálnának, közlegényt vagy altisztet-tisztet elvétve sem találok az oldalukon, náluk altábornagy Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettő is. Amint dandártábornok a dokumentumaik tanúsága szerint „dr.” Nezdei Csaba. Sőt, a Vitézi Rend is soraiba fogadta emberünket.

Mondjuk ez még nem szélhámosság, csak rangkórság, ugyanis informátorom – méghozzá elég jól értesült informátorom – szerint a hétköznapi életben is dandártábornoknak szólíttatja magát ez az ember, akinek azonban – valóságos csoda – volt köze még 2015-ben az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesülethez is. No, nem, mint kriminológusnak vagy detektívnek és nem is, mint gyanúsítottnak – azonban díjat kapott tőlük az OKDE példaértékű önzetlen támogatásáéért. (http://www.okde.hu/hirarchivum/nwarc_okde_kozgy_160524/) Ez maga a valóságos himlőoltás a szélhámosok világában: hiszen ha bárki gyanakodni kezdene rá, csak megmutatja a díját: hát lehet bűnöző az, akit maguk a detektívek tüntettek ki?

Mint a mellékelt ábra mutatja: lehet.

A közéletben aktív, sőt, mikor nem magas rangú tisztként vagy pénzügyi szakértőként lép fel, írónak és biztonsági szakértőnek mondja magát (utóbbi időben nem lehet elhajítani egy féltéglát anélkül, hogy ne biztonsági vagy biztonságpolitikai szakértőt találjunk el vele). Itt egy gyöngyszem egy fórumról, mintegy írói munkássága részeként (http://www.magyarmaffia.eoldal.hu/cikkek/olaj-video/szemben-a-maffiaval.html):

„(Nezdei Csaba független bisztónsági és gaszdasági szakértő., 2013.09.27 12:46)

most kesztem irnni a legújab könyvemet a : Bűnös magyaroszág cimü kőnyvet.”

Fülig Jimmy a fasorban sincs. Ezt a remekművet sajnos hiába kerestem, pedig hat év alatt igazán befejezhette volna, én például írtam thrillert egyszer harminc nap alatt is, de mentse tettemet, hogy fiatal voltam és kellett a pénz, remélem, már elfelejtette mindenki. De térjünk vissza Nezdei mester írói remekéhez: vagy azért nem találom, mert olyan vérfagyasztó dolgok állnak benne, hogy azonnal titkosították és egy példányt kivéve be is zúzták, vagy azért, mert a kézirat láttán harminckét tördelő követett el harakirit – vagy pedig azért, mert soha el sem kezdte írni, márpedig nehéz azt befejezni, amit el nem kezdtünk. De lássuk még a sziporkáit, valóságos irodalmi-politikai csemegék! Például itt áll egy kommentje a Pesti Srácokról, 2012-ből (https://pestisracok.hu/%E2%80%9Eott-utottek-ahol-ertek-a-maffia-szoritasaban/):

„Nezdei Csaba író

Szijasztok , Hogyan lettek miliárdosók a volt és a mostani hivatalban levő portikusok.
Vegyűk a parlament szabadon választott 1990 ország gyülési képviselők.
Pár gondólat hogy ezzek a pártók :1990-1991-1992-vig Álami vezetők által a magyargazdaság meg kárositásával ,bünszervezetben elkövetet adó csalást követek ell.
pártók neve: MDF,Mszp,fkgp,szdsz,kdnp,fidesz,: ezek a pártók 1990-1993-volt ország gyülési kéviselők. Szemet hunytak a orszában folyó álamilag felügyet olajszőkitési és értékesitésében .Evel a magyar álam kicstárt sujósan mekárositótá."

Kassáki hatásokat érzek, a posztmodern utáni információs kor szellemi proletariátusának képviselőjét látjuk, aki dacosan csap az asztalra: eb ura helyesírás! Én anélkül is író vagyok!

Meg még amennyi minden más.

Például a Világbank alelnöke. Én ugyan mindig kínai császár szerettem volna inkább lenni, de Nezdei úr szerényebb, beérte ezzel a poszttal is. Mostanáig ugyanis csak a hátteréről, előéletéről volt szó, lássuk, mitől került szerény figyelmünk fókuszába?

Történt pedig, hogy Domony község önkormányzata elnyert egy kétszáz milliós állami támogatást, orvosi rendelő, egészségügyi központ építése céljából. Ennyiből egész tisztességes rendelőt lehet felhúzni, neki is láttak volna, ám vérszagra gyűlt az éji vad, feltűnt a községben a dandártábornok úr, és elkezdett tanácsokat adni. Hogy mennyire kéretlen s hívatlanul, azt döntse majd el a nyomozás, forrásaink szerint viszont nem ingyen: havi nettó háromszázhúszezer forintos honoráriumért végezte tevékenységét. Aminek folyamán hol dandártábornokként lépett fel (így is szólíttatta magát, bár mondjuk ez az egyetlen címe, ami meg is illeti), hol jogászként, hol az Alkotmányvédelem HM tisztjeként, sőt, ilyen pecsétet is csináltatott, hol meg valóban világbanki alelnökként. Eljutott hozzánk egy érdekes levél, amelyben – magyarul, kérem, hiszen a Világbankon belül ezt a nyelvet használják bizonyára az üzletszerű érintkezés céljára – hipp-hopp kér háromszázmillió forintot, egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként a domonyi önkormányzat számlaszámára. (A levelet, helyesírására való tekintettel, valószínűleg diktálhatta).

 Bizony, így megy ez ott, ahol a nagyok játszanak.

Meg ahol a szélhámosok. Azt is megtette, hogy bevitte a domonyi közgyűlésre New York makettjét, és rámutatott két épületre: ő ezeket építi ide, ha bíznak benne. De ehhez az kell, hogy mondják vissza a már megnyert pályázatot, ám sebaj, ő majd világbanki elnökként kifizet mindent. Természetesen hittek neki – hát lehet nem hinni olyannak, aki ekkorákat mond? Lehet, de arra csak kevesen vagyunk képesek. Egy idő után szerintem azt is elhitték volna neki, ha azt mondja: ő Sába Királynője, pedig nem igazán van alkata ahhoz a mesterséghez. Emberünk tehát tanácsadó lett, térfigyelő kamerákat rendelt meg, közműcégeknek írt kérelmeket, de az autós cégeket sem kímélte. Mindezt ugyanúgy Domony község fejléces levélpapírján és pecsétjével tette, amint a világbanki lejmolást is így küldte el.

Miheztartás végett: Domonynak összesen 2108 lakosa van.

Egyvalaki találta gyanúsnak a dolgot: a jegyző. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy itt valami nagyon nem kerek – így indult nyomozás az ügyben, melynek során a polgármestert is kihallgatták már. Nezdei mester nem örült, és többször hivatkozott a belügyminiszterre, akivel állítása szerint kiváló kapcsolatban áll – ezt már korábban, 2016-ban is megtette, akkor is letartóztatták érte informátorunk szerint, csak akkor elengedték, ugyanis papírt mutatott arról, hogy nem beszámítható.

De legalább kiszámítható lesz: elég sokat kellhet majd számítgatni azt a kárt, amit okozott, kezdve azzal, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint az egészségügyi központ nem épülhet meg, hiszen nem fejezhetik be időre a megrendelt és leállított munkát – így Domony vissza kell fizesse a már felvett összeget.

Domony polgármestere nem kíván nyilatkozni az ügyben, így nem tudhatjuk, állt-e Nezdei barátunk hivatalosan is alkalmazásban, vagy csak zsebbe kapta a pénzeket.

Domony község honlapján pedig, ahol meg lehetne nézni az önkormányzati alkalmazottak listáját, egy sportfogadási irodát találunk. (https://1xvsl.world/hu/?tag=s_59379m_1234c_new11)

Hát így állunk: azt nem lehet a dolgok jelenlegi állása szerint megállapítani, mennyi pénzt vágott zsebre dolgozatunk főhőse, azt igen, hogy nagyon komoly kárt okozott, ideértve az elbukott pályázatot és az egészségügyi központ befejezésének megakadályozását is.

Ki tudja, hány ilyen szélhámos élősködik még a rendszeren és milyen rangban, méltóságban teszik... zárszóként álljon itt Nezdei mester egy kommentfolyama, amit 2013 és 2017 között követett el a Biztonságpiac egyik írása alatt (http://biztonsagpiac.hu/alrendoroket-fogtak-budapesten?fbclid=IwAR3KDojN1iIDDZPclcgWEYp4kxcgLNuW5zaY4lDLCBY4_Q2v2vx1xjv8FbU).

„Csaba Nezdei szerint:

2013. február 26. kedd - 20:07

Helló salynós sokan be dölnek a rendőrnek ki adó személyek nek .
Én a egyen ruhás rendőrtől is elkérem a szolgálati igazolványt. ha el utasitó választ ad akor telefónálók a rendőségre és segicséget kérek . mert a törvény asszt mogya hogy a bármilyen fegyveres védelmi szolgálatban levő , ha fell szolit egem én a fell szolitó személytől el kérhetem a szolgálati igazol ványát , akor ha személyesen meg gyözőtem akor a rendörnek köteles vagyok a egemet igazoló irataimat átadni.

Csaba szerint:

2017. február 25. szombat - 17:57

Nem szokásom ki adnom magam seminek , De én el süjednék a szégyentől ha egy ijen korut szervezet tagja leni .lehet hogy te enek a korut szervezet höz tartozo .”

Uram, valóban, vigyázzon, nehogy szokássá váljék, már így is komoly esélyei vannak arra, hogy kinevezzék Keplernek és évekig vizsgálhassa a Csillagot.

Mármint a szegedit.

Szele Tamás

Csak jelezni szeretném, hogy a hír igaz: vége az uniós választásoknak. Ne tessenek összeroppanni, a legközelebbiek alig öt év múlva következnek, mindenki ízlés szerint gyászoljon vagy ünnepeljen, jönnek a dolgos hétköznapok. Meg a klímaváltozás, a migránshadak hátán, kérem, ahogy az meg vagyon írva, az a titkos fegyverük nekik, főleg, mert nincs.

Logikus, nem?

Ja, nem.

Szóval, a kormánymédia legújabban azt pedzegeti, hogy klímaváltozás voltaképpen nincs, az egészet a liberál-mostmárnemtudommilyen világösszeesküvés találta ki, hogy arra koncentráljunk és ne a migráció veszélyeire. Mondjuk aki migráció nélkül képes annak veszélyeitől rettegni, annak vagy betegesen erős a fantáziája, vagy elvakult kormánypárti, tehát szerencsére nem érinti a dolog a teljes országot, csak a felét, illetve, mindent a piaci igény határoz meg, láttunk már pálfordulást, lehet még pár lelkes környezetvédőből klímaváltozás-tagadó, Áderrel az élükön, de az még odébb van.

Mondjuk tisztán látható, hogy a kormánypropaganda keresett magának valami utálni való célpontot, és mivel a zöldek amúgy is rossz helyen ülnek az EP-ben (mindenki rossz helyen ül, mert minden hely a Fideszé kéne legyen, mármint szerintük), mi több, a környezetvédőkről tényleg elterjedt az a teljesen hamis babona, hogy békés hippik és ártalmatlan, mulya liberálisok mind egy szálig, most ők lettek a szolgálatos ellenség. Előítéletek alapján, ugyanis ha a kormánymédiában tájékozott vagy legalábbis huszonöt évnél idősebb emberek dolgoznának, netán volna memóriájuk, tudnák, hogy a környezetvédők egyáltalán nem kötelező módon baloldaliak vagy liberálisok, Nyugaton többnyire azok, viszont Magyarországon a zöld mozgalomnak hosszú ideig volt egy erősen nacionalista, „barna” árnyalata is, ha még tetszenek emlékezni, a kilencvenes években ők kampányoltak a „magyar nőbe magyar magot” szlogennel. De a kormánysajtó ezt már elfelejtette, és most indul az offenzíva az idealista széplelkeknek tartott zöldek ellen, akik, mivel állítólag liberálisok, bizonyára vagy nem fognak visszaütni, vagy majd csak „sivalkodnak”.

Hát erről nem vagyok teljesen meggyőződve, meg hát láttam én már liberálist is akkora pofont adni gárdistának, mikor az belékötött, hogy az illető a zárt kirakaton át repült ki a kocsmából az utcára.

No, tehát látjuk a tendenciát, most lássuk a tényeket!

Az első jele a készülő támadásnak az igen bölcs és megfontolt Nógrádi György megszólalása volt az M1-en, aki szerint „érezhető, hogy a német közéletet azért uralja a környezetvédelem, hogy ne kelljen a migrációról beszélni.” (https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2019/05/26/szakertomegbukott-a-nemet-migracios-politika/?_ga=2.152309625.1905970928.1558759315-61942426.1558759315#)

Hát, és ha a Bundesliga uralná, az is csak trükk volna ebből a tételből kiindulva. Azonban az offenzíva folytatódik, ha egyelőre óvatosan is, lépésről lépésre: a Terror Házában rendezett, hétfői választásértékelő beszélgetésen, melyet Lánczi Tamás, a XXI. Századi Intézet igazgatója nyitott meg, már egészen érdekes állítások hangzottak el (https://index.hu/belfold/2019/05/27/ep_valasztas_elemzes_konferencia_terror_haza/?_ga=2.183127014.1905970928.1558759315-61942426.1558759315):

„A zöldek felfutása komoly kérdéseket vet fel, mert miközben fontos a környezet védelme, addig globális szinten a zöld gazdaság egyet jelent a versenyképesség zuhanásával.”

A kicsit sem zöld gazdaság meg mondjuk a klímakatasztrófával, de sebaj, versenyképesen visz el minket a ciklon vagy a szökőár.

„Kiszelly Zoltán a „mainstream elit” befolyásolási kísérletein döbbent meg, például a klímaváltozás „metatémájának” a migrációval szembeni bevetésével. Egyébként megdöbbentő, hogy a példátlan tudományos konszenzus által övezett, a migráció egyik katalizátorának számító klímaváltozás politikai témává válását a jobboldali hozzászólók egyöntetűen – G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatója, egy Habony-közeli revolverlap főszerkesztőjének szavaival szólva - „az elit cselé”-nek tartják, amivel az „elit” megpróbálja elfedni a bevándorlás kérdését (ami ezek szerint a valódi politikai kérdés).” (Index)

Ezt követte Bayer Zsolt tegnapi pengeváltása előbb a tényekkel, aztán a 444-gyel.

Mindjárt megint megkérdi valaki – mert mindig megkérdi – hogy „egyáltalán, miért foglalkozol vele”? Erre a kérdésre az a válasz, hogy nem élvezetből: ő nem nyughat, nem én üldözöm. Az árvíz elhárításának pedig a legkevésbé hatékony módja, ha figyelmen kívül hagyjuk – tessék csak megkérdezni Pelikán József gátőrt, bizony okos dolog figyelni a víz állását. Hát ezért figyeli az ember a bayerzsocát is, sok mindent ki lehet olvasni a viselkedéséből.

Egyszóval, Löwy-díjas szerzőnk tegnap publikált a blogján egy hosszú írást, aminek az a veleje, amit a fentiekben is mondanak a társai: klímaváltozás nincs vagy alig van, manipuláció az egész és azért találták ki, hogy ne a migrációról beszéljünk. Meg mindig is volt (akkor most hogy nincs?), tehát természetes, és semmiképpen sem az ember csinálja, de kitűnő politikai kártya, és óriási üzlet van benne. Különben is, ha változik, szokjuk meg a másik klímát, nem olyan nagy ügy. A magvas gondolatokat igen sok idézet támasztja alá, különböző terjedelmekben, és itt van a kutya elásva.

A 444 ugyanis meglátta ezt a dolgozatot, és ízekre szedte, érdemei szerint, ahogy kell. (https://444.hu/2019/05/28/bayer-zsolt-mutatja-az-uj-iranyt-a-kulfoldiek-mellett-most-mar-a-zoldeket-is-lehet-gyulolni?fbclid=IwAR2yhKYjuZGjQmy-FD1ve4zDrkZrHJrTOUHGjHlaUN3M_LF7ml_Jh8XwsuQ) Mire fel a nemzet bayerzsocája a tőle megszokott, fentebb stílben válaszolt nekik, elég csak annyit idéznünk belőle, hogy nézete szerint a 444 munkatársai nem a hagyományos módon születtek, hanem készítették őket:

„a kert végében, a rötyi melletti sufniban, egy régi, kicsorbult szekercével, és egy még régebbi, rozsdás ráspollyal, két térd között, mert a satu menet közben eltörött. Aztán mikor készen lettek, a Dzsepettó Béla bácsi életet fingott beléjük, és kihelyezte őket a 444-hez újságírónak.”

Ami csak annyit jelent, hogy szerzőnk olvasta a Pinocchiót és leghősiesebb biokémiai kísérletei dacára sem felejtette még el. Holott sokat tett saját memóriája ellen, néha nem is sikertelenül, gondolok itt az életrajzából kimaradt kuríros és népszabadságos évekre. Azonban, hogy rátérjek az érdemi mondanivalójára, azt állítja:

„Egészen pontosan egyáltalán semmit sem írtam. Hanem feltettem a blogomra egy írást, amit mások írtak. Hogy kik? Például Jankó Ferenc, Móricz Norbert, Pappné Vancsó Judit. Megjelent a publicatio.nyme.hu oldalon, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományos honlapja.”

No, itt válik kétfelé a valóság, már ha szabad ezt a jelenséget szerzőnkkel egy írásban említeni. Mert legyünk becsületesek: bizony, jelzi az anyagban, hogy kapta az írást, sőt, megjelöli a forrását is. Vesztére, teszem hozzá, ugyanis nem voltam rest és megnéztem az eredetit is.

Az még hagyján, hogy írt hozzá egy leadet, vagyis bevezetőt pár sorban, azt illik is, szokás is, még ha furcsán is hangzik:

„Amit sokan sejtettünk, most itt olvasható. Igen, a „klímakatasztrófa” a legjobb üzletek egyike, a „zöldpolitika” pedig a globalizáció egyik fedőszerve. S mint mindig ilyenkor, aki kétségbe meri vonni az új világtrendet, az ki van kiáltva bolondnak vagy gazembernek. Mert a világboldogítók és világmegváltók nem tűrnek ellentmondást. Így olvassák el figyelmesen az alábbi nagyjából öt oldalt.”

Még elnézést kér az ékezetek hiánya miatt, és itt említi, hogy „kapta” a szöveget, itt jelöli meg a forrást is – csak kissé takarékosan bánik a dolgozat fő forrását képező „Klímaváltozás: diskurzusok a katasztrófától a kételkedésig” című tanulmány kapcsán az idézőjelekkel. Konkrétan nem használja őket, csak más idézeteknél, így az olvasónak fogalma sincs, hol kezdődik a tanulmány, hol végződik és mit írt bele bayerzsoca. Mert bizony beleírt.

Felcímet is (Klímakamu), egész bekezdéseket is. Sőt, ki is hagy belőle félmondatokat. A hivatkozott tanulmányrészlet ugyanis a következőképpen ér véget nála:

„A klímaállandóság és a normál éghajlat mítoszával szakítva meg kell értenünk, hogy az éghajlati rendszer az emberi hatásoktól függetlenül is változik,”

Nem véletlen a mondatvégi vessző, nem is hiba: lusta volt pontra javítani, ugyanis a mondat a tanulmányban folytatódik, csak kissé kényelmetlenebb lett volna végig idézni. Emígyen szól a gondolat második fele:

„ezért a megelőzésen kívül az adaptációra is koncentrálni kell. Csatlakozva DEMERITT, D. (2001) konklúziójához: a tudományban is komplexebb, konstruktívabb párbeszédre, a tudományos eredmények reflexívebb megértésére, feldolgozására lenne szükség.”

Na, ez lemaradt, talán nem véletlenül. Most tartunk a Bayer-anyag közepén, ahol a nagy garral hivatkozott tanulmány amnesztiába esik és más, összeollózott idézetek következnek, viszont világosan látszik a törés: innentől vannak ékezetek és idézőjelek is. (Mondjuk én kiékezeteltem volna, ha már így kell idéznem, de nem is vagyok akkora úr, mint Ötöske).

Az írás utolsó harmada pedig saját kútfőből származik, jelezve sajátból, kicsit rejtélyesen ugyan, mert a „Klímakamu / szerintem” felcím ismétlése választja el az előbbiektől. Itt elszabadul a szerző, eldobja szájkosarát, zúgva, bőgve töri át a gátat, el akarja nyelni az egész világot, elég csak a rezümét idézni:

„A klímapolitika, amely jó szándékú fiatalokat mozgósít világszerte, mélységesen erkölcstelen, mert mögöttes politikai érdekből kisajátította a környezetvédelem eszméjét. A liberális zöldpolitika ráadásul nem ellensége, hanem sokkal inkább kenyérevője a globalista cégeknek, a profit érdekében támogatója a környezetszennyezésnek, háborúknak, embercsempészeknek, népvándorlásnak. A jóhiszemű tömegek szavazatait pedig egy felmagasztalt cél mögé bújva sikeresen begyűjtik.”

Hát, ez bizony nem egy tanulmány megosztása volt. Ez egy tanulmány bizonyos részének megosztása volt, más idézetek beszúrása és a végén az egész beterelése a kormánypropaganda karámjába. Gyenge védekezés, hogy „ő nem is írt semmit” - az utolsó nyolc bekezdést, amiben pont a politikai értelmezés van, bizony ő írta. Minden szavát, máshol nem is megtalálható ez a szövegrész.

Persze csak befolyás kérdése, hogy ezt a nyolc bekezdést is minősítsék tanulmánynak és adjanak érte Széchenyi-díjat, Corvin-láncot, valami vásárfiát, amitől az egész tudományos munkává válik és többet nem lehet a napi sajtóban röhögni rajta.

Pedig elég röhejes volt, hogy amint a szerző közzétette klímaváltozás-tagadó munkáját, olyan vihar söpört végig tegnap az egész Kárpát-medencén, jégesővel vegyesen, hogy még csak most mérik fel a károkat, de az már biztos, hogy komolyak lesznek.

Elég volt kinézni az ablakon, hogy meggyőződjünk az írás tökéletesen téves mivoltáról.

Meg kell mondanom: szerzőnknek pénze lehet, hogy van, fölösen is, de szerencséje nincs.

Mellesleg: mai jegyzetében, a Magyar Nemzet hasábjain az Európai Unió közeli felbomlását jósolja – akkor minek kellett megnyerni az uniós választásokat? Erre a kis időre?

De nyugalom: ebben is annyira van igaza, amennyire a klímaváltozással kapcsolatban.

Mondom én: elhagyta őt a szerencséje.

Szele Tamás

Ha a vasárnapi választási eredményeket próbáljuk megfejteni, hallgassunk ukrán anarchista dalokat. Nem viccelek: pontosan olyanok vagyunk, mint a „Чому не вийшло?” vagyis „Miért nem sikerült” című zenemű szövegírója, aki mélán borong: vajon miért nem sikerült Nesztor Mahnónak egy független, anarchista Ukrajnát fenntartania?

A történelmet alaposabban ismerők számára világos: az államalakulat fennmaradásának egy fő akadálya volt, éspedig a Vörös Hadsereg – mikor a mahnoistákkal együtt kiverték a fehéreket a Krímből, Bugyonnij egészen egyszerűen lemészároltatta saját harcostársait, az anarchistákat, maga Mahno is alig bírt elmenekülni. Csalás volt? Csalás volt, nem az első és nem is az utolsó, de így utólag tisztán látni, hogy a bolsevikekkel kötött szövetség volt az alapvető hiba. Ezen nem sok merengeni, borongani való van, kivéve persze ha valaki – mint a dal szerzője is – személyesen, érzelmileg is érintett ebben a történelmi epizódban.

És ezzel együtt sem széles körben tárgyalt, vitatott történelmi kérdés a mahnovscsina száz évvel ezelőtti bukása. Sajnos, tegyük hozzá – de vajon min fognak borongani száz év múlva a magyar dalnokok? Még az a szerencse, hogy nálunk halottja nem volt az eseményeknek, hiszen nem is háború volt, csak egy uniós választás.

Mert most senki sem borong, mindenki veszekszik, átkozódik. Nem mennék most bele a rengeteg szamárság ismertetésébe, ami a közösségi oldalakat elöntötte, de az eredmény senkinek sem felel meg. Ki sokallja a győzelmet (egyik vagy másik pártét), ki kevesli, mindenki szidja a választókat és mindenki feni a kést, melegíti a csizmát ellenzéki oldalon – a másik ellenzékinek. Is. Meg a kormánypártnak is. Legendák terjednek, kiirthatatlanul, mert bizonyíthatatlanul – ha azt állítja valaki, hogy látott „sok, magyarul nem beszélő ukránt” szavazni, vagy akár csak közlekedni a szavazás napján, az érzelmi alapon ugyan érv, de ha a valóságot nézzük, és megkérdezzük: Hol? Mikor? Hányan voltak? Szám szerint? - akkor bizony kiderül, hogy nincs semmi fix adatunk. Valahol, valamikor, valaki látott valakiket, akik valahányan voltak. De rengetegen kellett legyenek.

Jó, én meg láttam vasárnap egy kínait, aki szintén nem beszélt túl jól magyarul, mégsem gondolok arra, hogy nyakunkon a Népi Felszabadító Hadsereg. Ez uniós választás volt, amin – nem győzöm eleget ismételni – bejelentett lakhely szerint lehetett szavazni, tehát az uniós tagállamokban élő kettős állampolgároknak az NVI nem is küldött levélszavazati csomagot, hiszen ők csak a helyi jelöltekre voksolhattak. Ukrajnába és Szerbiába, melyek nem uniós tagállamok, küldtek – ezekből érkezett is 43 173, ebből 41 571 a Fidesz-KDNP-re. Az sincs kizárva, hogy elszórtan voltak bejelentkezések magyarországi lakcímekre – de legyünk már realisták, a belföldi szavazókörökben 3 414 317 fő voksolt, ebből 1 803 282 a Fidesz-KDNP-re.

Ami azt jelenti, hogy akár csak egy mandátummal többért a magyar kormánypártnak legalább száz-kétszázezer embert kellett volna áthozni a határon, bejelenteni őket helyi lakcímekre, leszavaztatni, visszavinni – egy ekkora mozgásnak feltétlenül nyoma volna, ha máshol nem, a népességnyilvántartásban, ráadásul a határforgalom nem megnövekedett volna – a Magyar Hang információi szerint valóban lelassult Záhonynál, harminc fő erősítést kért és kapott a Határőrség – hanem eldugul. Kétszázezer fő az ötvenezer autó befele, ötvenezer kifele, a felük még most is ott állna, nem lett volna elég ennyihez harminc fő. Nagyon valószínű, hogy volt ugyan arrafelé fiktív címre bejelentkezett szavazás – de nem százezrek, hanem csak ezrek részéről, és ennyi ember nem képes érdemben változtatni egy olyan voksolás végeredményén, amiben majd' három és fél millióan vesznek részt.

Sebaj, akkor is megállíthatatlanul terjed a legenda. Hiszen van bűnös! Nem mi voltunk a hülyék, nem a mi pártjaink politizáltak rosszul! Árulás történt. Sőt: boszorkányság is.

A másik terjedő szamárság az, hogy „ha ez vagy az a párt nincs, nem indul, visszalép, megszűnik, akkor az én kedvenc pártom mennyivel több szavazatot kap! Ezek ellenségek, árulók, le velük!”

Hát kérem, nagyon félre tetszenek érteni a demokratikus szavazás fogalmát. A szavazóhelyiség nem pékség, a szavazat nem kenyér, ami nélkül nem lehet élni, és ha nem kapok az egyik péktől veknit, kénytelen-kelletlen a másiktól fogok venni, ha másfélét is. Ha teszem azt, az általam preferált párt nem indul el, attól én még nem fogok átszavazni mondjuk a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra, nem vagyok kénytelen erre – minden törvényadta lehetőségem megvan, hogy otthon maradjak és voksolás helyett csülkös bablevest főzzek, csipetkével. Valamint tejföllel.

E mögött az a gondolkodás áll, hogy sokan akarják egyesíteni a teljes ellenzéket, csak épp saját jogaruk alatt. Amíg azonban vélemény kérdése a politika és nem hűbéri kiváltság, ez nem fog menni. Ugyanígy nem érv az „elveszett szavazatok” emlegetése, melyek a győzteshez kerültek: az a helyzet, hogy a d'Hondt-számítás alapján épp úgy kerültek a második helyezetthez is, csak kisebb mértékben... és a harmadikhoz is, itt a táblázat. (https://www.valasztas.hu/mandatumszamitas-d-hondt-matrix_ep2019)

Nem, az sem érv és nem is képezheti érzelmi zsarolás alapját, hogy „én jobban tudom, mi kell neked, mint te, megmondom, kire szavazz”. Rendben, elismerem, elég sok államrendszer áll ennek alapján – konkrétan a NER is – de azért egyiket sem nevezném demokráciának.

Azonban ez az egész érvelés, melyet kifejtettem, voltaképpen majdhogynem felesleges.

Érvelésemet csak azok fogják elfogadni, akik egyébként is osztják általában nézeteimet. Minden más embercsoport részéről vagy közömbösségre számítok (jó esetben) vagy dühödt, elkeseredett támadásra (ez a valószínűbb). Ugyanis itt én nem véleményeket ütköztetek, azt csak én hiszem, hanem sokak számára hitbéli tételeket sértek meg. Szentségeket török, aminek bére minimum kiátkozás, később talán máglya is lehet belőle. Hiszen amit a Főpap mond (bármely párt bármely főpapja) az csak igaz lehet, ami azzal ellentétes, az blaszfémia.

Sokat emlegetik, hogy információs buborékban élünk, a közösségi oldalak és a böngészők algoritmusa miatt csak a nekünk kedves információk jutnak el hozzánk, és fogalmunk sincs a politikai túloldal, sőt, a másik ellenzéki szerveződés híreiről, tevékenységéről sem. Jelentem, a helyzet ennél rosszabb: információs visszhangkamrában vagyunk, és nem látszik a kiút.

Hogy mi a különbség a kettő között? Kiváló cikk szólt erről a Start blogon még tavaly, abból idéznék (https://startblog.blog.hu/2018/04/22/ezert_nem_erted_a_fideszest_es_ezert_nem_ert_teged_a_fideszes?fbclid=IwAR3G8HAK1FpE52locobXjz192Exb_wOIaGIXqMYpzHnRGt9eVaSeFdPwgSY).

„Az ismeretbuborék egy információs hálózat, amiben lényeges információk, információforrások mulasztással maradnak ki. A mulasztás hasznos lehet: el akarjuk kerülni a velünk ellentétes véleményeket, például mert kényelmetlenül érezzük magunkat tőle. A társadalomtudósok szerint szeretjük megválogatni, minek tesszük ki magunkat, olyan információkat keresünk, amik megerősítik saját világnézetünket. De ez a mulasztás teljesen véletlen is lehet. Még ha nem is próbáljuk aktívan elkerülni a nézetkülönbségeket, a Facebook-barátaink általában ugyanazokat a nézeteket és érdeklődési köröket osztják. Amikor a hálózatokat szociális okokból építjük, aztán információs forrásnak használjuk azokat, könnyen elkerülhetjük az ellentétes nézeteket, és túlzott egyetértéssel találkozunk.

A visszhangkamra társadalmi szerkezet, amiben a nézeteinktől eltérő, releváns hangokat aktívan lejáratnak. Miközben az ismeretbuborékban ritkán találkozunk ellentétes véleményekkel, a visszhangkamerában lévőknél ez nincs így, ők aktívan bizalmatlanok a kívülállókkal.”

Hát igen. Míg az ismeretbuborék lehet hasznos – ha tudom és bizonyítottnak látom, miszerint a Föld gömbölyű, felesleges, sőt, káros is lenne rám és idegrendszeremre nézve olyan véleményekkel foglalkoznom, miszerint lapos – a visszhangkamra kifejezetten káros, és mindegyik oldal építi a falát. Belülről is, kívülről is.

Hogyan lesz az ismeretbuborékból visszhangkamra? A közösségi (tehát nem személyes) ismeretbuborék irányítója, akár személy, akár párt, tesz egy nagyon radikális kijelentést, legyen az igaz vagy hamis, és elkezdi kitartóan ismételgetni. Ilyen mondjuk a Fidesz migráns-fixációja, Soros-mániája, de az ellenzéki oldalról is lehetne példákat hozni szép számmal. Nem teszem, de lehetne. Azért nem teszem, mert megtámadnának sokan, azt az egy érvet ismételgetve, miszerint „De ez igaz, mert mi mondjuk és sokan mondjuk”. Különben a kormány is nagyjából erre támaszkodik, nem sokkal többre. Csak ha sokan is mondják, hogy a Föld lapos, az attól még gömbölyű marad.

No, de ott tartunk, hogy elhangzott egy radikális állítás. Az ismeretbuborék elfogadói, „lakói” vitatkozni kezdenek, néhányan – ez óhatatlan – nem fogadják el, ők kiközösítésre kerülnek, a többség azonban mellé áll, és saját véleményévé teszi. Aki nem ért ezzel egyet, az ellenség, ostoba, és nem csak ebben nincs igaza: minden más kérdéshez is hülye vagy dilettáns, a hajóvonták találkozásától a kutyasétáltatásig. Mindenhez.

Ez az a pont, amikor lezárul a csoporton kívüli információ beáramlása, becsapódik a visszhangkamra ajtaja, és most már csak a bentről hangoztatott vélemények verődnek benne ide-oda.

Hát itt a baj: ezek vélemények. Melyeknek lehet köze a tényekhez, de ez nem kötelező. Lehetnek tévesek is.

És ha az az átkozott realitás rájuk cáfol időnként, a visszhangkamra lakóinak szükségük van magyarázatra a Mindentudó Orákulumtól, amely eddig is alakította a véleményüket. Az ám, de az Orákulum is csak pár emberből áll, akik a közhittel ellentétben távolról sem tévedhetetlenek: adnak gyorsan valami magyarázatot, ami épp eszükbe jut kapásból, rendszerint egetverő marhaság, de a hívőknek megfelel – aztán utána bőgve védik, bizonygatják, mert nem táncolhatnak vissza. Olyan ugyanis nincs, hogy ők tévedjenek, ha tévednek, már nem orákulumok, hanem emberek.

Kiválóan megfigyelhető a jelenség bármely politikai oldalon, bár a legjobb - mert legláthatóbb – példákat a kormánypárt mutatja, ahol a visszhangkamra fenntartása lassan a realitás teljes tagadását igényli, már ott tartanak, hogy a klímaváltozást is a migráció elfedésére találták ki valami ármány okából. Hazudni lassan szükségesebb lesz a szent cél érdekében, mint élni.

Tehát ezért nem értjük az eredményeket. A mi visszhangkamránkban mások a prioritások, más az eszmerendszer, mások az érvek, mint az ellentétes visszhangkamrában és a kettő között nincs kommunikáció. Fogalmunk sincs az 1 803 282 a Fidesz-KDNP-s szavazó véleményéről, hangulatáról – ne feledjük, a szavazás Magyarországon 2006 óta érzelem és nem értelem kérdése – nem is lehet, hiszem másik visszhangkamrában élnek, ahová nekünk nincs bejárásunk. Nekik sem a miénkről, csak ordítozó becsületsértések és átkok hallatszanak még át egyikből a másikba.

És mivel nem értjük az eredményeket, megpróbálunk külső magyarázatot találni rájuk.

Aljas árulást, külföldi támogatást, belső ellenséget vizionálunk.

Annyit mondanék, hogy ez nem a győzelem útja: képtelenség bármely visszhangkamrát öt-tízmillió főnyire bővíteni, főleg, ha tudjuk, hogy minél radikálisabb állítások tartják a falát, annál többeket rekesztenek ki belőlük.

Ellenzéki szempontból ez kontraproduktív, bár kétségtelen, hogy ez tartja össze a már meglévő szervezeteket.

Kormánypárti szempontból viszont elkerülhetetlen előbb-utóbb a túl nagyra nőtt visszhangkamra összeomlása.

Ne merengjünk értetlenül, hogy miért nem sikerült a teljes, elsöprő győzelem: ezért.

Ne gyártsunk hamis magyarázatokat.

Akkor sem, ha jól hangzanak és jól is jönnek átmenetileg.

Csak az acélbuborékot, a visszhangkamrát építjük velük – azt amiből ki kéne törni egy győzelemhez.

Szele Tamás

Hát akkor most mi lesz? Most az lesz a jelek szerint, hogy eljön a Kánaán, mert mindenki győzött tegnap. Akkora Kánaán jön, hogy arról fogunk koldulni. És bocsánat, de én vagyok az ünneprontó: unokáink is nyögni fogják ezt a tegnapi diadalt. Szóval, ha csak fél milliméterrel tovább nézünk a magyar belpolitika posványos vizein: baj lesz, vége a szép napoknak.

(Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA)

Az, hogy a Fidesz 52,26 százalékkal győzött, Magyarországon, egy olyan állítás, ami igaznak ugyan igaz, de körülbelül annyit jelent, mintha valaki a Baross téren volna világhírű. Tessék megkövezni, mert nem ünneplem extázisban sem ezt, sem az ellenzék érdekesen alakuló eredményeit, de azért még így, utólag is elmondanám: tegnap nem magyar országgyűlési választásokat tartottak. De nem ám. Tegnap az uniós parlament összetétele dőlt el, éspedig nagyjából várható módon. Sőt: az eredmények fényében én most nem cserélnék Orbán Viktorral, ugyanis most került abba a helyzetbe, amiből jót nem lehet lépni, beszéljen akármilyen korszakos győzelemről is.

Akkor lássuk, hogyan is néz ki az a lényegtelen, messzi uniós parlament, kik kerültek bele és hányan?

Az Európai Néppárt 179 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt az újabb ciklus elején ismét 751 tagú testületbe.

A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 150, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 107 mandátumot kaphatnak.A zöldek frakciója 70 tagú lehet. Az eddig a harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) a brit kormánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthat ebben a régi-új konstellációban, ugyanannyira, mint a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt.

Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működött.A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 38 mandátummal.

Ez különben majdhogynem a papírforma szerint eredmény, fogadni nem is lett volna rá érdemes, mert minimális összeget fizetett volna. De mit jelent?

Első sorban is azt jelenti, hogy a Fidesz tizenhárom képviselője most vakarhatja a fejét. Az az orbáni mesterterv, miszerint a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége elsöprő győzelmet arat majd, és minimum a Néppárthoz hasonló méretű frakciót adhat, melyhez majd a Fidesz is csatlakozik, teljes kudarcot vallott. Lehetne mondani, hogy „de hiszen a Fidesz még nincs kizárva a Néppártból”, de azért erős, barokkos túlzás lenne azt mondani, hogy esélye is volna ennek a pártnak bent maradni a történtek után a frakcióban. Manfred Weber, aki bizonnyal az Európai Bizottság elnöke lesz, világosan megmondta tegnap este a Politiconak:

„Nem fogunk együttműködni azokkal, akik szét akarják verni Európát.”

És, ami ennél is több: nincs is semmi ésszerű okuk arra, hogy továbbra is tűrjék ezt az elmérgesedett, Fidesz nevű pattanást az alfelükön. Még egy pár hónapig tologatják a papírokat, ne feledjük, közben nyár lesz, szabadságolások lesznek, de olyan szeptemberre csak megszületik a döntés és az ezerszer megalázott, vérig sértett Néppárt végül csak kizárja Orbán Viktor csapatát, akik aztán ülhetnek, ahova akarnak.

De hova akarnak? Salvinihoz? Az nem is olyan biztos. Erre csak akkor mutatkozik esély, ha Orbán lehetőséget lát arra, hogy magához ragadja a populista-szuverenista szemétdomb vezetését, és ő lehet rajta a kiskakas. Nem az az ember, aki beérné a másodhegedűsi poszttal. De Salvini is ugyanilyen, Marine le Pen nemkülönben, szóval az nem is egy frakció, hanem egy túlélőtábor a dzsungelben. Vagy a Hegylakó című film, mert náluk a végén tényleg csak egy maradhat.

A konzervatív frakció talán örülne ennek a tizenhárom képviselőnek, mert így egy egész fővel lekörözhetnék a zöldeket, de nem örülnének az óhatatlanul velük járó pártütésnek és hatalmi harcoknak És még így sem kerülnének a valódi döntéshozatal közelébe sem – a harmadik helyezett ALDE-nak is másfélszer annyi képviselője lenne, mint nekik így, kiegészülve.

Az a helyzet, hogy a mostani erőviszonyok között ez a tizenhárom képviselő sehonnét sem hiányzik. Ennyire sehol nincs szükség, többre talán lenne, de így sem nem osztanak, sem nem szoroznak. Majd zátonyra futnak valahol, de nem a nagyok frakcióiban: fennakadnak egy kis, kopár sziklán, lengethetik onnét a győzelmi lobogót.

Illetve: nem is lengethetik.

Nem lesz mit.

Ugyanis arról tetszünk megfeledkezni, hogy őszre épp beérik a kukoricán kívül a hetes cikkely is, és mire bárki elkezdhetne valamiféle politikának tűnő tevékenységet végezni, legalább fél évre megvonják minden magyar uniós kéviselő szavazati jogát. Igen, az ellenzékiekét is, amit majd megint nem fognak Magyarországon érteni, annak dacára, hogy jó ideje mondjuk páran. De ez a szabály.

Vegyük a legenyhébb esetet, és tekintsük úgy, hogy csak félév kispad következik: nos, pont az a fél év ez, amikor döntenek majd az Európai Unió következő öt éves költségvetéséről. Melyet majd csak nézhetünk, de nem szólhatunk bele. Azt tudjuk, hogy 2020-tól megszűnik a kohéziós alapok folyósítása, de ez még nem a büntetés része: mindenképpen megszűnne. Az lejár és kész. A kohéziós alap az a ruhapénz, amit a szegény Pistikék kapnak a gazdag iskolában, hogy mégse járjanak lyukas cipőben, foltozott kabátban az úrigyerekek között, legyen úthálózatuk, csatornájuk, mindenféle infrastruktúrájuk, olyan külsejük, amiben mutatkozhatnak. Igen, csak mi ezeket a pénzeket már nagyon hosszú ideje kapjuk és lopjuk is. Ezekből épült egy csomó minden, stadiontokól le és fel, ezekből élt a magyar építőipar és ördögien bonyolult alvállalkozói rendszere. Meg ezekből szokás a végén Audit venni.

Na, ezek 2020-tól lejárnak. Sok egyéb támogatás marad ugyan, de ez az ellenőrizhetetlen pénzözön el fog apadni. A maradék támogatások még fenntarthatnák a magyar gazdaságot, ha előnyös pozícióból lobbiznának értük a költségvetési vitában, de ugye nem lesz sem előnyös, sem előnytelen pozíciónk, nem lesz nekünk abban még szavunk sem.

Ráadásul nem látszik kétségesnek, hogy Manfred Weber lesz az Európai Bizottság elnöke, és ha az lesz, akkor felállítja rettegett bizottságát. Manfred Weber ugyanis tett korábban egy javaslatot, mely szerint a választások után fel kéne állítani egy kilenc tagú uniós testületet. Állna pedig ez a testület tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból. És az lenne a dolga, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban.

A testület sárga lapot mutatna fel – a fociból kölcsönzött módszerrel – ha a jogállamiság sérülésének alapos gyanúját állapítja meg. Az Európai Bizottság ebben az esetben jogállamisági eljárást indítana az adott tagországgal szemben.

Ellenben a jogállamiság komoly, súlyos sérülése esetén piros lapot mutatna fel. Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülne, az EB pedig szankciókat javasolna az EP-nek és a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak arra az esetre, ha az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az adott tagországot. Ezeket a büntetőintézkedéseket csak az EP vagy a tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni. Ilyen döntés hiányában a szankciók a bíróság ítéletének kihirdetése után automatikusan életbe lépnének.

Manfred Weber az elképzelést összekötötte az EU-s támogatások kifizetésével. A hitelminősítő intézetek országjelentéseivel párhuzamot vonva úgy gondolja, hogy a független jogi elemzői tanács nyilvános jelentései a jogállamisági hitelképesség megállapítására szolgálnának, és ez a hitelképesség lenne a feltétele az EU-s támogatások maradéktalan kiutalásának.

Magyarul: hatalmaskodásra nem lenne pénz.

Mármost akárhova is ül a Fidesz-frakció, vége a szép napoknak: eláll a végtelennek hitt aranyeső. És ezt valahogy majd meg kell magyarázniuk, szóval nem lennék a bőrükben.

Persze, nem kétlem, hogy meg fogják: a magyarázatok ideje szerencsétlen módon csak az őszi önkormányzati választások után következik el, amikor már különösebb következmények nélkül mondhatnak itthon a kialakult córeszről egészen pontosan azt, amit akarnak. Nyilván majd a migránsbarát Unió és az európai baloldal ármánya lesz náluk a felelős, meg persze Soros, ők és a magyar rendszer semmiképpen sem – majd lesznek politikai perek, koncepciós eljárások, csak kell találni pár békaembert, és lesz majd igen nagy nyomor, ugyanis egész iparágak fognak leállni. Az építőiparba már most sem fektetnék egy vasat sem. Még ha volna is nekem - de nincs.

Szóval így győzni nem túl nagy öröm: de sajnos még azt sem mondhatjuk, hogy egy más eredményű választás változtatott volna a helyzeten. A hetes cikkely élesítése a kritikus periódusban akkor is bekövetkezne, ha a magyarországi EP-választásokat más nyeri: a Fidesz most tulajdonképpen azt a kétes dicsőséget szerezte meg, hogy elviheti a következő legalább öt év gazdasági visszaeséséért a balhét. Persze ezt is meg fogják úszni, ők mindent megúsznak – mi, az istenadta nép már nem biztos, hogy annyira derűsen nézhetünk a közelgő nehéz idők elébe, mint választott képviselőink.

Ez persze elkerülhető lett volna, ha Orbán Viktor nem kezd populista álmokat kergetni, és ha a magyar politikai rendszerbe nem lenne valósággal belekódolva a korrupció, a hatalmaskodás, a visszaélés.

Szóval, kérem: ünneprontó vagyok, bármi is jöjjön ősszel, az önkormányzati választások alkalmából, helyzet van, helyzet lesz és erős fokozódás várható. Nincs mit ünnepelni egyik politikai oldalon sem.

Szele Tamás

Kérem szépen, most érdekes produkció következik: kötéltáncot fogok bemutatni. Ugyanis az uniós választási kampányidőszak egyik álhír-ügyével fogok foglalkozni, és az lesz benne a kötéltánc, hogy megpróbálok elfogulatlan maradni mindegyik oldallal. De kicsit sem leszek kíméletes az álhírterjesztőkkel – no, meglátjuk, hogyan sikerül.

Miért pont ma foglalkozom ezzel?

Mert nem akarok magam is kampányolni se pro, se kontra.

Szóval, kampányidőszaknak nevezzük azt a periódust, amikor még a mainstream média jelentős része is úgy gondolja, hogy szabad hazudni. Igaz, többnyire nem magától hazudozik, hanem vagy neki is hazudnak a politikusok – és nem írhat mást a szerencsétlen sajtómunkás, csak amit nyilatkoztak neki, maximum megjegyezheti, hogy nem hiszi – vagy... hát, a lap fennmaradásának érdekében rákényszerül a hamis hírek közlésére. Azután persze minél elkötelezettebb egy lap politikai szempontból, annál kevésbé hiteles, de ez így van kampányidőszak előtt és után is.

Ide kívánkozik egy régi vicc: Trump meghal, és Szent Péter választás elé állítja, mennyország vagy pokol?

- Meg lehet nézni döntés előtt őket?

- Hogyne, kérem.

A mennyországban állandóan november van, esik az eső és unatkozó angyalok pengetik a hárfájukat egy örökkévalóságon keresztül. A pokol mozgalmasabb, hatalmas buli van, félmeztelen nők, mindenki whiskyt iszik, szól a zene és ruletteznek is.

- No, Donald, mit választasz? - kérdi Szent Péter.

- Hát, izé... kerülhetnék a pokolba?

- Persze!

Azonnal jön két ördög, belevágják egy üst forró szurokba.

- De hát nem ezt mutattad, Péter!

- Ja, fiam, az a kampányidőszak volt!

Hát így állunk a kampányidőszakokkal. Most speciális álhírek terjednek, amiket politikai célokkal terítenek, ellentétben a megszokott, üzleti típusúakkal.

Azonban volt egy olyan botrány, amit megint előveszek, pedig már foglalkoztam vele: azért tanulságos, mert senkinek sem volt benne igaza. Egyik félnek sem. És mindenki a saját szája íze szerint politizálta át a különben kizárólag üzleti természetű hírt.

Az úgy volt, hogy 2019. május 15-én mindenki legnagyobb meglepetésére a következő közlemény jelent meg a kormányt támogató Mediaworks lapjaiban:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.

Ennek következtében most a közösségi oldalon olyan hírekre és tartalmakra sem tudjuk felhívni olvasóink figyelmét, amelyeknek nincs semmiféle politikai vonatkozásuk. A Facebook döntésének áldozatul esett többek között a Nemzeti Sport, a mindmegette.hu receptoldal, a likebalaton.hu. programmagazin és számos megyei és városi kiadványunk is.

Több milliós olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, arra biztatjuk, hogy a jövőben ne a Facebookon, hanem kizárólag az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Hát ez meg mi? Aki egy kicsit is ért a közösségi oldalakhoz, azt gyanította, hogy a Facebook az uniós választási kampány tisztaságára akart így ügyelni (erről volt is szó korábban), mert hát a Mediaworks lapjai, hogy is mondjam csak, mintha kissé elfogultak lennének a kormány irányába. De azért érezhető volt, hogy nem tudunk mi mindent – ettől függetlenül kitört a vihar, és két hétig szidta vagy dicsérte pártállás szerint a magyar sajtó a közösségi oldalt. Amely különben megérdemli mind a szidást, mind a dicséretet – csak épp nem ezért az ügyért. Ugyanis – a tájékoztatás szándékos szakszerűtlensége miatt ez nem volt világos – semmiféle médiumot nem tiltott le a Facebook. Csak a hirdetésüket tiltotta meg. De maguk a lapok ott maradtak, ahol voltak, a helyükön, aki akarta, olvashatta őket. Igen, a lapok saját FB-oldalain is. Megvonták viszont – tessenek figyelni – a kiemelési, hirdetési jogokat egyes fiókoktól.

Az ám, de huszadikán fordult a kocka. Újabb közlemény érkezett a Mediaworkstől:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook hétfőn hajnalra visszaállította a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok egy hete letiltott hirdetési fiókjait.

Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, továbbra sem érkezett konkrét válasz, ellenben a cég nevében eljáró alkalmazott a „tévesen” letiltott fiókok miatt okozott „kényelmetlenségért” elnézést kért.

Olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, továbbra is arra biztatjuk, hogy elsősorban ne a Facebookon, hanem az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Azért ez sem volt életszerű. A Facebook egy hatalmas, baromi rosszul szervezett és nagyon, de nagyon magabiztos cég. Nem szokott az elnézést kérni, akkor sem, mikor tényleg téved, akkor sem, mikor politikai alapon kényszerül valamit visszavonni (mert volt már olyan is, csak nem magyar ügyek kapcsán). Mi történhetett itt igazából? Az is kiderült. Ugyanis a HVG előkerítette az ügy kapcsán a Facebook egyik szóvivőjét (jó kapcsolataik vannak... bár nekem volnának ilyenek). Ő pedig elmondta a tényeket.

„Az egyik hirdetési fiókot felfüggesztettük, mert megsérti a valódi pénzért zajló szerencsejátékokra vonatkozó szabályunkat. Előzetes írásos engedély kell minden olyan reklámhoz, amely valódi pénzben folytatott szerencsejátékot népszerűsít vagy ilyen szolgáltatás nyújt, ide értendő minden valódi pénzben játszott ügyességi játék és lottó, a valódi pénzforgalmat generáló online kaszinó, sportfogadás, bingó és póker.” (HVG) 

Tehát az egyik fiókról van szó, nem az összesről, és az az egyik így is marad, mert valóban szabályt szegett. A szóvivő még pontosított is: a Mediaworks kérdéses hirdetési fiókja zár alatt marad, míg a többi szabadon használható. Hát igen, gondolom – nem tudom, csak gondolom – hogy benne maradt a hirdetett tartalomban a Szerencsejáték Zrt. reklámja, és az azért a hirdetők közül az egyik legjobban fizető cég… Bár Csermely Péter, a Mediaworks vezérigazgató-helyettese szerint a Nemzeti Sport Online (NSO) egyik évek óta futó szolgáltatását jelölték meg a probléma okának. Talán a lóversenyfogadás lehetett ludas az ügyben, az is meglehet, ezen már nem érdemes vitatkozni.

Akkor ez ennyi volt, és kiderült, hogy a politikának semmi köze nincs a dologhoz. Üzleti ügyről volt szó csupán. Csak mondom, hogy egy normális országban mindenki erre gondolt volna először... Itt két cég reklámpiaci nézeteltérését láttuk és néztük – mert annak nézették velünk! - politikai konfliktusnak.

Akkor lássuk tehát, mi a tanulság az esetből?

Először is az, hogy akinek kalapács van a kezében, mindent szegnek néz, akinek politika, azzal még rosszabbul járunk. Az meg mindenből politikát akar csinálni, de még a mákos gubából is.

Aztán az, hogy az álhír igenis idénytermék. Ez a történet ugyebár eljutott az álhírré válás szintjéig mindkét politikai oldalon (már, ha ugyan csak kettő van), és különféle torzítások segítségével mindkét oldal fel is használta. A félretájékoztatás és a manipuláció azonban nem sikerült volna, ha – nincs kampányidőszak. Ebben a felfokozott hangulatban viszont hajlamosak voltak szerzők is, olvasók is olyasmiket belelátni a történtekbe, amiknek semmi közük nem volt a valósághoz – így születik az álhír, és igen: érzelmi alapon, csak most politikai érzelmek szabadultak el, ellen- és rokonszenvek. A helyzet a kampánynak köszönhetően fajulhatott idáig. A valódi sajtóba csak ilyenkor kerülhettek be, válhattak témává az eltorzult változatok.

Tetszik már érteni, miért nincs kedvem kampányolni?

Álhír-elméleti szempontból – lassan tudomány lesz ez is, valami olyasmi, mint a bakteriológia, virológia – azonban tavaly tavasz óta nagyon aggasztó jelenségeket figyelhetünk meg. Megjelentek a szokásos álhírek mellett a belpolitikai álhírek, az elsőket a tavalyi országgyűlési választások kampánya alatt láthattuk. Például politikusok kerültek kórházba az anephangja.com szerint olyankor, amikor több ezer ember szeme láttára szónokoltak a legkiválóbb egészségben – na igen, csak az álhírolvasók meg több százezren voltak.

Aztán jött az Orbán Ráhel-sorozat (és szerintem még nem is ért véget). A hölgy ugyan üzleti szempontból tesz figyelemre méltó dolgokat, legalábbis egy független adóhivatal és ügyészség figyelmére valóban méltóak volnának, de azok a házmesterszintű rágalmak a szülészettel vagy korábban a pelenkával, amik ellepték a közösségi oldalakat és beszivárogtak még a mainstream médiába is (szerencsére főként cáfolat szintjén) bizony nem voltak valósak. Védje őt majd a kellő időpontban akár a teljes Budapesti Ügyvédi Kamara is, nem védem én – de ami nem igaz, az bizony nem igaz.

És mára oda jutottunk, hogy nincs nap, melyen a korábban apolitikus hazugságokból élő álhír-oldalak ne közöljenek legalább egy politikai szamárságot is. Ez azért van, mert a tavalyi kampány alatt rájöttek: nem csak az ötlábú, kétfejű borjú vagy a mozgássérült kislány mágnes a közönség számára, hanem a politika is. És ha lehet hazudni a borjakról meg a kislányokról, lehet a politikusokról is: legfeljebb jobban kilóg a lóláb, hiszen azok ritkán fogalmaznak olyan primitíven, mint az álhírlapokat szerkesztő Manyikák.

Ráadásul ha egy politikai hazugság megbukik, sokkal többen fogják megbocsátani: azok, akiknek jól jött, akik rokonszenvesnek találták, ráfogják, hogy csak hazafiságból hazudott az álhírlap, pedig nem így van. Ezek mindig pénzért hazudnak: teljesen mindegy a bevétel szempontjából ugyanis, hogy ki hordozza a reklámot, a miniszterelnök, az ellenzék prominense, netán valamelyikük egyik hozzátartozója, vagy az a bizonyos ötlábú borjú.

Tulajdonképpen az álhírlapok, otpercpihenok, nephangják kétfejű borjút csinálnak a politikából is.

Hát, mondjuk megérdemli – de igen randán bőg, az is biztos...

Most már csak az a kérdés, kik tanultak kiktől?

A szélhámosok a politikusoktól vagy a politikusok a szélhámosoktól?

És biztos, hogy ez két külön szakma?

Szele Tamás

Most illenék nagy, patetikus szavakat elővenni, nemzetről, sorskérdésekről, Európáról, világrendről, vannak is, lesznek is elegen, akik megteszik helyettem. Ilyen a kampányfinis. Ilyenkor bolondul meg mindenki, választó, politikus, sajtómunkás, ilyenkor hiszik azt a pártaktivisták, hogy még egy legutolsó hisztérikus erőfeszítés és győznek.

Hát hiszen a pártaktivistának ez is a dolga: nem várhatom senkitől, hogy kampányoljon és közben ne higgyen a vezetőiben. Először csak kicsit hisz, utána már nagyon, a legvégén vakon, és aki nem hisz és lelkesül vele együtt, pokolra küldi, ha tehetné, fizikailag is megölné, mert ilyen a vakhit. De kivégzés előtt még megtérítené, ha kell, erőszakkal akár, mint a spanyolok Atahualpa inkát. El ne kárhozzék az a halhatatlan lelke. Akkoriban hitbéli ügyekben jártak az inkvizítorok, most politikaiakban, illetve a mai embernek a politika az, ami a régebbinek a vallás volt. Öl is érte, ha úgy fordul a kocka.

Ezért lesz ma éjféltől kampánycsend, ami azonban nem azt jelenti, hogy a választás napján tilos politikáról írni, beszélni, a kis feljelentők ne fenjék a fogacskáikat, körmöcskéiket: csak annyit, hogy tilos bármilyen választási kampánytevékenységet folytatni a szavazás napján a szavazóhelyiség épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül, szóval tudósítani lehet is, fogunk is. Utálni is fogjuk, de az már a mi bajunk.

Sőt minket, sajtómunkásokat is fognak érte utálni, éspedig mindenki, akinek nem fog tetszeni a kialakuló eredmény, márpedig azt garantálom, hogy senkinek sem fog tetszeni. Mindenki sokallani, kevesellni fogja az arányokat. Hát kérem: ezt bizony már nem a sajtó dönti el, mi a tények hozott anyagából dolgozunk, talán tessenek elmenni szavazni és tessenek meggondolni, hová húzzák az az „x”-et. Ennyit tehet a közönség is az ügy érdekében, a sajtó is.

Persze azt ne tessék feledni, amit mindenki feledni látszik, hogy ugyanis ez nem országgyűlési választás. Itt a vesztesnek nem kell csomagolnia, költöznie a Kossuth térről, a győztes sem fog bebútorozni a Parlamentbe. Továbbmegyek: mivel ez egy uniós választás, nem Magyarország ügyeivel foglalkozik. Fontos, persze, nagyon fontos, arról szól lényegében a dal, hogy a szélsőjobboldali szuverenisták ne erősödhessenek meg az Európai Parlamentben (bár az ő számukra meg pont az a cél, hogy megerősödjenek), mert ha győznek, az Unió lényegében véve mai formájában megszűnhet és a helyébe egy laza államszövetség lép, szabad utazás, munkavállalás, vám- és adóunió nélkül, szóval visszaállnak az 1989 előtti közlekedési viszonyok. Magyaráznék még jogállamiságról, emberi és polgári jogokról, sajtószabadságról, bírói függetlenségről, de minek?

Kit érdekel? A politikusokat ez nem érdekli, csak a győzelem, a választókat szintén nem, csak azért említem meg, hogy tessenek tudni: igazából erről szól a holnapi szavazás, nem arról, melyik jelölt sudárabb legény vagy leány.

Aztán miről szól például a kormányfő szerint? Neki is egészen másról, annyit mondhatok. Tegnap nagy, hisztérikus, interjúnak látszó beszédet mondott a Hír TV-ben, hogy megmutassa a miheztartást a mindenkinek, ebből idézek:

„Arra kérek Magyarországon is mindenkit, hogy mindenképpen menjünk el választani, mert azt jól látom, hogy a baloldal óriási erőkkel kampányol egész Európában, és kétségünk ne legyen, hogy a bevándorláspártiak mind ott lesznek, ezért legyünk ott mi is.”

Ezt értem: minden politikus részvételre buzdít. Mondjuk a magas részvételi arány nálunk a Fidesz-KDNP-nek kedvez, mert felnyomja a bejutási küszöböt, de olyant mégsem írhatok, hogy ne tessenek menni – menjen mindenki, csak ellentétben a miniszterelnökkel, én azt javasolnám, hogy tessenek a lelkiismeretük szerint szavazni, akinek van. Akinek nincs, az meg már úgyis döntött.

„Egy választás sosincs megnyerve, amíg az urnákat le nem zárták, az esély pedig sosem váltja be saját magát, az esélyt nekünk kell beváltani (…) mindig a végén van vége, és a végéig nyomni kell.”

Fantasztikus, miniszterelnök úr. Ezt a frappáns megfogalmazást... mindig a végén van vége. Valamint minden túlsó parttal szemben megtaláljuk az innensőt. Tud még ilyeneket?

„Ha nekem erős felhatalmazást adnak, ha megvastagítják a hangomat, ha jó fizikai állapotban tudok ott megjelenni, mert a magyarok egyértelműen kifejezték a szándékukat például arról, hogy bevándorláspárti vezetői ne legyenek az Európai Uniónak, akkor nagyobb eséllyel tudok ennek az akaratnak érvényt szerezni akkor, ha nagy támogatást kap a magyar kormány, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt, mintha csekélyebbet.”

Az előzőhöz hasonlóan értelmes mondat. Ha nagyobb támogatást kap, akkor nagyobb lesz a támogatottsága. Ez úgyszólván kézenfekvő, mondaná Rejtő. Ami a hangvastagítást illeti, miniszterelnök uram, ahhoz nem választó kell, hanem endokrinológus: beszéljen erről szakemberrel, van az úgy, hogy pótolni kell a lassan illanó férfihormonokat, de vigyázzon: ha túlszedi a tablettát, kopaszodni fog.

„Magyarországon nagyon sokat kell dolgoznunk, de Magyarország egyre jobban teljesít és nehéz azt eltagadni, hogy minden évben tudunk tenni egy-egy lépést előre (…) sokkal izgalmasabb kérdés, hogy leváltsuk-e az ellenzéket, és ha igen, akkor mire.”

Azt hiszem, ez nem az ön, hanem az ellenzéki szavazók hatásköre. Ők majd eldöntik, különben is, maguk eddig nem le váltották az ellenzéket, hanem fel. Apróra. S ha nem lesz Pesten Auróra, ne számítsunk euróra.

„A választásnak az a tétje, hogy bevándorláspárti politikusok vezetik-e Európát, vagy bevándorlásellenesek, Európa megmarad-e Európának és az európaiaké marad-e.”

Magának, uracskám, magának. Én például másként látom. Csakhogy magának az a trükkje, hogy agresszívan és sokáig mondja mindig ugyanazt, míg mindenki el nem kezdi cáfolni, így aztán eléri, hogy már a kérdést is maga teszi fel, a maga szempontjai alapján kerül a mérlegre a téma. Nem ugrok be, ne tegye más sem. Nem: nem ez a tét, hanem az Unió léte és egysége. Valamint az, hogy mennyire lesz élhető hely Európa a jövőben.

„Mindig jókat nevetek azokon a nyugati véleményeken, amelyek az orosz beavatkozásról szólnak, mert Magyarországon mi nem ettől szenvedünk, hanem a Soros-féle beavatkozástól. Ennek a liberális világmaffiának a beavatkozása az (...), amely illetéktelennek tűnik. Magyarországon kívüli szereplők, nagyon sok pénzt mozgatva, megpróbálnak kampányszerűen befolyást gyakorolni a magyar választások eredményére.”

Ha nem tudnám, hogy komolyan hisz ebben a sületlenségben, mármint a mindent átszövő liberális világmaffiában, sőt, vallásának egyik alapvető hittéttele ez (már rég nem politika ez, már rég vallás, méghozzá erősen manicheus, nincs benne Ormuzd Ahrimán, Isten Sátán nélkül), hát azt mondanám: egy magabiztosságában megingó, magát gyengének érző politikus mosakodását látjuk egy várhatóan rossz eredmény előtt. De az az eredmény a maguk számára nem is ígérkezik rossznak, szóval nem látom más értelmét ennek a szamárságnak, minthogy ez egy alattvalói nyelvcsapás Napkeletnek, és a Kremlbe üzente, miszerint „örömest igyekszik”. Ez volt ugyanis a cári birodalomban a kötelező válasz arra, ha valaki ukázt kapott a cár atyuskától. De azért erről is konzultáljon szakorvossal, ha rendesen sikerül beállítani a gyógyszerezését, majdnem teljesen megszabadulhat a paranoid tünetektől, és utána már csak ritkán fog hangokat hallani a fejében.

Hát ezeket az okosságokat bírta mondani kampányfinisben a magyar kormányfő. Én, mint a mellékelt ábra mutatja, tökéletes őrültségnek érzem azt, amiben ő hisz, csak éppen már senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy nincs igaza. Meg arról sem, hogy nekem van: már véget ért az Értelem Kora a magyar belpolitikában, már az érzelmek, indulatok uralkodnak, már mindenki választott magának zászlót, csillagot, az észérvek itt már semmit sem érnek.

A hívek ölnek is kampányfinisben, ha arról van szó, hogy bedobják a szórólapokat a postaládába. Igaz, hogy „csak” madárfiókát: de ölnek. A 444-en láttam meg a hírt ma reggel (https://444.hu/2019/05/24/fideszes-szorolapokkal-oltek-meg-7-madarfiokat), és mivel gyűlölöm az állatkínzást, el is van rontva tőle a napom.

De meg kell említenem, mert ez ma Magyarország.

„A Halásztelek elveszett állatai Facebook-csoportba posztoltak be több fotót és egy szöveget, ami szerint fideszes szórólapokkal öltek meg 7 madárfiókát. Annak ellenére, hogy ki volt írva, hogy a postaládában madarak fészkelnek, ezért nem kérnek szórólapokat, valaki betömködte Orbánék menekültellenes szórólapjait, pedig fagolyók is voltak a nyílásba téve, hogy semmi ne férjen be. Emiatt aztán megdöglött a hét madárfióka, az anyjuk csak dermedten ült a dróton.” (444)

Hát ezek vagyunk, felebarátaim, hon- és választópolgárok, szép magyar vitézek, aranyos leventék.

Orbán Viktor nem pusztult volna bele, a haza nem vész el, Hannibál nem foglalja el a punok élén sem Budapestet, sem Felcsútot, ha az a rohadt, átkozott pár szórólap máshová kerül, és nem hét gyönge madárfiókát nyomnak, zúznak velük agyon. Lehetett volna tenni a láda mellé, alá, elé, mögé, rá lehetett volna rakni, ne adja az a nagyon jó Úristen, lehetett volna a szemétbe is dobni, úgyis ott végzi.

De nem. Azokat be kellett gyömöszölni, minden felirat, minden torlasz ellenére – sőt, tán épp azért, mert volt felirat, megmutatni, ki az erős, sőt, ki az erősebb, azokról meg volt mondva, hogy postaládába kerüljenek, és akkor kerültek is. Ha mindjárt ölni is kellett ezért.

Madárkákat, egyelőre.

Aztán majd fognak embereket is.

Hogy lássék: ki az erős. De különben merő egy jóindulatból, hazafiságból.

Kérem, én többet nem mondok.

Mindenki döntse el magának, kire szavaz, hogyan szavaz.

De tőlem lobogó lelkesedést senki se várjon.

Azok főleg nem, akik kismadarakat ölnek szórólapozással.

Szele Tamás