Nagyarányú gazdasági fellendülést remélek a láthatáron, hölgyeim és uraim, legalábbis a tegnapi események fényében. Nem tudom mással magyarázni ugyanis a kormánypárt főbb képviselőinek tegnapi megnyilatkozását, csak azzal, hogy titokban hasisbányát fedeztek fel az Országház alagsorában, és tegnap tesztelték az anyagot, mely majd dúsgazdaggá teszi nemzetünket.

Nyilván nem közölhették előre, milyen kísérletre készülnek, de az is világos, hogy mielőtt az első szállítmány elindult volna a vásárlókhoz, ki kellett próbálni – a jelek szerint jóval erősebbnek bizonyult az anyag a megszokottnál, legalábbis a tesztalanyok viselkedése arra mutat, hogy a rothadó Nyugat és a dekadens Kelet termékeinél ütősebb cuccot vagyunk képesek piacra dobni. (Jó, pontosan tudom, hogy a hasist nem bányásszák – máshol. Nálunk igen, nálunk ez is lehetséges. Kétharmaddal semmi sem lehetetlen.)

Lássuk az eredményeket!

Az, hogy Orbán Viktor megígérte Aung San Suu Kyi burmai kormányfőnek, miszerint nem fogjuk exportálni hozzájuk a demokráciát és ha gazdasági téren együtt is működünk majd velük, nem fogunk beleszólni a belpolitikájukba (magyarul: nyugodtan mészárolhatják a rohingyákat és utóbbi időben a kareneket is, magánügy, minket nem érdekel) azért még nem a drog hatása lehetett. Nem hinném ugyanis, hogy legfelsőbb szinten is tesztelték volna, különben is, Orbánnak nincs szüksége vegyi támogatásra ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, ő gyárilag ilyen.

Kövér is kaphatott a hasisból lengyel útja előtt, méghozzá tisztes adagot, de csak a gépen szívhatta el, ugyanis már Varsóban volt, mikor kirobbant belőle a hatás. Ráadásul a közép- és kelet-európai országok parlamenti elnökeinek találkozóján kezdett el szónokolni.

„Védekezni kell a mai európai liberális elit kommunizmus iránti nosztalgiájával szemben, aminek nevében, tömegmanipulációs módszerekkel élve közösségeinket bomlasztják. De védekezni kell azzal szemben is, hogy Európában egyes politikai erők és a mögöttük álló erőcsoportok ma „ugyanolyan erőszakos népboldogító politikát kívánnak folytatni, immáron a totalitárius vonásokat mutató liberalizmus nevében”, mint országainkban annak idején tették a szocializmus építésének jegyében.”

Az mondjuk tény, hogy az ő részéről semmiféle boldogító törekvésre nem panaszkodhatunk, sem népi, sem egyéni szinten, ennek kísértését ő messzire elkerülte egész életében. De kérem, így jár az, aki hasissal próbálkozik, holott gyógyszerre volna szüksége: nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ezek a vicces anyagok csak felnőtt és ép lelkű embereknek valók (aztán majd nem lesz ép a lelkük, ha túlzásba viszik).

A Parlamentben már sokkal humorosabb jelenetek játszódtak le. Előterjesztésre került ugyanis a sajtótörvény módosítása. A változtatásokat a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, az előadó pedig nem más mint Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Ez egy szép, hosszú, ötvenhat oldalas dokuemntum, akit érdekel, itt megtalálja (https://www.parlament.hu/irom41/06355/06355.pdf), én csak néhány elemét emelném ki: megváltoztatják a híradók időtartamát (rövidebbek lesznek, maximum 45 percig tarthatnak) és eltörlik a pornográfia tilalmát. Mostanáig ugyanis ez tilos volt, az ilyen jellegű filmalkotásokat nem volt szabad közvetíteni, mostantól lehet majd, ám kóddal védve, hogy kiskorúak elvben ne láthassák őket.

Minden nagypapa fel fog majd költeni minden Pistikét, hogy írja be neki a kódot.

Az is fontos lehet, miszerint sávosan számolják ezentúl a reklámokat és többet engedélyeznek – ha ezt összevetjük a reklámadó eltörlésével, egészen érdekes hirdetési piac bontakozik ki előttünk. Érdekes és – kormányközeli.

Az már csak mellékhatása lehet a parlamenti hasispartynak, hogy Kovács Zoltán államtitkár, a vadászati világkiállítás kormánybiztosa kineveződött a Nimród vadászlap főszerkesztőjének, ilyesmik történnek, ennél cifrábbak is, ha nagy a buli, örüljünk inkább, hogy nem kórházigazgatónak nevezték ki vagy nem Paks 2-t kapta meg.

De a legnagyobb adagot kétségtelenül Matolcsy György Huba össznemzeti bankelnök szívhatta. Szerintem még hetekig jól fogja érezni magát, akkora mennyiségű drogot vehetett magához. Nem tehetek mást, szó szerint vagyok kénytelen idézni írását, teljes terjedelmében, amit a növekedés.hu-n publikált (https://novekedes.hu/mag/ujabb-tiz-helyen-elsok-2030-ig?_ga=2.186802792.1905970928.1558759315-61942426.1558759315&fbclid=IwAR2E-r_7W7_w_ePPjO8Ia2u6jhvDd76ZA-1seDzSJiDHq_i69SGrdskREvM) – de mit írás, ez költemény, a magyar gazdaság apoteózisa szabadversben, a legjobb kassáki és örkényi hagyományok szellemében, óda a honi törekvéshez, grandiózus közgazdászati himnusz!

„Újabb tíz helyen elsők 2030-ig

„El akartak temetni minket, de nem tudták, hogy magok vagyunk…”

ősi mexikói mondás

Miért is ne lehetnénk…

...világelsők másban is, 2030-ra?

1. Miért is ne lennénk képesek a fejlett országok közül elsőként elérni a demográfiai fordulatot? Sok minden kell hozzá, mégsem olyan nehéz. Ha évente mostantól „csak” 1500 gyermekkel több születik, minden évben az előző évhez képest, akkor 2030-ra elérjük a 110 ezres születésszámot, a nemzet fennmaradásához szükséges 2,1-es termékenységet. Nyugat és Ázsia fejlett világában ez aranyat érne.

2. Képesek vagyunk elérni a fordulatot a felsőoktatásban, aminek révén legalább 1 magyar egyetem kerülhet be a világranglista az első száz helyezettje közé, 2 egyetem a második száz és 3 egyetem a harmadik 100 közé. Minden magyar felsőoktatási intézmény kettős diplomát ad, angolul is képez, fúziós, kutat, külföldi diákot fogad és üzleti park veszi körül a zöld campusokat. Ez is aranyat érne röpke egy évtized alatt.

3. A világelsőségig repítene minket az egészségügy sikeres fordulata. A 4 kitűnő Orvostudományi Egyetem bázisán a Minnesotában működő Mayo Clinic magyar rokonait lehetne felépíteni, Budapestet Global Health City rangra emelni, az állami és magán egészségügyet közös forgatókönyv szerint fejleszteni.

4. Aranyat érne, ha Nyugat-Európát megelőzve végrehajtanánk a gazdaság, a társadalom és az állam teljes digitális átállását. Ma nem csak az lehet erős, aki nagy, az is, aki a gyors, holnap már csak az, aki gyors. Minden digitális lesz, mert ez gyors, egyszerű, és végtelen erőforráson alapul.

5. Világelsők lehetünk, ha egyszerre hallgatunk a szívünkre és az eszünkre: számoljuk hát fel a szegénységet Magyarországon 2030-ra! Kezdjük a 300 afrikai szegénységben élő kistelepüléssel és a nagyvárosok szegényfoltjaival, majd ne hagyjuk abba.

6. Építsünk 3 régi/új geo-struktúrát: Budapest 4 milliós regionális központ felé tart, a Kárpát-medence egy 25-30 milliós Mega City felé, a négy visegrádi ország hatra léphet, Szlovénia és Horvátország társulhat 2030-ra. Ez így együtt geo aranyat hozhat, közösen minden résztvevőnek.

7. Az újra integrálódó Eurázsiai Kontinens Kína és Nyugat-Európa között igényli az új csomópontokat. Budapest egy későbbi laza Kelet-Európai Államszövetség déli fővárosa lehet, sok aranyat érő értékkel.

8. Zárkózzunk fel Ausztriához ötödnyi/negyednyi különbséggel 2030-ra az egy főre eső fejlettség, életszínvonal és életminőség terén, miközben megfelezzük a GDP/GNI rést: történelmi elsőséget érne.

9. Emeljük kétszeresére az életminőség összes mutatóját, különösen a Boldogság Indexet és a Human Development Indexet. Így kapna mindenki egy személyes értéket, ami megint csak aranyat ér.

10. Vegyük észre, hogy a lehetőség mind ezek elérésére a kezünkben van: az MNB 330 pontos Versenyképességi Programja egy kulcscsomó, ami egy csomó rozsdás zárat nyit. Képesek vagyunk mind a 10 aranyat érő érték megszerzésére, mert a korábbi évtizedben már szereztünk 10 ilyen aranyat.

Fogadjuk meg Lao-Ce tanácsát: „Wei wu wei – megerőltetés nélkül, csak könnyedén…”

A szerző a Magyar Nemzeti Bank elnöke”

Érezzük meg a szerző lelki nagyságát. Ugye, ő azt mondja, miszerint minden legyen jól, mert ha rosszul megy, az nekünk nem jó, hanem rossz. Ezt a tételt nehéz volna cáfolni. A népszaporulat emelése megoldható, Nicolae Ceausescunak sikerült is, aztán rekordsebességgel esett vissza újra a romániai népesség növekedése, amint ismét engedélyezték az abortuszt. A felsőoktatás fordulatáról annyit, hogy szerzőnk majdnem tökéletesen leírta a CEU-t, mint jövendő magyar egyetemet, szóval valamiről bizonyára megfeledkeztek, mikor ezt az intézményt támadták. Vagy Matolcsyt nem kérdezték meg időben. Az egészségügy sikeres fordulata mintha nem lenne várható 2030-ig, a mostani szintet tekintve – olyan ez, mintha valaki a Mariana-árokból próbálná meghódítani a Himalája csúcsait, magasugrással. A digitalizálással nem tudnánk megelőzni például Észtországot – jó lenne ugyan nagyon, meg drága is egy kicsit, mindazonáltal a digitalizáció nagyon nem arról szól, hogy „minden digitális lesz, mert ez gyors, egyszerű, és végtelen erőforráson alapul”, ugyanis az erőforrás nem végtelen, és a gazdaság továbbra is a reális termeléssel foglalkozik, semmiből nem képes valamit előállítani. Szerzőnknek különben ez régi rögeszméje, már a valamikor 2013-ban publikált könykritikáiban is szentül állította, hogy a 3D-printerek áramból és szoftverből állítanak elő tárgyakat, anyagot nem kell beléjük tölteni. Javaslom neki a Bölcsek Kövének előállítását és az örökmozgó bevezetését általános energiaforrásként.

Itt már kezd elhagyni a humorom. Azt mondja: „ha egyszerre hallgatunk a szívünkre és az eszünkre” 2030-ra felszámolhatnánk a szegénységet Magyarországon. Hát azért az ennél kicsit bonyolultabb feladat, mondhatni komoly tudományt igényel, melynek sikeres alkalmazása mindezidáig bolygónkon mindenütt kudarcot vallott. Talán alapvetően mégis a rendszer a hibás, nem a szándék kevés erre... Huba, Marxnak, Leninnek és Kennedynek nem sikerült, erre jössz te, azt mondod: „legyen jól” és attól jól lesz?

De nem is érdemes folytatni az elemzést: négymilliós Budapest, harmincmilliós kárpát-medencei megalopolisz, ami később Eurázsia fővárosa lesz, boldogságindex... ez már nem hasis, ez már valami ütős hallucinogén. Persze a tizedik pontban kilóg a lóláb: ezt a sok bazári mesét, közhelyet és utópista látomást hogyan lehet elérni? Úgy, hogy alkalmazzuk az MNB 330 pontos Versenyképességi Programját, és ez záros határidőn belül meghozza az áldást, ráadásul könnyedén, megerőltetés nélkül hat, mint egy hashajtó a reklámban.

Az már bizonyos is. Más útját ugyanis ezen eredmények elérésének magam sem látom.

Csak legalább Lao-cét ne keverte volna bele ebbe a tripbe a mi Hubánk.

Különben pedig valóban komoly gazdasági fellendülésre számíthat kicsiny hazánk, de nem az MNB 330 pontos Versenyképességi Programjának alkalmazása révén.

Hanem abból, ha piacra dobjuk az anyagot, amit tegnap szívtak a Parlamentben.

De a legdrágábban a Matolcsyét tessék adni.

Az a legütősebb.

Szele Tamás

A mai világra csak egyetlen szót használhatunk, egyetlen jelzőt, ez mindent elmond, és ennél többet nem is kell mondani róla: posztfaktuális. Túl van a tényeken, messze túl, abszolúte nem zavarja a valóság, nem is érdekli. A hírekkel is csak az általuk kiváltott érzelmek miatt foglalkozik: elég különös, hogy az információ kora ilyenre sikeredett, de ilyen.

(Fotó: Femina)

Az ember turkál a tegnapi hírek szemétdombján, és nemi undorral gondol arra, hogy húzhatott volna gumikesztyűt is: amelyiken nem a hazugság nyoma érződik, azon a manipulációé, még ami igaz is, azt sem hagyják félreértelmezés nélkül, nem is annyira a szerzők, annál inkább az olvasók – azok az olvasók, akik a saját kétsoros hozzászólásaikat a közösségi oldalon „cikknek” hívják, ha egy is elvész közülük, vége lesz a világnak, de legalábbis a szólásszabadságnak és olyan egészen egyszerűen nem létezik, hogy valamit ne tudjanak jobban mindenkinél.

Na, épp nekik készülnek az álhírek és a manipulált hírek. Ugyebár, tegnap végigsöpört a magyar független sajtón egy félreértés: a Népszava adta közre (https://nepszava.hu/3038323_az-epp-frakcio-megsem-buntetne-a-fideszt), brüsszeli források alapján, miszerint

„Az EPP-frakció mégsem büntetné a Fideszt

A Fidesz európai parlamenti képviselői teljes jogú tagként vehetnek részt az Európai Néppárt (EPP) újjáalakult frakciójának tevékenységében annak ellenére, hogy az EPP márciusban felfüggesztette a magyar párt tagságát. Ha a fideszesek úgy döntenek, hogy néppárti színekben folytatják a munkájukat, akkor nem hogy “büntetni” nem fogják őket, de még arra is lesz lehetőségük, hogy vezető parlamenti, illetve szakbizottsági tisztségekre pályázzanak, illetve megőrizzék pozíciójukat a politikai csoport átmeneti elnökségében, feltéve, hogy jelölésükhöz hozzájárul frakciótársaik többsége - mondták a Népszavának EP források. (Az ATV információja szerint automatikusan a néppárti frakcióban folytatják.)

A kereszténydemokrata csoport szerdán tartja alakuló ülését Brüsszelben. Ezen megválasztják a régi-új elnökséget: ismét bizalmat fognak szavazni Manfred Weber elnöknek és várhatóan a vezetőség újra EP-képviselővé választott korábbi tagjainak. Szájer József alelnök is a posztján maradhat, ha elindul a tisztségért és megkapja hozzá a szükséges szavazatszámot. A képviselőknek kedd délelőttig kell jelentkezniük az elnökségbe.” (Népszava)

Hát, ilyenkor legyint fáradtan az ember, okos fejével bólint s már nem remél, akkor ennyi történt, akkor valamiért a tizenhárom képviselő mégis fontos (bár eddig mindenhová kevesek voltak, illetve ahová nem, oda meg nem kellettek). Akkor a Néppárt jogállamisággal, korrupció-ellenességgel kapcsolatos terveinek annyi, nem lesz Weber-bizottság, ami megvonná az anyagi támogatásokat a diktatúrává cseperedő tagállamoktól, akkor szabad a vásár. Ez körülbelül ebben az értelemben vonult végig a címlapokon, a Magyar Nemzet gúnyosan pontosította a Népszavát, miszerint „A mondat második része csak akkor lenne pontos, ha azt írták volna, hogy a Fidesz függesztette fel tagságát az EPP-ben.” (https://magyarnemzet.hu/belfold/helyesbitjuk-a-nepszavat-6992981/) és már Gulyás Gergely is azt emlegette a Die Weltnek adott interjújában, hogy „a Néppártnak is az a legjobb, ha megtart minket”.

Születtek egymás után az összeesküvés-elméletek, mindenki tudni vélt valamit, mindenki átlátott a szitán, mígnem – ugyancsak a Népszavában – közhírré nem tétetett, hogy vissza az egész, hogy úgy mondjuk, ellenkezőleg áll a helyzet, a hír nem volt igaz (https://nepszava.hu/3038368_megiscsak-lefokozzak-a-fideszeseket-az-ep-ben).

„A Néppárt frakciója tartja magát a párt döntéséhez, amellyel felfüggesztették a Fidesz tagságát.

A Fidesz európai parlamenti képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában - tájékoztatta lapunkat Pedro López de Pablo szóvivő. Így Szájer József sem pályázott a politikai csoport vezetőségébe. A jelentkezés határideje kedd délelőtt 10 óra volt.” (Népszava)

Arról, hogy korábban miért gondolták teljesen másképp, csak egy félmondat szól, illetve annyi sem: arra utal a szerző, hogy a korábbi információk kiszivárogtatásból származtak (és jogosan: az eredeti írásban EP-forrásokat említ). Mármost azt viszont tudjuk, hogy csak az szivárog ki, amit szivárogtatnak, szél fúvatlan nem indul, a Népszava valószínűleg kicsit sem örült az első hírnek, de közölte, mert hitelesnek tűnt a forrása, és az ő nyomukon – hiszen a Népszava általában hiteles lap – közölte a fél magyar sajtó is. Aztán cáfolták és másnak is cáfolni kellett, kivéve a KESMA-médiát. De az újságíró magától nem hazudik, ha profi, és ennél a lapnál csak profik dolgoznak, az újságíró akkor közöl téves hírt, ha őt magát is megtévesztik. Ügyesen kell csinálni, mert nem telik el nap anélkül, hogy ilyen kísérlettel ne találkozzon a sajtómunkás, valamilyen próbálkozás mindig akad, ha nem politikai érdeke mentén próbálják az embert kihasználni, akkor gazdaságiak mentén, de ha az sem, akkor legalábbis valami személyes bosszúra. Szóval, ez nem a naiv emberek szakmája, aki hiszékeny, hamar megjárja, de ezzel együtt is néha sikerül egy-egy ilyen kísérlet. A Népszava tisztességét épp az bizonyítja, hogy az első adandó pillanatban közreadták a cáfolatot. Hogy egyébiránt kinek és mire volt jó ez az egész, kinek volt hasznos, hogy pár órán keresztül a magyar olvasók elhiggyék, miszerint a Néppárt amnesztiát tartott, az nem világos, ugyanis akárki is terjesztette ezt a tévinformációt, tudnia kellett, hogy nagyon hamar ki fog derülni az ellenkezője. Hasznát, értelmét, velejét nem látni, de valamire biztos jó volt.

Esetleg arra, hogy pár fejben tévesen ragadjanak meg a dolgok. Igaz ugyan, hogy ha az a pár fej Népszavát olvas, akkor a cáfolatot is olvasta, de hátha azon átsiklott... nem, tényleg nem értem, mire jó félrevezetni a sajtót.

És még ha csak a híreket hamisítanák. De már a fikciót is! Teljesen más, az előzőektől független hírek szólnak a „Csernobil” című minisorozat oroszországi fogadtatásáról. Mély tisztelet illeti az alkotókat, ugyanis kiválóan sikerült a széria, hiperrealisztikusan, annak ellenére, hogy tulajdonképpen a csernobili baleset nem volt egy nagyon látványos, filmre kívánkozó esemény. Nem, ismétlem, nem történt nukleáris robbanás, a magasnyomású gőz robbant fel, illetve vetette le a reaktor tetejét, bár ez sem ennyire egyszerű. Viszont rengeteg ember – az úgynevezett likvidátorok – dolgozott halált megvető bátorsággal, önfeláldozással azért, hogy megmentsék Európa (és természetesen az akkori Szovjetunió) nagy részét a radioaktív fertőzéstől. Csak munkásból kétszázezret soroztak be (a katonákkal együtt nyolcszázezren voltak), és borzasztó a veszteségi arányuk: a besorozott kényszermunkások közül 13 000 likvidátor már nem él, és 70 000 súlyos betegségekben szenved. Az elhunytak 20%-a öngyilkos lett.

Erről viszont már lehetett megrázó erejű filmet forgatni, még ha a Kremlnek nem is tetszik. Pillanatnyi gazdasági okok miatt most Moszkva nem találja időszerűnek a likvidátorok és az áldozatok emlegetését, és már meg is tette a megfelelő ellenlépéseket.

Mivel a sorozat nem nevezi magát dokumentumfilmnek, nem is cáfolhatják, kikezdik hát másképp. A távolról sem kormánypárti, angol nyelvű „The Moscow Times” (nem összetévesztendő a putyinista „Russia Times”-szal) érdekes válogatást közöl az ottani kormánysajtó lejáratási kísérleteiből. (https://www.themoscowtimes.com/2019/06/04/putins-media-struggle-to-deal-with-hbos-chernobyl-a65866) Akkor szemezgessünk mi is.

A Komszomolszkaja Pravda szerint világos, hogy a fikciós filmsorozatot a Roszatom üzleti versenytársai finanszírozták, a célból, hogy így is lejárassák Oroszországot, mint atomhatalmat és a cég is kevesebb reaktort adhasson el.

Az „Argumenti i Fakti” sommásan annyit mond: karikatúra ez, nem valóság.

Közben elkezdett terjedni az orosz (és magyar) médiában egy Karla Marie Sweet manchesteri forgatókönyvíró által feltett, nagyon butácska kérdés, mely azt firtatja, miért nincsenek színesbőrű karakterek a filmben? Ha a hölgy kérdezett is ilyent, nagyon megbánhatta már – egyfelől, mert hogyan lehettek volna Ukrajnában és akkor színesbőrű emberek nagyobb létszámban? Másfelől, mert a fél világ rajta röhög. Azért nem állítható teljes bizonyossággal, miszerint egyáltalán kérdezte, mert zárttá tette a Twitter-fiókját, feltehetőleg a reakciók miatt. De a kérdés, akár elhangzott, akár nem, lehetővé tette a Russia Today számára, hogy bemutassa a fekete bőrű, vologdai illetőségű Igor Anatoljevics Kirjakot, aki részt vett a mentésben és ki is tüntették.

Újabb csapás az imperialistákra, mondaná Virág elvtárs, de a gőzhenger nem áll meg, az állami NTV nekilátott leforgatni a saját csernobili sorozatát, melyben – most tessék figyelni! - egy ármányos CIA-ügynök szabotázsakciójának köszönhetően történik meg a baleset.

Ugyebár, ez is fikciós mű, ezen sem lehet számon kérni a tényeket – de azért hatalmas különbség, hogy megtörtént eseményekről forgat valaki feldolgozást, vagy kitaláltakról. Az orosz fél arra hivatkozna egy esetleges vitában, hogy mindenkinek jogában áll olyan mesét kitalálni, amilyent csak akar, míg mesének mondja, nem is hazudik.

Hát ez igaz, de lássuk, mi folyik előttünk. Ugyebár, először ott voltak a letagadhatatlan események. Azért megpróbálták őket tagadni, csak nem ment. Aztán megszületett ezekről rengeteg riport, beszámoló, regény (a legjobbat talán Frederick Pohl írta), máig birkózik Ukrajna és részben Fehéroroszország a baleset következményeivel, azonban...

Azonban hiába a tények, hiába a lakhatatlanná vált Zóna, most pillanatnyilag kényelmesebb volna másról beszélni, aminek orosz földön nagy hagyományai vannak, az 1957-es Majak-katasztrófát, amit Kistim-balesetnek is hívnak, a kilencvenes évek közepéig nem merte senki sem emlegetni, holott az akkor és ott kiszabadult radioaktív szennyezés a csernobilinek a kétszerese volt.

Most bemutatták ezt a sorozatot, mi a teendő? Sárkány ellen sárkányfű, leforgatnak egy ellensorozatot. Az első csak fikciós, a másik már hazugság: de érvényes rá az alkotói szabadság elve. A nézők meg majd hol az egyiket hiszik, hol a másikat. Mindig azt, amit később láttak.

Ugyanis a szikár tények nem érdekelnek senkit, a hit a lényeg ebben a posztfaktuális, tényeken túljutott világban, az emberek reakciója, érzelmei.

Ezért manipulálják a híreket, de még a filmsorozatokat is, és mivel két, bizonyítékokkal alá nem támasztott állítás logikai értéke azonosan nulla, így relativizálódik az igazság értéke. Ez is a cél különben, ezért találták fel a Káoszgépet: ha már senki sem fogja tudni, mit higgyen, annak fognak hinni, akit többet és hangosabban hallanak.

És akkor „győz hát a vén Hazugság.”

Posztfucktuális kor.

Szele Tamás

Kérem, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy péntektől rugdalhatom a bőrt az Orion csillagképben, ha azt Nimródnak hívom, rögtön nagyon kedves lettem volna vele és szépen, szelíden beszélek hozzá, míg ki nem érkeznek az ápolók. Azonban tegnap óta ez kíméletlen valóság, Lezsák Sándor lehozta a csillagokat az égről, sőt, konkrétan Lakitelekre rögére hozta a csillagképet.

Na, ne marháskodjunk, mondhatnák a józanabbak, de én kötöm az ebet a karóhoz, igenis lehozta. És most a csillagokban footgolfozhat a derék magyar honfi.

Mit csinálhat?

Footgolfozhat.

Az meg mi az Öregisten csodája?

Pontosan az: Isten csodája. De lássuk az alaphírt, az eredeti forrása, a baon.hu nyomán:

„Európában is egyedülálló footgolf pályát avattak Lakiteleken

A parlament alelnökének kezdő rúgásával nyitotta meg kapuit a sportolni vágyók előtt a Nimród Szabadidő és Footgolf Park a lakiteleki Népfőiskolán. Az Európában is egyedülálló létesítményt pénteken ünnepélyes keretek között adták át.

Az ünnepélyes átadáson Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke felidézte a footgolf pálya létrehozásának előzményeit. Elmondta, a footgolf mindössze tízesztendős játék a világban, de rendkívül gyorsan fejlődik. Abban bíznak, hogy néhány esztendő múlva Európa Bajnokságnak is otthont adhat a lakiteleki pálya, amely a Nimród csillagképet formázza és a Hungarikum Liget legújabb ékessége. Elhangzott az is, hogy a tizennyolc szakaszos footgolf pályát a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány a 24 hektáros területén a Nemzetközi Footgolf Szövetség előírásainak megfelelően alakították ki. Európa első kifejezetten footgolfra tervezett pályája a Magyar Footgolf Szövetség által felügyelt, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas. (...)

A footgolf pályán a Nimród csillagkép pontjai rajzolódnak ki, akik a játék során érintik a pálya összes végpontját, azok egyúttal végighaladnak a híres csillagkép alakzatán is. A pálya építése során a terepet úgy alakították ki, hogy a játék minél élvezhetőbb legyen. A pályahosszok meghatározása során pedig arra törekedtek, hogy a gyermektől kezdve az idősekig mindenki örömmel használhassa. A 18 pályaszakaszt egyenként ideálisan 3 és 5 rúgásból lehet teljesíteni. A távolságok átlagosan 2000-2500 méter között vannak.” (Baon.hu)

Most már csak azt nem tudjuk, hogy mi az a footgolf és mi van, illetve lesz még a Hungarikum Ligetben. De mindkettőre megtaláltam a választ.

Hát kérem, a footgolf lényege, hogy egy 5-ös méretű futball-labdát a lehető legkevesebb rúgással kell a kezdőrúgás helyéről egy 53,5 cm átmérőjű és 40 cm mély, legalább 50 méteres körzetben elhelyezett lyukba eljuttatni. A pálya 18 szakaszból, míg a gyakorlópályák 6, illetve 9 részből állnak, hosszuk akár a 7 000 métert is meghaladhatja. A sportot, mely ötvözi a labdarúgás és a golf szabályait, hivatalos golfpályán vagy footgolf pályán 4 fős csapatok játsszák. A játékszabályok alapvetően az eddig ismert golf szabályokra épülnek.

Ennek a játéknak – mely rövidesen tömegsporttá válik hazánkban éppúgy, mint a Kárpát-medencében mindenfelé, ugyebár, hiszen két dologgal nem tudunk mit kezdeni: a temérdek helyünkkel és a rengeteg időnkkel – érzem én egy markáns nemzeti jellegét. A dacos, felemelt fejű szittya, aki szemmagasságból tárgyal bárkivel (mert nem olvasta a Gullivert) és megharcol a világgal is ősi szabadságának, vagy inkább vezérei szabadságának védelmében, hétvégén a hóna alá kapja a focilabdát, és hosszú, tömött sorokban elindul Lakitelekre footgolfozni. Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted: nem vész el az, ha footgolfozni engeded!

Fogósabb kérdés a Hungarikum Liget. Ez ugyanis tulajdonképpen egy élménypark, amit a mostani népfőiskola fejlesztése útján nyerünk. Mondjuk azt nem értem, hogy egy népfőiskolából miért pont élménypark fejlődik evolúciós úton és miért nem mondjuk egyetemmé válik, de nem kell nekem mindent tudni. Az alapelképzelés az ugyanis, miszerint a footgolf-pálya, valamint az épülő, turulmadarat formázó lovarda, a borkatedrális és a termálfürdő azt a célt szolgálják, hogy a népfőiskola közönsége a tanfolyamok, kurzusok után ott maradjon és kicsit élvezze az életet. Persze, nem ingyen.

Túl azon, hogy az illető kurzusok egyelőre nem vonzanak tömegeket – majd fognak, Lezsák mester reményei szerint, ha megvalósul ez a kacsalábon forgó élménypark – azért elképzelem például a borkatedrálist. A turul formájú lovardát már el sem képzelem, ugyanis az én fantáziám is véges és nem tudok rájönni, hogyan lehetne turul formában lovagolni, de nem kétlem, hogy valamely csavaros eszű szittya erre is rájön majd. Hanem az építés alatt álló borkatedrális nem hagy nyugodni.

Nekem, kérem, nagyon komoly gyakorlatom van az italmérések látogatásában: ittam én csapszéktől ötcsillagos luxushotelig mindenféle helyen, mindenfélét, még ha mostanság, így ötven fölött mintha már kevésbé igyekeznék mindegyik késdobálóba bemenni. A tapasztalat alapján kívülről el tudom dönteni, érdemes-e. De én azt hittem, inni járok ezekre a helyekre, nem túl dicséretes módon, arról fogalmam sem volt, hogy ezek nem kocsmák, hanem sörkápolnák, pálinkatemplomok, borkatedrálisok, és én voltaképpen egy szent életű remete vagyok, zarándokúton, egyik kegyhelytől a másikig. Ó, hányan ájtatoskodnak kegyességgel ezen pillanatokban is kicsiny országunkban! Minő hitújítás – ennek a vallásnak, ami katedrálist emel a bornak, Magyarországon rengeteg híve lesz. A vezetője meg Lezsák atya ezek szerint – bár én helyet biztosítanék a legmagasabb klérusban Tibi atyának is. Különben még a végén megreformálja a Szent Tanokat és kitör a vallásháború.

De nem, azt nem lehet: egységben az erő, a magyar nem fog pártoskodni, együtt találjuk majd meg, szent énekeket zengvén a legendák Sárga Földjét! No, annyi biztos: nekem ezt a borkatedrálist is látni kell majd. Remélem gótikus lesz. A cinterem meg borospince. Az istentisztelet alkalmából orgona és furmint szól, a lelkek felemelkednek, a láb megtántorodik a mennyei malaszttól… ezt látni kell, kérem, nincs mese, látni kell, felebarátaim.

Marad még számunkra annak kiderítése, hogy mi köze Nimródnak az Orionhoz. Nagyjából semmi, de nemzeti-okkult körök szerint ez az Orion magyar neve, illetve ez az eredeti név, korábbi, mint a görögöké. Hát persze, mióta a boszniai hegyekben is rovásírásos feliratokat és ősmagyar piramisokat találunk, semmi kétség, hogy mindenhol is az ősmagyarok voltak legelőször, aztán mindenki más.

Lakitelken főleg, Lakitelken az ősmagyarok előtt csak Lezsák volt, mint még ősibb magyar, de ő már akkor is ott lakott, mikor a legközelebbi szomszédja a Vértesszőlősi Samu volt. És szerintem azóta tervezgeti ezt az élményparkot, aminek a legnagyobb előnye, hogy drága és rengeteg számlával jár. Persze, nem árt, ha tudjuk, miszerint Lezsák Sándornak sikerült elintéznie, hogy az alapítványa megkapja a Budai Vigadóból kiköltöztetett Nemzeti Művelődési Intézetet, így a közintézménynek is ők építenek új székházat 2,2 milliárd forintért. És hát a 444 információi alapján eddig sem sínylődtek, most sem teszik:

„A kormányváltástól kezdve Lezsák alapítványa minden évben több száz milliós működési támogatást kap a költségvetésből, de ahogy 2015-ben elkezdődtek a felújítások és az újabb építkezések, úgy a minisztériumoktól, állami cégektől és pénzalapoktól érkező pénzek is milliárdos szintre ugrottak. A 2017-es beszámolója szerint a Népfőiskola Alapítvány több mint 15 milliárdot kapott különböző állami szereplőktől. A legbőkezűbb az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt 14 milliárddal, de beszállt a Seszták-féle Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Szerencsejáték Zrt. és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is.” (444)

Szóval, tőkeerős alapokra épül az Orion csillagkép. Nem légvár az élménypark, nem ködkastély a borkatedrális.

Csak azt tudnám, mikorra hozza be ez az egész befektetés az árát?

Van Poul Andersonnak egy kiváló tudományos-fantasztikus regénye, fiatalkorom egyik kedvence. Annak a címe adja meg a választ.

„Majd, ha az Orion felszáll”.

Na, pont akkor válik kifizetődővé a Hungarikum Liget is.

Egy perccel sem hamarább.

A határ a csillagos ég.

Meg a küszöb is.

Szele Tamás

Történt pedig, kedves felebarátaim, hogy én az este későn aludtam el. Későn, de annál mélyebben: alig bírtam kinyitogatni a szememet a szárnysuhogásra, hanem mikor sikerült, látom ám, hogy ragyogó alak áll az ágy mellett, lángpallossal a kezében és erősen sürget, menjek már vele, mert idézésem van a Legfensőbb Helyről, az meg nem fog várni rám.

Épp csak kesztyűt húzhattam, már vitt is, a ház előtt állt a tüzes szekér. Amint távolodtunk a csillagok között, azon töprengtem: mi vétkem lehet, hogy ilyen sürgős az ítélet, nem várhat a szokásos terminusig? Gábrielt hiába faggattam, csak annyit mondott: neki a Törvény betartása és betartatása a dolga, de ne ijedjek meg, ha valami nagy bűnöm volna, akkor nem őt küldik, hanem Belzebub kollégát, és nem felfelé mennénk, hanem le. Biztos csak kihallgatás lesz, szedjem össze magam. Kaptam is a bejáratnál egy inget-glóriát, hogy mégse Homer Simpsonos pólóban álljak az Úr elé, s már kísértek is a hatalmas terembe. Két oszlop között léptünk be, hosszan baktattunk a fekete-fehér kockás márványpadozaton, míg az Ő színe elé nem kerültem.

Hatalmas asztal mögött ült, balján a Nap, jobbján a Hold, az iratok között böngészett, és mikor rám tekintett a szemüvege felett, teljesen olyan volt, mint a nagypapám, Deutsch László, aki még gyermekkoromban nézett rám így, mikor előkerített az udvari farakás tetejéről, három éves koromban, mert kicsit ebadta valék én már gyereknek is.

- Szele Tamás?

- Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

- Hagyd már, fiam, a formaságokat, nem vagy te Sámuel... Aztán hogy vagytok mostanság?

- Uram, lehetnénk jobban is, igen nagy mifelénk a felfordulás, hatalmaskodás, szegénység is akad bőven, de nem akarok panaszkodni.

- Hát, fiam, én sem érek rá mindig a hátam mögé nézni, de megígérem, lesz rátok gondom. Hanem úgy emlékszem, hogy annak idején azért küldtelek téged a Földre, hogy szövegekkel foglalkozz, híreket keresgélj, azokat tedd közzé.

- Teszem is, Atyám, képességeim szerint.

- Azt látom, hanem akkor munkád lesz: itt van két beszéd, ugyanazon napon mondták, ráadásul ugyanazon környéken. Nézd meg őket, mert én nem igazodok ki rajtuk: vagy az egyik igaz, vagy a másik. A kettő együtt semmi esetre sem. A Mennyei Sajtószolgálat sem tudja eldönteni.

- Hadd lám, Uram!

Máris perdült két angyal, s árkus pergamenen elém hozták:

„A halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör. Célja a természetes közösségek felmorzsolása olyan, a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukból kiforgatott, fogyasztói lényekké silányított egyénekre, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók.”

- Hát, Uram, apokaliptikus egy látomás ez, de bizony nem apolitikus. Olvastam én ezt már tegnap délután.

- No, ezért téged hívtalak, lám, már eszedbe is jutott! Hát ki mondta ezeket?

- Ezeket, Atyám, a Kövér László mondta.

- Tényleg, mintha lenne egy ilyen nevű ápolt a ti környéketeken. És kicsoda ez a Kövér László?

- Tisztesség ne essék szólván elsorolhatnám a címeit, de azokkal sokra nem mennénk, főleg a Te színed előtt: amolyan negyedes fejedelemként viselkedik. Vagy papi fejedelemként, ha ezt a beszédet nézzük, mert bizony a csíkzsögödi plébániatemplomban mondta el.

- Zsögödön? Hát mi a baj Zsögödön? Ahogy nézem a nyilvántartást, nem jött onnan sem több panasz, sem több sirám. Még a templom is ötszáz éve megvan, nem jár arra sem török, sem tatár, sem a halál kultúrája, mi a baja ennek az embernek?

- Én azt, Uram, nem tudom, de igencsak háborgathatja valami belülről a koponyáját, dibuk lakhat benne, ha más nem, mert egyfolytában zöldeket beszél, ennek sincs semmi értelme.

- Nincs ám, fiam: tudnék róla, ha volna ilyesmi, Jó erős lehet az a templom, hogy a fejére nem szakadt, igaz, kár lett volna a hívekért. Akkor ez szamárság?

- Az ám, méghozzá a szemenszedett fajtából.

- No, akkor lássuk a másikat.

Perdültek is az angyalkák, még egy kávé is került az újabb pergamen mellé. Az állt rajta:

„Az egyház nevében bocsánatot kérek az Úrtól és tőletek azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon Káin, és nem Ábel tekintetével tekintettünk rátok, és nem tudtunk elismerni, nem tudtunk értékelni benneteket a sajátosságaitokban. A közönnyel is előítéleteket táplálhatunk, és gyűlöletet kelthetünk. Hányszor ítélkezünk meggondolatlanul, sebző szavakat használva, olyan gesztusokkal, amelyek gyűlöletet keltenek, és eltávolítanak egymástól. Nem vagyunk igazi keresztények, de még emberségesek sem, ha nem látjuk meg az embert a tettei előtt, az ítéleteink és előítéleteink előtt.”

- Uram, ez is ismerős. Ezt a te szolgád mondta, Ferenc, Balázsfalván.

- A római püspök?

- Ő bizony, derék pásztor az.

- Magam is annak ismerem... de hát kiknek mondta?

- Hát bizony az ottani cigányoknak, s okkal.

- Ejnye már, hát csúful bántok velük?

- Gyakorta: nekem nem szokásom, de mások megteszik ostobaságból, előítéletből, aztán csak romlik-mérgesedik a helyzet.

- Nem örvendek, fiam, de azt mondod, Ferenc legalább jól beszélt?

- Jól bizony, Uram ideje volt már az intelemnek is, a szép szónak is.

- Hej, erősen elkanászodtatok ti abban a Közép-Kelet Európában, mióta nem figyelek rátok. Az egyik ostobaságokat szónokol a templomban, a másiknak bocsánatot kell kérnie a másik házamban az elesettektől, ráadásul még ugyanazon a napon, ha más ügyben is, hát hiába beszéltem én nektek?

- Nem hiába, Uram, de látod, ilyen az, ha elkóricál a nyáj, nem ügyelnek rá.

- No, ne félj, fiam, lesz rátok gondom most már.

- Magam is attól tartok... de látod, Uram, mégiscsak mindenki azt tette, ami a dolga.

- Hogyhogy, fiam?

- Látod, a bolond butaságokat zagyvált össze, a bölcs meg derék dolgokat mondott.

- Az igaz: de miért az én házamban kellett bolondozni?

- Atyám, arról már sem a házad, sem a nyájad nem tehet, csakis az, aki felszólalt.

- No, meglátjuk, fiam, mire jutok, de meglehet, nem csak a jobb kezemnek lesz dolga. Te meg, fiam, elmehetsz, még van dolgod pár évtizedig odalent. Csak meg ne bolondulj te is, mint ez a másik, ez a Kövér.

- Hát, az ő módján én sem szeretnék megzavarodni, az már bizonyos.

Reggel aztán eltöprengtem az álmomon.

Azért tényleg csodálatos.

Mármint az ötszáz éves csíkzsögödi templom.

Annak is a fedele.

Hogy az nem szakadt le.

Na, kérem, az a csoda.

Szele Tamás

Kérem, fordult a kocka, és nem mondom, hogy haragszom miatta. Eddig tartott a magyar „nemzeti radikálisok”, pontosan fogalmazva szélsőjobboldaliak pöffeszkedő fölényeskedése, eddig tartottak a homályos célozgatásaik, amik arra utaltak, hogy valahol, akárhol, bárhol seregek várakoznak az ő szavukra. Eddig tartott, és nem tovább.

Persze, lehet, hogy vannak ilyen seregek, még az is lehet, hogy egyenruhát viselnek, csak az a mundér nem magyar. És nem is magyar kommandírozásra emelinti lábát. Jobban érthetnek oroszul. De miről is beszélek? Csak annyiról, hogy tegnap végre megtartották a Nemzeti Légió zászlóbontását Szegeden. Meg ám – mintegy ötven fő vett rajta részt.

Tény, hogy a Sátánban boldogult Magyar Gárda alakulásán, 2007. augusztus 25-én is csak 56-an jelentek meg, csak épp őket akkor megtámogatta a Nemzeti Őrsereg harminc fővel, és ellenük is elsöprő többség tüntetett akkor és ott – talán ezer ember is. Most is többen voltak az ellentüntetők, mint a légiósok, de a helyzet nem csak ezért nem analóg.

Azért sem, mert a Magyar Gárda alakulása idején egy baloldali kormányzat élvezett országszerte széles körű ellenszenvet – nem épp teljesen érdemtelenül, bár annyira semmiképpen sem érdemelte ki az ellenérzéseket, amennyire megkapták.

A közhangulat egyáltalán nem volt barátságos irányukban, erre a hullámra ült fel a Jobbik, a Magyar Gárda, kismillió szélsőjobb (jaj, bocsánat: nemzeti radikális) szervezet, ezt lovagolták meg szörfös módjára. Az akkori ötvenhat fő biztos lehetett benne, hogy a zászlóbontás után sokan fognak hozzájuk csatlakozni, szezonja volt az ideológiájuknak, ugyanis az állampolgárok többsége csalódni látszott a demokratikus gondolatokban. Kicsit olyan volt ez, mintha egy párszor odaégne a töltöttkáposzta, és mert többször is kozmásan kaptuk, dühünkben ciánkálit ebédelnénk helyette, csak azért, mert ha valami, hát a méreg tényleg tökéletes ellentéte az ételnek. No, de ekkora bolond sem bírt mindenki lenni, ezért aztán nem is lett a magyar szélsőjobb meghatározó parlamenti erő, a Fidesz pedig, amelytől ugyan nem idegenek a nemzeti radikális eszmék (amíg jók nekik valamire, utána letojják őket) mégsem jutott el a méreg minőségéig – ételnek tűnt az, csak romlottnak, toxikusnak, nem volt ajánlható. Épp azért választotta meg őket a kétharmad, mert az okos emberek nem ajánlották.

Az okosságból is elege volt akkoriban a magyarnak, le is mondott róla, csak teljesen mégsem sikerült mindenkinek megbolondulni.

Most meg mintha jelei mutatkoznának a józanodásnak, csak épp kozmikus méretű másnaposság kíséri őket.

De hogy kanyarodjunk vissza a tényekhez: a Magyar Gárda annak idején országos toborzókörútra indult, és rövid idő alatt több ezer tagot avattak, aztán 2008-ban kettészakadtak, 2009-ben másodfokon is feloszlatták őket, amit a Legfelsőbb Bíróság – akkor még nem Kúria – jóváhagyott, tehát megszűntek, újjáalakultak más néven, szétszóródtak kis csoportokra, elvegyültek, kiváltak, szóval a jelenség megmaradt, de nem egységesen. És azért ha adódott alkalom, bizony közösen mozdultak.

Igen, akkor voltak a menetelések. Hát hiszen ezért is hozzák létre az egyenruhás testületeket: bizonyos mennyiségű, uniformisba bújtatott ember akkor is az erő képzetét kelti az átlagpolgárban, ha nincs náluk fegyver. És kiválóan alkalmas volt ez a látvány – sőt, gyakran nem csak látvány, hanem fizikai cselekmények is – bármilyen emberi közösség félelemben tartására, terrorizálására, akiket ellenségüknek tekintenek. Márpedig a szélsőjobboldalon könnyen terem az ellenség: nehezebb volna a barátaikat felsorolni, mint az ellenlábasaikat vagy a célpontjaikat. Tény, hogy a 2006-os tévéostrom, a romagyilkosságok sorozata és az egyenruhás menetelések többnyire a cigánysorokon (és az Andrássy úton, Hősök terén, azt nagyon szerették) valósággal hiszterizálták az akkori politikai légkört. Az is volt a céljuk.

Emlékszem, akkortájt döbbenten néztük a kollégákkal, hogyan képesek a szélsőjobboldali erők bárhová olyan kétezer főt mozgósítani, az Új Színháztól Tatárszentgyörgyig vagy Dunaföldvárig – míg rá nem jöttünk, hogy képesek, képesek, de ez ugyanaz a kétezer fő! És míg a Hősök terén kevésbé látszanak, a szűk kisvárosi, falusi utcákon, tereken tömegnek tűnnek. Az sem volt véletlen, hogy a nem túl nagy Szent György téren bontottak zászlót: mégis többnek néztek ki, mintha mondjuk a Baross téren tették volna.

A köztudatban viszont megjelent egy erős, egyenruhás szélsőjobboldali testület képe, ami valamiért ingyen végzi szolgálatait (dehogy ingyen: a legdrágábbat kéri érte, ami adható, a szavazatot). Kampányoltak a Jobbiknak, igen, ha épp nem vertek valakiket, felvágták a fát az öreg néninek, hoztak vizet a kútról, mert ennek nagyon komoly propagandaértéke volt: de azért egyenruhát is viseltek, hogy látszódjék, kitől jön az áldás. Lett egyfajta hírnevük a lakosság egyik részének körében és a másik rész körében is, csak közöttük inkább hírhedtek voltak, mint híresek.

Végül is kiváló, ám eldobható propagandaeszköznek bizonyultak egy darabig. Ezt akarja most leporolni, mintegy megörökölni a Mi Hazánk a tegnapi zászlóbontással.

A Magyar Légió viszont mintha balsorsban fogant volna, a törökszentmiklósi, bemutatkozásnak szánt demonstráción egyrészt nem vonulhattak – másrészt, nem is nagyon lett volna ki vonuljon, tekintve a megjelentek számát. Pedig fontos lett volna a pártvezetésnek a seregszemle, hogy mérhessék fel, hány regrutára számíthatnak – ám elmaradt, annyira el, hogy mintha kapkodást érezhetnénk a tetteikben, a törökszentmiklósi demonstráció előtt bejelentették a Nemzeti Légió megalakulását (nehezen felejthető a háttérben álló, túlméretes sapkájú légiós képe), magán a tüntetésen nem voltak jól vagy akár csak észrevehetően láthatóak, így azt is mondhatná a Mi Hazánk, hogy minden résztvevő légiós volt. Csak már nem mondhatja, mert a tegnapi, kései zászlóbontáson látszott, hogy hányan vannak.

Olyan ötvenen.

Ez persze nem zavarta a szónokokat abban, hogy hosszas és cirkalmas beszédeket tartsanak, tartottak volna ők három embernek is – de idézzük a Mérce helyszíni tudósítását! 

„Walter Péter a Mi Hazánk Ifjaitól a Nemzeti Légió eseményén azt mondta, a Légió harcosai nem törődnek azzal hogy mit gondolnak a liberális hordák róluk. Szerinte vannak nézetkülönbségek a nemzeti érzelműek között, de mindenki egy célt akar: fegyelmet, rendet, tiszteletet. (...)

Ezután Födelmesi László, a Nemzeti Légió testőrségének vezetője, korábbi francia idegenlégiós következett. Födelmesi azért is csatlakozott a Nemzeti Légióhoz, mert elnőiesedett férfiakat látott, és megszólalt benne a kötelesség hangja. Világméretű gépezetről is beszélt, ami globális harcot folytat a férfiak ellen szerinte. (...)

Dorogi György, a Nemzeti Légió nemzetőr tagozatának a vezetője előadásában a legszebb magyar szavak között említette a bajtárs, a haza és az anya szavakat. Láthatólag a szónokok nem egyeztették előre a beszédeiket, ugyanis Dorogi is hosszan beszélt a Horthy-féle Nemzeti Hadseregről, ahogy a korábbi- és későbbi felszólalók is.”

Nem is érdemes tovább idézni: szélsőjobb közhellyel tele a padlás, nagyobb panelrengeteg ez, mint Békásmegyer. Az ellentüntetők most vagy kétszer annyian lehettek, mint a légiósok – az sem nagy szám, de mégis biztató az arány.

De ha a tegnapi zászlóbontás után bármelyik légiós gúnyolódni mer egy velük ellentétes oldalon szervezett flashmob résztvevőinek számán, nyugodtan a képébe lehet nevetni. Hiszen a saját zászlóbontásukon voltak kevesebben, mint az ellenük tiltakozók.

De miért?

Azért, mert kezd eljutni a köztudat ingerküszöbéig, hogy a rasszista, gonosz, kirekesztő politika a mostani problémáinkra nem megoldás. A régiekre sem volt az, sőt, soha, sehol, semmilyen gondot nem oldott meg, annál többet okozott: de 2006-2007-ben, ellenzékből még be lehetett adni azoknak, akik restek voltak gondolkodni, hogy a baloldali kormány által okozott bajokra egy jobboldali reakció lehet a megoldás, éspedig minél jobboldalibb, annál alaposabb.

Ellenben most jobboldali a kormány. Annyira az, hogy szinte már lehetetlen is jobbról előzni.

Vannak bajok?

Vannak, sokkal, de sokkal súlyosabbak, mint 2006-ban.

Csődöt mondott az ellenpontozás ötlete?

Csődöt. Nagyon kevesek fogják elhinni, hogy az a baj a kormányzattal, miszerint nem elég jobboldali.

Az már más kérdés, hogy én személy szerint úgy gondolom: a politikai inga tovább lengetése jobbról balra és vissza semmiféle bajon nem segítene, legfeljebb újabbakat hozhatna, és okosabb lenne más megoldásokon gondolkodni, a hagyományos politikai tengelyre mondjuk merőlegesen – de szerencsére nem is vagyok én politikai tényező, senki sem köteles egyetérteni a nézeteimmel.

Nem, a Nemzeti Légió nem fogja tudni megismételni a Magyar Gárda sikerét, ellenben csodás számlagyár válhat még belőle.

A végére hagytam, mi lesz az első látványos akciójuk.

„Tagjaikkal és támogatóikkal szeretnék újraírni a saját lábaikkal a történelmi Magyarország határát és gyalog végigsétálni 8000 kilométert.”

Az érdekes lesz, főleg a Kárpátok ormain, de ők tudják. Annyit mondok, hogy a szomszédos államok nem fogják tárt karokkal fogadni őket, ha egyenruhában akarnak alpinizálni, ráadásul tömegesen.

Lesz dolguk a hegyi mentőknek, úgy tűnik.

De hogy tömegszervezet ebből nem lesz, az bizonyosnak tűnik.

Szezon után vagyunk már.

Szele Tamás

Kérem, majdnem elfelejtettük. Pedig soha nem tudnám megbocsátani magamnak, ha nem emlékeznék meg Orbán Viktor születésnapjáról, pláne, hogy ez a tegnapi az ötvenhatodik volt: és, mint majd látni fogjuk, hercig, illő kis ajándékocskát kapott rá. A kis okos, akinek beugrott ez a játék a számokkal, most valószínűleg a borravalóját számolgatja.

Illetve a bank számolja helyette, igen helyesen, hiszen ezért tartjuk a pénzintézeteket, az enyém például épp ma reggel értesített, hogy valamiféle rejtelmes kényszerhitel-kamat fizetés miatt levontak tőlem két (2) magyar forintot, miáltal egyenlegem mínusz 691 forintra csökkent. SMS-ben értesített, aminek a díja azért jóval több, mint két forint, de félre bánat, félre bú, azt is én fizetem, meg hát lesz ez a mérleg még pozitív is, és nem azon az úton érem el a növekményt, hogy ajándékokat találok ki a kormányfő születésnapjára.

Na, de hát miről beszélek? Arról, hogy a csütörtöki Magyar Közlöny 3204. oldalán található 129/2019 számú kormányrendelet szerint a Veritas Intézet kapta meg az eddig az Országos Széchenyi Könyvtár által működtetett 1956-os Intézet – Oral History Archívumot. A kormányrendelet fogalmazása szerint „beolvadásos kiválással”. A rendeletet aláírta: Orbán Viktor.

Alá lehet, hogy ő írta, de az ötletgazda valószínűleg nem ő volt, inkább valami közepes rangú, ám ambiciózus, feltörekvő káderre gondolnék, elvégre az ember szereti ugyan a születésnapját, de ritkán ad rá magának ajándékot. Azt tetszik mondani, hogy nem is Orbán kapta, hanem a Veritas? És a Veritas kinek az udvari intézete (egy a sok közül)? Meg hát nagyon kilóg a lóláb: ötvenhatodik születésnapra Ötvenhatos Intézet, ez már majdnem olyan, mint egy szám formájú gyertyadísz a tortán, bár mondjuk olcsóbb és hasznosabb lett volna megvenni neki az ötvenhatos buszjáratot, de késő bánat, ebgondolat. Az is igaz, ahogy a magyar tudomány áll, lehet, hogy az ötvenhatos busz már drágább. Sokat levon a meglepetés erejéből, hogy az ünnepeltnek is alá kellett írnia a határozatot, de Hunniában még születésnapon sem lehet gazda nélkül csinálni a számadást.

Abban van egy sajátos, neres báj, hogy maga az intézet igazgatója is a sajtóból értesült a változásokról: Rainer M. Jánosnak fogalma sem volt arról, mit műveltek a feje felett, nem tudta, hogy eladták intézetestől együtt „le a folyón”, ahogy a Huckleberry Finnben mondanák, eladták lábon, mint a kukoricát szokás. Mint azt a 444-nek nyilatkozta:

„Azóta jó néhány óra eltelt, nagyon sokan hívtak, barátok, kollégák, hogy kifejezzék a szolidaritásukat, de két helyről azóta sem kerestek: a Széchényi Könyvtártól és a Veritastól.”

De különben sem lehet folytatni a kutatásokat.

„A Széchényi könyvtár egy vezető közintézmény, számottevő autonómiával, ahol a tudományos kutatás az akadémiai szabadság alapelvei szerint folytatódhatott. Egy kormány által alapított háttérintézményben ez nyilvánvalóan nem így van, hiszen ott a kormányzati igények szabják meg az irányt, a témát, a stílust, az egy radikálisan más közeg.”

Na jó, Viktorka megkapta a kis ajándékát, de nekünk mit jelent ez?

Alsó hangon is azt, hogy mától Pruck Pált mindenképpen Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettőnek hívják, de persze a történelemtudomány szempontjából lényegesebb, hogy bárkit hívhatnak majd bárkinek, szükség és igény szerint. És meg lehet majd állapítani akár azt is, hogy 1956-ban Orbán Viktor saját kezűleg verte ki a Corvin közben. Mármint az oroszokat. Illetve a szovjeteket, mert az oroszok jó barátaink, a szovjetek az ellenségeink, és senkit se zavarjon az a mellékkörülmény, hogy a szovjetek meglepően nagy része volt orosz.

Ezzel párhuzamosan majdnem elsikkadt az a hír, miszerint a Schmidt Mária által vezetett XX. Század Intézet két, a Fortepan által feldolgozott és közzétett fotóséletműre is lecsapott, és megvásárolta a tulajdonosaitól. A XX. Század Intézet azonnal levétette a képeket a Fortepanról, aminek digitalizálása sok-sok munkaórába került, de az intézet honlapjára nem került fel.

Mondom én, hogy Pruck Pált mindenképpen átkeresztelik Dózsa Lászlóra. De megéri nekik?

Bizonyos szempontból igen. A Fidesznek már a korai kezdetektől meghatározó volt a kapcsolata 1956-tal, Orbán Viktor - durva képpel - fél lábával Nagy Imre koporsójára hágva emelkedett az országos politikába, és úgy liberális, mint később konzervatív-jobboldali korában a párt folyamatosan hivatkozási alapnak használta a forradalmat.

Amivel csak néhány lényeges probléma van. Nevezetesen az, hogy kicsit sem nevezhető jobboldali megmozdulásnak. Azok a lázas napok heterogén mozgalmakat kavargattak, még azok sem voltak okvetlenül egy világnézeti platformon, akik egymás mellett lőttek, egymást támogatva: ennek többek között az is volt az oka, hogy egyszerre volt szó ideológiai forradalomról (egy élhetőbb szocializmus létrehozása érdekében), megszállók elleni harcról és menet közben az égegyadta világon mindenről, bosszútól rablásig, nem lehet egy kalap alá venni az elkötelezett baloldali Angyal Istvánt, Auschwitz túlélőjét Mindszenty érsekkel. És egyiküket sem a Köztársaság téri lincselőkkel.

Nagy Imre életútja sem sorolható be a mai kategóriák alapján egyértelműen ide vagy oda: de 1956 megítélése már Kádár János idején is bajos volt, ugyanis nem lehet az akkori eseményeket utólag, későbbi szempontok alapján beskatulyázni. Kádár mindenképpen azt az álláspontot képviselte, hogy 1956 forradalma radikálisan szélsőjobboldali lett volna (ami kicsit sem igaz). De Kádárnak ez a megközelítés felelt meg a legjobban. Viszont mivel a tények köszönő viszonyban sem voltak a valósággal, 1987-88-g maximum a Beszélő és Krassó György foglalkoztak komolyabban 1956-tal (meg Moldova György néhány regénye) – jellemző is, hogy a köznyelv, elkerülendő az értékelést, „eseményeknek” nevezte a forradalmat, ha véletlenül szóba került.

De nem került szóba, mindenki ügyelt arra, hogy ez a téma még véletlenül se legyen közbeszéd tárgya.

A magát konzervatívnak tartó Antall József érdekes módon szintén Kádár álláspontján volt 1956 politikai pozicionálásában: ő is jobboldali-népnemzeti, erősen klerikális 1956-ot látott volna szívesen a köztudatban, csak míg Kádárnál ezek egyértelműen negatív jelzők voltak, Antallnál pozitívak. A valósághoz az antalli megközelítésnek sem volt sok köze, sőt, alig volt valamennyi, de a köztudatban tovább erősítette az „ötvenhatos jobboldaliság” mítoszát.

Aztán a következő kurzusok is lenyúzták a maguk bőrét ötvenhatról, mindenki a maga javára értelmezte a történteket (bár annyira egy párt sem használta ki és fel a forradalmat, mint a Fidesz és annyit egyik sem hazudott róla), a mostani állapot már közelebb van a tündérmesékhez, mint a történelmi tényekhez, nem volt tréfa az, amikor egy létező forradalmárt szimplán behelyettesítettek volt egy kurzuslovaggal, és azt hitték: a többi hazugság mellett ez is el fog csúszni. Korábban behatóan foglalkoztam az üggyel: nem csúszott át a hazugság.

Viszont ötvenhat valóban egy ideológiai svájcibicska lehet. Ugyanis olyan sok ember vett benne részt, annyira különböző okokból, és annyiféle világnézetet képviseltek, hogy bármire felhasználható. Van ilyen ötvenhatos és olyan, nem is beszélve az amolyanokról. Egyáltalán, a legjobban egy nagy pártra hasonlít, amiben mindenre akad egy alkalmatlan ember.

Ha nem akarjuk, hogy valamelyik rendszerváltás utáni kormánypárt saját értelmezésében maradjon meg ez az eseménysorozat az utókor számára, csakis a tárgyilagos, pártoktól független történelemtudományra számíthatunk, a még élő szemtanúk elbeszéléseire, a még rendelkezésünkre álló adatok archiválására – hogy úgy ne járjunk, mint az egyiptológusok a kádesi csatával, melyet a hettiták is megnyertek, az egyiptomiak is, mármint saját forrásaik szerint, csak éppen mivel az egyiptomi hieroglifákat jóval korábban fejtették meg, mint a hettita írást, vagy fél évszázadig úgy tanították, hogy Második Ramszesz győzött. Ma már tudjuk, hogy nem egészen így történt, csak az ő propagandistáinak a feljegyzéseit olvastuk előbb (most nagyon leegyszerűsítettem a történetet).

Ezt a tárgyilagos, tudományos elemzést, dokumentálást, archiválást végezte eddig az 1956-os Intézet, ez vált lehetetlenné a tegnapi születésnap óta. Most vagy eldugják az eddigi eredményeiket, vagy megsemmisítik – ugyanis nincs olyan élő magyar kormány, amelynek a valódi ötvenhatra lenne szüksége, a mostaninak pláne nem, nekik nem a tények kellenek, hanem az ideológiai svájcibicska, az állandó és igény szerint bármikor változtatható hivatkozási alap.

Nagy Imre szobrának méltatlan vándorlása, éjszakai ellopása a korábbi helyéről is azt mutatja: a mostani hatalomkufárokban minimális tisztelet sem él a tények vagy a történelmi szereplők iránt. Míg ki lehet használni valamit, valakit addig megteszik, utána eldobják, jó messzire, hogy a közelükben se legyen. Ne emlékeztesse őket azokra a kényelmetlen dolgokra, amiket mindközönségesen „valóságnak” nevezünk.

Tehát az egy dolog, hogy elloptak már majdnem mindent, ami nem volt lehegesztve vagy lebetonozva, de most lopják a múltunkat is, hogy aztán beolvasszák és azt öntsenek belőle, ami nekik tetszik. Úgy használják fel az adatokat, ahogy nekik kényelmes, ha kell, meg is hamisítsák – amire Pruck Pál esetében már volt is példa.

A tudományt a politika szolgálóleányává silányítják, amint korábban a sajtó legnagyobb részével is tették.

Az MTA léte lassan annak függvénye, hogy közbelép-e az érdekében az Európai Unió - olyan illúzióim ugyanis nincsenek, miszerint bárki is hajlandó vagy képes volna tenni egy tudományos akadémia érdekében bármit határainkon belül. Hajlandóságot még látok, képességet kevésbé.

Majd, ha megszűnik az utolsó független médium, majd, ha utólag Mindszenty lesz 1956 miniszterelnöke és Orbán Viktornak állítanak szobrot akkori hőstetteiért, akkor tessenek meggondolni, miért is nem méltóztattak részt venni semmiféle megmozdulásban, melyet az ügyben rendeztek.

De születésnappal kezdtem, azzal is fejezném be. Írtam én régebben egy zöngeményt ennek a politikusnak egy korábbi születésnapjára, azt idézném a jeles alkalomból (hátha saját magamat nem perelem be az elmaradt jogdíj miatt):

„Ötvenhat év? Kis semmiség...
száz év múlva majd nézz felénk
ahogy ismerem, élni fog
életben tartják a doktorok
nem fogadja be a hűs gödör
Belzebub fél, hogy a helyére tör”

Kicsi szívem, kicsi szám boldog születésnapot kíván.

Szele Tamás

Jó reggelt, gyerekek, akkor miről meséljek ma nektek? Mit mondasz, Pistike, meséljek a hajószerencsétlenségekről? Meséljen neked arról bárki más, a Hableány tragédiája óta tízmillió tengeri medve országa lettünk, nekünk már a James Onedin vagy a mr. Baines sem tud újat mondani a hajózásról, az összes nyugalmazott főcsőszerelő admirális lett a Facebookon.

Szóval, a hajószerencsétlenségről én nem mesélek neked egy szót sem, bármit mondanék, jönne valaki, aki az ellenkezőjét tudná jobban, és napokig anyázna a mese alatt – meg, tudod, Pistike, én, összes honfitársammal ellentétben, nem értek a folyami hajózáshoz. És ami ennél még rosszabb: be is vallom. Szóval ezt ma nem szakértjük meg, illetve szakértse mindenki, én nem fogom.

Akkor, Jancsika? Mit mondasz, hogy meséljek az uniós választásról? Ahhoz is mindenki jobban ért, legalábbis ahogy a magabiztos állásfoglalásokat elnézem, én nem is értem, hogy volt olyan párt, amelyik ennyi szakértővel képes volt veszíteni rajtuk, illetve bocsánat, nem volt: mindegyik győzött, csak mindegyik másképp. De vesztes nálunk nem volt senki, csak most hajigálják egymást a végtermékükkel, mint majmok az állatkertben, mit csináljunk, szokása ez már a pártoknak. Meg a csimpánzoknak. Meséljen nektek a pártokról meg a majmokról a Kipling Rudyard.

Na, tudjátok mit, mesélek nektek a közigazgatási bíróságokról.

Egyszer volt, hol nem volt, most meg már nem lesz, volt nekünk egy törvényünk a közigazgatási bíróságok felállításáról. Rég volt, bizony, hogy meghozták: még tavaly tél elején, ki emlékszik már arra a pár lázas napra, mikor olyan sokan tüntettek? Az igaz, hogy nem pont ez ellen tüntettek, de ez ellen is – az okos emberek páran úgy gondolták, hogy a „nép” a rabszolgatörvényt érti, a közigazgatási bíróságokat meg nem, így a rabszolgatörvényre hegyezték ki a tiltakozásokat.

Aztán uramfia, vaskalap: rabszolgatörvény máig van, emezt meg visszavonták, határozatlan időre. Senki sem érti, mi folyik itt, Meseországban, én próbálom, de nekem is csak néha sikerül, akkor sem hiszi el senki, pedig szépen őszül már a szakállam.

Na jó, de mi az a közigazgatási bíróság?

Az, gyerekek, egy sokfejű szörnyeteg, ami tüzet okád és vasból van az agyara.

Pontosabban: arról szólt volna a törvény, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalta volna, hanem egy közigazgatási, melynek esetében az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Mármost az világos, hogy minden politikai ügy ezeknek a hatáskörébe került volna, de bizony nem csak a polgár indíthat pert az állam ellen, hanem az állam is a polgár ellen. Ha mondjuk valaki politikai alapon kellemetlennek minősül, teszem azt tüntet, és felismerik a képen – ügyvédtől tudok olyan, most is folyó eljárásról, melynek az az alapja, hogy valakit felismertek egy videofelvételen, amint egy demonstráción pártoló jelleggel tapsolt – úgy az állam vagy annak valamely intézménye eljárást indít ellene, mely óhatatlanul is a közigazgatási bíróság elé kerül. És ott már nem független, hanem gondosan, politikai szempontok alapján kiválogatott bíró ítélt volna fölötte.

Annyi is lett volna a bírói függetlenségnek. Persze az államnak, illetve a vezetőinek ez jól jött volna, azért is találták ki: no, de mégis másként alakult. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap bejelentette:

„A kormány kezdeményezi az Országgyűlésnél a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását. Indoklásul közölte: noha a kormány szerint az elfogadott jogszabály megfelel az európai sztenderdeknek és a jogállamiság követelményeinek, a közigazgatási bíráskodás bevezetése olyan nemzetközi vita kereszttüzében áll, amely - a kabinet szerint alaptalanul - megkérdőjelezi a bírói függetlenséget. Amíg ezek a viták megnyugtatóan nem zárhatók le, javasolják a rendszer bevezetésének elhalasztását, amelyről csütörtökön indítványt terjesztenek a Ház elé - tudatta. Hozzátette, hogy ennek megfelelően arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne jelöljön a Közigazgatási Felsőbíróság élére. A kormány döntése az ország pozícióját javítja az EU-ban - jelentette ki egy újságírói felvetésre, hozzátéve: az országnak rendkívül kell figyelnie arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdésében aggályokat se lehessen felvetni. Azt is mondta, hogy szerinte ennek a lépésnek nincs komoly hatása a Fidesz európai néppárti tagságára, de bizonyára nem hátrányos, ha a Fidesz úgy dönt, marad a pártcsaládban.” (kormany.hu) 

Ahogy így elnézem, hírét vehették, hogy a Néppárt komolyan gondolja a Weber-bizottság felállítását, ami bizony az anyagi támogatások megvonásával is büntetné a jogállamiság sérülését. Van ez így, gyermekeim, ebben a kis magyar népmesében.

Nagyon táncolják ők most a kállai kettőst, csak épp hátrafelé, lám, visszavonták a médiát megnyomorító reklámadót is. Az már megint más dolog, hogy most, amikor már majdnem a teljes sajtó az övék, ennek nagy haszna nincs a sajtószabadságra nézvést: erre mondjuk, gyerekek, hogy ha megdöglött a lovam, nőhet akár selyemfű is a réten.

Azt mondjátok, hogy igencsak visszavett a kormány az iramból így, uniós választás után? Igazatok is van meg nincs is. Mert ugyan elmarad a közigazgatási bíróságok felállítása és beszélnek a „gazdaságvédelmi akciótervről” is, adócsökkentések, -elengedések jönnek (ha ugyan jönnek), de ez egyfelől Brüsszelnek szól, hátha mégsem akolbólítják ki a Fidesz-frakciót az Európai Néppártból (de akkor mihez kezdjenek vele?), részben pedig az őszi önkormányzati választásoknak. Ne feledjük: a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt nem törölték el, csak elhalasztották a rendszer bevezetését határozatlan időre. Ki emlékszik, mivel jártunk még így, hogy nem megszüntették, csak elhalasztották és máig függőben van? Ügyes vagy, kisfiam, a netadóval. Az is fel van függesztve évek óta, egy tollvonással be lehetne vezetni, csak nem tetszünk emlékezni rá.

Itt ülünk, és már nem is a Damoklész kardja lóg a fejünk fölött, hanem a Damoklész arzenálja.

A most bejelentett döntések annak köszönhetőek csupán, hogy Orbán Viktor eldöntötte: nem Salvini szegénylegényeihez akar csatlakozni, hanem a Néppártban maradna, mert az tetszik a burkus királynak. Aztán, hogy ehhez a Néppárt vagy a burkusok mit szólnak, azt még majd meglátjuk.

Egyelőre ez a helyzet, gyerekek, messze vagyunk még attól, hogy bármiképpen is lezárhassuk a mesét, hogy eldőljön, megtartja-e a hétfejű sárkány a királykisasszonyt, az is problémás, hogy nem egy királyfi harcol vele, hanem egy egész ármádia, igaz, azok is inkább egymást aprítják, hogy aztán a győztesre okádja a tüzet a sárkány. Aki közben virágot szed a királylánynak, de húsevőt, mert mégsem tagadhatja meg a természetét. Hétfejű ő akkor is, ha most játssza a szelíd Süsüt, nem akar rózsabimbó lenni, csak falból énekelget.

De mára ennyi volt, mese volt, mára itt a vége, fuss el véle.

Majd, ha folytatódik, én is mesélem tovább.

Szele Tamás

Úgy is mondhatnám, hogy a Világbank dandártábornoka, ha ilyen cím létezne, de az említett társulat mint olyan, teljes mértékben civil szervezet. Kérem, a mai Magyarország egyik legérdekesebb szélhámosáról lesz szó, aki gyakorlatilag minden volt már, tiszteletbeli detektívtől az Alkotmányvédelem HM (ilyen szervezet nincs is) tagjáig, csak éppen vádlott nem.

Az még lehet.

Tulajdonképpen érdekes módon került a látókörömbe Nezdei Csaba, aki előszeretettel használja a doktori címet, holott nem az, sőt, helyesírását tekintve kétségeim vannak a harmadik elemi osztály sikeres abszolválásával kapcsolatban is az ő esetében. Megláttam ugyanis egy írást az Esti Újságban (https://estiujsag.hu/gazdasag/csunyan-bepalizta-egy-szeltolo-domonyt-200-millio-a-tet?fbclid=IwAR3zlPQn6hKNPmKNBS6Gk_iP31e4VwjpLnPU1OJXyyAY5k6FQjAMBQIRjnA), ami néhány viselt dolgát elemezte – hm, morogtam a szakállamba, ha ennek a fele is igaz, ez az ember az új Strasznov Ignác.

Nem a fele volt igaz, hanem az egész, és még annál is több. Azért több, mert az úr akkora digitális lábnyomot hagyott maga után, mint egy dinoszaurusz-csorda, szinte minden húzása nyomon követhető utólag. Akkor lássuk csak: ki is ez a Nezdei Csaba?

Hát első sorban, a dandártábornoki cím igaz, csak éppen nem egy komoly fegyveres testületnél, hanem az 1956 Magyar Nemzetőrségnél érte el ezt a rangot, életkorát tekintve valószínűleg nem azzal, hogy szovjet tankokat ropogtatott fogai között szotyi helyett azon a híres őszön – akkor ő még szerelmi álom sem lehetett. Különben az említett embercsoport nem is nevezhető fegyveres testületnek, saját meghatározása szerint társadalmi szervezet, amiben viszont mintha kizárólag főtisztek szolgálnának, közlegényt vagy altisztet-tisztet elvétve sem találok az oldalukon, náluk altábornagy Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettő is. Amint dandártábornok a dokumentumaik tanúsága szerint „dr.” Nezdei Csaba. Sőt, a Vitézi Rend is soraiba fogadta emberünket.

Mondjuk ez még nem szélhámosság, csak rangkórság, ugyanis informátorom – méghozzá elég jól értesült informátorom – szerint a hétköznapi életben is dandártábornoknak szólíttatja magát ez az ember, akinek azonban – valóságos csoda – volt köze még 2015-ben az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesülethez is. No, nem, mint kriminológusnak vagy detektívnek és nem is, mint gyanúsítottnak – azonban díjat kapott tőlük az OKDE példaértékű önzetlen támogatásáéért. (http://www.okde.hu/hirarchivum/nwarc_okde_kozgy_160524/) Ez maga a valóságos himlőoltás a szélhámosok világában: hiszen ha bárki gyanakodni kezdene rá, csak megmutatja a díját: hát lehet bűnöző az, akit maguk a detektívek tüntettek ki?

Mint a mellékelt ábra mutatja: lehet.

A közéletben aktív, sőt, mikor nem magas rangú tisztként vagy pénzügyi szakértőként lép fel, írónak és biztonsági szakértőnek mondja magát (utóbbi időben nem lehet elhajítani egy féltéglát anélkül, hogy ne biztonsági vagy biztonságpolitikai szakértőt találjunk el vele). Itt egy gyöngyszem egy fórumról, mintegy írói munkássága részeként (http://www.magyarmaffia.eoldal.hu/cikkek/olaj-video/szemben-a-maffiaval.html):

„(Nezdei Csaba független bisztónsági és gaszdasági szakértő., 2013.09.27 12:46)

most kesztem irnni a legújab könyvemet a : Bűnös magyaroszág cimü kőnyvet.”

Fülig Jimmy a fasorban sincs. Ezt a remekművet sajnos hiába kerestem, pedig hat év alatt igazán befejezhette volna, én például írtam thrillert egyszer harminc nap alatt is, de mentse tettemet, hogy fiatal voltam és kellett a pénz, remélem, már elfelejtette mindenki. De térjünk vissza Nezdei mester írói remekéhez: vagy azért nem találom, mert olyan vérfagyasztó dolgok állnak benne, hogy azonnal titkosították és egy példányt kivéve be is zúzták, vagy azért, mert a kézirat láttán harminckét tördelő követett el harakirit – vagy pedig azért, mert soha el sem kezdte írni, márpedig nehéz azt befejezni, amit el nem kezdtünk. De lássuk még a sziporkáit, valóságos irodalmi-politikai csemegék! Például itt áll egy kommentje a Pesti Srácokról, 2012-ből (https://pestisracok.hu/%E2%80%9Eott-utottek-ahol-ertek-a-maffia-szoritasaban/):

„Nezdei Csaba író

Szijasztok , Hogyan lettek miliárdosók a volt és a mostani hivatalban levő portikusok.
Vegyűk a parlament szabadon választott 1990 ország gyülési képviselők.
Pár gondólat hogy ezzek a pártók :1990-1991-1992-vig Álami vezetők által a magyargazdaság meg kárositásával ,bünszervezetben elkövetet adó csalást követek ell.
pártók neve: MDF,Mszp,fkgp,szdsz,kdnp,fidesz,: ezek a pártók 1990-1993-volt ország gyülési kéviselők. Szemet hunytak a orszában folyó álamilag felügyet olajszőkitési és értékesitésében .Evel a magyar álam kicstárt sujósan mekárositótá."

Kassáki hatásokat érzek, a posztmodern utáni információs kor szellemi proletariátusának képviselőjét látjuk, aki dacosan csap az asztalra: eb ura helyesírás! Én anélkül is író vagyok!

Meg még amennyi minden más.

Például a Világbank alelnöke. Én ugyan mindig kínai császár szerettem volna inkább lenni, de Nezdei úr szerényebb, beérte ezzel a poszttal is. Mostanáig ugyanis csak a hátteréről, előéletéről volt szó, lássuk, mitől került szerény figyelmünk fókuszába?

Történt pedig, hogy Domony község önkormányzata elnyert egy kétszáz milliós állami támogatást, orvosi rendelő, egészségügyi központ építése céljából. Ennyiből egész tisztességes rendelőt lehet felhúzni, neki is láttak volna, ám vérszagra gyűlt az éji vad, feltűnt a községben a dandártábornok úr, és elkezdett tanácsokat adni. Hogy mennyire kéretlen s hívatlanul, azt döntse majd el a nyomozás, forrásaink szerint viszont nem ingyen: havi nettó háromszázhúszezer forintos honoráriumért végezte tevékenységét. Aminek folyamán hol dandártábornokként lépett fel (így is szólíttatta magát, bár mondjuk ez az egyetlen címe, ami meg is illeti), hol jogászként, hol az Alkotmányvédelem HM tisztjeként, sőt, ilyen pecsétet is csináltatott, hol meg valóban világbanki alelnökként. Eljutott hozzánk egy érdekes levél, amelyben – magyarul, kérem, hiszen a Világbankon belül ezt a nyelvet használják bizonyára az üzletszerű érintkezés céljára – hipp-hopp kér háromszázmillió forintot, egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként a domonyi önkormányzat számlaszámára. (A levelet, helyesírására való tekintettel, valószínűleg diktálhatta).

 Bizony, így megy ez ott, ahol a nagyok játszanak.

Meg ahol a szélhámosok. Azt is megtette, hogy bevitte a domonyi közgyűlésre New York makettjét, és rámutatott két épületre: ő ezeket építi ide, ha bíznak benne. De ehhez az kell, hogy mondják vissza a már megnyert pályázatot, ám sebaj, ő majd világbanki elnökként kifizet mindent. Természetesen hittek neki – hát lehet nem hinni olyannak, aki ekkorákat mond? Lehet, de arra csak kevesen vagyunk képesek. Egy idő után szerintem azt is elhitték volna neki, ha azt mondja: ő Sába Királynője, pedig nem igazán van alkata ahhoz a mesterséghez. Emberünk tehát tanácsadó lett, térfigyelő kamerákat rendelt meg, közműcégeknek írt kérelmeket, de az autós cégeket sem kímélte. Mindezt ugyanúgy Domony község fejléces levélpapírján és pecsétjével tette, amint a világbanki lejmolást is így küldte el.

Miheztartás végett: Domonynak összesen 2108 lakosa van.

Egyvalaki találta gyanúsnak a dolgot: a jegyző. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy itt valami nagyon nem kerek – így indult nyomozás az ügyben, melynek során a polgármestert is kihallgatták már. Nezdei mester nem örült, és többször hivatkozott a belügyminiszterre, akivel állítása szerint kiváló kapcsolatban áll – ezt már korábban, 2016-ban is megtette, akkor is letartóztatták érte informátorunk szerint, csak akkor elengedték, ugyanis papírt mutatott arról, hogy nem beszámítható.

De legalább kiszámítható lesz: elég sokat kellhet majd számítgatni azt a kárt, amit okozott, kezdve azzal, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint az egészségügyi központ nem épülhet meg, hiszen nem fejezhetik be időre a megrendelt és leállított munkát – így Domony vissza kell fizesse a már felvett összeget.

Domony polgármestere nem kíván nyilatkozni az ügyben, így nem tudhatjuk, állt-e Nezdei barátunk hivatalosan is alkalmazásban, vagy csak zsebbe kapta a pénzeket.

Domony község honlapján pedig, ahol meg lehetne nézni az önkormányzati alkalmazottak listáját, egy sportfogadási irodát találunk. (https://1xvsl.world/hu/?tag=s_59379m_1234c_new11)

Hát így állunk: azt nem lehet a dolgok jelenlegi állása szerint megállapítani, mennyi pénzt vágott zsebre dolgozatunk főhőse, azt igen, hogy nagyon komoly kárt okozott, ideértve az elbukott pályázatot és az egészségügyi központ befejezésének megakadályozását is.

Ki tudja, hány ilyen szélhámos élősködik még a rendszeren és milyen rangban, méltóságban teszik... zárszóként álljon itt Nezdei mester egy kommentfolyama, amit 2013 és 2017 között követett el a Biztonságpiac egyik írása alatt (http://biztonsagpiac.hu/alrendoroket-fogtak-budapesten?fbclid=IwAR3KDojN1iIDDZPclcgWEYp4kxcgLNuW5zaY4lDLCBY4_Q2v2vx1xjv8FbU).

„Csaba Nezdei szerint:

2013. február 26. kedd - 20:07

Helló salynós sokan be dölnek a rendőrnek ki adó személyek nek .
Én a egyen ruhás rendőrtől is elkérem a szolgálati igazolványt. ha el utasitó választ ad akor telefónálók a rendőségre és segicséget kérek . mert a törvény asszt mogya hogy a bármilyen fegyveres védelmi szolgálatban levő , ha fell szolit egem én a fell szolitó személytől el kérhetem a szolgálati igazol ványát , akor ha személyesen meg gyözőtem akor a rendörnek köteles vagyok a egemet igazoló irataimat átadni.

Csaba szerint:

2017. február 25. szombat - 17:57

Nem szokásom ki adnom magam seminek , De én el süjednék a szégyentől ha egy ijen korut szervezet tagja leni .lehet hogy te enek a korut szervezet höz tartozo .”

Uram, valóban, vigyázzon, nehogy szokássá váljék, már így is komoly esélyei vannak arra, hogy kinevezzék Keplernek és évekig vizsgálhassa a Csillagot.

Mármint a szegedit.

Szele Tamás

Csak jelezni szeretném, hogy a hír igaz: vége az uniós választásoknak. Ne tessenek összeroppanni, a legközelebbiek alig öt év múlva következnek, mindenki ízlés szerint gyászoljon vagy ünnepeljen, jönnek a dolgos hétköznapok. Meg a klímaváltozás, a migránshadak hátán, kérem, ahogy az meg vagyon írva, az a titkos fegyverük nekik, főleg, mert nincs.

Logikus, nem?

Ja, nem.

Szóval, a kormánymédia legújabban azt pedzegeti, hogy klímaváltozás voltaképpen nincs, az egészet a liberál-mostmárnemtudommilyen világösszeesküvés találta ki, hogy arra koncentráljunk és ne a migráció veszélyeire. Mondjuk aki migráció nélkül képes annak veszélyeitől rettegni, annak vagy betegesen erős a fantáziája, vagy elvakult kormánypárti, tehát szerencsére nem érinti a dolog a teljes országot, csak a felét, illetve, mindent a piaci igény határoz meg, láttunk már pálfordulást, lehet még pár lelkes környezetvédőből klímaváltozás-tagadó, Áderrel az élükön, de az még odébb van.

Mondjuk tisztán látható, hogy a kormánypropaganda keresett magának valami utálni való célpontot, és mivel a zöldek amúgy is rossz helyen ülnek az EP-ben (mindenki rossz helyen ül, mert minden hely a Fideszé kéne legyen, mármint szerintük), mi több, a környezetvédőkről tényleg elterjedt az a teljesen hamis babona, hogy békés hippik és ártalmatlan, mulya liberálisok mind egy szálig, most ők lettek a szolgálatos ellenség. Előítéletek alapján, ugyanis ha a kormánymédiában tájékozott vagy legalábbis huszonöt évnél idősebb emberek dolgoznának, netán volna memóriájuk, tudnák, hogy a környezetvédők egyáltalán nem kötelező módon baloldaliak vagy liberálisok, Nyugaton többnyire azok, viszont Magyarországon a zöld mozgalomnak hosszú ideig volt egy erősen nacionalista, „barna” árnyalata is, ha még tetszenek emlékezni, a kilencvenes években ők kampányoltak a „magyar nőbe magyar magot” szlogennel. De a kormánysajtó ezt már elfelejtette, és most indul az offenzíva az idealista széplelkeknek tartott zöldek ellen, akik, mivel állítólag liberálisok, bizonyára vagy nem fognak visszaütni, vagy majd csak „sivalkodnak”.

Hát erről nem vagyok teljesen meggyőződve, meg hát láttam én már liberálist is akkora pofont adni gárdistának, mikor az belékötött, hogy az illető a zárt kirakaton át repült ki a kocsmából az utcára.

No, tehát látjuk a tendenciát, most lássuk a tényeket!

Az első jele a készülő támadásnak az igen bölcs és megfontolt Nógrádi György megszólalása volt az M1-en, aki szerint „érezhető, hogy a német közéletet azért uralja a környezetvédelem, hogy ne kelljen a migrációról beszélni.” (https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2019/05/26/szakertomegbukott-a-nemet-migracios-politika/?_ga=2.152309625.1905970928.1558759315-61942426.1558759315#)

Hát, és ha a Bundesliga uralná, az is csak trükk volna ebből a tételből kiindulva. Azonban az offenzíva folytatódik, ha egyelőre óvatosan is, lépésről lépésre: a Terror Házában rendezett, hétfői választásértékelő beszélgetésen, melyet Lánczi Tamás, a XXI. Századi Intézet igazgatója nyitott meg, már egészen érdekes állítások hangzottak el (https://index.hu/belfold/2019/05/27/ep_valasztas_elemzes_konferencia_terror_haza/?_ga=2.183127014.1905970928.1558759315-61942426.1558759315):

„A zöldek felfutása komoly kérdéseket vet fel, mert miközben fontos a környezet védelme, addig globális szinten a zöld gazdaság egyet jelent a versenyképesség zuhanásával.”

A kicsit sem zöld gazdaság meg mondjuk a klímakatasztrófával, de sebaj, versenyképesen visz el minket a ciklon vagy a szökőár.

„Kiszelly Zoltán a „mainstream elit” befolyásolási kísérletein döbbent meg, például a klímaváltozás „metatémájának” a migrációval szembeni bevetésével. Egyébként megdöbbentő, hogy a példátlan tudományos konszenzus által övezett, a migráció egyik katalizátorának számító klímaváltozás politikai témává válását a jobboldali hozzászólók egyöntetűen – G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatója, egy Habony-közeli revolverlap főszerkesztőjének szavaival szólva - „az elit cselé”-nek tartják, amivel az „elit” megpróbálja elfedni a bevándorlás kérdését (ami ezek szerint a valódi politikai kérdés).” (Index)

Ezt követte Bayer Zsolt tegnapi pengeváltása előbb a tényekkel, aztán a 444-gyel.

Mindjárt megint megkérdi valaki – mert mindig megkérdi – hogy „egyáltalán, miért foglalkozol vele”? Erre a kérdésre az a válasz, hogy nem élvezetből: ő nem nyughat, nem én üldözöm. Az árvíz elhárításának pedig a legkevésbé hatékony módja, ha figyelmen kívül hagyjuk – tessék csak megkérdezni Pelikán József gátőrt, bizony okos dolog figyelni a víz állását. Hát ezért figyeli az ember a bayerzsocát is, sok mindent ki lehet olvasni a viselkedéséből.

Egyszóval, Löwy-díjas szerzőnk tegnap publikált a blogján egy hosszú írást, aminek az a veleje, amit a fentiekben is mondanak a társai: klímaváltozás nincs vagy alig van, manipuláció az egész és azért találták ki, hogy ne a migrációról beszéljünk. Meg mindig is volt (akkor most hogy nincs?), tehát természetes, és semmiképpen sem az ember csinálja, de kitűnő politikai kártya, és óriási üzlet van benne. Különben is, ha változik, szokjuk meg a másik klímát, nem olyan nagy ügy. A magvas gondolatokat igen sok idézet támasztja alá, különböző terjedelmekben, és itt van a kutya elásva.

A 444 ugyanis meglátta ezt a dolgozatot, és ízekre szedte, érdemei szerint, ahogy kell. (https://444.hu/2019/05/28/bayer-zsolt-mutatja-az-uj-iranyt-a-kulfoldiek-mellett-most-mar-a-zoldeket-is-lehet-gyulolni?fbclid=IwAR2yhKYjuZGjQmy-FD1ve4zDrkZrHJrTOUHGjHlaUN3M_LF7ml_Jh8XwsuQ) Mire fel a nemzet bayerzsocája a tőle megszokott, fentebb stílben válaszolt nekik, elég csak annyit idéznünk belőle, hogy nézete szerint a 444 munkatársai nem a hagyományos módon születtek, hanem készítették őket:

„a kert végében, a rötyi melletti sufniban, egy régi, kicsorbult szekercével, és egy még régebbi, rozsdás ráspollyal, két térd között, mert a satu menet közben eltörött. Aztán mikor készen lettek, a Dzsepettó Béla bácsi életet fingott beléjük, és kihelyezte őket a 444-hez újságírónak.”

Ami csak annyit jelent, hogy szerzőnk olvasta a Pinocchiót és leghősiesebb biokémiai kísérletei dacára sem felejtette még el. Holott sokat tett saját memóriája ellen, néha nem is sikertelenül, gondolok itt az életrajzából kimaradt kuríros és népszabadságos évekre. Azonban, hogy rátérjek az érdemi mondanivalójára, azt állítja:

„Egészen pontosan egyáltalán semmit sem írtam. Hanem feltettem a blogomra egy írást, amit mások írtak. Hogy kik? Például Jankó Ferenc, Móricz Norbert, Pappné Vancsó Judit. Megjelent a publicatio.nyme.hu oldalon, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományos honlapja.”

No, itt válik kétfelé a valóság, már ha szabad ezt a jelenséget szerzőnkkel egy írásban említeni. Mert legyünk becsületesek: bizony, jelzi az anyagban, hogy kapta az írást, sőt, megjelöli a forrását is. Vesztére, teszem hozzá, ugyanis nem voltam rest és megnéztem az eredetit is.

Az még hagyján, hogy írt hozzá egy leadet, vagyis bevezetőt pár sorban, azt illik is, szokás is, még ha furcsán is hangzik:

„Amit sokan sejtettünk, most itt olvasható. Igen, a „klímakatasztrófa” a legjobb üzletek egyike, a „zöldpolitika” pedig a globalizáció egyik fedőszerve. S mint mindig ilyenkor, aki kétségbe meri vonni az új világtrendet, az ki van kiáltva bolondnak vagy gazembernek. Mert a világboldogítók és világmegváltók nem tűrnek ellentmondást. Így olvassák el figyelmesen az alábbi nagyjából öt oldalt.”

Még elnézést kér az ékezetek hiánya miatt, és itt említi, hogy „kapta” a szöveget, itt jelöli meg a forrást is – csak kissé takarékosan bánik a dolgozat fő forrását képező „Klímaváltozás: diskurzusok a katasztrófától a kételkedésig” című tanulmány kapcsán az idézőjelekkel. Konkrétan nem használja őket, csak más idézeteknél, így az olvasónak fogalma sincs, hol kezdődik a tanulmány, hol végződik és mit írt bele bayerzsoca. Mert bizony beleírt.

Felcímet is (Klímakamu), egész bekezdéseket is. Sőt, ki is hagy belőle félmondatokat. A hivatkozott tanulmányrészlet ugyanis a következőképpen ér véget nála:

„A klímaállandóság és a normál éghajlat mítoszával szakítva meg kell értenünk, hogy az éghajlati rendszer az emberi hatásoktól függetlenül is változik,”

Nem véletlen a mondatvégi vessző, nem is hiba: lusta volt pontra javítani, ugyanis a mondat a tanulmányban folytatódik, csak kissé kényelmetlenebb lett volna végig idézni. Emígyen szól a gondolat második fele:

„ezért a megelőzésen kívül az adaptációra is koncentrálni kell. Csatlakozva DEMERITT, D. (2001) konklúziójához: a tudományban is komplexebb, konstruktívabb párbeszédre, a tudományos eredmények reflexívebb megértésére, feldolgozására lenne szükség.”

Na, ez lemaradt, talán nem véletlenül. Most tartunk a Bayer-anyag közepén, ahol a nagy garral hivatkozott tanulmány amnesztiába esik és más, összeollózott idézetek következnek, viszont világosan látszik a törés: innentől vannak ékezetek és idézőjelek is. (Mondjuk én kiékezeteltem volna, ha már így kell idéznem, de nem is vagyok akkora úr, mint Ötöske).

Az írás utolsó harmada pedig saját kútfőből származik, jelezve sajátból, kicsit rejtélyesen ugyan, mert a „Klímakamu / szerintem” felcím ismétlése választja el az előbbiektől. Itt elszabadul a szerző, eldobja szájkosarát, zúgva, bőgve töri át a gátat, el akarja nyelni az egész világot, elég csak a rezümét idézni:

„A klímapolitika, amely jó szándékú fiatalokat mozgósít világszerte, mélységesen erkölcstelen, mert mögöttes politikai érdekből kisajátította a környezetvédelem eszméjét. A liberális zöldpolitika ráadásul nem ellensége, hanem sokkal inkább kenyérevője a globalista cégeknek, a profit érdekében támogatója a környezetszennyezésnek, háborúknak, embercsempészeknek, népvándorlásnak. A jóhiszemű tömegek szavazatait pedig egy felmagasztalt cél mögé bújva sikeresen begyűjtik.”

Hát, ez bizony nem egy tanulmány megosztása volt. Ez egy tanulmány bizonyos részének megosztása volt, más idézetek beszúrása és a végén az egész beterelése a kormánypropaganda karámjába. Gyenge védekezés, hogy „ő nem is írt semmit” - az utolsó nyolc bekezdést, amiben pont a politikai értelmezés van, bizony ő írta. Minden szavát, máshol nem is megtalálható ez a szövegrész.

Persze csak befolyás kérdése, hogy ezt a nyolc bekezdést is minősítsék tanulmánynak és adjanak érte Széchenyi-díjat, Corvin-láncot, valami vásárfiát, amitől az egész tudományos munkává válik és többet nem lehet a napi sajtóban röhögni rajta.

Pedig elég röhejes volt, hogy amint a szerző közzétette klímaváltozás-tagadó munkáját, olyan vihar söpört végig tegnap az egész Kárpát-medencén, jégesővel vegyesen, hogy még csak most mérik fel a károkat, de az már biztos, hogy komolyak lesznek.

Elég volt kinézni az ablakon, hogy meggyőződjünk az írás tökéletesen téves mivoltáról.

Meg kell mondanom: szerzőnknek pénze lehet, hogy van, fölösen is, de szerencséje nincs.

Mellesleg: mai jegyzetében, a Magyar Nemzet hasábjain az Európai Unió közeli felbomlását jósolja – akkor minek kellett megnyerni az uniós választásokat? Erre a kis időre?

De nyugalom: ebben is annyira van igaza, amennyire a klímaváltozással kapcsolatban.

Mondom én: elhagyta őt a szerencséje.

Szele Tamás

Ha a vasárnapi választási eredményeket próbáljuk megfejteni, hallgassunk ukrán anarchista dalokat. Nem viccelek: pontosan olyanok vagyunk, mint a „Чому не вийшло?” vagyis „Miért nem sikerült” című zenemű szövegírója, aki mélán borong: vajon miért nem sikerült Nesztor Mahnónak egy független, anarchista Ukrajnát fenntartania?

A történelmet alaposabban ismerők számára világos: az államalakulat fennmaradásának egy fő akadálya volt, éspedig a Vörös Hadsereg – mikor a mahnoistákkal együtt kiverték a fehéreket a Krímből, Bugyonnij egészen egyszerűen lemészároltatta saját harcostársait, az anarchistákat, maga Mahno is alig bírt elmenekülni. Csalás volt? Csalás volt, nem az első és nem is az utolsó, de így utólag tisztán látni, hogy a bolsevikekkel kötött szövetség volt az alapvető hiba. Ezen nem sok merengeni, borongani való van, kivéve persze ha valaki – mint a dal szerzője is – személyesen, érzelmileg is érintett ebben a történelmi epizódban.

És ezzel együtt sem széles körben tárgyalt, vitatott történelmi kérdés a mahnovscsina száz évvel ezelőtti bukása. Sajnos, tegyük hozzá – de vajon min fognak borongani száz év múlva a magyar dalnokok? Még az a szerencse, hogy nálunk halottja nem volt az eseményeknek, hiszen nem is háború volt, csak egy uniós választás.

Mert most senki sem borong, mindenki veszekszik, átkozódik. Nem mennék most bele a rengeteg szamárság ismertetésébe, ami a közösségi oldalakat elöntötte, de az eredmény senkinek sem felel meg. Ki sokallja a győzelmet (egyik vagy másik pártét), ki kevesli, mindenki szidja a választókat és mindenki feni a kést, melegíti a csizmát ellenzéki oldalon – a másik ellenzékinek. Is. Meg a kormánypártnak is. Legendák terjednek, kiirthatatlanul, mert bizonyíthatatlanul – ha azt állítja valaki, hogy látott „sok, magyarul nem beszélő ukránt” szavazni, vagy akár csak közlekedni a szavazás napján, az érzelmi alapon ugyan érv, de ha a valóságot nézzük, és megkérdezzük: Hol? Mikor? Hányan voltak? Szám szerint? - akkor bizony kiderül, hogy nincs semmi fix adatunk. Valahol, valamikor, valaki látott valakiket, akik valahányan voltak. De rengetegen kellett legyenek.

Jó, én meg láttam vasárnap egy kínait, aki szintén nem beszélt túl jól magyarul, mégsem gondolok arra, hogy nyakunkon a Népi Felszabadító Hadsereg. Ez uniós választás volt, amin – nem győzöm eleget ismételni – bejelentett lakhely szerint lehetett szavazni, tehát az uniós tagállamokban élő kettős állampolgároknak az NVI nem is küldött levélszavazati csomagot, hiszen ők csak a helyi jelöltekre voksolhattak. Ukrajnába és Szerbiába, melyek nem uniós tagállamok, küldtek – ezekből érkezett is 43 173, ebből 41 571 a Fidesz-KDNP-re. Az sincs kizárva, hogy elszórtan voltak bejelentkezések magyarországi lakcímekre – de legyünk már realisták, a belföldi szavazókörökben 3 414 317 fő voksolt, ebből 1 803 282 a Fidesz-KDNP-re.

Ami azt jelenti, hogy akár csak egy mandátummal többért a magyar kormánypártnak legalább száz-kétszázezer embert kellett volna áthozni a határon, bejelenteni őket helyi lakcímekre, leszavaztatni, visszavinni – egy ekkora mozgásnak feltétlenül nyoma volna, ha máshol nem, a népességnyilvántartásban, ráadásul a határforgalom nem megnövekedett volna – a Magyar Hang információi szerint valóban lelassult Záhonynál, harminc fő erősítést kért és kapott a Határőrség – hanem eldugul. Kétszázezer fő az ötvenezer autó befele, ötvenezer kifele, a felük még most is ott állna, nem lett volna elég ennyihez harminc fő. Nagyon valószínű, hogy volt ugyan arrafelé fiktív címre bejelentkezett szavazás – de nem százezrek, hanem csak ezrek részéről, és ennyi ember nem képes érdemben változtatni egy olyan voksolás végeredményén, amiben majd' három és fél millióan vesznek részt.

Sebaj, akkor is megállíthatatlanul terjed a legenda. Hiszen van bűnös! Nem mi voltunk a hülyék, nem a mi pártjaink politizáltak rosszul! Árulás történt. Sőt: boszorkányság is.

A másik terjedő szamárság az, hogy „ha ez vagy az a párt nincs, nem indul, visszalép, megszűnik, akkor az én kedvenc pártom mennyivel több szavazatot kap! Ezek ellenségek, árulók, le velük!”

Hát kérem, nagyon félre tetszenek érteni a demokratikus szavazás fogalmát. A szavazóhelyiség nem pékség, a szavazat nem kenyér, ami nélkül nem lehet élni, és ha nem kapok az egyik péktől veknit, kénytelen-kelletlen a másiktól fogok venni, ha másfélét is. Ha teszem azt, az általam preferált párt nem indul el, attól én még nem fogok átszavazni mondjuk a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra, nem vagyok kénytelen erre – minden törvényadta lehetőségem megvan, hogy otthon maradjak és voksolás helyett csülkös bablevest főzzek, csipetkével. Valamint tejföllel.

E mögött az a gondolkodás áll, hogy sokan akarják egyesíteni a teljes ellenzéket, csak épp saját jogaruk alatt. Amíg azonban vélemény kérdése a politika és nem hűbéri kiváltság, ez nem fog menni. Ugyanígy nem érv az „elveszett szavazatok” emlegetése, melyek a győzteshez kerültek: az a helyzet, hogy a d'Hondt-számítás alapján épp úgy kerültek a második helyezetthez is, csak kisebb mértékben... és a harmadikhoz is, itt a táblázat. (https://www.valasztas.hu/mandatumszamitas-d-hondt-matrix_ep2019)

Nem, az sem érv és nem is képezheti érzelmi zsarolás alapját, hogy „én jobban tudom, mi kell neked, mint te, megmondom, kire szavazz”. Rendben, elismerem, elég sok államrendszer áll ennek alapján – konkrétan a NER is – de azért egyiket sem nevezném demokráciának.

Azonban ez az egész érvelés, melyet kifejtettem, voltaképpen majdhogynem felesleges.

Érvelésemet csak azok fogják elfogadni, akik egyébként is osztják általában nézeteimet. Minden más embercsoport részéről vagy közömbösségre számítok (jó esetben) vagy dühödt, elkeseredett támadásra (ez a valószínűbb). Ugyanis itt én nem véleményeket ütköztetek, azt csak én hiszem, hanem sokak számára hitbéli tételeket sértek meg. Szentségeket török, aminek bére minimum kiátkozás, később talán máglya is lehet belőle. Hiszen amit a Főpap mond (bármely párt bármely főpapja) az csak igaz lehet, ami azzal ellentétes, az blaszfémia.

Sokat emlegetik, hogy információs buborékban élünk, a közösségi oldalak és a böngészők algoritmusa miatt csak a nekünk kedves információk jutnak el hozzánk, és fogalmunk sincs a politikai túloldal, sőt, a másik ellenzéki szerveződés híreiről, tevékenységéről sem. Jelentem, a helyzet ennél rosszabb: információs visszhangkamrában vagyunk, és nem látszik a kiút.

Hogy mi a különbség a kettő között? Kiváló cikk szólt erről a Start blogon még tavaly, abból idéznék (https://startblog.blog.hu/2018/04/22/ezert_nem_erted_a_fideszest_es_ezert_nem_ert_teged_a_fideszes?fbclid=IwAR3G8HAK1FpE52locobXjz192Exb_wOIaGIXqMYpzHnRGt9eVaSeFdPwgSY).

„Az ismeretbuborék egy információs hálózat, amiben lényeges információk, információforrások mulasztással maradnak ki. A mulasztás hasznos lehet: el akarjuk kerülni a velünk ellentétes véleményeket, például mert kényelmetlenül érezzük magunkat tőle. A társadalomtudósok szerint szeretjük megválogatni, minek tesszük ki magunkat, olyan információkat keresünk, amik megerősítik saját világnézetünket. De ez a mulasztás teljesen véletlen is lehet. Még ha nem is próbáljuk aktívan elkerülni a nézetkülönbségeket, a Facebook-barátaink általában ugyanazokat a nézeteket és érdeklődési köröket osztják. Amikor a hálózatokat szociális okokból építjük, aztán információs forrásnak használjuk azokat, könnyen elkerülhetjük az ellentétes nézeteket, és túlzott egyetértéssel találkozunk.

A visszhangkamra társadalmi szerkezet, amiben a nézeteinktől eltérő, releváns hangokat aktívan lejáratnak. Miközben az ismeretbuborékban ritkán találkozunk ellentétes véleményekkel, a visszhangkamerában lévőknél ez nincs így, ők aktívan bizalmatlanok a kívülállókkal.”

Hát igen. Míg az ismeretbuborék lehet hasznos – ha tudom és bizonyítottnak látom, miszerint a Föld gömbölyű, felesleges, sőt, káros is lenne rám és idegrendszeremre nézve olyan véleményekkel foglalkoznom, miszerint lapos – a visszhangkamra kifejezetten káros, és mindegyik oldal építi a falát. Belülről is, kívülről is.

Hogyan lesz az ismeretbuborékból visszhangkamra? A közösségi (tehát nem személyes) ismeretbuborék irányítója, akár személy, akár párt, tesz egy nagyon radikális kijelentést, legyen az igaz vagy hamis, és elkezdi kitartóan ismételgetni. Ilyen mondjuk a Fidesz migráns-fixációja, Soros-mániája, de az ellenzéki oldalról is lehetne példákat hozni szép számmal. Nem teszem, de lehetne. Azért nem teszem, mert megtámadnának sokan, azt az egy érvet ismételgetve, miszerint „De ez igaz, mert mi mondjuk és sokan mondjuk”. Különben a kormány is nagyjából erre támaszkodik, nem sokkal többre. Csak ha sokan is mondják, hogy a Föld lapos, az attól még gömbölyű marad.

No, de ott tartunk, hogy elhangzott egy radikális állítás. Az ismeretbuborék elfogadói, „lakói” vitatkozni kezdenek, néhányan – ez óhatatlan – nem fogadják el, ők kiközösítésre kerülnek, a többség azonban mellé áll, és saját véleményévé teszi. Aki nem ért ezzel egyet, az ellenség, ostoba, és nem csak ebben nincs igaza: minden más kérdéshez is hülye vagy dilettáns, a hajóvonták találkozásától a kutyasétáltatásig. Mindenhez.

Ez az a pont, amikor lezárul a csoporton kívüli információ beáramlása, becsapódik a visszhangkamra ajtaja, és most már csak a bentről hangoztatott vélemények verődnek benne ide-oda.

Hát itt a baj: ezek vélemények. Melyeknek lehet köze a tényekhez, de ez nem kötelező. Lehetnek tévesek is.

És ha az az átkozott realitás rájuk cáfol időnként, a visszhangkamra lakóinak szükségük van magyarázatra a Mindentudó Orákulumtól, amely eddig is alakította a véleményüket. Az ám, de az Orákulum is csak pár emberből áll, akik a közhittel ellentétben távolról sem tévedhetetlenek: adnak gyorsan valami magyarázatot, ami épp eszükbe jut kapásból, rendszerint egetverő marhaság, de a hívőknek megfelel – aztán utána bőgve védik, bizonygatják, mert nem táncolhatnak vissza. Olyan ugyanis nincs, hogy ők tévedjenek, ha tévednek, már nem orákulumok, hanem emberek.

Kiválóan megfigyelhető a jelenség bármely politikai oldalon, bár a legjobb - mert legláthatóbb – példákat a kormánypárt mutatja, ahol a visszhangkamra fenntartása lassan a realitás teljes tagadását igényli, már ott tartanak, hogy a klímaváltozást is a migráció elfedésére találták ki valami ármány okából. Hazudni lassan szükségesebb lesz a szent cél érdekében, mint élni.

Tehát ezért nem értjük az eredményeket. A mi visszhangkamránkban mások a prioritások, más az eszmerendszer, mások az érvek, mint az ellentétes visszhangkamrában és a kettő között nincs kommunikáció. Fogalmunk sincs az 1 803 282 a Fidesz-KDNP-s szavazó véleményéről, hangulatáról – ne feledjük, a szavazás Magyarországon 2006 óta érzelem és nem értelem kérdése – nem is lehet, hiszem másik visszhangkamrában élnek, ahová nekünk nincs bejárásunk. Nekik sem a miénkről, csak ordítozó becsületsértések és átkok hallatszanak még át egyikből a másikba.

És mivel nem értjük az eredményeket, megpróbálunk külső magyarázatot találni rájuk.

Aljas árulást, külföldi támogatást, belső ellenséget vizionálunk.

Annyit mondanék, hogy ez nem a győzelem útja: képtelenség bármely visszhangkamrát öt-tízmillió főnyire bővíteni, főleg, ha tudjuk, hogy minél radikálisabb állítások tartják a falát, annál többeket rekesztenek ki belőlük.

Ellenzéki szempontból ez kontraproduktív, bár kétségtelen, hogy ez tartja össze a már meglévő szervezeteket.

Kormánypárti szempontból viszont elkerülhetetlen előbb-utóbb a túl nagyra nőtt visszhangkamra összeomlása.

Ne merengjünk értetlenül, hogy miért nem sikerült a teljes, elsöprő győzelem: ezért.

Ne gyártsunk hamis magyarázatokat.

Akkor sem, ha jól hangzanak és jól is jönnek átmenetileg.

Csak az acélbuborékot, a visszhangkamrát építjük velük – azt amiből ki kéne törni egy győzelemhez.

Szele Tamás