Valahogy úgy alakult, hogy ezen a héten ma írok először a Közel-Keleten zajló harcokról, nem, mintha ne figyeltem volna azokra is, de úgy alakult, hogy orosz–ukrán viszonylatban több fontos hír érkezett a napokban. Sebaj, ma bepótoljuk, következzen a tegnapi események összefoglalója, szokás szerint az ISW-CTP napi jelentése alapján, mint mindig.
(Képünk illusztráció)
Eléggé fordított világ van mostanság Oroszhonban, és nem csak a háború miatt, bár kétségtelen, hogy anélkül sokkal jobban mennének a dolgok. Putyin rezsimjének most kezdenek kiderülni a rendszerszintű hibái, és emiatt kezd minden a feje tetejére állni – erről ír Andrej Percev a Riddle hasábjain közölt rendes heti hírösszefoglalójában.
(Képünk illusztráció)
Számoljunk le a kémregényekkel és -filmekkel, James Bond és Stirlitz igen jó külsejű urak, de a valódi hírszerzéshez kevés közük van. Azt például az ő kalandjaikból senki sem tudhatja meg, mivel foglalkozik valójában – például – az orosz GRU. Elég mocskos dolgokkal meg kell hagyni -– a Dossier Center oknyomozó riportban derítette ki, mit is művelnek igazából az orosz ügynökök.
(Képünk illusztráció)
Roppant érdekes írás látott napvilágot a szentpétervári jogfilozófiai egyesület „Jogtudomány: történelem és modernitás” című tudományos közlönyében. Több szempontból is érdekes, az első az, hogy alig fél napig volt nyilvános, utána nagyon gyorsan eltüntették, aminek oka volt. Éspedig az, hogy olyan vad, szélsőjobboldali, áltudományos-konteós, fajelméleti és szexista nézeteket hangoztattak a szerzői, hogy azok még a mai Oroszországban is vállalhatatlanok.
Az orosz propaganda jelenleg a Kreml egyetlen olyan fegyverneme, amely képességeinek maximumát képes nyújtani. Ha a háborúkat pusztán szóban meg lehetne nyerni, az orosz csapatok nem egy hét, hanem egy nap alatt értek volna Kijevbe, sőt, valószínűleg már a Washingtoni Oblaszty élére is Moszkvában neveznék ki a kormányzót. Csak hát a háborút harcban nyerik meg, fegyverrel, akármennyire is kínos ez az oroszbarát köröknek világszerte.
(Képünk illusztráció)
Úgy tűnik, nem sok köze van az én tegnap esti, egy ismeretlennel folytatott polémiámnak az orosz gazdaság hanyatlásához, de ez csak a látszat. Az illető úr nem sokra használhatja az eszét, ugyanis nem vette figyelembe, hogy egy írást a közösségi oldalakon többnyire maga a szerző oszt meg, és ha alatta elkezdik szidalmazni, a szerző is szerez erről legelőször tudomást.
(Képünk illusztráció)
Ma a teljes magyar sajtó – és a külföldi legnagyobb része is – Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos, barátinak legkevésbé sem mondható lépéseivel foglalkozik. Ezen belül gyakorlatilag nincs olyan orosz vagy ukrán nyelvű sajtótermék, amelynek címlapján ne a magyar kormányfő szerepelne ilyen vagy amolyan kontextusban, melyek egy része nehezen tűrné a nyomdafestéket.
(Képünk illusztráció)
Sokan kérdezik manapság, hogy kik azok a jemeni houthik, akikről egyre többet hallani a hírekben? Ezt próbálom mai írásomban elmagyarázni, főként a kiváló Jurij Macarszkij írására támaszkodva, mely tegnap jelent meg a The Insiderben. Mindenesetre azt meg kell jegyezni, hogy ritka egy békétlen rablóbandáról van szó, és akkor még finom voltam.
(Képünk illusztráció)
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy merre tart a közel-keleti háború és milyen eredménnyel járt eddig? Ezt ugyan a szakértő szem (és elme) a napi jelentésekből is megállapíthatja, csakhogy ezeket folyamatosan követni kell ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a folyamatokról, így épp kapóra jön Vjacseszlav Epureanu elemzése a The Insiderből ahhoz, hogy kicsit áttekintsük a helyzetet. Akkor lássuk.
(Képünk illusztráció)
Mikor megérkezett a hír a renegát ukrán politikus, Illia Kiva haláláról, azt mondtam magamban: „ebből még nagy botrány lesz”. Szerencsére tévedtem, Kiva halála nem befolyásolta különösebben a világpolitika eseményeit, sőt, tulajdonképpen az orosz és ukrán belpolitikát vagy a háború menetét sem – így viszonylag nehezen megfejthető, miért kellett meghalnia.
(Képünk illusztráció)
