Karácsonykor békéről, szeretetről, nyugalomról, csilingelő kis angyalkákról szokás írni. Van egy rossz hírem: ez idén lehetetlen. De van egy jó hírem is: jövőre lehetséges lesz. Nem bizonyos – de lehetséges.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a világvége belátható időn belül nem következik be, főleg azért, mert az Origo jósolta meg, és ez valóságos garancia arra, hogy az ellenkezőjére sem számíthatunk. De érdekes megfigyelni, hogyan állítja fejére az ok-okozati összefüggést a kormány szócsöve és az MTI kart karba öltve.

Egyelőre van még tíz napunk az esztendőből, de már mindenki elkezdte a kiértékelését, és körülbelül mindenki ugyanarra jutott, Orbán Viktortól a sarki fűszeresig, miszerint hosszú ideje csak egy pocsékabb évünk volt a tavalyinál, éspedig az idei, szóval nem nézünk túl optimistán a fényes jövőbe. Ennél sokkal többet én sem tudnék mondani, inkább a háború eseményeit próbálom kiértékelni.

Ma megint munkát adott nekem Georg Spöttle, aki a jelek szerint a minimális óvatosságot is mellőzi médiamunkássága terén. Hogy ez véletlen vagy szándékos, azt már csak ő tudja, és természetesen munkaadói, legyenek azok bárkik. Valóságos szakmai bravúr volt részéről egy pár soros írásba belezsúfolni annyi tévedést és csúsztatást, amennyi hemzseg a tegnapi „elemzésében”.

Az orosz hadsereg ma reggel is támadta Kijevet, szerencsére kevés a halálos áldozat, de újabb károk estek az infrastruktúrában: egyelőre csak annyit tudunk, hogy 20-30 Shahed drónt indítottak az ukrán fővárosra, melyek többséégt lelőtte a légvédelem, de azért akadt, ami célba talált.

 - Zdraszvujtje, Sheldon Cooperhez van szerencsém?

- Üdvözlöm, honnan tudja?

Azzal remélem keveseknek mondok újdonságot, hogy tél van az északi féltekén, úgy naptári, mint időjárási szempontból. Ennek az évszaknak a beköszöntére lehetett számítani, legalábbis az elmúlt pár millió év gyakorlata alapján. Csakhogy ez a mostani háborús tél, és nem hagyhatjuk ki a számításból a hideg katonai és politikai következményeit.

Ukrajna területét ezekben a percekben is tömeges rakétatámadás sújtja. Ne tessék legyinteni, hogy „már megint”, mert bizony: már megint. És természetesen nem a katonai célpontokat támadják, hanem a civileket, főként az energetikai infrastruktúrát. Ami hatalmas hiba, de mielőtt elmagyaráznám, miért az, lássuk, mit tudunk a mai eseményekről.

Avagy: hogyan olvassunk háborús híreket? Higgyék el, a háborús hírt néha könnyebb megírni, mint értő módon olvasni, főleg, ha mindkét fél ködös információkat ad a harci helyzetről, és a sajtómunkást se igazán érdekli az, amivel épp foglalkoznia kell. Pocsék dolog bír lenni a hírügyelet, én tudom a legjobban, de azért érdemes lenne kicsit odafigyelni a munkára, kollégák.

Jó napja lesz ma a foteltábornokoknak, billentyűzet-admirálisoknak, mert eddig ismeretlen források alapján sikerült kideríteni – ha igaz – hogy végső soron mitől és hogyan süllyedt el a Moszkva rakétacirkáló. Hát... az esetnek mérsékelt a propagandaértéke mindkét fél számára, de meglehetősen tanulságos. Az történt ugyanis, hogy elsült a kapanyél.