Zajlik valami az államilag támogatott kultúra berkeiben, nem állítanám, hogy förgeteg kél vagy földindulás készülődik, de vajúdni látszanak a vakondtúrások, bár a legvalószínűbb az, hogy vakondot szülnek majd, mert egyebet nem is nagyon szülhetnek. Mindenesetre tegnap két kultúrmufti is furcsákat beszélt, aminek oka kell legyen.

A legújabb hírek az orosz fekete-tengeri flotta veszteségéről számolnak be, és ez jó alkalom arra, hogy kicsit áttekintsük az Oroszországi Föderáció haditengerészetének helyzetét is, úgy általában: nos, a helyzet általánosságban véve rossz, ami nem azt jelenti, hogy minden egység süllyedne, hanem azt, ami Oroszországban minden egyébbel kapcsolatban is általános: a fegyvernem állapota reménytelen.

Autokráciákban semmi sem az, aminek látszik, a háború – béke, a szabadság – szolgaság, a tudatlanság – erő és ezt nem csak Orwell mondja, hanem általában a hivatalos, állami ideológia is erről szól. Könnyen lesz mondjuk Kínában vagy az Oroszországi Föderációban Piroskából farkas, farkasból Piroska, bárkiből nagymama, FSZB-sből vadász, minden relatív az ilyen országokban.

Tegnap az Oroszországi Föderáció közelmúltjáról és jelenéről írtam, ma a közeljövőjéről fogok, éspedig Mihail Turcsenko politológus tanulmánya alapján, mely nemrég jelent meg a The Riddle magazin hasábjain. Néha még vitatkoznék is vele, mert szerintem kissé idealista – de az tény, hogy Oroszország jövőjével kapcsolatban mégiscsak egy orosz szakember véleménye a mérvadóbb, mint az enyém.

Hogyan jelenik meg a NATO az orosz propagandában? Természetesen patás ördögként, de érdemes ezt az ellenségképet egy kicsit elemezni, mert komoly tanulságokat lehet belőle leszűrni. Rögtön a legelső az, hogy sem az orosz diplomáciának, sem az orosz propagandának nincs a világon semmi szüksége az igazságra és a tényekre. Mondjuk közük sincs ezekhez.

A magyar kormánypárt hívei között – és tőlük jobbra – valósággal hittétel az, hogy „a szankciók nem működnek, Moszkva nem éhezik”. A szankcióknak nem is az a céljuk, hogy Moszkva éhezzen, hanem az, hogy megakadályozza a fegyvergyárak szerszámgépekkel és nyersanyagokkal való ellátását, ami bizonyos szintig működik is, bár utóbbi időben átcsúszott az embargón pár nagyobb szállítmány a csempészeknek köszönhetően.

Előre kell bocsátanom, hogy aki ezt az írást nem olvassa el végig, az ne szóljon hozzá, mert minden mondat fontos lesz benne. Ugyanígy kérek mindenkit, hogy tegyük félre az indulatokat is, mert jelenleg azok ártanak a legtöbbet Magyarországnak és Ukrajnának, de sokat használnak a Kremlnek. Ennek fényében vizsgáljuk meg, mi is történhetett július 26-án a Beregsurány-Asztély határátkelőhelyen.

Az elmúlt hét egyik fontos kérdése az, hogy miért nincs soha Moszkvában légiriadó? Ok ugyanis lenne rá, egymást érik a különböző dróntámadások, és azért elképzelhető, hogy nem a Csillagflotta felelős értük, hanem az ukrán fegyveres erők. Elvileg – ha hiszünk a TASZSZ-nak, de azt rosszul tesszük – még egyetlen drón sem talált célba, de ez, mint látni fogjuk, csak idő kérdése. És nem is olyan biztos, hogy igaz.

Hogy a végén kezdjem: a most lezajlott Oroszország-Afrika csúcs egyszer majd be fog kerülni a tankönyvekbe, mint a diplomáciai kudarc iskolapéldája. Putyin semmit sem ért el abból, amit szeretett volna, ellenben nyílt ellenszenvet tapasztalt még az eddig Oroszország hűséges szövetségeseként elkönyvelt Dél-Afrikai Köztársaság részéről is.

Ma szenzációs hírek nincsenek, ellenben hét vége annál inkább van: jut időnk foglalkozni egy-két elméleti kérdéssel. Jelesül leginkább az ukrán–lengyel–orosz történelemmel, ugyanis akár a napi sajtót nézem, akár a magánemberek nyilvános megszólalásait, azt kell tapasztalnom, hogy a magyar közönségnek segédfogalma sincs szomszédai történelméről.