Ma még mindenképpen Jevgenyij Prigozsin halálának következményeivel kell foglalkoznom, és hozzá kell tennem, hogy hosszú ideig nem lesz mód arra, hogy erről az eseményről megfeledkezzünk, de most már elsősorban a katasztrófa utóéletéről lesz szó, és arról, hogy mi lesz a Wagner afrikai tevékenységével, sőt, általában az orosz jelenléttel ezen a kontinensen.

Mint az előre látható volt, Jevgenyij Prigozsin tegnapelőtti halála komoly következményekkel fog járni, melyeket egyelőre csak találgathatunk – ahogyan azt is, miért zuhant le az oligarcha-zsoldosvezér Embraer 600 típusú repülőgépe. Ebben a mai írásban két kérdést próbálok körüljárni: azt, hogy mi történt és azt, hogy mi várható a közeljövőben.

A mai, illetve tegnapi nap legfontosabb híre egyértelműen Jevgenyij Prigozsin és Dmitrij Utkin halála: a történtekkel kapcsolatban rengeteg találgatás kering, mindazonáltal, ha őszinték akarunk lenni, azt meg kell vallanunk, hogy az ő repülőgépüket bizony lelőtték. Éspedig az orosz fegyveres erők légvédelme tette, ugyanis 8 500 méter magasságban következett be a találat, ehhez bizony fejlett rendszert kellett használni.

Mostanra már befejezett ténynek tekinthető, hogy az orosz oktatási rendszer minden szintjén kötelező tantárgy lett az, amit ők hazafiságnak, mindenki más pedig orosz nacionalizmusnak nevez. Az óvodákban még csak egyenruhákban masíroztatják a gyerekeket, az elemiben és a középiskolában már egyfajta „osztályfőnöki foglalkozás” keretében kell foglalkozni a dologgal, az egyetemeken pedig „Az orosz államiság alapjai” a tárgy neve, és kötelező minden hallgató számára.

Ezen a világon elég sok felesleges és értelmetlen dolog létezik, de mind közül az egyik legértelmetlenebb az orosz közvélemény-kutatás. Bár a kínai sem különb, igaz, ott nem is sokat vesződnek ilyesmivel. Az átlagos orosz állampolgár rutinosan titkolja el a véleményét még közvetlen környezete elől is, a számára idegen kérdezőbiztosnak meg főleg nem mond semmi értékelhetőt.

Úgy hozta a sors, hogy folytatni tudom a múlt héten elkezdett cikksorozatot az orosz hadiflotta állapotáról, ami persze nem az én érdemem, hanem a kiváló orosz katonai szakértőé, Pavel Luziné, aki újabb izgalmas adatokat közöl a fegyvernem állapotáról a Riddle hasábjain. Ezúttal a tengeralattjárók állapotáról lesz szó.

Ahogy Moldova György írta, „a hal is énekesmadár, csak esti tanfolyamon végzett”, és ha a mostani orosz zsoldosalakulatok állapotára alkalmazzuk ezt a nagy igazságot, annyit kell még hozzátegyünk: „ráadásul lelkes és szorgalmas amatőr, minden tehetség nélkül”. Ez így már tökéletesen jellemzi a „Konvoj” PMC-t (privát katonai társaságot), melynek ügyes-bajos dolgait Hodorkovszkij Dossier Center nevű projektje nyomozta ki.

Ma kényes témához nyúlok, és nem is lesz rövid az elemzés, de muszáj foglalkozni a kérdéssel: a ruszofóbiáról lesz szó. Ez a gyakran emlegetett fogalom az orosz nacionalizmus Jolly Jokere vagy svájci bicskája, mindenre alkalmas, ha az orosz politikus kifogy az érvekből, csak előrántja, megsuhogtatja, mint Luke Skywalker a fénykardot, és már kint is van a pácból, legalábbis a saját szempontjai szerint.

A népirtás igen visszataszító dolog, ezért is szokták többnyire letagadni. Mármint, amíg lehet. Aztán jönnek a mindenféle katonák, sajtómunkások meg politológusok, aki lerántják a leplet a tömeggyilkosságokról, és akkor már minden hiába. Más a helyzet abban az esetben, amikor a népirtás elkövetője, esetünkben az Oroszországi Föderáció előre jelezte, mire készül.

Zajlik valami az államilag támogatott kultúra berkeiben, nem állítanám, hogy förgeteg kél vagy földindulás készülődik, de vajúdni látszanak a vakondtúrások, bár a legvalószínűbb az, hogy vakondot szülnek majd, mert egyebet nem is nagyon szülhetnek. Mindenesetre tegnap két kultúrmufti is furcsákat beszélt, aminek oka kell legyen.