Ma voltaképpen nem lenne érdemes újságot csinálni, ugyanis megtaláltam a Mandineren a tökéletes címet, sajnos, már egy hetes, miszerint „Pingponglabdával ánuszában, áramütés miatt, önkielégítés közben halt meg egy női fürdőruhát viselő férfi Csehországban”, ez túldobhatatlan, jobb, ha visszaadjuk az ipart, bár... azért van versenytársa, csak épp oroszul.

Az ukrajnai orosz invázió krónikása jobb, ha nem tervezi előre a munkáját, mert menet közben úgyis alkalmazkodnia kell az eseményekhez. Amint egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást, legalábbis Moltke szerint, úgy egyetlen munkaterv sem él fél napnál tovább. Aztán a közönség igénye úgyis elsöpri minden szándékunkat, így számos felkérés után ma a Belgorod környéki eseményekről ejtek szót.

Kezdjük talán azzal, hogy a Kreml álláspontja szerint orosz imperializmus, mint olyan, nem létezik, minden, ami orosz, meghatározás szerint antiimperialista. Ennek ellentmond ugyan kissé Dugin ideológiája, mely szerint Lisszabontól Vlagyivosztokig kell terjedjen a szláv vezetésű Eurázsia, de Moszkvában ez az ellentmondás fel sem tűnik a többi között.

Szegény firkász szándékát boldog Isten bírja – mondogatják az évtizedes munkában megőszült, sőt, megőrült szerkesztők, és bizony, igazuk van: mára más témát szerettem volna elemezni, de sajnos az események, mint már annyiszor, felülírták a szándékomat, így Bahmut elestével kell foglalkoznom, ha tetszik, ha nem, ugyanis ez a nap – sőt, inkább a tegnapi nap – híre.

Sokszor mondtam már, hogy sakkban és sajtóban „fogott figura lép”, és most Posta Imre ez a „fogott figura” – ha már foglalkoztam a történetével, nem is egyszer, akkor foglalkoznom kell a fejleményekkel is. Tegnap előkészítő ülést tartottak az ügyben a Budapest Környéki Törvényszéken, melyen elhangzott pár érdekesség, és mellesleg más különös dolgok is kiderültek, bár azokat véletlenül vettem észre.

Ma újabb pillanatképet mutatok be a háború állásáról, melynek összeállításában kifejezetten az a cél vezérelt, hogy ne egyes eseményeket emeljek ki a sokból, hanem magát a folyamatot ábrázoljam, ugyanis a külön-külön taglalt harci cselekmények kipécézése képes tökéletesen hamis képet kelteni az olvasóban – elég, ha csak a Patriot-esetre gondolunk.

Körülbelül azzal kell kezdenem, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát. Oroszosan ezt úgy is lehetne mondani, hogy akinek kalapács van a kezében, az Prigozsin, és a téma, amiről szó lesz, valóban jobban illene a zsoldosvezér alvilági köreibe, mint a magyar sajtó hasábjaira, de mit tehetünk, ez a helyzet. Foglalkozni kell azzal is, ha jó nevű embereket rágalmaznak alpári módon.

Már a keselyűk is azt vijjogták tegnap a bahmuti drótakadályokon, hogy záros határidőn belül jogot kívánnak formálni Jevgenyij Prigozsin földi maradványaira, tehát sürgős lenne számukra az elhunyta, akár ablakból kiesés, akár mérgezés, akár hátba lövés, tehát az öngyilkosság hagyományos orosz módozatai által, ám a jelek arra mutatnak, hogy emberünk még egy ideig velünk marad.

Kérem, ebből fegyelmi lesz, akárki meglássa. Nem is akármilyen. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a magyar kormánymédia nem követi a világsajtó legfrissebb álhíreit, kamutrendjeit, ma még mindig Zelenszkij állítólagos, tegnap kipattant merénylet-tervével foglalkozik (a Barátság kőolajvezeték ellen), holott Moszkvában és más úri helyeken már Soros Györgyöt temetik.

Új megvilágításba kezdenek kerüli a dolgok a Washington Post mai írása alapján, más kérdés, hogy nem abba, amivel a magyar kormánysajtó és a független média egy része tele van. Harsognak a szalagcímek, miszerint „Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság vezetéket, hogy csapást mérjen Magyarországra”, csikorognak a fogak a kommentekben.