Az orosz belpolitikai helyzet ismerői előtt nem kétséges, hogy Vladlen Tatarszkij meggyilkolása óta aktív fázisába lépett a sztálini terror újjáéledése Moszkvában, a viták most már csak azon folynak, hogy a mostani helyzet van-e már annyira veszélyes, mint a Nagy Csisztka idején, vagy még sokat fog romlani? Ami, lássuk be, nem mindegy.

Vannak napok, mikor az ember felébred, magába tölt némi kávét, beleolvas a napi sajtóba és őszintén megbánja, hogy felébredt. Ennek a bolondokházának az is bőven elég lett volna, ha délig alszik, legfeljebb később tudja meg, mennyi őrültség történt az országban (és a világban is: de ma itthoni ügyekkel foglalkozunk).

Nehéz nyomon követni az Ukrajnában zajló háború eseményeit, főként, ha a teljességre törekszünk – jobban mondva, abban az esetben lehetetlen is. Körülbelül egy évig próbálkoztam ezzel, de munkaszervezési okok miatt fel kellett hagynom a napi helyzet részletes ismertetésével, viszont hetente egy-egy „pillanatfelvétellel” így is szolgálhatok a frontról, akkor is, ha a kép nem lesz vidám egyik fél kedvelői számára sem.

Ha tegnap a „hétköznapi besúgóval” foglalkoztam, ma következhet a „hétköznapi tömeggyilkos”. Akárhogyan is nézi az ember, Dmitrij Utkin, a Wagner-csoport első parancsnoka semmivel sem különlegesebb személyiség, mint a tegnapi írásomban elemzett Kszenyiyja Krotova. Ugyanolyan hétköznapi, szürke figura lenne normális körülmények között, aki mellett elmegyünk az utcán anélkül, hogy észrevennénk.

Oroszországban az Ukrajna elleni invázió kezdete óta egészen pontosan 19 644 személyt tartóztattak le háborúellenes tevékenység miatt. Az világos, hogy az aktív pacifisták ennél akár tízszer vagy százszor is többen lehetnek – nem lehet mindenkit lecsukni, csak azt, aki nagyon látszik vagy akit már feljelentettek a besúgók.

Meg kell mondanom, kissé zavarban vagyok, ugyanis önkéntelenül bár, de olyan szavak tolulnak a billentyűzetemre, amelyeket B. Zsolt szokott használni, csak hát én nem vagyok ő (hála az Égnek), nekem nem állna jól az, ami egyesek szerint neki igen, tehát igyekszem megmaradni a némiképp visszafogott hangnemnél, ha nehezemre esik is.

Legyünk őszinték, a tegnapi Pressman-sajótájékoztató sokaknak okozott csalódást, pedig hát – ők vannak tévedésben. Az amerikai nagykövet első sorban, sőt, másod- és harmadsorban is az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviseli, és nem szerepel feladatai között Magyarország felszabadítása sajtótájékoztató és szankciók útján. Sőt, a szankciókat sem ő szabja ki.

A fél ország azt találgatja, mit fog bejelenteni délután ötkor kezdődő rendkívüli sajtótájékoztatóján David Pressman amerikai nagykövet, bár abban nagyjából egyetérthetünk, hogy felesleges optimizmus lenne arra számítani, hogy dicsérni fogja Orbán Viktort személyesen és a magyar politikai rendszert általában. Sőt, mondhatni ellenkezőleg.

Úgy tűnik, bármit is beszél a bűnözőből lett Wagner-tulajdonos, Jevgenyij Prigozsin, a tettei alapján mégis hatalomra tör, mégpedig – a dolgok természetéből fakadóan – az abszolút hatalomra, ami csak Oroszországban elérhető. Az valószínű, hogy ő maga beérné jóval kevesebbel is, de a rendszer miatt a Kremlt csúcsát kell célba vegye, különben vége.

Húsvét van, ilyenkor ki-ki felekezetétől függően merül ájtatos gondolatokba, illetve aki ateista, az meg élvezi a szép, tavaszi időt. De hogy néz ki a vallási helyzet Ukrajnában? Ott is ünnepelhetnek a hívek? Nos, nem mind. Erről szól az ISW igen részletes tanulmánya, aminél aktuálisabbat így, Húsvét hétfőjén nem is nagyon találhatnánk.