Forgókínpad

Forgókínpad

A KESMA táltosai

2019. augusztus 11. - Szele Tamás

Hogy az elején kezdjem, szeretném leszögezni: legszívesebben meg is feledkeznék a Pesti Srácok című sajtóképződményről, és mélyen sajnálatosnak tartom, miszerint ez nem lehetséges. Ők nem hagyják: egymás után művelik a különböző csodákat, egy hisztérikus primadonna nyugalmával és méltóságával fogadva a közönségvisszhangot, és minden nap gondoskodnak róla, hogy ne lehessen őket elengedni.

saman2.jpg

Tovább

Nils Holgersson és a trágyaszag

Kérem szépen, minden büdösnek egyszer vége lesz, miként a világ egyéb dolgainak is, a mulandóság árnya vetül az Univerzumra, és minden ocsmány szag eloszlik egy idő után... nos, ha hagyjuk a melankóliát, akkor is azt kell mondanunk: a Budapestet lázba hozó trágyabűz elmúlott ugyan, de, éppúgy, mint a kólareklám, még sokáig közbeszéd témája lesz.

tragyatarolo.jpg

Tovább

Penetropolis

Örömmel értesítem a nagyérdeműt, hogy Budapest, Magyarország fővárosa a nagyvárosi lét újabb fokára hágott. Olyan szintre ráadásul, ami máshol eddig ismeretlen volt – eddig is világvárosban éltünk, metropolisban, de tegnaptól penetropolis is. Ami annyit jelent, hogy nem lehetett lélegezni a penetráns trágyabűztől a városban.

tragyadomb.jpg

Tovább

Hazudni tudni kell

Hát kérem, hazudni pedig tudni kéne. Csak nem tudnak, mégis teszik. Jelen rövid dolgozatom célja egy nyilvános, sajtó útján elkövetett rágalom logikai elemzése. Nem vizsgálnám az állítás igazságtartalmát, ugyanis evidenciákat nem érdemes vizsgálni: inkább a módszert nézem, mellyel a mocskot szórják, ártatlan, gyanún felül álló emberekre.

pinocchio-970x545.jpg

Tovább

Amerika megmozdult

Még mindig az amerikai terrorhullámmal, illetve annak következményeivel kell foglalkoznunk – és jólesik azt leírni, hogy igenis, az eddigi gyakorlattól eltérően vannak következményei. Egyelőre még csak a szándék látszik, még csak a jóakarat – de eddig ennyi sem történt, egyszerűen rátolták a felelősséget a terrorelhárító szervekre.

8chan.jpg

Tovább

El Paso, Dayton, Chicago

Folytatódott a terrorhullám az Egyesült Államokban, bár enyhülni látszik. A tegnapi, chicagói lövöldözéseknek már „csak” öt halálos áldozata volt a CBS helyi stúdiója szerint, bár a sebesültek száma negyvenkettő – és ezek a lövöldözések két helyszínen zajlottak, ráadásul nincs rasszista hátterük eddigi ismereteink szerint. Képzelem, ha még az is lenne, mennyi lenne az áldozat.

connor_betts_es_novere_free_republic.jpg

(Fotó: Free Republic. A képen Connor Betts és húga, akit megölt)

Tovább

Terrorhullám Amerikában

Vannak hírek, amiket nem cifrázunk, ez is ilyen: röviden, pontosan az történt, hogy a texasi El Paso városában tegnap véres lövöldözés zajlott egy Walmartban, vagyis bevásárlóközpontban. Az állam kormányzójának közleménye szerint a halálos áldozatok száma húsz, a sebesülteké huszonhat. A tömegmészárlás gyanúsítottját, a 21 éves Patrick Crusiust ellenállás nélkül vették őrizetbe.

el_paso_the_australian.jpg

(Fotó: The Australian)

Tovább

Aranykori kultúra

Kérem, ahogy a reggeli lapokat olvasom, idéznem kell a néhai Kerényi Imrét: „özönölnek a jó hírek”. Nem özönlenek, klasszikusokat csak pontosan, hanem özönölnek, így mondta volt. És hát tényleg, épül, szépül az ország, csupa eredmény mindenfelé, a Szabad Nép nem számolt be annak idején ennyi sikerről, mint amennyit most láthatunk, akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.

het_vezer_szobor_mti.jpg

(Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Tovább

Perlekedés

Szóval ez bonyolult dolog. Mármint a sajtófotók kérdése. Illetve hát nem bonyolult, egyszerű, csak nem olyan nagyon. Tulajdonképpen szóra sem volna érdemes az Origo esete, mely pert vesztetett a 444 ellen, ha nem ők indították volna a keresetet – minden jog és alap nélkül. Mármint a kormánylap. El is bukták, ahogy annak rendje, megy a többihez.

sparga_macska.jpg

(Fotó: Spárga macska, minden jog fenntartva)

Tovább
süti beállítások módosítása