Kérem, én be kell valljam, hogy szabadságon voltam, méghozzá Nagyváradon, ezért némi (egészen pontosan hat kilométeres) távolságból tekintettem a magyarországi eseményekre, mely roppant sokat használt egészségemnek és kedélyemnek. Ez a kis távolság elég ahhoz, hogy valóságos békaegérharcnak lássa az ember azt, ami kicsivel nyugatabbra is békaegérharc, csak éppen vérre megy.

Kérem, igaz ugyan, hogy szabadságon vagyok, ráadásul szeretett szülővárosomban, Nagyváradon, azonban – hogy stílszerű legyek – úgy vagyok ezzel a magyar belpolitikával, mint Ady a disznófejű Nagyúrral: nem tudom figyelmen kívül hagyni a híreket, de érzem, hogy megöl, ha hagyom. Ja, és ez is az aranyon ül, az aranyon. Hát akkor nézzük meg, mi a helyzet az arany sertésól táján.

Rögtön az elején szögezzük le: Ady Endre ma megint botrányköve a magyar kultúrának. Éspedig nem azért, aki, ami volt, hanem ellenkezőleg: azért, ami tán sosem volt, de aminek látni akarják jobbról-balról, vátesznek, zászlónak, prófétának, vérbajos hazaárulónak, ki minek: pedig tessék nekem elhinni, ember volt ő is.

(A nagyváradi EMKE - a szerző felvétele)

Hölgyeim és uraim, a „Hét műtárgya” című műsorunk következik, melyet ez alkalommal egyesítettünk a „Miért szép?” című képzőművészeti sorozattal. Adásunk tárgya (vagy alanya, esetleg állítmánya, hiszen felállították) Hunyadi János zimonyi szobra. És ezen alkotás esetében teljesen jogos a kérdés, miszerint „miért szép?”, csak a hangsúlyt kell eltolnunk, mint a szobrász a művét.

(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Schmidt Máriáról sok rosszat írtam életem folyamán és még fogok is, de most először kell azt észlelnem, hogy mintha takarékoskodna. Erre a kellemetlen dologra mindenki rákényszerül előbb vagy utóbb, sajnos legtöbben nem vagyunk a legszerencsésebb anyagi helyzetben – de a terrorházmesternőnek igazán nem lenne rá oka. Nem sínylődik a nagy, sötét nyomortól.

(Képünk illusztráció)

Rövid leszek, lényegre török, az ilyen hírekkel nem szabad teketóriázni: 2027-ben újból Magyarország rendezi a vizes sportok világbajnokságát. Ezt tegnap jelentették be Kvandzsungban, miután a FINA vezetősége a mi pályázatunk mellett döntött, és nem kétlem, hogy elpukkant Budapesten pár pezsgősüveg dugója, levágtak pár hízott tulkot.

Ne tessék keresni a szótárban, ilyen szó nincs, csak van. Ez egy rövidítés, azt jelenti, hogy Bevándorlási Különadó, és úgy van, hogy nincs. Pontosabban kifejtve: mit jogi és adóügyi fogalom létezik, ha kicsit bonyolult módon is, azonban ez az egyetlen magyar adónem, amiből a tavalyi adóév folyamán egy büdös vas nem sok, annyi sem folyt be.

Kérem, most indul az égzengés, illetve most halkul, vagy hogy is van ez. Az a lényeg, hogy sem nekem, sem maguknak nincs humorunk, mert ha lenne, akkor magunktól rájöttünk volna arra, amihez még Tarlós István főpolgármesternek, Minden Fakockák Atyjának is több nap kellett, nevezetesen, miszerint a főpolgármester úr viccelni méltóztatott.

Ugye, a stílus. Öreg közhely ez, annyira régi, hogy az se biztos, kitől származik, talán Buffontól, mindegy is – lehetne vitatni, de itt és most nem érdemes, tegnap ugyanis valóságos stílusparádékat láthattunk a kormány csodás sajtójában, igazi etikettvitát, ami rávilágított kicsit arra is, mit akarnak igazából ezek az emberek.

(Fotók: KÉVE)