Elég különös jelenségről kell beszámolnom, nem is biztos, hogy jól teszem, de attól még, hogy nekem kétségeim vannak, a tények tények maradnak. Most pedig azt mutatják, hogy a magyar olvasó a focin, a bulváron és a pornón kívül a legjobban a politikai botrányköveket szereti. Meg azt, amikor nagyon, de nagyon haragudhat rájuk.

A politikai botránykő természetesen ember, személy – vagy kormánytag, vagy ahhoz közel álló valaki, rokona, ismerőse, utódja, boldog őse, anyósa vagy műkörmöse, olyan figura, aki roppant ellenszenves, nem csak a hatalma és nem csak a vagyona miatt, hanem azért az agresszíven ostoba viselkedésért is, amit a nagy nyilvánosság előtt tanúsít. Azért a hozzáállásért, amivel minden bicskát kinyit minden zsebben, az „én ezt is megtehetem” dölyfös gőgje miatt, ami többnyire ostobasággal és pökhendiséggel párosul. Nyilván mindenki örömmel látja, ha az ilyen ember hasra esik, mint egy bohóc a porondon, azt is, ha valaki picit elgáncsolja, míg parádézik a promenádon – persze, a túloldalon meg ott vannak a fanatikus hívei, akik kivont szablyával óvják, és rajonganak érte. Nem azért, mert olyan kiváló volna, vagy mert kapnának, netán remélnének tőle valamit – hanem azért, mert úgy utálják azokat, akik nem szeretik a politikai botránykövet.

Aztán össze is mosódik a politika a magánélettel, a valódi hír az álhírrel, ezekből az anticelebekből komoly fake news-hálózatok élnek (mint például az otpecpiheno.blogspot.com), néha teljesen ártatlanul is címlapra kerülnek, az álhírről bebizonyosodik, hogy nem volt igaz, a táboruk triumfál, az ellentábor azzal védekezik, hogy „akár igaz is lehetett volna”, csak hát nem volt igaz, Dadus! A tábor ilyenkor bőszen ordítja, hogy minden negatív információ ugyanekkora hazugság az illetővel kapcsolatban, és ez is maszlag – néha az az érzésem, hogy ezek a botránykövek időnként jó pénzért hazudtatnak magukról valami bődületeset, mert utána hatalmas mosdatás következik, teljesen ingyen, ami a valódi mocskot is leviszi.

Vagy legalábbis egyenletesen elkeni a felszínükön.

És hát ott vannak a tények, az olvasottsági adatok. Ha egy anyagban szó esik Orbán Ráhelről, Schmidt Máriáról, Németh Szilárdról, Bayer Zsoltról és társaikról, biztos a sok ezer olvasó és a sok száz komment. Melyeket átnézve az embernek az az érzése támad, hogy akármennyire is igazat írt – most nem foglalkoznék az álhírekkel, csak a valódiakkal – a két tábor közül, mely az írás alatt összecsap, egyik sem különb a másiknál sem érvrendszerben, sem semmi egyébben. Röpködnek a lószerszámok és a ledér életű mamák, a vitatechnika csúcsa a „de igen – de nem” és másodpercek alatt alakul ki a lincshangulat. A fociultrák ezt rendszerint lerendezik egy tömegverekedéssel, ustawkával, csak náluk vannak szabályok, a kedves olvasóközönség verbálisan ustawkázik, szabályok nélkül.

Nagyobb baj, hogy ezeket a híreket nem kell keresni. Nincs épeszű független sajtómunkás, aki reggel azzal kelne, hogy „nézzük már meg, mit tudnék találni a Schmidt Máriáról vagy a Németh Szilárdról?” Kutasson utánuk a Stanley a Tanganyika-tó partján, az is csak akkor, ha ráér... de szállítják ők maguktól is a hírt, egyre nagyobb mennyiségben, már figyelmen kívül sem lehet őket hagyni, mert lemaradunk a hírversenyben, ha egy kérdéssel mindenki más foglalkozik, nekünk is kell, akár szeretünk ezzel bíbelődni, akár nem.

Az elmúlt hét különösen nagy botránykő-termést hozott. Csak csapongva, a teljesség igénye nélkül vegyünk elő pár példát:

• Bayer Zsolt kis kuckója a Várban, melyért adott és vissza is kapott egy faházat.

• Schmidt Mária Puskás Öcsi-kiállítása, négymilliárdért.

• Schmidt Mária kijelenti az InfoRádóban, hogy Németországban nincs wifi, ám vannak középkori állapotok.

Itt álljunk meg. Mit is mondott?

„A gazdasági erőnek párosulnia kell technológiai és innovációs erővel. Most ugye az előtt a kérdés előtt áll Németország, hogy az 5G technológiát megveszi-e a Huaweitől, vagy pedig nem veszi meg. Ha megveszi, az Amerikai Egyesült Államokkal konfliktusba kerül, ha nem veszi meg, ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból, és ők meg nem fejlesztették ki. Tehát akkor? Technológia. Úgy néz ki, hogy bizonyos dolgokban Kína már technológiailag is előttünk jár. Ez nem marad következmények nélkül.”

Aki ilyen elmeéllel gondolkodik, ara hogyan bízhatnak milliárdos kiállításokat? Mint történészt, elhiszem, hogy érdekli a német középkor, valóban érdekes periódus is volt, de emlékeim szerint már elmúlt. Németországban van wifi és nincs középkor. A Puskás-kiállítás meg azt bizonyítja, miszerint a hölgy mindenhez, így a focihoz is egyformán ért, vagyis semennyire sem, és csak azon gondolkodom, hogy fogja belesuvasztani Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettőt a hat-háromba? De menjünk tovább.

• Németh Szilárd, úgy általában.

• Németh Szilárdról kiderül, hogy nem volt birkózóbajnok (tényleg nem volt az, ennek még sportújságíró koromban utánanéztem, de hát annyi alkalmatlan embert fizetnek a magyar sportvezetésekben, hogy meg sem írtam)

• Németh Szilárd Bayer Zsolttal beszélget a Hír TV-ben, ez már nem is két botránykő találkozása, ez már valóságos botránykő-lavina, megtudhatjuk, hogyan eszi a pacalt (zsírral) és hogy nem eszi a virslit (sehogyan sem).

• Németh Szilárdot megvédi a Civil Összefogás Fóruma!

Itt megint álljunk meg egy pillanatra, megérdemli a helyzet. Tehát: Németh Szilárdról kiderül, hogy kissé elgaloppírozta magát, mikor azt állította, hogy

„Magyar bajnok voltam és Budapest-bajnok, igaz, nem felnőtt: utánpótlás. Jól látható törés is azért nincs, mert viszonylag korán abbahagytam.”

Van ilyen, ehhez elég volt nekem annak idején átnézni a korabeli listákat, iratokat, de annyit, ugyebár, nem ért, hogy nagydobra verjem. Nem volt magyar bajnok, a sportban eredményt utólag nem is lehet hazudni, ugyanis azonnal kiderül. Mikor a 444 – etikus módon – megkérdezte őt most, hogy mi is a helyzet, azt mondta, hogy ő ilyent sosem állított, annak idején Stumpf András ezt „félreírta” a hivatkozott interjúban. Persze, hogy ezt mondta, ő is tisztában van a sporteredmények nyilvántartásával, amellett viszont kitart, hogy „azért budapesti bajnok volt, bár arra pontosan nem emlékezett, hogy 1976-ban, 77-ben vagy 78-ban.” Hát Budapesten lehet, hogy bajnok volt, de, mint a 444 írja, a Nemzeti Sportban nem, pedig ők is átnézték az adott évfolyamokat.

Jó, hát ez ennyi, nem több, inkább annak örüljünk, hogy nem azt mondta a Rezsiszilárd, hogy kamaszkorában „Szökellő Szarvas” néven apacs indián harcos volt, mert azon is ugyanekkora vita lenne, csak nehezebben tehetnénk úgy, mintha elhinnénk.

Különben sem ezért szereti őt, aki szereti. Meg nem is a klasszika-filológiáért, melynek ugyancsak saját állítása szerint nagy értője és kedvelője.

Azonban nem oda, Buda. Vannak neki barátai is: a CÖF például mémet dobott ki a Facebookra, mely baloldalt a 444 szerkesztőségét ábrázolja, jobboldalt a mi Szilárdunk főz (ha jól látom, épp pacalt, sertészsírral, de mindegy is, mit), a felirat szerint pedig:

„A 444 tornából felmentett csapata kritizálja Németh Szilárd birkózói múltját. Szánalmas firkászok!” (https://www.facebook.com/civilosszefogas/photos/a.1755577241401642/2094509164175113/?type=3&theater)

Kísérőszöveg: „Németh Szilárd egy rendes magyar ember, akire büszkék vagyunk és aki mellett kiállunk a sorosista firkászokkal szemben is. Hajrá Magyarország!”

A kommentszekcióban pedig szokás szerint elszabadul a Pokol, dúl az ustawka.

„Mennyi hernyó, permetezni kéne.”

„Furcsa egy lények ezek , mintha egy genetikai kísérletek alanyait látnánk , pont olyanok mint az index.hu firkászai! Vajh egy alomból származhatnak?”

„Szakállas valahogy az Iszlám államhoz tartozik, csak a Déli határkerítés előtt nem borotválkozott, fürdött...az a tipikus balfasz, akit ha falhoz csapnak, visít mint egy patkány...egy töketlen libsi...”

És ezek még az enyhébbek. Szóval, ölne a tisztelt publikum, ha kockázat és következmények nélkül tehetné, már nagyon várja a percet, mikor kielégítheti ezen szenvedélyét. Ahogy nézem, el is fog jönni. De miért is haragszanak? Senki sem mondta azt, hogy Németh Szilárd rendetlen volna, vagy nem volna magyar, netán ember. Csak annyit írt a lap, ami igaz is, miszerint nem volt sem magyar, sem budapesti bajnok.

Sőt, azt, hogy magyar bajnok nem volt, maga is elismerte. Akkor most ő is elárulta saját magát, netán tornából fel volt mentve?

Ami még szebb az az, hogy a CÖF vezetősége adja közre ezt a mémet, márpedig az lenne az Év Kvízeseménye, ha az ő körükben megrendeznék nyilvánosan a „Ki tud többet a Szovjetunióról” vetélkedőt, mert olyan erős a mezőny, hogy a szoros versengést csak hajszálnyi előnnyel nyerné meg Stefka.

És hát ez a „tornából felmentett” is érdekes érv: én is voltam felmentve tornából, aztán érettségi után viszont voltam rakodómunkás is egy gépgyárban, és ott meg kicsit sem voltam felmentve a fizikai munkából, szóval ha akár engem, akár a 444 bármely munkatársát kihívná a CÖF vezetősége szkanderre, nem fogadnék túl nagy összegben az elaggott munkásőrök „Münnich Ferenc” brigádjának győzelmére. Pedig nem vagyok különösebben erős, sőt, ellenkezőleg, csak hát itt jön a „kihez képest” kérdése.

De térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez. Látjuk, hogy a kedves közönség öli-vágja-sértegeti egymást ezeknek az anticelebeknek, politikai botrányköveknek az ügyein. Azt is látjuk, hogy ezek voltaképpen nem ügyek. Bayer esetében nem az a fontos, hol lakik, hol nem, az a fontos, amit ír. Schmidt Mária esetében csak azért lényeges az a hét határ szamárság, amit napi rendszerességgel összebeszél, mert komoly pénzek vannak rábízva. Latinos Rezsiszilárd pedig mindegy, volt-e bajnok vagy sem valamikor: az lenne a fontos, mit művel most.

Márpedig művel, sokat és rosszakat.

De kérem: ezeket a híreket ráadásul nem is a sajtó deríti fel, ezek nagy része vagy nem titok vagy ők hozzák elénk, ezüsttálcán! És nem csak ez a három, hanem még rengeteg törpe rosszlélek, amelyik a hatalom körül táncol, felsorolni is nehéz volna őket.

Ha az álhírektől eltekintünk is, azt kell mondanunk: ezek az emberek a tulajdon rossz hírüket költik. Még jó, hogy a személyiségi és jó hírhez való jog megsértése nem hivatalból üldözendő, mert állandó perben állnának saját magukkal.

És a focin meg a pornón, bulváron kívül ezek a hírek vezetik az olvasottsági listákat.

Melyekben lényeges dolgokat nem látok, de szereplési vágyat annál inkább.

Ezeknek a kormányköröknek és -szimpatizánsoknak valóságos éltető eleme a botrány, ami felkelti irántuk a közfigyelmet.

Ez egy botránykormány.

Szele Tamás

Azért jó lenne most már eldönteni, ki mit akar, mert a nászéjszaka és a szüzesség egymást némiképp kizáró fogalmak – pillanatnyilag a kormány politikájára és az uniós választásra célzok, ugyanis mintha zavart éreznék az Erőben, vagy esetleg az erdőben, ez még nem dőlt el világosan. Azonban mintha útját keresné a sok botcsinálta sith az éji rengetegben, míg Darth Vader épp lihegve fenekedik, szerepe szerint.

(Fotó: Lokál. Csak tiszta forrásból.)

Szóval, kezdjük azon, miszerint az olasz Liga (Salvini pártja) ma mutatja be Milánóban a májusi európai parlamenti (EP-) választásokra felálló „Európai Népek és Nemzetek Szövetségét”, valamint az EU átalakításának tervét. Salvini a Fideszre is számít a frakcióban, legalábbis a múlt hét elején még számított, de az olasz lapok szerint akár húsz párt is csatlakozhat az összefogáshoz, így a Fideszen kívül Le Penék, a német AfD, az osztrák Szabadságpárt, a holland Geert Wilders pártja, továbbá a szintén szélsőjobbos svéd demokraták. Az alapító találkozón mindenképpen részt vesz az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Az alakuló ülés mottója: „Meg kell teremteni a józan ész Európáját!”

Teremtsétek, urak, csak ha kérhetném, négy fal között, mert amennyi józan eszetek nektek van, annyit sem nem szokás, sem nem illik mutogatni. Azt gondolhatnánk, hogy Orbán most kékvókot táncol örömében a kaszinó asztalán, hiszen most alakul az a populista szörny-szövetség, az a „tengely”, amire Orbán Viktor is számít, és amely átalakíthatja az Európai Uniót az általuk vágyott Nemzetek Európájává, melyben a tagállamok nagyobb szuverenitást, az egyének pedig jóval kevesebb szabadságot élvezhetnek majd. Igen, erre számít Orbán, ez lenne az ő világa, és ennek sokszor jelét is adta, mikor a „választások után átalakuló Európai Parlamentről” beszélt, amiben „esetleg már meggondolják a hetes cikkely alkalmazását Magyar- és Lengyelország ellen”.

És ha ezt gondolnánk, hatalmasat tévednénk.

Orbán el sem megy Milánóba eddigi ismereteink szerint.

Nem megy, mert Salvini vezetésével alakul a tengely, nem az övével (ez az érzelmi indoka) és azért sem megy, mert úgy tűnik, inkább játszana a néppárti túlélésre ez idő szerint, főként az uniós költségvetés befolyásolásának lehetősége miatt (ez a racionális indoka). Aztán meg az új frakció nem is lehet túl erős, nyoma sincs populista többségnek az új Európa Parlamentben, inkább valahol a mostani Néppárt alatt helyezkednek majd el erő szempontjából.

Jóval alatta: harmadik, de inkább negyedik legerősebb frakció lehetnek majd a végén.

Olyant meg a néppárti frakció is tud, a konzervatív is, tán még a liberális is, akár lesz Brexit, akár nem.

Szóval, Orbán nem ment Milánóba, a fent vázolt okok miatt, valamint azért, mert sej, Nagyabonyban csak két torony látszik, de Majlandban harminckettő látszik, azonban Orbán inkább nézi az abonyi kettőt, mint Majlandban azt a harminckettőt.

Az is közrejátszhatott a távolmaradásban, hogy a Salvini-féle frakció kampányának fő témái között nem szerepel a migráció, ehelyett inkább beszélnek a munkáról, a családról és a környezetvédelemről. Ilyenformán akár még baloldali jellegűnek is tűnhetne a különben szélsőjobboldali mozgalom, de hát ezt hívjuk műfaji átcsapásnak, mellesleg a maguk idejében Sztálin és Hitler kölcsönösen sokat tanultak egymástól. Meg mindkettő Mussolinitől.

Rendben, ezt tudjuk eddig, ezek a tények. Mihez kezdünk velük?

A helyes válasz: semmihez. Összehajtjuk őket és rájuk ülünk maximum. Meg elemezzük őket. Orbán oda megy, ahova kedve tartja, arra nekünk befolyásunk nincs, mi maximum következtetéseket vonhatunk le a zajló eseményekből a jövőre nézvést.

De mihez kezd ezekkel a hírekkel a centralizált kormánymédia?

Hát kérem, ők nálunk jóval nehezebb helyzetben vannak. Őket ugyanis centralizálták, központi irányítás alá vonták, csak, amint látom, időnként elhagyják a távirányítót az illetékesek és szerencsétlen sajtómunkások a kormányoldalon el kéne döntsék, mi a véleményük, viszont nincs nekik olyan, így csodás káosz alakul ki.

Tegnap például a jól értesültnek vélelmezhető Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője nyilatkozott az M1-nek. Azt mondta, miszerint:

„Európa válaszút előtt áll, és nem szabad továbbmennie azon az úton, amelyre ráállították főleg liberális - magukat néha konzervatívnak nevező - politikusok: a befogadás, a migráció, és innentől kezdve „a keresztény kultúra önfelszámolásának” útjára.

Pócza István vasárnap az M1 aktuális csatornán azt is hangsúlyozta: aki szerint a májusi európai parlamenti (EP)-választásoknak nem kiemelt témája a migráció, „az hazudik, vagy a saját politikai pecsenyéjét sütögeti”.

Szerinte a migráció és a terrorizmus problémája továbbvezet a keresztény kultúra megvédésének kérdéséhez; erre hívta fel Orbán Viktor miniszterelnök is a figyelmet, ez lesz az ő célkitűzése nem csupán az EP-választási kampányban, hanem a következő ciklusban is.

Pócza István beszélt arról is, hogy bizonyos EU-s tisztségviselők álláspontjával szemben nem ért véget a migrációs válság, minden jel arra mutat, hogy továbbra is folytatódik. A Görögországban szerveződő „migránskaravánnal” kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy erőszakos cselekmények történtek a rendőrökkel szemben, és hozzátette: a legnagyobb fenyegetés az, ha egy csapat áttöri a rendőrkordont és elindul, mert annak gyorsan elterjed a híre és csatlakozni akarnak hozzá. Úgy összegzett: szomorú tanulsága az elmúlt időszaknak, hogy az unió külső határainak védelmét nem sikerült megoldani." (MTI)

Akkor most értelmezzük. Kit szeret a jól értesült Pócza István, így vélhetőleg Orbán Viktor is?

Senkit sem szeret. Nem szeretik a liberálisokat (jó ideje), most már a konzervatívokat sem (várom a szélsőjobbról a „kohnzervatív” frenetikusnak szánt szóviccet), de nem szeretik Salviniékat sem, ugyanis nekik nem kiemelt témájuk a kampány során a migráció. Akkor kit szeretnek?

Szeretik saját magukat és a tűzrőlpattant barna, valamint szőke kislányokat.

Ez lenne tehát a magyar kormány pillanatnyi, ám momentán hivatalosnak tekinthető álláspontja?

Vagy ez, vagy nem, ugyanis a hivatalos kormányszócsőnek tekinthető Magyar Nemzet név nélkül – tehát szerkesztőségi véleményként – megjelent vezércikkének viszont az a címe (https://magyarnemzet.hu/belfold/formalodik-a-neppart-alternativaja-6618395/):

„Formálódik a néppárt alternatívája”

Ejha. És milyen formája lesz? Herepfedény netán?

„A balra húzó vagy épp a baloldallal együtt kormányzó jobbközép pártok gyengülésével párhuzamosan — a migrációs válság miatt — több országban megerősödhetnek az európai parlamenti választáson a radikális jobboldali és nemzeti konzervatív erők a Magyar Nemzet elemzése szerint. A Nemzet és Szabadság Európája és az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciói komoly alternatívát nyújthatnak akár a bevándorláspárti irányba nyitó Európai Néppárttal, illetve a baloldallal kötendő kényszerkoalíciójával szemben.”

Aha. Tényleg herepfedény. Szóval akkor a Magyar Nemzet szereti Salviniékat, bár az Alapjogokért Központ nem szereti őket, mivel alternatívát nyújtanak minden más jelenlegi európai politikai erővel szemben. A Magyar Nemzet eltekint ennek kedvéért a migráció hangsúlyozásától a kampányban, az Alapjogokért Központ elvhűen nem tekint el, és felrója. Tehát körülbelül ugyanazért szereti az egyik az új frakciót, amiért nem szereti a másik.

Kremlinológus legyen a talpán, aki kiigazodik ezeken.

Azonban a valóság sokkal egyszerűbb lehet. Azért nem közlik a centralizált lapok és cégek a hivatalos álláspontot Salvini frakciójáról, mert senki sem mondta meg nekik. Éspedig amiatt nem mondta meg nekik, mert nincs is. Orbánt ez a frakció – mióta megtudta, hogy nem ő lesz a Duce – különösebben nem érdekli, amikor érdekelni fogja, akkor már késő lesz, egyelőre a magyar minielnök járja a templomokat és a szószékről riogat, ez nála a pénteken megkezdett uniós választási kampány.

Mármost a szerencsétlen zsoldosai meg ott állnak és nem tudják, mihez kezdjenek.

Tőle megkérdezni, úgy látszik, ilyen bagatell ügyet nem szabad, megpróbálják kitalálni a pénteki beszéd és a korábbi megnyilvánulásai alapján, mire gondol, mit szeretne. Aki elszámítja magát, fejével játszik.

Találgatnak, kilottózzák, mi lesz a véleménye a korábbi nyilatkozatai alapján, aztán vagy az lesz, vagy – mint az esetek többségében – valami más.

Akkor már mégis jobb függetlennek lenni, ha nem is igazán jár komoly anyagiakkal, sőt.

Nekünk legalább nem kell találgatnunk, mi a véleménye a Ducénak, mellyel történetesen mindig egyezik a mi saját véleményünk is.

Mi gondolunk, amit akarunk, írunk amit akarunk, és amíg lehet.

Borzalmas anarchia, de ne legyenek optimisták: nemsokára vége lesz és akkor majd egy ország találgathatja, mi éppen a véleménye Orbán Viktornak erről vagy arról.

Szele Tamás

Kérem, mindig öröm a magyar jog megújulásáról, illetve, esetünkben visszaavulásáról beszámolni. Öröm, ugyanis összekavarni a dolgokat minden amatőr képes, de az igazi káoszhoz és tévedéshez már jogi ismeretek kellenek: most például Toroczkai László vezette be a középkori jogrendszert Ásotthalmon, melynek különös következményei lehetnek.

Mármost, ha csak a jogrendszert babrálta volna a Mi Hazánk alapítója és elnöke, az is érdekes dolgokkal járna, de ő a végrehajtó hatalmat is – hogy mondjam ezt? - visszaavította, ódonította (ilyen magyar szavak nincsenek is...), merthogy felállította e hó negyedikén, tehát három napja az ásotthalmi Rózsa Sándor Élményház előtt Magyarország első működő köztéri kalodáját.

Más néven szégyenfa.

Sőt, erről be is számolt országnak-világnak egy Facebook-posztban.

De hát lássuk, mit mond először is ő maga erről a lépéséről, hiszen a tárgyaláson is meghallgatják az alperes álláspontját, márpedig ő ebben az ügyben csak alperes lehet, mint majd látni fogjuk.

 „KALODA - újra üzembe helyezve Magyarországon. Tavalyi ígéretemhez híven elkészült hazánk első 21. századi köztéri kalodája. Turisztikai célok mellett, ide kerülnek mostantól azoknak a bűnözőknek a tettei és ismertető jelei, akik meglopják embertársaikat, akik betörnek más házába, udvarába, vagy bármilyen bűncselekményt követnek el, kezdve a környékünkre kóborló, kreol bőrű idegenektől a tősgyökeres fehérgalléros bűnözőkig. Ki kell vetnünk őket a közösségünkből, saját érdekünkben távol kell tartanunk magunkat tőlük, ezért ismernünk kell őket és tetteiket. Természetesen maradhat előttem rejtve bűntény, ezért kérem a lakosságot, ha ilyesmiről értesül, jelezze nekünk a kalodainfo@gmail.com címen.”

Várjunk csak. Túl azon, hogy ehhez sincs joga, akkor ez nem egy kaloda, hanem egy különös formájú faliújság, amin azt jelzi, szerinte ki bűnös és ki nem az?

Nem, kérem: kaloda ez. A videó kísérőszövegében el is hangzik:

„... és elkészítünk egy igazi középkori kalodát, amelyre fel fogjuk rögzíteni bármilyen bűntény elkövetőjét, a bűntettet, illetve magára a bűn elkövetőjére is rá lehet majd ismerni...”

Nyugodjunk meg, kérem: igazi kalodáról lesz tehát szó, emberrel benne, arról segédfogalmam sincs, magát a bűntettet hogyan csukják majd bele, gondolom, az írásos bizonyítékokat kitűzik a készülékre, szép, nagy darab alkotmányról van szó, de a bűntett akkor is fogalom, nehéz lesz elővezetni.

Akkor menjünk tovább: kik kerülhetnek bele? Írja is: „ kezdve a környékünkre kóborló, kreol bőrű idegenektől a tősgyökeres fehérgalléros bűnözőkig” bárki. Hát elhiszem, hogy Ásotthalom nem New York, de azért nem is a világ vége, annyira nem, hogy még magam is megfordultam ott egy alkalommal – emlékeim szerint Magyarország területén fekszik, márpedig akkor ott magyar törvények érvényesek. Azokban viszont jó régóta nem szerepel a kaloda, mint büntetőeszköz.

Ugyanezen magyar törvények alapján kreol bőrűnek lenni épp úgy nem bűncselekmény, mint fehér gallért viselni, túl a megnyilvánulás rasszista aljasságán, az is felvetődik, hogy mi a jó Istent tudna mondjuk egy tőzsdecápa Ásotthalomtól elüzletelni vagy elsikkasztani? És minek? Tősgyökeret? De egyáltalában véve: ez szaloncigányozás, szalonzsidózás, szalonmigránsozás. És nyílt fasizmus, ami nem idegen a Mi Hazánk nevű szervezettől, amint a gőzös fejű elképzelések sem. Hiperaktívak lettek utóbbi időben, a héten Dúró Dóra azt követelte a nevükben, hogy fosszák meg analfabéta polgártársainkat szavazati joguktól, korábban az az ötletük támadt, hogy a magyar börtönök helyett orosz fegyintézetekben bérraboskodjanak a magyar elítéltek – ezek a jogot, hogy úgy mondjam, még elítélti szinten sem ismerik, de legalább nem is kíváncsiak rá.

Kezdjük rögtön azon, hogy Toroczkainak, mint polgármesternek a világon semmi joga kalodába csukni senkit. Ha elfogná Hasfelmetsző Jacket, véres késsel a kezében, egy halott prostituált még meleg teteme fölött, őt sem zárhatná beléje. Ugyanis ehhez – lévén, hogy a kaloda, mint eszköz egészen egyszerűen nem eleme a magyar jogrendnek semmiféle minőségben – nincs joga. És még egy csomó mindenhez nem volt, amit azonban megtett.

Ugyanis a kaloda, mint ötlet, egy tavaly októberi eset kapcsán merült fel Ásotthalmon. Történt ugyanis, hogy valaki – nem írom le a nevét, én ugyanis jogkövető vagyok, ráadásul, ha beperelne az illető személyiségi jogok és jó hírnév megsértése miatt, megnyerhetné a pert – ellopott tizenkét zsák cementet a felújítás alatt álló óvodából. Hát mondjuk nem egy Nagy Vonatrablás, de ez jutott, kis pénz, kis lopás. Toroczkai, mint a falu atyja, nem volt rest, és elindult: teleplakátolta a községet az elkövető nevével. Azt ugyanis a polgárőrök elkapták állítólag, de a polgármester ezt a fajta nyilvános megszégyenítést célszerűbbnek találta, mint a megszokott módszert, miszerint rendes bíróság elé kell állítani a tolvajt. Az erről beszámoló Facebook-bejegyzését zárta a „Nem volt olyan rossz ötlet régen az a kaloda” gondolattal még tavaly.

Hát, már ehhez sem volt joga. Van bűncselekmény, van bizonyítási eljárás van sok minden, meg ezzel szemben van önbíráskodás, ami szintén szigorúan büntetendő. Ez egyfelől önbíráskodás volt, másfelől meg – nem állíthatom biztosan, hiszen a tolvaj sorsáról nincs tudomásom – amennyiben a cement eltulajdonítója elkerülte a bíróságot, még bűnpártolásnak is minősül, elvégre megakadályozta a törvényes eljárást és ehelyett összeamatőrködött egy saját, törvénytelent.

Ennek lett a folytatása a mostani kalodaállítás.

Mármost azt én elhiszem, hogy Toroczkai, úgy is, mint a Hatvannégy Vármegye egyik alapítója, valóban vármegyei uraságnak érzi magát, csak a mostani bolond időkben betyárok a hajdúi, de amit tilos, azt tilos: Ásotthalom nem hozhat saját, a magyar közjogtól eltérő törvényeket. Illetve abban az esetben hozhat, ha népszavazás útján kiválik Magyarországból, és önálló államalakulatként folytatja tovább történelmi küldetését, ámde úgy vélem, ennek viszonylag csekély esélyei vannak.

És lehet, hogy Magyarországnak is lenne pár szava a dologhoz.

Ha a magyar állam eltűri – amint Érpatak esetében el is tűrte volt! - hogy a jogrendszerét ezek a szélsőjobboldali kiskirályok semmibe vegyék és a maguk törvényét tartsák csak be, Toroczkai előbb-utóbb be fogja vezetni a faluban a pallosjogot is.

Áll majd akasztófa is, máglyarakás is a határban, vigyázzák a polgárőrök.

Meg használják is, ha kedvük támad és találnak kreol bőrű, vagy fehér galléros áldozatot.

Esetleg lehet még karóba húzás is, ha Toroczkai mester állapota súlyosbodik.

Aki most azt mondja: „mit védjük a bűnözőket, azok minden rosszat megérdemelnek” az nagyot téved. Megnézném őt magát, ha kalodába vagy akasztani vinnék, mert nem vásárolt helyjegyet a vonaton vagy elfelejtette, hogy lejárt a villamosbérlete. Ezek is szabálysértések, ha enyhék is: amennyiben szerinte a bűnös minden jogát elveszti a lebukáskor, akkor kérem, szabálysértésért is járhat kivégzés.

Meg bármiért bármi.

Sőt: semmiért is bármi.

Eszembe jut a régi ötvenhatos vagy inkább hatvankettes vicc. Kohn és Grün találkoznak a Körúton:

 - Holt volt, hogy ennyi ideig nem láttam?

- Börtönben, kérem, börtönben, öt évet kaptam...

- És mit csinált?

- Én semmit.

- Kis huncut! Semmiért csak három év járt!

És vannak, akik ezekre az emberekre, akik a legváltozatosabb módokon kívánják színesíteni mindennapi életünket, még szavaznának is.

Az ásotthalmi enklávé kiválását Magyarország testéből még megvárom, de attól tartok, előbb fog megbukni ez a különös polgármester-pártelnök, amint szellemi elődje, Orosz Mihály Zoltán sem lett meghatározója a honi politikának, akármennyire is nagyra törtek a tervei.

Nevelgetjük a kiskirályainkat, nevelgetjük, megengedünk nekik mindent, hadd szemtelenedjenek el... és csak akkor kapnak egy-egy seggberúgást, ha már a zálogcédulákat is elsikkasztották és zálogba tették.

No, mindegy: Ásotthalmon áll a kaloda.

Ez Magyarország, az uniós választások előtt.

Európa része és dísze.

Szele Tamás

Kezdem unni. Ez nem tisztességes játék. Mármint, amit ez a miniszterelnök játszik velem. Az sem, amit az országgal játszik, de amit velem művel, azt minden épelméjű ember megunná. Ugyebár, mivel kormányfő, állásából fakadóan nekem foglalkoznom kell a sajtóban azzal, mit művel, mit mond. Ő meg évek óta ugyanazt mondja, de én ezzel szemben nem írhatom ugyanazt.

Szóval szakács kerestetik, aki ugyanannak a kozmás krumplipaprikásnak minden nap más nevet tud adni a sajtóban, mert persze, hogy nem blamálhatom a tulajdon nevemet azzal hogy egy régi írásomat adom le – pedig igazság szerint ezt kéne tennem, ugyanis ugyanazt beszéli ez az ember, ugyanarról, időtlen idők óta, csak egyre jobban rikácsolva. Mint egy elhízott, vénülő arapapagáj a kalózkapitány vállán. Na jó felőlem lehet atamán is.

Rendben, persze, vannak különbségek, és a kontextus is más, mint akár csak három hete is, mikor az előző előadást hallhattuk a Múzeumkertből, bár az sem volt kevésbé zavaros és indulatoktól fűtött: de annyira hasonlított a tegnapi kampányindító beszédre, mint egyik záptojás a másikra. Ami különbség a kettő között mégis van, az részben annak tudható be, hogy a világ – Orbántól eltérően – állandóan változik, így más helyzetben ugyanaz másként hangzik, részben pedig annak, hogy a szónok állapota időközben súlyosbodni látszik, újabb és újabb stíluselemek, trópusok és figurák jelennek meg barokkosan túlburjánzó rögeszméi között.

De azért elmondhatjuk, hogy ha zenésznek állt volna fiatalkorában, nem politikusnak, már rég elfelejtettük volna, ez egyszámos énekes, ennek csak egy nótája van, mást nem képes fújni. Valamikor volt több is, de mostanra beleragadt a migráció fogalmába, nem képes de nem is akar másról beszélni, migrációval kél és fekszik, az tölti ki minden pillanatát. Már várom, mikor adja a fejét embercsempészetre, ha már ennyire kitanulta a szakmát – felteszem akkor, amikor az jövedelmezőbb lesz a magyar kormány vezetésénél, és ez a pillanat nem tűnik túl távolinak.

Különben készülhetett ő zenésznek is kamaszkorában, nem csak focistának, mert a tegnapi fellépése egészen úgy volt felépítve, mint egy rock-koncert. A helyszín a Bálna volt, amit a pesti pletyka szerint nemsokára átvesz a nagytiszteletű Orbán Ráhel asszony, és turisztikai központot rendez be a jobb sorsra érdemes térben, szóval kongani fog az ürességtől, az sem lehetetlen, hogy ideköltözteti, egyenesen bele az épületbe a tihanyi visszhangot is.

Műsorvezető: Kocsis Máté.

Előzenekarok: Trócsányi László, Szájer József és Szijjártó Péter. A zene a fő fellépő megjelenéséig fokozatosan keményedett, Trócsányi még azt zengedezte, balladai felhangokkal, hogy:

„Noha a hitem erős, nem vagyok naiv”

és ez a sor akármilyen country and western-nótában megtalálná a helyét. Szájer már rockosabban fogalmazott, de még messze a lírai hangvétel határain belül, szerinte:

„Az Európai Egyesült Államok rémálmát az európai nemzetek megerősítésével meg kell akadályozni.”

ami finom, ellenpontos megoldása volt a kikerülhetetlen főtémának (finom a fenét, de ahhoz képest még diplomatikus, ami a következőkben hangzott el).

Szíjjártó viszont a húrok közé csapott, és megmutatta a tisztelt egybegyűlteknek, milyen is a magyaros trashmetál. Esküszöm, nem csodálkoztam volna, ha beszéd közben ördögvillákat kezd mutogatni és vad headbangelésbe kezd. Már az elején markáns, metálos riffekkel kezdte: azt állította, hogy a 2015-ös menekültválság egy jól megkomponált, kigondolt terv része volt, méghozzá azé, hogy hogyan bonyolítsanak le egy népességcserét. Azért annyi menekült nem érkezett akkoriban, hogy azt lakosságcserének nevezhessük, még ugyan kísérletnek sem, a szervezettségről meg nagyon eltérnek a fogalmaink, nekem az a nézetem, hogy ugyan sok államnak állt érdekében az a fejvesztett és borzalmas menekülés egy sosem látott kegyetlenségű polgárháborúból, de egyik sem vette magának a fáradtságot, hogy meg is szervezze azt, ha meg felelőst akar keresni, Ankarában keresse az egyiket.

Szijjártó azonban valódi rockerként fikarcnyit sem engedett a ritmusból, mikor feleszméltem pillanatnyi elandalodásomból és elmélkedésemből, már azt taglalta, miszerint

„A terv végrehajtásában a liberális média, de a nagy nemzetközi szervezetek is szerepet kaptak, így az ENSZ is. A harc nem ért véget azzal, hogy lebuktatták az ENSZ háttérhatalmi terveit, csak egy újabb szakaszba lépett, mert Brüsszel azon mesterkedik, hogy a globális migrációs csomag rendelkezéseit kötelezővé tegye azok számára is, akik elutasították azt.”

Ebbe a harcba szólította a jelenlévőket és nyilván a Fidesz választóit is. Ez az, Peti, őszintén, kőkeményen: ameddig a Föld kerek, mindig lesznek pancserek!

És még csak most következett az est fénypontja. Igen, persze, hogy Orbán Viktor. Az igazán beképzelt sztárokra jellemző őszinteséggel jegyezte meg már első szavaival:

„Ha jól látom, én volnék itt a kakukktojás, előttem csupa olyanok beszéltek, akik értenek ahhoz, amiről beszélnek.”

Hát, ha ezek értenek az európai politikához, és ezzel szemben Orbán kevésbé ért, akkor, kérem nagy a baj. Nagy is, mint megláthattuk – örülhetünk, ha nem üzenünk hadat az Európai Néppártnak úgy általában. Erről azt mondta a néppárti berkekben manapság osztatlan népszerűtlenségnek örvendő persona non grata, miszerint:

„A mi jövőnkről mi döntünk, és nem az Európai Néppárt. Majd a választás után meglátjuk, merre fordul a Néppárt. Ha – ahogyan az most látszik – baloldalra és a liberális irányba, akkor a Fidesznek nem lesz maradása.”

De beleszólása se sok.

„Keresztény civilizációnk léte a tét.”

Azonnal feltámasztani Bouillon Godofrédot ez esetben! Indul a keresztes hadjárat?

„Így áll a helyzet, kilenc éve folyamatosan csatákat vívunk, de ha Magyarországra pillantok, akkor azt mondhatom, megérte.”

Neked, barátom, neked kétségtelenül. Nekünk nem annyira. Esetleg lehet szó arról, hogy menet közben költséghatékonysági okokból hadaink kifosszák Bizáncot is? Vagy csak magunkat, az Uniót fosztogatjuk?

„Az EU az elmúlt években nem sok segítséget adott nekünk.”

Azon kívül, hogy életben tartja a magyar gazdaság 95%-át, tényleg nem. És mellesleg lehetővé teszi, hogy a kontinensen viszonylag szabadon mozoghassunk. De ez bagatell.

Az előadó ebben a pillanatban visszanyúlt előzenekara témájához:

„A legális migráció programja valójában egy totális népességcsere programja.”

de nem azért, mert kifogyott volna saját mondanivalójából, ellenkezőleg, annak okából, hogy előkészítse új számát, a Hét Pontot. Hát lássuk, mert ebből sláger lesz, ha tetszik nekünk, ha nem, ez fog most jönni minden csapból, ez virít majd minden falon és ezt akarják majd velünk aláíratni minden sarkon. Az aláíratással nem viccelek: a beszéd elhangzása után percekkel jelentette be Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, miszerint

„Országos aláírásgyűjtő akciót indít szombattól a Fidesz, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentett hétpontos akciótervét a bevándorlás megállítására. Az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.” (MTI)

Nabasszus, lesz mit kerülgetni. Csak ajánlani tudom az aktivistáknak, hogy maradjanak meg a szolid, polgári modor keretei között és ne erőszakoskodjanak a szignókért, mert sokan unják már őket az országban, és senkinek sem volna jó a hangos, utcai perpatvar. De lássuk már azt az átkozott Hét Pontot, ha már mindenképpen első helyre kerül a slágerlistán!

„A brüsszeli elit, a brüsszeli buborék hatalmi törekvéseit tehát meg kell állítani, erre 7 pontot állított össze Orbán, amelyet az EP-választások után azonnal végre kell hajtani:

1. A migráció kezelését elvenni Brüsszeltől és visszaadni a nemzetállamoknak.

2. Egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására.

3. Senkit se engedjenek be Európa területére, akinek nincsenek érvényes személyazonosító iratai.

4. A migránsvízum és migránskártyák megszüntetése.

5. Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlássegítő szervezeteinek.

6. Az EU-ban senkit se érhessen hátrány azért, mert kereszténynek vallja magát.

7. Bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén.” (Index) (https://index.hu/belfold/2019/04/05/fidesz_ep_kampanynyito_orban_szajer_trocsanyi/?fbclid=IwAR2NplvNenCQKIczh6mCXCO7DC3O6Rs17rWd-MGJyrjBz7BUy5q_WdS9ebA)

És ezzel az „akciótervvel” véget is ért a koncert, Kocsis Máté gyorsan lekonferálta a fellépőt, aki bizonnyal rohant a kulisszák mögötti oxigénpalackhoz, sokat kivesz az emberből egy ilyen buli, igaz, ami igaz.

A hét pont? Az, kérem, részben felesleges, ugyanis például migránsvízum nem is lesz, a „migránskártya” sem az, aminek állítják, részben meg káros, mivel a hetedik pont világnézethez, sőt, politikai véleményhez és nem szakértelemhez kötné az uniós intézmények vezetését. Olyant meg az öregapám sem látott, hogy Európában bárkit hátrány ért volna a rendszerváltás után azért, mert kereszténynek vallotta magát, ez szimpla idiotizmus, nem több.

Hát így mondta tegnap is, sokadjára ugyanazt Orbán Viktor – egyre hangosabban, egyre durvábban mondja el a már megszokott rögeszméit, egyre metálosabban szeretne szólni, de nem megy, kérem, a kor, a kor... hogy is mondta a P. Mobil?

„Elkopik a bőrnadrág
A hosszú hajat levágják
Meghíznak a rockerek...”

Mindegy, ez még el fogja nekünk játszani még jó párszor azt az egy számát, amije van, tekintet nélkül arra, ki mennyire unja.

Azért piaci viszonyok között, vagy valódi színpadon, valódi közönség előtt éhen halna ennyi tudománnyal...

Szele Tamás

Kérem, nagy az Isten állatkertje és igen változatos barmokkal vagyon tele. Most éppen a Mi Hazánk nevű gittegylet és alkalmi cserkésztábor ügyeivel fogok foglalkozni, de az a helyzet, hogy majdnem minden magyarországi párt mond marhaságokat, igaz, ekkorákat nem nagyon szoktak, de igény, kérem, az lenne rá.

Az egy dolog, hogy Dúró Dóra asszony valószínűleg tud olvasni, legalábbis nincs okunk feltételezni ennek az ellenkezőjét. De ha már tud, miért nem szokott? Ugyanis ha olvasna némiképp akkor tudná, mekkora szamárság bukott ki cseresznyeajkai közül. Azt nyilatkozta ugyanis, miszerint:

„A Mi Hazánk Mozgalom írni-olvasni tudáshoz kötné a választójogot - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dúró Dóra azzal érvelt, szerintük ez elvárható ahhoz, hogy egy polgár kellő felelősséggel vegyen részt a közéletben. A javasolt szabályozást hasonlónak ítélte ahhoz, a Fidesz-kormány által bevezetett intézkedéshez, amely nyolc általános iskolai osztály elvégzéséhez kötötte a jogosítvány megszerzését.
„Nemcsak a tájékozottság hiánya jellemző erre a népcsoportra, hanem az is, hogy könnyen megvásárolható a szavazatuk” - tette hozzá.

A Mi Hazánk csak az 1940 után születettek esetében szabná feltételül az írni-olvasni tudást, mondván, a második világháború idején nem minden településen volt biztosított az állami oktatás.” (MTI)

Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted. Ne vész meg az, ha eddig meg nem veszett... lám, milyen bölcs honleányok teremnek most is az ásotthalmi pusztákon. Akkor vegyük először is azt, hogy mi az a szavazás?

A szavazás közjogi aktus, melynek során az állampolgár kifejtheti véleményét az ügyben, kit tart a legalkalmasabbnak az ország vezetésére. Mai rendszerünkben, melyet képviseleti demokráciának hívunk, a tülekedés elkerülése végett pártrendszerben szavazunk, jelöltekre, illetve léteznek független jelöltek is, párttámogatás nélkül, de ők csak elméletben léteznek és őket szokás lekormánybérencezni, ha a kétbites választó nem érti, miért nem pártok keretei között politizálnak. Mondjuk ez a rendszer messze áll a tökéletességtől, a huszonegyedik században én vígan el tudnék képzelni egy digitális alapú választási rendszert teljesen pártmentesen, amiben akár több ezer jelölt is indulhatna, de hát gondolnunk kell a digitális analfabétákra, a szélsőjobboldaliakra és a KDNP tagjaira is, szóval ez egyelőre a jövő zenéje.

Honnan ered a választási rendszerünk?

Görögországból ered, ha nem is Németh Szilárd útján, csak éppen egy kicsit másképp csinálták a dolgot ezek a régi görögök Athénben. Az úgy volt a cserépszavazással, az osztrakiszmosszal, hogy nem a vezetőiket választották meg, hanem azt vésték fel a választási ívként szolgáló cserépdarabra, az osztrakonra, kit száműznének tíz évre a városból! Azért használtak törött cserépdarabokat erre a célra, mert a papirusznál mégis olcsóbb volt, sajnos azonban tartósabb is, és egy csomó ilyen ránk maradt.

Hát, akik azokra betűket róttak, nem voltak épp az írástudás fejedelmei, de tudjuk is Arisztotelésztől, hogy a szabad és büszke athéni polgárok többsége nem tudott írni vagy olvasni, az agorán fizettek meg írástudókat, hogy körmöljék le nekik, amit kell.

Cserépszavazás idején nagy üzlet lehetett Athénban írástudónak lenni.

Mondjuk Magyarországon ez a negatív választási rendszer komoly sikert aratna, és egyben fellendülne a magyar kerámiaipar is, de hát tudjuk, hogy Dúró Dóra nem erre gondolt. Dúró Dóta ugyanis szimplán cigányozott egyet.

Cigányozott ő korábban többet is, de ez a mostani különösen díszesre sikerült. Miért is?

Hát csak azért, mert a cigány emberek körében körülbelül pontosan olyan gyakori az analfabétizmus, mint a nem cigányok között. Egészen pontosan a lakosság körülbelül 1-2 százaléka valódi, írni-olvasni nem tudó analfabéta, származásra való tekintet nélkül. Kötéllel is nehezen foghatnánk ilyen embert, szóval sokakat nem érintene ennek a szigorításnak a bevezetése, arról már nem is szólva, hogy a választások végeredményét nem befolyásolná.

Ugyanis aki nem tud olvasni, azt sem tudja, hogy ikszeljen azon az íven. Eddig sem tudta, nem is ikszelt inkább.

Akkor miről beszél Dúró Dóra?

Ő valószínűleg a rosszul író-olvasó, funkcionális analfabéta népességre gondol, amelynek azonban, fájdalom, ő is része. Az kell legyen, ugyanis ha tudná, mit ír le, mit olvas el és mit beszél, nem keveredne önellentmondásba. Nincs egyedül: a felmérések szerint a magyar lakosság 33 százaléka tud írni és olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a használati utasításokat, nem tud a saját örömére olvasni.

Aztán persze, hogy nem csak tájékozatlanok az ilyen emberek, hanem megvásárolható a szavazatuk is: engem például nagyon érdekelne, mennyi is a képviselőasszony javadalmazása, mennyit kap pártjának elnöke az elnöki funkció ellátásáért, mennyit az ásotthalmi polgármesterségért és mennyit kapnak azért, hogy a kormányt minden marhaságában tökéletesen elvtelenül támogatják?

Én például megszavaznék nekik fejenként három-öt év letöltendőt, ugyanis ez a fondorlatos csalás minősített esetének egyik lehetséges büntetési tétele.

De térjünk vissza az alapokhoz. Akkor miről is szavazunk?

Arról, hogy kit találnánk alkalmasnak az ország vezetésére vagy más, fontos közfeladat gyakorlására.

Tehát nem arról, hogy a mi saját kis érdekeinket kicsoda vagy micsoda szolgálná, hanem arról, hogy az országnak és a közösségnek ki volna a hasznosabb.

Ad absurdum előállhatna még az a helyzet is, hogy személy szerint mélyen megvetem X. vagy Y. politikust, de ha kétségtelenül hasznos lenne az ország számára az ő tevékenysége, rá kellene szavaznom, különben nem tudnék elszámolni polgári lelkiismeretemmel. Mondjuk ez a veszély nem fenyeget, ugyanis a mostani mezőnyben nem játszik olyan politikus, aki egyáltalán bármilyen téren hasznos tudna lenni, akár az országnak, akár nekem, akár bárkinek is, ideértve az elhunyt Menelik abesszin négust, de elvi lehetőség van erre is. Annyi, mint arra, hogy a Felcsút nyerje az Európa Kupát, de van.

Azt mondanám a fentiek alapján, hogy Dúró Dóra javaslata túl azon, hogy egy közkeletű előítéletet terjeszt, miszerint a cigányok körében gyakori volna az analfabétizmus (nem gyakoribb, mint más néprétegekben), egészen egyszerűen értelmetlen.

Valódi analfabéta kevés van, funkcionális analfabéta rengeteg, főként a szélsőjobb híveinek körében, és ez egyáltalán nem befolyásolja a választások menetét. A szegénység annál inkább: esetleg azt nem tetszik betiltani? Nem kívánja jövedelmi szinthez kötni a szavazati jogot? Olyan is volt már Magyarországon.

Dórácska késett száz évet ezzel a kolosszális ötlettel.

Én meg ellenjavaslattal élnék, mely teljesen átalakítaná a honi viszonyokat: vezessük be az athéni cserépszavazást, és száműzzük ennek útján a nekünk nem kedves polgártársainkat.

Egy éven belül itt sivatag lenne: kietlen, csendes, lény nem lakta űr.

Szele Tamás

Kérem, lassan nem tudom, sírjak vagy nevessek, netán káromkodjak. A Századvég beállította a tulajdon hülyeségi rekordját, mi több, fokozza is: kezd az lenni az érzésem, hogy ha valami előnyt remélnének a hétfejű sárkányoktól, azokban is hinnének, sőt, ideológiai kérdéssé tennék, hogy mindenki más is higgyen bennük. Most épp a Facebookot akarják lenyúlni.

Pontosabban mondva úgy gondolják, hogy a magyar állam ellenőrzése alá fogják vonni.

A Facebookot.

Nyilván még azzal sincsenek tisztában, hogy az úgynevezett „magyar Facebook” nem létezik, ez nem autógyár, ami kitelepíti az összeszerelő üzemeit ide-oda, sőt, ennek nem is kell földrajzi szempontból a célország területén lennie. Bőven elég, ha elfogadja az ékezetes karaktereket a rendszer, és alkalmaznak magyar anyanyelvű moderátorokat is – nos, ezeket a Századvég minimum ezer év várfogsággal sújtaná, ugyanis Géfodor fiai még nem nőttek ki az óvodai kiscsoportból, valamint némiképp rövidlátóak is. Nem látnak tovább az orruknál. Mondjuk egyebet sem látnak, mint a saját, tulajdon orrukat, és az eltakarja előlük a világ többi részét: de menjünk sorban, hogy érteni is lehessen, miről van szó.

Történt pedig, hogy a múlt hét végén Mark Zuckerberg nyílt levelet tett közzé a Washington Postban, melyben hangsúlyozta a különböző nemzeti kormányok felelősségét az internet biztonsága szempontjából. Akkor idézzük:

„Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.

A 35 éves Zuckerberg szerint a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el.

Zuckerberg, aki jelenleg a Facebook 28,2 százalékának tulajdonosa, nemcsak a kártékony tartalmakat kívánná törvényi úton ellenőrizni. Emellett további három területen tartja fontosnak, hogy a különböző kormányok törvényi szabályozást vezessenek be: a választások biztonságossága és tisztességessége, a magánélet sérthetetlensége és az adathordozhatóság terén.

„A törvényhozók gyakran mondogatják nekem, hogy túlságosan nagy a hatalmunk a szólásszabadság befolyásolásában, és ebben egyet is értek velük” - fogalmazott a nyílt levélben. Hozzáfűzte, hogy a vállalat létrehozott egy önálló testületet, amelynél a felhasználók előterjeszthetik panaszaikat és vitathatják a közösségi portál vezetőinek és működtetőinek egy-egy tartalom törlésére vonatkozó döntéseit.

A milliárdos vállalkozó megfogalmazott egy sor olyan szabályt is, amelyet szerinte valamennyi tech cégnek be kellene tartania, mert ha ezeket valamennyi internetes portálon tiszteletben tartják, akkor jóval könnyebbé válik az egyébként rendkívül gyorsan terjedő káros tartalmak kiszűrése.

Zuckerberg szerint az új szabályokat valamennyi közösségi oldalnak el kell fogadnia, a szabályok betartását pedig külső testületre, vagy szervezetre kell bízni. Javasolta, hogy valamennyi nagy tech vállalat háromhavonta hozzon nyilvánosságra úgynevezett átláthatósági jelentést, csatolva hozzá pénzügyi jelentést is. Az erőteljesebb törvények szerinte világszerte védelmet nyújtanának a választások tisztaságának biztosításához, már csak azért is, mert a portálok által betartott szabályok lehetővé tennék a politikai szereplők azonosítását is.
Zuckerberg olyan törvényeket sürgetett, amelyek nemcsak politikusokra és választásokra lennének érvényesek, hanem „megosztó témákra” is. A törvényeket szerinte nem csupán választási és kampányidőszakokban kell alkalmazni, hanem ezeken kívül is, a politikai kampányok idején pedig új és széles körben érvényes szabályok szerint kell ellenőrizni a közösségi média adatainak felhasználását.
A Facebook-vezető hangsúlyozta: „közös globális keretekre” van szükség, világszerte azonos - és nem egyes országokban lényegileg eltérő - törvényeket kell hozni.” (MTI)

Mármost azt elmondhatjuk, hogy ezt ugyan sokan félre fogják érteni, de mi, büszke magyarok értettük félre elsőként és a legalaposabban, mindenki más, aki utánunk félreérti, már csak epigon. Akkor olvassuk el úgy is, hogy értjük.

Zuckerberg nem a Facebookról beszél, hanem az egész internetről! És a kontrollt nem a nemzeti kormányok kezébe kívánja átadni – nem evett meszet – hanem egy önálló és független külső cégre bízná, erős kontrollal és elszámolási kötelezettséggel.

De akkor minek fordul a „nemzeti” kormányokhoz?

Zuckerberg nem átadni kívánja a közösségi oldalt a politikusoknak, hanem közreműködésre szólítja fel őket – ha még egyáltalán akarják, hogy legyenek közösségi felületek és általában véve internet. Csak ezt politikuskáink szándékosan félreértik, mert félre akarják érteni. A kormányok nem hozhatnak nemzetállamonként eltérő törvényeket ebben az ügyben, akárhogyan is szeretnék, tehát ha működő internetet akarnak, és kell akarjanak, mert anélkül halottak ők is, el kell fogadják, amit majd a jó Márkus diktál.

Nem ajánlotta fel nekik senki az internetet (ahogy azt a Századvég értelmezi), ez nem ajándék, ez ultimátum. Vagy paríroznak, vagy kihullanak a kor rostáján.

Mármost az természetes, hogy ezt a levelet minálunk elsőként és leginkább a 888 ünnepelte meg az Origóval karöltve, hiszen nekik a rögeszméjük, hogy a világhálót a liberálbolsevista világösszeesküvő gyíkemberek találták fel, kizárólag a magyar nemzeti jobb- és szélsőjobboldal vesztére. Mondjuk ha megszüntetnék az ébredő szittyák ezt a mételyt, akkor ők is mennének a levesbe – de hát mindkét sajtótermék parazita életmódot folytat, élősködik a világháló testén, a vérét szívja, ha megölné a gazdatestet, ő maga is elpusztulna vele együtt, szóval igazából nem eltörölni akarnák ők az internetet, hanem ellopni.

Ellopni, ugyanis így hívjuk azt, amikor ráteszik a kezüket valaki más tulajdonára a gazda engedélye nélkül és később sem fizetnek érte.

Nos, a Századvég most olyan gyors volt, mint a villám (igaz, netmocskolás terén mindig edzésben voltak) és már ki is jöttek tanulmányukkal, melyben nem kevesebbet követelnek, mint azt, hogy a magyar állam vegye birtokába a Facebookot. Nem az egészet, hanem csak a sosemvolt „magyar Facebookot”, a többi állam meg a más „nemzeti” Facebookokat sajátítsa ki. Mondhatni, államosítani akarják a közösségi oldalt. Nem éppen jobboldali gondolat, de ez őket nem zavarja.

Ezeknek az eltévedt uruk-hai orkoknak annyira megzavarta a fejét a KESMA létrejötte, hogy halálkomolyan hiszik: Zuckerberg a fentebb elemezett levelében felajánlotta nekik a világ legnagyobb közösségi oldalát, illetve annak egy szegmensét. Mint egy stróman kormánypárt laptulajdonos a birtokában lévő sajtóipari szakterméket. Félreértik, mert félre akarják, ehhez most már körömszakadtig ragaszkodni is fognak – csak imádkozhatunk, hogy minél előbb szakadjon az a körmük, amivel a lopni kívánt holmiba kapaszkodnak. A tanulmányuk elérhető nyilvánosan is (https://szazadveg.hu/uploads/media/5ca4b75e79eda/tanulmany-a-szazadveg-javaslatai-a-facebook-cenzura-ellen-2019403.pdf?fbclid=IwAR3cSEGm5WMOpBM_XmrMThGPWHeiGmEuX__V46WDJu-OHx4boXMJJPIzwj8 ), egész komoly kis rendszert dolgoztak ki benne a Facebook téeszesítésére, kolhozosítására.

„A Századvég Alapítvány szerint a nemzeteken a sor, hogy megvédjék a szabadságot.

Mit tehetnek a nemzetek?

1.Hagyományos tömegmédiának minősítik a közösségi médiát és ugyanúgy szabályozzák, mint a többi tartalomszolgáltatót.

2. Trösztellenes intézkedéseket hoznak, feldarabolják a monopol szolgáltatót, vagyis a kisrészvényesek tulajdonába adják azt.

3. Kiterjesztik a közösségi média tevékenységi körére a nemzetállam területi hatályát és alkotmányos szabályait.

4. Keményebb jogi eszközökkel lépnek fel a szólás- és véleményszabadság alkotmányos jogainak külső korlátozóival – az önjelölt cenzorokkal szemben.

(...)

5. Például úgy, hogy az ilyen jellegű „önkényes online szolgálatói cenzúra” esetére is kiterjeszti – a sajtó-helyreigazítási perekhez hasonlóan – a bíróság soron kívüli eljárásait, egy rövidebb eljárási időtartamot biztosítva ezzel.

6. Vagy úgy, hogy közigazgatási hatáskörbe utalja ezeket az ügyeket. Ebben az esetben a hatóság – célszerűen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – járna el rövid határidőn belül, amely döntésével szemben a közigazgatási bíróságokhoz lehetne fordulni, amely szintén soron kívül döntene.

7. Még nagyobb elrettentő hatása lehetne azon megoldásnak, amely büntetőjogilag rendelné szankcionálni az olyan magatartást, amelynek keretében valaki közreműködik az alkotmányosan biztosított vélemény-, szólás- és sajtószabadság jogok gyakorlási lehetőségeinek korlátozásában. Tehát a büntetőjog eszközeivel lehetne élni a jogellenes „moderátori-cenzori” munkát, tevékenységet szervezőkkel, illetve végzőkkel szemben.

8. Egy szó mint száz: a közösségi médiát a nemzeti szuverenitás számára rendelkezésre álló eszközökkel kell arra szorítani, hogy tiszteletben tartsa a felhasználók szabadságát!”

Ezek megőrültek? Hiszen nem is áll hatáskörükben vagy módjukban szabályozni a világhálót, a közösségi oldalakat, nem az övék, hiába hazudják azt, hogy „felajánlották nekik”. Zuckerberg nem ezt mondta! Feldarabolni egy vállalkozást, ami másé? Kiterjeszteni egy virtuális területre „a nemzetállam területi hatályát”? Az Óperenciás-tengert nem akarnák annektálni egy füst alatt? Mert ahogy látom, az üveghegyen már túl vannak, üres minden flaska. Büntetni a moderációt? Hogy aztán mindenki köteles legyen eltűrni minden sértést, és ne legyen joga még válaszolni sem? Kiürülne a virtuális tér két nap alatt, csak a vérgőzös mocskolódók maradnának, egymást boldogítani. A felhasználók kilencvenkilenc százaléka meg közösség és nagyjából kommunikáció nélkül maradna: a Facebook ma már nem egyszerűen egy felület, üzleti, gazdasági szempontból is képtelenség létezni nélküle, visszaesnénk a kilencvenes évek elejére. Illetve, csődbe menne a világgazdaság is. Szóval, ne tessenek legyintgetni, hogy „legfeljebb majd nem FB-ozunk, korábban is megvoltunk nélküle, most is megleszünk”. Nem leszünk meg, ma már nem.

A Századvég tanulmánya természetesen félreértés, méghozzá szándékos ostobaság: eszköz, nem terv. Akkor most elmondom, mi fog történni a közeljövőben – ha csak közbe nem jön valami.

Ezt a bolondgombát elkezdik terjeszteni. Ez már most is zajlik. A kormánypárti politikusok rajongani fognak érte, az ellenzékiek kevésbé, de ők sem azért, mert hülyeség, hanem azért, mert féltik a saját, online kialakított választói közösségeiket. Pár hozzám hasonló csodabogár ordítozni fog, hogy abszurdumról van szó, ezt komolyan sem lehet venni, ami nem a miénk, azt nem állítgathatjuk, szabályozgathatjuk. Minket lehülyéznek majd, esetleg hazaárulók is leszünk, az a lényeg, hogy a közösségi oldalak problémája a magyar belpolitikai közbeszéd tárgyává válik.

Beemelik a magyar politikai témák közé.

Aztán jön pár nagyon okos néni és bácsi, akik roppant toleráns és értelmes módon társadalmi közvitát kezdeményeznek az ügyben. Figyelem: még mindig egy olyan vállalkozásról van szó, aminek a tulajdonlásához semmi közünk! A társadalmi vita megindul, lesznek majd stúdióbeszélgetések az ATV-ben, a Klubrádióban, a Hír TV-ben meg mindenfelé, de főleg a sarki kocsmában. Eredményük nem lesz, hiszen a semmiről beszélünk majd, viszont nem is ez a cél, hanem az, hogy a „társadalmi igény” miatt az ügy a Parlament elé kerüljön, törvényjavaslat formájában. Azt majd elfogadják, mert mindent elfogadnak, és kezdődhet a „magyar Facebook” államosítása.

Kezdődhetne, csakhogy Zuckerberg ebben a pillanatban fogja világossá tenni a magyar kormány számára, miszerint baromira nem ajánlott ő fel semmit, maximum jelezte, hogy tessenek vele együttműködni. A közösségi oldal továbbra sem a budapesti kormányé, és ha sokat cseszegetik, lekapcsolja.

Aztán vagy a magyar kormány tiltja majd be az oldal használatát, vagy Márkus testvér tényleg lekapcsolja a mi szegmensünket egy nagy, randa, bakelitnyeles megszakítóval egyenesen Menlo Parkból.

A magyar kormány árulásról és világösszeesküvésről fog beszélni, valamint melegen ajánlja majd a felhasználók figyelmébe a Vkontaktyét és a Weibót, a Facebookkal valamelyest analóg orosz és kínai oldalakat.

Ja, hogy azok is külföldiek, azok is techóriások, azokat is moderálják?

Ez abban a pillanatban nem lesz lényeges, a lényeges az lesz, hogy Magyarország elnyeri digitális függetlenségét.

Később áttérünk a füstjelekkel való kommunikációra is.

Hát, így fogunk élni, hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Ha hagyjuk és ha engedjük a magyar politika megszokott mechanizmusait rutinszerűen működni.

Szele Tamás

Kérném tisztelettel, így, hogy körülnéz az ember a hírek között tíz nap pihenés után, csak annyit lehet mondani, hogy elő a vasseprűvel, nagytakarítás következik, sajnos a fejekben nem lehet, de azért próbáljunk meg rendet rakni, mert ekkora kuplerájt már régen láttam: Orbán Viktor lassan már azt is elhiszi, amit tagad. Valaki azonnal értesítse a gyóntatóját.

(Fotó:HVG)

Szóval, ismétlő óra következik, mert mintha mindenki megfeledkezne a pár hónappal ezelőtt szárnyra kel álhírről, mely szerint a magyar kormányfő Csíksomlyón fogadná a pápát. Már akkor jeleztem, hogy ez diplomáciai és egyházjogi abszurdum, még fordítva is nehezen lehetne megszervezni.

Hivatalosan ez elképzelhetetlen, ugyanis Orbán Viktor nem fogadhatja a pápát sem Csíksomlyón, sem máshol ezen a kerek világon, Budapestet kivéve, ami a bejelegyzett telephelye ennek az iparosnak. Bárhol máshol maximum a pápa fogadhatja Orbán Viktort, ha olyan kedve van: a pápa Isten földi helytartója nominálisan, Orbán meg még az ellenkező hatalmat sem képviseli: mint tudjuk a Sötétség Fejedelme nemes ember, nem áll szóba akárkivel. Bár ez teológiai kérdés. Diplomáciai szempontból Orbán, mint szimpla, mezei kormányfő nem fogadhatja a pápát, aki nála sokkal magasabb rangú a nemzetközi diplomáciában. Még fordított esetben is kérnie kell az audienciát, találkozót, aztán vagy fogadják, vagy nem.

Tehát maximum akkor kezdeményezhetne találkozót Csíksomlyón, ha pápaváltozás lenne Csíkban, éspedig oly módon, hogy Orbán lenne azontúl a pápa, Ferenc pedig a magyar miniszterelnök. Én benne volnék a cserében, csak sokan mások nem örülnének. Arról már nem is szólva, hogy Csíkban eddig csak ördögváltozás volt, az is Tamási Áron egyik novellájában, másként nem.

Különben február másodikán Havasi Bertalan kormányszóvivő cáfolta is a hírt (hogyne cáfolta volna, ha nem cáfolja, be kellett volna látnia a magyar miniszterelnök jelentéktelenségét Ferenc pápához képest), de erre és az információ forrására még külön ki fogunk térni. Mondom, hogy ismételni kell a tananyagot.

Ehhez képest mit látunk az MTI hírében?

„Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról, valamint a romániai magyarság megmaradása, vallásgyakorlása szempontjából fontos beruházásokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

A tárgyalás témája volt Ferenc pápa tervezett romániai látogatásának programja, melynek során a Szentatya Csíksomlyóra is ellátogat. A magyarság szempontjából kiemelkedően fontos esemény sikeres lebonyolítása érdekében a Gyulafehérvári Érsekség és a magyar kormány szorosan együttműködik majd - hangzott el a megbeszélésen.” (MTI)

Mit látunk, kedves felebarátaim? Azt, amit korábban is: az MTI nem hazudik, csak igazat sem mond. A magyar kormány együttműködése jelen pillanatban kimerül maximum annyiban, hogy nem tesz semmit – még zarándokvonatot sem kell indítania a MÁV-nak, ugyanis az már évek óta közlekedik, minden pápai látogatástól függetlenül, volt hozzá pechem, a jó Chaucer sem látott olyan vérbő zarándokokat a Canterbury felé tartó útján, mint én pár éve azon a szerelvényen (javasolnám jelezni nekik, hogy a pálinka erős ital, mely tulajdonságát nem árt szem előtt tartani). Nem, ne tessenek most felháborodni, hogy „ez is a mi pénzünkből megy”, ugyanis ez nem igaz. Ezekre a vonatokra jegyet kell váltani, üzleti alapon közlekednek, és mivel céljáratok, nem kell róluk átszállni, ez a jegy drágább a megszokottnál.

Valamint magát a pápalátogatást sem finanszírozza a magyar kormány egy vörös centtel sem, amint hivatalosan maximum államtitkári szinten fogja magát képviseltetni, már, ha maradt egy csepp diplomáciai érzék is a Bem téren.

Orbán Viktor sem fog elrohanni Csíkba, egyrészt látott már pápát, pápa is látta már őt, mivel a főpapok többnyire kultúremberek, felteszem, nem örökítették meg a pillanatot márványban a Vatikán valamely exponált múzeumában, főleg most, hogy a Willendorfi Vénusz alkotója pár ezer éve halott és más viszont nem lenne méltó megformázni Magyarország korpulens vezetőjét, szóval itt és most ehhez az egész szentmiséhez a világon semmi közünk azon kívül, hogy a résztvevői nagy többségben magyarok lesznek.

Rendben, de ez viszont mindenkinek a szíve joga. Azért hitbéli ügyekbe nem kéne avatkoznia a politikának. Igaz: maga az MTI-hír sem mondja, hogy kedvenc pártunk és kormányunk bármit is tenne.

Egyeztettek, nem írtak alá semmit. Csak épp ez a gond az ilyen hírekkel: aki olvassa és nem figyel, azt gondolja, már kész megállapodásokról volt szó, sőt, vékával mérték az aranyat. Dehogy mérték, tárgyalni meg lehet is, szabad is, én magam például tudok olyan intézményről, amiről hat éve tárgyalnak és még alapköve sincs. (De már előre el van lopva párszor, biztos, ami biztos, mint a vietnami magyar rákkórház).

No, akkor, hogy tisztáztuk, miszerint ennek a hírnek semmi értelme, térjünk rá arra, hogy mi ezzel szemben a célja?

A célja pediglen, kedves felebarátaim, illúziókeltés. Annak az illúziónak a keltése, hogy a magyar kormány és a Vatikán a látogatás kapcsán egyáltalán kapcsolatba lép egymással. Dehogy lép: azonban úgy tesz Budapest, mintha lépne.

Nos, akkor hogy is indult el ez a kacsa? Az úgy volt, hogy az Adevarul című román napilap blogrovatában állította azt egy George Simion nevű úriember, miszerint Orbán „fogadja a pápát Csíksomlyón”. Körülbelül annyit jelent ez, mintha nálunk az Origo vagy másik oldalról az Index blogrovatában jelent volna meg: az ilyenekbe ír boldog és boldogtalan, amit akar, az már a szerkesztő felelőssége, mit válogat be a lapban megjelenő anyagok közé. Esetünkben a szerkesztőnek ez a blogbejegyzés volt érdekes. Nem biztos, hogy fontos, még kevésbé, hogy igaz is: de érdekes.

Tekintsük a szerzőt, George Simiont! Nem egy elfogulatlan publicista, sőt: ha kicsit utánajár az ember, két dolgot azonnal megtud róla. Az első, hogy jelölt az idei uniós választásokon, a második, hogy életének egy fő célja van, és ez Moldova, valamint Besszarábia egyesítése Romániával. Már 2004 óta erre az egy pillérre építi a politikai karrierjét, elannyira, hogy az idei választási jelszava az EP-kampányban is az, miszerint: „Nagy-Románia Európában”. Egyszóval nem egy fénylő tekintetű fiatal és idealista liberálissal van dolgunk, akárhogyan is ábrázolja saját magát megafonba kiabáló aktivistaként a blogja fejlécén, hanem egy számító és nem kicsit nacionalista, profi politikussal. Akinek lehet hosszú távú célja ez a bizonyos határrevízió (csak elég sokáig kell élnie ahhoz, hogy az oroszok egy gyenge pillanatukban ebbe belemenjenek, de pár száz év alatt még ez is megeshet), azonban rövid távú célja mindenképpen a zsíros brüsszeli állás és fizetés.

Na jó, de hogy jutott eszébe ez a fenenagy okosság? Úgy, hogy nem ő találta ki. Hanem a székelyföldi románok egy februári találkozójára hivatkozott, ahol

„ortodox püspökük, Andrei Moldovan azt állította: tudomása szerint sem Klaus Iohannis román államelnök, sem Viorica Dancila miniszterelnök nem vesz részt a csíksomlyói eseményen, így Orbán Viktor fogadja majd a pápát.”

Tehát akkor a hír forrása Andrei Moldovan nagyszentségű (preasfintit) püspök. Csak épp ő sem ezt mondta. Hanem azt, hogy

„Megengedhetetlen a román államban, amelytől az összes politikus kapja a fizetését, hogy Ferenc pápát a magyar miniszterelnök fogadja. Ez a románok nagy szégyene! A románok nagy szégyene!”

Azt nem mondta, hogy fogadná is egyáltalán bárki szegény Ferenc pápát a helyi kléruson kívül: azt mondta, mit találna szégyennek.

Úgy áll a helyzet, hogy nem kapott hivatalos értesítést az egyházmegye sem Johannis elnök, sem Viorica Dancila miniszterelnök közelgő látogatásáról. Mondjuk nem kötelező nekik odamenni, de a püspöknek az fáj, hogy szerinte nem is fognak, nem jön hozzá magas vendég Bukarestből. Ezért bocsátotta útjára ezt a – nem nevezhetjük egyébnek – vélelmet. Amelynek annyi a realitása, mintha húsevő havasi kenguruk támadásától tartana az éji homályban.

Ezt aztán már könnyű volt meglovagolnia, szétkürtölnie az éppen kampányoló Simion mesternek, akinek jól jött ez így, választások előtt, mint egy falat kenyér, olyan jól. Nincs itt egyébről szó, mint egy sértődött püspökről és egy kampányoló nacionalista politikusról.

Meg egy magyar miniszterelnökről, aki szintén politikai tőkét próbál kovácsolni a semmiből.

Akkor összegezzük. Adott egy püspök, aki mondott valamit feltételes módban.

Adott egy uniós képviselőjelölt, aki áttette ezt kijelentő módba, a saját demagóg kampánya szolgálatában.

Aztán adott egy nem kevésbé demagóg magyar miniszterelnök, aki először tagadta a valóban hamis hírt, de most, mivel hasznot remél ettől, úgy tesz, mintha volna a pletykának igazságtartalma. Állítani nem állít semmit, de ráutaló magatartást tanúsít, lassan pápább a pápánál.

Tehát ki „tud” a fogadás lehetőségéről? „Tud” a püspök, tud a képviselőjelölt, tud az MTI és az Adevarul olvasótábora, valamint Orbán Viktor tesz úgy, mintha szó lenne ilyesmiről, holott nincs.

Ferenc pápa például hivatalosan nem tud róla.

Ezzel szemben én pontosan tudom, ki fogja fogadni a derék Ferenc pápát a csíksomlyói állomáson.

Nem valami politikus.

Hanem az állomásfőnök.

De ő egészen biztosan.

Jobban is jár.

Szele Tamás

Kérem, a héten zajlott az élet, ha a magyar olvasó ki is tekintett a határon túlra – ritkán teszi – akkor is csak Brüsszelre vetette vigyázó szemét, nem Asztanára. Amiről amúgy is annyit szokás tudni mifelénk, hogy messze van tőlünk és közel Orbán Viktor szívéhez. Pedig arrafelé is roppant érdekes dolgok történtek, amelyek egészen mást jelentenek, mint aminek látszanak.

Szóval, vágjunk a közepébe: lemondott az elbaszi, minek következtében Aszatnát már nem is Asztanának hívják, hanem Nurszultannak. Tapasztalt olvasók már kikövetkeztették, hogy az „elbaszi” Nurszultan Nazarbajev örökös címe lehet, de nem azt jelenti, amire a magyar ember ösztönösen gondol a hallatán, nem sommás kritika országépítő képességeit illetően, hanem így mondják kazahul, hogy „a Haza Atyja”. Hogy aztán a lelkes turanisták, melyekből egyre több van mostanság, miképpen mutatják ki ebből a kazah-magyar nyelvrokonságot, az már hadd legyen az ő bajuk.

És ez a lemondás sem azt jelentette, hogy a hetvenkilenc éves Nazarbajev visszavonul a hatalomtól, és öreg napjait unokái nevelésével, valamint mormotavadászattal tölti, ellenkezőleg: az elbaszi úgy mondott le, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a hatalma, tulajdonképpen a hatásköre olyan lett, mint Hszi Csin-pingé, pedig ő aztán élet és halál ura a Középső Birodalomban.

Viszont a kormány bukott, azt lecserélte.

Sőt: a lemondást tüntetések előzték meg, de ha valaki „színes forradalomról”, kazah demokratizálódásról fantáziálna, nagyot téved: még akkor jó, ha a kettőnek, mármint a lemondásnak és a tüntetéseknek nincs közük egymáshoz. Mert ha van, akkor a tüntetéseket is az elbaszi szervezte, tehát a markában tartja az illegális ellenzéket is. Bár innen nézve úgy tűnik, spontán demonstrációkról volt szó.

Lássuk csak, mit tudunk mi erről az emberről?

Kérem, először is azt, hogy huszonkét éves kora óta nem dolgozott. Most meg hetvenkilenc éves. Huszonkét évesen pártmunkás lett, 1984-ban már a Kazah SZSZK miniszterelnöke, 1989-ben a Kazah Kommunista Párt főtitkára, 1990-ben a függetlenné váló Kazahsztán elnökévé választották meg – hát Istenkém, elégedettek voltak vele bizonyára, de az is lehet, hogy senki más nem vállalta a jelölést – 1991-től mostanáig a Kazah Köztársaság első elnöke. Öt választást is megnyert a Nur Otan párt élén, ezen kívül még két párt működik hivatalosan az országban, az egyik a Nazarbajevvel szimpatizáló, az agrár-ipari blokkot képező AIST és az ASAR párt, amelyet Nazarbajev lánya alapított. A leányka különben sokoldalú tehetség: miután Nazarbajev a zhanaozeni események következtében betiltotta a teljes független sajtót, a maradék média irányítását az ő kis törékeny kacsóiba helyezte.

Milyen Zhanaozen, miféle események?

Hát az úgy van, tetszik tudni, hogy Kazahsztán ugyan nagyon gazdag, főleg fosszilis energiahordozókban és uránban, csakhogy a bevétel eléggé aránytalanul oszlik szét. Asztana hipermodern meseváros, minden épülete légkondicionált – kell is, mert télen mínusz, nyáron plusz negyven fok van – de vidéken még áramellátás sincs, a városokban sem, vezetékes vízről, csatornahálózatról sem hallottak, illetve az a baj, hogy hallottak, de nincs. A nép bizony szegény, nyomorog. Ez a nyomor robbantotta ki a zhanaozeni affért.

Zhanaozen – korábbi nevén Novij Uzen – ötvenezres város, bár 1999-ben még százezer lakosa volt, de mára kezd elnéptelenedni, a rossz környezeti viszonyok miatt. Nem is túl régi a település, 1968-ban alapították, kifejezetten olajfúrás céljaira, hiszen a környéken, ameddig a szem ellát, olajmezők terülnek el. Íme, a kazah bőség forrása – csakhogy az olajmunkásokat nem becsülték meg úgy, ahogy kellett volna. Már 2011 májusában sztrájkba léptek, éspedig az alacsony bérek, az elviselhetetlen munkakörülmények és az évek óta fizetetlen veszélyességi pótlékok miatt – ez is a kazah gazdaság mérhetetlenül korrupt voltát mutatja, hiszen az olaj bevételéből bőven futotta volna minden szükségesre, még ugyan többre is. A sztrájk elhúzódott, és Kazahsztán többi vidékein is mozgolódni kezdtek a kizsákmányolt munkavállalók. Hiszen másutt sem volt jobb a helyzet. A tiltakozás december 16-án érte el a csúcspontját, ugyanis az a kazah függetlenség napja – a főtéren ünneplő tömeghez szóló hivatalosságokat félretolták az aktivisták, gyújtó hangú beszédeket mondtak, míg a helyi OMON emberei – vagyis a kazah terrorelhárítók – tüzet nem nyitottak a tömegre. Nyolcvanhat sebesültről és több tucat halottról számoltak be hivatalosan, a helyi szemtanúk szerint azonban a halottak száma elérte a kétszázat is, főleg, mivel kigyulladt a harci cselekmények kapcsán az olajtársaság központja, kigyulladtak és porig égtek a városi hivatalok, de még egy hotel is.

De ezzel nem értek véget a kegyetlenkedések. Nazarbajev elnök nem elégedett meg a munkások mozgalmának vérbe fojtásával, a szervezők fejét is követelte: letartóztatási hullám kezdődött, százak tűntek el a börtönökben és a kínzókamrákban. Igen, kínzókamrákban: a tortúra annyira általános volt, hogy még a hivatalos perek során sem tagadták a szervek… Természetesen nem csak a munkásokat és vezetőiket tartóztatták le, hanem más ellenzékieket is, például Zhanbolat Mamay újságírót, Serik Sapargali és Vlagyimir Kozlov politikusokat vagy Bolat Atabaev színházigazgatót. Hogy egy színidirektornak mi köze lehetett az olajmunkások sztrájkjához, rejtély, de nem az első és nem is az utolsó arrafelé. Az Amnesty International jelentése szerint a „vizsgálat” során Roza Tuletaeva aktivistát a hajánál fogva akasztották fel, majd levágták, a fejére műanyag zsákot szorítottak, hogy fojtogatással kínozzák, megerőszakolták, de a vallomását csak akkor írta alá, amikor azzal fenyegették: megerőszakolják a tizennégy éves kislányát is. Végül öt év fegyházra ítélték. Bazarbai Kenzhebaev két nappal szabadlábra helyezése után, 2011. december 21-én halt bele a kínzás során szerzett sérüléseibe, ám halála előtt még részletesen be tudott számolni a vele történtekről egy külföldi újságírónak. A most hatvanegy éves Aron Atabek költő, újságíró, publicista a kazah börtönök régi ismerője – őt már 2006-ban két évre ítélték, melyet koromsötét magánzárkában kellett letöltenie, de 2012-ben újabb két év büntetést kapott a zhanaozeni események alkalmából, melyet az arqalyki speciális fegyintézetben kellett letöltenie, 1650 kilométerre az otthonától. Máig nem tudjuk, mi van vele, a nemzetközi PEN-klub is mozgalmat indított a kiszabadításáért tavaly. A családja 2013 októberének elején tudta meg egy névtelen telefonhívásból, hogy a költőt átszállították a Karazhal börtönbe, Karaganda körzetbe. Ez róla az utolsó hír.

Ne feledjük azt sem, az összes letartóztatott ellen csak annyi volt a vád, hogy „társadalmi ellentéteket szítottak”.

Hát ilyen legény ez az elbaszi, ez a Nurszultan Nazarbajev, akit öt évvel ezelőtt fényes külsőségek közepette láttunk vendégül Budapesten. Hogy miért jött ide annak idején? Hivatalosan azért, hogy felavassa a Városligetben Abay Kunanbajev kazah költő szobrát. Aki szerencsére már a tizenkilencedik században elhunyt, úgyhogy nem kell mostanában agyonverni, mint Aron Atabeket.

Lehet Nazarbajevet Közép-Ázsia Kádár Jánosának nevezni, bár nem lesz helytálló a hasonlat: inkább Ceausescuja ő annak a régiónak, csak sikeresebb az elődjénél. A kormányváltást is érdekesen oldotta meg, ahogy a visszavonulását is. Az egész azzal kezdődött, hogy 2010-ben kineveztette magát elbaszinak, a Haza Atyjának.

Aztán kilenc évig csend volt, csak az olajárak zuhogtak lefelé, most már alig harmada a kazah GDP a tíz évvel ezelőtti csúcsnak. Februárban több tüntetés is volt Kazahsztánban. A megmozdulásokon főként nők vettek részt, egyebek közt több pénzügyi támogatást követeltek a gyermekeknek. A főváros, Asztana polgármesterét kifütyülték, amikor beszédet mondott a nagycsaládos anyák egyik gyűlésén. A polgármester beszédét félbeszakította több nő azzal, hogy felmentek a pódiumra, és felolvasták követeléseiket. Ez valószínűleg nem volt központi szervezésű provokáció, sőt: de nagyon jól jött az elbaszinak.

Ő ugyanis azonnali hatállyal leváltotta a kormányt, döntését az ország alkotmányának 70. cikkelye alapján hozta meg, amit azzal indokolt, hogy Bakitzsán Szagintajev miniszterelnök kormánya kudarcot vallott az életszínvonal emelése, illetve az olaj és földgáz alapú gazdaság diverzifikálása terén. Ideiglenes kormányfőnek Aszkar Uzakpajevics Mamin miniszterelnök-helyettest nevezte ki.

Ezután következett a televíziós beszéd, melyben bejelentette a visszavonulását.

Akkor most örülhet a kazah nép? Megszabadult a zsarnoktól, eljő a szabadság?

Dehogy szabadult, dehogy jő el. Annyi történt, hogy az éleződő helyzetben Nazarbajev kijátszotta az aduját: mint elbaszi, most már büntethetetlen, lemondott, haja szála sem görbülhet, de a hatáskörei miatt a felelősségre vonás veszélye nélkül igazgathatja az országot az állami szerveknek küldött utasítások útján, míg a világ s még két nap.

A kazah nép nem biztos, hogy egységesen érti, miszerint cseberből vederbe került: sokan megütközéssel fogadták, hogy ennek alkalmából Kazahsztán összes városának összes főutcáját és az összes megyszékhelyet, nemkülönben Asztana városát is átnevezték Nurszultanra. Emiatt Asztanában verekedés tört a döntés támogatói és ellenzői között. Helyi sajtójelentések azt írják, mintegy 20 embert vettek őrizetbe a dulakodás miatt.

Mondjuk érdekes is lesz a kazah közigazgatás. Elképzelek egy bírósági tárgyalást.

- Vádlott, álljon fel! Lakcíme?

- Nurszultan utca, 12. szám, Nurszultan körzetben élek, Nurszultan városában.

- Az nem lehet.

- Miért, bíró úr?

- Mert ott én lakom!

Szóval, felmerülhetnek néminemű problémák, elvtársaim.

Nazarbajev viszont ezzel a sakkhúzással az életfogytig teljhatalmú diktátorok közé emelkedett, Erdogan és Hszi Csin-ping mellé.

Legyünk résen, a legújabb kori kazah történelem riasztó lehetőségeket tár elénk. És ugyebár, a kazah is turáni nép, mondják szélsőjobbról, de mondja a magyar miniszterelnök is.

Csak ne nagyon kövessük a kazah példát.

Semmi szükség egy magyar elbaszira.

Szele Tamás

Kedves Watsonom, oly levert vagyok ma reggel, kérem adja közelebb a perzsa papucsot, annak az orrában van a pipadohány... és szóljon mrs. Hudsonnak, hogy felteheti a kávét. Igen, törökösen. Watson, mutassa a Timest. Valóban, erre számítottam... Moriarty professzor öles léptekkel halad, és a mi szegény Britanniánk sokat fog szenvedni miatta.

Voltaképpen ideje volna megvilágítanom az ön számára is, hogy ki tehet erről az egész Brexitről. Nos, nem élek vissza a türelmével: Moriarty professzor, a Bűn Géniusza szervezte meg cinkosai, Boris Johnson és Nigel Farage segítségével. Majd mindjárt levezetem azt is, mi haszna van belőle – de előbb lássuk, most mi a helyzet.

Nos, mint azt ön is tudja, királyságunk büszke és szabad népe 2016. június 24-én meghozta történelmünk második legrosszabb döntését a Brexitről – az első Együgyű Ethelred király azon parancsa volt, hogy le kell mészárolni minden dánt. Ennek számos következménye van civilizált korunkban, Sven király egyelőre még nem üzent hadat, de ez talán pusztán annak köszönhető, hogy Dánia uralkodóját jelenleg nem Svennek hívják. Tény azonban, hogy habár kormányzatunk és ellenzékünk körömszakadtáig ragaszkodik kilépésünkhöz az Európai Unióból (népünk már nem annyira), arról a világon senkinek sincs pontos elképzelése, hogyan kéne ezt véghezvinni.

Theresa May miniszterelnök különös játékot űz Brüsszelben: ugyebár, mivel országunk a legkevésbé sem felkészült egy megegyezés nélküli, rendezetlen Brexitre, sőt, még a reggeli teánkat és narancslekvárunkat is külföldről szerezzük be, ha vámot kellene fizetnünk minden falat ételért, hamar koldusbotra jutnánk. Birodalmunk ereje nemlegesnek tekinthető, a Flotta például óvakodik attól, hogy összetűzésbe keveredjen az izlandi halászhajókkal, ugyanis ha ezek az indulatos skandinávok véletlenül hozzávágnának egy hálót a nemrég vízre bocsátott Prince of Wales repülőgéphordozóhoz, félő, miszerint néhány hét türelmet kellene kérnünk tőlük, míg a hajó F-35-ös harci repülőgépeit válaszcsapásra alkalmas műszaki állapotba hozzuk, és nem lehetünk bizonyosak abban, hogy az izlandi lovagiasság ennyire türelmes. A Királyi Légierő jelenleg épp azzal a feladattal van elfoglalva, hogy – egyéb személyzet híján – a Stockton-Darlington közötti vasútvonal közlekedését biztosítsa, oly értelemben, hogy vezetik a mozdonyt, mert a korábbi mozdonyvezető kelet-európai volt és nem látta biztosítottnak a jövőjét királyságunkban, így kivándorolt Nyasszaföldre, ahol hozzánk képest nyugalom és prosperitás uralkodik. Helyzetünk rossz és egyre romlik: ott még nem tartunk, hogy a Coldstream Gárdaezred tagjai alsónemű viselésére vetemedjenek, de több tanú látta, hogy a hollók költöznek elfele a Towerből.

Nincs más megoldás, mivel képtelenek vagyunk március 29-ig kilépni az Európai Unióból, haladékot kellett kérnünk. Ír és skót polgártársaink már a kilépés gondolatának sem örvendeznek, de most, hogy érthetetlenné vált a helyzet, dob- és dudaszó száll a Felföldön és Ulsterben elkezdtek mozgolódni a kémikusok. Ezzel a háttérrel történt meg, hogy tegnapelőtt – tegnap helyett – miniszterelnökünk, Theresa May június harmincadikáig kért haladékot kilépésünkre Brüsszelben.

Ennek a kérésnek különös jelentősége lett egy kicsiny közép-európai ország számára, melynek excentrikus vezetője, bizonyos mr. Turbán vagy Orbán úgy gondolta: ha és amennyiben nem tartanak Britanniában uniós parlamenti választásokat, szerepe felértékelődik az Európai Néppártban, és mivel a június 30-i határidő elfogadása esetén szigetünkön valóban elmaradtak volna a választások, sikerült is elérnie, hogy ne kizárják ebből a tekintélyes pártcsaládból, csupán felfüggesszék.

Már ez is Moriarty keze munkájának tűnik a maga fortélyos mivoltában, ámde fordult a kocka. Hiábavaló volt Theresa May kérelme, az Európai Unió tegnap, tehát csütörtökön úgy határozott, miszerint szó sem lehet a június 30-i határidőről. Ha sikerül megállapodásra jutnia kormányfőnknek az Alsóházzal jövő héten, úgy május 22-ig maradhatunk az EU-ban. Ha nem, április 12-ig kapunk haladékot, és addig döntenünk kell, hogy a rendezetlen kilépés tetszik-e nekünk jobban, vagy pedig hosszabb halasztást választunk, de akkor EP-választást kell tartanunk májusban.

Ezek szerint – mivel az Alsóház előbb fogja módosítani a krikett szabályait oly módon, hogy ezentúl síléc is kelljen a játékhoz, mintsem bármiféle megegyezésre jusson a Brexit tekintetében – mégis meg kell tartanunk az uniós választásokat. Ami természetesen tökéletesen más erőviszonyokat fog eredményezni az Európai Parlamenten belül, mintha nélkülünk zajlana le ez a voksolás.

Ha ezt Manfred Weber egy nappal előbb tudja, mr. Turbán már a Néppárton kívül reggelizik ma. Más kérdés, hogy meglehet: tudta, ám nem bízik jogkövető magatartásunkban.

Időközben levelet írt a kormányfőnek a Brit Iparszövetség (CBI) és az országos szakszervezeti szövetség (TUC). A levél alapján, amelyet Carolyn Fairbairn, a CBI vezérigazgatója és Frances O'Grady, a TUC főtitkára írt alá, az elmúlt napok fejleményei miatt meredek ívben nőtt annak a veszélye, hogy Nagy-Britannia a Brexit feltételrendszeréről elért, az alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

A felhívás szerint a brit vállalatok erre nincsenek felkészülve, és a megállapodás nélküli Brexit olyan sokkot okozna a brit gazdaságban, amely még nemzedékek múlva is éreztetné hatását.

A két vezető szerint ezért most már létfontosságúvá vált a jövő pénteken esedékes kilépés elhalasztása, annál is inkább, mivel a CBI tagvállalatainak 88 százaléka is ezt tarja jobb megoldásnak a megállapodás nélküli Brexitnél.

Mi több, jelen pillanatban már 2 281 326 brit választópolgár írta alá azt a petíciót, mely a Brexit leállítását követeli. Külügyminiszterünk jellegzetes mértéktartásával úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen lépés „lehetséges volna, de nagyon valószínűtlen”. Azonban hadd emlékeztessem, kedves Watsonom, hogy törvényeink alapján a Parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.

A Királynő alattvalóinak tehát elege van ebből az egész, kétes kimenetelű hercehurcából. Legalábbis jelentős részük már szívesebben lapátolná vissza a citromot a lóba, amennyiben ez kivitelezhetőnek tűnne. Magam is úgy látom, hogy rossz úton járunk: azonban Donald Tusk, az Európai tanács elnöke sarkosabban fogalmazott. Azt mondta: reméli, hogy a pokol egyik külön bugyrába kerülnek azok, akik úgy kampányoltak a britek kilépése mellett, hogy halvány fogalmuk sem volt róla, hogy hogyan lehet biztonságosan kivitelezni. A brüsszeli EU Reporter megkérdezte tőle: van-e még hely a pokolban azoknak a brit képviselőknek is, akik ezek után is a rendezetlen kilépést választanák. Tusk azt felelte: „A pápánk szerint a pokol még üres. Ez azt jelenti, hogy sok hely van benne.”

Nos, ne feledjük, Tusk katolikus, ezért fogadja el Ferenc pápa véleményét a Pokol viszonyait illetően irányadónak, habár úgy vélem, nagyon eltérő nézetet a canterbury érsek sem fogalmazott volna meg.

Így hát, Watsonom, kétségtelennek tűnik, hogy a Brexit nem egyéb, mint fondorlatosan kitervelt csalás, mely Moriarty professzor keze nyomát viseli magán. De kinek mi haszna van belőle?

Csak egy hasznot tudok kimutatni: hihetetlenül megnőtt a londoni fogadóirodák forgalma, mióta megjósolhatatlan, mire számíthatunk. És ezeknek a fogadóirodáknak nagy része az alvilág, tehát Moriarty kezén van.

Watsonom: lelepleztük őket. Ez a bukik üzlete!

Kérem, csengessen teáért, és utána hívjon egy bérkocsit, dolgunk lesz a Buckingham palotában. Informálnunk kell Őfelségét a dolgok állásáról, és ő majd meghozza a megfelelő döntést.

Ez meglátásom szerint vagy az lesz, hogy feloszlatja a Parlamentet – ami jogában áll – vagy hívat egy bukmékert, és fogad ő is a Brexitre.

Tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra.

Bár ez nem volna fair play.

Viszont angolos lenne.

Esetleg szóba jöhet még a Stuart-ház restaurációja, mely sok kérdést és vitát megoldana, bár ez kissé elhamarkodottnak tűnik.

Mindegy, Watson, teázzunk egyelőre.

Szele Tamás

Sajnos azt kell mondanom, erre is szükség van. Nézem a tegnap este óta tartó önfeledt ünneplést (illetve, túloldalon a konok tagadást és a szemrebbenés nélküli hazudozást). Kérem, én úgy látom, ebben az országban senki sem tudja, miről, mivel kapcsolatban született tegnap döntés, aki meg igen, az vagy nem érti, vagy hazudik róla.

Vegyük sorra a terjedő félreértéseket.

Akkor mit ünneplünk? Mert mindenki ünnepel: van, aki a magyar kormánypárt „döntő vereségét”, van aki az „elsöprő győzelmét”. A kormánymédiát nagyon nem elemezném, azok gyárilag ilyenek, ha Orbán teológiai vitába keveredne, lazán leírnák – és betűazonosan át is vennék egymástól – hogy Jónás nyelte le a cethalat és nem a cethal Jónást. Most is gyártják a lózungokat, nem halt még ki a pesti humor, Örkény forog a sírjában, olyanokat írnak. Például:

„Óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek!” (Origo)

„Elbukott a bevándorláspárti akció, nem tudták kiszorítani a Fideszt a Néppártból” (Origo)

„Nem zárják ki, nem függesztik fel a Fideszt” (Még mindig Origo)

„Deák Dániel: komoly győzelmet aratott az EPP ülésén a Fidesz” (888)

„Orbán Viktor: Jó döntést hoztunk, a néppárt megőrizte az egységét” (Magyar Nemzet)

„Fidesz-siker Brüsszelben” (Magyar Hírlap)

Az ember azt hinné, minimum foci-vb-t nyert a Fidesz csapata Brüsszelben, mert a londoni 6:3-nak nem volt ekkora sajtóünneplése annak idején, mint ennek a vereségnek. Vagy ha volt is, ez vetekszik vele.

Az sem a legjobb ötlet, hogy túloldalon meg a Fidesz történelmi vereségéről beszélnek, mert ez még nem az - akkor mi is ez? Egy visszavonult amerikai haditengerésztiszt ismerősöm idézte az ügy kapcsán, igen helyesen Churchillt:

„Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.”

És neki van igaza. Akkor lássuk, mi történhetett? A hivatalos nyilatkozat szerint az EPP közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. Az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra. Nem határozatlan idejű felfüggesztésről van tehát szó.

Tehát, zajlottak némi tárgyalások zárt ajtók mögött, ahogy Manfred Weber fogalmazott, „nyílt és kemény” hangnemben, vagyis piszok nagy anyázások közepette, aztán a Fideszt, jobban mondva Orbán Viktort rászorították arra, hogy ha meg akarja őrizni a tekintélye romjait, ő maga ajánlja fel a tagsággal járó jogok felfüggesztését. Mert ha fel nem ajánlja, akkor is felfüggesztik, ámde a korábban Gulyás Gergellyel megüzent koncepciója szerint az esetben a pártnak ki kell lépnie, és az még nem volna kellemes nekik ez idő szerint.

Belement, elfogadta az aranyhidat, amit a menekülésre felajánlottak neki, javasolta: és az elsöprő 190-3-as szavazati arány mutatja, mennyire lehet ellenszenves ő is, pártja is a Néppárton belül.

Hát még azon kívül...

Most meg ő, aki a rá vonatkozó vádakat „fake news”-nak nevezte, futószalagon gyártatja az álhíreket, pletykákat, arról, hogy mi történt. Ez tényleg egy sértett, tizenöt éves kislány szellemi szintje.

Azért nincs egyedül a történelemben ezzel a mentalitással, sőt, viszonylag régóta tapasztalunk ilyesmit: olyan ő, mint Második Ramszesz. Az illető fáraó a maga idejében konfliktusba keveredett a hettitákkal, akik a kádesi csatában (nagyon röviden fogalmazva) bucira verték az egyiptomiak képét, a fáraó is épp, hogy megúszta a halált vagy a fogságot, de mikor valahogy hazatért, azonnal megrendelt egy hőseposzt a hatalmas győzelméről Pentaver írnoktól, aki meg is írta, minek következtében jó ideig a modern történelemtudomány elhitte, hogy Második Ramszesz győzött. Aztán megfejtették a hettita írást is, és fordult a kocka (most nagyon nagy vonalakban meséltem el a történetet, a valóság árnyaltabb).

Tehát hazudozunk, szép, ősi hagyomány ez, már az egyiptomiak is ismerték. De akkor mi történt?

Az, hogy a Néppárt ideiglenes vádalkut kötött a Fidesszel, az belement a felfüggesztésbe (ez volt az óvadék), és ennek fejében a vizsgálat időtartama alatt szabadlábon védekezhet. Aztán a vizsgálat majd eldönti a sorsát, egyszer, majd, valamikor, ha ugyan eredménnyel jár. Viszont sikerült kikapcsolni az uniós választási kampányból, sőt, a saját kampányában is jól teszi, ha ügyel – már persze, ha még akar tagja lenni a Néppártnak. Ha nem akar, azt abból fogjuk megtudni, hogy nem enyhül a kampány hangneme, sőt, erősödni fog (én erre tippelnék).

Különben még az sem olyan nagyon biztos, hogy a Fidesz tizenkét képviselője nem szavazhat. Este, a nagy össznépi ünneplés közepette jutott eszembe, mert megszólalt Semjén is (https://444.hu/2019/03/20/semjen-csigaver?fbclid=IwAR03LpUeQNd8JYhikEixoze2CFqpvuYIX9G3ygzTZeuRZxe6M7cqLB97STA ), konkrétan azt mondta:

„Csigavér, mi maradunk, aztán pedig meglátjuk.”

miszerint lássuk csak, a tucatnyiak közül hányan képviselői a KDNP-nek is? Hát bizony, mind a tizenketten. (https://www.europarl.europa.eu/hungary/hu/ep-kepviselok/kepviselok-2014-2019.html?fbclid=IwAR0bW2VQGAItG6sqVtYREpmHXNlWyeTR7EBf0f0nBFfpDDc2LfuxufHFor0 )

Tehát előállhat az a különös helyzet, hogy a néppárti belügyekben fideszesként ugyan nem szavazhatnak, azonban kereszténydemokrataként, mert a KDNP szintén a Néppárt tagja – igen. A Fidesz és a KDNP megtűri a kettős tagságot, sőt, épp azért menesztették volt annak idején Szalma Botondot Semjénék, mert szót emelt ez ellen. Most már csak az a kérdés, hogyan fogadja el ezt a jelenséget a Néppárt, mert ha hajlandó a felfüggesztetteket kereszténydemokratáknak is tekinteni, akkor nem történt semmi.

De honnét a zavar, a köd a fejekben, honnét a csodavárás? Mire jó a sok túlzás, nagyotmondás? Hiszen világos, hogy belső, pártpolitikai döntésről van szó, aminek az Unió működésére pillanatnyilag maximum közvetett hatása van, és a komolyabb következmények később várhatóak.

A pártpolitikusokról most nem szólnék, ők egy lavór langyos vízzel is nekiállnának tüzet csiholni, ha ebből némi politikai tőkét kovácsolhatnának, sőt, azt is híresztelnék, hogy sikerült: de a közönség miért ilyen lelkes?

Egyrészt attól, hogy maga a Fidesz is sorsdöntőnek harangozta be a várható határozatot a médiája útján, másrészt, mert sajnos össze tetszenek keverni a hetes cikkely szerinti eljárással. Amit elindítottak, és valóban járhat Magyarország szavazati jogának felfüggesztésével is az Európa Tanácsban, esetleg az Európai Parlamentben is, de ez az eljárás nem az az eljárás. A hetes cikkely alkalmazására sor fog kerülni ugyan, sürgetik is, csak nem most, azonnal, hiszen az egy nagyon hosszadalmas eljárás: egyfelől, pont a Néppárton belül fegyelmi eljárás miatt a magyar kormány elérte, hogy az egész procedúra megkezdését halasszák el a választások utánra (aztán va banque-ra játszanak, hátha sikerül megúszni), másfelől ezt már igenis befolyásolhatja, mit mond az ügyben a Néppárt.

De még ha meg is indul a verkli, akkor is, előbb

„az Általános Ügyek Tanácsa (itt általában a külügyminiszterek vannak jelen) foglalkozik vele, konkrétan az várható, hogy Szijjártó Pétert a kollégái kikérdezik, kritizálják, vitatkoznak vele egy kifejezetten a magyar demokrácia állapotának szentelt ülésen. Ez hónapokig is húzódhat, mert több fordulós is lehet a vita, majd végül a külügyminisztereknek szavazniuk kell, hogy szerintük is nagy gond van-e a magyar demokráciával. Ha négyötödük szerint probléma van, akkor megy tovább az eljárás.

A külügyminiszterek ekkor javaslatokat fogalmaznak meg a javításra, és ezekről újra szavaz az Európai Parlament. Ha az EP támogatja a minisztereket, akkor összeülnek az EU országainak az első emberei is, de úgy, hogy a magyar miniszterelnököt erre a vitára nem engedik már be.

Ha ott egyhangúan úgy határoznak, hogy tényleg baj van, akkor az EU hivatalosan is deklarálja, hogy Magyarország már nem demokrácia. Elég azonban egyetlen miniszterelnök ellenállása Európából, hogy ez ne történhessen meg. Ha mégis megtörténik, akkor visszakerül a téma az általános ügyek tanácsára, ahol kitalálják, hogy mi legyen a megbélyegzett ország büntetése, és a külügyminiszterek minősített többségének ezt meg is kell szavaznia. Ez lehet pénzbüntetés, de akár az adott kormány szavazati jogának felfüggesztése is.” (444) (https://444.hu/2018/09/11/europa-partjainak-most-el-kell-donteniuk-hogy-elviselik-e-orbant)

Szóval, ez az, ami még odébb van, bár elkerülhetetlenül közeleg a megindítása – a végeredménye azonban sokesélyes, az ostor pedig mindenképpen rajtunk, szavazókon csattan. De a tegnapi határozat semmiképpen sem azonos a hetes cikkely szerinti eljárással.

Azzal tetszettek keverni.

Nincs még itt az ideje az ünneplésnek, akárhogyan is kurjongatják egyesek, hogy „győztünk”, nem győzött tegnap senki sem, csak Orbán Viktor egója kapott egy nagy, csárdás, alaposan kiérdemelt pofont, csak most épp nem Junckertől, hanem Webertől.

Ez még csak Tobruk, nem Berlin.

Nem a vég, nem is a vég kezdete, de a kezdet vége.

Szele Tamás