Ha valakit az Izraelt ért múlt szombati támadás okai és előzményei érdekelnek, nem kerülheti meg a kérdést: egyáltalán, honnan került elő a Hamász és hova tart? Miféle története van, mi mozgatja? Egyáltalán, hogyan történhetett meg, hogy a Hamász terroristái kerültek hatalomra a Gázai Övezetben, és a lakosok számára az egyetlen társadalmi létforma a dzsihád lett?

Ha bárkinek illúziói lennének, hogyan fogadták a Kreml propagandistái az Izraelt ért terrortámadás hírét, ezeket el kell oszlatnom: kitörő örömmel. A CEPA (Center for European Policy Analysis) számára Julia Davis, az orosz média kiváló és alapos szakértője foglalta össze a reakcióikat. Nos, nem tagadták meg magukat, csak azt adták, mi lényegük.

Nehéz most Izraelről írni, hiszen kergetik egymást az események, ahogy Clausewitz írta, „háborúban a helyzet pillanatonként változik”, ami este érvényes volt, reggelre már elavul, de mégis, meg kell próbálnom összerakni, rekonstruálni – a Vazsnoje Isztorii nyomán – hogyan fajulhattak idáig a dolgok.

Nagyon nehéz értelmezni azt, ami az elmúlt nap folyamán történt Izraelben. Azt tudjuk biztosan, hogy az országot példa nélküli rakétatámadás érte, a hivatalos források már hétezer rakétát és háromszáz halottat, 1500 sebesültet említenek, az IDF (az izraeli véderő) válaszcsapása a friss hírek szerint 200 embert ölt meg. Mi történt?

Az egész azzal kezdődött, hogy Margarita Szimonjan, az RT (korábban: Russia Today) főszerkesztője, Vlagyimir Putyin elnök talán leghangosabb és leglelkesebb híve hadat üzent Szibériának és termonukleáris fegyver bevetésével fenyegette meg annak területét, annak ellenére, hogy Szibéria ez idő szerint az Oroszországi Föderáció részét képezi.

Kiirthatatlan a legenda, mely szerint az orosz – jelenleg természetesen nemzeti és kapitalista alapú – gazdaság prosperál, az ország épül, szépül, gazdagodik és mindenki egyre jobban érzi magát (ezt körülbelül az első ötéves terv, sőt, nem kizárt, hogy Rettegett Iván óta állítják, és még mindig akad, aki elhiszi). Akkor most nézzük meg, hogyan is néz ki az orosz szabad versenyre alapuló kapitalizmus.

„Végre” – mondja a magyar olvasó, ugyanis a The Insider olyasmire adta a fejét, ami ugyan egyelőre kis hazánkat még nem érinti, de ami késik, nem múlik. Szabályos térképet készítettek Vlagyimir Putyin nyugati, szakértőnek álcázott zsoldosairól, részletesen elemzik tevékenységüket, és csak megnyugtatásképpen mondom: ami késik, nem múlik, el fognak jutni Hunniáig is.

Időről időre nem árt áttekinteni az orosz gazdaság helyzetét, főleg, ha olyan okos ember elemzi azt, mint Vladiszlav Inozemcev, a Posztindusztriális Kutatások Intézetének igazgatója, aki a The Riddle hasábjain merengett arról, hová lett a tavalyi hó és az orosz külkereskedelmi többlet...

Hogy az Egyesült Államok és Kína kutya-macska barátságban vannak egymással, nem hír, hanem evidencia, mindenki tud róla. Más kérdés, hogy a jelenleg nagyrészt az ukrajnai helyzetre fókuszáló Washington mennyi figyelmet képes szentelni Pekingnek – pedig fontos számára mi történik Kínában. Oda is figyel, mint azt az amerikai külügyminisztérium múlt heti kommünikéje bizonyítja.

Szép, régi szó az anzix, német eredetű, az „Ansichtskarte” kifejezésből származik, eredetileg „látképes postai levelezőlapot” jelent, ilyeneket küldött dédapám dédanyámnak Brassóból Fiuméba. Most viszont moszkvai anzixot írunk, mert fontos, hogy mi folyik az orosz fővárosban, a hét híreit a kiváló Andrej Percev foglalta össze a The Riddle hasábjain.