Meg kell oldani a helyzetet, ugyanis már tegnap délután óta tarthatatlan. Lassan attól kezdek tartani, hogy zavargások törnek ki, esetleg tévedésből bekenik libazsírral a négyes-hatos villamost vagy lemondásra szólítják fel az Állatkert igazgatóját, ha nem történik sürgős változás a Facebookon kialakult helyzetben, amelyet mindenki tűrhetetlennek talál.

Valahogy el kell helyezni a politikai palettán ezt a tegnapi nyilatkozatot, nincs mese, ugyanis a honi közbeszédben már megint több a következtetés vele kapcsolatban, mint a konkrétum, jobbról Brüsszel végnapjait ünneplik, balról ugyanazt gyászolják. Brüsszel meg köszöni szépen, jól van, szóval illenék tisztázni, igazából miről volt szó tegnap.

Ha péntek, akkor Orbán Viktor, kérem, néha elmélázok, mi lesz majd a magyar sajtóval, ha egy szép, pénteki napon esetleg majd nem ő lesz a kormányfő? Szerintem megszokásból akkor is be fog menni a Kossuth rádióba, megszokásból elmondja majd az interjúnak nevezett beszédét, mi meg majd megszokásból megírjuk... no, de egyelőre erről szó sincs.

Egyre titokzatosabb kezd lenni előttem, mit is jelent magyarul a „külpolitika” szó. Pedig ha valakinek, nekem illenék tudni, már 32 évvel ezelőtt is a külpolitikai rovathoz tartoztam a Kurírnál, az volt az első főállásom a magyar sajtóban – de ezek szerint mi évtizedeken keresztül valami egészen mást neveztünk külpolitikának, mint amit mostanság így hívnak.

Szerelmes felebarátaim, prédikáció következik, mert amint látom, egyébből nem ért a ti kemény fejetek. Éspedig szólni fog ez a prédikáció ama híres de Ruyter admirálisról, negyven prédikátorról és arról, hogy ezt ma miképpen kell érteni, valamint mi köze van mindennek a belga De Standaard napilap válaszához, amit Orbán Viktornak adott.

Úgy látszik, ezen a héten a korábbi írásokat kell folytatni. Amint tegnap taglalnom kellett Orbán Viktor kalandjait a választási kampány és az Európai Unió Szküllája és Kharübdisze között, úgy ma azzal a tervezett Békemenettel kell foglalkoznom, amin már múlt pénteken is jókat mosolyogtam – akkortájt derült ki ugyanis, hogy megtartják.

Most már mindenképpen elmondhatjuk: nincs menekvés, a kampány egészen biztosan az emberi szexualitásról fog szólni, illetve arról, ki kit, hogyan, mikor, miért, és miért pont őt. Jelen, múlt, és jövő időben egyaránt. Minden eszköz, minden forrás erre fókuszál, minden erről szól, még Orbán Viktor ma reggeli „szamizdatja” is.

Akkor ma foglalkozzunk egy kicsit tegnapi témánk folytatásaként Magyarország és az Európai Unió viszonyával, pontosabban a magyar kormány és az Unió kapcsolatával, mert az ország és a kormánya nem ugyanaz. Ezen belül kerítsünk sort Szijjártó Péter esze tokjára is, mert sajnos a tegnapi-mai események fényében megkerülhetetlen.

Mikor már a negyedik ismerős kérdi aggodalmasan, hogy szerintem kilép-e Magyarország az Európai Unióból, vagy kizárhatják-e, azt hiszem, itt az ideje, hogy kissé hátralépjünk, és nagyobb perspektívából szemlélve a képet megnyugodjunk. Nem, nem zárják ki. Most csak annyi történik, hogy Orbán Viktor legnagyobb meglepetésére a kereslet találkozott a kínálattal.

Kérem, én már alig várom. Én már annyira készülök rá. Erősítsék meg magukat, aki szereti a CÖF-öt, igyon egy féldecit, aki nem, az főleg, mert szüksége lesz rá, örömhírt hozok: október 23-án újra lesz Magyarországon Békemenet! Mármint, ha eső és járvány nem lesz. Mert ha lesz, akkor nem lesz. Ha nem lesz: lesz. Ez ennyire egyszerű. Ünnepeljünk, magyarok!