Rég volt már szó Kínáról, legalább egy hete, és amint látom, hiába. Pedig nem érdektelen ez a csöppnyi ország amott, Keleten, ami alig nagyobb egész Európánál: mégsem szokás róla tudni semmit. Az pedig már mindennek a teteje, ha valaki még számon is kéri, hogy miért nem hall, olvas kínai híreket – talán azért, mert nem is érdeklődik irántuk.

Hétfő van és már majdnem délelőtt, amivel gondolom, nem sokaknak mondok újat, a hírek meglehetősen semlegesek (finoman fogalmaztam), ilyenkor a legbölcsebb volna elmenni horgászni vagy Stellarist játszani, de mi inkább tartsunk lapszemlét. Mégpedig, mivel szenzáció nincs, amivel foglalkozhatna a sajtó, nézzük, hogyan kezelik ezt az alvégen, a KESMA lapjainál?

Ha valaki azt mondja, hogy Orbán Viktor nem mondott tegnap semmit, azt megkérem, gondolja át: nekem ezzel a semmivel kell foglalkoznom. Ha azt mondaná, hogy nem mondott semmi jót, vagy okosat, azzal egyetértek: rosszat bezzeg annál inkább beszélt, és ha valaki ismeri a megnyilvánulásait, azt sem mondanám, hogy teljesen összefüggéstelenül.

Nehéz volna annyira részletesen beszámolni a tegnap zajlott rendezvényről, amennyire azt a szervezői szeretnék, olyan módon pedig, ahogyan szeretnék, nem is lehetne. Legalábbis számomra nem. Van nekik saját sajtójuk, bár napok óta nem frissül, számoljanak ott milliós részvételeket, úgyis szokásuk, én a magam részéről csak néhány mozzanatot elemeznék.

(Fotó: Polcz Péter)

Ha péntek, akkor Orbán Viktor rádiónyilatkozata, mert böjtös nap van. Vagy lehet, hogy ez a kettő nem függ össze, de akkor is foglalkozni kell a dologgal, ugyanis mindannyiunk életét befolyásolja, amit ez az ember eldönt és épp ezekről a döntéseiről mesél nekünk péntek reggelenként. Bölcs döntés, hogy akkor, mert ha esténként mesélne, összekavarnánk a mesével, meghallgatnánk, majd nyugtalanul hálnánk.

Azt nagyjából eddig is tudtuk, hogy Magyarország az ismert világegyetemen belül egyrészt határtalan, másrészt maga az Univerzum kellős közepe, de most lassan bizonyíthatóvá is válik ez a tétel, méghozzá számadatok alapján. A magyar választópolgárok száma ugyanis mostantól nem 7 968 059 fő, amennyi a névjegyzékben szerepel, hanem szó szerint tetszőleges.

Békén hagynám én már ezt a Vidnyányszky Attilát, mert kap ő most eleget mástól, de hát nem engedi. Nem engedi, és kezdem megérteni, mi mozgatja őt. Miért és mitől olyan magabiztos: amint a szavait nézem, úgy látom, valamiféle tévedésben élhet, egy különös, messianisztikus legendában hisz, egy mesében él, ahol minden lehetséges.

Ritka dolog, hogy örüljön az ember annak, miszerint korábban tévedett, de ilyen is van. Korábban ugyanis több jel mutatott arra, hogy az újrainduló magyar Szabad Európa szélsőjobboldali-Breitbartos hatás alá kerülhet, de most, hogy valóban újraindult – erről szó sincs. Hála az Égnek, körülbelül meg is van ennyivel a mai nap jó híre, a többi már csak rosszabb lesz.

Fogós kérdés lenne, hogy alapjoga-é az állampolgárnak a hidegburkolás, avagy sem, és ha igen, miért nem, de szerencsére avatott elmék foglalkoznak vele. Vagy nem foglalkoznak és ez esetben annak sem fognak örülni, hogy én foglalkozom, de ha elém sodorta a véletlen, bemutatom, amit megtudtam, mert bizonyára nem tanulság nélkül való, még ha teljesen nem is érthető.

Tegnap óta gondolkodom azon, hogy süllyedhettünk idáig. Idáig, hogy én szégyellem magamat amiatt a verbálisan lincselő csőcselék miatt, ami nem ismer sem Istent, sem embert, csak, hogy a fanatizmusát kiélhesse és hirdethesse az életveszélyes, ám divatos hóbortját. Jutottam is valamire, sőt, nem kevésre, a jelenséget már érteni vélem – de lássuk, miről beszélek?